Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)

1992-11-01 / 301. szám

24 M­ost már biztos, hogy a Zlobo le fog mondani - szóla be tegnap a Zacsekzom­­zéd. - Magával meg mi történt - hökkene meg ataiám. - Lázas, vagy csak sokat ivott, hogy igen op­timista ezekben a nehéz időkben? - Pedig zíntiszta józan va­gyok, és ijenkor úgy vág a te­­stem, mint a zembargós borot­va, amit napbarnított magán­­importőröktől tettek be. És eszembe jut a Zlobo ígérete a belgrádi di­ákoknak, hogy azonnal lemond, ha hazugsá­gon érik. - Ne mongya, zomzéd! És ugyan mikor nem mondott iga­zat a rozsd? - kiváncsiskodó a mama. - Többek között akkor, ami­kor a külföldieknek azt állítot­ta, hogy a Zerbiában nincsenek félkatonai alakulatok. És most ennek a­z ellenkezőjéről győződ­hetett meg Grubác s­zövetségi kisebbségügyi miniszter, aki a saját miniszteri szemeivel látta, amikor a Sjeverin falun átro­bogtak a halálfejes csetnikek. - Biztosan nem a zágrábi tévé statisztái voltak, mint a pazovai szakállasok? - kételke­­dő a mama. - Nem, bizony, mert a sta­tiszták nem hurcoltak volna el 17 muzulmánt, akiket egy hete nem tudnak megtalálni - így a Zacsek. - Meg kell kérdezni a Ker­tes Kracskát, ő jóba van a cset­­nikekkel is, meg a Zloboval is, meg a belügyiekkel is - okosko­­dó a mama. - Nem gomb a mu­zulmán, hogy csak úgy elvesz­­szen. - Erre is megvan a magya­rázat - szólalt meg a tóta. - A Mirko Jovics szerint a muzul­mánok szándékosan tűntek el, hogy a külföld előtt megvádol­hassák a zugrozseni zerbeket. - Na és ahhoz mit szól, zem­zéd, hogy Zabadkán megfenye­gették a magyarokt? - kérdé az­óta. Serre a Zacsek elmesélt egy régi vicct a kisebbségekről: Kiírják a­z állami hentesbolt ajtajára, hogy holnap friss bor­júhús érkezik. Másnap már hajnalban sorakoznak a z embe­rek. De a bolt csaknem nyit ki. Tízkor kijön a hentes, és azt mondja: - Nézzék, emberek, hús lesz, csak kevés van belőle, ezért a muzulmánok meg a triciklis siptárok menjenek haza. Tizenegykor megint kijön a hentes, és hazaküldi a magya­rokat. Délben szól, hogy csak a szocialista párt tagjai maradja­nak. Kettőkor azt mondja a vá­rakozóknak: - Maguk öntudatos zoccia­­lista hazafiak, meg fogják érte­ni, hogy hús egyáltalán nincs, csak csupán a­z európai megfi­gyelőket akartuk megtéveszteni. Megy hazafelé két homorú zoccialista, és az egyik megszó­lal: - Már megint azok a kurva kisebbségiek jártak jól, mert ők már reggel hazamentek. s azonban a múlt vasárnap is majdnem megnyílt a Belg­­rád-Zágráb volt testvériség­­egység autóút, de a­z öntudatos zlavón zerbek még idejében föl­hajtották a­z útra a kombájno­kat. S én csak azon csodálkozok, hogy arrafelé van dízel a kom­­bájnosoknak, hogy leállítsák a forgalmat, errefelé meg nincs gázolaj a parasztoknak a­z őszi vetéshez senem. - Úyan parasztok azok, mint amiben generális én vagyok - jegyzi meg azóta. - Aszt írja a­z újság, hogy a­z egyik blokádos