Magyar Szó, 1992. október (49. évfolyam, 270-300. szám)

1992-10-17 / 286. szám

10 MŰVELŐDÉS_______________________ SZEGEDI JAZZNAPOK '92 A hatvanas években kelet-európai szenzáció volt a bledi jazzfesztivál. Jazzfesztivál a vasfüggöny mögött, di-tó partjáról a szlovén fővárosba, Ljubljanába költözött a fesztivál, majd megszervezték a belgrádi, a zágrábi, a varasdi, a szkopjei, a niši fesztiválokat, utána Ljubljanából, Zágrábból, Va­­rasdból, Szkopjéból külföld lett, Szer­biában pedig az utóbbi időben egé­szen mással foglalkoznak. „Ha jazz-ze­nészek uralkodnának, nem lenne há­ború!” - hajtogatta már húsz évvel ezelőtt Tovica barátunk. Érdekes, hogy a jelenlegi hatalom minden egy­kori jugoszláv vagy nemzetközi jelle­gű zenei, költői, képzőművészeti, színházi és filmfesztivált, rendezvényt, kiállítást és összejövetelt összeszűkült területének egy-egy kijelölt pontján most is megszervez, talán azért, hogy valamiféle folyamatosságot tudjon fel­mutatni a világ előtt, és hogy ezzel is jelezze, „Szerbia egyeten négyzetcen­timéterén sem dúl háború”. Nagyfő­nökeink botfülére vall, hogy a jazzról valahogy megfeledkeztek. Újvidéken 1979-től tíz éven át volt jazzfesztivál. Nemzetközi és rangos, a jazz nagyjai közül sokan játszottak az Újvidéky Jazznapok pódiumán. Ez a rendezvény külön kifutópályája volt azoknak a kitűnő magyar zenészek­nek is, akiket odaát hivatalos körök­ben nemigen kedveltek. S most ott állunk, hogy volt, s nincs. Aki jazzt akar hallgatni­­ élőben, ahogy mondani szokás - menjen Sze­­gedre, mert Szeged a legközelebbi hely, ahol ezt a Balkánon valamikor nagyon is kelendő árut be lehet sze­rezni. Mert a hiánycikkek hosszú lajst­romára immáron a jazz is fölkerült. Néhány év kihagyás és egy sikeres tavalyi próbálkozás után október 1i­án, 10-én és 11-én a szegedi Ifjúsági Házban rendezték meg az idei jazzna­­pokat. Rangos kisérő rendezvénye­ként 7-én ugyanitt megnyílt a zentai Révész Róbert jazzfotó-kiállítása. A műsor a kö­vetkező volt: Péntek, október Trió Midnight (Oláh Kálmán - zongora, Egri János -bőgő, Balázs Ele­mér - dob, közre­működött Makovics Dénes - szaxofon.) Deseő Csaba és Jazz Tramps (De­seő Csaba - brácsa, Berkes Balázs - bő­gő, Balogh Attila - dob, közreműkö­dött Ivanko Tot - gitár, Újvidék) Charlie Parker Memorial Band [USA] (Walter Bis­hop, Jr. - zongora, Paul Brown - bő­gő, Ál Harewood - dob, Harold Jefta - altszaxofon, Tom Kirkpatrick - trombita). Ez a bebopot játszó nagy­szerű együttes, csupa jóindulatból, másnap is fellépett. Éjféltől jam sessi­on volt a Molnár Dixielanddel. Szombat, október 10. Gadó-kvartett (Gadó Gábor - gi­tár, Barcza Horváth József - bőgő, Baló István - dob, Nikola Parov, a bolgár népzenét játszó budapesti Zsa­rátnok együttes vezetője - klarinét, gadulka és kaval) Dresch Mihály Trió (Dresch Mi­hály - szaxofonok, cimbalom, Benkő Róbert - bőgő, Geröly Tamás - ütő­hangszerek, közreműködött Lajkó Félix - hegedű, Szabadka) Wayne Brasel Trio [USA] (Wayne Brasel - gitár, Bob Harrison - basz­­szusgitár, Allen Jones - dob) Éjféltől a Miroslav Vitous Synthe­­ric Orchestre [USA] - egyszemélyes zenekar, Vitous a