Magyar Szó, 1991. május (48. évfolyam, 120-147. szám)

1991-05-29 / 145. szám

1991. május 29., szerda A Dunatáj múlt heti számában dr. Nuszpi Árpád hívta fel a Nagyérdemű figyelmét saját ku­darcára, azaz rámutatott, hogy tökéletes érdektelenség mutatkozik meg a nyelv és az irodalom mű­velése iránt. Egyetlen példából vonta le ezt a következtetést, ab­ból, hogy a Kaszinóban rende­zett körzeti szavalóversenyre csu­pán maroknyi közönség volt ki­váncsi. A cikkíró túl árnyaltan, túl szépítve fogalmazott: a közönség nem „maroknyi” volt, csupán néhány „elvetemült” kaszinó- il­letve versbarát nézte (volt, aki végig is nézte) a diákok produk­cióját. A kört azonban ki kell szélesí­teni. Emlékezzünk csak vissza egy-két év erejéig: mennyire kö­veteltük a magyar nyelvű szín­házi előadásokat, a Kaszinó mun­kájának a felújítását, a Dunatáj mellett egy magyar nyelvű Zom­­bori Újságot és ki tudja, még mit nem. S mint mindig, most is akadtak önzetlen emberek, akik nem kímélték se vállukat, se zse­büket — a Petőfi Sándor Műve­lődési Egyesületben egymást érik a rendezvények, a Népszínházban legalább havonta egyszer megnéz­hetünk egy profi előadást, nagy­ban folynak a zombori magyar színitársulat megalakításának elő­készítő munkái... Azután a váratlanul színvonalas körzeti szavalóversenyen a részt­vevőkön kívül szinte senki se je­lent meg, ezt követően a Dunatáj és a Zombori Rádió élőújságát is félig üres terem fogadta, és itt is, mint a Népszínház legutóbbi, ma­gyar nyelvű előadásán, a foghíjas széksorok zömét a környező fal­vakból érkezett vendégek töltötték ki. Hol vannak a zomboriak, kér­dezték idejekorán a VMDK kör­zeti szervezetének alapító tagjai. Ugyanerre a kérdésre kereste a választ a Kaszinó vezetősége, amikor egyetlen magyartanár, ak­tív pedagógus nem kapcsolódott be a munkájába. Napról napra hasonló kérdésekkel viaskodik a Dunatáj és a Zombori Rádió ma­gyar szerkesztősége, amelyek a Kaszinó mellett ugyancsak hordo­zói a magyar nyelv és a kultúra ápolásának. A közönség érdektelensége ér­dektelenné teszi azokat, akik az előrelépés reményében szerveznek, rendeznek. Készek kiállni a szín­padra, a Nagyérdemű Publikum f­elé, amit itt nálunk nem csupán­­ szórakoztatni kell, hanem csak így adhatunk jelet létezésünkről egymásnak, így mérhetjük fel kö­zös érdekeinket és így tehetünk megmaradásunkért. A magam nevében teszem fel végül a kérdést: Hol a zombori értelmiség? És e szó alatt nem valami iskolai véérettséget értek, hanem aktív igényt az anyanyelvi kultúra iránt! FEKETE J. József Évadzáró ünnepség a Kaszinóban Június 8-án este 8 órakor tánc­­mulatsággal egybekötött évadzáró ünnepség lesz a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben. A vidámest műsoros részében fellépnek a Kaszinó műkedvelői, valamint Pusztai Lajos humoris­ta és más vendégek. Vacsorára magyaros üszőpaprikást tálalnak fel, a talpalávalót a moravicai Echo együttes szolgáltatja. Jegyek, páronként 250 dináros áron az egyesület irodájában vá­sárolhatók minden munkanapon 10-től 12 óráig. (F­a) TALLÓZÓ Csávosi Sándor zombori festő­művész Sohasem volt könnyű a művészek sorsa ezen a vidéken, ahol még­ a polgárság­­sem volt hajlandó tudomást venni a művészet valódi értékeiről, hogy a zsíros és jól termő bácskai jóidét mű­velőket ne is említsük Ezért is kellett olyan sokuknak a világ más tájain keresni a boldogulást és a megélhetést. Vagy pedig álmaikkal gyötrődve beletörődtek a vidéki életformába és kiszol­gálói lettek az ilyen ízlésnek De ez az ideálfeladás mégsem történt meg nyomtalanul, és a művek