Magyar Szó, 1991. március (48. évfolyam, 58-88. szám)
1991-03-20 / 77. szám
14 MŰVELŐDÉS MintábSzó H TELEVÍZIÓ Tisztázatlan korhatár : AZ ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ ILLETÉKESEINEK volna humorérzékük (mint ahogyan úgy látszik, nemigen van) hétfő esti műsorukat így kezdhették volna: Van egy jó hírünk és egy rossz. Melyiket mondjuk előbb? S a telefonos szavazás után így folytathatták volna: — A jó hír, hogy hosszú idő után ismét ifjúsági műsorral jelentkezünk, a rossz, hogy a magyar nyelvű műsoraink havonta egy hétfőn fél órával csökkentek, amelyen korábban a Napjaink című időszerű magazinműsorunk futott. Ami az ifjúsági műsorokat illeti, egyik tévéházunk sem dicsekedhet (évekre visszamenőleg) különösebb eredményekkel. Műsoridőben, anyagi és szellemi ráfordításban a periférián tengődik (ha ki nem múlt már) ez a műsortípus, miközben mindmáig azt sem döntötték el azok, akiknek törődniük kellett volna az ifjúsági műsorokkal, hogy hol kezdődik és hol végződik az „ifjúsági” korhatár. A középiskolásoknak szóljon-e, az egyetemi hallgatóknak, vagy éppenséggel az ifjú, már anyagi és állásproblémákkal küzdő huszonéveseknek? S hogy mivel kell foglalkoznia: létkérdésekkel, gyakorlati, mindennapi problémákkal, politikával vagy művészettel? Mert nyilvánvaló, hogy egy vegyessaláta-típusú adás az égvilágon senkit sem elégít ki. Nem döntötték el ezt a dilemmát az újvidéki magyar ifjúsági műsor készítői sem. Kivéve azt, hogy politikával nem szándékoznak foglalkozni. Az egyetemi hallgatók háromnapos megmozdulására való tekintettel azonban egy főleg nyakatokért, bonyolult mondatokkal terhes kommentár is bekerült, amely viszont nélkülözte a fiatalos lendületet és a fiatalok egyértelmű állásfoglalását. Volt azért tánc- és illemóra, videoklip és divatbemutató. Eléggé meglepő, ha a fiatalok a saját műsoraikban nem foglalkoznak kimerítően olyan létkérdésekkel, mint mondjuk az anyanyelvi oktatás, általában a tanulás és képzés problémái, a munkanélküliség, a szellemi provincializálódás, a kultúra szemünk előtt lejátszódó devalválódása, amelybe — ez volna a dolgok rendje és természete — éppen a felnövő értelmiség tagjainak nem volna szabad belenyugodniuk. Ha párhuzamos példákat keresünk a — mint már sajnos megállapítottuk — megbocsáthatatlan szűkös választékban, két belgrádi ifjúsági műsort említhetünk. A Sikerlista helyett című adást, amely riportok, interjúk és finoman kidolgozott tévéeszszék formájában taglalja az aktuális szociális jelenségeket, a másik a Papolás, amely a kultúra mozgásaiban, a művészetben tapasztalható változásokban igyekszik elkalauzolni a fiatal nézőt, vizualitásban is méltó, képi kódjaiban a fiatalok számára könnyen azonosítható keretet adva a témáknak. Az Indulunk! című új magyar ifjúsági műsort — mint készítői mondták — maguk a fiatal nézők fogják szerkeszteni. Felépítése és témái tehát végső fokon adalékként szolgálhatnak egy szociológusnak, hogy megállapítsa: hol állnak a vajdasági magyar fiatalok, a társadalmi történések peremén-e, a kultúrán túl, a langyos szellemi provinciában-e, vagy pedig igyekeznek előrelendülni, bekapcsolódni minden pozitív folyamatba. AZ ÚJVIDÉKI STÚDIÓ MOST INDULT MŰSORÁNAK mindenképpen van létjogosultsága, akkor is, ha ilyen marad, mert nézői így kívánják. Sem felülről, sem kívülről nem volna szabad befolyásolni. Formálják a „fogyasztók” igényei, talán még akkor is, ha ezek az igények igénytelenek. De nem volna szabad belenyugodni abba, hogy az új műsor miatt a nézők elveszítsenek egy egyórás bejáródott és népszerű magazint (akkor természetesen, ha