Magyar Szó, 1992. október (49. évfolyam, 270-300. szám)
1992-10-14 / 283. szám
1992. október 14., szerda Egytagú JRT a napokban a Macedón Rádió és Televízió illetékesei közölték, hogy kiléptek a JRT-ből, a jugoszláv rádió- és tévéstúdiók egykori országos társulásából, amely egykor az egyedüli hivatalos tárgyalófél volt a világ felé, s az Eurovízió tagjaként (nemegyszer persze ádáz belső viták árán) küldött műsorokat, művészeket az európai tévéfesztiválokra, az Eurovízió rendezvényeire (Európa dala, fiatal zeneművészek és balett-táncosok versenye, a Játék nem ismer határokat elnevezésű játékos vetélkedő stb.). Törvényszerű volt természetesen, hogy még az ország felbomlása előtt elkezdődött a JRT felbomlása, hiszen mindazt, ami bekövetkezett, lényegében a televízió útján készítették elő, s a türelmetlenség, a dialógusra való készség hiánya szembefordította egymással a tévéházak vezetőit, újságíróit, akik egy időszakban a képernyőt az egymással való leszámolásra használták fel, s veszekedéseikkel sokat rontottak közös hitelükön a nemzetközi porondon is. A nemzetközi szankciók életbe léptetése több szempontból is súlyos csapást jelentett a JRT-ben maradt stúdiókra. Megtiltották ugyanis, hogy a már megkapott új filmeket és sorozatokat műsorra tűzzék, nem vásárolhattak adásokat, a fiatal zeneművészek kiválasztott képviselője nem léphetett fel az eurovíziós versenyen, a tévétechnológia döglődik, nincsenek új kazetták. Nem hívják meg a stúdiókat a legjelentősebb nemzetközi fesztiválokra, így például az idén először egyetlen műsor sem került el Olaszországba, a Prix Italiára, amelyen például tavaly a szarajevói stúdió két nagydíjat is kapott, s amelyen az elmúlt évek során a jugoszláv rádió- és tévéházak tekintélyes díjmennyiséget gyűjtöttek össze. Arról már nem is szólva, hogy ezek a díjak megnyitották a kaput a külföldi stúdiók felé, tehát végső fokon jövedelmet is jelentettek. A Macedón Rádió és Televízió minapi értesítésével valójában már csak formálisan tett pontot valaminek a végére, ami a gyakorlatban régen valóság volt. Többek között azért is, hogy az elszigeteltség, zárlat gondjaitól eleve megszabaduljon. A JRT tehát most már hivatalosan, papíron is, mindössze két tagra csökkent: a Crna Gora- i és a Szerbiai Rádió és Televízióra. Azzal, hogy itt is ropognak már az eresztékek. Furcsa is végeredményben ettől a társulástól egyenrangúságot elvárni, hiszen erejében, anyagi és technológiai felkészültségében, nézettségében a podgoricai tévéház semmiképpen sem állhat versenybe a három stúdiót felölelő Szerbiai Rádióval és Televízióval (de még csak a belgrádival sem). Szófogadó kistestvérként ez ideig rendszeresen átvette délutánonként az újvidéki stúdió híradóit, kivárta sorát, hogy havonta mindössze egyszer a vasárnap esti híradó házigazdája legyen, küldte szorgalmasan a montenegrói eseményekről szóló jelentéseket, filmriportokat, a köztársaság vezetőivel készített interjúkat, s nyelte, hogy ez utóbbiakat a nagytestvér ignorálja. Most, a sűrűsödő politikai események miatt mindezek a sokáig elkendőzött problémák a felszínre kerültek. A Crna Gora-i Televízió illetékesei a nyilvánosság előtt felpanaszolták, hogy nézőik sokkal jobban és részletesebben értesülhetnek a szerbiai körzetek eseményeiről, mint saját ügyeikről és gondjaikról, hogy egymás után akár kétszer-háromszor is láthatják a belgrádi stúdiónak „köszönhetően” egy-egy szerbiai politikus vagy akadémikus nyilatkozatát, ugyanakkor a két köztársaságot legközvetlenebbül, sorsdöntően érintő kérdésekkel kapcsolatban Crna Gora-i vezető politikussal készített interjút a belgrádi stúdió érthetetlen módon mellőzi. Szóval, terítékre kerülnek lassan a problémák, s az is nyilvánvaló, hogy a kis podgoricai stúdió csak akkor erősödhet meg, állhat talpra, ha kívülről keres segítséget. A nagytestvér aligha nyúl a hóna alá, főleg akkor nem, ha alkudozni kezd a jogokat illetően. Ezért helyénvaló hát a címben felvetett kérdés: egytagú lesz hamarosan