Magyar Szó, 1992. november (49. évfolyam, 301-329. szám)

1992-11-20 / 320. szám

14 NAPSUGÁR ŐSZEM­MEL/munkái­tokról Beszélgetés egy méhésszel Nagyapám tapasztalt méhész, s foglalko­zásáért választottam ki rioportalanyomnak. Igyekszem másokat is megismertetni ezzel a kihalófélben levő foglalkozással. Amikor a Samu Mihály utca 14-es számú háza elé értem, nagyapa éppen a kapuban állt. Akkor ért haza. Hogy honnan? Majd ki­tudódik. - Jaj, de jó, hogy hazaérkezett! - lelken­deztem. - Igen? Miért? - Riportot szeretnék készíteni nagyapával. Ebbe persze beleegyezett a méhész, aki­nek nagy türelme van minden kaptár kitaka­rításához és máshoz is. - Most pont a méhektől érkeztem meg - mondja. - Kint tartom őket a roncson. Majd­nem mindennap ki szoktam menni, és meg­nézem, hogy vannak az én méhecskéim. - Sokat kell gondozni őket? - Igen. Megkövetelik, főleg most, ősszel. De egészen a tél végéig gondozom őket, mert nem tudnak maguknak táplálékot szerezni. - Mondjon valamit a méhek életéről! - A méhek kaptárakban élnek. Kaptáran­­ként két család. - Egy család hány méhből áll? - Több ezer méh alkot egy családot, de er­re nem lehet pontos választ adni. - Sokat hallottam a méhkirálynőről. Mi az ő és mi a többi méh feladata? - A méhkirálynő rakja le a petéket a sejt­be. Ezek lárvává, majd 12 nap után dolgo­zókká válnak. Három hétig a kicsik gondját viselik, rendet tartanak a kaptárban, és őrzik a kas bejáratát az idegen betolakodóktól. Há­rom hét múlva repülnek ki. - Annyian vagyunk, akik szeretjük a mé­zet. Hogyan gyártódik a méz? - A méhek megeszik a virágport, aztán ki­bocsátják. Ez már a méz. Ezt a sejtekbe rak­ják, aztán pedig mi, méhészek kipörgetjük. - Tehát a méhészek elveszik a méhek munkaeredményeit? - Csak annyit, amennyire a méhnek nincs szüksége. - Mégis miért gyűjt be a méh több mézet, mint amennyire szüksége van? - Erre már a méhész nevelte rá. A méhek roppant szorgalmas lények. Ha egy virágok­kal teli legelőre szállítjuk őket, nem tudnak ellenállni, és annyit gyűjtenek be, amennyire csak idejük van. A méz sokak kedvenc eledele, és nem is tudjuk, mi is az, honnan ered. Remélem, hogy riportom növeli valamennyi ember ér­deklődését a méhészet iránt. KÚTI Kornélia 7. a Zdravko Gložanski iskola, Becse VÉLEMÉNYEZTE: VUKOVICS GÉZA - DAGI Kedves Kornélia! Édesszájú lévén érdeklődéssel olvastam írásod, amelyet a címben helyesen „beszélgetésének neveztél el, hogy aztán helytelenül riportot emlegess. A kettő között meglehetős különbség van. Az interjú kérdés-válasz formájában készült sajtóműfaj, s rendeltetése, hogy a megszólaltatott személy révén valami érdekes, fontos és új dolgokat közöljön az olvasóval. A riport pedig a helyszínen szerzett adatok, benyomások alapján megírt élénk, színes tudósítás. De ha már az észrevételeknél tartok, hát azt is megjegyezhetem, hogy fogalmazványod elé kívánkozik egy megfelelőbb, figyelmet keltő cím is. Például: A kaptár lakói. Vagy: Mézgyártók... Ha már felcsap­tál kis újságírónak, ehhez is értened kell. Továbbá, ha leírtad a történés közelebbi helyét: Samu Mihály utca 14., akkor azt is el kellett volna árulnod, hogy Becséről van szó. Az olvasó erre is kí­váncsi. Közelebb kerül hozzá az interjúalany, ha azt is tudja, hogyan hívják. Szemet szúr ugyanis, ha az interjúcsináló neve ott szerepel, azé