valóban időszerű és mindenkit érdeklő problémákkal foglalkozik, mint ahogyan fénykorában tette, hogy minden újítás egy másik műsorszegmentum leépítésével járjon, s végső fokon a szilárd műsorváz felbomlását, az adások percszámának csökkenését, a nézői igények mellőzését okozza. P. KECZEY Klára Egy falusi pedagógus a népművészet szolgálatában Marásek Gáspár, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület titkára nemrégiben magas köztársasági elismerésben részesült Mindig jó érzés olyan emberekkel találkozni, akik munkájukat szívvel-lélekkel végzik és a közösségért is tesznek valamit. Ilyen ember MARASEK GÁSPÁR kupuszinai tanár, aki a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület titkára, a népi tánccsoportok vezetője. Nemrégiben munkásságáért magas elismerésben részesült, a Szerbiai Közművelődési Közösség Aranyjelvényét vehette át. A díjátadás után beszélgettünk vele. Ф Hogyan kapcsolódott be a művelődési életbe, és mikor kezdett a népi hagyományok megőrzésével, gyűjtésével foglalkozni? — kérdeztük Marásek Gáspártól. — A falusi pedagógusnak nemcsak a tanítás a dolga, hanem be kell kapcsolódnia a faluban zajló eseményekbe is, hogy ezeket egy lépéssel előbbre vigye. 1970-ben kezdtem Kupuszinán tanítani. Nagyon érdekelt a népi értékek felkutatása, vonzott a néptánc, népzene. Újvidéken részt vettem a népitánccsoport-vezetői tanfolyamon, majd Pécsett szereztem népitánccsoport-vezetői bizonyítványt, valamint művészeti-oktatói igazolványt is. 1975-től a pionír táncosokkal foglalkoztam, majd három év múlva átvettem a felnőtt tánccsoport vezetését is az akkor nyugdíjba vonuló Sturc Józseftől. A célom az volt, hogy összegyűjtsem a századfordulóra jellemző népi szokásokat, a lakodalommal kezdtem. Sikerült színpadra állítani a kupuszinai lakodalom mozdulatait, begyűjteni a népzenét, a Viseletét visszaállítani olyanra, mint a századfordulón volt (nem a viselet változott, hanem lekerültek róla a későbbi vásári díszek). Segítségemre volt Silling István, a néprajzi csoport veteránja is. „ Milyen a méltán híres kupuszinai lakodalom? — Máig megőrizte az egykori szokásokat, például az utcai menettáncot, a rozmaringosztást, viszont elmaradt a gyertyatánc, a reggeli mosdatás, a menyasszony és a vőlegény búcsúja a leányoktól, legényektől, vagy a menyaszszony csókja, ami a századfordulóra szintén jellemző volt. Ezeket fel kellett újítani, színpadra kellett állítani. Korábban az volt a szokás, hogy aki megnősült, férjhez ment, az nem vehetett többé részt a tánccsoport munkájában, a művelődési életben. Sikerült elérnünk, hogy az idősebbek is ismét színpadra lépjenek. A kupuszinai népi táncosok hol vendégszerepeltek, milyen sikereket értek el? — A Vajdasági Zenei Szövetség révén 1985-ben Ohridban részt vettünk a balkáni népek fesztiválján, mi képviseltük Vajdaságot. Felléptünk Topolán a szerbiai hagyományőrző csoportok szemléjén, a Titova Mitrovica-i országos fesztiválon, itt a színpadi beállításért és a hagyományőrzésért nagydíjat kaptunk. Ezt követően eljutottunk Zágrábba, az Universiade megnyitójára és a nemzetközi folklórfesztiválra. Magyarországon is felléptünk, Hercegszántón, Pécsett, Dávodban, Harkányban, Budapesten táncoltunk. Svájcban is vendégszerepeltünk. Most a Cseh és Szlovák Köztársaságba készülünk, Abaújszinára. Ez egy hagyományőrző falu Kassa mellett, táncosai már tavaly bemutatkoztak Kupuszinán. — Csak kupuszinai táncokkal lépnek fel? — Más vidékek táncait is táncoljuk, hogy a helybeliek megismerjék ezeket, de a szemléken csak kupuszinai anyaggal szerepelünk. 