a JRT? p. k. k. SZOMBATON A SZERB NEMZETI SZÍNHÁZBAN Hegedűs a háztetőn Egy ambiciózus évad hatodik bemutatója lesz szombaton, október 17-én az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban. Joseph Stein szövege, Jerry Bock zenéje és Sheldon Harnick dalszövegei alapján viszi színre a társulat Sólem Aléhem zsidó író Hegedűs a háztetőn című regénye nyomán készült musicalt. Mint azt Voja Soldatovic rendező elmondta: a darab kitűnően ráhangolódik napjaink eseményeire, de jelentős azért is, mert megismerteti az újvidéki közönséggel azt a műfajt, amelyet csaknem húsz éve száműztek erről a színpadról. Rendkívül kemény munka gyümölcse az előadás, hiszen részt vesz benne a színház minden együttese: a balett-, az opera- és drámatársulat, valamint a zenekar. A Hegedűs a háztetőn nem követi vakon a korábbi musicalek hagyományát: nincsenek pazar díszletei, kosztümei, nincsenek szépséges hősnői és igazi bonyodalma sincs. Hősei olyan emberek, akik hiába próbálják életben tartani a hagyományt egy ellenséges világban, olyanok, akik gyökeret akarnak ereszteni ott, ahonnan tovább kell állniuk. Habár a librettó középpontjában a cári Oroszország elszegényedett zsidói állnak, a téma univerzális. A karmester Ljubiša Lhzarevié, a koreográfus Zarko Milenkovié. Szereplők: Zafír Hadžimanov, Sonja Stipić, Jasna Prokić, Gordana Jošić Gajin, Tijana Maksimović, Aleksandra Stojšić, Olja Lopušanski és mások. Az előadás 19.30 órakor kezdődik a nagyteremben. r-R Jelenet a musicalből Magyar Szó Panićnak fontos, Božovićnak nem A köztársasági hatalom szóra sem méltatta az egyetemisták tribünjét A Belgrádi Egyetemen addig nem nevezik ki a tanácsokat, míg a parlament nem válaszol a 27 000 aláírással ellátott petícióra „Csak semmi újat ne találjanak ki, vegyenek példának egy sikeres, tekintélyes, világhírű egyetemet, és kopírozzák azt le - mondta Milan Panic az egyetemi hallgatóknak, tanároknak -, nehogy úgy járjanak, mint a kormány, amely a XX. század végén próbál választ adni arra a kérdésre, mi is az a választási törvény”. A szövetségi kormányfő fenti mondatait kis rosszindulattal felsorakoztathatnánk azok mellé a sértések mellé, ahogyan a szerbiai hatalom és személy szerint Milošević meg Danilo Ž. Markovic köztársasági oktatásügyi miniszter viszonyult a tudomány bölcsőjéhez. Ez azonban nem sértés, mert Pálnc úr a köztársasági illetékesekkel, Božovićtyal és Danilo Ž. Markovictyal szemben fontosnak tartotta, hogy elmenjen az egyetem fejlődéséről tartott tribünre, s kijelentse, hogy ott jól érzi magát. Jelzett mondata intés, vagy talán még inkább atyai féltés, mert amerikai taasztalatai után annyi badarságot ellett látnia itt nálunk, hogy föltételezem, jónak látta, ha idejében figyelmezteti a tiltakozókat: jó ugyan, amit csinálnak, csak ne kísérletezzenek, mert a sok-sok kísérletnek és az ennek alapját képező beképzeltségnek isszuk most már jó ideje a levét mindannyian. Józan gondolkodására vall, hogy kategorikusan kimondta: „A szabadság az egyetemmel kezdődik, nincs szabadság független egyetem nélkül, és a demokráciának is az egyetem a bölcsője, éppen ezért nincs demokrácia sem szabad egyetem nélkül.” Az egyetemi hallgatókhoz intézett beszédét azzal fejezte be, hogy bizonyára sikerrel jár tiltakozásuk, csak idő kérdése, hogy mikor. Bátorító ez az optimizmus, mert tulajdonképpen Pálné úr azt mondta ezúttal is, amit szinte mindenkor, hogy jobb időknek kell következni, s ebben töretlen optimizmussal hinni. A szövetségi kormány támogatja az egyetem harcát, de csupán enynyit tehet. Meg azt tehette még meg - amit meg is tett hogy Dobrica Cosic is interveniált a szerb parlamentnél az egyetem ügyében. Aki viszont jóval többet tehetne, megoldhatná a szükségtelen problémát: a köztársasági vezetés szóra sem méltatja a tiltakozókat, mintha nem is tartották volna meg a nyilvános vitaestet. Mintha minden rendben lenne, a köztársasági illetékesek hallgatnak, s feltehetően abban bíznak, hogy agyonhallgathatják az ügyet. S