Magyar Szó, 1990. április (47. évfolyam, 89-103. szám)
1990-04-07 / 95. szám
24 TEGNAPI MÁSODIK KIADÁSUNKBÓL MAGYAR SZÓ 1990. áprlisi 7., szombat SZLOVÉNIA Nem megfelelő időben jött Kadijević látogatása A Szlovén Szocialista Szövetség nyilatkozatban tette közzé elégedetlenségét amiatt, hogy csütörtökön a köztársaságba látogatón Veljko Kadijević tábornok, szövetségi honvédelmi titkár. ..A választások előestéje nem megfele 15 idő az ilyen látogatásokra’' — hangsúlyozza a nyilatkozat, majd felteszi a kérdést, „vajon a mostani látogatás időpontja véletlenszerű-e vagy szándékosság rejlik mögötte”. „Feltételezzük, hogy a Szlovén Köztársaság képviselői megfelelőképpen tájékoztatták a hadserégtábornokot hogy ebben a pillanatban nincsenek meg látogatásához a szükséges feltételek, Veljko Kadijević ezt a véleményt szemmel láthatóan ignorálta. Insztiztált a látogatáson, amit természetesen formálisan úgy igazolt, hogy ez ötödik katonai körzet egységeihez látogat el.” „A Szlovén Szocialista Szövetség ezért erélyesen tiltakozik, növel e látogatás nyugtalanságot kelthet a közvéleményben, különbözőképpen magyarázható és találgatásokra adhat okot” — áll többek között a nyilatkozatban. (Tanjug) Két nap alatt harminckét árcsökkentés A Szövetségi Árintézet kimutatása édességek árát, a szabadkai Pionír 17 százalékkal a csokoládé árát, a ljubljanai Merkator Emba pedig 14 százalékkal a kávé árát. Olcsóbb lett a liszt és a kenyér, amit az obrenovaci PKB Dragan Markovic forgalmaz ,a đurđevaci pékség 14—33 százalékkal csökentette a kenyér és péksütemények árát, az aleksinaci pékség pedig 10 százalékkal. A dimitrovgrađi Trgokoop 9 százalékkal, a banovói pékség pedig 9—20 százalékkal olcsóbban adja termékeit. A friss hús árát hét termelő csökkentette 2—32 százalékkal. Ezek a kranji Merkator, a temerini Petőfi, a vinkovei Bosut, a rijekai Mesokombinat, és mások. Továbbra is csökken a takarmány ára. Az utóbbi két napban öt előállító jelentett be árcsökkentést, összesen 2—12 százalékot. A vukovari Vupik először 3—6 százalékkal emelte a takarmány árát, utána pedig 3—7 százalékkal csökkentette. Olcsóbbak lettek 12—14 százalékkal a verseci boros. A riiekai Mesokombinat 10 százalékkal olcsóbban forgalmazza a sertéshúst. A kručevaci Savremem Dom bútorgyár 9—23 százalékkal csökkentette termékei árát, a szenttamási bútorgyár pedig 30 százalékkal. Egyes termelők azonban továbbra sem hajlandók alkalmazkodni a piacfeltételekhez. Noha a szövetségi árutartalékok igazgatósága egész évben ellátja a piacot rizszsel, Szkopjéban a napokban 7 százalékkal emelték a rizs árát, amely most 18 dinárral drágább, mint az, amit az árutartalékokból forgalmaztak. (Tanjug) A Szövetségi Álintézetbe az elmúlt két hónapban 32 jelentés érkezett árcsökkentésről — közölte a Végrehajtó Tanács Tájékoztatási Titkársága. A belgrádi Soko Stark 18—32 százalékkal csökkentette az Ugrásszerű növekedés A bankok províziója lényegesen meghaladja az inflációt Míg az infláció hónapról hónapra csökken, egyre jobban növekszik a bankok szolgáltatási díja. Márciusban az infláció 3,6 százalékos volt, ugyanakkor a bankprovízió átlagban 18 százalékban növekedett, 7-szer nagyobb arányban a kiskereskedelmi áraknál. Úgy látszik, hogy a bankok az üzleti szellemet úgy fogták fel, hogy a polgároknak minél nagyobb számlát nyújtsanak be. Kérdés