nagybőgővel és magnószalaggal, elektromos mütyü­rökkel lépett a szegedi közönség elé. Vasárnap, október 11. After Crying (Hommage à King Crimson) Itchy Fingers [GB] (Mike Mower, Peter Long, Matt Wates és David O’Higgins - szaxofonok, fuvolák) Három szép nap Szegeden. Tö­meg nem volt, de azért sokan össze­jöttek. Meg kell szokni, hogy ismét van jazzfesztivál; nekünk, délvidéki­eknek pedig úgy kell kijátszanunk a blokádot, hogy a lelki táplálékot, ami­ből idehaza különben is egyre keve­sebb akad, magunkban tárolva kell hazahozni. Ha belegondolunk, hogy az Újvidéki Jazznapok 5-6 napos ren­dezvénynek indult, és aztán egyre csak szűkült a vége felé, s tíz év után teljesen megszűnt. Kár érte, nagy kár. Jómagam a három napból csak kettőt tölthettem Szegeden, nem fo­­tósként, nem rádiósként, hanem a kö­zönség egy tagjaként, de azért néhány fotót meg egy kevés hangfelvételt ké­szítettem. Viszont kritikát ne várjanak tőlem, de még részletes beszámolót sem, mert nem készültem rá. Az évek során ugyanis elszoktam tőle. Meg hát nem lehettem ott minden hangverse­nyen. Talán csak annyit, hogy Dresch Misi merészen cimbalmozik, és büsz­ke voltam a mi emberünkre, aki Sza­badkán nem tudta elviselni a kötelező leckéket, a megkötöttséget (nyilván az apjára ütött), s éppen ezért Lajkó Fél­ix jól feltalálta magát Dresch Misi mellett a népzenei ihletettségű szabad rögtönzés világában. A négy brit sza­xofonos eredet humorán - milyen ritka vendég a zenében a humor,­­ még hahotáztam is. A meghívó végén egy figyelemre méltó felhívás volt olvasható: „Kedves Vendégeink, Barátaink! Legyenek Önök is mecénások! Te­kintettel a rendező szervek anyagi hely­zetére - és a jövő magálmodott fesztivál­jaira - tiszteletjegyet senkinek nem tu­dunk adni. Megtisztelő támogatásukat nagyon köszönjük.” A kapitalizmusban ez már csak így van. Csak az emberek ke­resete rekedt meg a kommunizmusban. A határon a jugó vámos azt kérde­zi, merre jártam. Szegeden, mondom neki, a jazzfesztiválon. Ez is lükött, gondolhatja, jazzért ment át, nem benzinért. És int, hogy mehetek. DORMÁN László 9. „Ha jazz-zenészek uralkodnának, nem lenne háború” Rendhagyó beszámoló egy jazzfesztiválról Népzenében gyökerező szabad rögtönzés: Lajkó Félix Humor és muzikalitás: Itchy Fingers Magyar Szó A történelem nem velünk kezdődik Egyre nagyobb érdeklődés kíséri Kanizsán a havonta sorra kerülő irodalmi estet Csütörtökön este másodízben tar­tották meg Kanizsán a Vendégváró - Dobrodoszk­a című irodalmi estet. A sorozatot, mint arról annak idején hírt adtunk, szeptemberben indította a Szabadkai Rádió helybeli munkatár­sa, Röhrig Ottó. Ezúttal már igen szépszámú közönség kísérte figyelem­mel a változatos és érdekes műsort. Az est irodalmi részében a műsorvezetőn kívül Koncz István és Bada Ferenc ve­terán színművészek, valamint a hor­­gosi általános iskola díjazott szavaléi, Csikós Mónika és Bíró József váloga­tást adtak elő a világirodalom szerel­mes verseiből. A Tehetségkutató rovatban Szabó Edit horgosi képzőművész mutatko­zott be a teremben kiállított képeivel, Zoran Bérié, a Levi ulaz együttes ve­zetője pedig saját dalának