Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)

1992-11-02 / 302. szám

1992. november 2., hétfő Körmönfontság A köztársasági kormánynak még aratáskor tett melldöngető ígérete ellenére a mezőgazdasági termények ellenértékét jókora késéssel kapják kézhez a termelők. Nem nehéz kiszámolni, hogy ilyen nagy inflá­ció közepette a végén voltaképpen mennyit is ér az egyébként sem meg­felelő vételár. Lázonganak is ezért a termelők. Kétségbeesésükben még útzárlatokat is­­ emelnek. A kormány persze ettől sem esett rögtön hasra, hanem különbö-­­­ző trükkökkel igyekezett elterelni a figyelmet és a felelősséget önmagáról. Először azt híresztelte, hogy a feldolgozóipar már megkapta a kifizetéshez­­ szükséges pénzt, de késlekedik átutalni azt a szövetkezeteknek, illetve a társastermelési egységeknek. A szegény termelő így aztán nagyhirtelen nem is tudja, hogy tehetetlenségében kit szidjon. Amikor már vészesen magas szintre csökken a haragja, akkor a kormány mégis csak kiadja a pa­rancsot, megindul a pénzkifizetést elindító folyamat. Utaznak a papírok,­­ rendeletek, pénz viszont nem. Ezúttal a gyárak mossák kezeiket, ők tiszták, átutalják a pénzt, a szövetkezeti pénztárak viszont üresek, a pénztárosok viszont most már közvetlen közelről hallják a becsapott termelők jogos szita­­­kozódását. Pénz sehol. Hol van? Erre csak a jóságos Isten, meg talán néhány köz­társasági kisisten tudna választ adni. Az utóbbiak meg is próbálják, igencsak körmönfont módon. Most a szö­vetségi kormány megszigorító pénzpolitikájára hivatkoznak. Nincs pénzki­bocsátás, ezért lett hiánycikk a dinár. Arról persze bölcsen hallgatnak, hogy hol van a még közforgalomban lévő pénz. Bűnbak viszont van. A tér­­­­ményárért váró paraszt, a fizetéséért sorban álló munkás tele szájjal szid­hatja a szövetségi kormányt és politikáját. Ebből ugyan nem sok hasznuk lesz. De nagyobb lesz a zűrzavar, köny­­nyebben ténykedhetnek a zavarosban halászók. Ezt ők nagyon is jól tud­ják, hisz ilyesmihez nem először folyamodtak. Volt már egy szövetségi kor­mány, amelyet egyebek között éppen ilyen pénzügyi machinációkkal, han­gulatkeltéssel döntöttek meg. Akkor bevált az ilyen trükk, miért ne jönne be ismét? Van azonban persze egy olyan mondás is, hogy: addig jár a kor­só a kútra... Félő viszont, hogy a korsótöréskor is a kisemberek járnak a legrosszab­bul. Éppen a tömegek ebbéli félelmére alapoznak a hatalomtartók pénzpo­­­­litikai és egyéb manipulációikkal is. LAJBER György Diófából A­z ilyen háborús időkben minden­féle hírek keringenek, melyeket általában elhisznek az emberek, min­den komolyabb ellenőrzés és utánajá­rás nélkül. Persze vannak dolgok, melyeket valóban nehéz ellenőrizni. Például azt, hogy igaz-e: a temetkezé­si vállalatok félholtra keresik magu­kat, és koporsót nehezebben lehet kapni, mint étolajat vagy Zastava sze­mélygépkocsit? A dologban természe­tesen van valami, mert háborús idők­ben valóban több a halott, csak az a bökkenő, hogy az ellenfelek rendsze­rint a másik fél áldozatainak számát „tudják” pontosan, az övékét pedig az ellenfél közli, amit természetesen senki sem hisz el. Tény viszont, hogy a koporsókat gyártó üzemek az utóbbi két évben nem termelnek raktárra, mert