Magyar Szó, 1991. április (48. évfolyam, 89-103. szám)

1991-04-08 / 96. szám

1991. április 8., hétfő ­ Folytatódik a sztrájk a JAT-ban A JAT, a jugoszláv légiforgal­mi társaság sztrájkbizottsága teg­nap bejelentette, hogy mától kezdve fokozatosan kivonják a forgalomból a repülőgépeket, és a hét végéig a flotta egyötöde han­gárba kerül. A JAT-ban korábban megkezdett sztrájk ezzel folytató­dik, mert a követelések csak egy részének tettek eleget. A sztrájk­­bizottság közleménye azt állítja, hogy a repülőgépszerelők április 5-én az utasok érdekében felfüg­gesztették a sztrájkot, de csak az első követelésüknek tettek eleget azzal, hogy kifizették a kereset­hátralékot. A szerelők másik kö­vetelése az, hogy a szavatolt ke­reseteket minden hónapban 10-éig ki kell fizetni, emellett követelik még a vezérigazgatónak és helyet­tesének leváltását is. Ha nem tesz­nek eleget ezeknek a követelések­nek is, a JAT egész flottája han­gárba kerül, mert a műszaki sze­mélyzet teljesen beszünteti a munkát. Nyílt tévédialógus Mronnal és Milosevictyel A Terazijei Parlament Fórumának levele a szerb köztársasági elnökhöz A Terazijei Parlament Fóruma szombaton nyílt levelet intézett Slobodan Miloševićhez, a Szerb Köztársaság elnökéhez, amely a következőket tartalmazza: „Elnök úr, reméljük, értesült a felhívásunkról, amelyben a Terazi­jei Parlamenti Fóruma és a zág­rábi Demokratikus Oppozíciós Fó­rum elhatározta, hogy jó szándékú misszióba kezd a polgárháború megakadályozására, mert minden párbeszéd jobb a háborúnál. En­nek érdekében az országban elő­állt helyzet minden reveláns té­nyezőjével kapcsolatot teremtünk. Tudman úr ebbe már beleegye­zett az összes érdekelt tévéállomás újságíró és riporter jelenlétében folytatott nyílt beszélgetésen. Mi­vel számos legális és illegális cso­port, valamint millitáns jellegű párt irracionálisan viselkedik, s amelyek Szerbiában és Horvátor­szágban is maguk köré tömörítik az ifjúságot, nem egyeztünk bele abba, hogy Tudman úrral Zág­rábban beszélgetésre induljunk addig, ameddig Ön is nem adja beleegyezését ugyanilyen nyilvános találkozóra. Követeljük öntől, hogy mi­előbb válaszoljon, s ezzel járuljon hozzá ahhoz, hogy a szerb ifjúság sokat érő tudásával, energiájával (egyedül ők menthetik meg Szer­biát gazdasági és szellemi érelem­ben) ne legyen kitéve esztelen öldöklésnek, s a jelekből ítélve Jugoszlávia globális apokalipszi­sének” — áll a Milosevic elnök­nek címzett nyílt levélben. (Tan­jug) Zágrábban ma kezdődik a Špegelj-per (Folytatás az 1. oldalról) viroviticai személyeket, Franjo Kovác zászlóst, Vlado Šabarićot, valamint Ivan Belanit, Vinko Be­­lobrkot és Josip Kovác alezre­dest. A zágrábi katonai bíróság el­nöke, dr. Živko Mazic ezredes a pert figyelemmel kísérő újságírók­kal tegnap megtartott munka jel­legű megbeszélésen elvetette a vé­delem arra vonatkozó kifogásait, hogy a katonai bíróságoknak nincs legitimitásuk a JSZSZK és a köztársaságok büntetőtörvénye alapján bírósági döntést hozni. Ki­fejtette, hogy ez a legitimitás a JSZSZK alkotmányából és a ka­tonai bíróságokról szóló törvé­nyekből ered. Idézte a JSZSZK alkotmányának 221. szakaszát, amelyben többek között ez áll: A katonai személyek bűntettei és más személyek meghatározott bűntettei esetében — amelyek a honvédelemre és az állam védel­mére vonatkoznak — a katonai bíróság