azonban, hogy a bankok szolgáltatásának minősége is úgy javul-e, mint ahogy a provízió növekszik. A polgárok gyakran panaszkodnak arra, hogy tévesen mutatják ki a folyószámlákon az eszközök állását, a banktisztviselők barátságtalanok, lassúak, a tolóablakoknál nagy a tolongás, mindez azonban nem hat ki a szolgáltatási díj csökkentésére. Tavaly az év végén 146 bank működött, kétharmaduk engedélyt kapott az új körülmények közötti működésre is. A konkurencia azonban még mindig gyenge, nem értik meg, hogy a piacgazdálkodás magába foglalta azt is, hogy küzdeni kell az új betétesekért. A nagyobb keresetet a szolgáltatási díjak és a Mtelek utáni kamatok nöadásével akarják elérni. (Tanjug) Barátságos labdarúgómérkőzés JAREK: Mladost—TSK (Temerin) 2:0 (1:0) Vezette Zelenović (Újvidék). Száz néző. Góllövők: Vesic a 11. és Vojvodic a 80. percben. JANKOVICS Rudolf Kézilabda KATY: Jugovic—Dózsa (Debrecen) 24:27 (13:13 I. F. Magyar Sió Politikai napilap Szerkeszt! ■ szerkesztőbizottság ■főszerkesztő: Csorba Zoltán főszerkesztő-helyettesek: Pistát Jozséf és Sebestyén Imre. Deszső-főnök: Bozsok Ernő a pelpolitka! rovat szerkesztője: Garai Béla. A külpolitikai rovat szerkesztője: Dujmovics György s művelődési rovat szerkesztője: Kabók Erika, a sportrovat szerkesztője: Szántó Zoltán az Újvidéki rovat szerkesztője: Erdősi Leo Valéria, a szabadkai rovat szerkesztője: Kis Imre Pereny. A szerkesztőség és feladóhivatal elmert 21000 Novi Sad. Vojvode Milića L Telefonok: Központ: (031) GH-106. Titkárság (021) 56-066 ügyeletes szerkesztő: (Oil) 56-654. Külpolitikai rovat: (021) 623-347 Művelődési rovat: (021) 66-131 Sportrovat: (OSI) 56-096. Újvidéki rovat: (021) 57-097 Szabadkai rovat: (024) 23-922. Hirdetőosztály: (021) 57-633. Tele*: MIM. Telefa*: (Oil) 57-208. Folyószámla: *5700-603-6121 (Kéziratokat és képeket nem ferzünk meg és nem küldünk vissza) Kiadja : Fórum Lap- Könyvkiadó és Nyomdaipari Munkaszervezet. Igazgató: Dr. Bánya János A laptanács elnöke: Dr. Szám Attila Előfizetés egy nőnapra 100 dinár, negyed évre 324, fél évre 348, egész évre pedig 1296 dinár. Külföldön kétszerese Folyószámla: 85700-601-14861. lopterjesztő és Áruforgalmasd Tmász Újvidék. Telefon: (021) 58-969. Készül a Fórum Nyomdában Újvidéken Josip Brun TWO köztársasági elnök 1964-ben a Magyar Szót a Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdemrendjével 1970-ben a Testvériség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjévé tüntette ki Drnovšek fogadta Matutest Dr. Janez Drnovšek, a JSZSZK Elnökségének elnöke fogadta Abel Matutest, az Európai Közösség Bizottságának tagját, aki Budimir Lončar szövetségi külügyi titkár meghívására tartózkodik hazánkban. A megbeszélésekenJugoszlávia és az Európai Közönség kapcsolatairól volt szó. (Tanjug) Elnököt választott az NDK parlamentje Az NDK parlamentje csütörtöki ülésén Sabina Bergmann Pohlt, a Kereszténydemokrata Unió képviselőjét választotta elnökké. A kormányalakítási megbízatást ugyancsak a kereszténydemokrata Lothar de Maiziere kapta, s feltehetően már kedden beterjeszti kormányalakítási javaslatát. (Tanjug) Egyötödével csökkent az életszínvonal A Szövetségi Statisztikai Intézet adatai Az általános jugoszláv kereset egy hónap alatt egyötödével lett értéktelenebb. A Szövetségi Statisztikai Intézet legújabb adatai szerint a februárban kifizetett januári