Magyar Szó, 1990. február (47. évfolyam, 30-57. szám)

1990-02-22 / 51. szám

12 DEZSŐ JÁNOS Petőfi Szibériában 1849-ben egy 26 éves költő-forradalmár tűnt el a magyar szabad­ságharc csatazajában. A hivatalos irodalomtörténet és a nemzet emlékezete a csata helyszínét, Segesvárt jelölte meg élete utolsó állomásaként. 1989 júliusában a nemzetközi Megamorv-expedíció Burját-Mongólia Barguzin nevű helységéből világgá röpítette a szenzációt, miszerint megta­lálták Petőfi Sándor földi maradványait. Az expedíció nemzetközileg el­ismert tagját, Kiszely István antropológust kértem fel, mondja el a szi­bériai kutatás történetét és fejtse ki szakmai álláspontját. (6) És hát azért kerestük éppen ott, mert a helybeliek is úgy tudják, hogy Pe­tőfi Sándor magyar költő egykor kör­nyezetükben élt. • Úgy tudom, a bordákon tébécé­­nyomokat fedeztek fel.­­ Az amerikai kollégák az ötödik, hatodik, hetedik, nyolcadik, sőt egy kevéssé még a kilencedik borda belső felszínén is aktív tuberkulotikus ha­tást találtak. Tudomásunk van róla, hogy Petőfi tüdővészben szenvedett: erről egyrészt Czeizel Endre írt Egy orvosgenetikus szemével című könyvé­ben ragyogó oldalakat, másrészt a 17 éves Petőfi katonakönyvében is az áll, hogy gyenge testalkatú és tuberkulo­tikus volt, éppen emiatt bocsátották el a hadseregből. Kortársai megírták róla, hogy vért köpött, és azt is tud­juk, hogy fia, Zoltán, tébécében halt meg: a tébécé ugyan nem öröklődik, de a betegségre való hajlam igen. Elia­­szov leírása szerint is Küchelbecker ba­rátja fiatalon, tuberkulózisban halt meg — ez azonban már vitatható, mert a koponya jobb 2-es metszőfogá­nál egy foggyökérgyulladás nyomait fedeztük fel, amelytől a szájpad is fölfertőződött. A szájpadon kialakult egy fisztula, amelynek a szájpad és a szájüreg felé volt sipolynyílása. A száj­üregből a fertőzés tovaterjedt az orr­üregbe — ez már nagyon súlyos fer­tőzés, az immunrendszert mindig ront­ja le —, és az immunrendszer lerom­lása következtében súlyos vérmérgezés következhetett be. Hasonló esetekben a halál oka általában tüdővizenyő szo­kott lenni, amit a hozzá nem értő em­berek gyakran összetévesztenek a he­veny tüdőgyulladással. Két orvostól is megkérdeztük, hogy milyen betegsége­ket kapnak az ide települő idegenek. Egymástól függetlenül elmondták, hogy általában nagyon súlyos szájbetegsége­ket, skorbutikus tünetek és fogmeder­betegségek lépnek fel, amelyeket nem tudnak sokáig elviselni. Küchelbecker­­nek például egyetlen foga sem volt, pedig hatvanéves korában halt meg.­­ Volt-e olyan ismérve a csontváz­nak, amely nem illett bele a képbe? — Legnagyobb bizonyosságunk ép­pen az, hogy ilyen nem volt. A talált csontvázon egyetlenegy olyan jellegze­tességet sem találtunk, amelyről ne tudtunk volna Petőfi életében. Az ame­rikai kollégák ezt a következőképpen fogalmazták meg: „There is nothing, that would disqualify this skeleton from being that of Sándor Petőfi.” („Egyetlen ismérv sincs, amely ellent­mondana annak, hogy az általunk meg­talált csontváz Petőfi Sándoré.”) • Ön tehát az antropológia szem­pontjából egyértelműen kimondhatja azt, hogy akit megtaláltak, az Petőfi Sándor? — Kutatócsoportunk mind