Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 148-162. szám)
1991-06-02 / 149. szám
1991. június 2., vasárnap Magyar Szó IDŐSZERŰ TÉMÁKA Vagyonelkobzás ideológiai okokból Sógor, koma,jó barát jutott aprópénzért házhoz, lakáshoz, nyaralóhoz A hetvenes évek derekán a vagyonkivizsgálásról szóló törvényre hivatkozva az újvidéki községi hatóságok 58 lakostól vagyont, házat, hétvégi nyaralót koboztak el. Bírósági eljárás nélkül a vagyonkivizsgáló bizottság döntésére - amely megindoklásában leginkább az áll, hogy a tulajdonjogot „nem a szocialista erkölccsel összhangban szerezte meg” - rövidített eljárásban elvették a vagyont. Csaknem tizenöt év után a megkárosított polgárok a napokban elhatározták, közös erővel kihajtják a maguk igazát. Mivel tavaly hatályon kívül helyezték az 1972 óta érvényben levő törvényt, és az nem hárította el a hajdanában elkövetett igazságtalanságokat, a meghurcolt újvidékiek megkísérelnek szervezkedni. Segítségért fordulnak a képviselőkhöz, hogy a Szerb Képviselőházban követeljék a hatályon kívül helyezett törvény kibővítését, azaz iktassanak be még egy rendeletet, amely előirányozza az eltulajdonított vagyon visszaszármaztatását. Az ötvennyolc megkárosított, meghurcolt személy nevét jegyző listán szerepel Kántor Lajosnak, az újvidéki Dominó vendéglő egykori tulajdonosának és Borovics Attila építőipari magánvállalkozónak neve is. Fölkértük őket, meséljék el, hogyan is zajlott le a mindeddig homályban tartott ügy. 1977-ben volt, olyan időkben, amikor a felügyelők névtelen telefonfigyelmeztetésre is kisiettek a helyszínre, és boldog-boldogtalant ellenőriztek - kezdte a beszélgetést Kántor Lajos. - Egy napon azzal állítottak be hozzám, hogy jogtalanul szereztem a vagyonom. Tíz évre visszamenőleg kiszámították, hogy mennyi volt a jövedelmem, mennyit költöttem el, és a különbség volt a jogtalanul megkeresett vagyon. Hat hétig minden reggel nyolc órára kihallgatásra jártam. Időközben pedig a végrehajtók a vendéglőmben méregették a téglákat, majd számolgatták, hogy mennyi lehet a falban, a márványpadlót is „felbecsülték", és szemet szúrt a televízióm, a gépkocsim. Hiába bizonygattam, hogy a Park Szállóban megkeresett bérem megtakarított részéből és a komámtól kapott kölcsönből nyitottam meg a vendéglőt. Ez számukra semmit sem jelentett. Másfél évig pereskedtem a községi hatósággal, míg végül a tartományi felsőbíróság meghozta a rendeletet, hogy két hónapon belül vagy beszolgáltatom a „jogtalanul" szerzett vagyonom, vagy készpénzben kifizetem. A vagyont a gépkocsim, a televízió meg már nem is tudom mi jelentette. Azt mondtam, inkább kifizetem. Akkortájt - mutatja Kántor úr a számlát - 2,5 millió dinár volt. Azon a pénzen négy Zastava 101-es személygépkocsit vehettem volna, vagy az állomás környékén akkor fizettem be egy kétszobás lakásra, amely 12,5 millió dinárba került. Hozzám pedig azzal állítottak be, hogy a Bánostoron levő hétvégi házam nem épülhetett a „szocialista erkölccsel összhangban", folytatta a beszélgetést Borovics Attila. Azon a kétszintes, összesen 80 négyzetméteres házamon kívül semmi másom nem volt. Adó fejében már akkor is mindent kisajtoltak a kisiparosból. A hatvanas évek végétől vagyok kisiparos, de akkor egyszerre és mindenkorra elvették a munkakedvem, most csak annyit dolgozom, hogy megéljek. Magyaráztam nekik, hogy a kisiparos egyik évben többet keres, a másikban kevesebbet, a megélhetési költségek is változóak, nem általánosíthatnak. Ha valami kis pénzt meg akarunk takarítani, azt saját magunktól vonjuk meg. Hasztalan volt az igyekezetem. - Elárverezték a hétvégi házam. Rajtam kívül még ketten voltak jelen. Én kínáltam azonban a legmagasabb árat, de mégsem lehetett az enyém, mert megsemmisítették az árverést, azzal a magyarázattal, hogy sikertelen volt. Ezután kalap alatt eladták. Pedig