személyi jövedelem reálértéke 21,1 százalékkal csökkent az elző hónaphoz képest, jóllehet a borítékok 8,5 százalékkal „vastagabbak” voltak. A jugoszláv átlagfizetést (3022 dinár) csak a szlovéniai átlagfizetés haladta meg 39,2, illetve a szerbiai (tartományok nélkül) 5,4 százalékkal. A legkevesebbet a kosovói dolgozók kaptak (az országos átlagfizetés 56,8 százalékát), majd a Crna Gora-iak (66 százalék) és a Bosznia-Hercegovina-iak (77 százalék). Az előző hónaphoz képest a fizetések reálértéke Szerbiában csökkent a legnagyobb arányban (22 százalékkal, a tartományokat nem számítva 23,7 százalékkal). Szlovéniában a csökkenés 23,6, Horvátországban 21,1 Vajdaságban 19,1, Bosznia-Hercegovinában 19,2 és Kosovo 17,1 százalék. Macedóniában és Crna Gorában januárban a személyi jövedelmek összege már nem fedezte a létminimumot, ezzel magyarázható, hogy februárban ebben a két köztársaságban csökkent a legkevésbé a fizetések reálértéke. (Tanjug) Nem vált a KSZ dicsőségére A VDNSZSZ szabadkai választmánya a szervezet sorsáról és az elnökválasztási bonyodalmakról A Szocialista Szövetség szabadkai Községi Választmánya — mint ahogyan azt Ana Prčić elnök megfogalmazta — afféle puhatolódzó ülést tartott e tömegszervezet átszervezésének témájára, ugyanis jóllehet a helyi szervezetekben már megkezdődött a vita az átlényegülésről, egyelőre még sok az ismeretlen tényező, mint például az, hogy mit hoz az alkotmánymódosítás és mit irányol elő a pártok megalakításáról szóló törvény. Ellentétes vélemények alakultak ki az ülésen arról, vajon előny vagy hátrány származik abból, hogy Szerbiában és Vajdaságban várakozó álláspontra helyezkedett a Szocialista Szövetség. A választmány napirendre tűzte még a községi képviselő-testület elnöke megválasztásának lebonyolítását, amelyet mint ismeretes, november 27-én közvetlen a választás előtt elodáztak a községi pártbizottság egyes akkort és jelenlegi vezetőinek nyomására. A csütörtöki ülésre egy munkacsoport terjesztett be jelentést amelyet egy ellenszavazattal elfogadott ugyan a választmány, de a felszólalók többsége rámutatott, hogy a munkacsoport, amelynek munkájában nem vettek részt a pártbizottság képviselői, túl enyhén fogalmazott, s nem nevezte meg, ki a felelős a példátlan választási bonyodalmakért, holott köztudott, hogy azokat dr. Radoman Božović, az akkori pártelnök váltotta ki. Mindez — hallottuk csütörtökön — nem válik a párt clőségére, akárcsak az sem, hogy nincs ereje bíráló felmérést végezni, s hogy a községi pártbizottság ülésén egyik tagja, Molnár Béla drasztikus kirohanást végzett, nacionalistának és antikommunistának nevezte az elnök személyéről való véleménnyilvánításban részt vett polgárokat, s a pártbizottság erre sem reagált. Nikola Repac, a községi pártbizottság elnöke szerint a múlt helyett a jövő felé kell fordulni. Elhatárolta magát Molnár Béla felszólalásától, mondván, hogy arra ő fel sem figyelt, mert eltért a napirendtől és nem azon volt a hangsúly a pártbizottság ülésén, s jokenféle,ért Molnár Béla személyesen tartozik felelősséggel. A pártelnök szerint egyébként a ,,sajtó’’ az utóbbi időben eléggé felborzolta a kedélyeket. V. I. Újvidéki Televízió 15.25 Műsorismertetés 15.30 Képviselőházi krónika (ism.) 16.00 Heti műsorkalauz a szarajevói stúdióból 16.45 Híradó, I. 17.00 Népzenei műsor a szarajevói stúdióból 