a négy tagja teljesen egyértelműen kimondta, hogy Petőfi Sándor földi maradvá­nyait találtuk meg. Elmondok egy ér­dekes epizódot. Straub Imre orvos, aki 30 éve tanulmányozza Petőfi testalka­tát, ellendrukker volt, amikor kivit­tük második vizsgálatunkra, azt mond­ta, ő megnézi, hogy milyen jegyek vannak a csontvázon, és biztosan talál olyat, amely ellentétben áll azzal, ame­lyeket ismer. Straub, Fekete Sándor­hoz hasonlóan, meg volt győződve ar­ról, hogy Petőfi meghalt Segesváron. Egyébként kitűnő orvos és sokáig volt kórboncnok is, tehát jól ismeri az em­beri testet. Amikor Ulan-Udéban ki­vettük a ládából Petőfi koponyáját és odaadtam a kezébe, csak nézte egy da­rabig és néhány perc múlva úgy elsírta magát, mint egy kisgyerek: „Gyerekek, ez Petőfi, ez Petőfi, ez csak Petőfi le­het!” És valóban, itt arról van szó, hogy egy szakembernek csakis Petőfi lehet. Ami nagyon szomorú a Petőfi-ügy­­ben: Magyarországon még egyetlen szakember sem óhajtotta látni Petőfi csontvázát, és a szakmai jegyzőkönyvet sem, amelyben részletesen, érvekkel alátámasztva van leírva, miért Petőfi Sándor az, akit találtunk. Ezt eddig senki sem kérte tőlem, erre Magyaror­szágon eddig még senki kíváncsi nem volt. Mindenki féligazságokból értesül, érzelmektől fűtve beszél, mellébeszél, vitatkozik.­­ Az újságok sajtóhadjáratot indí­tottak a Megamorv-expedíció ellen. En­nek miben látja az okát? — Ha ezt az expedíciót a Magyar Tudományos Akadémia szervezte vol­na, az újságokban vezércikkek jelen­nek meg. Az MTA expedíciója Szibé­riában! Petőfit keresi az MTA! A szovjet minisztertanács hozzájárulásá­val igazságügyi szakértők kutatnak a helyszínen! Szóval, egészen másképp festett volna a dolog. A valóság az, hogy az állam mindig elzárkózott a kérdés megoldásától. Gondoljuk el, eb­ben a társadalmi rendszerben, amikor amúgy is nagy zűrzavar van a pártok, a gazdaság és a fennmaradás körül, ki is akarna foglalkozni ezzel a kérdés­sel? Különben is két temetésünk volt: a Nagy Imréé és Kádár Jánosé. S egy ilyen lélektani pillanatban akad egy kazánkovács, egy magánember, aki azt mondja: „Én ezt a témát pénzelem, mert engem közösképp érdekel.” Az illető történetesen Morvai Ferenc, aki az emberek előtt nem túl rokonszen­ves. Nem kell minden embernek ked­vesnek, mézes-mázosnak, „humán ér­telmiségi ”-nek lennie. Morvai a saját szakmájában, tehát a kazánok kiagya­lásában világszínvonalon a legelső, üz­letemberként is az elsők közé tartozik, nemcsak Magyarországon, de a világ­ban is. Tehát egy ilyen — fondorlato­san, finoman beszélni nem tudó — ma­gánember finanszírozza az expedíciót, és megérkezésünk után ő jelenti be, hogy: „Uraim, mi megtaláltuk Petőfi Sándort.” Petőfi fellelése az állam vagy az Akadémia kötelessége lett vol­na. Hát ebben a szituációban most kö­szönje meg az állam vagy az Akadé­mia Morvai Ferenc jótékonyságát és expedíciója sikerét? (Folytatjuk) Magym­ó A szerelem Játékai A NOVELLA RÉGI OLASZ MESTEREI id) Mikor a három hölgy belépett a kollégium termébe, nagy csend fogad­ta őket. A nagy termet egészen meg­töltötte a hallgatóság. A tanács és a kollégium tagjain kívül, ott volt a vádlottak egész rokonsága és azonkívül