Magyar Szó, 1990. május (47. évfolyam, 134-147. szám)
1990-05-25 / 141. szám
*0 M6V5I.6DÉS Мдсик&б Mutatós a szatmári népviselet A Gyöngyösbokréta házigazdájánál, az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben jártunk Ma és holnap tartják Újvidéken a 27. Gyöngyösbokrétát, a szervező a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. A Durindón négytagú citerazenekaruk dunántúli népdalokkal, a 24 tagot számláló vegyes kórusuk pedig magyar népdalokkal mutatkozik be. Holnap a Gyöngyösbokréta első fellépője a telepi művelődési egyesület pionír tánccsoportja lesz, karcsai magyar táncokat mutat be. Tíz táncospár lép közönség elé, az együttes tagjai az általános iskola alsó tagozatának tanulói, Kubik Vera vezetésével gyakoroltak. Az újvidékiek másik, kilenc párból álló együttese szatmári táncokat mutat be, a Batyu együttes muzsikál. A koreográfiát Papp Imre ismert magyarországi koreográfus állította fel. Az együttes Lazar Brkic koreográfusnak, a tánccsoport vezetőjének irányításával gyakorolt. Február óta heti két alkalommal próbáltak, a héten természetesen valamivel többet. Lazar Brkić megítélése szerint meglehetősen rövid idő állt rendelkezéseikre. Elmondta, a jászberényi Papp Imre több alkalommal járt itt, hogy bemutassa a táncokat, tökéletesítse a koreográfiát. A Gyöngyösbokréta nem verseny jellegű, de a tánccsoport vezetője jó eredményre számít. Már az is sikernek könyvelhető el, hogy a községi és körzeti szemlén továbbjutottak. A koreográfia valóban jó, a táncok attraktívak, a dalok szépek ,a szatmári népviselet mutatói. Lazar Brkić szólt arról is, hogy a Gyöngyösbokréta mezőnye igen erős. A népviselet beszerzése nem volt könnyű és olcsó dolog, az eredeti viselet alapján Magyarországon varratták a ruhákat. Danis Sándor titkár elmondta, hogy a művelődési egyesület fennállása óta (1945-től) létezik itt tánccsoport. A most fellépő éltáncegyüttes 7 éve alakult, pionírként kezdték a munkát. A tánccsoport munkájában többször következett be megrekedés, ez miatt gyakran, nem jutottak el a Gyöngyösbokréta fesztiválra sem. Rendszeresebb munkára lett volna szükség, a munkafeltételek sem voltak rózsásak. A téli időben nem megoldott a fűtés, egy kistermen 12 szakcsoport osztozik. Az éltánccsoport nem nagyszámú, de erős. Felerősödésük köszönhető Péter Bence Anikó és Papp Imre magyarországi koreográfusoknak, akikkel szeptember óta működnek együtt. Korábban nem volt megfelelő koreográfusuk, most Lazar Brkićben lelkes munkatársra találtak. Ezzel magyarázható, hogy fellendült az együttes munkája,, a fiatalok nagy kedvvel gyakorolnak. Gyulai Edittel és Herbut Ildikóval is beszélgettünk mindketten 15 évesek, két év óta tagjai az éltánccsoportnak. Még soha nem vettek részt a Gyöngyösbokrétán. A rendezvény jó alkalom lesz a barátkozásra. Bíznak abban, hogy több fiatal kap kedvet a hagyományápoláshoz. Remélik, műsoruk megnyeri a közönség tetszését. m. k. Az újvidéki táncosok Dr. Várady Tibor a Létünk új főszerkesztője A kiadó tanács tegnap tájékozódott arról, hogy dr. Várady Tibort választották meg a Létünk új főszerkesztőjévé a következő négyéves megbízatási időszakra. DURINDÓ ’90 Citerások, bőrdudások... Az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben ma délután hat órakor kezdődik a jugoszláviai magyar népzenei együttesek és szólisták legnagyobb seregszemléje A jugoszláviai magyar művelődési élet egyik legfontosabb eseményének színhelye lesz ma és holnap Újvidék. Ma és holnap tartják a telepi művelődési házban a népi hagyományok ápolóinak legrangosabb szemléjét, a Durindót meg a Gyöngyösbokrétát. Idősek és fiatalok ezrei készülnek évente erre a rendkívüli fontos eseményre, hogy megmutassák tudásukat, hogy bebizonyítsák, van még erejük a sok gond és baj mellett a muzsikálásra, a táncra. A Gyöngyösbokréta immár mozgalommá izmosodott- a Durindó pedig fiatalabb rendezvény ugyan, de ugyanolyan fontos szerepet tölt be. A nagy fesztivál megnyitóján citerások, bőrdudásokés egyéb, rég elfeledett hangszerek szólalnak meg. Az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben minden készen áll a vendégfogadásra. A szervezők mintegy 1500 résztvevőre számítanak. A Durindó ma délután hat órakor kezdődik a művelődési ház nagytermében (József