Magyar Szó, 1990. július (47. évfolyam, 178-192. szám)
1990-07-14 / 191. szám
20 TEGNAPI MÁSODIK KIADÁSUNKBÓL 1990. július 14., szombat Hatvanezer dolgozó technológiai fölösleg Szerbia foglalkoztatási alapjának kimutatása lalkoztatási intézet nyilvántartásában mintegy 340 000 munkanélküli lesz. A fenti értékelés Szerbia foglalkoztatási alapjának gyűlésén hangzott el. Mivel az elmúlt öt hónap alatt 22 százalékkal csökkent a dolgozók iránti kereslet, a foglalkoztatás pedig több mint 13 százalékkal a tavalyihoz viszonyítva, az év végéig várhatóan 15 százalékkal kevesebb dolgozó lesz munkaviszonyban, mint 1989-ben. Az év végéig 15 000 munkás átképzését kezdik meg. A foglalkoztatási közösség közvetítésével mintegy 4500 dolgozót ideiglenes külföldi munkára utalnak. A több mint három éve munkára váró személyek a községük területén szavatolt személyi jövedelemnek 60 százalékát kapják. Pénzsegélyre jogosulnak azok a dolgozók, akik munka nélkül maradnak. A segély összege nem lehet kevesebb a szavatolt személyi jövedelemnél és legfeljebb két évig folyósítható. Az új ügyrendi szabályzat értelmében végkielégítést is kaphatnak, ha a pénzt magánüzlet megnyitására fordítják, illetve eszköztársításra vegyesvállalatba és társadalmi vállalatba. (Tanjug) Az év végéig várhatóan Szerbia területén mintegy 60 000 munkás technológiai fölösleggé válik és munka nélkül marad. Ugyanakkor a munkanélküliek száma mintegy 6 százalékkal növekszik, így a jog- A JSZSZK Képviselőházának hírei A vállalati törvény új változata A vállalatokról szóló törvényt a tulajdonviszonyok terén esedékes, illetve már végrehajtott változásokhoz kellene alkalmazni, különösen azokhoz, amelyekből a társadalmi tőkéről szóló új törvény indul ki. Elsősorban annak szükségességéről van szó, hogy ezzel a reformdokumentummal is meggyorsítsák a társadalmi vállalatoknak a részvényesség elve alapján történő átalakítását. A fenti értékelések a JSZSZK Képviselőháza Szövetségi Tanácsa társadalmigazdasági viszonyügyi bizottságának ülésén hangzottak el. Megindokolva az SZVT javaslatát, Szántó István rámutatott, hogy jelentős újdonságot képez az igazgatási mód a vegyesvállalatokban, amelyek társadalmi tőkével is rendelkeznek. Ezeknek a vállalatoknak a közgyűlésében a vállalati képviselőkön kívül vállalaton kívüli szakemberek is egyenrangúan hozhatnak döntést. A törvényben jelentős újdonságnak számít az is, hogy törölik a társadalmi vállalatok megalakítására vonatkozó rendeletet, az ilyen vállalatokat ugyanis inkább vegyes tulajdonnal rendelkező vállalatokká alakítják át. E célból a gazdaság átütemezésével foglalkozó köztársasági és tartományi ügynökségeknek lehetővé tették, hogy közbelépjenek mindazokban az esetekben, amikor a társadalmi vállalat nem kezdte meg a törvényes határidőben, két éven belül az átalakítást. (Tanjug) Augusztustól Drágább az áram? Amennyiben az SZVT elfogadja a Jugoszláv Villanygazdasági Közösség javaslatát, augusztus 1-jétől 34,3 százalékkal drágul az áram. Az országban romlottak a villanyenergetikai állapotok. Ennek oka a szárazság, és a kis víztartalék a vízi erőművek gyűjtőtavaiban. A villanygazdaság képviselői javasolták, hogy a hőerőművek