Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)

1992-11-17 / 317. szám

1992. november 17., kedd BAJMOK-BÁCSALMÁS Szorgalmazzák a határátkelő megnyitását A polgárok kérik, hogy november 28-án és 29-én ismét igénybe vehessék A múlt hét végén munkatársai­val Bajmokra látogatott Kern Imre, Szabadka község végrehajtó bizott­ságának elnöke. Itt a helyi közösség képviselőivel tárgyaltak a legidősze­rűbb bajmoki kérdésekről. A meg­beszélés egyik fő témája a bajmok­­bácsalmási határátkelő megnyitásá­ra vonatkozott. Az ideiglenes határ­átkelőhelyet időnként megnyitják, ami iránt nemcsak Bajmokon, ha­nem a környékbeli településeken is nagy az érdeklődés, így legutóbb a halottak napja alkalmából három napig volt nyitva a határ, és ekkor mintegy 16 000 polgár és majdnem 6000 gépjármű kelt át a határon. A bajmokiak most november 28-ára és 29-ére kérték a határátkelő újbó­li megnyitását. Kern Imre, a végrehajtó bizott­ság elnöke éppen erről tájékoztatta a helyi közösség képviselőit. Mint mondta, készülnek a tervek. Az el­képzelések szerint a munkálatokat három szakaszban tervezik. Az első szakaszhoz tartozna a meglevő kon­téner és a tetőszerkezet kijavítása, így megkönnyítenék a határátlé­­pést, a ki- és beutazást. A víz, vil­lany és a telefon beszerzésével sokat javítatnának a vámhatósági és a rendőrségi szervek munkakörülmé­nyein. Ide tartozna még mintegy 300 méter hosszú út aszfaltozása, mivel ezen a szakaszon is az alapo­zás már megvan. A második sza­kaszhoz tartozna a bajmok-bácsal­mási út kiszélesítése, valamint köz­vetlenül a határátkelőnél mintegy 300 méter új út építése, ami a mos­tani meglevőtől jobbra épülne az itt levő kis akácfás erdőn keresztül. A harmadik fázishoz pedig még egy rövid útszakaszt terveznek, ami az országba való beutazásra szolgálna, így egy út lenne a kiutazásra, egy pedig a beutazásra. A meglevő utat pedig teherforgalomra használnák fel. A harmadik szakaszhoz tartozna a két utasforgalom közötti út részén a szükséges épületek kiépítése. A végleges befejezés után a határátke­lő sokban hasonlítana a kelebia­­tompai átkelőhöz. Úgy hírlik, hogy a bácsalmásiak már elkezdték a munkálatokat a magyarországi ré­szen. MOJZES Antal Szabadkán ma Délután 5 órakor a Nép­körben a VMDK szabadkai szervezetének Nyitott ajtó rendezvényén beszámolnak a becsei jelölőgyűlésről és a vá­lasztási előkészületeket vitat­ják meg. * * * FILM: JADRAN, Tango Argentine, jugoszláv (17, 19, 21). MUNKÁS: Nagy mancs, amerikai (18, 20) Éjszakai élet, amerikai (16, 22) ZVEZDA: Fort Apache, amerikai (17,30, 19,30) ÜGYELETES ORVOS: A Petőfi Sándor utcai mentőál­lomáson este 7-től reggel 7 óráig, telefon: 94 GYERMEKGYÓGYÁSZ­ATI RENDELŐ: Duro Dako­­vic utca 14., telefon: 36-136 GYÓGYSZERTÁR: A Vá­rosháza épületében, telefon: 25-528 HÁZASSÁG ELŐTTI ÉS CSALÁDI TANÁCSADÓ: Ju­goszláv Néphadsereg útja 33.telefon: 36-000 (7-től 14 óráig) S.O.S. -lelkisegély -telefon: 33-000 (17-től 22 óráig) EBEÉ-megfigyelők (újvá­rosháza, 6. emelet) telefonszá­ma: (024) 27- 237 (9.30-tól 16.30-ig) KIÁLLÍTÁS: VÁROSI MÚZEUM: Állandó kiállítás: Németh Nimród fotókiállítá­sa KÉPZŐMŰVÉSZETI TA­LÁLKOZÓ: Ivan Jandric sza­badkai keramikus önálló kiál­lítása ART CAFFÉ: Kovács Ká­roly horgosi fotós önálló kiál-GERONTOLÓGIAI KÖZ­PONT (Žarko Zrenjanin utcai klub): Matlári Verona szabad­kai festő önálló kiállítása VÁROSHÁZA - előcsar­nok: Szimbólumok - a