pedig, akit faggat, hiányzik. Vedd mindezt inkább csak megszívlelendő jó tanácsnak, mintsem fontoskodó kioktatás­nak. Annál inkább, mert rászolgáltál az elismerésre is. Ugyanis beszélgetőpartnered segítsé­gével szépen felsoroltad a legjelentősebb és legjellemzőbb tényeket ezekről a hasznos és ro­konszenves rovarokról, amelyeket neves írók, költők is méltónak találtak a bemutatásra. Hogy csak Tompa Mihályra hivatkozzam­ , járnak már a dolgos méhek, s nem soká a puszta sejt: méztől leszen drága, telt”. Végül csak annyit, hogy légy „szorgalmas, mint a méh” és továbbra is rendszeresen jelentkezzél ehhez hasonló írásokkal. Még ha nem is „valamennyi ember érdeklődését” kelted fel, mint azt beszélgetésed végén jelzed, hanem csak olvasóidőt. Az is valami! . . Mesterségem címere Tű, cérna, olló és tudomány Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis ház. Ebben a házban élt egy öreg szabó a feleségé­vel és a fiaival. Ez a kis család nagyon szűkösen élt. Egyik fiú a másik után hgyta el a házat, hogy sze­rencsét próbáljon. Az öreg szabó egyszer azt mond­ta a legkisebb fiának: - Drága egyetlen fiam, mint látod, nagyon szű­kösen élünk. El kell menned neked is vándorútra. A szabómesterséggel már megismerkedtél, de ah­hoz, hogy mester váljék belőled, világot kell látnod. A szabólegény pedig elindult, s meg sem állt Belgrádig, a legfényesebb úri szabóságig. Két év­­ alatt megismerte a mesterség minden fortélyát, de mire előléptették volna, kitört a második világhbo­­rú. Belgrád bombázása után meg sem állt Budapes­tig, a legfényesebb úri szabóságig, ahol hamarosan az egyik leghíresebb szabó lett. Alig múlt el néhány év, és a háború pusztítása ismét menekülésre kész­tette, így jutott vissza a zentai Népfront téri kis házba a szabólegény mint országos hírű mester. Azóta több mint ötven év múlt el. Itt ülünk a házikó műhelyében, kattog a varró­gép, miközben emlékek, élmények idézik a múltat. Egy nehéz élet minden tapasztalata benne van eb­ben az egyhangú kattogásban, a tűben, a cérnában és a mester gyászűs ujjában.­­ A szabósághoz elsősorban tű, cérna és tudomány szükséges. A jó mester három méter anyagból és a hoz­závaló „eugeherrel” sovány és kövér testre is olyan ru­hát tud varrni, amely elhiteti viselőjével, hogy ő a lege­legánsabb. A jó munka próbaköve a méretvétel. A kész öltöny mesterét pedig a zakó gallérja dicséri vagy ma­rasztalja el. Ma már a nagyüzemi termelés ilyen apró­ságokkal nem törődik, el is tűnnek az igazi úri szabók. Hamarosan már nyoma sem marad egy-egy kézzel varrt öltönynek, nagykabátnak. Ahogy elhallgatott a mester, a varrógép is elné­mult. És Nagy Abonyi Pista bácsi, az országos hírű úri szabó, több mint nyolcvan év terhével a vállán, ismét átlép a mesék világába, ahonnan kilépett ifjú szabólegényként. HAJNAL Virág 7.­­ November 11. iskola, Zenta Szüret. Smit Renáta óvodás Kanizsa, 3. sz. óvoda (óvónő: Dohár Ildikó) Első szerelem Az első szerelem a legszebb, amit nem lehet könnyen elfelejteni. Az első szerelmek a tizenket­tedik, tizenharmadik életévekben kezdődnek. A tanév kezdetén egy rokonszenves fiú kel­tette föl figyelmemet. Nagyon rokonszenves volt. Épp az az ideális: barna haj, barna szem. A megismerkedésünk az iskolában történt a barátnőm segítségével. Egy kicsit szégyenlős volt, de én sem voltam