raktárait sürgősen töltsék fel szénnel, és elegendő gázolajat és gázt szavatoljanak azok a hőerőművek számára, amelyek azt használnak üzemanyagul. (Tanjug) Kevesebb vendég, nagyobb bevétel Az SZVT az idegenforgalomról Az idei év első öt hónapjában 711 millió dollár a devizabevétel, ami 40 százalékkal nagyobb a tavalyi időarányosnál, habár a turisták száma nem növekedett. A becslések szerint a devizabevétel további növekedése várható — hangzott el az SZVT csütörtöki ülésén. Az eredmények minden bizonnyal sokkal jobbak lennének, hogyha az idegenforgalom nem irányulna át a földközi-tengeri térségből a földrész belső vidékeire. A turisták számának csökkenésére kétségkívül kihat az is, hogy a panzión kívüli árak szintje igen magas és ezenkívül az országban uralkodó kedvezőtlen helyzet is. Az SZVT külön intézkedéseket tesz az idegenforgalom fellendítésére és hasonló lépésekre szólítja fel a községi szintű társadalmipolitikai közösségeket. A szövetségi kormány foglalkozott az aratással, s megállapította, hogy a gabona 46 százaléka már a magtárakba került. Majd három millió tonna búza, ami a várható termésnek 51 százaléka, a tárolókban van. A malomipari vállalatok, főleg a társadalmi szektortól, az árutartalékok pedig a magántermelőktől vásárolják fel a gabonát. (Tanjug) Мкин Sió Politikai napilap starkes«! • szerkesztőbizottság főszerkesztői Csorba Zoltán Főszerkesztő-helyettesek« Pistár József és Sebestyén Imre Deszk-főnöki Bozsoki Ernő, a belpolitikai rovat szerkesztője# Garai Bea, a külpolitikai rovat szerkesztője! Dujmovics György a művelődési rovat szerkesztője. Kabók Erika a sportrovat szerkesztője! Szántó Zoltán. •» újvidéki rovat szerkesztője! Erdőstop Valéria, a szabadkai rovat szertesztője. Kisimre Ferenc. A szerkesztőség és kiadónivata!ilmei *1000 Novi Sad. Voivode Mű lest. Telefonok! Központ’ 71211 *11-300. Titkárság! (0*180). Ügyeletes szerkesztő: (0*1) 5*-124. Külpolitikai rovat: (0*11 8*33. Művelődési rovati (021) 58-731. Sportrovat: (021 ss-ope. Úsvidéki rovati (0*1) 57-001. Szabadkai rovat: (0*41 SS-97*. Hirdető osztálya (0*1) 57-833. Telezi 14190. Teletaxi (971) 57-309. Folyószámlát 55790-003-91*1 (Kéziratokat és képeket nem őrztünk meg és nem küldünk vissza* Kiadja a Fórum Lap-t Könyvkiadó *• Kvomdamail Munkaszervezet. Isazgnte: Dr Bánya János A laptanács elnöke: Dr Szám Attila Előfizetés egy hónapra 135 dinár, negyed évre #05, fél évre *15, egész évre pedre 187 dinár Külföldön a kétszerese. Folyószámla: 85700-801-148*1 Lapterjesztő és Arcforgalmsző Trasz Olvidék. Telefon: (0*1) 589*9. Készül • Fórum Nyomdában Olvidéken. fősín Bros Tito köztársasági elnök 1994-ben a Magyar Szót a Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdemrendjével, 1970-ben a Testvériség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ki. Jelcin távozik a Kommunista Pártból Borisz Jelcin, az Orosz Föderáció Legfelsőbb Tanácsának elnöke, közölte az SZKP XXVIII. kongresszusának küldötteivel, hogy kilép a Kommunista Pártból. Ez a kijelentése egyenes válasz arra a kezdeményezésre, hogy válasszák be a Központi Bizottságba, majd pedig az új Politikai Bizottságba. Jelcin azzal indokolta meg