Magyar Szó, 1991. április (48. évfolyam, 104-118. szám)
1991-04-21 / 109. szám
1991. április 21., vasárnap Vajdaság társadalmi tényező MILENKO BELJANSKI, ZOMBOR. - Annak alapján, ahogy a zombori polgárok Szerbia bejelentett regionalizálására, vagyis Vajdaságban 3, Kosovóban 2, az úgynevezett szűkebb Szerbiában pedig 19 körzet megalakítására reagáltak, úgy gondolom, hogy nemcsak hogy nem értenek egyet a regionalizációval, hanem „tiltakoznak" is. Azt hiszem, elegük van abból, hogy lebecsülik hazájukat, amely TÁRSADALMI TÉNYEZŐ, és nem pedig csak egy adminisztratív területi egység, amelynek sorsáról bárki dönthet, senkit sem kérdezve, de azért a vajdasági polgárok megfontolt alattomos megkerülése sérti a regionalizálásban érintetteket. A közigazgatási rendszer átszervezésével kapcsolatos eljárás a végsőkig rossz szándékú, semmi jót, okosat nem hoz, és a rendszer ilyen kierőszakolása gyanakvóvá teszi a vajdasági közvéleményt. Erre Szerbiának, a szerbeknek és Szerbia többi népének nincs szüksége. A konstruktív, jó szándékú és tisztességes politika nem ilyen. Fogalmam sincs, ki a kezdeményezője ennek az új adminisztratív újrafelosztásnak, de azt tanácsolom neki, hogy előbb kérje ki Szerbia, Vajdaság és Kosovo véleményét is. A háború óta napjainkig az a régi és ahogy látom, az új hatalom is megszállottja az állami közigazgatási rendszer szervezettségi formái egyesítésének, szétválasztásának, szervezésének, átszervezésének, újraszervezésének. És sosem végeztek alapos munkát. Most, amikor a községek állandósultak, és vezető testületként érvényesülnek, VALAKI az egyesítésüket akarja azzal a kifogással, de tulajdonképpen tudatos megtévesztéssel, hogy így „jobb lesz". Nem lesz jobb, mert a korábbi reorganizálások sem hoztak jó megoldásokat a közigazgatás jó működéséhez. VAJDASÁG TÁRSADALMI TÉNYEZŐ, és ezt nem szabad szem elől téveszteni a jugoszláv és a köztársasági adminisztratív-területi vonatkozású tárgyalások során. Vajdaság mint TÁRSADALMI TÉNYEZŐ fennmaradt 1944-től az 1945. évi győzelemig. Vajdaság a háborúból a falusi, a járási, a kerületi és a tartományi szintű szervezettségen alapuló saját hatalmával került ki. Ezt a hatalmat maga a nép teremtette meg, nem ajándékba kapta, és ki az, aki 46 évvel a háború után ezt vitatja, hogy ezzel lebecsülje Vajdaságot és polgárait. Vajdaság nemcsak a második világháború történéseinek és a jugoszláv nemzetek háború utáni erőfeszítéseinek terméke, hanem MINT TÁRSADALMI TÉNYEZŐ tükrözi Szerémség, Bánát és Bácska kétmillió lakosának törekvéseit. Ha az országban valahol is történt ilyen gazdasági és társadalmi fejlődés, akkor az Vajdaságban is történt. Vajdaságban, MINT TÁRSADALMI TÉNYEZŐBEN, két dolgot kell kiemelni. Először is az egyik... !