ki akartam fizetni az értékét, a nagynéném küldött is márkát. De kész tények elé állítottak. A községházáról felhívtak telefonon, hogy menjek be, ismerkedjek meg az új tulajdonossal. Egy tisztségviselőnek az ismerőse volt. Láttam őket együtt a hétvégi házamban, miután elvették tőlem, de még nem adták el - panaszolta Borovics úr. Borovics Attila, mint a listán szereplők többsége, ő sem felelt bíróság előtt adóeltitkolás miatt, ami bizonyítja, hogy erre nem is volt ok, és az ingatlant felsőbb rendeletre vették el. A vagyont ezután elárverezték, ezen általában egy személy jelent meg, és aprópénzért jutott ingatlanhoz. - Szerintem nagyobb bűnös az, aki megvette, mint aki eladta. Miért nem vette meg rendes körülmények között a házát, mint mi is valamennyien?! Ezért, ha egyszer netán visszakapnánk vagyonunkat, s én ebben őszintén bízom, csakis a házam kérném, mert azt magunknak építettem - fejezte be Borovics Attila. Ilyen méretű vagyonelkobzásra, mint amilyen Újvidéken volt, az egész országban nincs példa. S mint Kántor Lajostól megtudtuk, egy hónappal a meghurcoltatásuk után a községi vezetőség felhagyott a kisiparosok „üldözésével". A megkárosított tulajdonosokat a Szerb Képviselőház elkövetkező üléseinek egyikén az újvidéki képviselők veszik pártfogásukba, és kérik az igazságtalanságok helyreállítását, valamint a vagyon feltétel nélküli visszaadását. G.KÁNTOR Csilla Az eltulajdonított hétvégi ház 1977-ben A család versenyautója Tesztkocsink az AX 11, amelyből Vajdaságban is egyre több látható A Citroën-nemzedék legkisebbjét először 1986-ban mutatták be a párizsi szalonban. Azóta sikert sikerre halmoz, az utóbbi egy évben nálunk is egyre több van belőle. A napokban Mikes Bencének, a Magyar Szó hű olvasójának jóvoltából kipróbálhattunk egy két hónapos, 4600 kilométert futott AX 11 TRS típusjelzésű kocsit. Az autó hihetetlenül tágas, de a racionális térkihasználásnak megvan az ára, mert amit a tervezők belülről kiloptak, azt kívülről kellett elhelyezni. Általában az egész kocsi a spórolás - anyag- és helymegtakarítás - magasiskolája. Mással nem magyarázható az sem, hogy például a jobb helykihasználás érdekében a szélvédőmosó edénye és egész szerkezete kint, az első bal kerék előtt, a sárhányó alatt kapott helyet. Két hónap alatt a berendezés „színe" azonosult a sárhányó és a kocsi aljának színével, vékony sárréteg vonta be. Hogy ez a megoldás mennyire lesz tartós nem tudni, a mi utainkra azonban nem felel meg. Ugyanígy a csomagtartó alá kívülre szerelt pótkeréknek sem tesz jót a szabad levegő, de ez egyébként a francia tervezőknél nem mondható ritkaságnak. Az ajtók szélesre kitárhatók, a ki- és beszállás a kocsi méreteihez képest nagyon könnyű. Az első ülések könnyedén és biztosan mozognak állításkor, a hátsó ülések azonban meglehetősen kényelmetlenek, inkább padra hasonlítanak. A két külön támla és az egy hosszú üléspad is pillanatok alatt kiszerelhető, és az autó hátsó része hatalmas, 668 literes csomagtérré válik. Maga az üléspad egy darab habgumiból préselt, kerettel együtt nincs három kiló sem. Az ötödik ajtóról külön fejezetet lehetne írni, de ezúttal csak annyit, hogy ez az ajtó üveget és fémet nem látott, hacsak a kiválóan működő két kis amortízőrt nem számítjuk. Az ajtó plexiüvegből készül, keret nélkül, felső szegélyénél két csuklóval illeszkedik a tetővéghez, alsó része pedig műanyagból készült. Üvegmelegítő és hátsó ablaktörlő is van rajta, talán feleslegesen is, mert a kocsi formatervezése annyira jól sikerült, hogy a hátsó ablak nem piszkolódik. Ehhez a széles hátsó lökhárító és az ablak alatti spoiler is nagyban hozzájárul. A lökhárító közepén diszkréten elrejtett vontatókarikát építettek be, tartószerkezetére vontatóhorog is szerelhető. A motortér erősen csapott, az ívet követi az első szélvédő is, amelynek külső gumikerete