előadásá­val. Az est koncepciójának megfelelő­en a fellépők rövid bemutatkozó be­szélgetésben vallanak önmagukról, művészetükről, terveikről is. Az egy hónappal ezelőtt elkezdődött szép ha­gyomány ezúttal folytatódott. Nem­csak a házigazda ajándékozza meg­­a védnökök jóvoltából) virággal vagy könyvvel a vendégeket, hanem azok egymást is meglepik egy-egy ajándék­kal, amint az most is történt Zorán Bék­é és a születésnapját ünneplő Sza­bó Edit között. A legnagyobb érdeklődés Dobos János magiszter, nyugalmazott levél­táros szereplését kísérte, aki Horgos 220 éves jubileuma kapcsán elmond­ta, hogy már ennél jóval régebbi for­rások is tanúsítják Horgos létezését. Kanizsa jövőre esedékes 900. évfor­dulója és az ez alkalomra készülő mo­nográfia kapcsán szóba került, hogy mindig akadtak olyanok, akik úgy hit­ték, a történelem velük kezdődik. Ez akár napjaink néhány aktuális esemé­nyére is vonatkoztatható. Dobos János a régi újságok közötti tallózás, a kö­vetkező műsorrész alkalmával is sze­mélyes kiegészítésekkel láthatta el az ott elhangzottakat. A szokásokhoz híven ezúttal is klasszikus zeneszerzők fülbemászó dallamait forgatták le betétzeneként. A Vendégváró november 7-én rendhagyó módon folytatódik. Este hat órakor különbusz indul a Horgos melletti Szelevényi erdőbe, ahol az ott üzemelő Csárda gondnoka, Nagy László lesz a házigazda, és a népi érté­kek megőrzéséről beszél. (tg) Rehabilitálják-e III. Richárdot? A York-dinasztia utolsó sarját, III. Richárd angol királyt 1485-ben meggyilkolták. Kései hívei szeret­nék rehabilitálni, s ezért kitartóan kutatnak olyan bizonyítékok után, amelyekkel alá tudnak támasztani ártatlanságát. A The Richardians nevű, 75 tagú társaság történésze­ket és irodalomszakértőket tömörít soraiban. Idei találkozójukon ismét Sha­kespeare III. Richárd című drámá­ja szerepelt a figyelem középpontjá­ban, amely szerintük a „legbűnö­­sebb” az uralkodóról kialakított ne­gatív képért. Ezúttal olyan argu­mentumokkal rukkoltak ki a rész­vevők, amelyek megcáfolják Sha­kespeare leírását, aki szerint a ki­rály csúf és púpos ember volt (ezzel is szellemi elferdülését kívánta szemléltetni). Hiteles forrásokra hi­vatkozva állítják, hogy III. Richárd erős és ügyes harcos volt. Az egyik tanulmány a királyt mint művészetpártolót és művészt, valamint az ország modernizálódá­sát lehetővé tevő törvény megho­zóját mutatta be. Ezzel szöges el­lentétben áll az a róla alkotott el­képzelés, miszerint egy a hatalom­hoz görcsösen ragaszkodó, hideg­vérű gyilkos volt. (Tanjug maga­zin) 1992. október 17., szombat Kovácsok Miloš Nikolić vígjátéka a Szerb Nemzeti Színházban Hol volt, hol nem volt, volt három kovács. Egy szerb, egy német és egy orosz. Mindhárman vérbeli kovácsok voltak, akik kovácsságukat mindennél lényegesebbnek tartották. Nem csoda, mind a három kovácsnak a családja nemzedékekre visszamenőleg kovács volt, sőt a feleségek is kovácscsaládból származtak.