Magyar Szó, 1991. október (48. évfolyam, 285-300. szám)

1991-10-21 / 290. szám

2 KÜLPOLITIKA Magyar Szó A Nyugat kapuján a Kelet dörömböl A polgárháború, a szociális nyomor, a bizonytalanság űzi a tömegeket - A gazdagnak terhes a szegény A több tízezer albán, akik túlzsúfolt hajókon igyekeznek Olaszország partjai felé, csupán a csúcsát ké­pezik a jéghegynek, amely Nyugat-Európa felé tart. A jugoszláviai polgárháború folytatásával és a Szovjetunió szétesésével járó konfliktusok miatt további tízezrek, sőt talán milliók kopogtatnak majd a Nyugat kapuján. Az úgynevezett harmadik világ tömegeinek vándorkedvéről nem is beszélve. Az Eu­rópai Közösségnek, amely a tagállamai között le szeretné építeni a határsorompókat, még nincs kon­cepciója, amellyel megállíthatná ezt a népvándorlást. Az EK gazdag országaiban növekszik az idegen­­gyűlölet, és a kormányzatok nem látnak más kiutat, mint restrikciók alkalmazását „Humanista” korlátozás Félelem az idegenektől Európa még el sem felejtette a képeket a több tízezer albánról, akik a menekülés reményében túl­zsúfolt hajókon vették az irányt Olaszország felé, s máris a kiván­dorlók újabb, sokkal nagyobb hul­láma kopogtatott be. Kézzelfogható közelségbe került a polgárháború veszélye a Szovjetunióban, ahol meg akarták dönteni Gorbacsovot. A nyugati országok nagykövetségeit megszállták a szovjet polgárok. Lengyelországban például ugrás­­­szerűen megnövekedett a kanadai nagykövetségen tartós letelepedési engedélyt kérő szovjetek száma. A szovjetunióbeli exodus egyik pillanatról a másikra realitássá vált. Az, hogy mégis elmaradt, nem hárí­totta el a veszélyt, és Nyugat-Euró­­pának fel kell készülnie a növekvő keleti migrációs hullámra. Ami Ju­goszláviában bekövetkezett, hama­rosan a kontinens további részeit is érintheti: polgárháborúk és a gaz­dasági összeomlás hatalmas töme­geket lendíthet mozgásba. Az el­múlt hetekben mintegy 100 000 horvát menekült külföldre, közülük 20 000 Magyarországra. Nyugat-Európa dilemma előtt áll: nem zárhatja le a keleti határt humanitárius és kulturális okokból sem, másrészt viszont korlátoznia kell a bevándorlást, hogy megvédje saját lakosságát és munkapiacát a túlterheléstől. John Major brit kor­mányfő már az Európai Közösség júniusi luxemburgi csúcstalálkozó­ján figyelmeztetett, hogy amennyi­ben az EK nem tesz sürgősen vala­mit a bevándorlás fékezésére, a köz­vélemény hangulata erősen jobbra tolódhat: az idegenektől való féle­lem, rasszizmus és idegengyűlölet ütheti fel a fejét. Ez már ma tapasztalható. A leg­frissebb közvélemény-kutatások eredménye szerint az Európai Kö­zösség 340 millió polgára közül minden harmadik úgy véli, hogy a bevándorlók jogait korlátozni kell. A tizenkettek országaiban jelenleg 8 millió „külföldi” él, ebből 3,7 millió Európa többi részéből, 2,3 millió pedig Afrikából érkezett. A nyugat-európai országok ed­dig nem tudtak megállapodni az egységes bevándorlási politikában. Ausztria az egyetlen ország, amely­ben készülőben van a bevándorlási törvény. A javaslat értelmében a je­lentkezőket még az ország külföldi konzulátusain „kirostálnák”, esetleg átutalnák a munkapiacra. A hol­land kormány, amely az év végéig az Európai Közösség elnöklője, és ilyen minőségben az egységes euró­pai politika meghatározója, felada­tának tekinti az EK jogrendszerei­nek harmonizálását. Eddig azonban nem sikerült egységes jogi instru­mentumot kidolgozni, amellyel korlátozhatnák a legális bevándor­lási hullámot. Nem járt eredmény­nyel az Európa Tanácsnak az év elején Bécsben megtartott migráci­ós értekezlete sem. Alois Mock oszt­rák külügyminiszter nemrégiben szóvá tette, hogy a kinevezett mun­kacsoportok még csak össze sem ül­tek az értekezlet óta. Nyugat-Európa egyelőre csak abban ért egyet, hogy a Keletről ér­kezőket ezentúl nem tekintik a gen­fi konvenció értelmében vett mene­külteknek. A 