Magyar Szó, 1991. május (48. évfolyam, 120-147. szám)
1991-05-29 / 145. szám
1991. május 29., szerda A Dunatáj múlt heti számában dr. Nuszpi Árpád hívta fel a Nagyérdemű figyelmét saját kudarcára, azaz rámutatott, hogy tökéletes érdektelenség mutatkozik meg a nyelv és az irodalom művelése iránt. Egyetlen példából vonta le ezt a következtetést, abból, hogy a Kaszinóban rendezett körzeti szavalóversenyre csupán maroknyi közönség volt kiváncsi. A cikkíró túl árnyaltan, túl szépítve fogalmazott: a közönség nem „maroknyi” volt, csupán néhány „elvetemült” kaszinó- illetve versbarát nézte (volt, aki végig is nézte) a diákok produkcióját. A kört azonban ki kell szélesíteni. Emlékezzünk csak vissza egy-két év erejéig: mennyire követeltük a magyar nyelvű színházi előadásokat, a Kaszinó munkájának a felújítását, a Dunatáj mellett egy magyar nyelvű Zombori Újságot és ki tudja, még mit nem. S mint mindig, most is akadtak önzetlen emberek, akik nem kímélték se vállukat, se zsebüket — a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben egymást érik a rendezvények, a Népszínházban legalább havonta egyszer megnézhetünk egy profi előadást, nagyban folynak a zombori magyar színitársulat megalakításának előkészítő munkái... Azután a váratlanul színvonalas körzeti szavalóversenyen a résztvevőkön kívül szinte senki se jelent meg, ezt követően a Dunatáj és a Zombori Rádió élőújságát is félig üres terem fogadta, és itt is, mint a Népszínház legutóbbi, magyar nyelvű előadásán, a foghíjas széksorok zömét a környező falvakból érkezett vendégek töltötték ki. Hol vannak a zomboriak, kérdezték idejekorán a VMDK körzeti szervezetének alapító tagjai. Ugyanerre a kérdésre kereste a választ a Kaszinó vezetősége, amikor egyetlen magyartanár, aktív pedagógus nem kapcsolódott be a munkájába. Napról napra hasonló kérdésekkel viaskodik a Dunatáj és a Zombori Rádió magyar szerkesztősége, amelyek a Kaszinó mellett ugyancsak hordozói a magyar nyelv és a kultúra ápolásának. A közönség érdektelensége érdektelenné teszi azokat, akik az előrelépés reményében szerveznek, rendeznek. Készek kiállni a színpadra, a Nagyérdemű Publikum felé, amit itt nálunk nem csupán szórakoztatni kell, hanem csak így adhatunk jelet létezésünkről egymásnak, így mérhetjük fel közös érdekeinket és így tehetünk megmaradásunkért. A magam nevében teszem fel végül a kérdést: Hol a zombori értelmiség? És e szó alatt nem valami iskolai véérettséget értek, hanem aktív igényt az anyanyelvi kultúra iránt! FEKETE J. József Évadzáró ünnepség a Kaszinóban Június 8-án este 8 órakor táncmulatsággal egybekötött évadzáró ünnepség lesz a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben. A vidámest műsoros részében fellépnek a Kaszinó műkedvelői, valamint Pusztai Lajos humorista és más vendégek. Vacsorára magyaros üszőpaprikást tálalnak fel, a talpalávalót a moravicai Echo együttes szolgáltatja. Jegyek, páronként 250 dináros áron az egyesület irodájában vásárolhatók minden munkanapon 10-től 12 óráig. (Fa) TALLÓZÓ Csávosi Sándor zombori festőművész Sohasem volt könnyű a művészek sorsa ezen a vidéken, ahol még a polgárságsem volt hajlandó tudomást venni a művészet valódi értékeiről, hogy a zsíros és jól termő bácskai jóidét művelőket ne is említsük Ezért is kellett olyan sokuknak a világ más tájain keresni a boldogulást és a megélhetést. Vagy pedig álmaikkal gyötrődve beletörődtek a vidéki életformába és kiszolgálói lettek az ilyen ízlésnek De ez az ideálfeladás mégsem történt meg nyomtalanul, és a művek