17.30 Halló, TV 2 magyar nyelvű családi magazin A mai műsor vendége a Magyar Szó családi melléklete, a Szivárvány. Rovatait ezúttal megfilmesítve láthatják. Szöllősy, Vágó László a szexuális nevelés problémaköréből válaszol a nézők kérdéseire, Varjú Márta pedig jogászvendége segítségével az új lakástörvénnyel kapcsolatos problémákat, kérdéseket világítja meg. Lesz több találós kérdés is. A jutalmak: egyévi előfizetés a Magyar Szó szerdai számára, valamint kétszemélyes ebéd az újvidéki Lipa étteremben. Idegenforgalmi portyája során Móricz Lajos ezúttal Karadordevót mutatja be. Várják a menyek és vők benevezéseit levélben az ideális anyós és após kerestetik jutalomjátékra. A nézők a (021) 25-193 és a 27-872- es telefonszámon jelentkezhetnek. Szerkesztő: Buda Hajnalka Rendező: Tolnai Julianna 18.35 Ruszin nyelvű magaziin 19.20 Rajzfilm 19.30 Magyar nyelvű híradó 20.00 Vajdasági filmtár 20.15 Alfa amerikai humoros sorozatadás a zágrábi stúdióból 20.45 Hírek 20.50 Zadar—D zvezda — kosárlabdarájátszás, helyszíni közvetítés (magyar nyelvű kommentár) 22.30 Művelődési műsor Utána: Műsorzárás Belgrádi Televízió I. 7.30 Reggeli műsor 9.30 Ismeretterjesztő triptichon — oktatóműsor 12.00 Műsorismertetés 12.05 A Forsyte Saga — angol filmsorozat, 13.00 Kérdezzük egyai — hirdetőműsor 14.40 Zenés dokumentumműsor 15.10 Mesék ciklusa Hókirálynő — amerikai játékfilm A történet egy kisifjúról szól, aki hosszú töprengés után rájön, hogy mennyire fontos az ember életében a család és a barátság . . . Szereplők: Melissa Gilbert, Lance Kerwin, Lee Remiek Rendező: Peter Madock 16.00 Heti műsorkalauz a szarajevói stúdióból 16.45 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.00 Népzene a szarajevói stúdióból 17.30 Jobb élet — hazai filmsorozat (ism.) 18.15 Rajzfilm 18.30 Svenk — dokumentumműsor az újvidéki stúdióból 19.10 Jó éjszakát, gyerekek! 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. 20.15 Alf — amerikai humoros sorozatadás a zágrábi stúdióból 20.50 Hol vannak a fiúk? — amerikai játékfilm a titogradi stúdióból 22.25 Híradó, 3. 22.10 Sportszombat a titogradi stúdióból 23.00 Angol nyelvű hírek 23.05 Éjszaka önökkel — éjszakai műsor Dinasztia — amerikai filmsorozat Karen kórházban van, a szülészeten. Sean zsarolja Lesliet. Dex figyelmezteti Alexist, hogy Sean bosszút akar állni. Jeff és Sammy Jo összemelegszenek . . . Hasfelmetsző Jack titkos személyisége — dokumentumfilm — 2. rész 1.10 Hírek 1.15 Műsorzárás Belgrádi Televízió II. 13.15 Albán nyelvű hírek 13.20 Műsorismertetés 13.25 Ma együtt — műsor a zágrábi stúdióból 13.55 Gyermekműsor 14.55 Éjszaka önökkel — az éjszakai műsor ismétlése 17.00 Kosovóról Kosovónak — képfelvétel 18.30 Ritmikus sportgimnasztika 19.30 Híradó 20.10 Műsorismerztedés 20.15 Zenés est — komolyzenei műsor 20.50 Zadar—D zvezda — kosárlabda-rájátszás, helyszíni közvetítés 22.30 Hírek 22.35 Jedinstvo Aida—Elemes — kosárlabda-rájátszás, nők, képfelvétel 23.55 Műsorzárás-A Zágrábi Televíziónak a JRT-től eltérő műsorai I. CSATORNA 8.50 Tévénaptár 9.00 Válogatás az Iskolatévé műsorából 13.00 Ha elmulasztotta, megnézheti 16.30 Híradó, 1. 16.45 A hetedik érzék 17.00 Tévéárverés, 1. rész 17.30 A sisakos kandúr — filmsorozat, 2. rész 18.30 Tévéárverés, 2. rész 19.30 Híradó, 2. 