egy-egy színfoltja érzékelteti, hogy nagy tehetség lakozik az alkotóban, amely a szunnyadást csupán miméri a maga idejére várva. S ez az idő sokszor elmaradt. Csávosi Sándor zombori festőművész életpályája jellegzetes példája a vidéki festők mostoha sorsának. Kiváló tehetsége élete végéig sem tudott a maga valóságában megmutatkozni, mert vál­lalnia kellett a kenyérkereső banktisztviselői állást, és nem tudott szabadulni a csak vasárnapi festők életmódjától. Pedig, ránk ma­radt műveiből ítélve, meg kellett volna tennie mindent, hogy csak ennek az istentől kapott tehetségének éljen. Hiszen még így, autodidakta módon is maradandót alkotott, legalábbis nekünk, zomboriaknak. És a mintegy 200 festményt kitevő életműve zom­bori és a környékbeli lakásokban lappangva élteti a művészt és művészetét. Csávosi Sándort, Zombor szülöttét (1899), amatőr festőnek iga­zán nem tarthatjuk, bár akadémiai végzettsége nem volt, s ő mindvégig az akadémián elsajátítható tudásra vágyakozott. Néha ezért erőltetettnek érezzük, főleg olajképein, a képzett festők táj­képábrázolásának utánzását. Azonban mindezért kárpótol minket Csávosi sok-sok lírai csendélete, amelyek az alkotó csendes szép­ségigényét sugározzák. A virágok sokféleségét, kellemes színhar­móniáját pompás olajképein varázsolta újjá, igazi művészi kifejező­erővel. Ezeket a képeit kedvelte meg a zombori közönség még a két háború között, s az innen elszármazott honfitársaink mindmáig ezeket őrzik, vagy ilyenek után vágyakoznak. Csávosi már fiatal korában is kiállított a budapesti Nemzeti Szalonban, majd később is több csoportos kiállításon vett részt, de önálló tárlata, csak 1930-ban volt Zomborban. Kiállított alko­tásai közül a korabeli kritika akvarelljeit dicséri, melyeken az impresszionista stílusjegyeket, a meleg színeket és a lendületes ecsetkezelést emeli ki. A színek dominanciája, a kellemes, harmo­nikus koloritás erős oldala volt Csávosi festészetének. Választé­kos színkezelése mellett hangsúlyoznunk kell kiváló rajzkészségét, amely képeinek bizonyos bátorságot kölcsönöz, a magabiztos festő benyomását kelti. A már említett nehézkes olaj­tájképek témáit gyakran az Ad­ria partján találta, egy-egy kikötőben, sziklaháton, s bizony a ten­gert, a sima kék vízfelületet, avagy Tornyai szavait idézve „a nagy sorniratt” Csábost sem tudta. Juhász Árpádhoz hasonlóan, úgy festeni, mint a tengerparti festők. Az ő szép tájábrázolásai mind idevalósiak: a csavar ne part. A környékbeli tanyák, fasorok, a mező. Ezeken néha megjelenik az itteni ember is korabeli nép­viseletében, de jobbára csak apró, esetleg elhanyagolható része­ként a nagy egésznek, a bácskai idillikus tájnak Csávosi Sándor egész életében Zombor kisvárosi közönségének életébe igyekezett belopni a szépet, a művészit, és sokszor nem is vette észre, hogy ez a közönség vezette ecsetjét. Életműve mégis a zombori képzőművészeti hagyaték jelentős állomása, és ha a múzeum nem is tudott képeiből számottevőt szerezni, a város közönsége az itteni otthonokban gyönyörködhet a csendes derűt árasztó alkotásokban. Emlékkiállításának megrendezése pedig fel­adata a múzeum művészettörténészének. SILLING István « DUNATJKI LADY-LADY-LOMOK Oktatásügy Ésszerűsítjük az iskolahálózatot! Most történetesen, így nevezik azt az akciót, amelynek keretében be­zárják a magyar iskolákat. Tulajdonképpen, nem számít új­donságnak, hiszen, minden új veze­tő garnitúra ezzel kezdi. Mi sem kézenfekvőbb, minthogy a költség­­vetési hiányt gyerekeinken pró­bálják megspórolni! Az első ésszerűsítés az oktatás­ügyben azzal