termékeik azon frissiben elkelnek. A koporsógyár­tás fellendülését azonban fenntartással kell fogadni, hiszen Jugoszláviánk vala­mivel kisebb lett és nem mellékes, hogy az eddigi szükségletek 30 százalékát a szlovén cégek elégítették ki. Bizonyára ők sajnálják legjobban, hogy legalább a temetkezést illetően nem maradt egysé­ges az előző Jugoszlávia, hiszen a kam­­niki gyárban évente 70 000 koporsó ké­szült, egyenesen nekünk, déli balkáni­aknak. Szlovéniában ugyanis (pechük­ koporsóte­ re) a halottak 80 százalékát elhamvaszt­ják. Miután megszakadtak ezek a más­világra vezető, de még mindig földi kapcsolatok, kénytelenek voltak be­dobni magukat a mi vállalataink. A to­polyai Usluga évi 45 000 koporsóval a legnagyobb lett Jugoszláviában, de tíz­ezren felülire emelte sorozatgyártását az obrenovaci és a ljubovijai koporsó­készítő társultmunka-szervezet is. A fe­hértemplomi bútorgyár sem bízott túl­ságosan a gazdaságstabilizálási refor­mokban, mert abbahagyta a konyha­bútorok és a hálószobabútorok gyártá­sát, és helyettük az egyszemélyes fek­vőhelyek, a koporsók készítését iktatta programba. A temetkezési vállalatok országos társulásában tagadják, hogy a termelés állítólag 800 százalékkal nö­­vekedett volna, azt azonban beismerik, hogy termékeikért bizony sorban áll­­nak — természetesen azok, akik még állhatnak. Azt pedig leplezetlen büszkeséggel hangsúlyozzák, hogy az elmarasztalt és kitagadott Jugoszlávia temetkezési vál­lalatainak közösségét nem zárták ki az európai társulásból! Úgy látszik, Euró­pában a halott jugoszlávokat többre be­csülik, mint az élőket. A dúló háború el­lenére is mondhatjuk tehát, hogy: Béke - porainkra... NAGY Nándor HAMAROSAN Megint fizetünk az orvosnál A köztársaság egészségügye a legutób­bi összeszámláláskor 19 milliárd dináros veszteséget mutatott ki. Szerbiában ren­geteg a menekült és a munkanélküli, va­lamint a kényszerszabadságon levő dol­gozók, akik nem fizetnek egészségügyi já­rulékot, ugyanakkor joguk van a díjmen­tes egészségvédelemre. A szerb kormány a jelenlegi helyzetben ismét a népszerűt­len intézkedés, a participáció bevezetése mellett döntött, s a Szerb Képviselőház elé utalta az erről szóló javaslatát. Ha a képviselők elfogadják a participáció beve­zetését, a köztársaság lakosságának 70 százaléka nem szetne hozzájárulást az egészségügyi szolgáltatások után, a 30 százaléka pedig igen. A Köztársasági Egészségügyi Minisztérium és a szerb kormány hosszas huzavona után döntött a szelektív úton történő participáció meg­fizettetése mellett, ami azt jelenti, hogy a végsőkig elszegényített középosztály - amely tulajdonképpen már nem is létezik - fizeti meg az egészségügyben uralkodó katasztrofális helyzetnek az árát. Koráb­ban ugyanis a participáció két változatá­ról folyt a vita: az egyik szerint mindenki keveset fizetett volna, a most javasolt má­sik változat szerint a többség nem fizet, aki pedig fizet, az nagyobb összeget kény­telen leszámolni, ha megbetegszik. A szerb kormány javaslata értelmé­ben - persze, ha elfogadja a Szerb Kép­viselőház - a közeljövőben az orvosi vény után 300 dinárt fizettetnek, az egészségházban az orvosi vizsgálat 200 dinárba, az orvos házi látogatása 400 di­nárba, a