bevallotta, hogy krajinai mili­­cista és csak átöltözött paraszt­nak. - Nézze, zemzéd, maga elhi­szi, hogy a parasztok irányítják a nagy politikát nálunk? - kér­dé a Zacsek. - Ez azonban nem zárja ki aszt, hogy a nagy politikusok között is vannak parasztok - replikára azóta. - Jó, de ha a Hadzsicsra gondol, aki krajinai elnök, ám Zújvidéken kapott albérletet, akkor ő nem földműves, hanem raktáros. Vagyis az volt a Bo­­rovo cipőgyárban, amíg a zug­rozseni zerbek aknavetővel szét nem lőtték a­z egész gyárat, és a Hadzsicsnak új állást kellett találni. - Nem értem, miért szidják észt a z embert - kérdé a mama -, amikor­zépen megmonta, hogy igenis megengedte volna a­z autóút megnyitását, de saj­nos, őtőle senki se nem kérdezte. És hazajön a szolgálatból a cinege Breznyák és a telőszobá­­ban talál egy 45-ös lábbelit. -Te, büdös ringyó! - ront be a hálószobába, ahol a fele­sége éppen dulakod egy kétmé­teres dalijával. - Már megint elfelejtetted megkérdezni tőlem, hogy mikor jövök haza! T­e azonban én már sose le- t­eszek jogász, mert a tóta szerint úgyse fognak kinevezni bírósági elnöknek. És Csubela Ferenc képviselő bácsi jól meg­monta a zerb zkupstinába, hogy a magyarlakta községekben a 14 legbefolyásosabb igazság­szolgáltatási helyre csak egy magyart neveztek ki. És ha úgy van, ahogy a Tyerkovity mi­niszter is állítja, hogy csak csu­pán a rátermettséget vették fi­gyelembe, de nem a nemzetisé­get, akkor bizony az derül ki, hogy a magyar igencsak tehet­ségtelen nép, mert a Zabadkán is mind a négy tisztségre zerhe­ket nevezett ki a miniszter. És a Tyerkovity úr, aki viszont a te­hetséges céragórác nemzetből való, mint a doktorka Rado­­mán, biztosan úgy gondolja, hogy a magyarok inkább lóra meg kapára termettek. És a Nobel-díjat is csak azért osztot­ták ki a magyar tudósoknak, mert Stockholmban is sok a zerbgyűlölő. Ja és, Zabadkán mesélnek egy 6 + 2-es viccet, vagyis olyant, amiért hat év jár an­nak, aki meséli, és 2-te annak, aki hallgatja, de ám ez csak a verbális deliktum alatt volt ér­vényes. De azonban azatám csak azért mesélte el a Zacsek­­nak, hogy ő is tudja, mennyire megromlottak ott a viszonyok. És kérdi a vegyes nemzetisé­gű kis Jovica a zerb apukájától és a bunyevác anyukájától, hogy akkor ő most micsoda? - Apukád után zerb vagy, én utánam meg bunyevác - mondja az anyukája. - De mi­ért fontos ez neked, Jovica, ta­lán mert tankétolnak bennete­ket a választásokra ? - Nem, csak azért, mert ha bunyevác vagyok, akkor alkud­ni fogok a Perica kerékpárjára. Ha meg zerb, akkor elveszem. Pistike, a tehetségtelen Jaés, lehet, hogy nem jele­nik meg a Magyarzó, meg a Borba, meg a Vreme, meg a többi független új­ság a papírhiányból meg a választási kapmányból ki­folyólag, de a belgrádi te­levízió biztosan megjele­nik, mert ott sosincs hiány Stulákból, Dmitrovicsok­­ból meg Bjeleticsekből. De ám van megoldás a pa­pírhiányra is a Magyarzó számára, mert