Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 148-162. szám)

1991-06-02 / 149. szám

1991. június 2., vasárnap Magyar Szó IDŐSZERŰ TÉMÁKA V­agy­onelkobzás ideológiai okokból Sógor, koma,jó barát jutott aprópénzért házhoz, lakáshoz, nyaralóhoz A hetvenes évek derekán a vagyon­­kivizsgálásról szóló törvényre hivatkozva az újvidéki községi hatóságok 58 lakos­tól vagyont, házat, hétvégi nyaralót ko­boztak el. Bírósági eljárás nélkül a va­gyonkivizsgáló bizottság döntésére - amely megindoklásában leginkább az áll, hogy a tulajdonjogot „nem a szocia­lista erkölccsel összhangban szerezte meg” - rövidített eljárásban elvették a vagyont. Csaknem tizenöt év után a megkárosított polgárok a napokban el­határozták, közös erővel kihajtják a ma­guk igazát. Mivel tavaly hatályon kívül helyezték az 1972 óta érvényben levő törvényt, és az nem hárította el a hajdanában elkö­vetett igazságtalanságokat, a meghurcolt újvidékiek megkísérelnek szervezkedni. Segítségért fordulnak a képviselőkhöz, hogy a Szerb Képviselőházban követel­jék a hatályon kívül helyezett törvény ki­bővítését, azaz iktassanak be még egy rendeletet, amely előirányozza az eltu­lajdonított vagyon visszaszármaztatását. Az ötvennyolc megkárosított, meg­hurcolt személy nevét jegyző listán sze­repel Kántor Lajosnak, az újvidéki Do­minó vendéglő egykori tulajdonosának és Borovics Attila építőipari magánvál­lalkozónak neve is. Fölkértük őket, me­séljék el, hogyan is zajlott le a minded­dig homályban tartott ügy.­­ 1977-ben volt, olyan időkben, ami­kor a felügyelők névtelen telefonfigyel­meztetésre is kisiettek a helyszínre, és boldog-boldogtalant ellenőriztek - kezd­te a beszélgetést Kántor Lajos. - Egy na­pon azzal állítottak be hozzám, hogy jogtalanul szereztem a vagyonom. Tíz évre visszamenőleg kiszámították, hogy mennyi volt a jövedelmem, mennyit köl­töttem el, és a különbség volt a jogtala­nul megkeresett vagyon. Hat hétig min­den reggel nyolc órára kihallgatásra jár­tam. Időközben pedig a végrehajtók a vendéglőmben méregették a téglákat, majd számolgatták, hogy mennyi lehet a falban, a márványpadlót is „felbecsül­ték", és szemet szúrt a televízióm, a gép­kocsim. Hiába bizonygattam, hogy a Park Szállóban megkeresett bérem meg­takarított részéből és a komámtól kapott kölcsönből nyitottam meg a vendéglőt. Ez számukra semmit sem jelentett. Más­fél évig pereskedtem a községi hatóság­gal, míg végül a tartományi felsőbíróság meghozta a rendeletet, hogy két hóna­pon belül vagy beszolgáltatom a „jogta­lanul" szerzett vagyonom, vagy kész­pénzben kifizetem. A vagyont a gépko­csim, a televízió meg már nem is tudom mi jelentette. Azt mondtam, inkább kifi­zetem. Akkortájt - mutatja Kántor úr a számlát - 2,5 millió dinár volt. Azon a pénzen négy Zastava 101-es személy­­gépkocsit vehettem volna, vagy az állo­más környékén akkor fizettem be egy kétszobás lakásra, amely 12,5 millió di­nárba került.­­ Hozzám pedig azzal állítottak be, hogy a Bánostoron levő hétvégi házam nem épülhetett a „szocialista erkölccsel összhangban", folytatta a beszélgetést Borovics Attila. Azon a kétszintes, össze­sen 80 négyzetméteres házamon kívül semmi másom nem volt. Adó fejében már akkor is mindent kisajtoltak a kis­iparosból. A hatvanas évek végétől va­gyok kisiparos, de akkor egyszerre és mindenkorra elvették a munkakedvem, most csak annyit dolgozom, hogy meg­éljek. Magyaráztam nekik, hogy a kis­iparos egyik évben többet keres, a má­sikban kevesebbet, a megélhetési költsé­gek is változóak, nem általánosíthatnak. Ha valami kis pénzt meg akarunk taka­rítani, azt saját magunktól vonjuk meg. Hasztalan volt az igyekezetem. - Elárverezték a hétvégi házam. Raj­tam kívül még ketten voltak jelen. Én kínáltam azonban a legmagasabb árat, de mégsem lehetett az enyém, mert megsemmisítették az árverést, azzal a magyarázattal, hogy sikertelen volt. Ez­után kalap alatt