30 éve készült genfi charta elavult. Az érvelés szerint a hidegháború szülötte volt, és a poli­tikai, vallási vagy faji megkülönböz­tetésnek és üldözésnek kitett embe­rek befogadását irányozta elő. Ma már nincs kelet-európai, aki mene­dékjogra tart igényt - még azok sem, akik Románia vagy Albánia kétes rezsimjeiben élnek. A polgár­­háború áldozatai vagy a szociális nyomortól menekülők előtt zárva marad a Nyugat kapuja. Az említett bécsi értekezlet ku­darcaihoz hasonlók oda vezetnek, hogy Európa valóban a jómód elődjévé válik. Az emberi jogi szer­vezetek nem győznek eleget rámu­tatni az ellentmondásra, hogy az Európai Közösségen belül hamaro­san leomlanak az összes határok, egyszersmind azonban szigorúbb lesz az ellenőrzés a külső határo­kon. Még Delors elnök is rámuta­tott Bécsben: az EK nem zárkózhat el a reform országaitól és nem gon­dolhatja, hogy monopóliuma van Európában. Schäuble német és Marchand francia belügyminiszte­rek nemrégiben megállapodtak ab­ban, hogy az európai migrációkról szóló értekezletet még október 30-a előtt összehívják Berlinben. Éppen az utóbbi években meg­növekedett az illegális bevándorlók száma minden gazdag nyugat-euró­pai országban. Általában a feketepi­acon töltik fel a munkaerőhiányt, azokat pedig, akik törvényes úton próbálkoznak, már a határon vagy a konzulátuson elutasítják. Sok kor­mány ilyen esetben tisztán restriktív intézkedésekhez folyamodik. Auszt­ria hadseregének határőr-egységeit, amelyek a vasfüggönyt helyettesítik, máris utánozzák. Wolfgang Schä­uble német belügyminiszter, aki átfogó védelmi stratégiát követel a menekültek ellen, megerősítette az NSZK keleti határainak védel­mét, és Svájc is hasonlóan cseleke­dett. A legkeményebb azonban Róma volt az albán menekültek tömegé­vel: egy stadionban „helyezték el” őket, amikor árnyékban is 40 fokos volt a hőmérséklet, és csak a leg­szükségesebb ellátást kapták. Félre­érthetetlen volt az üzenet: „Itt nem vagytok kívánatosak.” Riasztó kilátás idegenben Az első az elijesztés Párizs elejét veszi a Tizenkét indiai tengerész vonal a francia vámhoz, Bombayből érkeztek. Felmutatják az okmányokat, amelyek értelmében Rouen kikötőjében egy ke­reskedelmi hajóra kell szállniuk. A po­tenciális illegális bevándorlók kis cso­portja azonban fennakadt a rutinjellegű ellenőrzésen: Rouenban nem horgo­nyoz olyan nevű hajó, a megnevezett társaság pedig cáfolta, hogy alkalmazta volna őket. Hamisított útlevelek és vízumok, ha­mis személyi adatok és kitalált meghívók - mindez a napi munkához tartozik a franci vámtisztek számára. Csupán a pá­rizsi Charles de Gaulle nemzetközi re­pülőtéren 700 hamisított okmányt ko­boztak el az év eleje óta. Ugyanonnan 2700 nemkívánatos utast zsuppoltak vissza az első géppel oda, ahonnan ér­keztek: általában fekete Afrikába és a harmadik világ más országaiba. A potenciális bevándorlók elijesztése elsődleges feladatává vált Franciaország bevándorlási politikájának, legyen szó vendégmunkásokról, gazdasági vagy po­litikai menekültekről. Éppen elég gon­dot okoznak az utóbbi években megso­kasodott vendégmunkások és illegális bevándoroltak ahhoz, hogy tovább pro­longálják a rosszul ellenőrzött és ezért állandóan növekvő vándorhullám okoz­ta feszültség rendezését. A politikai me­nekült státus elismerését már csak egye­di és egészen nyilvánvaló esetekben is­merik el, már 90 százalékot tesz ki a visszautasított kérelmek aránya. Párizs­ban remélik, hogy a potenciális beván­dorlók között gyorsan híre megy majd a kedvezőtlen gyakorlatnak. A Franciaországba igyekvő mene­dékjog-követelők száma valóban elérte már a csúcsát. 