Magyar Szó, 1990. július (47. évfolyam, 193-208. szám)

1990-07-30 / 207. szám

Sportvilág XX. évf., 29. (962.) szám 1990. július 30., hétfő A MAGYAR SZÓ HÉTFŐI MELLÉKLETE Szerkesztő: SZÁNTÓ ZOLTÁN Pár nappal ezelőtt megkérdez­tem Verától, hogy ki nyeri az EB-t, mire ő azt válaszolta: a román Nastase. Ha te nyered meg, legyen a Magyar Szó tudósítója az első, akinek nyilatkozol, kértem. Rend­ben van, felelte. Bizony nem volt könnyű a dön­tő után Vera közelébe férkőzni, de miután erre is sor került, Vera betartotta ígéretét. — Nagyon nehéz meccs volt. Három éve készülök Kostromina ellen. Az ütőm mind a két fele szemcsés, így hát nagyon nehezen játszom védők ellen, pörgetés nél­kül, tiszta ütésekkel próbálkoztam most is. Ennek az lett a következ­ménye, hogy mire megéreztem a labdát, az első játszmát elveszítet­tem. Szerencsére a folytatásban si­került fordítanom, s most nagyon boldog vagyok. A döntők eredményei, ifjúsági fiú egyes: Wosik (NSZK)—Paw­­lowski (NSZK) 2:0 (14, 19), bronz­érmesek: Grujic és Thran (Francia­ország). Ifjúsági leány vegyes: Kostro­mina (Szovjetunió)—Wirt V. (Ma­gyarország) 1:2 (13, —15, —11), bronzérmesek: Niculae (Románia) és Litinszkaja (Szovjetunió). Serdülő fiú egyes: Köstner (N­SZK) —A­d­rianov (Szo­v­j­etuni­ó) 1:2 (18, —19, —21), bronzérmesek: Samsonov (Szovjetunió) és Angel (Svédország). Serdülő leány egyes: Kulagina T. (Szovjetunió)—Gogorita (Romá­nia) 0:2 (—10, —14), bronzérme­sek: Fazekas (Magyarország) és Petrea (Románia). Csupán az ifjúsági leánycsapat versenyzői közül nem sikerült sen­kinek sem felállnia a dobogóra, mégis úgy érezzük, hogy Stanic és Kelemen játékukkal igazolták, hogy csatasorba állításuk igazolt volt. Sisak viszont enyhén szólva kiábrándítóan játszott a csapatver­senyek és az egyéni páros küzdel­mek során egyaránt. Az ifjúsági EB-k statisztikáját nézegetve olyan adatot böngész­tem ki, amely minket, jugoszlá­vokat jócskán lesúlyt. 1957 és 19­86 között a nyugatnémet himnuszt mindössze kétszer játszották az EB-n, a jugoszlávot 16-szor. A nyolcvanas évek elején-közepén három kiváló jugoszláv edzőt szer­ződtettek a nyugatnémetek. Eva Jeler, Zlatko Cordaš és Mario Anužić személyében. 1985 óta nem sok szerencsénk van, azóta tehát a legutóbbi négy EB-n a mi him­nuszunk kétszer csendült fel, a németeké viszont ötször. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az EB-n is négy számban játszanak döntőt a német játékosok, sőt az ifi fiú egyesben házibajnokságot tarta­nak (Wlosik—Pawlowski), akkor félő, hogy az éremarány évről év­re növekedni fog, természetesen a németek javára. A statisztika né­ha kegyetlen, de sajnos nagyon is reális. Hollabrunnban Liechtenstein is feliratkozott az érmesek listájára, miután Neumann Monika a ro­mán Saguval az oldalán bejutott a legjobb négy páros közé. Neu­mann Robert, Monika édesapja er­délyi