nincs megfelelően rögzítve. Ezt a gyári hibát azonban házilag könnyen kiküszöbölhetjük néhány csepp szuperragasztóval vagy más megfelelő anyaggal. Csak azért kellemetlen, mert 140-es tempó esetén a dőlt, nagyfelelületű szélvédőről lesikló légáramlat nagyon felemeli a gumikeretet, amely így valószínűleg rongálódik is. Ha már a sebességnél tartunk, elmondom, hogy az AX az egyik legstabilabb kocsi, amelyben valaha is ültem. A kanyarokat 130- nál is könnyedén veszi, a kormánykerék nagyon érzékeny és hajszálpontosan reagál. A kocsi gyorsulása kielégítő. A miseluki motorversenypálya ugyan nem a legalkalmasabb a mérésre, de állóhelyzetből az enyhe emelkedőn a százat az AX 14 másodperc alatt érte el, többszöri mérésnél is ugyanezt mutatták a stopperórák. Az első sebességfokozat kissé rövid, ám a második, de különösen a harmadik mindent kárpótol. A temperamentumos sportos motorhoz megfelelő fékek is járulnak. A kis autóhoz hatalmas szervót szerkesztettek, talán nem is kellenének ilyen kiváló fékek. Kár, hogy nem építettek be valamilyen egyszerűbb blokkolásgátló rendszert is. A féktárcsák kicsik (a 13-as kerékhez képest), szándékosan puha anyagból készülnek, de ez nem hiba, hanem új technológiai megoldás, amelyet a környezetkímélő azbeszt nélküli betétek igényelnek. A bádoggal valószínűleg nincsenek megelégedve a Citroën-vásárlók, ez alól az AX sem kivétel. Mint minden francia kocsi, ez is egyszerűen vékony anyagból készül. A lakkozás jó, az alapozásról majd az idő mond értékelést. A kárpitozás szép, a padlószőnyeg tónusban van az ülésekkel. Kár, hogy a szőnyeg puha, nehezen tisztítható és félő, hogy hamar elkopik. A kocsi villamos rendszere modern, a karosszériaelemek közti kábelrészeket hajlékony gumi gégecsövekbe bújtatták, a hátsó lámpák belülről szerelhetők le, a motor tranzisztoros gyújtású, a biztosítékdoboz helytakarékosság miatt a műszerfal felső borítólapja alá került, kissé nehezen közelíthető meg. A műszerfalon középen a nagy sebességmérő, balra az időóra, jobbra a hőmérő helyezkedik el, a többi műszer csak visszajelző, de bőven elegendő. Megvilágításuk állandó, nappal és éjjel is, ez is divatos megoldás. A Michelin-abroncsok alacsony profilúak, így a 13 colos kerék sem tűnik nagynak. Összbenyomásunk: gyors, sportos családi kisautó, végkidolgozásán semmi komolyabb bírálnivaló nincs, ha beletörődünk a francia fukarságba és abba, hogy az AX garázsigényes autó. Műszaki adatai: a motor lökettérfogata 1124 köbcenti, a sűrítési arány 9,4:1, teljesítménye 40 kW, azaz 55 lóerő, vízhűtéses, váltója öt sebességű, kormányműve fogasléces, a generátor 675 W - 50 A teljesítményű, a kocsi tömege 660 kg, végsebessége 161 km, gyárilag mért gyorsulása 100-ig 13,2 másodperc. Fogyasztása 90-esnél 3,9, 120- nál 5,6 liter (tesztkocsink tulajdonosa 5,9 litert mért). Kép és szöveg: SZELI Miklós Az AX 11 TRS Az elégedetlenség elnököt buktat meg Megvonták a bizalmat Tomislav Milenkovictól, a Szerbiai Független Szakszervezetek Köztársasági Tanácsának elnökétől - De mi lesz a tagsággal A héten elnök és úgyszólván vezetőség nélkül maradtak a Szerbiai Független Szakszervezetek, mert a Köztársasági Tanács tagjai szavazattöbbséggel megvonták a bizalmat Tomislav Milenkovic elnöktől, továbbá vele együtt Dusan Mitrovictól, az elnökség titkárától és még nyolc elnökségi tagtól is. Ezek után csak foghíjas vezetőség maradt, hisz az elnökségnek is csaknem a felét menesztették. A bizalom megvonása ugyanis egyúttal azt jelenti, hogy tovább nem tölthetik be eddigi tisztségüket. Különösen az utóbbi hónapokban mérgesedett el a helyzet, de a szakszervezetben megnyilvánuló ellentétek gyökerei akár a csaknem másfél évvel ezelőtt megtartott kongresszusig visszanyúlnak. Felmerült a kérdés, hogy valójában a két elképzelés ütközéséről vagy puszta hatalomharcról van-e szó. A