Attila u. 16.). A legutóbbi sajtótájékoztatón szerzett értesüléseink szerint ma a húsz vajdasági népzenei együttes mellett fellépnek még a budapesti, a szegedi, a jászberényi, a pulai és a hvari hangszerszólisták. Bár a szemle nem versenyjellegű, a színvonal javítása érdekében egy szakbizottság kíséri figyelemmel a produkciókat, s a szemle végén értékeli azokat. Az idén Varga Péter (elnök), Dobrivol Putrik, Kis Ildikó, Lackó Illés, Gábor Károly, Pribojszki Mátyás (Budapest) és Szimovics János (Szeged) mond majd véleményt a látottakról. Többszólamú bemutatkozás Szabadkai együttesek a Durindón és a Gyöngyösbokrétán A szabadkai Lányi Ernő Művelődési Egyesület népzenei együttesét (citerazenekarát és kórusát), valamint ennek kamaraegyüttesét, a Csujogatót nem kell bemutatnunk, mert teljesítményüket már tavaly is méltatta lapunk a Durindó kapcsán. Mégis, kik ők, és mit csinálnak? — A népzenei együttes mint olyan három-négy éve kovácsolódott össze a kilencvenéves egyesület keretében — mondja Varga Attila, a Csujogató vezetője. — A zenészek túlnyomóan citerán játszanak, mégpedig több szólamban. Ebben térnek el a legtöbb hasonló zenekartól. Repertoárjukban elsősorban a jugoszláviai magyarok körében gyűjtött népzene szerepel. A Varga Péter vezette együttesre (a zenekarra és a kórusra is) jelenleg a tagság radikális felfiatalítása jellemző: a középiskolások és az általános iskolások kezdik átvenni a főszerepet. Jómagam a VIII. vajdasági rohambrigád iskola magyartanáraként az ostalai néprajzi szakkört vezetem, és egy ízben szalagbemutatót tartottunk az iskolában (a népzenei együttes újonnan megjelent kazettáját), így született meg a szerelem a gyerekek és az egyesület között, néhányan csatlakoztak a kórusához. Hamarosan két énekes diáklánynyal megalakítottuk a Csujogatót (Fekete Kornélia és Navratil Mónika), az idén pedig csatlakozott hozzánk Gyermán Tibor, aki furulyán és dobon játszik. Arra törekszünk, hogy eredeti formában adjuk elő a népdalokat, tehát olyan darabok jönnek számításba, amelyeket furulyára és énekre „írtak”. Az ilyen dalok pedig főként a Dunántúlon, a Felvidéken, de leginkább Gyimes és Moldva környékén teremnek. A Népköz Művelődési Egyesület Róna táncegyüttesét sem kell különösebben bemutatnunk, hiszen számos hazai és külföldi fesztiválon, versenyen szerepeltek sikeresen. — Ezúttal mezőségi lakodalmas táncokat adunk elő — meséli Laczkó Illés, a táncosok vezetője. — Együttesünk 1976 óta táncol együtt, és az egész magyar nyelvterületről vannak táncaink. Főleg középiskolások, fiatal munkások és egyetemisták alkotják a tagságot, de örvendetes módon nagyszámú általános iskolás táncol a pionírcsoportjainkban. A Népkör két népi együttese is fellép Újvidéken: a népdalkórus a citerazenekarral meg a nyolctagú Ballange együttes. — A népdalkórusban meg a citerazenekarban a kisgyerekektől kezdve a nagyszülőkig énekelnekzenélnek a népdalkedvelők — öszszegezi az együttesek vezetője, Szöllősy Vágó László. — Az idén is az évek óta tudatosan ápolt műfajt folytatjuk: a tavalyi Farsan-goló egy újabb epizódját mutatjuk be a Durindón. A Ballange együttes hat éve alakult meg, és törekvése a vajdasági magyar népzene lehető leghitelesebb megszólaltatása. Az idei rendezvényeketyárdalokat és balladákat adott elő. Mindkét zenekarra јеГепт egyébként, hogy a hagyomi,a"■ citerajátékos művek (egy-- " ság). iv. M. 1990. május 25., péntek Tiltakoznak az igazgatók Növelték a megnyitható tagozatok számát • Szabadkán így nem lesz elég hely a középiskolákban A szabadkai társadalmi-tevékenység-ügyi titkárság beadványa után most a középiskolák igazgatói is tiltakozásuknak adtak hangot a várható felvételi tervvel kapcsolatban. Kérik, hogy az előzetes terveknek megfelelően a szabadkai középiskolákban az 1990,'91-es tanévben 1980 gyereknek tegyék lehetővé a továbbtanulást. Nem fogadhatják el ugyanis a tartományi illetékes alap legutóbbi javaslatát, amely szerint 1740-ről 1810-re növelték a megnyitható tagozatok számát. (A fémipari, villamossági és közlekedési szakiskola két tagozattal, a Zeneiskola 10 gyerekkel vehet föl többet, mint a korábbi javaslat szerint.) Ez ugyanis még rpvidig nem lesz elegendő. Továbbra is fennáll a veszély, hogy gyerekek százai maradnak az