Magyar Szó, 1990. április (47. évfolyam, 104-118. szám)

1990-04-27 / 115. szám

20 NAPSUGÁRMagyarSie 1990. április 17., péntek Testvérem Testvéremet Lillának hívják, és ti­zenhárom éves. Ő sokkal szebb­­nálam. Sötét haja van, sötétbarna szeme, az arcbőre barnás árnyalatú, és nem olyan foltos, min­t az enyém. Az arcán, első ránézésre nem lehet fölfedezni semmi különöset, csak azt, hogy csinos. Amikor azt mondtam neki, hogy róla fogok írni, elnevezte magát, és így szólt: — Ööö... Hát igen, van két szemem, egy orrom, egy (nagy) szám, a nyakam a vállamig ér, a lábam meg a földig. Hát nem érdekes? De. Nagyon. Amit elmondott, az mind igaz. Nem szokása ennyi butasá­got összehordani, ebben csak én vagyok jártas, most csak meg volt illetődve, hogy róla írok. Persze, az neki nem jutott volna eszébe, hogy elemezgessem. Hanem ez egy leíró fogalmazás, és nekem az ő külsőjét kell ismertetni veletek. Volt egy ismerősünk, aki egyre ára­dozott húgom szépségéről. Mandulavágású szemek, cseresznye­piros száj, görög orr, elegáns profil, könnyű pír a sötét bőrön és ilyesmik. Nekem azt mondta, hogy úgy festek, mint egy jóindulatú, pirospozsgás pa­rasztlány. Erről a jóindulatú, pirospozs­gás parasztlányról kiderült, hogy csöp­pet sem jóindulatú, amikor az említett úr ölébe „véletlenül” beleöntötte a Co­­ca-Colát. Hanem, be kell, hogy valljam, nagyon büszke vagyok húgom szépségé­re. Akkor is szép, ha fintorog vagy ha gonosz pofákat vág. Akkor is szép, ha nevet, mert szépek a fogai, és édes, ap­ró ráncok gyűlnek a szája köré. Egyet­len baj van az arcával, az, hogy szín­telen a szemöldöke. Ebben viszont én járok elöl, haha! Egyszer azt mondta Laci barátnőm, hogy az, aki igazán szép, van a szája fölött egy kis pötty. Neki is van, talán azért mondta. So­káig bámultam húgom arcát, míg nála is fölfedeztem egy pöttyöt. Ha! Nekem nincs, de megvagyok nélküle! Meg én! A húgomat csak az bántja, hogy ala­csony, és lapos, mint a deszka. „Nem baj — mondtam neki —, nézz meg en­gem, nem vagyok se alacsony, se lapos, és mégse vagyok szép. Ne ez legyen a legnagyobb bajod!” Erre becses húgom kissé elhúzta azt a cseresznyepiros száját, fölhúzta szín­telen szemöldökét, sötét szeme megve­tően csillant, és fejedelmi pillantással végigmért. Na, ennyit a testvéri szeretetre . JAKOBSZ Andrea 8/4 Petőfi Sándor iskola, Újvidék VÉLEMÉNYEZTE: TOLDI ÉVA Kedves Andrea! „Hanem ez egy leíró fogalmazás, és nekem az ő külsőjét kell ismertetnem veletek” — írod egy helyen, és ebből is látható, tudatában vagy annak, hogy fogalmazásod jellemrajz. A jellemábrázolás az irodalmi mű­vek fontos eszköze, főként arra épülnek a nagyobb epikai alkotások, a regény és az elbeszélés, a dráma pedig egyenesen a jellemek konfliktusán, összeütközésén alapul. Írásodban a külső leírás meglehetősen jól sikerült. Találóan válogattad meg a jelzőket, ügyeltél arra, hogy élethűen jelenítsd meg fogalmazásod szereplőjét, a testvéredet. A külső jellemzés a megfigyelés pontosságát feltételezi, amelyet aztán eredeti módon kell megfogalmazni. Az embereket azonban nem elsősorban a külsejük alapján ítéljük meg. Sokat elárul az is, ahogyan viselkednek, ahogy beszélnek. Nagyon helyesen tetted, hogy beszéltetted írásod szereplőjét, és el­­mondtad, hogyan találja föl magát az előállt helyzetekben. Ami kissé hiányzik a fogalmazásodból, az a testvéred belső jellemrajza. Bár