­ A három kovácsmester, így hozta a történelem, egyszer azonban elkerült otthonról­­ katona lett. A német Oroszországban harcolt, a szerb németor­szági lágerben sínylődött, az orosz pedig felszabadítóként érkezett a Bánát­ba, ahol a szerb kovács családja élt. S történt mindez ebben az utolsó nagy háborúban. A véletlen úgy hozta, hogy mind a három kovács eljutott egy másik ko­vácsmester műhelyébe, sőt befeküdt családi ágyába is. Ami végső soron nem tekinthető nagy bűnnek, mivel az otthon maradt kovácsfeleségek valóban nem tudhatták, valaha hazavetődik-e férjük, s különben is csak egy másik kováccsal feküdtek össze. Húsz-harminc év után azonban mindez kitudódott. Kiderült, hogy mindhárom kovácsmester egy másik kovács fiának - hiszen a kovácsnak csak fia lehet­­ az apja, másik kovács gyermekét nevelte, szerette, abban a hiszemben, hogy a sajátja. Az igaz, feltűnt nekik, hogy a gyerek egészen más, mint ők. Aki kicsi, köpcös, fekete szöghajú, annak a fia magas, szőke és göndör hajú, aki nagydarab, rőt hajú, szeplős, annak a fia kicsi, köpcös fekete szöghajú, aki viszont magas, fehér bőrű, szőke, göndör hajú, annak a fia rőt és szeplős. De valahogy nem sokat törődtek ezzel. Egyszer azonban mégis felkerekedtek, s elindultak megtudni - nem az igazságot, hanem azt, mi lett a gyerekből, akit egy másik kovács feleségével csináltak. És ebből rettenetes bonyodalom keletkezett. Kiderült az igazság. Mit tegyenek? Ölje meg mindenki a feleségét, mert megcsalta? Öljék meg egymást? Ez lenne a legokosabb, csakhogy milyen sorrendben tegyék, ne­hogy bármelyikük is életben maradjon. Belátták, nincs megoldás. Akkor ta­lán a gyerekeknek mondhatnák meg az igazságot. Hogy aki jó szerbként él és viselkedik, az tulajdonképpen orosz. Aki fajtiszta németként öblögeti a torkát sörrel, az szerb. Aki birodalmi orosz, az viszont éppen német. Aztán mégis elálltak ettől. Mert mi értelme. És mert eszükbe jutott, nem az a legfontosabb, ki milyen nemzetiségű. Hiszen a német földből kibújt jácint sem tudja, hogy német, az orosz ágon ülő veréb sem tudja, hogy orosz, a bánáti uborka sem tudja, hogy szerb em­ber földjén nőtt. Ettől függetlenül mindegyik igazi jácint, veréb és uborka. Vagyis: a fiúk is igazi kovácsok - akarom mondani emberek és ez a fon­tos. Amikor ebben megállapodtak, mindhárman megnyugodtak. Hihetetlen történet. Olyan, mint egy mese. Kivált ma és kivált itt, ahol az emberek legtöbbje számára nem az fontos, hogy a másik is ember, hanem hogy milyen nemzetiségű, nyelvű, vallású. Szép, nemes példabeszéd Miloš Nikolić szellemesen bonyolított, ügyesen szerkesztett vígjátéka, amelyet Bra­­nislav Micunovic rendező és Vladislav Kacanski, Novak Bilbija, Vasa Vrtipraski és Mirjana Gardinovatki színészek a történet meseszerűségét el­lenpontozó, életszerűséget árasztó egyszerűséggel, már-már naturalisztikus köznapisággal „mesélnek”, másfél órányi szórakozást és emberi hitet nyújt­va közönségüknek. Köszönjük. GEROLD László Gyomrukon érzik a nyomort Egyre több éhes diák az iskolapadokban Iskoláink egyre súlyosabb anyagi körülmények között működnek. Már a múlt tanévben is hallottunk olyan esetről, hogy a krétát háromfelé tör­ték, mert így tovább tart. Juhász Er­zsébettől, a szabadkai VIII. Vajdasági Rohambrigád Általános Iskola igazga­tójától az iránt érdeklődtünk, hogyan tudják feltalálni magukat az egyre ne­hezebbé váló feltételek között.