Magyar Szó, 1990. július (47. évfolyam, 193-208. szám)
1990-07-28 / 205. szám
16 FÖLD NÉPE Magyar Szó A vizet a szőlő is meghálálja Az elmúlt évek száraz időjárása sokfelé alaposan meggyötörte a szőlőket. A tavalyi tél pedig az utóbbi évtizedek egyik legszárazabb időszaka volt. A mélyebb talajrétegek, ahová a szőlő gyökérzete még lehatol, és ahonnan még szárazabb nyarakon is fel tudná szívni a szükséges nedvességet, a nyugalmi időszak folyamán nem tudtak átnedvesedni, így a szőlőtőke nem fér hozzá azokhoz a vésztartalékokhoz, amelyek a mérsékelt éghajlat alatt nyár folyamán rendes körülmények között a rendelkezésére állnak. Ha a nyár további hónapjaiban lesz elegendő csapadék, akkor a szőlő életében nem állnak be zavarok. Ha nem, akkor a bogyók nem tudnak rendesen kifejlődni, de még a tápanyagfelvétel is akadozik. Gyakori lehet például a káliumhiány, különösen szárazabb helyeken és erősebb terhelés esetén kell ezzel számítani. Víz híján még a cukorfelhalmozódás sem olyan mértékű, mint amilyet a nyár melege lehetővé tehetne. A talajban kevés a tartalék, ezért egy-egy kéthetes száraz periódusban már mutatkoznak a vízhiány jelei. A bogyónövekedés lelassul, a hajtások nem fejlődtek, az alsó levelek először sárgulnak, majd száradni kezdenek. Mindenhol gondosan műveljük a talajt. A felszínt tartsuk porhanyósan és gyommentesen. Előzetes védekezés az aszálykár ellen a lombtrágyázás is. Ehhez sokféle készítmény használható. A legjobbak a többféle tápanyagot, mikroelemeket tartalmazók, mint a Wuxal, mert az aszály nem egyetlen tápanyag hiányát okozza. Ahol lehet természetesen, öntözzünk. A szőlő leginkább a bogyónövekedés időszakában, vagyis a virágzás és a zsendülés között igényli a vizet. Az öntözés pénzbe és időbe kerül, ezért még a házikertben se locsolgassunk ötletszerűen. Rendszerint víz sincs korlátlanul. A gyakori kis adagok, amikor a talaj felső egy-két centiméterét és a szőlő lombozatát nedvesítjük meg, nem előnyösek. Ezek ugyanis csak a gombabetegségek veszélyét és a gyomosodást növelik. Inkább ritkábban, de kiadósan öntözzünk. Egy alkalommal négyzetméterenként legalább 3-5 vödörnyi vizet adjunk, vagyis 30-50 litert juttassunk ki. Ha ezt száraz időben három-négy alkalommal kéthetes időközökben elvégezzük, akkor már sokat segítettünk a vízhiányon. A szőlőszüret előtt egy hónappal szüntessük meg az öntözést. A kései locsolás növelheti ugyan a bogyók méretét, a fürtök azonban túl tömöttekké válhatnak, ez pedig fokozza a szürkerothadás (a botrítisz) veszélyét, és csökkenti a bogyók cukortartalmát, késleleteti az érést is, és fokozza a szőlő fagyérzékenységét. Hasonló a hatása a fölösleges, túl sok öntözésnek, ha közben az időjárás csapadékosabbra fordul: ugyanolyan hátrányos, mint a túl buja fejlődést okozó, egyoldalú nitrogéntrágyázás. (Romlik a virágok kötődése, a fürtök szállítás közben repednek, a bor minősége is gyengébb lesz. Általában fokozódik a betegségek iránti fogékonyság. A túl buján fejlődő tőkéket szívesebben felkeresik a kártevő rovarok (például a szőlőmoly). A mérsékeltebb, buja fejlődést nem okozó öntözés viszont fejlettebb, szebb fürtöket ad, ami különösen a csemegefajtáknál igen előnyös. CSÖPÖGTESSÜNK HÁZILAG A legegyszerűbb, ha a vizet a talaj felületére öntjük. De ez nem gazdaságos, mert túl sokat vesz fel a száraz talajfelszín, és kevesebb jut a gyökerekhez. Ha a kertünkben csak néhány tőke van, akkor közéjük vagy közéjük kapával egy-egy kis gödröt készítsünk, és ebbe öntsük bele. Másik lehetőség, hogy a szőlősorok közé barázdát húzunk, és ebbe engedjük a vizet. Az öntözőberendezések közül legjobb a csöpögtető rendszerű. Ez igen gazdaságosan hasznosítja a vizet, és a növény számára is előnyös. Az adagolt vízmennyiségből alig párolog el, és kis felületre kijuttatva lehatol a mélyebb rétegekben elhelyezkedő gyökerekhez is. Az esőztető öntözőberendezések sem előnyösek. A kijuttatott vízmennyiség egy része a lombozatra jut, másik hányada elpárolog a levegőben, további részük pedig a földfelületről és a talaj felső rétegéből. Csupán egyharmada jut le a szőlő gyökérzetéhez. A párás levegő, a nedves lombozat fokozza a gombabetegségek veszélyét. A csöpögtető