•• " -féle népet, akik egy új szellemi, gazdasági, nemzeti és kulturális felépítménnyel túlhaladták sajátságaikat és különbözőségeiket és ez a szerbeket, a horvátokat, a magyarokat, a szlovákokat, a románokat, a zsidókat, a ruténokat, az ukránokat, a macedónokat, a Crna Gora-iakat, a muzulmánokat, az albánokat, a cigányokat és a magukat jugoszlávoknak valló vajdaságiakat a munkával és a vér keveredésével a barázdától a modern vállalatok, iskolák építéséig arra késztette, hogy a vajdasági nép megteremtse a SZELLEM egy új állapotát, amit csak akkor érezhetünk, ha együtt élünk és alkotunk a vajdaságiakkal. A soknemzetiségű Vajdaságban korábban sehol sem volt szociális alapja bármilyen szélsőséges politikai vagy soviniszta viselkedésnek (ami nem jelenti azt, hogy a vajdaságiak a legszebbek, a legokosabbak és a legjobbak). A különböző eredetű, földrajzilag keveredett különböző nemzeteknek sikerült kiküszöbölniük a háború, a rombolás és a leszámolás következményeit. Szépen éltek, békében alkottak a nép megelégedésére. Ezeket a népeket senkinek sem szabad szétválasztania azzal a kifogással, hogy a regionalizáció fontosabb a munkánál és az együttélésnél. Ha Vajdaság népei évtizedeken és évszázadokon át együtt éltek, miért van szükség egy meggondolatlan adminisztratív sietségre azzal a céllal, hogy a kerületekkel eredményesebbek lesznek. Lehet, hogy lesznek is, de vétek megbontani a társadalmi tényezőket, amilyenek Szerbiában vannak. Vajdaságnak mint TÁRSADALMI TÉNYEZŐNEK másik összetevője a gazdasági lehetőségei, mindenekelőtt a ma annyira vitatott mezőgazdaság, hogy ne soroljam az egyéb szektorokat. Ha a vajdasági földműveseknek és a mezőgazdasági kombinátok foglalkoztatottjainak sikerült kis agronómusoknak lenniük, a barázdákon hasznosítani a tudomány és a technika vívmányait, az új kerületek megalakítói közül senki sem kérdezi meg, hova jut a társadalom alapjainak feldarabolásával. Végül nem valódi gondoskodás ez népeink történelmi értékei felett, ha már valaki ilyen alattomosan támadja Vajdaságnak az általános szerb és minden más kultúrához való hozzájárulását. Kinek van bátorsága ahhoz, hogy adminisztratív majorizációval alábecsülje Zombort, Újvidéket, Szabadkát, Kikindát, Becskereket, Pancsovát, Versecet, Szerémséget, hogy ne soroljam a többi helységet, amelyek nemzeteinknek számos kiemelkedő személyt adtak. Most egyszerűen mindent alábecsülnek, ami történel,mileg értékes, tisztességes, függetlenül attól, hogy sok helységnek 150- 300 éves történelme van. Meggyőződésem, hogy a történelmi múlt ilyen alábecsülése felháborítja Vajdaság polgárait. Ha valakinek tényleg érdeke az egységes Szerbia, akkor az egységet nem mások letaposásával kell megteremteni. Vajdaság maradhat bármilyen állami jellemzők nélkül, de a vajdaságiaknak át kell engedni, hogy maguk gondoskodjanak önmagukról. Vajdaság nem volt és nem is kell, hogy köztársaság legyen, de a politikusoknak, akik fejetlenül a rúd elé szaladnak, tudniuk kellene, hogy Vajdaság senkinek sem tulajdona. Szégyenletes, hogy az állami ügyekről gondoskodó okosoknak mennyire nincs eszük. Ezért ne csodálkozzunk, hogy Vajdaság népei is felvetik nemzeti identitásuk és jogaik kérdését. Vajdaság autonómiája nem jelenti az egységes Szerbia alapjainak aláásását, de a vajdaságiaknak a problémák megoldásához való hozzájárulása sokat segíthet. Legalább annyira, hogy Szerbiának ne kelljen gondot viselnie Vajdaságról, ahol a nemzetek soha nem zárkóztak el sem Szerbia, sem a szerb nép elől. Éppen ezért, mert a vajdaságiak ilyen tisztességesen és őszintén viszonyultak a SZERBSÉGHEZ, nem érdemelték meg, hogy