­­A személyi jövedelmeket 12-e és 20-a között megkapjuk az előző hó­napra, tehát még aránylag időben megérkezik. A köztársasági miniszté­rium fedezi a fizetéseket, a nyugdíjba vonulók végkielégítését s bizonyos összeget a betegszabadságon levők számára. Az iskolák minden egyéb költségét a községnek kell fedeznie. Októbertől a község nem tud eszközö­ket elkülöníteni a dolgozók egytáléte­lére, ezt az iskoláknak találd fel ma­gad alapon kellene megoldani. Ha nem lesz pénz a tanárok utazásának költségeire - például Csantavérre, Nagyfényre, Tavankútra -, kérdés, hogyan lesz tanítás ezekben az isko­lákban. A község a költségvetés má­sodszori módosítása után is csak 20 százalékban tudja fedezni az iskolák költségeit. Amit lehetett, előre besze­reztük (például tisztítószerek stb.), de lassan problémát jelent majd a szám­lák kiegyenlítése (villany-, vízszámla), még az épületbiztosítási díjat sem fi­zettük be. A fűtéssel kapcsolatban még nem tudom, hogy mi lesz. Az is­kolák elszegényedtek, abból élnek, ami már megvan, új tanszereket, bú­tort nem tudunk venni, mert nem kaptuk meg még rá a pénzt. Az év vé­gén katasztrofális veszteségsorozat várható az iskolákban. A község a ren­delkezésére álló eszközökből képtelen fedezni az iskolák, iskoláskor előtti in­tézmények költségeit - hallottuk be­szélgetőtársunktól. Sok diák számára a nyomor, a sze­génység egyre inkább a mindennapok szerves részévé válik. - Szörnyű az, amikor egy gyerek azt várja, hogy társa az uzsonnából mit hagy meg. Sok olyan diák van, aki csak egy szelet kenyeret hoz tízóraira. Amíg tavaly iskolánkban a tanulók há­romnegyed része vette az uzsonnát, most csak egytizedük tudja ezt megfi­zetni, napról napra kevesebb szülő­nek telik erre a kiadásra, a menekült diákok között is vannak minden bi­zonnyal olyanok, akik éheznek. A napközis gyerekek, ha szüleik nem tudják befizetni az ebéd költségeit, egész nap étel nélkül maradnak. A növekvő munkanélküliség, kényszer­­szabadságok miatt nem tudni, hogy sok szülő akár egy szelet üres kenye­ret is tud-e majd gyerekének uzson­nára becsomagolni. A község szep­tember 21-étől nem képes hozzájárul­ni a szegény sorsú gyerekek uzson­­náztatási költségeihez. A minap kap­tunk egy olyan tanácsot, hogy keres­sünk szponzorokat, vagy az iskola kü­lön bevételéből fedezze e költségeket (ha valamelyik iskolának van valami külön bevétele, jó, ha mondjuk krétát tudnak rajta venni). Nem az egyes is­koláknak kellene megoldani, hogy a diákok meleg tantermekben üljenek, s azoknak is legyen uzsonna, akik nem, vagy csak részben tudják megfi­zetni - mondja Juhász Erzsébet. m. k. ÚJVIDÉKI EGYETEM Dr. Dragoslav Herceg marad a rektor Az egyetem tanácsának dön­tése értelmében a termé­szettudományi- matematikai egyetem tanára, dr. Dragoslav Herceg még egy mandátumig marad az Újvidéki Egyetem rek­tora. Tisztségükben maradnak az eddigi prorektorok: dr. Mi­­odrag Zlokolica és dr. Božidar Milic is. A tanács új elnökévé a valamikori rektort, dr. Zoran Stojanovicot, alelnökévé dr. Ne­­nad Ostojicot választották meg. (Tanjug)

Next