öntözés elvén alapul az a megoldás, amelyet egy kertészkedő néhány tőke esetében alakalmaz. Egyliteres műanyag flakon alján 2 mm-es lyukat fúr, és leássa a földbe, úgy, hogy a felső része a föld színe fölött marad 10 cm-re. Az edény nyakát szélesebbre vágja, hogy a vizet könnyen beleönthesse. A vizet este tölti bele, s az legkésőbb reggelre kiszivárog. Száraz időjárás esetén ezt naponta célszerű megismételni. A flakont a szőlőtőkétől 50 cm-nyire kell besüllyeszteni. Ez felhasználható tápoldatos öntözésre is. Lugasnak különösen erős, gyorsan fejlődő tőkéket nevelünk. Ilyenkor előnyös, ha a tőke köré, arányosan elosztva, egy-egy, kb. 30 cm-nyire függőlegesen lehatoló csövet teszünk le. A nyári hónapokban ezen keresztül kéthetenként öntözzük az altalajt. Ajánlatos ilyenkor tápoldatot adagolni. (Kertészet és Szőlészet) Egyszerű és olcsó csöpögtetőberendezés a szőlőben Tiszai motívum (Bora Vojnovic felvétele) 1990.július 28. Egyre inkább bebizonyosodik, hogy kizárólag növénytermesztésből a mezőgazdaságban nincs megélhetés. A legújabb bizonyíték erre az idei aratás és a búza körüli bonyodalmak. A Markovic-kormány reformprogramjának eddigi és kilátásba helyezett intézkedései teljesen új játékszabályokat állítanak fel a mezőgazdaságban, váltásra akarják kényszeríteni mindkét szektor termelőit. Csak növénytermesztésből, amely mind a nagygazdaságokon, mind a magánszektorban nagyon extenzív, egyszerűen nem lehet megélni, különösen nem a felaprózott magánparcellákon. Szerkezeváltásra van szükség. Nagyon gyorsan be kell látnia minden termelőnek, a nagygazdaságnak és a parasztoknak egyaránt, hogy ez jelenti a fennmaradást számukra. E szerkezetváltásban szinte első lépésként a tönkretett állattenyésztést kell újraéleszteni. A parasztoknak nem kell külön megmagyarázni, hogy mit jelent számukra a hizlalás, a tejtermelés. A múltban, amikor a mezőgazdaság és keretében az állattenyésztés is a legdicsőbb napokat élte vidékünkön, a magánszektor adta a feldolgozóknak a tej és a vágóállat 80-90 százalékát, a feldolgozóknak. Ekkor a földművesek jövedelmének több mint a fele az állattenyésztésből származott. Vágóállat pillanatnyilag a parasztoknál nincs is, a vágásra kerülő jószágnak mindössze talán a 7-8 százaléka származik a magánszektorból, és ezzel a földművesek jövedelmük nagy részét is elveszítették. Igaz, hogy most sokkal jobban ráérnek, nem bőg reggel este az éhes jószág. Nem a parasztok hibáztathatók ezért, hanem főként a té [ Váltsunk ] vés agrárpolitika, vagy inkább egy átgondolt agrárpolitika hiánya. A parasztembernek nem „szakmája" a „ráérek", talán ő tudja legjobban, hogy dologtalanságból nem lehet megélni. Most mégis természetesnek kell venni, hogy jómaga is abból akar megélni, ami a téves agrárpolitika nyomán még megmaradt: a növénytermesztésből, a búzából, a kukoricából, amivel nem sok dolga van ugyan, de a zsebe is üres. Csak külterjes növénytermesztésből azonban még 10-20 hektáros gazdaságon sem lehet boldogulni, nem 3,5 hektáron, amennyi a magánszektor átlaga nálunk. Sőt, a nagygazdaságoknak is gyorsan be kell látniuk, hogy több száz vagy akár ezer hektáros gazdaság sem lehet életképes állattenyésztés nélkül. Már csak azért sem, mert nélküle a növénytermesztés is ésszerűtlen, leromlik a talaj termőképessége, és ezért csökkennek a hozamok már jó ideje növénytermelő nagygazdaságainkon. Különösen ott, ahol öntöznek is. Az öntözéses termelés a mezőgazdaság magasiskolája, ez igaz, de állattenyésztés nélkül, szerves trága nélkül a talajra nézve nem éppen elnyes. Nem mntha ezt nem tudnák a termelők, de még mindig nem látnak biztonságos feltételeket az ilyen termeléshez, jóllehet most úgy tűnik, hogy a vágóhidak és a tejgyárak sokkal jobban fizetnek, mint mondjuk a malmok. Egy nagy lépés azonban hiányzik még mindig, hogy az állattenyésztés ismét elinduljon felfele a mélypontról. A feldolgozóknak és a takarmánygyáraknak is rá kell ébredniük, hogy számukra az egyedüli biztos választás a hazai állattenyésztés. Erre sarkallja őket a reformprogram, amelytől a kormány nem tágít, és ígérete szerint a jövőben sem fog. P. Barta Etelka III III 1990. július 28. XLIV. évfolyam 30. szám