Magyar Szó, 1992. október (49. évfolyam, 270-300. szám)

1992-10-16 / 285. szám

14 NAPSUGÁR Baleset Pár éve­ történt, egy napsütéses délutánon, mikor a „família” nem tartózkodott ott­hon. Játszás közben óriási életem támadt. A garázsban állt a szüleim Tomás automaticja, és csábítóan kacsingatott rám. Nem so­káig szemeztünk egymással, egykettőre eldöntöttem: kitolom szegényt sötét börtönéből. Először egy idősebb barátom tett vele egy kört, majd egy kicsit félve, én is felszálltam rá. Meglepően jól ment a dolog, és boldogan kiáltottam fel: - Micsoda csodajárgány! És milyen könnyű vele bánni! így ment ez egy jó ideig. Motoroztunk, de csak az utca sarkáig meg vissza. Később szerettem volna kipróbálni a kanyarodást is, és ebből lett a baj. Induláskor elég nagy se­bességet vettem, amit a kanyarban sem csökkentettem. Azt szerettem volna, ha úgy dő­lök be a kanyarban a motorral együtt, mint a tévében már oly sokszor láttam a különféle versenyeken. Persze ebből nem lett semmi, mert a motor is meg én is ellentétes irányban kötöttünk ki. A motor balra, én pedig jobbra repültem az árok szélére. A barátaim oda­szaladtak, de szerencsére nem történt nagyobb bajom, mivel jobbára a fűre estem. A mo­tornak elgörbült a kormánya és több kisebb karcolás esett rajta. Hazaérve a szüleimnek alig mertem bevallani a történteket. Mikor azonban végignéztek rajtam, már sejtették is, mi történt, a horzsolások és a szakadt nadrág elárult mindent. Megfogadtam, hogy többet nem leszek ilyen hebehurgya, és legközelebb csak akkor ülök motorra, ha már idősebb leszek. A megfontolt vezetés híve lettem. FARKAS Bálint 6. , Novak Radonné iskola, Mohot Véleményezte: Toldi Éva Okosan döntöttél, amikor megfogadtad, nem leszel többé hebehurgya. Jó, hogy le tudtad vonni tetteidből a tanulságot. Habár fogalmazásod vidám, mégsem komolytalan. Érettségről tanúskodik, ahogyan megszerkesztetted, egy pillanatra sem zökkensz ki mondandód hangulatából. Szókincsed dicséretre méltóan gazdag, színes, bizonyára sze­retsz olvasni. Humorérzéked és önironikus nézőpontod továbbra is őrizd meg, küldd el újabb munkáidat is a Napsugárnak, érdemes lenne ezután is írogatnod. A na­psugár -találkozó védnöke a szabadkai MÁRTON AUTÓSZALON A mi osztályunk A mi osztályunk egy picit csintalan. Mert a tanárokat óri­ási ordítozással, kiabálással, szóval nagy ricsajjal fogadjuk. Kivétel az őszi, akinél egy ki­csit meghúzzuk magunkat és befogjuk a szánkat, de a szerb tanárnőt halálos csendben fo­gadjuk. A többi órán Mesza kényelembe helyezi magát, nekidől a falnak, a lábát a mellette levő székre helyezi és hátrafordul társalogni Janival. Szegény Jani figyelne, de Me­­szától csak annyit hall, hogy a tanárnő valamit motyog, de hogy mit, azt nem tud­ja. Nor­bi csinos kis csendéletet készít egypár vonalzóból és néhány ceruzából. Miután műve kész, nagy hangon mutogatja az osz­tálynak, amely vihogni kezd láttára. Kriszti pedig akkorá­kat rúg padtársa székébe, hogy az majdhogynem kire­pül a padból. Ha