egy-egy színfoltja érzékelteti, hogy nagy tehetség lakozik az alkotóban, amely a szunnyadást csupán miméri a maga idejére várva. S ez az idő sokszor elmaradt. Csávosi Sándor zombori festőművész életpályája jellegzetes példája a vidéki festők mostoha sorsának. Kiváló tehetsége élete végéig sem tudott a maga valóságában megmutatkozni, mert vállalnia kellett a kenyérkereső banktisztviselői állást, és nem tudott szabadulni a csak vasárnapi festők életmódjától. Pedig, ránk maradt műveiből ítélve, meg kellett volna tennie mindent, hogy csak ennek az istentől kapott tehetségének éljen. Hiszen még így, autodidakta módon is maradandót alkotott, legalábbis nekünk, zomboriaknak. És a mintegy 200 festményt kitevő életműve zombori és a környékbeli lakásokban lappangva élteti a művészt és művészetét. Csávosi Sándort, Zombor szülöttét (1899), amatőr festőnek igazán nem tarthatjuk, bár akadémiai végzettsége nem volt, s ő mindvégig az akadémián elsajátítható tudásra vágyakozott. Néha ezért erőltetettnek érezzük, főleg olajképein, a képzett festők tájképábrázolásának utánzását. Azonban mindezért kárpótol minket Csávosi sok-sok lírai csendélete, amelyek az alkotó csendes szépségigényét sugározzák. A virágok sokféleségét, kellemes színharmóniáját pompás olajképein varázsolta újjá, igazi művészi kifejezőerővel. Ezeket a képeit kedvelte meg a zombori közönség még a két háború között, s az innen elszármazott honfitársaink mindmáig ezeket őrzik, vagy ilyenek után vágyakoznak. Csávosi már fiatal korában is kiállított a budapesti Nemzeti Szalonban, majd később is több csoportos kiállításon vett részt, de önálló tárlata, csak 1930-ban volt Zomborban. Kiállított alkotásai közül a korabeli kritika akvarelljeit dicséri, melyeken az impresszionista stílusjegyeket, a meleg színeket és a lendületes ecsetkezelést emeli ki. A színek dominanciája, a kellemes, harmonikus koloritás erős oldala volt Csávosi festészetének. Választékos színkezelése mellett hangsúlyoznunk kell kiváló rajzkészségét, amely képeinek bizonyos bátorságot kölcsönöz, a magabiztos festő benyomását kelti. A már említett nehézkes olajtájképek témáit gyakran az Adria partján találta, egy-egy kikötőben, sziklaháton, s bizony a tengert, a sima kék vízfelületet, avagy Tornyai szavait idézve „a nagy sorniratt” Csábost sem tudta. Juhász Árpádhoz hasonlóan, úgy festeni, mint a tengerparti festők. Az ő szép tájábrázolásai mind idevalósiak: a csavar ne part. A környékbeli tanyák, fasorok, a mező. Ezeken néha megjelenik az itteni ember is korabeli népviseletében, de jobbára csak apró, esetleg elhanyagolható részeként a nagy egésznek, a bácskai idillikus tájnak Csávosi Sándor egész életében Zombor kisvárosi közönségének életébe igyekezett belopni a szépet, a művészit, és sokszor nem is vette észre, hogy ez a közönség vezette ecsetjét. Életműve mégis a zombori képzőművészeti hagyaték jelentős állomása, és ha a múzeum nem is tudott képeiből számottevőt szerezni, a város közönsége az itteni otthonokban gyönyörködhet a csendes derűt árasztó alkotásokban. Emlékkiállításának megrendezése pedig feladata a múzeum művészettörténészének. SILLING István « DUNATJKI LADY-LADY-LOMOK Oktatásügy Ésszerűsítjük az iskolahálózatot! Most történetesen, így nevezik azt az akciót, amelynek keretében bezárják a magyar iskolákat. Tulajdonképpen, nem számít újdonságnak, hiszen, minden új vezető garnitúra ezzel kezdi. Mi sem kézenfekvőbb, minthogy a költségvetési hiányt gyerekeinken próbálják megspórolni! Az első ésszerűsítés az