utcán. Az idén összesen 1925 tanuló hagyja el az általános iskola nyolcadik osztályát. Nem feledkezhetünk meg továbbá az ismétlőkről (a korábbi tapasztalatokból ítélve mintegy 150—200 gyerekről van szó), és a vidékről pályázó diákokról. Mintegy 250 vidéki diákra kell számítani. A szabadkai középiskolák igazgatóinak aktívája a minap olyan határozatot hozott, hogy továbbra is kitartanak a javaslat mellett (az előzetes terveknek megfelelően), hogy összesen 1980 gyerek számára nyíljon lehetőség a továbbtanulásra Szabadka középiskoláiban. Teszik ezt azért, mert ott, ahol mindössze 30 diákkal, csak egy tagozat megnyitását irányozták elő, lehetetlen megszervezni az anyanyelvű oktatást. Követeléseiket eljuttatták az illetékes tartományi alaphoz is, amely ma hoz határozatot a végleges felvételi tervről. S. K. A. Átsiklottak a problémák fölött A Szerbiai Oktatásügyi Tanács tegnapi üléséről Szerbia Oktatásügyi Tanácsának tegnapi ülése kitűnő példa volt arra, hogy hogyan lehet a lehető legfájdalommentesebben átsiklani a problémák fölött. Napirenden szerepelt azoknak a bizottságoknak a feltöltése új tagokkal, amelyek az általános iskolai és gimnáziumi programok tervezetét módosítják majd, és ezekbe eminens tagokat, akadémikusokat választottak. Szó volt az általános tantárgyak programjainak tervezetéről is, a szakiskolákra vonatkozóan, és a jelenlevők szinte vita nélkül elfogadták, azzal, hogy észrevételeiket hozzácsatolják a vaskos dokumentumhoz, és ezzel együtt bocsátják társadalmi vitára. Hasonlóképpen jártak el a tantervek és programtervezetek esetében is. Mivel a Szerb Képviselőháza elfogadta a profilokat, az oktatásügyi tanács is köteles június 30-áig elfogadni ezeket. dl Széki táncok temerini előadásban Temerint a Szirmai Károly ME tánccsoprtja képviseli a Gyöngyösbokrétán A holnap sorra kerülő Gyöngyösbokrétán Temerin községet Szirmai Károly ME tánccsoportja képviseli. A 16 tagú csoport széki táncokkal mutatkozik be Újvidéken. Hering Istvánkoreográfus ezúttal is eredetiségre, a táncrend betartására törekedett. Tavaly Titoverbászon mezőségi táncokkal lépett fel a tánccsoport, az erdélyi táncok tehát nem ismeretlenek a táncosok előtt. A művelődési egyesület egyébként a múlt szombaton Kikin dán egész estet betöltő műsorral lépett fel, a Gyöngyösbokrétán bemutatásra kerülő széki táncokat is előadták. A tánccsoport felkészülését megnehezítette, hogy az egyesület nem tudta biztosítani a megfelelő népviseletet. Hogy a Szirmai Károly ME mégis eredeti széki népviseletben lép fel a Gyöngyösbokrétán az a táncosoknak köszönhető, hiszen saját költségükön szerezték be a szükséges ruhadarabokat. Na Anyagi gondok nem voltak, de lehetnek A Forum Könyvkiadó első negyedévi munkájáról A Forum Könyvkiadó kiadótanácsának tegnapi ülésén elemezték a kiadó első negyedévi munkáját Bordás Győző, a kiadó igazgatója elmondta, hogy teljesítették az első negyedévi tervet, ugyanis ebben az időszakban összesen 18 kötet látott napvilágot. Ebből kilencet a tartományi eszközökből finanszíroztak, kilencet pedig a saját eszközeikből. Egyébként a tartományi eszközökből összesen 2idványnak kell napvilágot látni s ezen kívül mes kettőnek a kartális művek közül. Anyagi gondaik ebben az időszakban ugyan nem voltak, de már az áprilisi juttatásnak csak egy bizonyos része futott be, s ha nem tesznek eleget ■résüknek, hogy a sajtóházakhozasonlóan a kiadónak is folyósít , a tartomány kormány köl sönt akkor nem ’ιт-t,hatják meg az eddigi ütemtervet. _ Mivel a jelenlegi kiadótanácsnak már ebben a hónapban lejár a mandátuma, de ugyanakkor várható az új törvény a kiadói tevékenységről, tehát nem biztos hogy az év végéig erre az átmeneti időszakra ésszerű lenne egy új tanács kinevezése, úgy határoztak. Egy levelet intéznek minden testülethez és szervhez, amelynek képviselői vannak a tanácsban, tájékoztatják őket a jelenlegi helyzetről, de sugallják, hogy a mostani tanácstagok legfeljebb az év végéig maradjanak tisztségükben A Forum Könyvkiadó középtávú tervének ez év október közepéig el kell készülnie. A tegnapi ülésen kinevezték a sorozatok a szerkesztőbizottságait, és kötelezték őket, hogy a középtávú terv részét képező sorozatkoncepciójukat e később szeptember végéig dolgozzák fel. A kiadói tanács