Magyar Szó, 1991. március (48. évfolyam, 58-88. szám)

1991-03-20 / 77. szám

14 MŰVELŐDÉS MintábSzó H TELEVÍZIÓ Tisztázatlan korhatár : AZ ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ ILLETÉKE­SEINEK volna humorérzékük (mint aho­gyan úgy látszik, nemigen van) hétfő esti műsorukat így kezdhették volna: Van egy jó hí­rünk és egy rossz. Melyiket mondjuk előbb? S a telefonos szavazás után így folytathatták volna: — A jó hír, hogy hosszú idő után ismét ifjú­sági műsorral jelentkezünk, a rossz, hogy a ma­gyar nyelvű műsoraink havonta egy hétfőn fél órával csökkentek, amelyen korábban a Napjaink című időszerű magazinműsorunk futott. Ami az ifjúsági műsorokat illeti, egyik tévé­házunk sem dicsekedhet (évekre visszamenőleg) különösebb eredményekkel. Műsoridőben, anyagi és szellemi ráfordításban a periférián tengődik (ha ki nem múlt már) ez a műsortípus, miközben mindmáig azt sem döntötték el azok, akiknek törődniük kellett volna az ifjúsági műsorokkal, hogy hol kezdődik és hol végződik az „ifjúsági” korhatár. A középiskolásoknak szóljon-e, az egye­temi hallgatóknak, vagy éppenséggel az ifjú, már anyagi és állásproblémákkal küzdő huszonévesek­nek? S hogy mivel kell foglalkoznia: létkérdések­kel, gyakorlati, mindenn­api problémákkal, politi­kával vagy művészettel? Mert nyilvánvaló, hogy egy vegyessaláta-típusú adás az égvilágon senkit sem elégít ki. Nem döntötték el ezt a dilemmát az újvidéki magyar ifjúsági műsor készítői sem. Kivéve azt, hogy politikával nem szándékoznak foglalkozni. Az egyetemi hallgatók háromnapos megmozdulá­sára való tekintettel azonban egy főleg nyakato­kért, bonyolult mondatokkal terhes kommentár is bekerült, amely viszont nélkülözte a fiatalos len­dületet és a fiatalok egyértelmű állásfoglalását. Volt azért tánc- és illemóra, videoklip és divatbe­mutató. Eléggé meglepő, ha a fiatalok a saját műso­raikban nem foglalkoznak kimerítően olyan lét­kérdésekkel, mint mondjuk az anyanyelvi okta­tás, általában a tanulás és képzés problémái, a munkanélküliség, a szellemi provincializálódás, a kultúra szemünk előtt lejátszódó devalválódása, amelybe — ez volna a dolgok rendje és termé­szete — éppen a felnövő értelmiség tagjainak nem volna szabad belenyugodniuk. Ha párhuza­mos példákat keresünk a — mint már sajnos megállapítottuk — megbocsáthatatlan szűkös vá­lasztékban, két belgrádi ifjúsági műsort említhe­tünk. A Sikerlista helyett című adást, amely ri­portok, interjúk és finoman kidolgozott tévéesz­­szék formájában taglalja az aktuális szociális je­lenségeket, a másik a Papolás, amely a kultúra mozgásaiban, a művészetben tapasztalható válto­zásokban igyekszik elkalauzolni a fiatal nézőt, vizualitásban is méltó, képi kódjaiban a fiatalok számára könnyen azonosítható keretet adva a té­máknak. Az Indulunk! című új magyar ifjúsági műsort — mint készítői mondták — maguk a fiatal né­zők fogják szerkeszteni. Felépítése és témái te­hát végső fokon adalékként szolgálhatnak egy szociológusnak, hogy megállapítsa: hol állnak a vajdasági magyar fiatalok, a társadalmi történé­sek peremén-e, a kultúrán túl, a langyos szellemi provinciában-e, vagy pedig igyekeznek előrelen­dülni, bekapcsolódni minden pozitív folyamatba. A­Z ÚJVIDÉKI STÚDIÓ MOST INDULT MŰ­SORÁNAK mindenképpen van létjogosult­sága, akkor is, ha ilyen marad, mert nézői így kívánják. Sem felülről, sem kívülről nem vol­na szabad befolyásolni. Formálják a „fogyasztók” igényei, talán még akkor is, ha ezek az igények igénytelenek. De nem volna szabad belenyugodni abba, hogy az új műsor miatt a nézők elveszítse­nek egy egyórás bejáródott és népszerű magazint (akkor természetesen, ha valóban