22.20 Híradó, 3. II. CSATORNA 14.45 Tévénaptár 18.30 Sportműsor 19.00 Riport a Rád—Sarajevó bajnoki labdarúgó -mérkőzésről 22.35 Tévémix 22.50 Graham Greene történetei — angol filmsorozat Magyar Televízió I. 7.00 Napraforgó — magazin a reggelihez 7.00- 5 8.00 Piaci körkép 8.00— 9.00 Játszótárs gyermekeknek 9.00 Képújság 9.05 Tévétorna gyerekeknek 9.10 Hangvilla 9.40 Dagi — amerikai ifjúsági film 10.05 Tövismadarak — amerikai tévéfilmsorozat, 4. rész (ism.) 10.50 Hol — mi? — ifjúsági magazin 11.50 Unser Bildschirm — a pécsi stúdió német nyelvű műsora 12.20 Panoráma — világpolitika percről percre (ism.) 13.20 Képújság 14.40 Képújság 14.47 Műsorismertetés 14.50 Különbözöm — indul egy ifjúsági sorozat 15.15 Csengetés — változások a főiskolai, egyetemi felvételi rendszerben 16.10 Két évszázad népies műdalai, 1. rész: A nóta-jelentés 16.45 Van benne valami — barkochba játék 17.30 Háztartás — családi tűzhely takarékon Olcsó receptek, ötletek 17.40 Jogi esetek 18.30 Szomszédok — teleregény, 77. fejezet (ism.) 19.00 Műsorajánlat 19.10 Esti mese 19.25 Közlemények. Műsorajánlat 19.30 Híradó 20.05 min denkinek Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz 20.15 Néhány norr Keboc Gyulával 20.25 Három fölösleges férfi — francia bűnügyi fam (1980) (Csak minőiteknek' ■Rend*3TM- Jacmies Deray Szereplők: Alain Delon, Dalila di Tazzaro Ge^fan*. a. hivatásos k5rajátékos elköveti azt a nagy hibát, hogy kórházba szabit egy ^cb^sztktet. Nem tudja, hogy az illető nem közleked^ci baleset áldozata, hanem lelőtte^. Anagyhatalmú . szervezet. ara«'v még két másik fölödeeosinak ítélt •»miv'rével ’s leszámol azon az éjszakán, nem biztos benne, ho«v a sebesült nőni boczoi+-p rje^ailt-na V 22.05 Mit. aka»- e-» eev ember? — nortré "NTovál Ferenc karporró-Pnoól 23.15—23.30 Híradó, 3. M . T. Berkes Zsuzsával és Dömsödi Gáborral 14.90 T-rAnViság . 14.15 2. monn«* Pín^rtov. 4H 6 - - .-6 s. zene 15.00 RurPahútni révénről — angol -otrpc rtT-rx-’n'i T .onnardo nyitány 1 s *`s 'mr f. 15.30 Tran tízen túl 15.55 Autó-mánia — prvcrnl röv’'aj?nm sorozat, 3 rész: Kitárni a világ Д 7 prin runturypTconvili-nl, a po- V4n‰*—Р9П7«tfú*nnv»vVl П’ ang-rtrá-10оЧ' ДТ smHVoi trpn57hQutin«A télis versenyeké d’idősít a film. ’9.19 TV 2. 16.45 ’oo — zenés divatkalauz Tavasz 17.00 Lesame street — angol nyelvlecke, 14. rész 18.00 Telesnort 18.25 hvprpUokjiok Hun’kék törnikék — belga rajzfilmsorozat (ism.) 18.48 TV 2. 19.00 Demnsoy és Makepeace — ang'-'i jv'í’-'Ow-os filmsorozat A bérgyilkos Az Amerkcából ideérkezett ‘bérgyilkos útját hullák szegélyezik. Mindenki természetinek veszi hogy leleplezésében Demnsey lesz a főszereplő, hiszen ő is senki” . . . 19.47 TV 2. 20.20 Rock«tádió 21.00 Híradó, 2 21.20 TV 2 • 21.30 Napzárta 22.15 A*»udőr«vilkos — olasz film A kábítószer-ö gyosztály tagjai sorra egy titokzatos gyilkos áldozatává válnak. Az osztály vezetőjét, O'Connor hadnagyot egyan különös fiatalom*-»0»' km-en fel álamron oltott lakásán . . . kb. 24.00—0.05 TV 2. Hármas csatorna 7.00 Super Channel 12.00 Music Television 15.00 Első hírek 15.05 Gyerekek, kezdődik! 16.00 Hírek 16.05 Labdarúgás 18.00 Hírek 18.05 Két szerelem — játékfilm 19.30 Híradó. 2. 20.00 Labdarúgás 21.00 Hírek 21.05 Labdarúgás 22.00 Hírek 22.05 Angol nyelvű hírek 22.10 AVIS-sikerlista 23.00 Hírek 23.05 Tévé-nyugdíjasok 24.00 A nap vége 0.15 Tévéfelhívás 1.00 Hollywoodi bolondságok — játékfilm 3.00 Erotikus játékfilm