távozási, szándékát, hogy jelenlegi tisztségén a többpártrendszer viszonyai között nemcsak egy párt politikáját kell szem előtt tartania, hanem együtt kell működnie valamennyi párttal. (Tanjug) Új megállapodások Magyarország és Csehszlovákia a közép-európaiság szellemére helyezi kapcsolatát Csehszlovákia és Magyarország meg akarja semmisíteni a két ország közötti érvényben levő barátsági együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási megállapodást, s újjal akarja felcserélni „a középeurópai együttműködés szellemében"’. Ebben állapodott meg Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke és Václav Havel csehszlovák elnök. A csütörtökön egynapos látogatáson Prágában tartózkodó magyar elnök a délután folyamán ellátogatott Szlovákiába is. Havel és Göncz úgy értékelték, hogy Magyarországnak, Lengyelországnak és Csehszlovákiának háromoldalú együttműködési megállapodást kellene kötnie, a régiek helyett, amelyeknek aláírására a moszkvai elképzelés szolgáltatta az alapot. A két elnök ezenkívül rámutatott annak fontosságára is, hogy a szóban forgó három ország koordinálja álláspontjait a Varsói Szerződés átalakításáról. A csehszlovák elnök sajtószóvivőjének értékelése szerint a Havel7 találkozóra baráti légköri sor. Arról azonban, sem nyilatkozott, hogy a vitás ékről, vagyis a bősnagymarosi vízlépcsőről, valamint a Csehszlovákiában élő magyarok helyzetéről, illetve a Magyarországon élő szlovákok életéről, sikerült-e megállapodniuk. (Tanjug) German pátriárka helyettese és Kertes templomszentelésen Gajdobrán őszentsége German pátriárka helyettese, Javani zágrábi és ljubljanai metropolita jelenlétében csütörtökön Gajdobrán felszentelték Péter és Pál apostolok templomát. A templomszentelésen jelen volt Mihalj Kertes, a Szerb SZK Elnökségének tagja, Jugoslav Rostic, Vajdaság SZAT Elnökségének elnöke, Radovan Pankov, a VDNSZSZ Tartományi Választmánya Elnökségének elnöke és Damjan Radakovic, Vajdaság SZAT Képviselőházának alelnöke. Megjelentek még a szerb pravoszláv egyház magas rangú képviselői, dr. Amelohije Radovic bánáti és dr. Szirvej Bukiić bácskai püspökök. (Tanjug) A dubrovniki erdőtűz halálos áldozata A Dubrovnik környékén pusztító erdőtűz oltásában életét vesztette Dedo , Muharemovic klisai (Kulen Vakut) születésű 21 éves pincér, aki a kupari katonai üdülőben volt alkalmazásban. Csütörtökön este közölték, hogy sikerült megfékezni a több helyen, is pusztító lángokat. Az est folyamán újabb erősítést küldtek az oltásban részt vevők segítségére. (Tanjug) _____ Újvidéki Televízió 13.25 Műsorismertetés 13.30 Tenisz: Borotva Kupa — helyszíni közvetítés 17.30 Vízilabda: Jugoszlávia— Franciaország — helyszíni közvetítés 13.30 Ruszin nyelvű magazin 19.15 Jó éjszakát, gyerekek! 19.20 Rajzfilm 19.30 Híradó: 2. (magyar) 28.00 A leigázhatatlanok — amerikai játékfilm a JRT I. számára Az amerikai polgárháborúból az Észak került ki ,győztesen, ám egyes déliek nem tudnak belenyugodni a veszteségbe. Egyik közülük Landon tiszt, aki szeretne visszavágni . . . Szereplők: Rock Hudson és John Wayne. 