szakorvosi vizsgálat 400, a diagnosztikai szolgáltatások pedig 1000 dinárba kerülnek (röntgen, ultrahangos vizsgálat stb.). A kórházi kezelés sem lesz ingyenes: 350 dinárt kell fizetni egy-egy napért. Ha a nyugati fizetésekhez viszonyít­juk ezt a participációs skálát, tényleg nem sok, viszont, ha 100 márkás kere­setünkhöz mérjük, akkor szinte megfi­zethetetlen. Cs. I. Nincs bankjegy a nyugdíjakra A Szerb Nemzeti Bank, valamint a fi­zetésforgalmi és pénzügyi felügyelet szolgálata megbeszélést tartott arról, hogy sürgős levelet intéznek Jugoszlávia Nemzeti Bankjához azért, mert a ban­kokban és a postán sincs készpénz. A kölcsön- és monetáris politika sokkal szigorúbb, mint amilyen szigorúságot a valóság engedélyez számunkra - jelen­tette ki Dragomir Ćurčić, Szerbia pénz­­forgalmi szolgálatának megbízott igaz­gatója. Erre a megbeszélésre azért van szükség szerinte, mert itt van a két nyugdíjkülönbözet kifizetése, erre 65 milliárd dinárra van szükség, készpénz pedig mutatóba sincs. Magyar Szó Kupuszinán senkinek sincs kifo­gása az ellen, hogy a falu határában 110 kilovoltos, nagyfeszültségű táv­vezeték épül, hiszen nagyon jól tud­ják, hogy a távvezeték építésének milyen oka van. Ily módon szeret­nék minél előbb rendezni Baranya lakosságának rendszeres villany­áram-ellátását. Közeleg a tél, ezért mindenkinek sürgős. Az említett távvezeték Apafin és a baranyai Pél­­monostor között, gyorsított ütem­ben épül. Toronymagas oszlopokra kerülnek a vastag huzalok. Teljes gőzzel üzemelnek a munkagépek, mert mindenkit szorít az idő. A táv­vezeték egy része a kupuszinai ha­tárban húzódik. A Kucska nevű ha­tárrészben javában dolgoznak a gé­pek, az emberek. Mivel a Dunán át húzódik a vezeték, egyáltalán nincs könnyű dolguk az építők­nek, de a kupuszinaiak szempont­jából nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a hatalmas villanypóznák, acéloszlopok alapjait a földjeiken ásták ki. A szerződésen még meg sem száradt a tinta, még le sem járt a fellebbezési határidő, de már dolgoznak a gépek. A gyümölcsö­sökben lebontják a kerítéseket, 10-15 éves gyümölcsfákat duzgál­­nak ki, csonkítanak meg. „KI SEM MEREK MENNI A HATÁRBA” A földek egy részének kisajátításá­val kapcsolatban Guzsvány János földműves a következőket mondta: - Ki sem merek menni a bucská­­ba, megnézni a gyümölcsöst, mert annyira fáj, hogy a földünkre kerül az acéloszlop. Kiásták a nagy göd­röt, betemettek sok fát. Azt mond­ták, hogy megtérítik a kárt. Ahány gyümölcsfát tönkretesznek, annyi facsemetét vásárolnak, meg hogy ki­fizetik a fák tízévi átlagtermésének árát. Kérdezem, miért kerülték ki az apatini mezőgazdasági kombinát meg a kupuszinai szövetkezet par­celláinak jó részét. Miért húzódik kifli alakban a távvezeték, és nem légvonalban? Bele kellett egyezni, hogy odaadjuk azt a 20-30 négyzet­­métert, mert az állam ellen semmit sem tehetünk. A mai időben nem­igen lehet feszelegni. ■ Lesz-e kártérítés?­­ Nem tudom, mikor fizetnek kár­térítést. Azt mondták, először egy bi­zottság majd felbecsüli a kárt, és majd utána intézkednek. Azt sem tu­dom, hogy a mai inflációs világban milyen árat vesznek alapul. Milyen lesz az a bizonyos piaci ár. Meg va­gyunk károsítva. Kiszedik a fákat, odarakják azt az istentelen vaspóznát. Volt, ahol 150 köbméter földet ástak ki. Csak a fák ágainak hegye látszik ki a kiásott földből. Ugyan mi lett volna, ha nem egyezek bele a kisajátításba? Semmi. Egy fecske nem csinál nyarat. Ez az igazság. Pécsics Mihály is gondban van.