valami bátor megismer­kedésünkkor. Sokat jártunk egymáshoz. Szüle­im jól ismerték, így nem aggódtak, amikor so­káig elmaradtam. Volt olyan idő, amikor úgy veszekedtünk, mint a kutya meg a macska, de volt olyan idő is, amikor nem lehetett elszakíta­ni bennünket egymástól. Ezek az idők voltak a legszebbek. Az iskolában együtt voltunk és a szünetben hosszan el tudtunk beszélgetni. Hét­végeken kis kirándulásokat szerveztünk, ame­lyeket mindketten nagyon élveztünk, így telt el az egész tanév. A nyári szünetben sokat jár­tunk fürdeni, kirándulni. Mindig együtt vol­tunk. Este a városban késő estig maradtunk és ott beszélgettünk, viccelődtünk, így telt el egy év. Utána valami közbejött, és szakítanunk kel­lett. Nagyon sajnálom, de ő még jobban. Most jó barátok vagyunk. Szeretném, ha még tartana az első szerelem. Tudom, az élet nemcsak egy szerelemből áll. De az első szerelem feledhetetlen. REGÉCZ Katarina 8/1 Petőfi brigád iskola, Kula Nektek mondom, felnőttek! - Mondja, bácsi, miért lövöldöznek egymásra az emberek? A bácsi megvonta a vállát, megsimogatta a fe­jem, és így szólt: Nem tudom. - Hiába néztem kérdően rá to­vábbi magyarázatot várva, zavartan elfordult, és nem szólt többet. Mert nem tudott mit szólni. Hogy magyarázza meg nekem, hogy értelmet­len ez az egész?! Mondja azt, hogy butaság az egész, és csak a „nagy emberek” játékainak egyi­kéről van szó?! Nem mondja. Meg tudná ezt magyarázni valaki?! Mondjátok, ti okos felnőt­tek, miért lövitek egymást? Így jobb? Soha nem lesz jobb! Mert buták vagytok és semmiért ha­lomra ölitek egymást. Most tudom, morcosán rám szóltok majd, hogy: „Hallgass, ne szólj bele a felnőttek dolgá­ba!” De szívetek mélyén ti is érzitek, hogy iga­zam van, ugye? TÓTH BAGI Csaba 8. , Néphősök iskola, Csantavér Magyar Szó 1992. november 20., péntek Majer Mónika, a becsei Petőfi Sándor iskola diákja beszámolóját olvassa találkozónkon Az én osztályom Milyen is az én osztályom? Az egykori tanító nénim szerint: rossz, figyel­metlen és nem összetartó. Pedig ez nem úgy van, mert mi összetartóak vagyunk, csak nem tudjuk kimutatni egymás iránti szeretetünket. Amikor azonban szükséges, segítünk egymásnak és nem hagyjuk egymást cserben. Napjaink így kezdődnek, hogy például: reg­gel, amikor a folyosóra érek, egy csoport tanulót látok, akik hancúroznak, verekszenek és még vé­letlenül sem érdekelné őket az a névsor, amely a „rosszak” címet viseli. Ez az 5.­­ osztály. Megjön a tanár. Mindannyian kapko­dva, egymást tiporva keressük táskáinkat. Betódulunk a terembe. To­vábbra is zajongunk, ricsajozunk. A biológiatanár megkezdi az előadást, s közben az osztályt szemlé­li. Az osztály többsége álmosan figyeli a főasztalnál ülő szónokiét. Garai is beleéli magát az órába, és süket kérdésekkel bosszantja a tanárt. Az utolsó óra TÖRTÉNELEM, ELLENŐRZŐ!!! Mindjárt az óra elején a tanár kiküld négy tanulót, mert za­varják a munkát és a legcsekélyebb érdeklődést sem mutatják a történelem iránt. Kiderült: SEM­MIT SEM TANULTAK OTTHON!!! Hát ilyen az én osztályom: lusta, hanyag, de vidám, és bár­mikor megállná a helyét! A szülők azt mondják: „Jó osztály lesz még ebből”. Ilyen az én osztályom, és én ilyennek szeretem. KOCSIS Zsuzsanna 5. , Nikola Tesla iskola, Topolya Őszi éjjel Már sűrű, vörös felhőkbe burkolózott az őszi nap, de