Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)
1992-11-16 / 316. szám
G MŰVELŐDÉS Bélyegbojkott A Bostonban feladott levélborítékon 29 centes USA-bélyeg színes fénymásolata. Annyira hű kópia, hogy a „nagy” amerikai posta is megette az átejtést és egészen Szerbiába kézbesítette a küldeményt. Pedig a bélyegmásolaton egy apró művészi beavatkozás is ott díszeleg: színes halálfej, melynek egyik szemgödre ötágú csillag. A csillag ezúttal nem a kommunista ideológia jelképe, hanem az amerikai hadseregé, amelynek egyik szimbóluma szintén ötágú csillag. Ezt onnan tudom - mármint a célzást -, hogy a levél tartalma egy olyan fénymásolat, melyen katonai témájú amerikai postabélyegek sorjáznak - valamennyi a második világháborús, 1942-es arunikai hadviselésnek állít dicső emléket. A feladó, aki Netmail Postmannek, vagyis Hálózati Postásnak nevezi magát, ezeknek a bélyegeknek a bojkottjára szólít fel, vagyis eltanácsol az amerikai hadsereget éltető propagandanyomtatványok használatától. Ekkor eszembe jut, hogy itt egy másik bojkott következményeivel kell szembenézni. Vajon meddig tudunk még levelezni barátainkkal, ismerőseinkkel, akik az egyre szaporodó határok valamelyike mögött tengetik életüket, hétköznapjaikat, melyekről egyre kevesebbet tudunk ? Küldeményművész Felzárkózni az élvonalhoz Beszélgetés Szabó Lászlóval, a csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület elnökével ■ Mióta létezik az egyesületben népi tánc? - Mindig is létezett, de időnként megszakadt a munka, ha egy-egy generáció kiöregedett. Ez a mai csoport 1984-től létezik. Először Laczkó Illés, a szabadkai Népkör koreográfusa vezette őket, majd Mezei Endre, a Népkör kiváló táncosa. Farkas Ildikó négy éve dolgozik sikeresen az egyesület táncosaival, azzal, hogy Nagy Albert, a szegedi táncegyüttes koreográfusa is segít munkájában. ■ Hogyan indult be a csoport működése? - Kezdetben úgy harmincöt pár volt. Szerettük volna a táncot megkedvelteini, közelebb hozni a gyerekekhez, ezért először gyermektáncokat tanultunk, és csak lassan kezdtünk áttérni a népi táncra. Ma az egyesületnek tíz kitűnő párosa van. ■ Ebben a kis teremben hogyan férnek el a táncosok, hogyan próbálnak? - Ahogy mondani szokás, sok jó elfér kis helyen. Alkalmazkodunk. Szeretnénk nagyobb teremhez jutni, ahol sokkal kényelmesebben lehet dolgozni. Pillanatnyilag az a nagyobb gond, hogy megoldatlan a szellőztetés kérdése. - Anyagiak? - Amíg létezett a községi művelődési alap, kaptunk némi segítséget. Ez most megszűnt. A helyi közösség viszont támogat bennünket. Önfenntartási alapon előadásokat szervezünk, és segítséget kérünk a csókai vállalatoktól. ■ Eredményeik? - A táncosaink, ha így haladnak, lassan felzárkóznak Vajdaságban a legjobbak közé. Többször vettünk részt a Gyöngyösbokrétán és más vajdasági népitánc-találkozókon. Táncosaink szatmári, széki, székely, dél-alföldi és lőrincrévi népi táncokat táncolnak. ZÓNÁI Gabriella Magyar Szó 1992. november 16., hétfő Már játékra sem igen telik Egyre kevesebb gyerek jár óvodába Súlyos anyagi helyzetben az iskoláskor előtti intézmények (is) A szülők tisztában vannak azzal, hogy jobb, ha gyerekük óvodába, napközibe jár, mert itt a vele egykorú kicsinyek társaságában van, elsajátítja a közösségi élet szabályait és az iskoláskor előtti intézményekben szakemberek foglalkoznak vele. Az utóbbi időben az óvodákban, napközikben csökkent a gyerekek létszáma. Ennek okairól beszélgettünk Dujo Runjéval, a szabadkai Nasaradost iskoláskor előtti intézmény megbízott igazgatójával. - A nehéz gazdasági helyzet, az, hogy egy-egy gyár bezárja kapuit, a munkanélkülivé válás, a pénztelenség kedvezőtlenül hat működésünkre, mert mind több szülő nem tudja szolgáltatásunkat megfizetni, és emiatt