jócskán kárpótolja az olvasót az, hogy megtudja, milyen, vagy te, a történet elbeszélője. Humorérzékedről és érettségedről tanúskodik a fennkölt, görögös szépség és a parasztlány típusának a szembeállítása, valamint ennek az ellen­tétnek a felnagyítása, sarkítása. Nyitott szemmel jársz a világban, kritikusan vi­szonyulsz másokhoz, de még inkább dicsérhető, hogy önmagad sem szépíted. Az önkritika hiánya nemcsak hogy nem szép jellemvonás, hanem gyakran befu­tott írók műveinek a hitelét is rontja, ha szerzőjük dicsekszik, és jobbnak tün­teti fel magát, mint amilyen. Fogalmazásod őszinteségedről árulkodik, emellett pedig azt bizonyítja: érdemes a jövőben is írogatnod. Az én barátnőm Mint a legtöbb embernek, nekem is van barátnőm, barátom, de a legkedve­sebb közülük Melitta. A haja barna, sima, és mindig jól áll a frizurája. Szeme zöldeskék. A magassá­gunk körülbelül egyforma, pedig tavaly még nagy volt a különbség köztünk, az én javamra. A barátnőm karcsú, sportos alakú, minden ruha illik rá. Kitűnő ta­nuló, ezért az idén ő az osztályelnök. Első elemi óta ismerjük egymást, és egy pad­­ban ülünk. Csak akkor nem, amikor az osztályfőnök máshogy rendeli el. Ha va­lamilyen házi feladatot néha nem­­sikerül megoldanom, ő mindig segít. Ha prob­lémám van, akkor azt megbeszéljük, és találunk rá megoldást. Minden titkomat elmondom neki, hisz megbízom benne. Ő úgyszintén. Amit mond és megígér, azt kötelezően be is tartja. Komolyan nem szoktunk összeveszni, de ha egy kicsit összezördülünk is, már aznap kibékülünk. Néha hecceljük egymást, de csak viccből. Ha neki megtetszik egy fiú, közösen bí­ráljuk el. Illik-e hozzá, hogyan lehetne megismerkedni és beszédbe elegyedni ve­le. Amikor csak tehetem, Melittával me­gyek haza, és ilyenkor részletesen meg­tárgyaljuk az iskolában történteket. Ő sze­reti a társaságot, mindenhez hozzá tud szólni, könnyen ismerkedik. Vidám termé­szetű, jókedvű, kalandvágyó. Mindez ró­lam kevésbé mondható el. De hát az el­lentétek vonzzák egymást. Mi is kiegé­szítjük egymást, és talán ezért is vagyunk jó barátnők. Én csak sajnálni tudom azokat, akik még nem találtak rá az igazi barátra. ROZGONYI Zita 7. a Kizár István iskola, Szabadka Tavaszi séta Egy szép tavaszi nap sétálni mentünk a Kiserdőbe. Meg akartuk lesni a természet ébredését. Gyönyörű látvány volt az ébredező ter­mészet. A gólyahír, a százszorszép és a „tavaszieső aranyesők” velünk együtt né­zegették a bodzafa kicsi leveleit, a kis­­gy­erek-b­imfo­ókat. Mikor felnéztünk, sok madárfészket lát­tunk. Nem is csoda! Hisz madárdaltól zengett az erdő. Mikor odaértünk a játszó­térhez, gyerekzsivajt hallottunk. Mi is be­álltunk játszani. Miikor elérkezett a haza­indulás ideje, a fák, a virágok azt suttog­ták utánunk, hogy: Itt a tavasz! N­AGY TORMA Natália 3. , J. J. Zmaj iskola, Szabadka Én és a világ Ezen a világon nekem nem lenne sza­­­bad panaszkodnom, mert mindenem megvan amit a szemem-szám kíván. De a szívemben mégis van fájdalom, ami­kor apura gondolok vagy nála vagyok. Anyuval nem élnek együtt, és egy új felesége van. Az engem nem zavar, hogy van másik felesége, mert anyunak is van férje. De anyu továbbra is úgy gondosko­dik rólam, mint azelőtt, mindig elmegy szülőértekezletre, ha valamit nem tudok, anyu segít. Apu pedig még azt sem kér­dezi meg, hogy vagyok. És a mostani fe­lesége el akarja tőlem