­­ Tízéves fákról van szó, három helyen letaposták a kerítést. Először kimérték az oszlopok helyét, leverték a karókat a földbe, és csak utána hív­tak bennünket beszélgetésre. A meg­hívón is téves volt a dátum. Nekem is azt mondták, hogy megtérítik a kárt. De hogy lehet tíz év munkájának a kárát megtéríteni? Tíz évig gondoz­tam azokat a fákat, most meg egysze­rűen kiduzgálják őket. Épp a gyü­mölcsös közepébe kerül az oszlop. Mindig kerülgetni kell. Majd meglát­juk, megkapjuk-e a kártérítést, és ha fizetnek, mennyit fizetnek. Kifizetik-e a legázolt kerítést is. Ha nem egye­zünk bele a kisajátításba, megtalálták volna a módját, hogy rábólintsunk. Egy kicsit tartanak az emberek vala­mitől. Félnek. Maros József és Rozália: - Beleegyeztünk, odaadtuk a föl­det. Behívtak bennünket a községhá­zára, fél órán át gépeltek, aláírtuk, hogy beleegyezünk, és kész. Nem is tudtam pontosan, hogy miről volt szó. A lényeg az, hogy a végén alá kellett írni a papírt. Azt mondták, majd megkapjuk a kártérítést Szentgyörgyi István. - A községházán azt kérdezték, beleegyezünk-e abba, hogy a távveze­ték építésekor acéloszlop kerül a mi parcellánkra is. Ha igen, akkor írjuk alá. Szépen behívattak mindenkit. Én is aláírtam azt, hogy lemondok 20-22 négyzetméternyi földről. Mindenki­nek kell az áram. Remélem, a kártérí­tést is kifizetik. BELGRÁDBAN LEHET PANASZT EMELNI Az üggyel kapcsolatban Branko Vojvodic, az apatini községi képvise­lő-testület vagyonjogi osztályának ta­nácsosa a következőket mondta:­­ A testület az év elején annak rendje és módja szerint határozatot hozott az érintett parcellák egy-egy darabjának kisajátításáról. Összesen 32 tárgyról van szó, Kupuszinán 12 személyt érint a kisajátítás. A testület határozata értelmében folyamatban van a dolog. Most kézbesítjük a vég­zéseket. Még nem járt le a fellebbezé­si határidő. Mindenkinek méltányos kártérítés jár, a kárt majd szakbizott­ság becsüli fel. Még nem tudni, hogy az érintettek mikor kapják meg a pénzt. Ha valakinek kifogása van a végzés ellen, közreműködésünkkel az illetékes belgrádi minisztériumhoz fordulhat. A kupuszinai földművesek azon­ban a jelek szerint nemigen bíznak abban, hogy ha fellebbeznek, pana­szuk Belgrádban esetleg meghallga­tásra talál. Messze van Kupuszinától Belgrád. Abban sem igen bíznak, hogy egyáltalán kapnak-e kártérí­tést. Különösen a mai világban a kártérítés értéke gyorsan elveszik. Csak legyintenek, mondván, úgyis úgy csinálják, ahogy akarják. Lehet, hogy nekik van igazuk. Nagyon jól tudják, hogy a távvezeték építése sürgős feladat. Ugyan ki törődik most azzal, hogy Kupuszina határá­ban kivágtak, kihúztak, betemettek száz-kétszáz gyümölcsfát, és hogy arról mit gondolnak az emberek, meg kapnak-e méltányos kártérí­tést. KŐVÁRI Árpád KUPUSZINAI GONDOK Kisajátítás szépséghibákkal Nagyfeszültségű távvezeték épül a falu határában - Kapnak-e kártérítést a földművesek? BELPOLITIKA 5 Statisztika baranyai