számos gyerek nem jár óvodába, napközibe. Sok helyen a nagymama, nagynéni vigyáz a kicsinyekre. A lakosság egy részének elvándorlása miatt is kevesebb gyerek van. Azt, hogy csökken az óvodába járó kicsinyek száma, bizonyítja az is, hogy például Palicson a tavalyi három óvodai tagozat helyett az idén egy működik. Korábban a község a tagozatok száma alapján finanszírozta az iskoláskor előtti intézmények működését, most pedig a gyerekek száma szerint. Ez a nem kifizetődő csoportok megszüntetéséhez vezet, így például a Partizán Kerékpárgyárnál megszüntettük az egyik létesítményt, a gyerekeket a közelben levő Šumica óvodába helyeztük át - hallottuk beszélgetőtársunktól. Dujo Runje elmondta azt is, hogy az óvodai, napközis, bölcsődei szolgálatatásoknál az egy gyerekre jutó költségek 70 százalékát a községnek kell fedeznie, a szülők az összeg 30 százalékát fizetik. Ez alól az óvodai nagycsoport kivétel, mivel itt 240 munkaórát a köztársasági munka-, harcos- és szociális ügyi minisztérium finanszíroz, valamint Szabadkán, ahol negatív a natalitás, a napköziben a negyedik gyerek esetében teljes egészében, a harmadik gyerek esetében részben ez a minisztérium fedezi a költségeket. (Ugyanis az iskoláskor előtti intézmények nem az oktatási minisztérium hatáskörébe tartoznak.) Mivel a község nem tud teljes egészében eleget tenni a kötelezettségének, ez vagy az óvodai hálózat csökkenéséhez vezet, vagy az iskoláskor előtti intézmények még súlyosabb anyagi helyzetbe kerülnek. Ha nincs pénz az óvodák, napközik működéséhez, elkerülhetetlen a szolgáltatási díj emelése, ez óhatatlanul a gyermeklétszám csökkenését idézi elő. Az erre vonatkozó szabályzat szerint egy-egy tagozaton harminc gyereknek kellene lennie. Vannak olyan falusi óvodák. Más városokhoz hasonlóan a szabadkai óvodákban is egyre gyakoribbak a betörések. Mint hallottuk, a Sumica óvodát az utóbbi időben hétvégeken többször is felkeresték már hivatlan látogatók. Gyerekekről van szó. Az igazgató ezzel kapcsolatban elmondta: Nem ez az egyetlen iskoláskor előtti intézmény, ahova betörnek. Leginkább színes ceruzát, festéket, játékszereket, videorekordert visznek el. Minden jel arra mutat, hogy általában kiskorúak az elkövetők. Az egyetlen megoldás, ha a rendőrjárőrök jobban figyelik az óvodaépületeket vagy ha a hozzájuk tartozó, csaknem negyven létesítményben éjjeliőrt alkalmaznak. тттштштттштшттттшашштттжжшшшт ahol mindössze tizenhárman vannak. A község területén harminc tagozattal kevesebb működik, mint tavaly a fent említett okok miatt. A szabadkai iskoláskor előtti intézményekben mintegy ötven menekült gyereket tartanak nyilván. Nekik és a rossz szociális helyzetben levők esetében is anyagi hozzájárulásra lenne szükség, hogy fizetni tudják az óvodai díjszabást. Ehhez az igénylők szociális helyzetének átfogó és két-három havonta megismételt elemzésére lenne szükség. Egyébként a tapasztalatok azt mutatják, hogy a legrendszeresebben a szerényebb anyagi körülmények között élők fizetnek. A kicsinyek számára természetes, hogy az óvodában, napköziben rengeteg játék van. Új játékszerek vásárlására az intézmény egyre kevesebb pénzt tud elkülöníteni. A legnagyobb kiadást az étkeztetés jelenti. Ezen nem lehet takarékoskodni - mondja beszélgetőtársunk. Arra törekszenek, hogy az étel mennyisége és minősége ne változzon. Valamivel egyoldalúbbá vált az étkezés. Ami a létesítmények festését, javítását illeti, csak a legszükségesebbre telik. Külön gondot okoz a fűtés. Mintegy húsz iskoláskor előtti létesítményben fűtőolajjal melegítenek, van, ahol december 20-áig, van, ahol a fűtési idény végéig elegendő mennyiség áll rendelkezésre. A fűtőanyag beszerzése nem akkora probléma, mint az ehhez szükséges pénz előteremtése. A fűtési gondok