Magyar Szó, 1992. október (49. évfolyam, 270-300. szám)
1992-10-16 / 285. szám
14 NAPSUGÁR Baleset Pár éve történt, egy napsütéses délutánon, mikor a „família” nem tartózkodott otthon. Játszás közben óriási életem támadt. A garázsban állt a szüleim Tomás automaticja, és csábítóan kacsingatott rám. Nem sokáig szemeztünk egymással, egykettőre eldöntöttem: kitolom szegényt sötét börtönéből. Először egy idősebb barátom tett vele egy kört, majd egy kicsit félve, én is felszálltam rá. Meglepően jól ment a dolog, és boldogan kiáltottam fel: - Micsoda csodajárgány! És milyen könnyű vele bánni! így ment ez egy jó ideig. Motoroztunk, de csak az utca sarkáig meg vissza. Később szerettem volna kipróbálni a kanyarodást is, és ebből lett a baj. Induláskor elég nagy sebességet vettem, amit a kanyarban sem csökkentettem. Azt szerettem volna, ha úgy dőlök be a kanyarban a motorral együtt, mint a tévében már oly sokszor láttam a különféle versenyeken. Persze ebből nem lett semmi, mert a motor is meg én is ellentétes irányban kötöttünk ki. A motor balra, én pedig jobbra repültem az árok szélére. A barátaim odaszaladtak, de szerencsére nem történt nagyobb bajom, mivel jobbára a fűre estem. A motornak elgörbült a kormánya és több kisebb karcolás esett rajta. Hazaérve a szüleimnek alig mertem bevallani a történteket. Mikor azonban végignéztek rajtam, már sejtették is, mi történt, a horzsolások és a szakadt nadrág elárult mindent. Megfogadtam, hogy többet nem leszek ilyen hebehurgya, és legközelebb csak akkor ülök motorra, ha már idősebb leszek. A megfontolt vezetés híve lettem. FARKAS Bálint 6. , Novak Radonné iskola, Mohot Véleményezte: Toldi Éva Okosan döntöttél, amikor megfogadtad, nem leszel többé hebehurgya. Jó, hogy le tudtad vonni tetteidből a tanulságot. Habár fogalmazásod vidám, mégsem komolytalan. Érettségről tanúskodik, ahogyan megszerkesztetted, egy pillanatra sem zökkensz ki mondandód hangulatából. Szókincsed dicséretre méltóan gazdag, színes, bizonyára szeretsz olvasni. Humorérzéked és önironikus nézőpontod továbbra is őrizd meg, küldd el újabb munkáidat is a Napsugárnak, érdemes lenne ezután is írogatnod. A napsugár -találkozó védnöke a szabadkai MÁRTON AUTÓSZALON A mi osztályunk A mi osztályunk egy picit csintalan. Mert a tanárokat óriási ordítozással, kiabálással, szóval nagy ricsajjal fogadjuk. Kivétel az őszi, akinél egy kicsit meghúzzuk magunkat és befogjuk a szánkat, de a szerb tanárnőt halálos csendben fogadjuk. A többi órán Mesza kényelembe helyezi magát, nekidől a falnak, a lábát a mellette levő székre helyezi és hátrafordul társalogni Janival. Szegény Jani figyelne, de Meszától csak annyit hall, hogy a tanárnő valamit motyog, de hogy mit, azt nem tudja. Norbi csinos kis csendéletet készít egypár vonalzóból és néhány ceruzából. Miután műve kész, nagy hangon mutogatja az osztálynak, amely vihogni kezd láttára. Kriszti pedig akkorákat rúg padtársa székébe, hogy az majdhogynem kirepül a padból. Ha valakit kiszólítanak a táblához, az kék és zöld lesz, miután elvergődik a táskák között a tábláig. Néhanapján úgy összeakasztják a lábát, hogy attól koldul. A kisszünetben nem szabad elhagyni az osztályt - magyarázza az őszi. De mi rá se hederítünk. Olyan, mintha a falnak beszélne. Emiatt alig akad egynéhány gyerek, aki ezt betartja. A többi kint tolong a folyosón és beszélget vagy bunyózik. Ha pedig arra ballag az ügyeletes tanár, egymás hegyén-hátán tódulunk be az osztályba. A gyengébbek elpotyolásznak, mi meg egyszerűen átgázolunk rajtuk. A tanárok pedig hasukat fogják nevettükben. Mert ilyenkor olyanok vagyunk, mint egy halom fejét vesztett bolond. Az utolsó órának alig tudjuk kivárni a végét, már arról álmodozunk, hogy régen kicsöngettek, és mi már otthon vagyunk. De a tanár szemfüles, és sajnos észreveszi bamba tekintetünket és beír egy egyest, amit mi nem nagy lelkesedéssel fogadunk. Ha végre valahára kicsöngetnek, torkunk szakadtából ordítjuk: „Vége a