Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)
1992-11-16 / 316. szám
1992. november 16., hétfő Magyar Szó Kimozdítják a vén Dunát... Szakembereink nem tartanak a bős-nagymarosi vízlépcső okozta környezetkárosítástól Harmadik Trianonként emlegeti Magyarország Bős-Nagymarost. 1920- ban 10, az 1947-es párizsi béke után 12, 1977-ben a vízlépcsőről aláírt szerződés alapján pedig 39 kilométerrel lett nagyobb Duna- szakasza Szlovákiának. A Duna a határ a két ország között. Szlovákia persze arra hivatkozik, hogy az országhatár geometriai vonala a bősi erőmű üzembe helyezése után is az eredeti mederben marad, illetve mind a trianoni, mind a párizsi békeszerződés értelmében a határfolyó vízhozamának fele Magyarországot illeti meg. Minden más megoldás sérti az alapelvet. A bősi erőmű üzembe helyezésével Magyarország attól tart, hogy kiszolgáltatottá válik Szlovákiával szemben. A szakértők olyan helyzet kialakulását veszik figyelembe, hogy például alacsony vízálláskor (ami veszélyezteti a turbinák működését) egyszerűen alig engednek vissza vizet a Dunába. A bős-nagymarosi vízlépcső nemcsak politikai konfliktust idézett elő, hanem a környezetvédők nagy felháborodását is kiváltotta. Már riasztónak tűnik az a gondolat is, hogy kimozdítják a vén Dunát eredeti medréből, amelyben évszázadokon át folyt a Schwarzwaldtól a Fekete-tengerig. Miként az idős embert sem lehet következmények nélkül szülőföldjéről más tájra költöztetni, így a természetet sem lehet büntetlenül megbolygatni anélkül, hogy ez ne legyen kihatással az élővilágra. A szakértők megállapították, hogy egy bécsi mélyépítő szakvállalatnak a C-változaton végzett gátalapozási munkálatai környezetkárosítást okoztak. Az alapozási munkálatok károsan befolyásolták a talajvíz mozgását mind a magyarországi Szigetköz, mind a szemben levő szlovák Csallóköz vidéke alatti kavicsrétegben. A magyarországi és a szlovákiai környezetvédők figyelmeztettek arra is, hogy a Pozsony felett a Dunába ömlő Morava folyó csehországi vízgyűjtő területén keletkező szennyvizek tisztítás nélkül kerülnek a folyóba. A legújabb hírek arról számolnak be, hogy a bősi erőmű üzemelése közben keletkező vízszintcsökkenés miatt állítólag algák jelentek meg a Dunában. Mindez jóvátehetetlen környezetkárosodást okozhat, amit Magyarország százmilliárd forintra becsül. A probléma arra késztette nemrég az Európa Parlamentet, hogy elítélje a bősi erőmű működésbe helyezését, és támogatja egy, a vízlépcső környezeti kihatásait alaposan tanulmányozó független szakértői bizottság megalakítását. Mennyiben fenyegeti a Duna elterelése a víz szintjének esetleges csökkenését közvetlen környezetünkben, a Duna élővilágát, halállományát? Ezt dr. Prvoslav Marjanovic Duna-szakértőtől, szövetségi környezetvédelmi miniszterhelyettestől, valamint dr. Vlasta Pujintól, az újvidéki Biológiai Kar nyugalmazott tanárától igyekeztünk megtudni. - Mivel a folyó teljes hosszának 0,1 százalékáról van szó, a Duna elterelése a mi környezetünkben nem okozhat semmilyen komolyabb környezeti katasztrófát, sőt még a víz folyási sebességének csökkenésére sem hat ki. Csak az elterelés szakaszának környékén kell a környezet elváltozásával számolni - véli dr. Marjanovic, aki egyben elpolitizáltnak tartja az egész ügyet. Dr. Vlasta Pujin, az ismert hidrobiológus óvatos a kérdést illetően: - Adatok, kísérletek nélkül nem lehet semmit sem konkrétan állítani. Mindenesetre rá kell mutatni arra, hogy a környezet megváltoztatása következményekkel jár. Itt van a Tisza példája: évekkel ezelőtt a folyóval nem volt semmilyen komolyabb gond. A gátépítés után nőtt a folyóvíz hőmérséklete, csökkent a vízszint, lelassult a vízfolyás, ezzel megnövekedett a szennyeződés veszélye. Mindez a nyáron feltétele volt a nagy halpusztulásnak. A professzornő szerint folyamatosan figyelemmel kell kísérni a Dunát, amelynek vízállására kihatással lehet még a Rajna-Májia- csatornával való összekötése is. MÁJSAI