Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)

1992-11-04 / 304. szám

1992. november 4., szerda HOLNAP BEMUTATÓ AZ ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZBAN Lennie Holnap, november 5-én 19.30 órai kezdettel bemutató lesz az Új­vidéki Színház nagytermében. Ko­vács Frigyes rendezésében John Steinbeck Egerek és emberek című drámájának színpadi változatát viszi színre a társulat Lennie címmel. A rendező szavai szerint a darab az emberség és embertelenség konflik­tusára épül. A főhős két „szimbió­zisban” élő, azaz egymás nélkül élni nem tudó ember, a többiek kapcso­latára viszont a bizalmatlanság, a gyanakvás nyomja rá bélyegét. Franyó Zsuzsa dramaturg véle­ménye szerint a szövegben lévő és a valóságban szinte már kiveszett em­beri vonatkozások, az egymással va­ló törődés és gondoskodás mint motívum, rendkívül fontos érzése­ket válthatnak ki. Szembeállítva a darab világát valóságunk sivárságá­val, kiderül, hogy egy művészeti irányvonal milyen etikai kategória mellett voksol. Az előadásnak mindemellett persze lesz egy vizuális élménye is, amely azonban eltér a rendező el­képzelésétől, és csak helyettesítheti azt. A vizuális módosulásra az Újvi­déki Színház nehéz anyagi helyzete miatt került sor, mert a színháznak nem futotta a díszlet szerepét betöl­tő festett vászonra. Csak összeha­sonlításként: az Újvidéki Színház egész évi előadásainak a költsége annyi, mint a Szerb Nemzeti Szín­ház egyetlen előadásának a kiadá­sai. A darab díszlettervezője Branka Petrovic. Szereplők: Szilágyi Nán­dor, Bakota Árpád, Szilágyi Rövid Eleonóra, Fejes György, Pásthy Mátyás, Giricz Attila, Sinkó István, Babos András. A súlyos anyagi gondok ellenére egyébként ez a színház idei hetedik bemutatója, és a tervek szerint még kettő lesz az év végéig. r-R liAllilll . r:1 • f lip WL' ív?' 'Ш 1 4 iW Г'"ч f - Jelenet az előadásból (Fejes György) Elnapolták a genfi megbeszélést A kosovói albán oktatásról teg­nap Genfben kellett volna tanács­kozni az albán meg a szerb félnek. A megbeszélést műszaki okokra hi­vatkozva elnapolták. A kosovói szerb oktatási szervek tiltakoznak az ellen, hogy külföldön tárgyalják meg a Szerbia belügyé­­nek tartott problémákat. Szerintük Pristinában vagy Belgrádban foly­tathatók a tárgyalások az oktatásról. A Kosovói Demokratikus Közös­ségben lapunknak tegnap kijelen­tették, hogy újabb fejlemények az általános iskolák megnyitásával kapcsolatban nincsenek. A gyere­kek, tanárok tegnap nem gyülekez­tek az iskolák előtt, mert mint mondták, ezt értelmetlennek tart­ják. Várják a megbeszélések folyta­tását. K-k . L­ehet már tíz éve is, hogy Witold Gombrowicz szövegében fölfigyeltem erre a mondatra vagy mondattöredékre: Zgwalcenie przec ucio, s a jelentését is képes voltam fölfogni, mi sem könnyebb ennél: Erőszakolás a fülön keresztül. Te­kintve azonban, hogy addig két évtizeden át én job­bára csak „tiszta”, tehát nekem magamnak, a lel­kemnek tetsző irodalommal, sőt, irodalmi párlatok­kal és redesztillátumokkal foglalkoztam, amelyek már-már elérték a szellemi vegytisztaság határát, és politikával alig, főképpen nem politikai propagan­dával, ennek a rettenetesen agresszív, tolakodó és képmutató gépezetével - lényegileg aligha közelít­hettem meg a gombrowiczi megállapítás értelmét, ennek az erőszaktételnek