miatt két létesítményben ideiglenesen szünetel a munka, a gyerekek most a legközelebbi óvodába járnak. Egyébként ha másik községben kérdeztük volna meg az iskoláskor előtti intézmény vezetőjét, ott is hasonló problémákról hallottunk volna, mert mindenütt súlyos pénzügyi gondokkal küzdenek, amelyek egyre nagyobbak. m. k. Főző József rajza ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ Nagyszabású akció a nézőért A múló színházi évad második felében az Újvidéki Színház szervezőirodája megpróbálja műsoron tartani valamennyi újabb és régebbi produkcióját, de ezt az igyekezetet váratlan akadályok nehezítik, gátolják. A társulat a napokban vitte színre John Steinbeck Egerek és emberek című regényének színpadi változatát Lennie címmel, Kovács Frigyes rendezésében, ám a meghirdetett reprízek sorra elmaradoztak, Fejes György kiváló színművészünk betegsége miatt. A színház szervezőirodájából azt üzenik az érdeklődőknek, hogy már november végén, de legkésőbb december első napjaiban újra látható, megtapsolható lesz a Steinbeck-mű. „Megrövidültek” azok is, akik ebben a hónapban Müller Péter Szomorú vasárnapját szándékozták megnézni Gálfi Lászlóval, Biszák Júliával és Szelle Károllyal. Ugyanis az előadás vendégművésze, a békéscsabai Gálfi László egyéb elfoglaltsága miatt nem vállalhatja az újvidéki szereplést - egyelőre. 1993 januárjában már a színház rendelkezésére állhat. Gálfi László távolléte miatt csak a jövő év januárjában kezdődhetnek meg az olvasópróbák Robert Harling Acélmagnóliák című melodrámájából. Beszámolhatunk arról is, hogy a színház levette műsoráról Bertold Brecht Kurázsi mama és gyermekei című darabját, amely háborúellenes üzenetével nagy hatással volt a nézőkre, ám az érdeklődés az egyébként színvonalas, többértelmű előadás iránt a tartományban és a városban is megcsappant. A heti műsorról. November 16-án, hétfőn az újvidéki társulat a színház nagytermében újra színre viszi Sommerset Maugham-Nádas Gábor-Szenes Iván Imádok férjhez menni című zenés, táncos vígjátékát a budapesti Miszlay István rendezésében. Szereplők: Szilágyi Rövid Eleonóra, Pásthy Mátyás, Albert János, Ábrahám Irén, H. Faragó Edit és mások. Az előadás 19.30- kor kezdődik. Kedden, 17-én az érdeklődők a nagyteremben megnézhetik Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című bohóságát , részben Soltis Lajos rendezésében. Szereplők: Magyar Attila, H. Faragó Edit, Erdélyi Hermina, Banka Lívia, Ladik Katalin, Giricz Attila, Mezei Zoltán, Soltis Lehel, Kovács Frigyes és mások (1930). 18-án, szerdán a színház kamaraszínpadán Jean Anouilh Női zenekara nézhető meg. Ez az előadás is 19.30-kor kezdődik. Voja Soldatovic a rendező. Szereplők: N. Kiss Júlia, Ábrahám Irén, Szántó Valéria, Ladik Katalin, Banka Lívia és mások. Az Újvidéki Színház vezetősége már ebben a hónapban nagyszabású akcióba kezd, annak érdekében, hogy az együttes valamennyi produkciójával eleget tegyen/tehessen a vidéken is tapasztalható fokozottabb érdeklődésnek és nemcsak „olcsóbb portékával”. A szervezők és a művészeti vezetők igyekezete most arra irányul, hogy a gondolat, a korszerű színház gondolata ne tűnjön el egészen az előadásokból, és arra, hogy a vidéki partnerek ne csak az egyértelműen szórakoztató darabok iránt mutassanak érdeklődést. A színház lépésről lépésre tért hódítva megkísérli betölteni az űrt, amelyet az egykor munkabíró és hírneves szabadkai színház magyar társulata hagyott maga után, 1985-től, a „nagy reform” évétől. Az újvidéki együttes a drága áron megszerzett tapasztalatokat is felhasználva hirdeti meg akcióját, talán még pótolni lehet a mi viszonylatainkban is hiányt okozó mulasztást. Ki más tehetné ezt meg, mint az újvidéki társulat? A színház be szeretné mutatni egész