valakit kiszó­lítanak a táblához, az kék és zöld lesz, miután elvergődik a táskák között a tábláig. Néha­napján úgy össze­akasztják a lábát, hogy attól koldul. A kisszünetben nem szabad el­hagyni az osztályt - magyaráz­za az őszi. De mi rá se hederí­tünk. Olyan, mintha a falnak beszélne. Emiatt alig akad egynéhány gyerek, aki ezt be­tartja. A többi kint tolong a folyosón és beszélget vagy bu­nyózik. Ha pedig arra ballag az ügyeletes tanár, egymás hegyén-hátán tódulunk be az osztályba. A gyengébbek elpo­­tyolásznak, mi meg egyszerű­en átgázolunk rajtuk. A taná­rok pedig hasukat fogják ne­­vettükben. Mert ilyenkor olya­nok vagyunk, mint egy halom fejét vesztett bolond. Az utolsó órának alig tudjuk kivárni a végét, már arról álmodozunk, hogy régen kicsöngettek, és mi már otthon vagyunk. De a ta­nár szemfüles, és sajnos észre­veszi bamba tekintetünket és beír egy egyest, amit mi nem nagy lelkesedéssel fogadunk. Ha végre valahára kicsönget­nek, torkunk szakadtából ordít­juk: „Vége a tanításnak, mehe­tünk haza!” ÖZVEGY József 5.­­ November 11. iskola, Zenta Tíz hold kukorica - Hurrá, itt a vakáció! - kiált fel sok kis és nagy diák a tanév utolsó napján. Én is nagyon örültem neki. De az­tán, mikor apám azt mondta, hogy meg kell kapálni 10 hold kukoricát, azt hittem, össze­­esek. Másnap már el is kezdtük a testvéremmel. Reggel 6-kor in­dultunk, és 11-12-re már ott­hon voltunk. Az első nap még a kapu sem úgy állt a kezünk­ben, mint kellett volna. Egy nap 24 sort csináltunk meg. Tehát három fordulót. Egy forduló egy órát vett igénybe. „Aki nem dolgozik, az ne is egyék” - tartja a közmondás. Hát mi dolgoztunk, és ettünk is, így ment ez két héten ke­resztül. Már elfáradtam min­dig 6-kor kelni, de muszáj volt. Kinn a határban ilyenkor még minden harmatos volt. Láttam őzikét, nyulat, a ked­venc állatomat, és láttam, hol lakott máskor Boris nénje. Még megvan a tanya. A kuko­rica már kalászolt. A második hét derekán a könnyű kapám kőbe harapott és eltörött. Vit­tem is haza apám nagy örömé­re. Ő meg így szólt: „Ne félj, megcsinálom holnapra”. Pedig már azt gondoltam, lesz egy nap pihenő. Nagyon kifáradtunk, de es­te jót aludtunk. Most döbben­tem rá igazán, milyen nehéz is egy földműves sorsa. Ez a két hét volt a nyár leg­szebb része. Igaz, nehéz volt, de legalább láttam, mennyit érek. NAGY Mária 8. , Néphősök iskola, Csantavér Gyermekhét. Bakota Anasztázia Kanizsai 3. sz. óvoda Magyar Szó Mint múltkori számunkban már közöltem, az idén is megtartjuk a Napsugár-találkozót, mégpedig e hónap 24-én, szombaton a becsei Petőfi Sándor iskolában. A találkozó szponzora a szabadkai MÁR­TON AUTÓSZALON lesz, ők siettek ugyanis segítségünkre az anyagi költségek fedezésé­ben. A meghívókat már elküldtük az iskolák­nak (amelyek a legszorgalmasabbak voltak az elmúlt tanévben), s most várjuk a visszajelzé­seket, amelyek bizony nem nagyon érkeznek, pedig csak egy telefonhívásról lenne szó. Re­mélem azonban, hogy a napokban már bizto­sat tudok meg tőletek