kezdődött, hogy a négyszögletes krétát hengeresítet­­ték. Azóta gurul le folyton az asz­údról, és törik darabokra, mintegy szimbolizálva a korszellemet. Mert iskoláinkban a hengeres kréta­­korszak előtt legföljebb ha a nádi­pálca vastagsága változott. A gu­rulós kréta megjelenésével ránk szakadtak a reformok is, attól füg­gően,, hogy az oktatásügyi állam­titkárnak mikor volt éppen szoru­lása. Egy ilyen székrekedéses állapot­ban születhetett ez a legújabb „ésszerűsítési” ötlet is! Nagyjából két módszer lehetsé­ges: — Az első módszer abban merül ki, hogy a kis létszámú osztályo­kat utaztatják. Például a falusi gyerekeket a városba, hogy az ottaniakkal összeterelve tanulja­nak betűvetést, hazaszeretetét és logikai gondolkodást. Ily módon megtakarítanak egy tanítói fize­tést, amit aztán az utaztatási költségekre fizetnek ki!!! Az állás nélkül maradt tanítót pedig átké­­peztetik jegykezelőnek az iskola­buszra! Hogy hol itt a takarékos­ság? Talán ott, hogy a viteldíjat majd nem az állam, hanem a szü­lők fedezik! — A másik módszer az össze­vont tagozatok. Oly módon törté­nik, hogy az óvodásokat például összevonják a harmadikosokkal Ez azért ésszerű, mert ha a kicsik bepisilnek, a nagyobbak tisztába tudják tenni őket. Közben pedig közösen felidézik az Egyedem-be­­gyedem kezdetű mondókat, az ovi­sok meg addig elsajátítják a para­lelogrammák területszámítását. Így valahogy ésszerűsítünk mi: ÉSZ NÉLKÜL! ELVESZETT — ÉRVÉNYTELENÍTI Gondatlanságból kifolyólag Zom­borban az utóbbi évtizedekben el­veszett néhány ezer magyar! Kér­jük a becsületes megtalálót, hogy ébressze őket öntudatra!!! DOROSZ Laji Iskolanapot ünnepeltek N­emesmiliticsen Május 25., a nemesmiliticsi két tannyelvű Testvériségi egység Ál­talános Iskola munkaközösségének és diákjainak napja, amit több mint húsz éve ünneplélnek. Szombaton rendezték meg az idei iskolanapot. Szórakoztató dél­előttöt és délutánt szerveztek a valamivel több mint háromszáz diák, tanárok és szülők részére. Délelőtt a sportpályán tartották az alsósok részére a különböző ve­télkedőket, a felsősök p­edig osz­tályközi mérkőzéseket vívtak. A művelődési otthon nagytermében színdarabot néztek meg a tanu­lók. Délután a főutcán volt , a ren­dezvény fénypontja. Asztalokon, pultokon kínálták a gyerekek azokat a játékokat, amelyeket „kinőttek”, már nem használnak. A kirakóvásáron nagyszámú já­ték, labda talált új gazdára. Imm Június elsején beiratkozás az óvodába A zombori Vera Guerija Gyer­mekintézmény városi és falusi óvo­dáiban egyaránt június elsején kezdődik a beiratkozás. Minden ér­dekelt szülő a legközelebbi óvodá­ba írhatja be gyerekét június 1- jétől 10-éig. A következő tanévet az 1985-ben született gyerekek kezdik, az ő beiratkozásukra szá­mítanak. Az ügyintézést minden óvodában megszervezik. Ott ahol csak délelőtt dolgoznak 8 és 12 óra között, ahol pedig egész napos a munka, 8 és 17 óra között Az idén először követelik a beiratkozásnál a gyerek anyakönyvi kivonatának fölmutatását. p. L LEGALÁBB 30 DIÁK KELL L­étszám és bürokrácia Aggasztó hírek érkeztek az általános iskolákból, ésszerűsítés címén ugyanis számos, sokak által vitatott intézkedést vezetnek be a köztársasági oktatási törvényre hivatkozva és a január elsején elfogadott normatívákra alapozva. Ez minden nyelvű iskolára vo­natkozik, azonban főleg a kisebbségi intézmények érzik negatív hatását. Mivel számos helyen aggodalmat és elégedetlenséget vál­tott ki, ezért egyelőre nem alkalmazzák. Azonban ez nem je­eí­ti azt, hogy nem is fogják alkalmazni. A zombori, hódság, és apatini