tanításnak, mehetünk haza!” ÖZVEGY József 5. November 11. iskola, Zenta Tíz hold kukorica - Hurrá, itt a vakáció! - kiált fel sok kis és nagy diák a tanév utolsó napján. Én is nagyon örültem neki. De aztán, mikor apám azt mondta, hogy meg kell kapálni 10 hold kukoricát, azt hittem, összeesek. Másnap már el is kezdtük a testvéremmel. Reggel 6-kor indultunk, és 11-12-re már otthon voltunk. Az első nap még a kapu sem úgy állt a kezünkben, mint kellett volna. Egy nap 24 sort csináltunk meg. Tehát három fordulót. Egy forduló egy órát vett igénybe. „Aki nem dolgozik, az ne is egyék” - tartja a közmondás. Hát mi dolgoztunk, és ettünk is, így ment ez két héten keresztül. Már elfáradtam mindig 6-kor kelni, de muszáj volt. Kinn a határban ilyenkor még minden harmatos volt. Láttam őzikét, nyulat, a kedvenc állatomat, és láttam, hol lakott máskor Boris nénje. Még megvan a tanya. A kukorica már kalászolt. A második hét derekán a könnyű kapám kőbe harapott és eltörött. Vittem is haza apám nagy örömére. Ő meg így szólt: „Ne félj, megcsinálom holnapra”. Pedig már azt gondoltam, lesz egy nap pihenő. Nagyon kifáradtunk, de este jót aludtunk. Most döbbentem rá igazán, milyen nehéz is egy földműves sorsa. Ez a két hét volt a nyár legszebb része. Igaz, nehéz volt, de legalább láttam, mennyit érek. NAGY Mária 8. , Néphősök iskola, Csantavér Gyermekhét. Bakota Anasztázia Kanizsai 3. sz. óvoda Magyar Szó Mint múltkori számunkban már közöltem, az idén is megtartjuk a Napsugár-találkozót, mégpedig e hónap 24-én, szombaton a becsei Petőfi Sándor iskolában. A találkozó szponzora a szabadkai MÁRTON AUTÓSZALON lesz, ők siettek ugyanis segítségünkre az anyagi költségek fedezésében. A meghívókat már elküldtük az iskoláknak (amelyek a legszorgalmasabbak voltak az elmúlt tanévben), s most várjuk a visszajelzéseket, amelyek bizony nem nagyon érkeznek, pedig csak egy telefonhívásról lenne szó. Remélem azonban, hogy a napokban már biztosat tudok meg tőletek a találkozón való megjelenésiekkel kapcsolatban. Elég szép számban küldtetek viszont levelet a héten, örültem is nekik nagyon. A következőket illeti dicséret: becsei Zdravko Gložanski iskola: Dancsó Andrea, Berta Laura, Suta Anikó, Pekalié Tímea, Kúti Kornélia, Tóth Mónika, Makra Izolda, Tallós Mónika, Kucsera Ella, Domány Ida, Szlancsik Anna, Sági Laura, Kákonyi Edit, Laue Ágota, Korhec Katarina, Dancsó Arnold és Nagy András. Moholi Novak Radonné iskola: Miklós Melánia, Nagy Melinda, Bogdán Éva, Urbán Zita, Miklós Mónika, Öreg Erika, Miklós Melánia, Bóka Anasztázia, Bakos Gabriella, Gyarmat Szuzanna, Pataki Andrea és Tóth Zsuzsanna. Kikindai Moša Pijade iskola: Kovács Elizabetta, Takács Erika, Szabó Csilla, Mészáros Hajnalka, Gyenge Ervin, Gyuránki Elvira, Gombár Dejan, Szabó Csilla, Rajié Sandra, Tóth Vilmos, Krekus Szilvia, Martonosi Valéria, Raffa Ágnes, Krekus Hajnalka, Dobróka Tímea, Lengyel Szilvia, Sötét Albert, Hancik Roland, Kormányos Mónika, Tóth Tivadar, Kun Elvira és Lucs Ibolya. Szabadkai Ivó Lola Ribar iskola: Dér Katalin, Vass Viktor, Zemkó Renáta, Szenes Tibor, Bagdal Jusztina és Körösi Renáta. Kanizsai 3. számú óvoda: Bakota Anasztázia, Habi Claudia, Vajda Tünde, Balázs Edina, Lázár Anita, Körmöci Zsuzsa, Smit Renáta, Mikuska Éva, Dohár Ildikó, Bata Anikó és Bakota Anasztázia. Ezenkívül: Gedovics Violetta, Szabadka, Váradi Tünde, Szabadka, Fábián Stefánia, Szabadka és B. B., Mohol. Továbbra is nagy érdeklődéssel várom leveleiteket, maradok hű barátotok: ZSUZSA Gép: Kollár Andor, 8. o. Vak Karadié iskola, Bajmok A nyárra emlékezem A kanálison - Holnap reggel megyünk pecázni - mondta Csaba. - Mivel nekem nincs horgászbotom, mert soha életemben nem próbálkoztam ezzel a sporttal, azt mondták, majd ők Lacival hoznak helyettem is. Az út hosszú és keserves volt, de mi azzal szórakoztunk, hogy vicceket meséltünk, és így gyorsabban odaértünk. Ha már ott voltunk, akkor be kellett dobni a horgokat is. Csabi meg én négy bottal