nagyon sok más nemes ember, kik mind nagyon kíváncsiak voltak en­nek a furcsa ügynek a végére. Bevezet­ték a három foglyot és mikor a férjek meglátták mosolygó feleségeiket, el­fogta őket a pulykaméreg és Anselmo, ki kevésbé tudott magán uralkodni, mint Girolamo, megfeledkezvén arról a tiszteletről, mellyel ennek a helynek tartozik, a legnagyobb gorombaságokat vágta oda felesége arcába. Az asszony azonban­ nem veszítette el hidegvérét és ahelyett, hogy megadta volna férjének azt, ami kijárt neki, minthogy a her­ceg már amúgy is megadta neki az en­gedélyt a beszédre, vidám arccal és erős hangon megszólalt. És az ámuló hall­gatóság előtt ékes szavakkal fejtette ki, hogy férjeikből csak két dolog vált­hatta ki a kétségbeesést. Vagy az, hogy megölték, amint hamisan vallot­ták, Aloise urat, vagy az, hogy úgy­szólván egymás ágyában fogták el őket. Ami a herceg úr öccsét illeti, az immáron ott áll a törvényszék előtt viruló egészségben és az őt ért bale­setnek egészen más okát adja meg, mint amelyet férjeink hangoztattak vallomásukban. Ha tehát a gyilkosság­ban ártatlanok, csak az bánthatja őket, hogy éjszaka idején egymás hálószobá­jában áldoztak a szerelemnek és ennek felfedezését olyan szégyenletesnek tartják magukra nézve, hogy a gyil­kosság vállalásával a halálba akarnak menekülni. Pedig erre igazán semmi okuk nincs. Nem mondom, tört ki Isottából a harag, hogy nem szégyell­­hetik­ magukat, de nem mi miattunk. Hanem saját csapodárságukért, mert mit kerestek ők éjnek idején egymás hálószobájában? Hát semmi mást­, mint egymás feleségét, akiről azt hitték, hogy valami sokkal jobbat fog neki nyújtani, mint az övék. És nem rajtuk múlt, hogy a maguk kertje helyett nem a másét öntözték. Hanem asszonyaiknak ravaszságán, ügyességén. És ide érve, Isotta elmondotta mind­azt, amit az olvasó már úgyis tud, kü­lönösen kiemelve, hogy férjeik ennek a kalandnak köszönhetik nemsokára megszületendő gyermekeiket, mert nem férjek, hanem szenvedélyes szerelme­sek módjára ölelkeztek velük és így csak természetes, hogy az elvetett mag megfogant a jól megművelt szántó­földben. Mikor Isotta befejezte beszédét, ve­le együtt Lucia is annyi bizonyítékkal, annyi jellel győzte meg a két férjet a maga ártatlanságáról, hogy végre meg­nyugodtak, a Tanács pedig mosolygó arccal mentette fel a két lovagot. De felmentették a bírák, szívükben a nagy­számú hallgatósággal és rokonsággal együtt, feleségeiket is a rájuk neheze­dő gyanú alól és ujjongtak, mikor An­selmo és Girolamo boldogan ölelték karjukba asszonyaikat. Ezután a szép jelenet után Gismon­­da szólalt fel és éppen olyan meggyő­zően és ékesszólóan mondotta el a ma­ga védőbeszédét, mint Isotta. Lángoló szavakkal beszélt a szerelem mindent legyőző hatalmáról és arról, hogyan győzte le ez a mindennél nagyobb erő az ő ellentállását is és hogyan engedte meg végre Aloise Foscarónak az éjjeli látogatást. Hogy lovagjának szerelme éppen olyan nagy és nemes, mint az övé, semmi sem bizonyíthatja jobban,, minthogy kész érette fiatal életét is feláldozni. Mert csak azért gondolta ki az éjjeli betörés meséjét, hogy asz­­szonyi becsületére a gyanúnak árnyéka se eshessék. És szabad-e neki, ki