időszerű és mindenkit érdeklő problémákkal foglalkozik, mint ahogyan fénykorában tette­, hogy minden újítás egy másik műsorszegmentum leépítésével járjon, s végső fokon a szilárd műsorváz felbomlását, az adások percszámának csökkenését, a nézői igé­nyek mellőzését okozza. P. KECZEY Klára Egy fa­lusi pedagógus a népművészet szolgálatában Marásek Gáspár, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület titkára nemrégiben magas köztársasági elismerésben részesült Mindig jó érzés olyan emberekkel találkozni, akik munkáju­kat szívvel-lélekkel végzik és a közösségért is tesznek valamit. Ilyen ember MARASEK GÁSPÁR kupuszinai tanár, aki a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület titkára, a népi tánccsoportok vezetője. Nemrégiben munkásságáért magas elismerésben része­sült, a Szerbiai Közművelődési Közösség Aranyjelvényét vehette át. A díjátadás után beszélgettünk vele. Ф Hogyan kapcsolódott be a művelődési életbe, és mikor kez­dett a népi hagyományok megőr­zésével, gyűjtésével foglalkozni? — kérdeztük Marásek Gáspártól. — A falusi pedagógusnak nem­csak a tanítás a dolga, hanem be kell kapcsolódnia a faluban zaj­ló eseményekbe is, hogy ezeket egy lépéssel előbbre vigye. 1970-ben kezdtem Kupuszinán tanítani. Na­gyon érdekelt a népi értékek fel­kutatása, vonzott a néptánc, nép­zene. Újvidéken részt vettem a népitánccsoport-vezetői tanfolya­mon, majd Pécsett szereztem népi­­tánccsoport-vezetői bizonyítványt, valamint művészeti-oktatói iga­zolványt is. 1975-től a pionír tán­cosokkal foglalkoztam, majd há­rom év múlva átvettem a felnőtt tánccsoport vezetését is az akkor nyugdíjba vonuló Sturc Józseftől. A célom az volt, hogy összegyűjt­­sem a századfordulóra jellemző népi szokásokat, a lakodalommal kezdtem. Sikerült színpadra állí­tani a kupuszinai lakodalom moz­dulatait, begyűjteni a népzenét, a Viseletét visszaállítani olyanra, mint a századfordulón volt (nem a viselet változott, hanem leke­rültek róla a későbbi vásári dí­szek). Segítségemre volt Silling István, a néprajzi csoport vete­ránja is. „ Milyen a méltán híres ku­puszinai lakodalom? — Máig megőrizte az egykori szokásokat, például az utcai me­nettáncot, a rozmaringosztást, vi­szont elmaradt a gyertyatánc, a reggeli mosdatás, a menyasszony és a vőlegény búcsúja a leányok­tól, legényektől, vagy a menyasz­­szony csókja, ami a századfordu­lóra szintén jellemző volt. Ezeket fel kellett újítani, színpadra kel­lett állítani. Korábban az volt a szokás, hogy aki megnősült, férj­hez ment, az nem vehetett töb­bé részt a tánccsoport munká­jában, a művelődési életben. Si­került elérnünk, hogy az időseb­bek is ismét színpadra lépjenek.­­ A kupuszinai népi táncosok hol vendégszerepeltek, milyen si­kereket értek el? — A Vajdasági Zenei Szövetség révén 1985-ben Ohridban részt vettünk a balkáni népek feszti­válján, mi képviseltük Vajdasá­got. Felléptünk Topolán a szer­biai hagyományőrző csoportok szemléjén, a Titova Mitrovica-i országos fesztiválon, itt a szín­padi beállításért és a hagyomány­­őrzésért nagydíjat kaptunk. Ezt követően eljutottunk Zágrábba, az Universiade megnyitójára és a nemzetközi folklórfesztiválra. Ma­gyarországon is felléptünk, Her­cegszántón, Pécsett, Dávodban, Harkányban, Budapesten táncol­tunk. Svájcban is vendégszerepel­tünk. Most a Cseh és Szlovák Köztársaságba készülünk, Abaúj­­szinára. Ez egy hagyományőrző fa­lu Kassa mellett, táncosai már ta­valy bemutatkoztak Kupuszinán. — Csak kupuszinai táncokkal lépnek fel? — Más vidékek táncait is tán­coljuk, hogy a helybeliek meg­ismerjék ezeket, de a szemléken csak kupuszinai anyaggal szere­pelünk. 