a szellemi természetét, amelynek ugyan, akarva-akaratlanul, gyermeksé­gemtől kezdve áldozata voltam, de ugyan miért is figyelen ilyesmire az ember, ami élete megszokott ve­lejárója lett? A szocializmus egyik első vívmánya az általános bebörtönzések és államosítások után az volt, hogy a falmi utcák villanypóznáira, de még az állami birtokok majorságaiba vezető utak mentén is - ha az elektrifikáció elért szintje lehetővé tette (elektrifikáció + szovjethatalom+kommunizmm) - horganybádog hangszórókat szereljenek föl, ame­lyeknek harsogó hangzavarát természetesen nem a Szabad Európa Rádió rosszul fogható állomása szolgáltatta. Az egész Kelet-Európa vidéke az ilyen hangosító „vödrök” hálózatának a láncolata volt. Nem lehetett nem odahallgatni. És a lakosság még örült is ennek, természetesen. Ez tulajdonképpen a haladást jelentette, az első lépést a haladás útján. A mindennapi hazugságot, olykor kenyér helyett. (Eb­ben korabeli irodalmunk is alaposan túlangazsálta magát, mi tagadás.) A hitet hirdették itt is, akár a templomi szószékekről, de immár nem Istenben: a többistenhívésnek egy különös formáját igyekeztek elhinteni, száz évre előre munkát biztosítva a szocio­lógusoknak és a pszichológ­áknak, amenyiben ma­guk is már jó előre nem dőltek be az egésznek. Egy­szóval, leendő nemzedékeiknek is: a fölhalmozott és földolgozásra váró anyagok mennyisége van ennyi­re tetemes. Ami azonban a fül erőszakolását, a fü­lön keresztül ható erőszakot illeti, e téren még jó ideig szó sem lehet semmiféle boncolgatásról, hiszen még napjainkban is kimondottan eleven szervezet­ről van szó, a gépezet roppantul nagy energiával, teljes erőbevetéssel működik, és az irányítása is szin­te tökéletesnek mondható: füleljünk csak bele! Azo­kat a tömegeket veszi célba, szemeli ki magának tör­vénytelen cselekedete végrehajtására, amelyek nyelvtudás híján vagy a szűkös anyagiak miatt nem tudnak másfelé figyelni. És ez a lakosság túlnyomó többsége, amelynek az irányítás alól szabadulni igyekvő újságokra sincs tovább pénze. Úgyhogy ma­rad bajainkra a féltve őrizgetett egyedüli ópium: az állami televízió három vagy négy csatornája, ezek­nek vételi lehetősége mindenki számára biztosított. Itt a fülön keresztül folyó erőszakolásban még a szem is az erőszakoló pártján áll. Tehát az általunk, magyarok által eléggé felüle­tesen ismert lengyel irodalomban ennek a jelenség­nek a jelzésére is jutott egy rövid kitérő. Gombrowicz emigráns szövegében­ a szerző a véletlen folytán lett háborús emigráns, talán ugyanolyan véletlenül, amilyen véletlenül egyszer csak leragad az iroda­lomnál az ember. De, persze, jóval többen odahaza maradtak, és nyilvánvalóan már akkor is ez volt -miként épp napjainkban - a háborúval kapcsolatos egyik alapvető emberi kérdés, vagyis a helyszín fut­tában történő megváltoztatása, békésebbre és bizton­ságosabbra cserélése, ha van rá mód, valamiféle „jövő” érdekében. Ezzel kapcsolatban ugyan lehetne beszélni etikáról meg ilyen, csupán az ember benső­jében létező, százféleképp magyarázható fogalmak­ról, amennyiben nem olyan egyénekről van szó, akik még sohasem végeztek bölcseleti stúdiumokat, és az etikáról még hírből sem hallottak. Az idei iro­dalmi Nobel-díj odaítélésekor szóba került Zbigniew Herbert költészete is, vagyis az ő neve is „benn volt a kalapban”: balkáni katasztrófánkat szem előtt tartva ő lett volna a számunkra az igazi Nobel-dí­­jas, mivel egész költészetén végigvonszolódik az, ami egyre inkább napjaink sajátságos és eddig soha sem tapasztalt vetületét adja: a háborús körülmé­nyek között való létezésnek nem a hangulatát, ha­nem az irtóztató valóságát; ahogy az emberek a bombázásból nyargalnak egy üveg céklalével, vagy visszatérnek, hogy a romok alól kibányásszák a vas­kályha csövét. És­ végeredményben - etikus maga­tartás ide, etikus magatartás oda - „azok pusztul­nak //kik jobban szeretik a szép szót a sülő zsír illa­tánál// szerencsére nem sokan vannak”. Nos, egyre inkább úgy tűnik, hogy ilyesminek tartunk mi a kez­detén, amióta a politikusok egyhuzamban azt ma­gyarázzák, hogy a vége felé közeledünk. Ezenkívül vagy huszonöt éve számon tartok Zbigniew Herbertnek egy másik versét is - ez alatt az idő alatt két magyar nyelvű fordítása is készült -, az elsőnek a címe nekem tetszetősebb: Elmélkedés a nemzeti kérdésről. Mindig kényelmetlen elfoglalt­ságnak találtam költők szavait prózában újrafogal­mazni, éppen ezért az egész költeményt idézni kelle­ne, nemcsak a lényegét. De azért maradjunk meg a lényegénél, mert ez sem kevés, „pedig a közös iskolai olvasmány sem nyújthat elegendő alapot ahhoz hogy éljünk szeretném végre tudni hol végződik a bemesélés és hol kezdődik a valóságos kapcsolat vajon a történelmi élmények következtében lelkünk nem sérült-e meg hogy az eseményekre most a hisztérikusok ref­lexével reagálunk vagy még most is barbár törzsek vagyunk a mesterséges tavak és az elektromos dzsungel közepette igazat szólva nem tudom megállapítomi csupán a kapcsolat létét a sápadtságban mutatkozik meg a hirtelen kipirulásban az üvöltésben és a karlendítésben és tudom hogy a sebtiben ásott gödörig vihet - vélkedik Z. N­. Mi pedig a volt ország töredékében és romjain nagyon is jól tudjuk - hiába is állítják az elkö­vetők, hogy nem igaz miszerint ezek a gödrök igenis üzemelnek, és arról még csak sejtelme sem lehet senkinek sem, nem fognak-e tovább szaporodni. Amikor először olvastam, azzal vol­tam, hogy ez már régmúlt. BRASNYÓ István R­á­m­o­l­á­s (Feljegyzések) Magyar SzÓMŰVELŐDÉS 13 Az angol nyelv dominanciája Vajdaság iskoláiban egyre kevesebben tanulnak franciát meg oroszt - Hogyan változtatható meg a bejáródott rendszer? Legutóbb egyik újvidéki általá­nos iskola tanulói bojkottálták a ta­nítást, mert nem akartak oroszt ta­nulni. Más iskolákban meg ha nem is sztrájkolnak a gyerekek, de te­herként, büntetésként viselik sorsu­kat, azt, hogy nekik oroszt vagy franciát kell tanulni, mondjuk, a legperspektívebb angol nyelv mel­lett. Egyáltalán nem meglepő ez a viszonyulás, sőt magától értetődő, hisz az idegen nyelv nem ismerése ma már szinte írástudatlanságot je­lent. S közöttük is az angol nyelv tudása a leggyümölcsözőbb. Óriási előrelépést jelent ezért mind az általános, mind a középfo­kú oktatásban a második, a választ­ható idegen nyelv bevezetése, így azok is, akik a bejáródott, megköve­sedett rendszer alapján kénytele­nek, mondjuk, oroszt tanulni köte­lező tantárgyként, angol nyelvi jár­tasságra is szert tehetnek diákságuk idején, állami költségen. Annak ellenére azonban, hogy a törvény lehetőséget ad az idegeny­­nyelv-tanításnak, mint