bárki szétdarabolja hazájukat. Ez semmivel sem indokolható. • • Önkényuralom Martonoson TORMA ILONA, MARTONOS. -Sajnos ebben a faluban ez a szó még mindig aktuális! Ugyanis itt még akad olyan ember, aki magát kiskirálynak vagy legalábbis korlátlan hatalmú úrnak képzeli, aki maga szabja meg a törvényeket, és elvárja, hogy ezt mindenki elismerje, dicsőítse és megalázkodva tűrje. Ez a pár mondat, amit eddig leírtam, bizonyára mindenkinek kissé hihetetlenül cseng, ezért magyarázatul szeretném leírni az én esetemet, ami már évek óta bosszant és foglalkoztat. A martonosi helyi közösség dolgozói egy egészen új módszet vezettek be a vízfogyasztás mérésében, és az elhasznált vízmennyiség megfizettetésében. Gondolom, más településeken a vízórával állapítják meg a fogyasztás mennyiségét, és ennek alapján fizetnek az állampolgárok. De itt valahogy egész más módon történik. A vízórákat már évek óta nem olvassák, állítólag a kifizetést annak alapján számolják ki, hogy hány tagú egy család, minden családtagra egy bizonyos nagyságú összeg (jár) jut, amit köteles fizetni. De ez se olyan egyszerű dolog, a bizonyára iskolázott fiatalember, aki ezt a feladatot végzi, úgy látszik, a matematikában elég gyenge lehet, mert nála egy nyolctagú család kevesebbet fizet egy háromtagúnál. Azt is meg kell említenem, hogy Martonos falu, és egyes családok hatalmas kerttel és jószágállománnyal rendelkeznek, így természetes, hogy sokkal több vizet elhasználnak, mint akik csak ivás, főzés és fürdés végett nyitják meg a vízcsapot. Ezek a családok ezzel a módszerrel bizonyára elégedettek, hiszen azok az emberek fizetik az ő részüket is, akik kevesebbet használnak, mint amennyit fizetnek. Személy szerint engem ez a probléma már régóta foglalkoztat, kíváncsi voltam, hogy is megy ez az elszámolás tulajdonképpen. Felkerestem azt a fiatalembert, aki ezzel foglalkozik, és megkérdeztem tőle, hogy lehet az, hogy az én háromtagú családom többet fizet, mint egy nyolctagú, és miért nem a vízóra leolvasása alapján végzik az elszámolásokat. Különös választ kaptam: a vízóra leolvasására nincs elég ember, így ha óhajtom, hogy aszerint számolják el, olvassam le én, és vigyem be hozzá rendszeresen, akkor majd úgy is fizetem. Az pedig, hogy egy háromtagú család többet fizet egy nyolctagúnál, az nem történhet meg, ez egyszerűen nem igaz. Én még ezek után is kulturáltan próbáltam vele beszélgetni, és mondtam neki, hogy ez bizony lehetséges, mert a saját szememmel láttam, hogy mennyit fizetnek egyesek, a vízórát meg, ha én olvasom le, akkor azt ő nem tudja ellenőrizni, és olyan számokat írok, amilyeneket akarok. A válasza ismét meglepő volt, szétszaggatta az idei vízszámlámat, és azt mondta, hogy akkor ne is fizessem ki egyáltalán, majd faképnél hagyott. Nehogy valaki félreértsen, én nem azért reklamáltam, hogy ne kelljen fizetnem, egyszerűen csak azt szerettem volna elérni, hogy igazságosan számoljanak el, vagyis hogy mindenki fizesse az általa elhasznált vízmennyiséget. Az eset után - pár nappal - kaptam egy figyelmeztető papírt meg egy új számlát, ugyanazzal az összeggel, hogy ha három napon belül nem fizetem ki azt a bizonyos összeget, háztartásunkat