Köz­ségközi Műemlékvédelmi In­tézet kiállítása BUNJEVAČKO KOLO MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET (Preradovic utca 4.) : Stipan Sabic szabadkai festő önálló kiállítása HÉTVÉGI BALESETKRÓNIKA Két halálos baleset A tartományi rendőrség adatai szer­­­rint az elmúlt hétvégén Vajdaság te­rületén 11 súlyos szerencsétlenség történt, ketten életüket vesztették, nyolcan súlyos, ketten könnyebb sérü­lést szenvedtek. Pénteken Szabadkán a Pazin és a Nada Dimié utca sarkán történt sze­­rencsétlenségben Kovács András gépkocsivezető súlyosan megsérült. Nikola Omčikuš újzsedniki teherau­tósofőr nem adta meg az elsőbbséget és járművével nekinartott Kovács András személygépkocsijának. Szombaton este Nagyfénynél ed­dig ismeretlen körülmények között Sáfrány Iván leesett a kerékpárjáról és súlyosan megsérült. Vasárnap éjfél után a palicsi tere­­lőúton Josip Govorkovic személygép­kocsijával leszaladt az útról és súlyo­san megsérült, mert nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebességgel közle­kedett. A szabadkai körzetben a hét végén még tizenkét közúti baleset történt, egy könnyebb sérüléssel. A kár másfél millió dinár. Az utakon fokozott ellen­őrzés folyik, amit bizonyít, hogy 85 épjárművezető kerül szabálysértési író elé, közülük 17-en ittas vezeté­sért, 11-en gyorshajtásért, 10-en pe­dig azért, mert áthajtottak a piros jel­zésen. Helyszíni bírságot 500-an fizet­tek, főleg gyorshajtás és a jármű mű­szaki hiányosságai miatt. Péntekről szombatra virradóra Indiján ismeretlen személy gépkocsi­jával elütötte Vojislav Petrović 64 éves helybeli lakost, aki súlyosan megsérült, a kórházban belehalt sé­rüléseibe. Szombaton Gospođincin Milan Vasiljevic helybeli lakos személyautó­jával halálra gázolta Novak Nikolašev gospođinci lakost. BECSE Szakszervezeti segítség Becsén is egyre növekszik azoknak a társadalmi vállalatoknak a száma, ahol teljesen leállt vagy lecsökkent a termelés, és a dolgozók kényszersza­badságon vannak. Erre az időszakra 65-75 százalékos keresetet kapnak, így azután egyre több családban je­lentkeznek a létfenntartási gondok. A községben a szakszervezet meghatáro­zott formában kíván gondoskodni mintegy tízezres tagságáról. Félév alatt két ízben szerzett be élelmiszeri­­pari termékeket a piacinál jóval jutá­nyosabb áron. Nemrégiben 54 250 ki­logramm lisztet, 27 100 kilogramm cukrot és 13 550 liter étolajat juttatott a dolgozóknak, ami bár jóval több, mint az előző időszakba­n volt, de to­vábbra sem elegendő. Étolajból jóval nagyobb volt az igény. A liszt kilog­rammjáért 173, a cukorért 335, az ét­olajért pedig 547 dinárt fizettek. Az áru kifizetésére megszabott határidő viszont túl rövid volt, és emiatt na­gyon sok dolgozó nem tudta megvá­sárolni a kellő mennyiséget. Ezek többsége éppen a legjobban rászoru­lók kategóriájába tartozik. A szakszer­vezet ezért beadvánnyal fordult a fel­sőbb szervekhez, hogy ezen a helyze­ten is valamelyest változtassanak. A szakszervezet az elesett és a sebe­sült harcosok családjain is megpróbált segíteni, 50-60 kilogramm lisztet adott nekik. í­ gy. Magyar Szó Hereditas Helytörténeti egyesület alakult Szabadkán - Még egy kísérletet teszünk Szabadka természeti, kulturális és történelmi hagyatékának megőr­zésére a gondolkodó emberek kö­zös erőfeszítése útján - hallottuk a Hereditas elnevezésű, szabadkai helytörténeti egyesület alakuló közgyűlésén. Az