nézeteltérés ugyanis a csúcson kezdődött az elnök és a titkár között (az utóbbi időben derült ki, hogy nincsenek beszélőviszonyban), majd az ellentétek tovább gyűrűztek a vezetőség és végül a tagság körében olyannyira, hogy már szakadás fenyegetett, egyre több önálló vállalati szakszervezet alakult, lemorzsolódott a tagság. Az ifjúsági tisztségviselőkből kinőtt szakszervezeti elnök vezetése alatt a szakszervezet nem esett át azokon a változásokon, ami szükségszerű lett volna, azután sem, amikor megszűnt társadalmi-politikai szervezet lenni, mert ez tulajdonképpen csak a dokumentumokban sikerült elérni. A gyakorlatban nem vált valódi érdekszervezetté, se nem lett független a politikától. Az elnök hűen kiszolgálta a Kommunista Szövetséget, majd a névváltoztatás után a Szerb Szocialista Pártot is, mégha néha úgy tett is, mintha kizárólag a dolgozó érdekeit szolgálná, nem pedig a napi politikáét is. Már kevesen emlékeznek arra, talán nem is lényeges, hogy az 1988. évi októberi események után Milenkovic név szerint tudta, hogy a vajdasági szakszervezeti tanács vezetőségéből kiket kell meneszteni, köztük elsőnek természetesen az akkori elnököt, akire esetleg több mindent is lehetett volna mondani, csak azt nem, hogy nem támogatta a változásokat. Egyetlen hibája az volt, hogy addig ő töltötte be a vajdasági szakszervezeti tanács elnöki tisztségét. Az eset akkor nem sok vizet zavart, nem is ellenkezett senki (de ki is mert volna) a köztársasági káderrel. Feledésbe is merült az eset, amely abban az időben természetesnek számított. Azóta azonban (részben) változott az emberek gondolkodása, megunták a szolgalelkűséget. Amikor a szakszervezeti kongresszuson Milenkovicot újraválasztották nem kisebb feladatot vállalt magára, mint a szakszervezet önálló érdekszervezetté való átalakulását, a munkások érdekeinek képviselését. De, amikor lépésről lépésre kiderült, hogy kétkulacsos emberről van szó, a tagság körében mindjobban nőtt az elégedetlenség, főleg a többpárti választások után. Már jó egy évvel ezelőtt, amikor a fémipari dolgozók sztrájkot helyeztek kilátásba, az elnök személyesen hozzájárult ennek meggátolásához azzal az indoklással, „nehogy megbuktassák Szerbiát" (?!). Felrótták neki továbbá azt, hogy a decemberi többpárti választások előtt, noha burkoltan, de a Szocialista Párt oldalára próbálta állítani a munkásosztályt. Azt pedig, hogy a Belgrádi Televízióban tett látogatása alkalmával az akkori igazgató Dusan Mitovic oldalára állt, sokan egyszerűen nem tudják neki megbocsátani. És azért is hibáztatják, hogy a tavasszal a többszöri halogatás után mégis megtartott tömegsztrájk után sem gyakorolt „demokratikus nyomást" a köztársasági kormányra, hogy az a munkásosztály helyzetének rendezését szolgáló jobb megoldásokat hozzon. Sőt mindjobban mellőzte a független megjelelölést és ezzel mintegy igazolta azokat a vádakat, hogy a szakszervezet tulajdonképpen a szerb kormány 21. minisztériumává válik, ami szerepének minimalizálását egyúttal alárendeltséget jelentené. Egyszóval kicsordult a keserűség pohara. A tagság nyomására szétesett a köztársasági szakszervezet vezetősége, és a leváltások magukkal rántották az elnökkel és az elnökség nyolc tagjával együtt a titkárt is, noha éppen ő képviselte azt a vonalat, amelyiken a munkások haladni kívánnak. Egyesek viszont a titkárnak is felrótták, hogy sokáig hallgatott és túl türelmes volt. Most még nem lehet tudni, hogy a vezetőségben eszközölt leváltások milyen változásokat hoznak, és hogy a szakszervezet mire lesz képes ebben a válságos gazdasági helyzetben, hogyan járulhat hozzá a dolgozó helyzetének javításához. A történésekből azonban egy dolog biztosra vehető, mégpedig az, hogy a dolgozók többsége úgy, ahogy a szakszervezeti dokumentumokban áll független, pártatlan érdekszervezetet akar. T. KOVÁCS János