eladták. Pedig ki akar­tam fizetni az értékét, a nagynéném kül­dött is márkát. De kész tények elé állítot­tak. A községházáról felhívtak telefonon, hogy menjek be, ismerkedjek meg az új tulajdonossal. Egy tisztségviselőnek az ismerőse volt. Láttam őket együtt a hét­végi házamban, miután elvették tőlem, de még nem adták el - panaszolta Boro­vics úr. Borovics Attila, mint a listán szerep­lők többsége, ő sem felelt bíróság előtt adóeltitkolás miatt, ami bizonyítja, hogy erre nem is volt ok, és az ingatlant fel­sőbb rendeletre vették el. A vagyont ez­után elárverezték, ezen általában egy személy jelent meg, és aprópénzért ju­tott ingatlanhoz. - Szerintem nagyobb bűnös az, aki megvette, mint aki eladta. Miért nem vette meg rendes körülmények között a házát, mint mi is valamennyien?! Ezért, ha egyszer netán visszakapnánk vagyo­nunkat, s én ebben őszintén bízom, csakis a házam kérném, mert azt ma­gunknak építettem - fejezte be Borovics Attila. Ilyen méretű vagyonelkobzásra, mint amilyen Újvidéken volt, az egész országban nincs példa. S mint Kántor Lajostól megtudtuk, egy hónappal a meghurcoltatásuk után a községi vezető­ség felhagyott a kisiparosok „üldözésé­vel". A megkárosított tulajdonosokat a Szerb Képviselőház elkövetkező ülései­nek egyikén az újvidéki képviselők ve­szik pártfogásukba, és kérik az igazság­talanságok helyreállítását, valamint a va­gyon feltétel nélküli visszaadását. G.KÁNTOR Csilla Az eltulajdonított hétvégi ház 1977-ben A család versenyautója Tesztkocsink az AX 11, amelyből Vajdaságban is egyre több látható A Citroën-nemzedék legkisebb­jét először 1986-ban mutatták be a párizsi szalonban. Azóta sikert si­kerre halmoz, az utóbbi egy évben nálunk is egyre több van belőle. A napokban Mikes Bencének, a Ma­gyar Szó hű olvasójának jóvoltából kipróbálhattunk egy két hónapos, 4600 kilométert futott AX 11 TRS típusjelzésű kocsit. Az autó hihetetlenül tágas, de a racionális térkihasználásnak meg­van az ára, mert amit a tervezők be­lülről kiloptak, azt kívülről kellett elhelyezni. Általában az egész kocsi a spórolás - anyag- és helymegtaka­rítás - magasiskolája. Mással nem magyarázható az sem, hogy például a jobb helykihasználás érdekében a szélvédőmosó edénye és egész szer­kezete kint, az első bal kerék előtt, a sárhányó alatt kapott helyet. Két hónap alatt a berendezés „színe" azonosult a sárhányó és a kocsi aljá­nak színével, vékony sárréteg vonta be. Hogy ez a megoldás mennyire lesz tartós nem tudni, a mi utainkra azonban nem felel meg. Ugyanígy a csomagtartó alá kívülre szerelt pót­keréknek sem tesz jót a szabad leve­gő, de ez egyébként a francia terve­zőknél nem mondható ritkaságnak. Az ajtók szélesre kitárhatók, a ki- és beszállás a kocsi méreteihez ké­pest nagyon könnyű. Az első ülések könnyedén és biztosan mozognak állításkor, a hátsó ülések azonban meglehetősen kényelmetlenek, in­kább padra hasonlítanak. A két kü­lön támla és az egy hosszú üléspad is pillanatok alatt kiszerelhető, és az autó hátsó része hatalmas, 668 lite­res csomagtérré válik. Maga az üléspad egy darab habgumiból pré­selt, kerettel együtt nincs három ki­ló sem. Az ötödik ajtóról külön feje­zetet lehetne írni, de ezúttal csak annyit, hogy ez az ajtó üveget és fé­met nem látott, hacsak a kiválóan működő két kis amortízőrt nem számítjuk. Az ajtó plexiüvegből ké­szül, keret nélkül, felső szegélyénél két csuklóval illeszkedik a tetővég­hez, alsó része pedig műanyagból készült. Üvegmelegítő és hátsó ab­laktörlő is van rajta, talán feleslege­sen is, mert a kocsi formatervezése annyira jól sikerült, hogy a hátsó ablak nem piszkolódik. Ehhez a széles hátsó lökhárító és az ablak alatti spoiler is nagyban hozzájárul. A lökhárító közepén diszkréten el­rejtett vontatókarikát építettek be, tartószerkezetére vontatóhorog is szerelhető. A motortér erősen csapott, az ívet követi az első szélvédő is, amelynek külső