erre van is esélyük, hisz a húsz-egynéhány parlamenti képviselő kérését sem vették figyelembe, mert végeredményben mindig az történik, amit a hatalom akar. S ez a hatalom azt akarja, hogy teljes ellenőrzése alatt tudja az oktatást, a kultúrát és egyáltalán mindent, hogy ne érje meglepetés, soha ne tiltakozzon senki a megengedettnél jobban a rendeletek ellen. Az egyetem autonómiájának megvédésére alakult bizottság célja az volt, hogy egy hét alatt összegyűjtsenek tizenötezer aláírást, amellyel követelik, hogy a parlament sürgősségi eljárással tűzze napirendjére az egyetemi törvényt, s vizsgálja azt felül. A kérdéses idő alatt összesen 27 000-en írták alá a petíciót. Hogy végül is lesz-e ennek áganatja, vagy sem, nehéz megjósolni. Nekünk ugyanis van már olyan tapasztalatunk, hogy a többnyire magyarok aláírásával ellátott petícióról két évvel ezelőtt egyszerűen tudomást sem vett a hatalom, s megeshet (az egyetem iránti eddigi viszonyulással összhangban), egy szóra sem méltatják az egyetem autonómiájáért küzdőket sem. A Belgrádi Egyetem oktatási és tudományügyi bizottsága döntést hozott, hogy nem hajlandók sem az egyetem tanácsát, sem a kari tanácsokat megalakítani. Hazugság, hogy megalakultak ezek a testületek. Danilo Z. Markovic ismét valótlanságokat állít, és nem először teszi ezt, mondta a Belgrádi Egyetem rektora. Addig nem fogják kinevezni ezeket a testületeket, míg a parlamentből nem érkezik válasz a petícióra. Az egyetem és a hatalom harca nem országos probléma. Crna Gorában a hatalom a tanácstagoknak csak az egyharmadát nevezte ki, a második harmadot az egyetem, illetve kar, a harmadik harmad pedig az egyetemi hallgatókból áll össze. Persze ez azt jelenti, hogy a kormányálláspontot képviselő egyharmad befolyásolhatja ugyan a vitát, de nem függ minden egyes döntés kizárólag az ő szavazataiktól. Szerbiában viszont a tanácstagok felét nevezte ki a kormány, és ez nem más, mint hogy minden egyes döntés az ő kezükben van - szavazataik nélkül semmilyen határozat nem hozható. Az egyetem körüli helyzet szükségtelenül forrósodott fel. Éppen ezért nehéz lesz most engedni a negyvennyolcból. KABÓK Erika Kortársak a magányos szépíróról A zrenjanini Ulaznica című folyóirat hármas számot szentelt Todor ManojlovićnakJövőre kiadják a becskereki születésű író válogatott műveit Hármas számot szentelt a zrenjanini Ulaznica című folyóirat Todor Manojlovicnak, a költőnek, drámaírónak, kritikusnak, műtörténésznek és esszéistának. A sokoldalú Todor Manojlovic (1883-1968) a nagyváradi Ady-hívek, a Holnaposok táborából indult, a század eleji magyar lapokban kritikákat és tárcákat közölt. Az Adyval kötött barátsága élete végéig meghatározta a „koronázatlan királyhoz” és költészetéhez való viszonyulását. A nagybecskereki születésű Manojlovic a „háromnyelvű” város hagyományait folytatva már ifjúkorában váradi joghallgatóként Ady verseit fordította német nyelvre, s több irodalmi rendezvényen is együtt lépett föl a Vér és arany költőjével. Két év múlva (1910 tavaszán) uraik szétváltak örökre, Manojlovic azonban továbbra is nagy érdeklődéssel kísérte a Nyugat költőjének munkásságát. Ennek egyik bizonyítéka, hogy már 1913-ban a Letopis Matice srpske folyóiratban szerb nyelvű méltatást írt Adyról. A becskereki szépíró a későbbiek folyamán is gyakran foglalkozik Adyval, amire az Vlaznica folyóirat említett számában elsősorban dr. Bori Imre Miscellanea cimű tanulmányában és Milan Solarov Manojlovic életrajzi vázlatában mutat rá. Köztudomású, hogy a második világháború után Manojlovicot jó ideig teljesen mellőzték, sőt üldözték, s hogy Zrenjaninban bújdosott. A megszállás alatti évek állítólagos bűneit rótták föl neki, az akkori megmondhatók azzal vádolták, hogy a fasizmus támogatója volt. Az igazság viszont az, hogy ő már 1939-ben Hitler-ellenes tanulmányt közölt, 1942-ben pedig a zsidók üldözését a Halál-tehergépkocsi című versében ítélte el. Való igaz azonban az is, hogy a megszállás alatt a belgrádi