21.55 Hírek 22.00 Művelődési műsor Utána: Műsorzárás Belgrádi Televízió L 7.20 Zenés csipek 7.30 Reggeli műsor 10.05 Műsorismertetés 10.10 Az éjszaka színe — az éjszakai műsor ismétlése 12.10 A rózsákat a gazdagok kapják — amerikai filmsorozat a zágrábi stúdióból. 1. rész Autumn McAvant férjének, a milliomos Douglas Osborne-nak meggyilkolásával vádolják. A játékfilm tulajdonképpen az emlékezéseit dolgozza fel és azokat a körülményeket, amelyek ebbe az áldatlan helyzetbe sodorták. Szereplők: Lisa Hartman, Bruce Demn, Joe Penny és mások. Rendezte: Michael Miller 18.00 Kérdezzük együtt — hird©tóműsor 14.30 Mark Twain műveiből készült filmek ciklusa Koldus és Királyfi — amerikai játékfilm Tom, a koldus és zsebmetsző London szegénynegyedében él, és arról álmodozik, hogy királyfi legyen. Egy napon a véletlen folytán kívánsága teljesül is . . . Szereplők: Oliver Reed, Raquel Welch, Mark Lester. Rex Harrison, Charlton Heston. Rendezte: Richard Fleischer 16.25 Heti műsorkalauz az újvidéki stúdióból 17.10 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.25 Együtt élni a műsor külföldön dolgozó polgárainknak A magánbusiness ideje 17.45 Jobb élet — hazai filmsorozat (ism.) 18.30 Arcok és tájak — dokumentumműsor a titogradi stúdióból 19.10 Jó éjszakát, gyerekek! 19.30 Híradó. 2. 20.00 A leigázhatatlanok — amerikai játékfilm az újvidékiStúdióból 22.00 Híradó. 3. 22.15 A világ távoli tájain — útleírás a zágrábi stúdióból 22.40 Sportszombat a szarajevói stúdióból 23.05 Hírek külföldi turistáknak 23.10 Az éjszaka színe — éjszakai műsor az újvidéki stúdióból Minden, csak nem szerelem — amerikai humoros sorozat Titkos küldetés — amerikai filmsorozat 1.10 Hírek 1.15 Műsorzárás Belgrádi Televízió 1. 16.20 Műsorismertetés 16.25 Képernyő keret nélkül — éjszakai művelődési műsor (ism.) Téma: Miért lett öngyilkos Vincent van Gogh? 17.55 A hetedik szél — gyermekműsor a zágrábi stúdióból 18.55 Ma együtt — műsor a zágrábi stúdióból 19.30 Híradó a ljubljanai stúdióból 20.00 Ez is szerelem — humoros sorozatadás a stúdióból 20.25 Oslo: Atlétikai torna 23.35 Hírek 23.40 Tárcaműsor a szkopjei stúdióból 0.25 Jugoszláv úszóbajnokság 1.10 Műsorzárás Hármas csatorna 12.00 Első hírek 13.00 Hírek 13.10 Gyermekműsor 15.00 Hírek 15.05 Nyomják a sódert !ism.) 16.00 Hírek 16.05 Sport 17.00 Hírek 17.05 A kung-fu-király — hongkongi játékfilm 19.00 Hírek 19.05 Meteor 19.15 Apróhirdetések 19.30 Híradó, 2. 20.15 Sport 22.00 Hírek 22.10 Beethoven: C-dúr mise 23-90 Hírek 23.05 Mini hangverseny 24.00 Éjféli hírek 0.05 Időjárás-jelentés 0.10 Éjféli beszélgetések 1.00 Erotikus film 3.00 Music Television 7.00 Super Channel A Zágrábi Televíziónak a JRT-től eltérő műsorai 1. CSATORNA 9.30 Tévénaptár 9.40 Maja, a méhecske — rajzfilmsorozat gyerekeknek 13.00 Az angyal — angol filmsorozat 17.00 Híradó, 1. 17.15 A horvát írók művei képernyőn 18.20 A hetedik érzék — gyermekműsor 19.30 Híradó, 1. 22.05 Híradó, 3. 