módra Manipulálás a népszámlálás adataival - A szerbek hihetetlen szaporulata - Hova tűntek a jugoszlávok? Egy baranyai ember egy sima lapú füzetla­pot terít elébem. Ceru­zával rajzolt táblázat van rajta golyóstollal írt számokkal. Baranyában az 1992. márciusi adatok (nép­­számlálás?) szerint 23 458 szerb (59 százalék), 7689 horvát (19), 6926 magyar (17) és 1409 (5) egyéb nemzetiségű pol­gár él. Összesen 39 482 lélek. Ezek a számok a hármas számú krajinai hivatalos lapban jelen­tek meg. Emberem elmondja azt is, hogy március óta a fenti arány még in­kább a szerbek javára billent, mert számuk most eléri a 30 000-et, azaz a lakosság 66 szá­zalékát. A horvátok és magyarok arányszáma pedig nemcsak azért csökkent, mert a szer­­bek száma nőtt. A hor­vátok és a magyarok el­költözése (elűzése) Ba­ranyából a szerbek ha­talomra jövetele óta fo­lyamatos. Alkalmi ismerősöm elmondja azt is, hogy az 1991-es népszámlálás szerint 54 087 lakosa volt Baranyának, ebből 36 százalék volt a hor­vát, 23 százalék szerb, 19 százalék magyar és 22 százalék egyéb nem­zetiségű és jugoszláv. Érdekelt, hogy a he­lyi szerb hatalom mivel magyarázza a baranyai szerbek világritkaság­ként elkönyvelhető népszaporulatát. Nikola Zivkovicnak, a pélmo­­nostori tájékoztatási tit­kárnak van válasza a kérdésre.­­ A horvátok hamisí­tották az 1991-es adato­kat. Hatezerötszáz (6500) horváttal írtak be töb­bet, mint amennyi van. A valódi kilencvenegyes adatok a következőek: Baranya lakosságának 43,9 százaléka volt szerb, 31,9 százaléka I horvát, 19,12 százaléka I magyar, 0,4 százaléka­­ Crna Gora-i, 1,9 száza­­l­­éka jugoszláv és 2,8 I­I százaléka egyéb. Az idei­­ adatok, amelyek ennek már megvannak, azok pontosak. - Tudják-e bizonyí­tani, hogy a horvátok valóban meghamisítot­ták a népszámlálás ada­tait? - Természetesen. - Mivel? - Vannak kimutatá­saink, hadd ne szedjem most elő. Minden bizo­nyítva van. - Megkaphatnám esetleg az 1981-es ada­tokat? - Miért kéri? - Összehasonlítás cél­jából. Akkor ugyanis va­lószínűleg a horvátok­­nak még semmi érde­kük sem volt hamisíta­ni. Megnézhetnénk az 1971-es adatokat is esetleg. - Mindez valahol megvan. Ki kellene ke­resni. Ezeket az adato­kat még senki sem kér­te tőlünk. Ha holnap eljön, meglesznek. - Holnap nem tu­dok újra Pélmonostor­­ra utazni. - Hát akkor majd legközelebbi találkozá­sunkra elkészítem eze­ket az adatokat is. Nem szükséges, kike­restem magam. 1981- ben Baranyának 53 409 lakosa volt: horvát 19 136, szerb 12 857, ma­gyar 9920, jugoszláv 8397, német 410, szlo­vén 353, Crna Gora-i 275, cigány 262, román 204 és így tovább. Az arány a következő: 35,8 százalék horvát, 24,1 százalék szerb, 18,6 szá­zalék magyar és 15,7 százalék jugoszláv. Fel­tűnő, hogy a jugoszlá­vok száma az 1981-es népszámlálási adatok szerint igen magas volt. Sajnos ezzel a számmal most manipulálni lehet. Jugoszlávoknak vallot­ták magukat a vegyes házasságból származó polgárok. Őket a politi­kai szelek hol az egyik nemzetiséghez, hol a másikhoz fújják, fújhat­ják. A horvátok kilenc­­venegyben a jugoszlá­vokat kimutatták. Az el­múlt egy évben tűntek el Baranyából. Vajon hova? NÉMETH Zoltán (Dormán László felvétele) Nikola Zivković: Minden bizonyítva van

Next