a találkozón való meg­jelenésiekkel kapcsolatban. Elég szép számban küldtetek viszont leve­let a héten, örültem is nekik nagyon. A követ­kezőket illeti dicséret: becsei Zdravko Gložanski iskola: Dancsó Andrea, Berta Lau­ra, Suta Anikó, Pekalié Tímea, Kúti Kornélia, Tóth Mónika, Makra Izolda, Tallós Mónika, Kucsera Ella, Domány Ida, Szlancsik Anna, Sági Laura, Kákonyi Edit, Laue Ágota, Kor­­hec Katarina, Dancsó Arnold és Nagy And­rás. Moholi Novak Radonné iskola: Miklós Melánia, Nagy Melinda, Bogdán Éva, Urbán Zita, Miklós Mónika, Öreg Erika, Miklós Me­lánia, Bóka Anasztázia, Bakos Gabriella, Gyarmat Szuzanna, Pataki Andrea és Tóth Zsuzsanna. Kikindai Moša Pijade iskola: Ko­vács Elizabetta, Takács Erika, Szabó Csilla, Mészáros Hajnalka, Gyenge Ervin, Gyuránki Elvira, Gombár Dejan, Szabó Csilla, Rajié Sandra, Tóth Vilmos, Krekus Szilvia, Marto­­nosi Valéria, Raffa Ágnes, Krekus Hajnalka, Dobróka Tímea, Lengyel Szilvia, Sötét Al­bert, Hancik Roland, Kormányos Mónika, Tóth Tivadar, Kun Elvira és Lucs Ibolya. Szabadkai Ivó Lola Ribar iskola: Dér Kata­lin, Vass Viktor, Zemkó Renáta, Szenes Ti­bor, Bagdal Jusztina és Körösi Renáta. Kani­zsai 3. számú óvoda: Bakota Anasztázia, Habi Claudia, Vajda Tünde, Balázs Edina, Lázár Anita, Körmöci Zsuzsa, Smit Renáta, Mikus­­ka Éva, Dohár Ildikó, Bata Anikó és Bakota Anasztázia. Ezenkívül: Gedovics Violetta, Sza­badka, Váradi Tünde, Szabadka, Fábián Ste­fánia, Szabadka és B. B., Mohol. Továbbra is nagy érdeklődéssel várom le­veleiteket, maradok hű barátotok: ZSUZSA Gép: Kollár Andor, 8. o. Vak Karadié iskola, Bajmok A nyárra emlékezem A kanálison - Holnap reggel megyünk pecázni - mondta Csa­ba. - Mivel nekem nincs horgászbotom, mert soha éle­temben nem próbálkoztam ezzel a sporttal, azt mond­­ták, majd ők Lacival hoznak helyettem is. Az út hosszú és keserves volt, de mi azzal szórakoz­tunk, hogy vicceket meséltünk, és így gyorsabban oda­értünk. Ha már ott voltunk, akkor be kellett dobni a hor­gokat is. Csabi meg én négy bottal egy helyen voltunk, Laci a másik ágon pecázgatott két bottal. Mivel én kez­dő voltam, én raktam a botokra a gombócokat és a ku­koricát, s csak akkor ültem a kisszékre Csabi mellé, ha ezzel elkészültem. Laci fogta az első halat, méghozzá gombócra. Ezt nem reméltük. Akkor Csabi így szólt: - Ha már a halnak gombócra van gusztusa, akkor arra pecázunk. Bandi, tegyél minden botra gombócot! Hamarosan megindultak a halak, Csabi csak úgy rángatta ki őket, nem győztem kapkodni utánuk, és rakni a gombócot a horogra. Végül akkora zűrzavar támadt, hogy én két botot összekevertem, Csabi meg egyet idegességében eltört. Mérgünkben majdnem or­dítottunk, de sikerült kigabalyítani a botokat, és újra leültünk a partra. Megfigyeltük, hogy a buktató mo­zog. Csabi megrántotta a botot. Mindjárt látszott, hogy nagyobb halról van szó. Ahogy kirántotta a vízből a ha­lat, az nekem akkora pofont adott, hogy hanyatt eszem a székkel. De nem bántam a pofont, inkább örültünk, hogy ekkora halat