ked­vesét úgy szereti, mint Foscaro őt, ilyen áldozatot elfogadnia, csak azért, hogy egyes emberei jobbnak gondoi­­јак, mint amilyen valójában? Nem és ezerszer nem. De egyébként tagadja, hogy a bűn, amelyet elkövetett, olyan nagy. Hiszen fiatal özvegy, akinek jo­ga van férjhez mennie, különösen, ha a kiválasztott olyan kiváló férfi, mint Foscaro — és aki volt valaha szerel­mes, megérti, hogy jövendőbelije ké­résének, ha teljesítése bele is ütközik az illendőség szabályaiba, nem tudott ellentállni. De ha még el is veszítené asszonyi becsületét, még akkor is in­kább megmondaná a való igazságot, mintsem, kedvesének csak egyet­len hajaszála is meggörbüljön. A szép asszony ezeknél a szavaknál a tanácsurak elé tartotta az idáig el­rejtett kötélhágcsót és Foscarónak írott szerelmes leveleit és rámutatott szolgálójára, aki a kaland minden rész­letébe be volt avatva. Gismonda asszony beszédének befe­jezése után, a tanácsurak Aloise-zal is elmondatták a történteket és természe­tesen felmentették. A tárgyalás után az érdekelt felek, egész rokonságukkal együtt Gismonda palotájába mentek, ahol nagy ünnep­ségek között, mindjárt meg is tartották az új fiatal pár lakodalmát. Lucia és Isotta pedig, épp a kellő időben egy-egy gyönyörű fiúcskával ajándékozta meg a két lovagot, akik még évek múlva is nevetve beszélget­tek egymással igen ravasz, kívánatos feleségeik egykori csínyéről. Jó ünnepséget rendeztek, melyen a vá­ros nemesi és tanulói között Filenio is részt vett. Fiatalember módjára a szé­peknek hol egyikére, hol a másikára nézett és minthogy valamennyi tet­szett neki, elhatározta, hogy az egyi­ket táncra kéri fel, így is tett. Az ille­tő hölgy, kit Emerentianának hívtak és messer Lamberto Bentivoglinak volt a felesége, a fiatalember kérését nem uta­sította vissza. Minthogy hölgye nagyon szép volt és arcáról szellem és finom­ság sugárzott, Filenio, kissé habozó lép­tekkel indult vele táncba, de aztán ne­kibátorodott, többször megszorította a kezét és forró szavakat suttogott fü­lébe. (Folytatjuk) Gian Francesco Slraparola (1483—1558) DIÁKBOSSZÜ Bolognában, Lombardiának ebben a nemes városában, melyet a tudomány anyjának is neveznek és mely bővé­ben van mindennek, amit a tudomány fejlesztéséhez és ápolásához szükséges, élt egy előkelő, krétai származású di­ák, akit Filenio Sisternának hívtak. Minden tekintetben kedves és amellett nagyon okos fiú volt. Történt egyszer, hogy Bolognában valami szép, ragyo­ 1990. február 22., csütörtök KERESZTREJTVÉNY Vízszintes: 1. Csordát őrző pásztor, 7. Vonat fut rajta, 8. Tíz betűt keverve, 9. Teniski Savez Vojvodine, 11. Nikkel vegyjele, 13. Imamovic énekes neve, 15. Magához vette, 17. Ördög, szerbhorvátul, 18. Törökország autójelzése, 19. Levél­­borítékra írják, 21. Helység Belgiumban, 23. Végtelenül ígér, 25. A vonat teszi. Függőleges: 1. Satnya, 2. Sisak autó­­jelzése, 3. Bőségesen kibocsát, 4. Módi, 5. Keresztül, 6. Apró cseppekben esik, 10. Vajdasági sakkozó, Lajos, 12. Ivó Lola Ribar, 14. Ezen a helyen, 16. Ér­téktelen, 20. Kérdő névmás, 22. Pancsova autójelzése, 24. Gospic autójelzése.­ ­ % 3 5 6 1 Шв E io■ лг u 13 14 1S ne 0­ m* B 19 ■nE 21 22■ 23 24 _

Next