alapítók - egytől­­egyig kutatók - leghőbb kívánsá­ga, hogy eszmei, nemzeti és párt­béli eszméktől megszabadulva közvetítők nélkül gyűjtsék, ren­dezzék és tárják nyilvánosság elé a rendkívül gazdag múltú város és a község hagyatékát. Az alakuló közgyűlésen elfoga­dott jövő évi munkaterv elő­irányozza az egyesület tagjai által végzett vagy megkezdett munka bővítését és rendszerezését is, hogy az egyesület tagjai megis­merkedjenek egymás eredménye­ivel, majd azt ismertessék a nyil­vánossággal. Jövőre összesen ki­lenc rendes tudományos összejö­vetelt tartanak az eddig végzett kutatások témájára, továbbá hat nyilvános, tudományos népszerű­sítő előadást tartanak a nagykö­zönség számára. A kiadói tevé­kenység kezdetben évi két köz­löny nyomtatására korlátozódik. A Hereditas emellett együttműkö­désre lép a hasonló egyesületek­kel és intézményekkel. Az egyesület első elnökségének tagja Viktorija Aladžić, Vas Géza, Olga Kovacev, Béla Duránd­, Szekeres László, Hulló István és Magyar László, titkára Mirko Grlica. Az elnököt az elnökség el­ső ülésén választják meg. V. I. Újvidéken ma FILM: ARÉNA: Nem va­gyunk angyalok, hazai komé­dia (16, 18, 20). KISTEREM: Hevülékeny nő, amerikai pornó (10, 16.30) Bolond éjszaka, amerikai krimi (18, 20.30) JADRAN: Régen elfelejtett ország, amerikai rajzfilm (16.30) Freddy halott, amerikai horror (18.30,20.30) IFJÚSÁGI TRIBÜN: Vag­dalthús akció, francia (19. 21) SZÍNHÁZ: ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Tersánszky J. Je­nő: Kakuk Marci, nagyszín­pad (19.30) SZERB NEMZETI SZÍN­HÁZ: G. Verdi: Traviata, ope­ra Gordana Tomic vendég­­szereplése, nagyszínpad (19) J. S. Popovic: Hazug és füllentő, vígjáték, kisszínpad (19) ÜGYELETES ORVOS: Felnőttek számára: a Njegoš utca 4. szám alatti rendelő­ben (19-től reggel 6 óráig), gyermekek számára a Nje­­goš utca 32. szám alatti ren­delőben (19-től reggel 6 órá­ig)... ÜGYELETES GYÓGY­SZERTÁR: Éjjeli ügyelet: Bulvár Gyógyszertár, Mihajlo Pupin (az egykori Tito mar­sall) sugárút 7. (20-tól reggel 7 óráig). RENDEZVÉNYEK: Az Ifjúsági Tribünön a Mo­dern szerb költészet című ciklus keretében bemutat­ják Miroslav Maksimovic: Zivotiijski svet című köny­vét. Az esten részt vesz a szerző, valamint Aleksan­­dar Jerkov és Predrag Mar­kovic kritikusok. * * * Ma este 20 órai kezdettel az M stúdióban Bizánc törté­nete címmel Miloš Petrovic zongoraművész koncertezik. Ez az est tulajdonképpen az azonos című compact disc be­mutatója is egyben. Jegyek a Zenekedvelő Ifjúság székhá­zában vásárolhatók (Katolikus porta 2/IL), vagy két órával a hangverseny kezdete előtt, az M stúdió pénztáránál. Az elő­adás védnöke a Vajdasági Bank. VAJDASÁGON ÁT 9 Jugoszlávia reintegrálásáért A KSZ­MJ szabadkai A Kommunista Szövetség­­ Mozgalom Jugoszláviáért szabadkai szervezte is részt vesz a választásokon, és baloldali demok­ratikus irányvételével igyekszik hozzájá­rulni a békéért és az emberhez méltó éle­tért folyó küzdelemhez — hallottuk a teg­napi sajtóértekezlet, amelyet Olajos Nagy Mihály elnök tartott.