lekapcsolják a vízvezetékről. A kiküldött figyelmeztető cédulán egyetlen pecsét sem volt, de még aláírás sem, így lett a postaládánkba dobva. Kérdezem én, ki bizonyítja ennek a papírnak a hitelességét? Kinek van jogában a másik embernek határidőket szabni önkényesen? Mert, ha hivatalos figyelmeztető lett volna, azon pecsét és aláírás van! Olyan papírt, amilyet én kaptam, bárki írhat, és én nem vagyok köteles figyelembe venni! Mindenesetre a számlát mégis befizettem, azt az összeget, amit csak úgy hasból szabtak rám. Többet nem megyek be reklamálni, igyekszem majd annyi vizet használni, hogy elégedett legyek, ha a számlát megkapom, hiszen itt a tavasz, lehet locsolni, a vízórákat úgyse olvassák. De kérdezem én, hova jutunk, ha mindenki így fogja pocsékolni a drága ivóvizet, mások hanyagságát kihasználva? Rekviem a kanizsai Vigadóért TÖRTELI PIROSKA, KANIZSA, ZMAJ J. J. ÁLTALÁNOS ISKOLA. Elszomorító, hogy a kanizsai parkban, nem messze a gyógyfürdőtől, évek óta tombol az enyészet. A lepusztult, tönkrement Vigadó lehangoló romhalmazát jótékonyan eltakarják a park fái. Akárhányszor közelebbről megszemlélem a hajdani híres Vigadó maradványait, mindig elképedek a látványtól. A tetőszerkezetet leszedték, az épületet és környékét kiürítették, úgyhogy romokat hagytak hátra. Ha elölről közelítünk az épület felé, a kivert ablakok sora tűnik fel. Ennek az épületnek már egyetlen ép ablaka, ajtaja sincs. A termek padlózata elrohadt, a falak mocskosak, a szobákat vastag por, szemét és üvegtörmelék fedi. A korábbi kerítés jó részét is leszedték, így az jár-kel ebben a romos épületben, akinek kedve támad hozzá. Egyedül a padláson vendégeskednek a baglyok ma is előszeretettel. Az elmúlt évtizedekben ígéretesebbnél ígéretesebb tervek születtek a városrendezés terén, de a Vigadó mindig mostohagyermeke maradt az épületek sorsát kézben tartóknak. Szomorú lenne, nagyon szomorú, ha ez a műemlék teljesen eltűnne a kanizsai ligetből, és ha a jövő nemzedékei csak a Dobó-festményekről vagy régi tájképekről sejtenék a létezését. Mindezért, ha még nem késő, azoknak kellene átadni ezt az épületet, akik hajlandók lennének eredeti formájában helyreállítani a vendéglőépítészetnek ezt a jellegzetes alkotását. Mindehhez a szükséges dokumentumok (talán) még fellelhetők! Magyar Szó KÖZÖS ÍRÓASZTALUNK 17 Az SZSZP, a VMDK, az MHJSZ és a magyarság viszonya ÚJVIDÉKI NYUGDÍJAS (CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN). - Előrebocsátom, hogy sohasem voltam és most sem vagyok egy pártnak sem a tagja. A politika sem érdekelt különösképpen. Mégis szeretnék hozzászólni a most folyó vitákhoz, a sajtóban megjelent egyik-másik íráshoz. Az egyik legfrissebb Maróti Miklósnak a Dnevnikben megjelent írása. Maróti néptárs nem ismeri el, hogy a VMDK a magyarok nevében lépjen fel, mert nem képviseli az összmagyarságot. Teljesen egyetértek vele, hiszen van valamennyi magyar az SZSZP-ben is és lesz majd talán a Magyarok Hazájukért -Jugoszláviáért és Szerbiáért nevű szervezetben is, így a VMDK csak mintegy 80 százaléka képviseli a magyarságot, az MHJSZ pedig majd esetleg néhány ezred ezreléket. Elismerem, hogy ebben a rendszerben az utóbbi párt