a Lucsics miniszter bácsi levelet írt a Biztonsági Tanácsnak, és ha pontosan címezte, meg jó bélyeget ragasztott rá, akkor lehet, hogy már a decemberi választásokig meg is érkezik Nyujorkba. SZERDÁN! SZERDÁN! SZERDÁN! ■ A SZERZETESI ÉLET ÉRTELME - Burányi Nándor riportja ■ JOGI ESETEK - A nem vagyoni kártérítés ■ ORVOSI TANÁCSOK - Kockázatos élvezeti szerek - A tojásról orvosi szemmel ■ SZEXKURZIÓ - Újra a pornográfia ■ MADÁRNAPTÁR - Őszi vizek mentén ■ GOMBAKALAUZ - Fehér őzlábgomba ■ AUTÓZÁS - A kétüteműek új nemzedéke ■ FOTÓZÁS - Előhívási fogások bizonytalan esetekben ■ BÉLYEGGYŰJTÉS - Szlovén újdonságok - Belga szí­nek - itztológuspótló ■ KÉZIMUNKA - Kényelmes kötött mellény ■ DIVAT - Sikkes kétrészesek ■ BARKÁCSOLÁS - Több meleget! ■ HASZNOS TUDNIVALÓK - Fortélyok a tojásról ■ SÜTÉS-FŐZÉS - Tojásételek ■ GRIMASZ-ka a humort kedvelőknek ■ POÉNVADÁSZAT a rejtvénykedvelőknek Magyar Sió Politikai napilap Alapító: Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza Szerkeszti a szerkesztőbizottság Fő- és felelős szerkesztő: Bálint Sándor Főszerkesztő-helyettesek: Friedrich Anna és Piszár József. Rovatvezetők: Gyarmati József (deszk), Fehér István (belpolitika), Sebestyén Imre (külpolitika), Sinkovits Péter (művelődés), Gáspár Mihály (sport), Erdősi Loc Valéria (Vajdaság), Szabó József (Szabadka). A vasárnapi szám szerkesztője:R. Garai Béla A szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1. Telefonok: Központ: (021) 611-300. Titkárság: (021) 56-066. Ügyeletes szerkesztő: (021) 56-624. Külpolitikai rovat: (021) 623- 347. Művelődési rovat: (021) 56-731. Sportrovat: (021) 56-096. Vajdasági rovat: (021) 57-097. Szabadkai rovat: (024) 23-922. Hirdetőosztály: (021)57-633. Telex: 14199. Telefax: (021) 57-208. Folyószámla: 65700-603-8217. (Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.) Kiadja a FORUM Lap- és Könyvkiadó Nyomdaipari Közvállalat. Vállalatigazgató: Maród Miklós Előfizetés egy hónapra 7600 dinár, negyedévre 22 800, fél évre 45 600, egész évre pedig 91 200 dinár. Külföldre az említett dinárár kétszerese, devizában történő fizetés esetén pedig egy hónapra 40 DEM, negyedévre 120 DEM, fél évre 240 DEM, egész évre 480 DEM, vagy az ennek megfelelő más konvertibilis valuta. Terjeszti a FORUM - TERJESZTÉS tt. Lapterjesztő és Áruforgalmazó Részvénytársaság, Újvidék. Igazgató: Hemm János Folyószámla: 65700-601-14861 Telefon: (021) 56-969. Készül a Forum Nyomdában, Újvidéken. Megbízott igazgató: Stojfin Eszter Magyar Szó ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 9.15 Műsorismertetés 9.20 Magyar nyelvű gyermekműsor A Milyen pályát válasszak című kétrészes gyermekműsor a sza­badkai Vili, vajdasági rohamb­rigád iskolában készült. A mű­sorvezető Siflis Mária pedagó­gus, aki érdekes, játékos módon tárgyalja meg diákjaival ezt a fontos témát. Szerkesztő: Lecsár Edit Rendező: Póth Imre A műsor második részét novem­ber 8-án sugározzák. 