választható tantárgynak a megszervezésére, Vajdaságban mindössze 16 község­ben éltek ezzel. A törvény kimond­ja, hogy a választható idegennyelv­oktatás megszervezéséhez szükség van a köztársasági miniszter jóváha­gyására. Magyarán, ő dönti el, hogy milyen idegen nyelvet tanítanak majd. A kérelmet az iskola köteles június 30-áig átadni. Az iskola csak azzal a feltétellel szervezheti meg a választható ide­gen nyelv oktatását, ha előzőleg gondoskodik a szaktanárról. A vá­lasztott idegen nyelvet a gyerekek heti két órával hallgatják, az általá­nos iskola végéig, és középiskolába induláskor ez a nyelv is olyan stá­tust élvez, mint a kötelező nyelv­ként tanult. Éppen ezért az oktatási illetékesek ebben látják annak ve­szélyét, hogy középfokon az angol nyelv kiszorítja a többi, egyelőre még meglévő más idegen nyelvet. SZABADKÁRÓL ELTŰNT A FRANCIA A kötelező idegennyelv-tanítás rendszeréről az oktatáspolitika ille­tékesei gondoskodnak. Az alapelv szerint Vajdaságban négy idegen nyelv oktatását irányozták elő: az angol, a német, az orosz és a francia nyelvét. A legutóbbi felmérést az 1991. tanévről készítették, amelyből kiderül, hogy egyenetlen a tarto­mány területén e négy nyelv meg­oszlása, továbbá az is, hogy minden jel szerint a francia nyelv hamaro­san kiveszik a vajdasági általános is­kolákból. A zombori meg a szabad­kai község általános iskoláiban egyáltalán nem tanítják már most a franciát, de mondjuk, Zrenjanin­­ban is a gyerekeknek csak 3,28 szá­zaléka tanulja ezt a nyelvet. A becs­lések szerint ha a csökkenés ilyen arányú lesz, tíz év múlva egyetlen iskolában sem tanítják majd. A má­sik mostoha sorsú idegen nyelv az orosz. Szabadkán eltűnőben van ez a nyelv. Tavaly a község területén a gyerekeknek mindössze a 4,03 szá­zaléka tanult oroszt. Ugyanakkor a Sremska Mitrovica-i községben a ta­nulók 51,34 százaléka, de ezúttal nem mellékes megjegyezni, hogy a városi iskolákban az angol nyelv dominált, és többnyire a falusi isko­lák jussa volt az orosz. A többi köz­ségben a tanulók 30-40 százaléka részesül orosz nyelvoktatásban. A német nyelvről a vizsgálódá­sokból kiderül, hogy többnyire a magyar iskolákban van „divatja” ennek a nyelvnek. A szabadkai köz­ségben az általános iskolások 37,08 százaléka tanulja ezt a nyelvet, a zrenjaniniban 32,72, a zomboriban pedig a 27,19 százalékuk. Ugyanak­kor a Sremska Mitrovica-i község­ben mindössze a 4,49 százalékuk. A szabadkai községben az utóbbi két évben 12 százalékkal csökkent a né­met nyelvet tanulók száma, egyéb­ként szinte minden községben csök­kenő tendenciát mutat a német nyelv iránti érdeklődés, ami vég­eredményben a kiveszését jelenti hosszabb távon. A MINISZTERTŐL FÜGG A kutatások szerint a csökkenő irányzatot mutató idegen nyelvek helyébe minden esetben az angol nyelv került, és a választható tan­tárgy is leggyakrabban angol, an­nak ellenére, hogy a tantárgy beve­zetésekor olyan óhajok is voltak, hogy esetleg olasz, spanyol vagy más nyelvet is tanítsanak második idegen nyelvként. Hogy mégis az angol mellett döntenek legtöbb esetben, ennek egyfelől az az oka, hogy káderhiány miatt olaszt példá­ul nem taníthatnak, másfelől meg az, hogy azok a gyerekek, akik kö­telezőként nem az angolt tanulják, ezt a nyelvet követelik és nem a spanyolt, a kínait és más