9 Mit tesznek még a helyi ha­gyományok megőrzéséért? — 1988-ban lemezünk és hang­szalagunk jelent meg Kupuszinai lakodalom címmel. A gyűjtőmun­ka tovább folyik. Ezt bizonyítja az is, hogy az idén A csizmám­nak se sarka, se talpa címmel még egy lemezt készítettünk. Ezen­­ az emberélet fordulóihoz fűződő­­ kupuszinai népdalok kaptak he­­­­lyet (szerelmi, munkadalok, bor­dalok, párosítók, lakodalmi dalok stb.). Most tervezzük a kupu­szinai lakodalom videoszalagon való kiadását. Reméljük, hogy er­re még az év első felében sor kerül. Tanulmányok is jelennek meg a kupuszinai néprajzról, tánc­ról. Szeretnénk a kupuszinai ha­gyományokat, a viseletét, a nép­zenét könyvben összegezni. — A kupuszinai gyerekek ér­deklődnek a népi tánc iránt? — Van utánpótlásunk. Igaz, a viselet drága, de a legtöbb dara­bot a gyerekek szüleiktől örök­­lik. Kupuszinán még él az a ha­gyomány, hogy a lakodalomban van utcai menet, felveszik a vi­seletét és végigtáncolják benne az utcát. A néptánc tanulását már első osztályban kell elekezdeni, mert később — kevés kivétellel — már nem válik jó táncos a gyerekből. Az első taps után a gyerekek kedvet kapnak a mun­kához. A táncosok nagy része földműves, a napi megerőltető munka után a próbán, ha meg­szólal a zene, elfelejtik a fáradt­ságot.. A mi csoportunk, a gye­rekek, felnőttek olyan, mint egy nagy család. A regrutákat álta­lában elbúcsúztatják, ha valaki­nek fia születik, egy kalapot, ha lánya, pruszlikot vagy más népi értéket viszünk neki ajándékon, hogy amikor először táncol, ezt vegye fel. ф Minden valószínűség szerint e sokrétű tevékenységére figyelt fel a Szerbiai Közművelődési Kö­zösség is. Milyen érzés volt át­venni a díjat? Nem fárasztó ez a sokféle munka? — Azt szeretném, ha megma­radnának a kupuszinai szokások, a népi értékek tovább élnének. Hogy képzelhető el egy hagyo­mányőrző falu művelődési élet nélkül? Ez a gyerekeknek is a szabadidő hasznos eltöltését szol­gálja. Jól érzik itt magukat, ész­revétlenül tanulják, ápolják mind­azt, amit őseik csináltak. Mindig úgy érzem, és most is, amikor ezt a díjat átvettem, hogy ezt kö­zösen kaptuk, együtt dolgoztunk meg érte a művelődési egyesület­ben, ki kevesebbet, ki többet. An­nak a néninek is része van eb­ben, aki elénekelte nekem a nép­dalokat. MIHÁLYI Katalin ЏРЈО Gábor felvétele) Marásek Gáspár 1991. március 20., szerda HAJNAL AKAR LENNI F­elhívás Énekversenyt tartanak a romániai Szatmárnémetiben A szatmári RMDSZ és MADISZ 1991. június 8—9-én rendezik meg először a „Hajnal akar lenni” nevű énekversenyt amatőr nép­dalénekesek számára. Célja, hogy a magyar népdalnak, a népdal­­énekeseknek otthont teremtsünk Szatmárnémetiben, hogy eddig is­meretlen tehetségeket indítsunk útjukra. „A zene az élet olyan szükséglete, mint a levegő” írja Kodály Zoltán. Mivel levegő nélkül nem élhetünk, úgy véljük, hogy az RMDSZ, MADISZ minden megyei, városi szervezete, valamint más művelődési intézmények, tevőlegesen ügyünk mellé kell hogy állja­nak. Rendezzék meg az énekverseny falusi, városi, megyei sza­kaszát, és 1991. április 15-éig küldjék el Szatmárnémetibe (3900, KI­­DSZ Satu Mare, str. M. Viteazul 10., „Hajnal akar lenni”) azok­nak a névsorát, akik az Önök megyéjét képviselik ezen az ének­­versenyen. Hazánkon kívül más magyarlakta területről is meghí­vunk énekeseket. Azok az énekesek akik szeretnének részt venni a Szatmárnémetiben sorra kerülő énekversenyen, de a helyi elő­döntőkön nem jelentkeztek, 500 lej részvételi díj postázása után benevezhetnek. Részvételi tudnivalók: 1. A szatmári népdalénekes versenyen részt vehet bárki, aki nem végzett ének szakot zeneművészeti akadémián vagy főiskolán, nem hivatásos énekes, nem éneklésből él meg, tehát amatőr. 