ítélkezik. Olyan bűntettekről van szó, amelyek a fegyveres erők különös érdekei ellen irányulnak — mond­ta dr. Mazic alezredes, s a bűn­tettek e csoportjába tartozik a fegyveres lázadás bűntette is, amely a mostani főtárgyalás tár­gyát képezi. Jugoszlávia büntetőtörvénye sze­rint e bűntett elkövetője a fegy­veres lázadás minden részvevője — hangsúlyozta dr. Mazic alez­redes. Hozzáfűzte, hogy mindaz, amit mondott ezzel a bűntettel kapcsolatban , nem jelent véle­ménynyilvánítást arról, vajon a személyek, akik ellen a főtárgya­lás folyik, elkövetői is ennek a bűntettnek. Annak kiderítése, hogy ők követték-e el ezt a bűn­tettet, vagy valaki más, az kizáró­lag a büntetőtanács hatáskörébe tartozik.­­ A közvélemény vélemény­nyilvánítása, így az újságíróé is, arról, vajon egy személy a bűn­tett elkövetője vagy sem, negatív következményekkel járhat a hatá­rozat meghozatalának objektivitá­sára — emelte ki dr. Mazié alez­redes. A katonai bíróság elnöke, válaszolván az újságírók Spegels miniszter mentelmi jogával kap­csolatos kérdésekre, elmondta: nem képezi vita tárgyát az a tör­vény, amelyik a Horvát Köztársa­ságban elismeri a kormánytagok, illetve a miniszterek mentelmi jogát, de azt a bűnvádi eljárást a szóban forgó törvény meghoza­tala előtt indították el. Ebből ki­folyólag — fűzött magyarázatot hozzá — ebben az esetben jogi szempontból a mentelmi jog nem képezhet gátat a Martin Spegels ellen folytatandó bűnvádi eljárás­ban. A bírósági pert — miként azt tegnap közölték — 35 hazai és 20 külföldi újságíró kíséri figyelem­mel. Az újságírók kisebb hányada — minden köztársaságból egy — a bírósági teremből tudósíthat a bírósági eljárásról, nagyobb ré­szük más helyiségekben monito­ron figyelheti a főtárgyalást és a per folyamatát. Semmiféle audio­vizuális fölvételezés nem engedé­lyezett. A Zastava-film katonai filmközpont készít fölvételeket a tévéállomások számára. Ezzel — ahogyan azt Radisav Ristic ezre­des, a press-központ vezetője meg­indokolta — egyforma elbírálás­ban részesül minden tévéállomás. Egyébként 9 ügyvéd védi majd e per vádlottjait, egyedül Martin Spegelsnek — aki minden jel sze­rint nem jelenik meg a tárgyalá­son — rendeltek el védőügyvédet szolgálati kötelezettségből. Az úgynevezett ljubljanai perrel el­lentétben, a vádlottakat ezúttal a katonai bíróság előtt civil ügyvé­dek védik. A vádirat — amelyet tegnap osztottak ki az újságírók­nak — olyan nyelven íródott, amilyen nemzetiségűek a vádlot­­tak. A Zágrábban tegnap megtartott sajtóértekezleten — amelyen részt vettek egyes vádlottak védőügy­védjei — még egyszer megkérdő­jelezték a katonai bíróság bármi­nemű illetékességét, valamint a bűncselekményt, amiért vádolják őket, és ugyancsak megkérdője­lezték a bizonyítékok megalapo­zottságát. A pert „politikai pernek­” mi­nősítették, „amely a Horvát Köz­társaság legális szervei ellen” irá­nyul. A zágrábi HDZ szombaton felhívást intézett a polgárokhoz, hogy ma 9 órakor, amikor kezdő­dik a per, szirénáikkal és hangjel­zésekkel békés úton fejezzék ki tiltakozásukat. (Tanjug)­­ . Helyreigazítás Lapunk pénteki, április 5-ei számá­ban a 7. oldalon megjelent A Zorka a veszteségesek listavezetője című in­formációban sajnálatos elírás történt. A második bekezdés eleje helyesen így hangzik: ,,Veszteséget 1416 válla­lat mutatott ki, a gyáriparban a szabadkai Zorka-Nitrogénművek 444 milliót. . Az érintettek és olvasóink elnézését kérj­ük. —0— Lapunk tegnapi számában az 5. ol­dalon a Két ünnep között című írás­ban is sajnálatos elírás történt. A szóban forgó mondat helyesen így hangzik: Mint már közöltük, a sza­badkai kórházban sikeres vakbélműté­ten esett át. Kasza József és olvasóink elnézését kérjük, ................................