egy helyen voltunk, Laci a másik ágon pecázgatott két bottal. Mivel én kezdő voltam, én raktam a botokra a gombócokat és a kukoricát, s csak akkor ültem a kisszékre Csabi mellé, ha ezzel elkészültem. Laci fogta az első halat, méghozzá gombócra. Ezt nem reméltük. Akkor Csabi így szólt: - Ha már a halnak gombócra van gusztusa, akkor arra pecázunk. Bandi, tegyél minden botra gombócot! Hamarosan megindultak a halak, Csabi csak úgy rángatta ki őket, nem győztem kapkodni utánuk, és rakni a gombócot a horogra. Végül akkora zűrzavar támadt, hogy én két botot összekevertem, Csabi meg egyet idegességében eltört. Mérgünkben majdnem ordítottunk, de sikerült kigabalyítani a botokat, és újra leültünk a partra. Megfigyeltük, hogy a buktató mozog. Csabi megrántotta a botot. Mindjárt látszott, hogy nagyobb halról van szó. Ahogy kirántotta a vízből a halat, az nekem akkora pofont adott, hogy hanyatt eszem a székkel. De nem bántam a pofont, inkább örültünk, hogy ekkora halat foghattunk. Csabi felkiáltott: - Ez aztán potyka! Megvan vagy egykilós! Mikor már meguntuk a horgászatot és már nem kapott a hal, hazafelé indultunk. Otthon szétosztottuk a zsákmányt, kb. 3,5-4 kg volt összesen. Lacinak nem kellettek a potykák, így fele részük nekem jutott, fele Csábinak. Ezen a nyáron fogtam először halat, és habár csak hat volt, mégis mondhatom, hogy elégedett vagyok magammal. BEREC András 8. , J. J. Zmaj iskola, Szenttamás Edzőtáborban Augusztusban a kosárlabdacsapattal előkészületre utaztam Kanizsára. Öt napig voltunk ott. Első reggel az edző felébresztett bennünket hét órakor. Megcsináltuk az ágyakat, és elmentünk reggelizni, majd félórát pihentünk, s következett a reggeli futás. Ami azt jelentette, hogy félórát futottunk erdőn, árkon-bokron keresztül, cél nélkül. Amikor lefutottuk az előírt időt, elsétáltunk a kanizsai hídra. Megijedtem egy kissé a magassága miatt, de nagy hősiesen felsétáltam rá! Igaz, nem mertem lenézni, azzal a kifogással, hogy fáj a fejem. Visszatérve a hotelba elhatároztuk, hogy elmegyünk a medencére. Belépőjegyet nem kellett fizetnünk, mert mi voltunk a vendégek. Megsejtődtünk, amikor belementünk a úszni, mivel a víz 31 okos volt, gyógyvíz. Annyira élveztük, hogy nem bírtunk kijönni belőle. Délután elmentünk a városba. Végignéztük az emlékműveket, templomokat és a kirakatokat. Azután a fagyisnál vettünk fagylaltot. A választék nagyon nagy volt. A sok jóízű fagyi közül nem tudtam választani. Minden szép volt, míg el nem jött az edzés ideje. Sokat futottunk, ugráltunk, gyakorlatoztunk. Holtfáradtan vonultunk be a liftbe, mert már nem bírtuk mozdulni se. Akkor megtörtént az, amitől nagyon féltünk. A lift beakadt. Sikítottunk és dörömböltünk, amíg meg nem „mentett” bennünket az edzőnk. Amikor kijöttünk a liftből úgy örültünk, hogy ugráltunk és énekeltünk. A szomszédaink erre természetesen azonnal reagáltak. Lezuhanyoztunk, felöltöztünk és elmentünk vacsorázni, természetesen nem hittel. Utána elkezdődött az úgynevezett „éjjeli buli”. Hálóingbe öltöztünk, összegyűltünk egy szobába és kártyáztunk, hallgattuk a zenét, jósoltunk. Volt, aki a szúnyogokat vadászta. Egy órakor éjjel lefeküdtünk aludni. Ez egy felejthetetlen élmény volt számomra. SÁGI Laura 8. a Zdravko Gložanski iskola, Becse Őszi kép Ó, ősz, öregapó, mit tartogatsz újra meg újra zsebedben? Sok jó időt vagy esőt ? Kis munkásaid szétröpködnek szerte a világban. Híresztelik mindenkinek: Itt az ősz. DUDÁS Diana 5. a Nikola Tesla iskola, Topolya 1992. október 16., péntek IRODALMI ARCKÉPCSARNOK Kedves Könyvbarátok! Az a feladatotok, hogy a nyereményszelvényre felírjátok a két szerző teljes nevét, és egy levelezőlapra ragasztva beküldjétek a következő címre: NAPSUGÁR - MAGYAR SZÓ 21000 Novi Sad V. Missé u. 1. 137. 138. MŰVÉNEK CÍME: 137. Vajdasági magyar néprajzi kalauz 138. A bélakúti/péterváradi ciszterci monostor NYEREMÉNYSZELVÉNY 137. P..............A............... 138. T..........M...................