oktatásügyben azzal kezdődött, hogy a négyszögletes krétát hengeresítették. Azóta gurul le folyton az aszúdról, és törik darabokra, mintegy szimbolizálva a korszellemet. Mert iskoláinkban a hengeres krétakorszak előtt legföljebb ha a nádipálca vastagsága változott. A gurulós kréta megjelenésével ránk szakadtak a reformok is, attól függően,, hogy az oktatásügyi államtitkárnak mikor volt éppen szorulása. Egy ilyen székrekedéses állapotban születhetett ez a legújabb „ésszerűsítési” ötlet is! Nagyjából két módszer lehetséges: — Az első módszer abban merül ki, hogy a kis létszámú osztályokat utaztatják. Például a falusi gyerekeket a városba, hogy az ottaniakkal összeterelve tanuljanak betűvetést, hazaszeretetét és logikai gondolkodást. Ily módon megtakarítanak egy tanítói fizetést, amit aztán az utaztatási költségekre fizetnek ki!!! Az állás nélkül maradt tanítót pedig átképeztetik jegykezelőnek az iskolabuszra! Hogy hol itt a takarékosság? Talán ott, hogy a viteldíjat majd nem az állam, hanem a szülők fedezik! — A másik módszer az összevont tagozatok. Oly módon történik, hogy az óvodásokat például összevonják a harmadikosokkal Ez azért ésszerű, mert ha a kicsik bepisilnek, a nagyobbak tisztába tudják tenni őket. Közben pedig közösen felidézik az Egyedem-begyedem kezdetű mondókat, az ovisok meg addig elsajátítják a paralelogrammák területszámítását. Így valahogy ésszerűsítünk mi: ÉSZ NÉLKÜL! ELVESZETT — ÉRVÉNYTELENÍTI Gondatlanságból kifolyólag Zomborban az utóbbi évtizedekben elveszett néhány ezer magyar! Kérjük a becsületes megtalálót, hogy ébressze őket öntudatra!!! DOROSZ Laji Iskolanapot ünnepeltek Nemesmiliticsen Május 25., a nemesmiliticsi két tannyelvű Testvériségi egység Általános Iskola munkaközösségének és diákjainak napja, amit több mint húsz éve ünneplélnek. Szombaton rendezték meg az idei iskolanapot. Szórakoztató délelőttöt és délutánt szerveztek a valamivel több mint háromszáz diák, tanárok és szülők részére. Délelőtt a sportpályán tartották az alsósok részére a különböző vetélkedőket, a felsősök pedig osztályközi mérkőzéseket vívtak. A művelődési otthon nagytermében színdarabot néztek meg a tanulók. Délután a főutcán volt , a rendezvény fénypontja. Asztalokon, pultokon kínálták a gyerekek azokat a játékokat, amelyeket „kinőttek”, már nem használnak. A kirakóvásáron nagyszámú játék, labda talált új gazdára. Imm Június elsején beiratkozás az óvodába A zombori Vera Guerija Gyermekintézmény városi és falusi óvodáiban egyaránt június elsején kezdődik a beiratkozás. Minden érdekelt szülő a legközelebbi óvodába írhatja be gyerekét június 1- jétől 10-éig. A következő tanévet az 1985-ben született gyerekek kezdik, az ő beiratkozásukra számítanak. Az ügyintézést minden óvodában megszervezik. Ott ahol csak délelőtt dolgoznak 8 és 12 óra között, ahol pedig egész napos a munka, 8 és 17 óra között Az idén először követelik a beiratkozásnál a gyerek anyakönyvi kivonatának fölmutatását. p. L LEGALÁBB 30 DIÁK KELL Létszám és bürokrácia Aggasztó hírek érkeztek az általános iskolákból, ésszerűsítés címén ugyanis számos, sokak által vitatott intézkedést vezetnek be a köztársasági oktatási törvényre hivatkozva és a január elsején elfogadott normatívákra alapozva. Ez minden nyelvű iskolára vonatkozik, azonban főleg a kisebbségi intézmények érzik negatív hatását. Mivel számos helyen aggodalmat és elégedetlenséget váltott ki, ezért egyelőre nem alkalmazzák. Azonban ez nem jeeíti azt, hogy nem is fogják alkalmazni. A zombori, hódság, és apatini