tagjai többre viszik, akárcsak valaha a KSZ-tagok, mint a VMDK tagjai. Azt állítja Maróti és Josip Molnár is, hogy a VMDK nacionalista, sőt soviniszta szervezet. Ez enyhén szólva nagyon felelőtlen kijelentés. Kérem a fenti néptársakat, hogy a legrövidebb időn belül bizonyítsák az előbbi állításukat. Feltétlenül példákkal alátámasztva! Ki, mikor melyik nemzet ellen uszított, mely nemzetet támadta? Nem a békés együttélést és egyenjogúságot hirdeti és ehhez tartja is magát? Vagy az egyenjogúság már elavult fogalom? Azt mondja Molnár néptárs, hogy nem fognak együttműködni a VMDK-val. Pedig minden valamirevaló párt és szervezet igyekszik jó viszonyt kiépíteni minden más szervezettel. Itt a cél, úgy látszik, megosztani a magyarokat, civakodjanak egymás között az „oszd meg, és uralkodj" elv alapján. Az SZSZP és tagjai sem működnek együtt más pártokkal, köztársaságokkal, az eredményt látjuk. Most valamit a magyarok veszélyeztetettségéről, és hogy miért van szükség a VMDK-ra. Hol veszítette el az SZSZP a magyarság nagy részét? Csak néhány dolgot említek meg. Emlékezzünk az iskolatörvénnyel kapcsolatos vitára. Tele volt vele a sajtó. A törvény azt irányozta elő, hogy nemzetiségi tagozatot legalább 36 tanulóval lehet nyitni, továbbá néhány tantárgyat szerb nyelven kell tanulni, középiskola csak államnyelven létezzen. Mennyi energiát kellett összpontosítani a különböző szervezeteknek, kiemelkedő egyéniségeknek, hogy ezt módosítsák. A gyanú azonban megmaradt, hogy nem valósítják-e előbb-utóbb mégis meg a tervüket. Nem kisebb vita folyt a nyelvtörvénnyel kapcsolatban. Egy időben meg voltunk győződve arról, hogy anyanyelvünket csak otthon használhatjuk. Még mindig várom, hogy mikor fogják levenni a többnyelvű táblákat, és mikor tiltják be a helység évszázados neveinek használatát, mikor fosztják meg egyes magyarokat nevüktől (Üveges, Szőlősi...). Továbbá a nagy egyenjogúságban bebizonyosodott, hogy nem egyenlőek a szerb ártatlan áldozatok a magyar ártatlan áldozatokkal. Hogy miért nem egyenlő a táborban éhenhalt magyar csecsemő, kisded, anya, aggastyán, a megnyúzott pap, kivégzett diák a szerb áldozatokkal, ezt mi nem tudjuk megérteni. Esetleg úgy, hogy nem beszélhetünk egyenjogúságról, ha még a halottaink sem egyenlőek. Vagy kétségtelen, hogy vannak elsőrendű és másodrendű népek. Más, de ide tartozik. Nemrégen a kalasnyikovok miatt hisztérikus kampány indult a VMDK és a magyarok ellen. Pedig nekünk, vajdasági magyaroknak ehhez abszolút semmi közünk. Ki felel az ocsmány rágalmakért? Senki! De elég volt felszítani a magyarellenes hangulatot, gyűlöletet. A magyarok ellen rendszeresen uszít a Politika, Dnevnik és más lapok néhány „jótevőnk" közreműködésével, hogy csak néhányat említsek: Josip Molnár, Vlaovics, Fekete E., M. Kertes, N. Šipovac, R. Božović és most Maróti is. A magyarellenes hangulatot sikerült felfokozni a nép egyes rétegei között, és megjelentek a feliratok: „Ubicemo madare", megtörtént a robbantás a templomban, rászólnak a magyarokra, ha magyarul beszélnek (ismert esetek az újvidéki gyerekekkel, az autóbuszban, a postás stb.). Szerintem az igazi nacionalisták és soviniszták azok az