1. CSATORNA 16.20 Tévénaptár Magyar Televízió L 7.00 Napraforgó — művelődési magazin a reggelihez 7.00— 8.00 Piaci körkép — válogatás természettudományi cikkekből — Háziorvos — ötletek és fortélyok — Szépségápolás 8.00— 9.00 Játszótárs gyerekeknek — Mi újság a kiskertben és a mezőgazdaságban? — Kapcsolatok — Divattanácsok — Szociális hírek — Közúti közügyek 9.00 Képújság 9.05 Jó reggelt, istenem — protestáns gyermek- és ifjúsági műsor 9.10 Tévétorna gyerekeknek 9.15 Harmadik emelet — csehszlovák , ifjúsági filmsorozat, 1. rész 10.20 Hol —mi — ifjúsági magazin 11.20 A polip — olasz filmsorozat, 7. rész (ism.) 12.25 Panoráma — világpolitika percről percre 13.25 Našekran — a pécsi stúdió szerbhorvát nyelvű magazinja 13.55 Képújság 14.50 Képújság 15.00 Zenés beszélgetés Farkas Gyulával — portréfilm a cigányzenészről, a Rajkó zenekar tanítómesteréről (ism.) 15.30 Az üveggolyó — NSZK-beli film Három embergyűlölő, gonosz ■nővérről, akikkel aztán csoda történik — jókká válnak 16.35 Házi-barát Filléres háztartás 16.50 Van benne valami — barkochba játék 17.35 Műsorajánlat 17.40 Hol az igazság? — dokumentumfilm 18.35 Szomszédok — teleregény, 84. fejezet 19.10 Esti mese 19.25 Közlemények. Műsorajánlat 19.30 Híradó 20.05 Vers mindenkinek József Attila: Rög a röghöz, Nyári délután Előadja: Dórer György, Kern András 20.10 Néhány perc Kabos Gyulával Kabos, a férj 20.25 Zenélő filmkockák — Ízig-vérig modern Millie — amerikai film Rendező: George Roy Hill Szereplők: Julie Andrews, James Fox, Mary Tyler Moore, Carol Channing Millie-t New Yorkban pillanatok alatt magával sodorja a modern kor hajnalának szele, új bubifrizurájával és rövid soknyájában beleveti magát az élet sűrűjébe — ahol meglehetősen furcsa kalandok várják 22.10 A könyves szülőföldje — bemutatja Büski Sándort. A maádi van egy bexesi református harangozó fiának könyvkiadónak, terjesztőnek életével és munkásságával ismerkedhetünk meg 23.10 Vívó -világbajnokság Lyonban (felvételről) 23.50 Híradó 30.05—1.35 A vasárnapi gyilkos — francia—svájci —olasz bűnügyi film (csak felnőtteknek) írta és rendezte: Joses Ovarrni • (ism.) Magyar Televízió II. Berkes Zsuzsával és Déri Jánossal 16.00 Képújság 16.10 TV 2 Benne: Riportok, időjárás, zene 16.35 Fiúk-lányok — kamasz portrék, 1. rész. 17.00 Sesame Street — angol nyelvlecke, 28. rész 18.00 Telesport 18.25 Gyerekeknek Hupikék törpikék — belga rajzfilmsorozat 18.48 TV 2 19.00 Lila akác — magyar film Rendező: Székely István Szereplők: Agai Irén, Somogyi Nusi, Kabos Gyula, Gózon Gyula Manci, a szegény külvárosi lány a városligetben megismerkedik Pali úrral, a bankfiúval és menten beleszeret. A fiú azonban egy szép és kacér elvált asszonyt imád., 20.20 TV 2 21.00 Híradó, 2. 21.30 Melyiket a három közül? — játékos vetélkedő 22.00 TV 2. Napzárta kb. 22.45 Kés — angol film Barry Hines regényéből Rendező: Kenneth Loach Az észak-angliai kisváros nyomorúságos környezetében cseperedik fel Billy, aki a maga módján keresi a kiutat a lelki sivárságból, de szeretett madarának és a vágyainak is a szemétdombon van a helyük kb. 0.25 Aludjon velünk — virrasztó kasszinó Déri János és Rózsa Péter műsora kb. 2.00 A hatalom ára — olasz film Rendező: Tonino Valerii Főszerepben: Giuliano Gemma A texasi kisvárosban, röviddel a polgárháború befejezése után az elnök látogatását várják. A háború indulatai még elevenek, sokan kezdenének újabb fegyveres harcost a Dél győzelméért, az ipari hatalmasságok viszont gazdasági befolyásuk korlátlan növelésére törnek (isim) 185 ÉVES A BECSEI SÖRGYÁR