Éva (Ifjú Gábor felvétele) Még egy kapu a Dunán? Ez itt az újvidéki csónakkikötőé BELPOLITIKA 5 Megtanulja-e Zsuzsika az anyanyelvét? Magyar szórványok között Szerémségben - Mi késztetett egy fiatal orvost arra, hogy nem mindennapi karácsonyi ajándékon gondolkodjon? - Dr. Horváth Militicsi Szabolccsal beszélgetünk - Eszembe jut az az idős szerémségi bácsi, akiben felébredt a remény, hogy legalább a legkisebb unokája, a 10 éves Zsuzsika mégis megtanul magyarul. Elhatároztam, hogy megkísérlek segítséget nyújtani az unokájáért tenni akaró nagyapának. Két hét elteltével postára is adtam egy szerény csomagot, amely az anyanyelvápolást volt hivatott segíteni elszigetelt körülmények között. Ezt már a beszélgetés vége felé mondta dr. Horváth Militicsi Szabolcs, a 28 éves orvos, aki az egyetem és a gyakorlóév végeztével a kamenicai szívgyógyászaton volontőrként dolgozik. Csakhogy beszélgetésünk tárgya nem a szívgyógyászat, hanem sok más, például a szerémségi magyarság. - Hogy is került, doktor úr, kapcsolatba Szerémséggel, az ottani szórványmagyarsággal? - Talán azzal kezdeném, hogy a nyelvi elszigeteltség problémáját már gyermekkoromban megismertem. Testvéreimmel együtt rendkívül vegyes nyelvi környezetben nevelkedtünk a távoli Marokkóban, méghozzá a nyelvi hatásokra legérzékenyebb életkorban. Az iskolán keresztül kapcsolatba kerültünk a helybeli berber és arab gyerekeken kívül a különböző konzulátusok és missziók személyzetének gyermekeivel is. Az ottani iskola - mely mintha jövendő hivatásomra utalt volna, Louis Pasteur nevét viselte. Az uzsonnaszünetben viháncoló gyerekek között hallani lehetett a francián kívül a berber, arab, spanyol, angol, héber, német, flamand, olasz, de még magyar szót is. A tanárok a francia nyelv és az egész tananyag tökéletes elsajátítása érdekében nyomatékosan ajánlották, hogy otthon is kizárólag franciául beszéljünk. Családunk ezt hallgatólagosan, de határozottan elutasította. Szüleim mindent megtettek, hogy mi hárman nemcsak beszélni, hanem írni-olvasni megtanuljunk magyarul, s arra is ügyeltek, hogy könyvespolcainkat ne a francia könyvek uralják. Szívesen gondolok vissza a Jó Pajtás-csomagokra, amelyeket Szabadkáról a kedves Takács Mária tanító néni postázott számunkra. Az sem mellékes körülmény, hogy idegen környezetben a nagyobb család életteret biztosít az anyanyelvnek. Mindemellett köztudott, hogy nagyon gyakran a nyugaton élő vendégmunkáscsaládok a magasabb életszínvonal marasztaló hatásának nem tudnak ellenállni. Szüleim idejében felismerték, hogy családunknak vissza kell térnie, mielőtt a hazai környezetbe való visszailleszkedés túl nehézzé vagy lehetetlenné vált volna - mondja Szabolcs doktor, majd így folytatja: - A sivatagi környezetből való hazatérésünk után, szerény lakáskörülmények között éltünk le 9 évet, de bennünket, gyerekeket bőven kárpótolt Szerémség hegyesdombos részén a kamenicai tüdőgyógyintézetet övező gyönyörű erdő. Mindig szerettem a természetet, a természetjárást, közben sportoltam is (főleg vívással foglalkoztam), így az ember sok barátot szerez. Barátaimmal többször napokon keresztül jártuk a 80 km hosszú hegyvonulatot, melynek magyar neve is van: a Tarczal hegyet, azaz a Fruska gorát... - mondta Szabolcs doktor, aki órákig tudna beszélni a középkori Szerémségről, amely abban az időben nemcsak virágzó, termékeny, hanem az ország egyik legsűrűbben lakott vidéke is volt. Adatok szólnak arról, hogy Mátyás király nagyra becsülte a messzi földön híres szerémségi gyümölcsöket és borokat, és hogy abban az időben a Tarczal hegy nagyobb településeiből 19 diák került a Bécsi egyetemre. Végül is hogyan kezdett foglalkozni a szerémségi magyar gyerekekkel? - El kell mondanom még, vitathatatlan, hogy az első nagy lendületet a szerémségi magyarsággal való kapcsolatteremtéshez a VMDK újvidéki helyi szervezete adta meg és ez elsősorban elnökének, Papp Ferencnek az érdeme. 