­ ■ ! Млсшбб aktuális Az egészségügyi ki mit tud győztesei Az egészségügyi világnap alkal­mából a Vajdasági Vöröskereszt szervezésében sorrendben immár tizedszer rendezték meg a Mit tudsz az egészségről? elnevezésű tartományi egészségügyi vetélke­dőt. A versenyen a községi vetél­kedők győztesei mérték össze tu­dásukat az egészség és a higiéna, a táplálkozás higiéniája, a kör­nyezetvédelem, a vér mint gyógy­szer és a véradás, a szív- és a véredények betegségei, a térvécé és a tüdőbetegségek, valamint a függőségi betegségek és megelő­zésük témakörből. A tartomány 23 községéből a bácsi, topolyai, verseci, zrenjanini, vidijai, ürögi, kanizsai, kikindai, kovack­ai, ko­­vini, újvidéki, pecinci, rumai, zen­­tai, zombori, mitrovicai, titeli, gidi, szabadkai, beocsini, szécsá­­nyi, pancsovai és petrőci általá­nos- és középiskolák tanulói közül a következők bizonyultak legjob­baknak. Az általános egészségügyi ki mit tud vetélkedő győztesei: Dcsanka Basara, a zombori Niko­la Tesla Általános Iskola tanulója végzett az első helyen, a második és a harmadik helyen Svetlana Stojišin, az újvidéki Ivan Gundu­­lic és Dujana Popovic, a pancso­vai Isidora Sekulic általános is­kolák tanulói osztoznak. A közép­­iskolások közül első lett Vesna Nedeljkovic, a zombori Dr. Ružica Rip Egészségügyi Középiskola ta­nulója, a második Jelena Anđclić, a kovini Branko Rađičević Gim­názium tanulója, a harmadik he­lyen osztozik Iva Golubovic pan­csovai, Srdan Sebal­kovacicai és Sanja Miler újvidéki középiskolá­sok. Cs. L Normalizálódott a közlekedés Borovo és Dálya között Fokozatosan normalizálódik a közlekedés a Borovo és Dálya kö­zötti úton. Mint ismeretes, Borovo Selónál több napig szünetelt a közlekedés, mert elbarikádozták az úttestet. Vasárnap a délután folyamán elmozdították az akadályokat, s felszabadították az úttest felét, s felváltva engedik át ezen a he­lyen a járműveket Dálya felé, il­letve az ellenkező irányból érke­zőket Borovo Selo és Borovo felé. A felfegyverzett őrök továbbra is átkutatnak bizonyos autókat, és ellenőrzik az utasok kilétét. (Tan­­jug) Huszonhét perc a tanítási óra (Folytatás az 1. oldalról) után sem oldották meg az okta­tásügy felgyülemlett — főként anyagi — gondjait. A Vajdasági Pedagógusok Füg­getlen Szakszervezete követeli a Tartományi Oktatásügyi Alap ta­nácsától, hogy teljes egészében te­gyen eleget a múlt évre vonatko­zó pénzügyi kötelezettségeinek, s utaljon át az idei év első két hónapjára póteszközöket, amely­ből összehangolhatnák a tanárok keresetét a gazdaságban dolgozó­kéval. Továbbá követelik, hogy az oktatásügyre gondot viselő intéze­tek és intézmények foglalkozta­tottjai végzettségi szintjüknek megfelelő mércék alapján kapják a személyi jövedelmüket, mint az iskolákban. A pedagógusok követelik mind­azoknak a felelősségre vonását, akik hozzájárultak a középisko­lai oktatás súlyos helyzetéhez, köztük megnevezték dr. Radomar Božovićot, a TVT elnökét, dr. Hor­de Nadrijanski tartományi