idegeníteni. Most már ritkábban is látom, mert ha elme­gyek oda, akkor is csak a mamával va­gyunk. Apu mindig elvesz valami érté­keset. Igaz, ez nem szép tőle, de én na­gyon sajnálom, mert egész nap azt sze­retném, hogy újból olyan boldog legyen ő is, mint mi vagyunk anyuval. Van egy álmom, amely sose fog teljesülni, az pe­dig, hogy anyu, apu és én újból együtt legyünk, és nagyon boldogok. KONC Daniella 7/1 Sever Durkic iskola, Becse Anyukámmal a munkahelyén Anyukám az újvidéki Társadalmi Könyvviteli Szolgálatban dolgozik. Né­hány alkalommal elvitt a munkahelyére. Először bemutatta a kollégáit. Azután elvezetett az ebédlőbe. A rengeteg étel közül alig tudtam választani. Ő magá­nak nem vett semmit. Később visszatér­tünk az irodába. A telefonok csörögtek, az írógépek csattogtak, én meg büszkén néztem anyámat, hogy rohangál le-föl a papírokkal. Néha annyi papír összegyűlt, hogy nem fért bele egy dobozba. Akkor az én anyukám a gyönge kezeivel cipelte az első emeletről a harmadikra a nehéz dobozt. Senki se akart segíteni neki. Egyszer meg is kérdeztem, hogy bírja mindazt egyedül, ő meg így felelt: — Muszáj, különben nincs semmi ke­e­resnivalóm itt. Nem álltam ki, hogy ne segítsek neki. Meg volt hatódva, de azért visszautasí­totta a segítséget. — Neked az a feladatod, hogy jól ta­nulj, esetleg, hogy valamit segíts a ház körül, nem pedig, hogy cipeld ezeket az óriási dobozokat. Kénytelen voltam továbbra is nézni, hogyan küszködik , a papírokkal. Most már nem voltam büszke, hanem fájt a szívem, mivel láttam, hogy milyen nehéz munkát végez anyukám, csak azért, hogy az én gyermekkorom gondtalan legyen. Később minden elcsöndesedett, a telefo­nok elhallgattak, az írógépek üresen áll­tak az asztalokon. Csak anyukám volt az irodában, az asztalát rendezte. Végre, amikor minden munkát elvégzett, ami­kor mindent rendben hagyott, elindult haza. Az egész épület üres volt, csak a por­tás ült a helyén. Anyukám az utolsók között hagyta el az épületet. Korán reg­gel 7-től délután 3-ig talpon volt. Az utat az Újtelepről a központba és vissza nem számítottam. Ezért, amikor anyu­kám holtfáradtan hazajön, segítek neki, hogy felvidítsam, hogy lássa, mégis meg­érti őt valaki. Szerintem anyukám a legszorgalmasabb és legügyesebb anyuka a világon. MÉSZÁROS Minicsér 7/4 Nikola Tesla iskola, Újvidék Kedvenceim, Zugnál- Edil 7/4, Moša Pijade iskola, Kikinda Segítettem fát vágni. Agyas Enikő 8/1 Petőfi brigád iskola, Kula Legkedvesebb regényhősöm A kétéltű ember című könyvben, me­lyet Alekszandr Beljajev írt, a főszereplő egy ember, akit Strandernek hívnak. Ő az én legkedvesebb regényhősöm. Ez az ember, kopoltyújának köszönhe­tően, egyáltalán nem olyan környezetben él, mint a többi, egyszerű ember. Neki a tenger az otthona. Ott él a tenger mélyén, a halak, a polipok, a delfinek hazájában. Ő az, aki már mindent látott a tengerben. Annak ellenére, hogy ember volt, nem bántotta a halakat. Sőt, amikor látta, hogy az emberek bevetik hálójukat, ő megsajnálta őket, és gyémántkésével szét­hasította a hálót. Stiander nagyon szerette az állatokat. Barátot is szerzett magának, mégpedig egy delfint, akit boldogan lovagolt meg. Ilyenkor a csillogó hullámok közül csak a nagy fekete haja látszott ki, ahogy lebe­gett a szélben. Stiander, mivel mégis ember volt, es­ténként kimerészkedett a partra. Ott fel­vett egy inget, egy