1990-től kezdve jól megszervezett rendezvények útján, a értelmiség egy részének bevonásával, több évtizedes elszigeteltség oldódott fel. A szerémségi gyerekekkel való foglalkozásokba akkor kapcsolódtam közvetlenül be, amikor a Mikulás-napi, majd a karácsonyi műsor előkészítésénél felvetődött a kérdés, mit is oszthatunk ki ajándékul a száznál is több gyereknek, úgy, hogy mindenkinek jusson. Sokat gondolkoztam, minek is tudnának igazán örülni a szerémségi gyerekek. Végül felajánlottam, hogy készítek saját kezűleg egy kifestőlapot, az alkalomhoz illő rajzzal, úgy, hogy nagyobb mennyiségben fénymásolható legyen. Az ajándék nagy örömet szerzett, hiszen a kifestőlapokból jutott a falu minden gyermekének, magyarnak és nem magyarnak. Az öröm érthető, hiszen a gyerekek java része szegény sorsú és még otthon is ritka az ajándék, nemhogy az iskolában karácsonykor. Az idők folyamán ezeknek a különös anyanyelvápoló kifestőknek a kiosztása rendszeressé vált, és a tanárok maguk igényeltek belőlük megfelelő mennyiséget. Az akció most ünnepli a kétéves jubileumát. Kedves kis emlék jut eszembe ennek kapcsán. Latrinca egyik utcáját járva egy kislány felismert, és megkérdezte tőlem magyarul: - Bácsi, mikor lesz újra kifestő? Az újvidéki diáksegélyező egyesület (ÜDE) megalakulása óta magára vállalta a szerémségi gyerekekkel való kapcsolat ápolását. Ennek a feladatnak, hála a konok kitartásnak, eddig sikeresen eleget is tett. - Könnyű azt mondani - folytatja Szabolcs doktor -, amit némely odavetődő újságíró állít, hogy a szerémségi magyarok lemondtak anyanyelvükről. Ha azonban az ember közelebbről megismeri őket, láthatja, hogy ezek a vendégszerető emberek nem mondtak le a hagyományokról, egyszerűen a körülmények hozták úgy, hogy a gyerekek az iskolában nemhogy írni, de olvasni sem tanulnak meg magyarul, hanem úgyszólván csak a cirill betűket ismertetik meg velük. A gyerekek, ha otthon meg is tanulnak magyarul - főleg a nagyszülőktől -, egy idő után az iskola hatása túlteng, s fokozatosan nyelvet váltanak. Olyan is megesik, hogy a nagylány magyarul ír levelet a katonáskodó fiúnak, de cirill betűkkel. Egyes diákok szívesen próbálkoznak versírással, de közben a latin betűket cirillel, a magyar szavakat szerb szavakkal keverik. Igyekezetünk felvillanó sikerének számítható például, hogy a Magyar Szó idei újvidéki élőújságán, amely az Újvidéki Színházban lett megtartva, a satrincai Madáchi Magdolna - aki különben sohasem járt magyar iskolába - magyarul szavalt - mondja Szabolcs doktor és elkezdi sorolni a sikeres rendezvényeket, vetélkedőket, amelyeket az UDE szervezett. Persze volt úgy, hogy rendőrök igazoltatták a falujárókat. Volt olyan iskolaigazgató is, aki megtiltotta, hogy a magyar diákokat bevonják ilyen rendezvényekbe. - Ha megengedik, hogy törődjünk a magyar gyerekekkel, akkor annak biztosan meg lesz az eredménye - folytatja a fiatal orvos -, hiszen a szerémségi magyarok hagyományként őrzik a nyelvüket. Örülök, hogy megismertem őket. Büszkén gondolok azokra, akik minden megfélemlítés ellenére nem költöztek el otthonukból. Ha meg akarjuk őket ismerni, látogassunk el templomi búcsúikra, például a satrincai Szent István napi ünnepségre. Tudjuk, hogy sok szerémségi régi magyar iskolából raktár vagy romhalmaz lett. Ugyanakkor mintegy kétszáz gyerek igényelné a magyar nyelven való tanulást. Ebből Herkócán, Nyékincán 30-30 gyerek (persze ezek az adatok még a mostani polgárháború előttiek). Most, ezekben a szűkös időkben jól jön minden segítség. Csak álmodni lehet egy olyan minibuszról, amilyet az oromhegyesiek kaptak a Magyarok Világszövetségétől. Nem szabad megfeledkeznünk azokról a tehetséges magyar diákokról sem, akikre az ottani pedagógusok hívták fel a figyelmünket. Legalább ők folytathatnák tanulmányaikat anyanyelvükön, hogy viszszatérve szülőfalujukba ők tanítsák tovább az újabb nemzedékeket. Örökös gond a tanerő- és pénzhiány. A dolgok jobbra fordulásában bízva továbbra is segítséget kell nyújtani