újságírók, szerkesztők, politikusok, akik nyilatkozatokkal, írásaikkal hozzájárultak az ilyen helyzet kialakulásához. Még néhány apróság, ami a magyarságot az SZSZP ellen hangolta: R. Božović önkényeskedése Szabadkán, a magyar újságokkal, a tévével szemben stb. Továbbá az eset az újvidéki rádióval, a tévében kilátásba helyezett „ésszerűsítések"... Továbbá, a nemzetiségi nyelveken való tájékoztatást a Szerb Képviselőház elvetette. Ilyen sorsra jut majd minden ajánlat, ami a nemzetiségi képviselőktől indul. Figyeljük meg a képviselők felszólalását a Képviselőházban. Mit hallunk? Állandóan csak „Szerbia, szerb nép, szerb nép, szerb nép..." Említi-e valaki a kisebbséget, a mintegy 40 százalék kisebbséget? (Legfeljebb negatív értelemben.) Lehet-e nekik is valami érdekük, kívánságuk? Ki törődik velük? A VMDK. Azonban sajnálom a magyar képviselőket, mert úgy látom, semmit sem érhetnek el, mindig le fogják szavazni őket. De legalább felvetik a problémákat. Emlegetik a reciprocitás elvét. Mit jelentene az? Hogy a vajdasági magyaroknak anynyi iskolájuk, színházuk, lapjuk stb. lehet, mint Magyarországon a szétszórva élő 5000 szerbnek? És annyi a képviselőjük? Rombolva építenek FAZEKAS JÁNOS, SZENTTAMÁS. Nemegyszer értesült már az olvasóközönség a tudósítók által arról, hogy Szenttamáson folyamatban van a városi gázvezeték lefektetése. Nagy lépés lesz ez a város életében, mert a fűtés korszerűsítését igyekszik megoldani a lakosság. Hisszük, hogyha kiépül a gázvezeték, nagyon sok lakóházban megoldódik a fűtés, ha... A ha szót azért tesszük oda, mert nálunk sok minden készül és épül előzetes és alapos felmérés és számítás nélkül. Kezdetben városunk vezetősége úgy látta, hogy a város határában levő gázlelőhely alapot adhat a gázvezeték kiépítésének. A használat és a gyakorlat azt bizonyítja, hogy a szenttamási határban levő gáz gyenge minőségű! Erre a gázra építeni nemigen lehet. Ha a kutatások feltárnak egy gazdagabb lelőhelyet, jobb minőségű gázzal, akkor a gázvezeték kiépítése szerencsés és kifizetődő lesz, de így? Ilyen nagy befektetést, ilyen nagy felfordulást elvégezni egy városban annak alapján, hogy majd a város használni fogja a Szovjetunióból importált gázt, nézetem szerint alaptalan számítás. Ne bocsátkozzunk jóslatokba, de azok a javak, amelyeket keletről várunk, nem biztos javak! Visszatérve a gázvezeték építésére és a címhez: a helyi közösség vezetősége olyan lendülettel esett a munkálatoknak, hogy az egész város ma egy elhagyónt frontra hasonlít. A város utcái felásva. Az utak leszűkítve. A járdák és az átjárók szétroncsolva. A város vízellátása teljesen megzavarva. Megtörténik, hogy a város vagy annak bizonyos kerületei naponta többször órákon át víz nélkül vannak, mert az árkokat ásó, számunkra ismeretlen és érthetetlen nyelven beszélő munkások nem kímélnek semmit. Törnek, zúznak és ássák az árkokat. Ha útjukba akad egy vízvezetékcső vagy telefonvezeték, sőt még villanyvezeték is, minden teketória nélkül elvágják. A polgároknak az az érzésük, hogy ezeknek a munkásoknak a munkája a véletlenre van bízva, és a város, vagyis a helyi közösség vezetősége egyáltalán nem törődik azzal, hogy micsoda óriási károk keletkeznek.