egyebet. Joggal, hiszen határainkon kívül vajmi kevés esélyünk van a kom­munikációra angol nyelvtudás nél­kül. A törvény értelmében az új ide­gen nyelv bevezetéséhez, illetve a bejáródott rendszer megváltoztatá­sához a miniszter jóváhagyására van szükség. Mielőtt azonban az is­kola más idegen nyelvet választana, köteles szaktanárt biztosítani. Ez a rendelkezés is az angol nyelv domi­nanciája ellen irányul, ugyanis a szóban forgó kutatásokból kiderül, hogy helyenként csaknem 30 száza­lékig terjed azoknak a száma, akik nem megfelelő végzettséggel tanít­ják ezt a kétségkívül legdivatosabb nyelvet. Az újvidéki iskolával történtek tapasztalataiból azonban arra kö­vetkeztethetünk, hogy a minisztéri­um mindenáron igyekszik megtar­tani azokat az arányokat, amelyek még megvannak. Elgondolkodtató viszont, hogy mennyire indokolt holmiféle arányok mesterséges fenntartása miatt a gyerekek ezreit arra kényszeríteni, hogy olyan nyel­vet tanuljanak, amelyből a legkeve­sebb hasznuk lesz majd. A legtragi­kusabb a helyzet azokban a falusi is­kolákban, ahol kizárólag egy nyel­vet tanítanak, és tegyük fel, ez nem az angol, és vagy objektív okok mi­att, vagy az emberi gyarlóság követ­kezményeként választható tantárgy­ként nem szervezik meg az idegen nyelv tanítását. Ugyancsak az újvidéki szülők ta­pasztalatát felhasználva állítjuk, hogy a szülők hiába tiltakoznak, hi­vatkoznak alkotmányos jogukra, nem érnek célt, csak nagy nehezen. Most az új törvények értelmében pedig a minisztertől függ minden. Az idegen nyelv oktatása is. KABÓK Erika Marketing a kultúrában A Vajdasági Közművelődési Közösség üléséről A közművelődési közösség léte­zését és munkáját a legújabb tör­vények sem kérdőjelezik meg. A feladatok és célok megvalósításának feltételei igen szerények, gyakran teljesen bizonytalanok, és nem ele­gendők arra, hogy fönntarthassák az eddigi színvonalat. Ilyen feltéte­lek közepette a közművelődési kö­zösségnek nagyobb figyelmet kell fordítania saját tevékenységére, szo­rosabban kell együttműködnie­ az amatőr egyesületekkel, és hatéko­nyabban ki kell vennie a részét a különböző rendezvények megszer­vezéséből. Gazdagítania kell tevé­kenységét, és fel­ül ráznia magát az utóbbi idők letargiájából - hal­lottuk a Vajdasági Közművelődési Közösség tegnapi ülésén a jövő évi munkaterv ismertetése kapcsán. Többek között felvetődött a kér­dés, hogy a Szenteleky-napok sze­repelnek-e a jövő évi programban, mert jelzést kaptak arról, hogy egyesek politikai színezettel szeret­nék fölruházni ezt a jelentős műve­lődési rendezvényt, sőt bizonyos hí­rek szerint Szivácról át szeretnék helyezni máshová. Halasi Rózsa el­nök a témával kapcsolatban kifogá­solta, hogy amikor a színvonal fenntartása érdekében rendkívül fontos lenne a közművelődési kö­zösségnek jelen lenni ilyen rendez­vényeken, sem a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokra, sem a Szen­­teleky-napokra nem kaptak meghí­vót. A hasonló félreértések elkerü­lése végett a szervezőbizottságot bízták meg a kapcsolatok szorosabb kiépítésével. Az ülésen sok szó esett a marketing, a védnökök és mecé­nások beszervezésének szükségessé­géről, és megjegyezték: ha ezen a téren sikereket akarnak elérni, az Újvidéki Televíziónak a jövőben sokkal jobban jelen kell lennie a kulturális eseményeken. r-R

Next