születésű, Németországban él, és lányával együtt német ál­lampolgár. Ő alakította meg a liechtensteini asztalitenisz szövet­séget, amely bevallása szerint egy postaládából áll. Mónikának a né­met csapatban nem volt helye, most viszont az a fonák helyzet állt elő, hogy ő az egyetlen német serdülő lány, aki érmet visz haza. Tegnap délelőtt csak az ifi és a serdülő vegyes párosok elődöntő­jét játszották. EREDMÉNYEK: Ifjúsági vegyes páros: Varga, Tóth (Magyar)—Napiorkowski, Szafranek, Janusyk (Lengyel) 1:2 (18, 14, 19). Serdülő vegyes páros: Karakaše­­vic, Manoic—Samsonov , Kulagina T. (Szovjetunió) 0:2 (17. 15). Fa­­ deev, Kulagina E. (Szovjetunió)— Adrianov, Pavlova (Szovjet) 2:0 (13, 20). Ifjúsági fiúpáros: Noskov, Levađi (Szovjetunió)—Wosik, Pawlowski (NSZK) 2:1 (12, —17, 16), bronz­érmesek: Olejnyik, Marek (Cseh­szlovákia) és Janci, Kostal (Cseh­szlovákia). Ifjúsági leánypáros: Éllő, Tóth (Magyarország)—Kostromina, Ta­­uskanova (Szovjetunió) 2:0 (19, 22), bronzérmesek: Wirth, Pintér, (Ma­gyarország) és Litinszkaja, Kush (Szovjetunió). Serdülő fiúpáros: Bátorfi, Lind­ner (Magyarország)—Samsonov, Padeev (Szovjetunió) 0:2 (—11, —14), bronzérmesek: Karakašević, Tancer és Adrianov, Mačkovič (Szovjetunió, Csehszlovákia). Serdülő leánypáros: Kulagina, Kulagina (Szovjetunió)—Langosz, Narkiewicz (Lengyelország) 2:1 (13, —18, 11), bronzérmesek: Savu, Neumann (Románia, Liechtenste­in) és Petrea, Gogorita (Románia). Ifjúsági vegyes páros: Varga, Tóth (Magyarország)—Szafranek, Januszyk (Lengyelország) 0:2 (—12, —3), bronzérmesek: Nabiorkowski, Staszak (Lengyelország) és Tol, Nastase (Románia). Serdülő vegyes páros: Samso­nov, Kulagina T.—Fadeev, Kula­gina E. 2:1 (—13, 11, 16), bronz­érmesek: Karakašević, Manolc és Adrianov, Pavlova (Szovjetunió). Amint a fentiekből kiderül, a csapatversenyt is beleszámítva a szovjetek összesen 8 aranyat nyer­tek, vagyis az összes aranyérem­nek több mint a felét. Ezenkívül a szovjet asztalitenisz-szövetség markát 5000 márka üti, amit a nyugatnémet Joola cég ajándékoz minden évben az EB legsikeresebb csapatának. A serdülőlányoknál a vigasz­versenyt, amelyben csak azok a játékosok indulhatnak, akik az első fordulóban estek ki, a jugo­szláv Sanela Jurinec nyerte. KUBÁT Igor 32. IFJÚSÁGI ÉS SERDÜLŐ EURÓPA­­BAJNOKSÁG, HOLLABRUNN Wirth Vera Európa-bajnoki Ju­goszlávia összesítésben hatodik (Különtudósítás a Magyar Szónak) öt az érem Liechtenstein is az érmesek listáján Válogatottunk megszerezte az ötödik érmet. Karakašević és Man­olc a negyeddöntőben lehengerel­ték a Linder, Fazekas magyar párost (a második játszmában 21:25-re nyertek). Az elődöntőben párosunk a szovjet Samsonov, Ku­lagina kettős előtt hajtott fejet szo­ros mérkőzésen 2:0-ra. Az érmek számát tekintve játékosaink ezzel kiegyenlítették a jugoszláv csa­pat luxemburgi teljesítményét. Emlékezetéül: Luxemburgban a jugoszlávok öt bronzérmet szerez­tek, itt Hollabrunnban egy arany­érmet nyertek (a serdülő leány­­csapat) és négy bronzérmet (Gru­­jic egyéniben) a Karakašević, Tan­­cer és a Karakašević, Manolc pá­rosok, valamint a serdülő fiúcsa­pat TOTÓHÍRADÓ A telitalálatos szelvény: 1. Luzer—Lausanne <1 A kisszelvény első 1íz Pária megegyezik a nagyszelvényével. 