repertoárját, elsősorban Szabadkán, a Népkörben, Zentán, Topolyán, Becskereken, Csantavéren, Kanizsán, Morvicán, Horgoson, Zomborban, mindenütt, ahol a színészek megvethetik lábukat a színpadon. Faragó Árpád igazgató bízik az akció sikerében és abban reménykedik, hogy a „komoly” műfajt elutasító közönséget is idővel meg lehet nyerni az ügy számára. A könnyedebb előadások magas színvonalával lassan-lassan rá lehet szoktatni a most még vonakodókat is az igényesebb szórakozásra. B. Z. órán, közvetlenül a déli harangszó után már megtelt a sátor és elkezdődött a muri, s véget nem akart érni a koccintgatás. Habár több faluból verődött össze a vendégsereg és a zenekar is (mert sajnos egyes településeinken már egy zenekarra való legény sem él), családias volt a hangulat. Nem kellett a zenészeket biztatni. - A rengeteg álmatlanság ellenére is sok örömet szerez nekem a zene, meg ez a nagy vacak hangszer is - mutat a nagybőgőre a verejtékező zenész, a Karcsi (a baggeros) miután a fergeteges kör végén mellémtelepedett, majd a sokadalomra emelte a poharát. - Nem lett volna életbevágóan fontos a számodra, hogy a nehéz munkagép mellett még a nagybőgőt is gyötörd - jegyeztem meg nem a legmeggyőzőbben. Határozott válasz következett. - Neem. Dehogynem, hogy is maradhattam volna le a zenekedvelő kollégáimtól, a tanítómesterünk pedig a tanítvány gyerekek nagysága szerint osztott be bennünket, és mivel én voltam a legmagasabb, így hát rám jutott a „százkettő”, vagyis nekem kellett a nagybőgőt húzni-vonni, a „mélák” hangszerrel nekem kell bajlódni. Mert mi más lenne mint bajlódás, ha pl. az esküvőn, ahol az sok helyen megesik, kilométereken át kell a húrjait „marva” vonszolnom, mert hát nem válhatok ki a zenekarból, amikor a lakodalmas menet a falu szeme láttára mulat. Persze a nagy kerülő után, már bent, a sátorban könnyebb a dolgom, s olyankor a hangulat tetőzése végett meg is forgatom a bőgőt, amit senki sem vesz zokon, sőt jópofáskodásnak tartanak. A hét egykori legényke közül, akik együtt tanultunk muzsikálni, volt, aki gyorsan fölcsapott rendőrnek, de az egyik haver a zeneiskolát is befejezte és nagyzenekarban játszott egy ideig, de végül rajtam kívül mindegyik letette a hangszert, pedig az ő zeneszerszámaik könnyebbek voltak az enyémnél, ám én nem tudok meglenni zene nélkül, pedig megpróbáltam már félre tenni, s egyszer-másszor a helyzet is úgy hozta, hogy hoppon maradtam, megszűnt, szétesett a zenekarunk. Olyankor, ha valóban le akartam volna mondani nagy szenvedélyemről, megtehettem volna, hiszen kézenfekvően ott állt a magyarázat. Mit tehetsz, így alakult a helyzet, hát hanyagold magad!... De nem ez történt, nem volt nyugtom, türelmetlenül kerestem a sorstársaimmal való találkozást és hát nem is eredménytelenül. Néhány hónap alatt összehoztunk egy újabb „menő” zenekart, és élnénk a világunkat, ha nem kellene mind többet a temetéseken muzsikálnunk... Hatan vagyunk, de más-más faluban lakunk, korábban mindegyikünknek a saját háza táján volt bandája, de alaposan megfogyatkoztunk, úgy jártak ők is, mint én. Hasonló helyzetben azonban a távolság és egyéb nyavalyák ellenére is szoros sorsközösséget vállalunk egymással. A közös érdekeltség, a zene szeretete füzérbe fog bennünket, alig várom már így vénülő fejemmel is a hét végét, hogy találkozzunk és muzsikáljunk, mert amint már mondtam, a sok álmatlanság ellenére is sok örömet szerzett a zene. No, de hagyjuk a dumát, a násznép duhajkodni akar, mondta (és hát ő csak tudja), s elindult az általa méláknak nevezett hangszer felé... Csakhamar tetőfokára hágott a hangulat. Búsuljon a ló!... kurjantotta a kútásó, Karcsi pedig olyan igyekezettel tépdeste a húrokat, mintha egykori, szétszéledt társai helyett is muzsikálna. Cs. SIMON István