9.35 Frédi és Beni a két kőkorszaki szaki kalandjai - rajzfilmsoro­zat 10.00 Román nyelvű magazin 11.00 Hírek 11.05 Mi az UNICEF? 11.45 Gyermekműsor 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délben 13.00 Hírek 13.05 Barázda - magyar nyelvű falu­műsor 14.00 Hírek 14.05 Krzsyszof Kieslowski emléke­zései - dokumentumműsor 15.15 Érintkezőpont 16.15 NOMUS 92: Nenad Léon­ hangversenye 17.00 Hírek 17.05 Rajzfilm 17.10 Jean Paul Belmondo filmjeinek ciklusa Megváltoztathatatlanok - fran­cia játékfilm Hogy betörhessen a múzeumba, a fiatal és jóképű bűnöző erede­ti ötletet agyal ki: elcsábítja a múzeumban dolgozó konzervá­­tor lányát... Szereplők: Jean-Paul Belmon­do, Genevieve Bujold 18.45 Tapsi Hapsi show-ja - rajzfilm­sorozat 19.00 Híradó (magyar) 19.30 Híradó, 2. 20.20 Képmutatók - szórakoztató so­rozat 20.55 Alkalmi beszélgetés 21.40 Vasárnapi sportszemle 22.25 Szórakoztató zenés műsor 22.55 Híradó, 3. 23.25 A dicsőség ösvényén - filmso­rozat, 1. rész A sorozat arról szól, hogy mi­lyen ügyeskedések és fondorla­tok folynak magas társadalmi körökben. Ebbe a társaságba a véletlen folytán egy fiatalember is bekerül, és nemigen találja fel magát... 0.20 Hírek 0.25 Műsorzárás NS PLUSZ KÍSÉRLETI CSATORNA 20.05 A La Sept műsora - válogatás a francia szatellitműsorból 0.30 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 7.20 Zenés klipek 7.30 Reggeli tévéműsor 9.35 Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki kalandjai - amerikai rajz­filmsorozat 10.00 Zenés csúszda - zenés műsor 11.00 Hírek 11.05 Mi az UNICEF? 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny délben 13.00 Hírek 13.05 Flash - amerikai filmsorozat, 13. rész 14.00 Hírek 14.05 Titkos küldetésben - amerikai filmsorozat, 14. rész (ism.) 14.50 Rajzfilm 14.55 A Biblia corba együttes szóra­koztatja önöket 15.40 Isyblues-tehetségek 16.05 A jövő után - ismeretterjesztő műsor 17.00 Hírek 17.10 Jean-Paul Belmondo filmjei­nek ciklusa Megváltoztathatatlanok - fran­cia játékfilm 18.45 Tapsi Hapsi show-ja - rajzfilm­sorozat 19.10 Jó éjszakát gyerekek! 19.30 Híradó, 2. 20.20 Képmutatók - szórakoztató műsor 20.55 Alkalmi beszélgetés 21.40 Vasárnapi sportszemle 22.25 Belgrádi éjszaka Oliver Mandié 22.55 Híradó, 3. 23.25 A dicsőség ösvényén - angol filmsorozat, 1. rész 0.20 Hírek 0.25 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 8.20 Műsorismertetés 8.25 Kedvencem, 7. és 8. rész 9.25 Jugoskandic sikerklip 9.55 Hírek 10.00 Műsor a katonáknak Benne: Menni vagy meghalni -amerikai játékfilm 13.00 Sportdélután Benne: Sombor-Buducnost - kézilabda-mérkőzés, nők Proleter-Pardzan - labdarúgó­mérkőzés 19.00 Olasz labdarúgóliga : 19.30 Zenés műsor 20.00 Üdvözlőlap helyett: Bambi - műsor az újvidéki stúdióból 21.00 Hírek 21.15 Részvevő és szemtanú - doku­mentumműsor 22.00 Régi, szép idők - zenés műsor 22.40 Riportműsor 23.10 Filmriport a Proleter-Pardzan