nadrágot, és ilyenkor, igaz, rövid ideig, de tüdőre lélegzett. Mi­vel barátságos és szép volt, megismerke­dett egy lánnyal. Sokat sétált vele a par­ton, de nem merte neki megmondani, hogy ő nem a Földön él. A lány kedvéért hajlandó volt mindenre. Mindig tovább és tovább maradt a kedves lány társasá­gában, mert nem tudott megválni tőle. Ez pedig nem vezetett jóra, mivel már nehezen tudta szedni a levegőt. Ilyenkor nagy szúrást érzett az oldalában. A szú­rás azt jelentette, hogyha nem megy vissza a vízbe, akkor a tüdejével nem bír lélegezni, és örök életére a vízben kell élnie. Volt egy ellensége, aki arra kényszerí­tette, hogy a tenger mélyéből gyöngyöket hozzon föl. Strander ezt nem akarta meg­tenni, ezért örökre visszatért a tengerbe, és nem ment többet az emberek közé. Csodálom azt a tulajdonságát, ami más embernek nincs meg. Ez pedig a kopoltyú­­val való légzés. Irigylem tőle a szép kör­nyezetét, a tengerben, a halak birodalmá­ban ahol él. UDVARDI Szilvia 7/b Néphősök iskola, Csantavér Örömmel jelentem, hogy pályázatunk bírálóbizottsága ma délelőtt összeült egyez­tetni véleményét, úgyhogy vasárnapi szá­munkban közölni fogjuk a díjazottak név­sorát. Mivel a pályázók között diákok (gyerekek és fiatalok) is voltak, ezért úgy döntöttünk, hogy a kiszelektált munká­kat még egy gyermekzsűri is átnézi, s íz­lésének megfelelően válogat még belőlük, így állhat csak össze ugyanis az a bi­zonyos kis gyűjtemény, amiről már ír­tam nektek). A szabadkai J. J. ZMAJ iskola önképzőköre — egyébként pályá­zatunk indítványozója is — jelentette, hogy szívesen ellátja ezt a feladatot. A napokban megkapják hát a pályaműve­ket, és reméljük, hamarosan elvégzik ezt a munkát. Előre is köszönjük nemes igye­kezetüket. Levelet a következőktől kaptam a héten: pé­­terrévei SAMU MIHÁLY iskola, Bartusz Lász­ló, Bartusz Kornélia, Tamankó Mónika, Die­nes Dóra, Sívó Csaba, Balassa Bálinth, Deli Judit, Lakatos Violetta, Pecze Angéla, Mol­nár Ferenc, Horváth Erika, Topolcsányi Éva, Kovács Árpád, Pozsár Zoltán, Kalapos Szilvia, Beretka Rózsa, Lakatos Leonóra, Mester Csa­ba, Szabó Mária, Tokodi Beáta, Mucsi Mária, Szabó Csaba, Búcsú Gabriella, Pece Magdol­na, Horváth Eleonóra, Tóth Ernő, Király Ádám, Lukács Ddikó, Király Angéla, Goór Gabriella, Szécsi Irén és Körösi Bianka; újvidéki NIKO­LA TESLA iskola: Bodza Zsuzsanna, Morvai Tímea, Tatai Andrea, Véber Zita, Gyűrűsi Erika, Földesdy Erna, Szemők Zsuzsa, Takács Gábor és Raffai Andor; kanizsai J. J. ZMAJ iskola 4. b osztálya: Szecsei Kamilla, Búza Karolina, Erdélyi Ildikó, Cseszkó Tímea, Gaz­dag Kornélia, Tasi Ildikó, Búza Tünde, Sze­csei Melinda, Körmöci Károly, Domonkos Mária, Fazekas Ágnes, Farkas Éva és Bödő Róbert; 3. c osztálya: Vukovic Teréza, Losonc Renáta, Szecsei Ágota, Tillinkó Szabolcs és Lázár Miklós; kikindai MOL.A PIJADE iskola: Tombácz Irén, Mészáros Hajnalka, Martonosi Valéria, Molnár Diana, Turi Erika, Csíkos Ká­roly, Szili Karolina és Fekete Attila; szabad­kai J. J. ZMAJ Iskola: Túri Klaudia, Matije­­vics Zsombor, Létity Gabriella. Vörös Gyöngyi és Csemetity Árpád törülök. hoev t-te-ttkez­­tetek bírálóbizottságnak. Ezenkívül Tóth Ka­talin kanizsai óvodás. Csobánkity Zoltán To­­polva és Király Arnes Becse. Mindannyiatoknak tartalmas. vHám május elsejei ünneneket kívánok, várom 's ••'■«»•két. sok-sok szeretettel: _________________ ZSUZSA

Next