okta­tásügyi minisztert is, Milovan Markovačkit, a Tartományi Kö­zépiskolai Alap titkárát. Ha a jövő hét folyamán — a 97 vajdasági iskolában ugyanis a jövő héten csak 27 perces órá­kat tartanak — nem teljesítik kö­veteléseiket, a Vajdasági Pedagó­gusok Független Szakszervezete április 15-ére sztrájkot jelent be szervezetük minden intézményében — tehát 97 középiskolában, 45 ál­talános is­kolában és 11 diákott­honban — jelentette ki Nada Se­­vic. PLITVICÉN NYUGALOM VAN Szombatra virradó éjszaka és szombaton is nyugalomban telt el a nap a Plitvice melletti Grabo­­vac faluban és Titova Korenicán. Egyetlen incidens sem történt — jelentette ki Boško Rapajić, a Ti­tova Korenica-i közbiztonsági ál­lomás vezetője. A plitvicei körzet településeinek és falvainak elme­nekült lakosai még nem tértek vissza otthonukba, ahol csak az időseket hagyták, és azokat, akik a jószágra viselnek gondot. A drámai események után a Plitvice közeli települések lako­sainak zöme vagy szállodában ke­resett ideiglenesen menedéket, vagy pedig Titova Korenica-i vagy más helységbeli ismerőseiknél. So­kan közülük azonban minél előbb vissza szeretnének térni munka­helyükre, de még mindi® nem tudni, mikor nyitják kapuikat a plitvicei szállodák. A plitvicei újonnan alakult rendőrállomás parancsnoka hangsúlyozta, hogy a rendőrállomás kötelékeibe tarto­zók nem járták be az említett te­lepüléseket, de azon vannak, hogy minél előbb rendeződjék az élet. Legfőbb feladatukként a munká­sok, a lakosság és a plitvicei ven­dégek biztonságáról való gondos­kodást említette. (Tanjug) VMRO-álláspont „Macedóniának nincs jövője Jugoszláviában” Macedóniának nincs saját jövő­je Jugoszláviában. Mindaddig, amíg nem hullik szét ez a mes­terséges tákolmány, Macedónia számára nincs jövő. A macedónok számára a megváltást egyedül a Jugoszláviától való elszakadásban és az Európai Közösséghez való csatlakozásban látom — jelentette ki tegnap a Prilepben megtartott sajtótájékoztatón Dragán Bogda­­novszki a VMRO eszmei atyja. Az újságírók által feltett kér­désekre, hogy léteznek-e frakciók a Macedón Nemzeti Pártban, Bog­­danovszki azt válaszolta, hogy csak különféle nézetek uralkodnak bi­zonyos kérdésekről. Kiemelte, hogy a VMRO győzelme a mace­dón parlamenti választásokon ha­talmas lendületet adott a pártnak a macedóniai térségben, s ennek eredményeképpen nap mint nap gyarapodik a tagok száma és a­­ rendelkezésükre álló pénzösszeg. I (Tanjug) 1 A knini rendőrségen Hat bekísért közül kettőt tartottak bent A knini belügyi szervek által bekísért Ivan Bogonja, Hrvoje Maric és Mijo Ujčić knini lako­sokat a tájékoztató jellegű beszél­getés után rögtön hazaengedték. Az április 5-én bekísért Ivan Dušan Šimićet tartották csak vizsgálati fogságban. A szombaton délután bekísért Damir Tomicot (Titova Korenica) ugyancsak benntartották. Ez az igazság azokról a knini letartóztatásokról, amelyekről a vasárnapi horvát újságok adnak hírt a horvát hírközlőiroda tájé­koztatója alapján - közölték teg­nap délután a knini belügyi szer­vek a Tanjug újságírójával. Azt azonban, hogy a horvát nemzetiségű knini és Titova Ko­renica-i lakosokat miért kísérték be, s kettőjüket miért tartották benn, a Tanjug újságírója nem tudta kideríteni. Hrvoje Maric be­­kíséréséhez fűztek csak rövid ma­gyarázatot, mégpedig azt, hogy gyanús társaságban volt. (Tanjug) Sokrétű