9 Mit tesznek még a helyi hagyományok megőrzéséért? — 1988-ban lemezünk és hangszalagunk jelent meg Kupuszinai lakodalom címmel. A gyűjtőmunka tovább folyik. Ezt bizonyítja az is, hogy az idén A csizmámnak se sarka, se talpa címmel még egy lemezt készítettünk. Ezen az emberélet fordulóihoz fűződő kupuszinai népdalok kaptak helyet (szerelmi, munkadalok, bordalok, párosítók, lakodalmi dalok stb.). Most tervezzük a kupuszinai lakodalom videoszalagon való kiadását. Reméljük, hogy erre még az év első felében sor kerül. Tanulmányok is jelennek meg a kupuszinai néprajzról, táncról. Szeretnénk a kupuszinai hagyományokat, a viseletét, a népzenét könyvben összegezni. — A kupuszinai gyerekek érdeklődnek a népi tánc iránt? — Van utánpótlásunk. Igaz, a viselet drága, de a legtöbb darabot a gyerekek szüleiktől öröklik. Kupuszinán még él az a hagyomány, hogy a lakodalomban van utcai menet, felveszik a viseletét és végigtáncolják benne az utcát. A néptánc tanulását már első osztályban kell elekezdeni, mert később — kevés kivétellel — már nem válik jó táncos a gyerekből. Az első taps után a gyerekek kedvet kapnak a munkához. A táncosok nagy része földműves, a napi megerőltető munka után a próbán, ha megszólal a zene, elfelejtik a fáradtságot.. A mi csoportunk, a gyerekek, felnőttek olyan, mint egy nagy család. A regrutákat általában elbúcsúztatják, ha valakinek fia születik, egy kalapot, ha lánya, pruszlikot vagy más népi értéket viszünk neki ajándékon, hogy amikor először táncol, ezt vegye fel. ф Minden valószínűség szerint e sokrétű tevékenységére figyelt fel a Szerbiai Közművelődési Közösség is. Milyen érzés volt átvenni a díjat? Nem fárasztó ez a sokféle munka? — Azt szeretném, ha megmaradnának a kupuszinai szokások, a népi értékek tovább élnének. Hogy képzelhető el egy hagyományőrző falu művelődési élet nélkül? Ez a gyerekeknek is a szabadidő hasznos eltöltését szolgálja. Jól érzik itt magukat, észrevétlenül tanulják, ápolják mindazt, amit őseik csináltak. Mindig úgy érzem, és most is, amikor ezt a díjat átvettem, hogy ezt közösen kaptuk, együtt dolgoztunk meg érte a művelődési egyesületben, ki kevesebbet, ki többet. Annak a néninek is része van ebben, aki elénekelte nekem a népdalokat. MIHÁLYI Katalin ЏРЈО Gábor felvétele) Marásek Gáspár 1991. március 20., szerda HAJNAL AKAR LENNI Felhívás Énekversenyt tartanak a romániai Szatmárnémetiben A szatmári RMDSZ és MADISZ 1991. június 8—9-én rendezik meg először a „Hajnal akar lenni” nevű énekversenyt amatőr népdalénekesek számára. Célja, hogy a magyar népdalnak, a népdalénekeseknek otthont teremtsünk Szatmárnémetiben, hogy eddig ismeretlen tehetségeket indítsunk útjukra. „A zene az élet olyan szükséglete, mint a levegő” írja Kodály Zoltán. Mivel levegő nélkül nem élhetünk, úgy véljük, hogy az RMDSZ, MADISZ minden megyei, városi szervezete, valamint más művelődési intézmények, tevőlegesen ügyünk mellé kell hogy álljanak. Rendezzék meg az énekverseny falusi, városi, megyei szakaszát, és 1991. április 15-éig küldjék el Szatmárnémetibe (3900, KIDSZ Satu Mare, str. M. Viteazul 10., „Hajnal akar lenni”) azoknak a névsorát, akik az Önök megyéjét képviselik ezen az énekversenyen. Hazánkon kívül más magyarlakta területről is meghívunk énekeseket. Azok az énekesek akik szeretnének részt venni a Szatmárnémetiben sorra kerülő énekversenyen, de a helyi elődöntőkön nem jelentkeztek, 500 lej részvételi díj postázása után benevezhetnek. Részvételi tudnivalók: 1. A szatmári népdalénekes versenyen részt vehet bárki, aki nem végzett ének szakot zeneművészeti akadémián vagy főiskolán, nem hivatásos énekes, nem éneklésből él meg, tehát amatőr. 