község magyar iskoláiban sehol sincs 30 diák egy osztályban, amennyit az új rendelkezés megkövetel. Mi lesz a telecskai, nemesmiliticsi, zombori, bezdáni, doroszlói, kapuszínai, gombosi és a szilágyi általános iskolával? Megszűnnek, vagy társulnak újabb, központi intézménybe, csak azért, hogy a bürokratikusan, a józan észtől távol álló rendeleteknek eleget tegyenek? És mindezt ésszerűsítés címén. Nincs akkora épület, megoldatlan a szállítás. Továbbá mi lenne a munkaerőfelesleggel, a pedagógusokkal. Nem szólva arról, hogy az ilyen központi iskolák sehol sem váltak be. A világban elfogadott pedagógiai mércéktől távol áll a köztársasági javaslat. Mert minden valamire való országban nem a diákok száma a mérvadó. PRIBILLA Mátyás s Amatőrök, dilettánsok, hivatásosok (2.) Az amatőr maradjon amatőr státusban, vagy hagyjon fel vele és képezze magát profivá. Akkor majd számíthat anyagi juttatásra is, ha rászolgál. Mert akkor már nem a saját szükségleteinek a kielégítéséért teszi, amit tesz, hanem munkájával, a közösség, azaz a közönség elvárását hivatott kielégíteni, annak művelődési életét hivatott gazdagítani, ízlését fejleszteni, tudását és ismereteit gyarapítani. Ezért fizetik. Ezért ismerik el vagy kérdőjelezik meg. Művét, mint minden árut (ez esetben a nézők), a vevők ítéletének teszi ki. Ezek a vevők között vannak a kritikusok is, akik szaktudásuktól függően fel- vagy lemérik a látottakat. Ez a sorsa a szabadkai, újvidéki, zombori vagy, hogy ne soroljam tovább hivatásos színházak előadásainak. A siker vagy sikertelenség csak a bemutató és utána mérhető, azok reagálásából, akik az alkotási folyamatban nem vettek részt. Azt hiszem, ez a leglényegesebb különbség az „amatőr” és a „profi” színházi előadás között. Annak okát, hogy ezeket a lényegbevágó és meghatározó különbségeket sokan és gyakran szem elől tévesztik, társadalmunk alaphozzáállásában kell keresnünk. Évtizedeken át tagadtuk azt a tényt, hogy a művészet elit kategória. Mindent az átlagosság vagy annak nívója alá süllyesztettünk azzal, hogy megállapítottuk: mindannyian egyformák vagyunk, mindenki tud mindent, csak esetleg meg nem próbálta. Ilyen „filozófia” alapján várhatjuk el az amatőröktől is, hogy profi előadást csináljanak. Ilyen alapon követelhetjük az amatőr rendező-hivatásos szabótól, hogy profi rendezővel vetekedő tudással fektessen le rendezői koncepciót, állítson színpadra előadást. A filozófia azért van idézőjelben, mert dilettánsok ötlötték ki, az ő nemtudásuk eredménye, és egyesek az amatőrizmushoz való hozzáállása ennek következménye. Tagadhatatlan, hogy van köze egymáshoz a két tevékenységnek, hiszen mindkettő eredménye színházi előadás. Sőt az amatőr előadások milyenségére és nívójára döntő befolyással van a profi színház műsorpolitikája, arculata és művészi nívója. Ha nem „profi” színház és annak van műsorpolitikája, és ha előadásainak van nívója. Ha mindez nincs, akkor az intézmény felesleges. De ha mégis van mindez nélkül, akkor azokat kell „megszüntetni”, akik ezt lehetővé teszik neki. Mert az ilyen színházat a néző nem igényli, hanem csinál magának, ha nagyon kell neki, olyat, amilyenre vágyik vagy amilyet tud. Abba pedig, ami ilyenkor születik, kevés civilizált ember formál magának beleszólási jogot, még jóakaratból vagy segíteni akarásból sem, mert tudja, hogy ezáltal egy más szakterületen működő profit igyekeznek a legjobb esetben jó színházi amatőrré alakítani. Ez pedig nem lenne célszerű. VAJDA Tibor színházi rendező Petar Gugleta: Orvosi vizsgálat