tevékenység Sikeres évet zártak a muzslyai műkedvelők­­ A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület évi közgyűléséről Gazdag, sokrétű tevékenységet fejtett ki a múlt évben a muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesü­let. Négy drámai, négy népi tánc­csoportjának, két citera- és két ifjúsági zenekarának, valamint menyecskekórusának számos közös és önálló fellépése volt, a színját­szók és a táncosok viszont a kü­lönböző szintű szemléken is megáll­ták helyüket — hangzott el az egyesület hét végi közgyűlésén. Palatínus János elnöki beszámo­lójából kitűnt, hogy a múlt évben — a falu fennállásának századik és az egyesület megalakulásának 45. évfordulóját ünnepelték — nemcsak az eddigi színvonal meg­őrzésére törekedtek, hanem igye­keztek új tartalommal bővíteni Muzslya művelődési életét. Fára­dozásukat siker koronázta, hiszen a drámai és a tánccsoport négy­négy, a citerások és az ifjúsági zenekar két-két korosztályában folyamatossá vált a munka, s ez a megállapítás vonatkozik a nagy hagyományú menyecskekórusra is. A muzslyai műkedvelők nemcsak helyben, hanem a tartomány ma­gyarlakta falvaiban is fölléptek, a tánccsoport viszont az újvidéki Gyöngy és bokrétán elért eredmé­nyek alapján meghívást kapott Vajdaság nemzeteinek Csenejen megszervezett baráti találkozójára, valamint jogot szerzett a verseci hagyományápoló szemlén való részvételre. A négy drámai csoport munkája sem maradhat említés nélkül: mindegyik tartott egy-két bemutatót, s tizennégy alkalommal vendégszerepeit. A muzslyai kö­zönség viszont huszonhárom ven­dégegyüttes föllépését tekinthette meg. Vendégszerepeit az Újvidéki és a Szabadkai Népszínház, a zre­njanini Madách A­matőrszínház, a becsei, a kiskundai, a debelyacsai műkedvelők, valamint négy ma­gyarországi hivatásos együttes. Az egyesület ezenkívül számos ren­dezvényt: filmestet, élőújságot, iro­dalmi estet, könyvbemutatót, kiál­lítást, komolyzenei koncertet szer­vezett. Az idei munkaterv elsősorban az eddigi tevékenységi formák megőr­zését, fejlesztését irányozza elő. A legnagyobb feladat ezúttal is a tánccsoportra (muzslyai lakodalmi szokásokkal dél-alföldi és erdélyi táncokkal próbálkozik) és a drá­mai csoportra hárul. Az utóbbi harminc vendégszereplést, vala­mint egy vendégrendező szerződ­tetésével egy bemutató elkészítését irányozza elő. A citerazenekar és a menyecskekórus a szemléken va­ló részvételt tűzte ki célul. Az egyesület egyéb tevékenysé­geket is tervbe vett. Erősíteni kí­vánja a kapcsolatokat a vajdasá­gi, a jugoszláviai és a magyaror­szági amatőrszínházakkal, s több író-olvasó találkozó, élőújság meg­szervezését és könyvtára munkájá­nak felújítását is előirányozta. Mi­vel a Szocialista Szövetség meg­szűnt létezni, a keretében működő eddigi tömeges nőszervezet helyett az egyesületben megalakul a nők klubja. A VMDK és a Jugoszlá­viai Magyar Művelődési Társulat székhelye is az egyesületben van. S hadd álljon itt még egy adat: a muzslyai Petőfi Sándor Művelő­dési Egyesület múlt évi sikeres te­vékenységét (a 350—400 aktív tag munkáját) kilencven százalékban közteherből finanszírozták. Az idén hatvan százalékra csökkent az egyesületnek a helyi járulékból való részesedése de mint ahogy a közgyűlésen is elhangzott: a mun­kát akkor is folytatják, ha netalán megszűnik az eddigi biztos pénz­forrás. H. A.

Next