2. Betöltötte tizenhatodik életévét. 3. A versenyzők lehetőleg visszaigazolásos formában elküldenek a számára RMDSZ címére egy jelentkezési lapot a következő adatokkal: név, születési adatok, foglalkozás, pontos lakcím, telefon, a döntőben előadásra kerülő dalok szövege, kottája, a válogatóbizottság ajánlása. 4. A szervezőbizottság névre szóló meghívóival visszaigazolja a jelentkezőket, mellyel elküldi a Szatmár megyei gyűjtésből származó kötelező anyagot. Dalversenyünk zenei anyagai: 1. Egy-egy dalcsokor két énekből áll, egy lassúból és egy gyorsból. 2. Az egyik dalcsokrot szabadon állítja össze az énekes, saját hangterjedelmének megfelelő magasságban, melynek szövegét és kottáját április 15-éig kell beküldeni. 3. A második dalcsokrot a szervezőbizottság küldi el. Ha az általunk följegyzett hangmagasság nem megfelelő, május 10-éig kérünk visszajelzést transzponálás végett. 4. A versenyt népi zenekar kíséretével rendezzük, hangerősítő nélkül. Díjazás: Legalább két díj lesz: — a zsűri első, második, harmadik díja (5000, 3000, 2000 lej); — közönségdíj (2000 lej). A versenykiírás egyéb részleteit külön közöljük az érdeklődőkkel. A szervezőbizottság A kecskeméti Katona József Társaság — Katona József születésének kétszázadik évfordulójára emlékérem — pályázatot hirdet Pályázni lehet —■ tematikai megkötés nélkül — olyan nemes anyagokból készült alkotásokkal (maximális méret 20X 20 cm, illetve 20 cm átmérőnél nagyobb lehetőség ne legyen), amelyek szellemükben Katona József életművére utalnak. A pályázatban magyarországi és külhoni képzőművészek vehetnek részt. A pályázati anyagot szaktekintélyekből álló zsűri bírálja el, s a Katona József Társaság az alábbi díjazásban részesíti: I. díj : 50 000 -Ft II. díj: 30 000 -Ft III. díj: 20 000 -Ft (és — várhatóan — három különdíj) A pályamunkákból 1991. november 11-én bemutatót rendezünk, s ezt követően — a pályázók egyetértésével — a beküldött alkotásokat értékesítjük. A kifojt összeg az alkotókat illeti meg. A kiállítás kapcsán felmerülő publikálás lehetőségét a szervezők fenntartják maguknak. A kiállítást követően az eladásra nem került műveket az alkotók a bemutató színhelyén átvehetik. Beküldési határidő: 1991. szeptember 1. A beküldés helye: 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. (Városháza) I. emelet, 24., Magyarország A kiállítás helye: Kecskemét, Erdei Ferenc Művelődési Központ A díjkiosztás ideje: 1991. november 11. Valami mást Új távlatok Szenttamás művelődési életében Szenttamáson február közepén alakult meg az Arany János magyar művelődési egyesület. A művelődési és művészeti együttes munkatervében helyet kap a nyelvművelés, a „Mondjuk meg” vitatribün, amelyen neves művészek és politikusok szólalnak meg. Az eddigi elég szegényes zenei élet fejlesztésére is igen nagy figyelmet fordítanak. A terv szerint a vendég zene- és táncegyüttesek mellett az egyesület megkísérli megalakítani a menyecske- és a gyermekkórust, valamint a tamburazenekart. A hivatásos színházak gyakori bemutatkozása Szenttamáson az amatőrizmus színvonalának emelését szolgálja, valamint a közönségnevelést. Erre azért is szükség van, mert városunkban majd két évtizeden át pangott a magyar művelődési élet. Biztató, hogy az eddigi megbeszéléseken sok mindenben közös nevezőre jutottak a Petar Drappin Művelődési Házzal. Az együttműködés azért is fontos, mert a város kultúrélete szükségessé teszi, hogy erőnket, valamint az anyagi eszközöket is célszerűen használjuk fel. A helyiséghiány megoldható, tehát minden jel szerint a munka folyamatos lesz. F. J.