gumikerete nincs megfelelően rögzítve. Ezt a gyári hibát azonban házilag könnyen ki­küszöbölhetjük néhány csepp szu­perragasztóval vagy más megfelelő anyaggal. Csak azért kellemetlen, mert 140-es tempó esetén a dőlt, nagyfelelületű szélvédőről lesikló légáramlat nagyon felemeli a gumi­keretet, amely így valószínűleg ron­gálódik is. Ha már a sebességnél tartunk, elmondom, hogy az AX az egyik legstabilabb kocsi, amelyben valaha is ültem. A kanyarokat 130- nál is könnyedén veszi, a kormány­kerék nagyon érzékeny és hajszál­pontosan reagál. A kocsi gyorsulása kielégítő. A miseluki motorverseny­pálya ugyan nem a legalkalmasabb a mérésre, de állóhelyzetből az eny­he emelkedőn a százat az AX 14 másodperc alatt érte el, többszöri mérésnél is ugyanezt mutatták a stopperórák. Az első sebességfoko­zat kissé rövid, ám a második, de különösen a harmadik mindent kárpótol. A temperamentumos sportos motorhoz megfelelő fékek is járul­nak. A kis autóhoz hatalmas szervót szerkesztettek, talán nem is kellené­nek ilyen kiváló fékek. Kár, hogy nem építettek be valamilyen egy­szerűbb blokkolásgátló rendszert is. A féktárcsák kicsik (a 13-as kerék­hez képest), szándékosan puha anyagból készülnek, de ez nem hi­ba, hanem új technológiai megol­dás, amelyet a környezetkímélő az­beszt nélküli betétek igényelnek. A bádoggal valószínűleg nincse­nek megelégedve a Citroën-vásár­­lók, ez alól az AX sem kivétel. Mint minden francia kocsi, ez is egysze­rűen vékony anyagból készül. A lakkozás jó, az alapozásról majd az idő mond értékelést. A kárpitozás szép, a padlószőnyeg tónusban van az ülésekkel. Kár, hogy a szőnyeg puha, nehezen tisztítható és félő, hogy hamar elkopik. A kocsi villamos rendszere mo­dern, a karosszériaelemek közti ká­belrészeket hajlékony gumi gége­csövekbe bújtatták, a hátsó lámpák belülről szerelhetők le, a motor tranzisztoros gyújtású, a biztosíték­doboz helytakarékosság miatt a műszerfal felső borítólapja alá ke­rült, kissé nehezen közelíthető meg. A műszerfalon középen a nagy se­bességmérő, balra az időóra, jobbra a hőmérő helyezkedik el, a többi műszer csak visszajelző, de bőven elegendő. Megvilágításuk állandó, nappal és éjjel is, ez is divatos meg­oldás. A Michelin-abroncsok ala­csony profilúak, így a 13 colos ke­rék sem tűnik nagynak. Összbenyomásunk: gyors, spor­tos családi kisautó, végkidolgozásán semmi komolyabb bírálnivaló nincs, ha beletörődünk a francia fukarság­ba és abba, hogy az AX garázsigé­nyes autó. Műszaki adatai: a motor lökettérfogata 1124 köbcenti, a sű­rítési arány 9,4:1, teljesítménye 40 kW, azaz 55 lóerő, vízhűtéses, váltója öt sebességű, kormányműve fogasléces, a generátor 675 W - 50 A teljesítményű, a kocsi tömege 660 kg, végsebessége 161 km, gyárilag mért gyorsulása 100-ig 13,2 másod­perc. Fogyasztása 90-esnél 3,9, 120- nál 5,6 liter (tesztkocsink tulajdono­sa 5,9 litert mért). Kép és szöveg: SZELI Miklós Az AX 11 TRS Az elégedetlenség elnököt buktat meg Megvonták a bizalmat Tomislav Milenkovictól, a Szerbiai Független Szakszervezetek Köztársasági Tanácsának elnökétől - De mi lesz a tagsággal A héten elnök és úgyszólván vezetőség nélkül maradtak a Szerbiai Független Szakszervezetek, mert a Köztársasági Tanács tagjai szavazattöbbség­gel megvonták a bizalmat Tomislav Milenkovic el­nöktől, továbbá vele együtt Dusan Mitrovictól, az el­nökség titkárától és még nyolc elnökségi tagtól is. Ezek után csak foghíjas vezetőség maradt, hisz az elnökségnek is csaknem a felét menesztették. A bi­zalom megvonása ugyanis egyúttal azt jelenti, hogy tovább nem tölthetik be eddigi tisztségüket. Különösen az utóbbi hónapokban mérgesedett el a helyzet, de a szakszervezetben megnyilvánuló ellentétek gyökerei akár a csaknem másfél évvel ezelőtt megtartott kongresszusig visszanyúlnak. Fel­merült a kérdés, hogy valójában a két elképzelés üt­közéséről vagy puszta hatalomharcról van-e szó. A