község magyar iskoláiban se­hol sincs 30 diák egy osztályban, amennyit az új rendelkezés megkövetel. Mi lesz a telecskai, nemesmiliticsi, zombori, bezdáni, doroszlói, kapuszínai, gombosi és a szilágyi általános iskolával? Megszűnnek, vagy társulnak újabb, központi intézménybe, csak azért, hogy a bürokratikusan, a józan észtől távol álló rendeletek­nek eleget tegyenek? És mindezt ésszerűsítés címén. Nincs akko­ra épület, megoldatlan a szállítás. Továbbá mi lenne a munkaerő­felesleggel, a pedagógusokkal. Nem szólva arról, hogy az ilyen köz­ponti iskolák sehol sem váltak be. A világban elfogadott pedagógiai mércéktől távol áll a köztár­sasági javaslat. Mert minden valamire való országban nem a diá­kok száma a mérvadó. PRIBILLA Mátyás s Amatőrök, dilettánsok, hivatásosok (2.) Az amatőr maradjon amatőr státusban, vagy hagyjon fel ve­le és képezze magát profivá. Akkor majd számíthat anyagi jut­tatásra is, ha rászolgál. Mert akkor már nem a saját szükségletei­nek a kielégítéséért teszi, amit tesz, hanem munkájával, a közös­ség, azaz a közönség elvárását hivatott kielégíteni, annak művelő­dési életét hivatott gazdagítani, ízlését fejleszteni, tudását és isme­reteit gyarapítani. Ezért fizetik. Ezért ismerik el vagy kérdőjelezik meg. Művét, mint minden árut (ez esetben a nézők), a vevők íté­letének teszi ki. Ezek a vevők között vannak a kritikusok is, akik szaktudásuktól függően fel- vagy lemérik a látottakat. Ez a sor­sa a szabadkai, újvidéki, zombori vagy, hogy ne soroljam tovább hivatásos színházak előadásainak. A siker vagy sikertelenség csak a bemutató és utána mérhető, azok reagálásából, akik az alkotási folyamatban nem vettek részt. Azt hiszem, ez a leglényegesebb különbség az „amatőr” és a „profi” színházi előadás között. Annak okát, hogy ezeket a lényegbevágó és meghatározó kü­lönbségeket sokan és gyakran­ szem elől tévesztik, társadalmunk alaphozzáállásában kell keresnünk. Évtizedeken át tagadtuk azt a tényt, hogy a művészet elit kategória. Mindent az­ átlagosság vagy annak nívója alá süllyesztettünk azzal, hogy megállapítottuk: mind­annyian egyformák vagyunk, mindenki tud mindent, csak esetleg meg nem próbálta. Ilyen „filozófia” alapján várhatjuk el az ama­tőröktől is, hogy profi előadást csináljanak. Ilyen alapon követel­hetjük az amatőr rendező-hivatásos szabótól, hogy profi rendező­vel vetekedő tudással fektessen le rendezői koncepciót, állítson színpadra előadást. A filozófia azért van idézőjelben, mert dilet­tánsok ötlötték ki, az ő nemtudásuk eredménye, és egyesek az amatőrizmushoz való hozzáállása ennek következménye. Tagadhatatlan, hogy van köze egymáshoz a két tevékenység­nek, hiszen mindkettő eredménye színházi előadás. Sőt az amatőr előadások milyenségére és nívójára döntő befolyással van a profi színház műsorpolitikája, arculata és művészi nívója. Ha nem „pro­fi” színház és annak van műsorpolitikája, és ha előadásainak van nívója. Ha mindez nincs, akkor az intézmény felesleges. De ha mégis van mindez nélkül, akkor azokat kell „megszüntetni”, akik ezt lehetővé teszik neki. Mert az ilyen színházat a néző nem igény­li, hanem csinál magának, ha nagyon kell neki, olyat, amilyenre vágyik vagy amilyet tud. Abba pedig, ami ilyenkor születik, ke­vés civilizált ember formál magának beleszólási jogot, még jóaka­ratból vagy segíteni akarásból sem, mert tudja, hogy ezáltal egy más szakterületen működő profit igyekeznek a legjobb esetben jó színházi amatőrré alakítani. Ez pedig nem lenne célszerű. VAJDA Tibor színházi rendező Petar Gugleta: Orvosi vizsgálat

Next