1990-ben 61 000 kérel­mező közül a legszigorúbb mércék alkal­mazása után minden tíz közül kilenc ke­serűen csalódott. A visszautasított afrika­iak, törökök, románok és Srí Lanka-i ta­milok, akik a tömeg java részét alkották, lassan eltérítik majd honfitársaikat a francia „menedékparadicsomtól”. Az előző évben még az volt a gyakor­lat, hogy minden menedékjogot kérve­ hamis reményeknek nyerő külföldi provizórikus tartózkodási és munkaengedélyt kapott, amellyel megvethette a lábát Franciaországban. Az eljárás radikális felgyorsítása - manap­ság már hetek alatt döntés születik - a szi­gorú szelekció mellett azt is eredményez­te, hogy az érkezőket nem csábítja az anyagi javak gyors szerzésének varázsa. Párizs ma elsősorban arra törekszik, hogy elijessze az újabb menekült- és más bevándorlóhullámokat, hogy legyen ide­je megoldani a múltban felgyülemlett problémákat, így ma is bizonytalan még a mintegy 100 000, évek óta engedélyre várakozó bevándorolt sorsa, noha már régóta beépültek a francia társada­lomba. Ha a kormány megoldja ezeknek az embereknek a problémáját, még min­dig marad az észak-afrikai vendégmun­kások kérdése. A külvárosi gettók szo­ciális körülményei és a zavargások nem utolsósorban az utóbbi három évtized­ben történt ellenőrzés nélküli bevándor­lás következményei. A genfi konvenció A menekültek jogi helyzetéről szóló genfi konvenció sokak véleménye sze­rint idejétmúlt Elsősorban az volt a rendeltetése, hogy jogi alapot biztosítson a kommunista országokból a Nyugatra szököttek befogadásához. A konvenció nem foglalkozott menekülésre késztető más indítékokkal, például polgárhábo­rús helyzettel vagy szociális nyomorral. Ki kaphat menedékjogot? A genfi konvenció értelmében menekültnek te­kinthető az, akinek alapos a félelme, hogy faja, vallása, nemzetisége, egy meghatározott szociális csoporthoz való tartozása vagy politikai nézetei miatt üldözésnek lesz kitéve, hazáján kívül tartózkodik, és nincs abban a helyzet­ben, vagy e félelme miatt nem hajlandó hazatérni; vagy aki hontalan, az emlí­tett okokból megszokott tartózkodási helyén kívül él, és nincs abban a hely­zetben, vagy félelme miatt nem hajlandó visszatérni oda... A konvenció nem vonatkozik azokra, akik esetében felmerül a gyanú, hogy: * bűntényt követtek el a béke ellen, háborús bűnösök vagy az emberiség ellen követtek el bűntényt; * mielőtt menekültként a befogadó országba érkeztek súlyos, nem politi­kai jellegű bűntényt követtek el,­­ olyasmit tettek, ami ellentétben áll az Egyesült Nemzetek Szervezetének célkitűzéseivel és elveivel. Ehhez még hozzá tartozik, hogy a befogadó országoknak nem szabad a menekültek között faji, vallási vagy más megkülönböztetést tenniük. 1991. október 21hétfő Olaszország képtelen megbirkózni a menekültekkel 1990 óta Olaszországban érvény­ben van egy törvény, amely az Euró­pai Közösségen kívüli országokból érkező bevándorlásokat szabályozza. A legújabb kormányalakítás óta pe­dig Rómában egy külön minisztéri­um intézi az immigrációs kérdéseket. Sem a törvény, sem Margherita Bo­­niver miniszter asszony nem volt ké­pes azonban megbirkózni a mene­kültek kérdésével. Az illegális bevándorlásokat tisz­tázandó a kormány tavaly bűnbo­csánatot ígért azoknak a feketézők­nek, akik önként jelentkeznek a rendőrségen és tartózkodási enge­délyt kérnek. Félmillióan jelentkez­tek. A becslések szerint azonban az egymilliót is meghaladja azoknak a száma, akik illegálisan érkeztek és élnek az országban. A legtöbben a harmadik világ országaiból jönnek, és a törvény értelmében politikai menedékjogot is kaphatnak. Mivel a legtöbb bevándorló munkát keres Olaszországban, megszigorították a megfelelő előírá­sokat. Tartózkodási engedélyt csak az kaphat, aki munkaszerződést mutat fel. Az illegális bevándorlónak elv­ben 60 napot engedélyeznek, ez idő alatt egy bizottság dönt az ille­tő sorsáról. Elenyésző azoknak az eseteknek a száma, amelyekben elismerik a politikai menedékjo­got. Az albánok utolsó hullámá­ban érkezett tízezrektől azonban ezt a határidőt is megtagadták, noha ellenálltak hazaküldésük­nek. Tehát simán