2. Betöltötte tizenhatodik életévét. 3. A versenyzők lehetőleg visszaigazolásos formában elkülde­nek a szám­ára RMDSZ címére egy jelentkezési lapot a követ­kező adatokkal: név, születési adatok, foglalkozás, pontos lakcím, telefon, a döntőben előadásra kerülő dalok szövege, kottája, a vá­­logatóbizottság ajánlása. 4. A szervezőbizottság névre szóló meghívóival visszaigazolja a jelentkezőket, mellyel elküldi a Szatmár megyei gyűjtésből szár­mazó kötelező anyagot. Dalversenyünk zenei anyagai: 1. Egy-egy dalcsokor két énekből áll, egy lassúból és egy gyorsból. 2. Az egyik dalcsokrot szabadon állítja össze az énekes, sa­ját hangterjedelmének megfelelő magasságban, melynek szöve­gét és kottáját április 15-éig kell beküldeni. 3. A második dalcsokrot a szervezőbizottság küldi el. Ha az általunk följegyzett hangmagasság nem megfelelő, május 10-éig kérünk visszajelzést transzponálás végett. 4. A versenyt népi zenekar kíséretével rendezzük, hangerő­sítő nélkül. Díjazás: Legalább két díj lesz: — a zsűri első, második, harmadik díja (5000, 3000, 2000 lej); — közönségdíj (2000 lej). A versenykiírás egyéb részleteit külön közöljük az érdeklő­dőkkel. A szervezőbizottság A kecskeméti Katona József Társaság — Katona József szü­letésének kétszázadik évfordulójára emlékérem — pályázatot hirdet Pályázni lehet —■ tematikai megkötés nélkül — olyan nemes anyagokból készült alkotásokkal (maximális méret 20X 20 cm, illet­ve 20 cm átmérőnél nagyobb lehetőség ne legyen), amelyek szel­lemükben Katona József életművére utalnak. A pályázatban magyarországi és külhoni képzőművészek ve­hetnek részt. A pályázati anyagot szaktekintélyekből álló zsűri bírálja el, s a Katona József Társaság az alábbi díjazásban része­síti: I. díj : 50 000 -Ft II. díj: 30 000 -Ft III. díj: 20 000 -Ft (és — várhatóan — három különdíj) A pályamunkákból 1991. november 11-én bemutatót rendezünk, s ezt követően — a pályázók egyetértésével — a beküldött alkotá­sokat értékesítjük. A kifojt összeg az alkotókat illeti meg. A ki­állítás kapcsán felmerülő publikálás lehetőségét a szervezők fenn­tartják maguknak. A kiállítást követően az eladásra nem került műveket az alkotók a bemutató színhelyén átvehetik. Beküldési határidő: 1991. szeptember 1. A beküldés helye: 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. (Városhá­za) I. emelet, 24., Magyarország A kiállítás helye: Kecskemét, Erdei Ferenc Művelődési Köz­pont A díjkiosztás ideje: 1991. november 11. V­alami mást Új távlatok Szenttamás művelődési életében Szenttamáson február közepén alakult meg az Arany János ma­gyar művelődési egyesület. A művelődési és művészeti együttes munkatervében helyet kap a nyelvművelés, a „Mondjuk meg” vitatribün, amelyen neves művészek és politikusok szólal­nak meg. Az eddigi elég szegényes zenei élet fejlesztésére is igen nagy fi­gyelmet fordítanak. A terv szerint a vendég zene- és táncegyüttesek mellett az egyesület megkísérli megalakítani a menyecske- és a gyermekkórust, valamint a tam­­burazenekart. A hivatásos szín­házak gyakori bemutatkozása Szenttamáson az amatőrizmus színvonalának emelését szolgálja, valamint a közönségnevelést. Erre azért is szükség van, mert váro­sunkban majd két évtizeden át pangott a magyar művelődési élet. Biztató, hogy az eddigi megbe­széléseken sok mindenben közös nevezőre jutottak a Petar Drap­­pin Művelődési Házzal. Az együtt­működés azért is fontos, mert a város kultúrélete szükségessé te­szi, hogy erőnket, valamint az anyagi eszközöket is célszerűen használjuk fel. A helyiséghiány megoldható, tehát minden jel sze­rint a munka folyamatos lesz. F. J.

Next