­­ Pártunk 10 800 szavazatot kapott a legutóbbi választáso­kon (ami nem volt elegendő egyetlen képviselőjének megválasztáásához sem), ami nem lebecsülendő, és további mun­kára serkenti a szabadkai szervezetet. Olajos Nagy Miklós elnök elmondta, hogy szervezete folytatja a mozgalom mindazon haladó eszméinek az ápolását, amelyek hozzájárulnak a jobb élet meg­teremtéséhez, és a bárkivel szembeni diszkrimináció megszüntetéséhez. Nem szégyenük kommunista voltukat és hatá­rozottan ellenzik a népfelszabadító há­ború vívmányainak tagadását, akárcsak a szegények és a gazdagok közötti szaka­dék mélyülését. Békét akarnak, amely­ szervezetének céljá­ nek előfeltétele a nacionalista tevékeny­ség megszüntetése. A KSZ­MJ - mint ahogyan a neve is mondja síkraszáll a határok nélküli Jugoszláviáért, a volt Ju­goszlávia népei közötti kapcsolatok visszaállításáért. A program még számos kérdést fel­ölel, s azt a csütörtökön 17 órára összehí­vott választás előtti értekezleten terjeszti be, amelyet a szabadegyetem első emelet 213-as számú teremben tartanak meg. Pénteken 18 órakor Nagyfényen, a Művelődési Otthonban lesz a bemutat­kozó és a jelölőgyűlés. A sajtóértekezleten elmondták, hogy a KSZ­MI ellenzi az atrocitásokat, de az­­ ártatlan vagy a nem létező áldozatokkal való manipulálást is. Részt vesz továbbá a hadirokkantak és a menekültek gyer­mekeinek megsegítésére szolgáló szoli­­daritási akciókban, továbbá az iskolás gyermekek uzsonnáztatását finanszírozó akciót is támogatja. V. I. Sörbár nyílik Csókán A földműves-szövetkezet bővíti kiskereskedelmi hálózatát Több mint 30 üzlete van a csókai földműves-szövetkezetnek Észak- Bánát­ban és Bácska egyes helységeiben, és ezt a hálózatot a jövőben bővíteni is fogják. Csókán miért nincs a földműves- szövet­kezetnek üzlete, kérdeztük Radislav Jo­­vanov igazgatót. - Városunk nem panaszkodhat a köz­ellátásra, nagy választék van a Csóka Húsárúgyár üzleteiben, és ha már beru­házzuk a pénzünket, szeretnénk nyere­séggel dolgozni. A konkurenciától nem félünk, de nem vagyunk hívei a beteges versengésnek. Ennek ellenére nem hagytuk cserben a csókai polgárokat sem, hamarosan megnyitunk egy sörhá­­zat. A hónap elsejétől hosszú távú szer­ződést kötöttünk a nikšići sörgyárral, amelynek értelmében ezt a sörkülönl­­ességet mi árusítjuk nagyfogyasztók és iskereskedők számára az igazgatóság épületében levő lerakatunkban. A söröző december elsején nyílik meg a volt cukrászda helyén. Kis és nagycsomagolású palackozott nikšići sört, valamint korsós sört is árusíta­nak. Emellett Coca-Cola is kapható lesz, valamint főtt csülök, frissen sült apró tengeri hal és házi sonka. A cukrászda tatarozása és átalakítása fo­lyamatban van, a sörmérő automata gépet a nikšiči gyár adja, a többi árút pedig a szövetkezet eddigi üzletfelei. A sörbárban kapható lesz az üveges sör minden polgár számára kiskeres­kedelmi áron a már megszokott üvegcserével. VIOLA János CSÜTÖRTÖKÖN Moravicán várják a véradókat A szabadkai kórház vérátömlesztő­­ osztályán a múlt héten 192-en 63 liter­­ vérrel gyarapították a kórház tartalékát. A­­ terepjáró csoport november 10-én a pali­­j­esi Cnemosban toborozta az önkéntese­ket, a 83 jelentkező összesen 21 ezer vért adott. A topolyai véradók összesen 83- an 27 liter vérrel járultak hozzá a kórházi tartalék gyarapításához. A hét folyamán még 46-an keresték fel a kórházi osztályt, tőlük 15 litert vért gyűjtöttek össze. Többszörös véradók: Ivan Kričkov, (Palics Vendéglátóipari Vállalat), aki 78., Nagyidai István (Zobnavca), aki 75., Kocsis Mihály (topolyai Május 1.), aki 66., Sulyok Gizella (Topolya), aki 64., Petar Markovic (Chemos), aki 63., Kovács János (Inomag), aki 61., Kovács Tibor­(Chemos), aki 61., Konc Kálmán (Chemos), aki 60., Lendvai Imre (Che­mos), aki 57., Nyers Károly (Chemos), aki 55., Pásztor József (Belügyi Titkár­ság), aki 54., Berta Vilmos (Chemos), aki 53., Ivkovity Gábor (Chemos), aki 50. alkalommal adott vért. Először jelentkeztek véradásra: Vicai Magdolna (Egészségügyi Központ), Na­da Markovic (vállalkozó), Maronka Fe­renc (vállalkozó), Novica Đapjaš (Topo­lya), Lőrinc Klára (Zeneiskola). A terepjáró csoport csütörtökön Mora­­vicára látogat, ahol reggel 8 és 10 óra kö­zött az Ifjúsági Otthonban várják az önkén­tes véradókat. S. K. A. Olaj és napraforgó a termelőknek A topolyai társastermelési alapszer­vezetben nagyobb mennyiségű étola­jat és margarint kaptak. A szállítmány az olajgyárakból érkezett, ahová a to­polyai község termelői át is adták napraforgótermésüket. Az étolaj liter­jét most 900, a margarint pedig 1200 dináros kilónkénti áron kínálják. XXX Azok a nyugdíjasok, akik a topo­lyai egyesületben az árutartalékból lisztet, cukrot és étolajat írattak, je­lentkezzenek a Topola- Univerzal Diszkont üzletében, a kálváriánál, hogy a megrendelt árumennyiséget átvehessék. Az üzlet mindennap reg­geltől estig nyitva tart. B-t TORDA Több búzát vetettek Egy kicsit furcsának tűnik, hogy a gázolajhiány és a drága vetőmag elle­nére is Tordán a szokásosnál több bú­zát vetettek a termelők. A búza vetését nagymértékben szorgalmazta az is, hogy az idén egy hónappal korábban takarították be az őszieket, és a felsza­badult földterületet idejében el lehe­tett készíteni vetés alá. A termelők többsége a feketepiacon szerezte be a­­zolajat, a búzavetőmagot pedig a elybeli földműves-szövetkezetben, Novo Milosevón és a padlásról. Az októberben elvetett búza már nagyon szépen kifejlődött. November elején is még mintegy 600-700 hold búzát vetettek. A számítás szerint a tordaiak mintegy 2000 holdon vetet­tek búzát. Ha a jövő év első fele is ked­vez a növényeknek, akkor mintegy 6000 tonna kenyérgabonára lehet számítani A termelők kihasználják a kedvező időjárást, és megkezdték a mélyszántást is. DJ­ Kisebb tűz Szabadkán Szombaton Szabadkán, az Orgona utcába riasztották a tűzoltókat. A 28- as számú ház mellékhelyiségének egyik fala tüzet fogott. Mint az illeté­kesek megállapították, hegesztés köz­ben csaptak fel a lángok. Nem sérült meg senki, a kár sem jelentős. Mg SZABADKÁN Adományokat gyűjt a Szerb Nővérek Köre Ruhaneműt, lábbelit, élelmiszert gyűjt a háború sújtotta vidékek polgá­rainak a Szerb Nővérek Köre elneve­zésű szervezet. Az akcióba bekapcsoló­dott a központi egyes (Dimitrije Tu­­covic utca 10.), az újvárosi (Mosa Pija­­de út 20.), valamint a Novi Žednik-i helyi közösség. Minden munkanapon délután négy és hat óra között várják az adományozókat. Ugyanebben az időben a sándori pravoszláv temp­lomban is jelentkezhetnek a segíteni akarók. S. K. Á. Az egyházközségek miserendje Szabadka November 18-án:B Szent Teréz­­templomban 7 órakor: Nacsa Erzsé­bet lelkiüdvéért (k) 8: szentmise (m), 9: Liza Horvatski lelkiüdvéért, (h), 18: megtérésért (m);B Jézus, a munkás­templomban 7: megtérésért (m); ■ Szent György-templomban 7: Novák Katalin és József lelkiüdvéért (h); ■ Szent Kereszt-templomban 7: Molnár Sándor lelkiüdvéért; ■ Mária Egyház Anyja-templomban 17 (h); ■ Szent Rókus-templomban 17: szentmise; ■ Szent Péter és Pál apostol-templom­ban (Bajmok) 7.30: Matild Bajié lelki­üdvéért (h);B Mária Világkirálynője­­templomban (Palics) 16. szentmise (m).

Next