nézeteltérés ugyanis a csúcson kezdődött az elnök és a titkár között (az utóbbi időben derült ki, hogy nincsenek beszélőviszonyban), majd az ellentétek tovább gyűrűztek a vezetőség és végül a tagság kö­rében olyannyira, hogy már szakadás fenyegetett, egyre több önálló vállalati szakszervezet alakult, le­morzsolódott a tagság. Az ifjúsági tisztségviselőkből kinőtt szakszerveze­ti elnök vezetése alatt a szakszervezet nem esett át azokon a változásokon, ami szükségszerű lett volna, azután sem, amikor megszűnt társadalmi-politikai szervezet lenni, mert ez tulajdonképpen csak a do­kumentumokban sikerült elérni. A gyakorlatban nem vált valódi érdekszervezetté, se nem lett füg­getlen a politikától. Az elnök hűen kiszolgálta a Kommunista Szövetséget, majd a névváltoztatás után a Szerb Szocialista Pártot is, mégha néha úgy tett is, mintha kizárólag a dolgozó érdekeit szolgál­ná, nem pedig a napi politikáét is. Már kevesen emlékeznek arra, talán nem is lé­nyeges, hogy az 1988. évi októberi események után Milenkovic név szerint tudta, hogy a vajdasági szak­­szervezeti tanács vezetőségéből kiket kell meneszte­ni, köztük elsőnek természetesen az akkori elnököt, akire esetleg több mindent is lehetett volna monda­ni, csak azt nem, hogy nem támogatta a változáso­kat. Egyetlen hibája az volt, hogy addig ő töltötte be a vajdasági szakszervezeti tanács elnöki tisztségét. Az eset akkor nem sok vizet zavart, nem is ellenke­zett senki (de ki is mert volna) a köztársasági káder­rel. Feledésbe is merült az eset, amely abban az idő­ben természetesnek számított. Azóta azonban (részben) változott az emberek gondolkodása, megunták a szolgalelkűséget. Ami­kor a szakszervezeti kongresszuson Milenkovicot új­raválasztották nem kisebb feladatot vállalt magára, mint a szakszervezet önálló érdekszervezetté való átalakulását, a munkások érdekeinek képviselését. De, amikor lépésről lépésre kiderült, hogy kétkula­­csos emberről van szó, a tagság körében mindjob­ban nőtt az elégedetlenség, főleg a többpárti válasz­tások után. Már jó egy évvel ezelőtt, amikor a fémipari dol­gozók sztrájkot helyeztek kilátásba, az elnök szemé­lyesen hozzájárult ennek meggátolásához azzal az indoklással, „nehogy megbuktassák Szerbiát" (?!). Felrótták neki továbbá azt, hogy a decemberi több­­párti választások előtt, noha burkoltan, de a Szocia­lista Párt oldalára próbálta állítani a munkásosz­tályt. Azt pedig, hogy a Belgrádi Televízióban tett látogatása alkalmával az akkori igazgató Dusan Mito­­vic oldalára állt, sokan egyszerűen nem tudják neki megbocsátani. És azért is hibáztatják, hogy a ta­vasszal a többszöri halogatás után mégis megtartott tömegsztrájk után sem gyakorolt „demokratikus nyomást" a köztársasági kormányra, hogy az a mun­kásosztály helyzetének rendezését szolgáló jobb megoldásokat hozzon. Sőt mindjobban mellőzte a független megjelelölést és ezzel mintegy igazolta azokat a vádakat, hogy a szakszervezet tulajdonkép­pen a szerb kormány 21. minisztériumává válik, ami szerepének minimalizálását egyúttal alárendelt­séget jelentené. Egyszóval kicsordult a keserűség pohara. A tag­ság nyomására szétesett a köztársasági szakszervezet vezetősége, és a leváltások magukkal rántották az elnökkel és az elnökség nyolc tagjával együtt a tit­kárt is, noha éppen ő képviselte azt a vonalat, ame­lyiken a munkások haladni kívánnak. Egyesek vi­szont a titkárnak is felrótták, hogy sokáig hallgatott és túl türelmes volt. Most még nem lehet tudni, hogy a vezetőségben eszközölt leváltások milyen változásokat hoznak, és hogy a szakszervezet mire lesz képes ebben a válságos gazdasági helyzetben, hogyan járulhat hozzá a dolgozó helyzetének javítá­sához. A történésekből azonban egy dolog biztosra vehető, mégpedig az, hogy a dolgozók többsége úgy, ahogy a szakszervezeti dokumentumokban áll független, pártatlan érdekszervezetet akar. T. KOVÁCS János

Next