2. St. Gallen—Xamax » 3. Servette—Sion 1 4. Wettingen—Grasshoppers 2 5. Young Boys—Lugano 0 G. Zürich—Aarau « 7. Rennes—PS. Germain 1 8. Toulon—St. Etienne 1 9. IVIompellier—Sochaux 1 10. Auverrc—Monaco 2 It. Nice—Toulouse 1 12. Lyon—Cannes 1 13. Lille—Nantes 0 Zurbriggen, az új üzletember Pirmin Zurbriggen úgy látta jó­nak, ha visszavonul az aktív spor­tolástól. Elégedett azzal, hogy síe­lésben olimpiai bajnokságot nyert, s hogy a Világ Kupában olyan kimagasló eredményeket ért­­ el. Szép pénzt takarított meg pálya­futása során, s most ezt üzletbe fekteti: felcsapott az olasz Sergio Tacchini partnerének. Tacchini eddig csak a T-betűvel fémjelzett és főleg a teniszezők számára al­kotott sporttextíliákat gyártotta, most, hogy Zurbri­ggen társult ve­le, a sísportban használatos sze­reléseket is forgalomba hoz. Le­het, hogy a síelők mezén melegí­tőin a T mellett ott lesz a Z is. JÓAKARAT JÁTÉKOK, SEATTLE VÍZILABDÁZÓINK a DÖNTŐBEN A Seattle-ben folyó Jóakarat Já­tékok vízilabdatornáján az elődön­tőben kitűnő játék után a jugo­szláv válogatott 11:5 arányban nyert Spanyolország ellen, és be­jutott a döntőbe, ahol a másik ágon Magyarország ellen 6:4-re diadalmaskodott Szovjetunió lesz az ellenfele. Az 5—8. helyért folyó , küzdelmek során az Egyesült Ál­lamok 4­­З-ra nyert Olaszország, Kuba pedig 12:9-re Ausztrália el­len. DRAGOMIR BECANOVIC TATAMIRA LÉP Cselgáncsozó világbajnokunk, Dragomir Becanovic is fellép a Jóakarat Játékokon. A cselgán­­csozók versenye július 31-én kez­dődik, és négy napig tart. Beca­­novic a jugoszláv újságírókkal folytatott beszélgetése során kije­lentette, hogy noha nem vett részt speciális előkészületeken, örömmel fogja képviselni színeinket ezeken a miniolimpiával felérő játéko­kon. Esélyeiről nem nyilatkozott. ÓNÓDI HENRIETTA BRONZÉRMES A tornásznők többtusájában ket­tős szovjet siker született. Az aranyérmet Natalija Kalinyina szerezte meg a szöuli aranyérmes és Európai baj­nok Szvetlána Bo­gin­szkaj­a előtt. E várható és az erőviszonyoknak megfelelő ered­mények mellett különös jelentősé­ge van a magyarországi Ónodi Henrietta bronzérmének, hisz meglehetősen erős konkurenciá­ban harcolta ki. A kettős szovjet siker egyébként szinte a véletlen műve, a csapat­­verseny után ugyanis mindenki azt gondolta hogy az egréni össze­tettben Kalinyina és Tatjana Li­­szenko képviseli majd a szovjet színeket Nem így történt, a csa­patvezetőség ugyanis az utolsó pil­lanatban módosított döntésén, és Boginszkaját dobta be. Mint az az eredményből látszik, ez a lépés remeknek bizonyult. A nagy reményekkel induló amerikai Kim Zmeskal nem hozta a tőle várt eredményt. Azok után, hogy a csapatversenyben rendkí­vül jól szerepelt, mindenki érmet várt­ tőle, de a fiatal reménység megfizette a tapasztalatlanság árát, 39.074 összegyűjtött pontjá­val csak a 6. helyen végzett. Eredmények: 1. Natalija Kali­nyina 39,836. 