Književna zadruga egyik vezetője volt, s 1944-ben egyik könyve is ennek az intézetnek a gondozásában jelent meg. Erről a műről azonban manapság egészen más vélemény alakult ki, mint annak idején. Radovan Zogovic, a „kommunista internacionalizmus” egyik legjelesebb képviselője (a háború utáni Jugoszlávia irodalmi és művészeti életének irányítója) és Đuro Gavela, az említett intézet munkáját felülvizsgáló kisisten korában. Gavela például szégyenteljesnek, sötétnek, alattomosnak, hazaárulónak minősíti az intézet munkáját, illetve a háborús években megjelent könyveket. Nem veszi figyelembe művészi értéküket, politikailag diszkvalifikálja őket, és rettenetes ítéletet mond fölöttük. Holott Manojlovic művében - amelynek eredeti címe Affirmációk I. volt, a cenzúra azonban Szemelvények az irodalomból és művészetből címűre másította meg éppen a szláv kultúra misztikus hatását, sőt felsőbbrendűségét hangoztatja a nyugatival szemben. Mai szemmel vizsgálva a dolgokat, Manojlovic könyve affirmatív, az ellenséggel dacoló mű volt. Az akkori hivatalos minősítés azonban sokáig tartotta magát, úgyhogy Manojlovicot mindenütt mellőzték, de legfőképp szülővárosában. S talán éppen ezzel magyarázható a tény, hogy 1968-ban bekövetkezett halálakor alig 300 zrenjanini polgár (elsősorban műveinek ismerői és tisztelői) kísérte ki utolsó útjára. A becskerekiek többsége megbámulta a gyászmenetet, és az emberek azt kérdezték egymástól, hogy ugyan kit temetnek? Így ment el az európai modern költészet igézetében élő és alkotó, az örökös magányra ítélt szerb író. Az Vlaznica című folyóirat hármas számának hétfő esti bemutatóján Todor Manojlovic kortársai, barátai elevenítették föl emlékeiket a páratlan életpályát befutó szépíróról. Dr. Vojin Matic, dr. Draško Redep, Ivan Ivanji, Milan Tutorov, Ivan Lerik, Zdravko Mandic és Aleksandar Tišma mondott el egy-egy anekdotát Manojlovic életéből. Mindannyian egyetértettek abban, hogy Manojlovic a hatvanas évek közepéig nagy szegénységben élt, hogy életében indokolatlanul mellőzték. Milan Tutorov viszont kategorikus volt. Azt állította, hogy Manojlovicot nem diszkriminálta a rezsim, hanem egyes emberek. Az akkori rendszer - mondta - nagy nyugdíjat folyósított neki... A folyóirat említett száma Vojin Matic, Milan Solarov, Bori Imre, Tomislav Bekic, Draško Ređep, Marta Frajid, Luka Hajdukovic, Mihajlo Pantic, Milan Đukanov, Gojko Tešić, Svetlana Velmir Janković, Pavle Ugrinov és Milan Nenadic tanulmányait, visszaemlékezéseit, verseit, valamint Manojlovic hagyatékából néhány rövid részletet és az író néhány rajzát közli. A szerkesztőség egyúttal azt is jelzi, hogy folyamatban van Manojlovic válogatott műveinek kiadása. Jövőre öt kötet (a költeményeit, tanulmányait, drámáit, esszéit és az íróról megjelent kritikákat öleli föl) jelenik meg, az utána következő években pedig még két kötet nyomtatása esedékes. Az egyikben naplójegyzetei (Manojlovic ezeket német, francia és magyar nyelven írta), a másikban pedig színházi, zene- és képzőművészeti kritikái kapnak helyet. H. A. ZRENJANINBAN B.Szabó Györgyemlékest Ma, szerdán este, 18 órai kezdettel a zrenjanini Petőfi ME nagytermében megtartják a hagyományos B. Szabó György-emlékestet. Vendégek: dr. Bosnyák István és Kaszás Károly. Az emlékesten átadják a B. Szabó György nevét viselő alapítvány díját. K. I. Kiállítás Graham Greenről A mondén franciaországi fürdőhelyen, Antibes-ben, ahol a neves brit író, Graham Green önkéntes száműzetésben életének utolsó 25 évét töltötte, kiállítást nyitottak. A XVI. századbeli Grimaldi kastélyben mutatják be mindazokat a dokumentumokat, amelyek az író életéről és alkotói tevékenységéről tanúskodnak: kéziratait, leveleit, fényképeit és életének egyéb írásos dokumentumait. Graham Green, akit az egyik legjelentősebb angol íróként tartanak számon, tavaly április 3-án hunyt el, 87 éves korában. Legjelentősebb művei: Hatalom és dicsőség, Havannai emberünk, Szerepjátszók, Utazások nagynénémmel stb. (Reuter)