labdarúgó-mérkőzésről 23.40 Filmriport a Priština-Bu­­ducnost labdarúgó-mérkőzés 0.10 A sakk világa 0.55 Belgrade evening report HÁRMAS CSATORNA 7.55 Jó napot 8.00 Hírek, a nap sikerei, meteoroló­gia 8.10 Zenés emlékkönyv (ism.) 9.00 Hírek, a nap sikerei, meteoroló­gia 9.10 Kamerával a világ körül 10.00 Hírek, a nap sikerei, meteoro­lógia 10.10 Rajzfilmek 11.00 Hírek, a nap sikerei, meteoro­lógia 11.10 A szivárvány másik oldalán 13.00 Hírek 13.10 A vasárnapi ebéd mellé 14.00 Hírek 14.05 Meglepetésfilm 16.00 Hírek 16.15 A Worldnet a hármas csatorná­nak 16.30 Garázsgettó 17.00 Hírek, a nap sikerei, meteoro­lógia, apróhirdetések 17.10 Rejtett kamera - amerikai film­sorozat (ism.) 18.00 Hírek 18 05 Love You Live 19.00 Hírek, a nap sikerei, meteoro­lógia, apróhirdetések 19.20 Esti mese 19.30 Csak zene 20.00 Hírek, meteorológia, apróhir­detések 21.00 Hírek, a nap sikerei, meteoro­lógia, apróhirdetések 21.15 Sportmix 22.00 Hírek, meteorológia 22.10 Szórakoztató vetélkedő 23.00 Hírek 23.10 P. J. Booker - filmsorozat 0.00 Hírek, meteorológia 0.10 BBC World Service 0.35 MTV MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 6.38 Műsorajánlat 6.40 Falutévé magazin 7.25 Tini nindzsa teknőcök - ameri­kai rajzfilmsorozat 7.50 A Biblia üzenete 8.00 Közjáték 8.05 Kávé habbal - csevegések kora reggel 8.30 Vasárnapi turmix - TV 1-veleg, nemcsak otthonülőknek 11.00 Evangélikus istentisztelet 12.00 Távoktatás - Példák és techni­kák - a brit Open Learning School távoktatási technológia bemutatkozása 13.00 Röplabda, női Szuper Liga - Eger-SK Praha 14.15 Zürichi páncélterem - NSZK- beli filmsorozat. A kék királynő 14.55 Mi a zene? - amerikai film 16.00 Van benne valami - barkoch­­bajáték 16.40 Örömhír - a Metodista Egyház műsora 17.00 Walt Disney bemutatja - Ka­csamesék - Zorro, 10. rész - Az utolsó lovag, 10. rész - Csipet csapat 18.45 Góóól... - labdarúgó-összefog-19.30 A HÉT - benne: híradó 20.30 Telesport 20.40 Közjáték (ism.) 20.45 TV 1 Filmutazás - Sztárportré: Marion Brando - Teaház az Augusztusi Hold­hoz - amerikai film Rendező: Daniel Mann Főszerepben: Marion Brando, Glenn Ford, Machiko Kyo Sajátosan értelmezik az ameri­kaiak a II. világháború után Okinawa szigetének demokrati­zálását. Egy antikatona és egy minden hajjal megkent tolmács érkezik Tobiki faluba, ahol rög­tön nekilátnak a szervezésnek.­­ Japán, magyar kamerán ke­resztül - útifilm -Japán karmesterek Magyaror­szágon kb. 23.35 Mesterségem címere - beszélgetés az Egyesült Álla­mokban élő Kovács Béla tudo­mányos kutatóval sajátos életpá­lyájáról, tudományos eredmé­nyeiről 23.50 Képújság MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 7.00 NAPRA­forgó­­ magazin a reg­gelihez 7.00 Pszichológiai tanácsadás - Koz­metika nőknek - Kiskerti teen­dők - Divattanácsok - Jó étvá­gyat! - Gyermekkuckó 8.00 Programajánlat - Szociális hír­adó -Jogi tanácsadó 9.05 Zsebtévé (ism.) 9.45 Észbontó - ismeretterjesztő gyer­mekmagazin 10.05 Éneklő íróság 10.25 „Mily kedves a te hajlékod...” - az istentisztelet kánonja 10.55 Magyarul Angliában Negyven esztendős a londoni magyar műkedvelő néptánc­együttes 11.30 Mi történt a jövő héten? - tu­domány- és művelődéstörténeti műsor 11.40 Ameddig a harang szól - A csá­­nyi dinnyések 12.00 Műsorelőzetes 12.10 Cigányzene - Kalla Sándor és zenekara muzsikál |A BECSEI SÖRGYÁR 12.25 Gazdaképző. Házigazda: Dr. Bálint György 13.15 Népzenei magazin - balkáni táncok 13.20 SörSok - munkavállalók maga­zinja 14.00 Melyiket a 3 közül? - játékos vetélkedő 14.30 Tatarozás - Novus Művészeti Egyesület, 2. rész 15.00 filmmúzeum - Válogatás Ho­moki-Nagy István termé­­szetfilmjeiből A kurtalábú pásztor - magyar film 16.10 K + P (Kárpótlás és privatizá­ció) - szolgáltató műsor 16.30 Az elmúlás szobra 16.40 Kortársaink voltak - Holt köl­tők vallomásai (Részletek az 1970 és 1990 között ké­szült portréműsorokból) 17.20 Kolumbusz és a felfedezések kora - ismeretterjesztő filmso­rozat, 3. rész: Az átkelés 18.25 Delta - tudományos híradó 18.50 Vízipók, csodapók - magyar rajzfilmsorozat 19.05 Família Kft - magyar filmsoro­zat, 51. rész 19.40 Egy ember az örökkévalóság­nak - amerikai film Rendező: Charlton Heston Szereplők: Charlton Heston, Vanessa Redgrave, Sir John Gielgud, Martin Chamberlain és mások A drámairodalom immár örök­zöld klasszikus darabja VIII. Henrik angol király és a lord­­kancellár Morus Tamás vitájá­nak története, amely egyben Morus életének utolsó tíz esz­tendejét örökíti meg. 22.10 Mozart: g-moll szimfónia K.550 22.45-23.35 Telesport Válogatás a műholdas tévéműsorból RTL 6.00 Beverly Hills Teens (sim.) 9.45 Minisztárok 10.05 Férfi az Atlantiszról - amerikai filmsorozat 13.00 Gyermek-slágerparádé 14.00 Grant kapitány kalandjai - angol játékfilm 20.15 Ketten Miamiban - né­met-olasz sorozat 21.55 Tévétükör 0.00 Kabaré 5.10 Fiatalok magazinja SAT 1 10.40 A borzalom ideje (sim.) 12.40 így láttuk: 13.20 Páratlan páros 13.50 Enterprise Űrhajó - ameri­kai filmsorozat 14.50 Tenisz 17.30 Malibu vízi mentői - ame­rikai filmsorozat 19.20 Hírek 23.25 Környezetvédelmi riport 23.55 Smiley emberei - angol filmsorozat PRO 7 5.55 Eredeti színek 6.20 Vadállatok birodalma - amerikai dokumentumfilm 8.55 A világűr túloldaláról jöttek - angol tudományos-fan­tasztikus film 10.30 Dien Bien Phu­pokla - an­gol játékfilm 12.25 Cosby-show - humoros so­rozat 17.10 T. J Hooker - amerikai filmsorozat 20.15 Akasztófa - amerikai wes­­ternfilm 22.30 Zardoz - angol játékfilm 0.35 Az Angyal - angol krimiso­rozat BANKÜGYLETEIT BÍZZA A PANNON BANK RT. BANKHÁZRA 1992. november 1., vasárnap Tévénézők figyelmébe! Ma 17 órai kezdettel ismét megkezdi adását az első ma­gyar műholdas tévéműsor. A műsort az Eutelsat II. F3-as hold továbbítja (16 fok, kelet). Az adás első két órájában mo­noszkóp lesz látható, a műsor pedig 19-től 22 óráig tart.

Next