úgy, ahogy lehet. Vannak névtelen támogatóink, akik több diák részére önkéntesen előfizettek a Jó Pajtásra és a Mézeskalácsra, így juttatva legalább mutatóba a magyar gyermeksajtót oda, ahova az különben egyáltalán nem juthat el. Nem feltétlenül pénzbeli segítségre van szükség (hogy hányféle módon lehet segíteni, erről érdeklődni lehet az Újvidéki Diáksegélyező Egyesület (ÚDE) összejövetelén, melyet kéthetenként, szerdánként tartanak, legközelebb november 25-én 17 órakor az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Házban). De érdeklődni lehet levélben is az UDK-nál - Újvidék, József Attila út 16. A levélen kérjük feltüntetni: Dr. Horváth Militicsi Szabolcs részére. - Befejezésül: Mi lett annak a csomagnak a sorsa, amely Zsuzsikának és nagyapjának készült?. - Elkésett. Sajnos, ugyanis a nagyapa, aki még emlékezett azokra az időkre, amikor a szerémségi Julián-iskolában magyarul lehetett tanulni, és aki segíthetett volna az unokájának megtanulni anyanyelvét, időközben elhunyt. Csak a kérdés marad: lesz-e, aki segít Zsuzsikának, hogy mégis megtanuljon magyarul? KISS Erzsi Dr. Horváth Militicsi Szabolcs Mit nyerne Temerin, ha Újvidékhez csatlakozna? A kérdést úgy is feltehetnénk: mit nyerne Újvidék, ha város lenne? Mostanáig sem ült el az újvidékiek és a nišiek felháborodása amiatt, hogy a főváros után ez a két legnagyobb város a köztársaságban, és mégsem nyerte el a városi státust. A nagyméretű centralizáció egyik legfényesebb példája volt ez, és egyértelmű bizonyítéka annak, hogy egy helyre, Belgrádba folyik az ország pénze. Az új pénzügyi rendszer tovább hevítette a kedélyeket, mivel leginkább a nagyobb, ám városi státussal nem rendelkező „helységeket” bünteti, ugyanis teljesen megkötötte kezét a társadalmi közszükségletek megvalósítása terén. A fejlettebb infrastuktúrájú községek a költségvetésből képtelenek elviselni a terheket, míg ilyen helyzetben a kisebb községek szerényebb társadalmi felépítménnyel jóval kedvezőbb helyzetben vannak. Az érintettek szerint az általános elszegényedés miatt a községi költségvetés átlagosan mintegy egyharmadával csökkent, sokkal többet nyom azonban a latba, hogy a községek jogait a köztársaságra ruházták át. A községekben jelenleg a forgalmi adóból az eddigi 43 százalék helyett 25,8 marad, a jövedelem után fizetendő adó pedig teljes egészében átvándorol a köztársaság kasszájába. Újvidék státusa Niséhez hasonlóan továbbra is bizonytalan. Amennyiben néhány környékbeli község csatlakozna a tartományi székvároshoz, joga lenne követelni a városi státust. A kiszivárgó hírek szerint Újvidék leginkább Beocsin és Temerin községekre számít. Temerinben Stevan Vjesticát, a község elnökét kértük fel nyilatkozatra, annál inkább, mivel nem első ízben merül fel annak gondolata, hogy esetleg a község Újvidékhez csatlakozik. A korábbi évtizedekben eredménytelenek voltak az ilyen irányú tárgyalások, mivel temerini részről attól tartottak, a csatlakozás egyoldalú beolvadás lesz, és a község önállóságával pénzét is visszatéríthetetlenül elveszíti. Milyen állásponton van a mai községi vezetőség? - Véleményünk szerint amennyiben Újvidék szavatolja, hogy nem veszítjük el pénzügyi önállóságunkat, semmi akadálya a városhoz való csatlakozásnak. Az előzetes beszélgetések folyamán az újvidéki vezetőség nem támasztott ilyen igényeket, sőt azzal, ha elnyerné a városi státust, anyagiakat tarthatna meg magának, és még helységünkön is segíthetne. Emellett tudni kell, hogy Temerin valóban kötődik a székvároshoz egészségügyi, kulturális, oktatási, és egyéb szempontból. Tudni kell, hogy naponta mintegy 3000 dolgozó és 2000 diák utazik Újvidékre. Ezek szerint Temerinnek valóban érdeke szorosan együttműködni a várossal. Ez elől nem menekülhetünk el - jelentette ki a községi elnök. A csatlakozás „igenje” vagy „nemje” természetesen még odább van. De, mint megtudtuk, a községi vezetőség referendum nélkül nem kívánja rendezni a helyzetet. Na