az álmos, fáradt erdőre ont még egy búcsúsugarat. A szellő is nyugovóra tér, elpihen szépen, csendesen, hisz mindjárt itt a csillagos éj, a sötét és a rejtelem. A fák is régen alszanak már, a sok kis levél szendereg, álmukban eljő újra a nyár, s zöldek megint a kedvesek. Csak a fülesbagoly van ébren, huhog a feketeségbe, s csak figyel, nagyon éberen, vajh mi lesz ma estebédre? Lenn, az avarban fut egy egér, eledelt keres sebtiben, mert a família enni kér, a has üres, s nem pihen. A fűre hideg dér telepszik, dolgozik, szab, varr és igazít, vízzel és faggyal munkálkodik, fűre, fára csipkét készít. Közben az égen feljött a hold, ezüst fénye városra hull, tetőre, hol most surran egy folt, macska az, egér után nyúl. Benn a házban kisfiú alszik, arca puha párnába fúr, meseországról álmodik, hol gazdag királyfi, s úr. A szoba sarkában táska van, benne egy teleírt füzet, abban király, felkelés, kaland és dátum nem szül most jegyet. Kinn a téren a toronyóra mélyet kondul: hat óra van. Az órán egy évszázad pora szundít, horkol a toronyban. Hanem az égen már ott a pír, most már lassan hajnalodik. Az égre a pirkadat fényt ír, a világ már éledezik. VASS Viktor 8. b Ivó Lola Ribar iskola, Szabadka Mint az itt közölt pályázat szövegéből is látjátok, úgy határoztunk, hogy ti válasszatok címet a készü­lő Napsugár-könyvnek, amely a Napsugárban az utóbbi évek folyamán megjelent legjobb írásokat tartalmazza. Egy jó összefoglaló címet kellene talál­notok, s ismerve képzeletgazdagság­okat, lelemé­­nyességteket, nem kételkedem abban, hogy sok jó címajánlat érkezik majd. Persze szívesen fogadom az önképzőkörök kol­lektív ajánlatát is. Kérjétek fel a képzőművészeti szakcsoportokat, hogy készítsenek illusztrációkat a kötethez a pályázatban megjelölt témakörban: ott­hon, iskola,barátság, játék, természet, állatvilág stb. Most pedig lássuk a levélírókat: becsei Zdravko Gložanski iskola: Makra Izolda, Praksz Sarolta, Herbelényi Ágota, Ződi Ildikó, Gálfi Piroska, Bör­­csök Ildikó, Nagy András, Balog Erna, Nagy And­rás, Lasztovic Szilvia, Halápi Borbála, Bénánk Má­ria, Ördög Angéla, Makra Izolda, Szikora Éva és Raisli Mónika; újvidéki Petőfi Sándor iskola: Ifjú Lilla, Pintér Erzsike, Burány Ákos, Szakállas Lo­­ránd, Szabó Gábor, Gyura Burány Julianna és Göncz Anna; péterrévei Samu Mihály iskola: Sze­keres Krisztina, Péter Ernő, Horváth Zsolt, Balassa Rózsa, Szabó Károly, Baksa Piroska, Szekeres Lász­ló, Horváth Árpád, Góli Andrea, Majsai Zoltán, Ba­lassa Magdolna, Hegedűs Róbert, Kalapos Gabriel­la, Csasznyi Andor, Börcsök Szebasztián, Tóth Mó­nika, Dávid Elvira, Péter Melinda, Öreg Magdolna, Kiss Rozália, Szabó Endre, Linderes Hajnalka, Csasznai Enikő, Torma Gabriella, Berta Ildikó, Börcsök Antal, Ferenc Attila, Bovánovics Attila, Ta­kács Kornél, Surján Gyöngyi, Horváth Szabolcs, Szabó Zinella, Kiss Márta, Zóni Mónika, Varga Fe­renc, Balassa Attila, Gulyás Zsolt, Baksa Mónika, Horváth Csilla, Nagy Nóra, Horváth Zsófia, Szeke­res Imre, Öreg Angela, Pecze Zsolt, Aranyos Csaba, Nagy Mónika, Kucora Krisztián, Bovánovics End­re, Dienes Dóra, Vastag László, Horváth Sarolta, Hegedűs György, Barta Ildikó, Kalapos Gabriella, Horváth Zsolt, Szabó Károly, Linderes Hajnalka, Deli Judit, Balassa Bálint és Bartusz Kornélia; újvi­déki József Attila iskola: Horváth Miklós és Horvát Izabella; temerini Petar Koésé iskola: Pásztor Zsu­zsanna, Bohócki Gabriella, Uzelac Tímea, Darázs Dénes, Faragó Angéla, Oláh Kornélia és Varga Dé­nes; kikindai Moša Pijade iskola: Martonosi Valé­ria, Krekus Szilvia, Kormányos Mónika, Szabó Edit, Szabó Katalin, Rajié Sandra, Raffa Ágnes, Sa­mu Angéla, Pénzes Elvira, Csíkos Károly, Simon Tibor, Szabó Csilla, Hancik Rolland, Krekus Szil­via, Mészáros Hajnalka, Gyólai Tímea, Szabó Edit, Kenderesi László, Németh Beáta, Gyólai Tímea és Takács Erika; kanizsai III. sz. óvoda (óvónő: Do­hár Ildikó): Ladócki Renáta, Habi Claudia, Balázs Edina, Sárkány Gábor, Tandori Viktor, Ladócki Renáta, Körmöci Zsuzsanna, Mikuska Éva és Smit Renáta; kishegyesi Ady Endre iskola: Utah­ Erika; szabadkai J. J. Zmaj iskola: Muhi Tünde, Fenyvesi Andrea, Logo Ildikó és Amstadt Tamás; budiszavai Moša Pijade iskola: Barbás Jutka; zentai Novem­ber 11. iskola: Keceli M. Kata, Urbán Mónika, Rácz Szabó Gabriella és Bán Andrea; szabadkai Ivó Lola Ribar iskola: Fábián Stefánia, Mátyus Éva, Kósa Tímea, Szalma Annamária, Szőnyi Marinella, Vér Anasztázia, Liptai Anikó, Berényi Írisz, Mészá­ros Zsolt, Juhász Ervin, Nagy Kanász László, Már­ton Attila, Hegyaljai Krisztián, Macskovics Robi, Szabó Gábor, Garai Zoltán, Kricskovity Ladiszláv, Mészáros Ági, Katona Krisztina, Ivity Mónika, Fa­zekas Tímea, Budimcevic Zorica, Marton Attila és Mátyus Éva; moholi Novak Radonné iskola: Miklós Mónika, Öreg Erika, Lehocki Attila, Bóka Anasztá­zia, Csicsman Angéla, Sólymosi Enikő, Bogdán Éva, Urbán Zita, Nagy György, Szűcs Margit, Tóth Rita, Mészáros Tímea és Miklós Melánia; csantavé­­ri Néphősök iskola: Gere Zsolt, Dvorácskó Lilla, Német Elvira, Tót Mónika, Vígh Zoltán, Erdélyi Andor, Jurca Tamás, Darabány Izabella, Liliom Magdolna, Vass Gabriella, Kovács Szandra és Stefa­­niga Márta. Ezenkívül Gedovics Violetta, Szabadka, Mikolinac Attila, Budiszava, Búcsú Dénes, Mohol, Csincsák Éva, Ada, Dudás Mária és Natália, Debe­­lyacsa, Farkas Igor, Szabadka, Váradi Tünde, Sza­badka, József Attila Általános Iskola, Kupuszina. Várom továbbra is leveleiteket, nagy-nagy sze­retettel üdvözöllek valamennyieteket. ZSUZSA Figyelem! Figyelem! A Napsugár PÁLYÁZAT-ot hirdet az általános iskolások számára a hamarosan megjelenő Napsugár­könyv címére. Tudni kell hozzá, hogy a­­ könyv válogatást tartalmaz a Napsugár utóbbi négy évben megjelent anyagából, témakörök szerint csoportosítva az iro­dalmi alkotásokat és a gyerekek munká­it. A fejezetcímek a következők: Én és a világ, Édes az otthon, Hív az iskola, Ját­szunk, nevetünk, A képzelet szárnyán, Szerelmes vagyok, szerelmes vagyok, Van egy barázdabillegetőm­ meg egy kis ibolyám, írások az örök természetről. Ugyancsak pályázatot hirdetünk a kötet illusztrálására, az iskola, az otthon, a barátság, a szeretet-szerelem, a termé­szet stb. témakörökben. A beküldési határidő egy hónap (de­cember 18-a). A legjobb cím beküldője egy szép könyvcsomagot kap jutalmul. Az illusztrációk lehetőleg a nyomdászati szempontoknak legjobban megfelelő technikával készüljenek (tusrajz, linó­metszet, lavírozott tus, filctollal készült munkák stb.). A legjobb művek termé­szetesen megjelennek a kötetben, ezen­kívül könyvjutalomban részesülnek. A rajzok beküldési határideje szintén de­cember 18-a.

Next