2. Szvetlana Boginsz­­kaja 39,799. 3. Ónodi Henrietta 39,348. 4. Betty Okino (USA) 39,298. 5. Eva Rueda (Spanyolország) 39,199. 6. Kim Zmeskal (USA) 39,074 stb. GROGI­VOI/1, PR VISSZAÜTÖTT Az amerikai öklöző Rudolph Bradley kiütés előtt állt a kubai Raul Gonzalesszel vívott csatában, de végül is összeszedte magá­t, és ezt az ököltusát ő nyerte meg, mi­nekután az elődöntőkre jogosult. Mindez az 51 kilogrammosok súly­csoportjában t­örtént. Raul Gonzales honfitársa és név­rokona, Julio Gonzales nem чВn­­gedett meg semmilyen 'Џ *giepe­­tést, így a könnyűsúlyúak­ viada­lában egyhangú bírói döntéssel nyert az amerikai Kevin­ Child­­rey ellen. A kubai világbajnok ez­zel a moszkvai világbajnokságtól számítva 78., zsinórban jegyzett győzelmét jegyezte. Ellenfele az elődöntőben a szovjet Mihail Ka­zárján lesz, aki az NDK-beli And­reas Zirovot lépte le. IS Háromszoros bajnok­i tört bokával Lynn Suwinski esete Aki a sportban sikert akar el­érni, annak meg kell­­ adni a le­­­­hetőséget edzésre, annak kitűnő szellemi és fizikai képességekkel kell rendelkeznie. Mi sem termé­szetesebb, hogy ez vonatkozik a műgörkorcsolyázókra is. A műgörkorcsolya Amerikában a kontinens fesztiváli sportágai közé tartozik, és a pánamerikai játékok műsorán is szerepel. Eze­ken különben összesen 37 sportág szerepel. Lynn Suwinski immár két éve a legjobb amerikai műkorcsolyázó­nő. Tizennyolc évesen megnyerte a három legfontosabb bajnoksá­got, az országosat, első volt az amerikai sportfesztiválon, majd magán a görkorcsolyázó világbaj­nokságon is. És amikor egy év múlva — 1989-ben — ki kellett állnia ezeknek a címeknek a meg­védésére, olyan fájdalmakat ér­zett a jobb bokájában — ez egy csúf esésnek volt a következménye —, hogy alig mert megjelenni a rajthelyen. Minden fájdalmát visszaszorítva indult — és mivel a három bajnokság gyors egymás­utánban szerepelt a műsoron — meg is védte őket. Utána pedig orvoshoz fordult. A röntgen megmutatta: bokatörés. Gondos kezelésre utaltak. Felépült. Sorra megjelent a többi verse­nyen. Sportágának szövetsége elő­terjesztette, hogy őt kell megvá­lasztani az év legjobb amerikai sportolónőjévé. — Számomra nem ez volt a legfontosabb, hanem az, hogy is­mét megvédjem a bajnoki címei­met. Elsősorban a világbajnoki cí­memre gondolok. Görkorcsolyázásban 1947 óta tar­tanak világbajnokságokat. Lynn az első amerikai nő, aki a műgörkor­csolyázásban világbajnoki aranyat nyert. Nem véletlenül történt ez. Immár 1987-ben világbajnoki bronzérmes, rá egy évre, 1988-ban ezüstérmes, tavaly pedig a törött bokával — aranyérmet nyert. Most teljesen felépülten abban remény­kedik, hogy sikerül megvédenie bajnoki címét. __ AMERIKAI ARANY SZABADFOGÁS!