megszegték a bevándorlási törvényt. A tapasztalatlan szocialista mi­niszterasszony keze azonban meg van kötve: a minisztériumnak nincs saját tárcája és pontosan körvonala­zott kompetenciái sincsenek. A döntéseket a polgári védelmi és a belügyminiszter hozta meg, egye­bek között ezért voltak a kínos jele­netek az albániai menekültek „fo­gadtatásánál”. Nagyon magasra kell az albánoknak mászniuk a szabadságig Ötmillió idegen él Németországban Az OECD országai közül ötmilli­ós lélekszámmal Németországban a legnagyobb az idegenek aránya. A Csehszlovákián és Lengyelországon át az idén illegálisan bevándoroltak számát 42 000-re becsülik. Az idén az első hét hónapban 113 000 em­ber kért menedékjogot, s ez igen­csak megnövelte Bonn aggodalmát. Ennek megfelelően az utóbbi he­tekben heves vita alakult ki a be­vándorlással kapcsolatban. Az uralkodó keresztény CDU/CSU koalíció a menedékjog módosítását követeli, mert vélemé­nye szerint a legtöbb kérelmező visz­­szaél vele. Schäuble belügyminiszter elsősorban az alkotmányban szereplő („A politikai üldözöttek menedékjo­got élveznek”) megfogalmazás precíz meghatározását követeli. Noha Németország a kérvények nyolc százalékának kedvező elbírálá­sával az európai átlaghoz tartozik, sok bevándorolt abban bízik, hogy ha el is utasítják - meg fogják tűrni. A kormány most úgy döntött, hogy a legelején eloszlatja az emigránsoknak ezt az illúzióját, korlátozza a mene­­dékjog-kérvényezés folyamatához va­ló jutást is, egyszersmind elriasztás céljából kitoloncolási akcióra készül. Ezzel egyidejűleg megerősítik a keleti határok védelmét. A belügyminiszter közölte, hogy a német városok képte­lenek már befogadni a menedéket kereső tömegeket. Bonnban heves vitát váltott ki a menedékjog korlátozásának kérdése. A kormánykoalícióhoz tartozó sza­baddemokraták, de az ellenzéki szo­ciáldemokraták sem akarnak az al­kotmányhoz nyúlni. Más előírásokkal szeretnék felgyorsítani az ellenőrzési folyamatot, csökkenteni a menedéket keresők számát vagy enyhíteni a Ke­letről való kivándorlást. Björn Engholm szociáldemokra­ta pártvezető összeurópai koncepci­ót szorgalmaz. Azt követeli, hogy minden ország határozza meg, mennyit fogad be az üldözötteknek nem tekinthető menekültekből. Őszre összeülnek a pártok képvise­lői, hogy megvitassák a kérdést, mert a bonni kormánynak tennie kell valamit. A bevándorlók legszá­mottevőbb csoportjának, a német származásúaknak, joguk van letele­pedni az NSZK-ban, de a magas jö­vedelemszint is igen vonzóvá teszi a kelet-európaiak szemében Német­országot. Mint a többi nyugat-euró­pai ipari hatalomnak, Németor­szágnak is szüksége van munkaerő­re, de egyrészt betelt a befogadóké­pesség, elsősorban a Nyugaton, másrészt az idegenek számának nö­vekedésével együtt növekszik a szél­sőjobboldali radikalizmus és az ide­gengyűlölet is. Az úgynevezett skinheadek me­nekültszállások és otthonok elleni támadásai a szomorú hétköznapok részévé váltak, különösen az egyko­ri Kelet-Németországban, ahol pe­dig sokkal kevesebb az idegen, mint a Nyugaton - érezhetően fokozó­dott a külföldiekkel szembeni ag­resszivitás. Erre talán az a magyará­zat, hogy a volt NDK-ban a polgá­rok nem szokhatták meg az idege­nekkel való közös életet. Ha a Szovjetunió esetleges szét­hullása következtében egy újabb vándorhullám indulna a Nyugat felé, Németország lenne a legin­kább érintett. Ott is vannak német származásúak, közülük az utóbbi négy év alatt már 160 000 telepe­dett le az NSZK-ban. Több mint tíz­szer ennyien vannak még a Szovjet­unióban. Bonnt az is aggasztja, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa - nem sokkal a puccs előtt - tanulmányt készíttetett, amelyből kiderült, hogy 1,5 millió szovjet polgár akar munkaengedély nélkül szerencsét próbálni külföldön, és nagy részük Németországot nevez­te meg... Összeállította: PALICS Márta

Next