foghattunk. Csabi felkiáltott: - Ez aztán potyka! Megvan vagy egykilós! Mikor már meguntuk a horgászatot és már nem kapott a hal, hazafelé indultunk. Otthon szétosztottuk a zsákmányt, kb. 3,5-4 kg volt összesen. Lacinak nem kellettek a potykák, így fele részük nekem jutott, fele Csábinak. Ezen a nyáron fogtam először halat, és habár csak hat volt, mégis mondhatom, hogy elégedett vagyok magammal. BEREC András 8. , J. J. Zmaj iskola, Szenttamás Edzőtáborban Augusztusban a kosárlabdacsapattal előkészületre utaztam Kanizsára. Öt napig voltunk ott. Első reggel az edző felébresztett bennünket hét órakor. Megcsináltuk az ágyakat, és elmentünk regge­lizni, majd félórát pihentünk, s következett a reggeli futás. Ami azt jelentette, hogy félórát futottunk erdőn, árkon-bokron keresztül, cél nélkül. Amikor lefutottuk az előírt időt, elsétáltunk a kanizsai hídra. Megijedtem egy kissé a magassága miatt, de nagy hősiesen felsétál­tam rá! Igaz, nem mertem lenézni, azzal a kifogással, hogy fáj a fejem. Visszatérve a hotelba elhatároztuk, hogy elmegyünk a medencére. Belépőjegyet nem kel­lett fizetnünk, mert mi voltunk a vendégek. Megse­jtődtünk, amikor belementünk a úszni, mivel a víz 31 okos volt, gyógyvíz. Annyira élveztük, hogy nem bír­tunk kijönni belőle. Délután elmentünk a városba. Vé­gignéztük az emlékműveket, templomokat és a kiraka­tokat. Azután a fagyisnál vettünk fagylaltot. A választék nagyon nagy volt. A sok jóízű fagyi közül nem tudtam választani. Minden szép volt, míg el nem jött az edzés ideje. Sokat futottunk, ugráltunk, gyakorlatoztunk. Holtfáradtan vonultunk be a liftbe, mert már nem bír­tuk mozdulni se. Akkor megtörtént az, amitől nagyon féltünk. A lift beakadt. Sikítottunk és dörömböltünk, amíg meg nem „mentett” bennünket az edzőnk. Ami­kor kijöttünk a liftből úgy örültünk, hogy ugráltunk és énekeltünk. A szomszédaink erre természetesen azon­nal reagáltak. Lezuhanyoztunk, felöltöztünk és elmen­tünk vacsorázni, természetesen nem hittel. Utána el­kezdődött az úgynevezett „éjjeli buli”. Hálóingbe öl­töztünk, összegyűltünk egy szobába és kártyáztunk, hallgattuk a zenét, jósoltunk. Volt, aki a szúnyogokat vadászta. Egy órakor éjjel lefeküdtünk aludni. Ez egy felejthetetlen élmény volt számomra. SÁGI Laura 8. a Zdravko Gložanski iskola, Becse Őszi kép Ó, ősz, öregapó, mit tartogatsz újra meg újra zsebedben? Sok jó időt vagy esőt ? Kis munkásaid szétröpködnek szerte a világban. Híresztelik mindenkinek: Itt az ősz. DUDÁS Diana 5. a Nikola Tesla iskola, Topolya 1992. október 16., péntek IRODALMI ARCKÉPCSARNOK Kedves Könyvbarátok! Az a feladatotok, hogy a nyereményszelvény­re felírjátok a két szerző teljes nevét, és egy leve­lezőlapra ragasztva beküldjétek a következő címre: NAPSUGÁR - MAGYAR SZÓ 21000 Novi Sad V. Missé u. 1. 137. 138. MŰVÉNEK CÍME: 137. Vajdasági magyar néprajzi kalauz 138. A bélakúti/péterváradi ciszterci monostor NYEREMÉNYSZELVÉNY 137. P..............A............... 138. T..........M...................

Next