­ BIRKÓZÁSBAN Az Egyesült Államok szabad­fogású birkózói aranyérmet sze­reztek, miután a döntőben 17:13 arányban múlták felül a Szovjet­ Éremhullás Ct/­ Cm­­5:3 O ut Lj N ti­­ & o & ;© 45 42 28 115 Szovjetunió 45 40 33 113 NDK 10 7 21 38 Bulgária 3 5 2 10 NSZK 3238 Kuba 3 2 2 7 Lengyelország 3 — — 3 Spanyolország 2 2 15 Kína 14 3 8 Olaszország 12 14 Hollandia 114 6 1 Jamaika 112 1 1 Magyarország 112 4 Korea 1113 Kanada 1—23 Csehszlovákia 1 — ■— 1 Dánia 1 — — 1 Mexikó 1 — — 1­­ Marokkó 1 — — 1­­ Szurinam 1 — — 1 Mongólia 1 — — 1 Ausztrália — 3 3 6 Románia — 2 13 Törökország — 2 13 Etiópia — 2 — 7 Brazília — 12 3 Kenya — 112­­ Japán — — 3 3 1 Jugoszlávia —1—1 Fal­am­a-szig. — 1 — 1 Nagy-Britannia — — 11 • Írország — — 11 unió válogatottját. Ez a viadal egyébként majdnem botrányba fulladt, a szovjetek szerint ugyan­­is a bírók­ arcátlanul támogatták a házigazdákat. Igen problematikus volt a 48 és az 52 kilósok küzdel­me, hisz a Nemzetközi Birkózó Szövetség tagjai csak a videofel­vételek megtekintése után kiáltot­ták ki a győzteseket. A szovjetek edzője, Ivan Jarugin ezen felhá­borodva kijelentette, hogy egyes bírók eleve kijelölték maguknak a győztest. Szavai szerint különösen vonatkozik ez a kanadai Mario Salentigóra, akinek Jarugin véle­ménye szerint halvány gőze sincs a birkózáshoz. Jarugin elkesere­dése egyébként érthető, ha figye­lembe vesszük, hogy az elmúlt 30 évben ez volt az Egyesült Államok első győzelme a szovjetek ellen. A csapatküzdelmekben egyébként a bronzérmet Korea szerezte meg, miután 20:18 arányban nyert Bul­gária ellen. A törökök elleni 20 de­cal az ötödik helyen Japán áll, a mongolok elleni 19:15-tel ped­ig Kanada szerezte meg a 7. helyet. SZOVJET ÉS BOLGÁR EGYEDURALOM RITMIKUS SPORTGIMNASZTIKÁBAN A ritmikus sportgimnasztika sze­renkénti döntőjében teljes szovjet és bolgár siker született, mind a négy számban ők vitték el az ér­meket. Okszana Szkaldina egyma­ga három aranyat szerzett, csak szalaggyakorlatban engedte át a legfényesebb érmet honfitársnőjé­nek, Alekszandra Timosenkónak. Ebben a számban Szkaldina a bolgár Martinovával osztja a 2. he­lyet és az ezüstérmet. A legérde­kesebb talán a karikagyakorlat volt, melyben három aranyérmet osztottak. EREDMÉNYEK — labda: 1. Ok­szana Szkaldina 9,95, 2. Okszana Kosztina (Szovjetunió)­ és Mila Marinova 9.90; szalag: Alekszand­ra Timosenko 10,00, 2. Mila Mari­nova és Okszana Szkaldina 9,90; karika: 1. Okszana Szkaldina, Alekszandra Timosenko és Mila Marinova 9,90; buzogány: Oksza­na Szkaldina 9,90, Mila Marinova 9,85, 3. Neli Atanaszova (Bulgária) és Okszana Kosztina 9,80. __

Next