Magyar Szó, 1992. december (49. évfolyam, 330-359. szám)

1992-12-15 / 343. szám

1992. december 15., kedd Sokat dolgozunk, de helyben mozgunk Második díjat nyert a napokban a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület a tartomány művelődési egyesületeinek versenyében. - Jelentést kértek tőlünk a tavalyi és az idei első félév munkájáról, s mi ezt megküldtük - mondja Szőke An­na, az egyesület elnöke. Ebben beszámoltak arról, hogy ta­valy az egyesület több mint 20 műsort szervezett a színházteremben, az ösz­­szesen 8 szakkör azonban ezenkívül még mintegy 50 kisebb-nagyobb ren­dezvényt tartott.­­ Az utóbbi néhány hónapban azonban csökkent a rendezvények száma, elsősorban a pénzhiány és az üzemanyaghiány miatt. Ennek ellené­re sikerült megszervezni a Mikulás-es­tet, amelyre mintegy 1000-en voltak kíváncsiak. Most elsősorban a kará­csonyi műsort készítjük, amelynek ve­zérfonala az idő keresése. Ezenkívül lesz komolyzene, a népdalkor pedig karácsonyi dalokat ad elő. A karácsonyi műsor előtt is lesz még néhány rendezvény. A hagyo­mányőrző szakosztály a közeljövőben beszélgetést szervez a falu legidősebb orvosával, dr. Majláth Józseffel. 18-án a könyvtárban a házi rendezvények keretében a szabadkai Égető Gabriella tart előadást Kodályról. A színjátszók a Papagáj és a zsaru c. művet készítik, s a tervek szerint márciusban viszik színre. - Szorosan együttműködünk a to­polyai Kodály Zoltán Művelődési Egyesülettel. Ők több mint 10 éve dolgoznak folyamatosan, és több a ta­pasztalatuk. Köszönettel tartozunk a helyi közösségnek és a vállalatoknak, amelyeknél anyagi szempontból min­dig megértésre találunk. Sokat segít nekünk Krnács Erika, az Újvidéki Rá­dió dramaturgja és B. Kasza Éva szín­­művésznő, akik mindig készségesen állnak rendelkezésünkre. Nevekről lévén szó az elnök sze­rint meg kell említeni Szőlősi V. Júlia könyvtárost, aki mint az egyesület tit­kára a szervezőmunkát Szőke Anna elnökkel közösen végzi. És ide kíván­kozik minden szakcsoport vezetőjé­nek neve is. A képzőművészeket Füsz­­ner Etelka vezeti, az irodalmi kört Szőlősi V. Júlia, a zeneit Csőke And­rás, a hagyományőrző csoportot Ma­­ronka János és Vigh Rudolf, a nép­dalkört Kaszás Antónia, a négy tánc­csoportot Kaszás Éva, az amatőr szín­játszókat pedig Szőke Anna irányítja. A művelődési egyesület keretében működik a Csépe Imre Emlékbizott­ság is, amelynek dr. Radmila Marko­vic az elnöke. Az egyesületnek már korábban is voltak sikerei: a képzőművészek tava­lyi kulai versenyén a hegyesiek máso­dikok lettek. A táncosok legidősebb korosztálya fellép Budapesten a Ki mit tud versenyen. De sikernek szá­mít minden fellépés, minden műsor, amikor 80-100 fiatal mozog a színpa­don. - Természetesen nagyon sok időt igényel ez a munka - vallja Szőke An­na elnök. - Szabadidőmet szinte teljes egészében az egyesületben töltöm. El­mondhatom, hogy folyamatosan dol­gozunk. Hívnak bennünket sokfelé, de nem tudunk menni, s így van a többi egyesület is, vagyis az egyesüle­tek nem tudják kicserélni műsoraikat, mint korábban. Az egész helyzetre ta­lán az lenne a legjellemzőbb, hogy so­kat dolgozunk, de helyben mozgunk. PAPP Imre ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ Vendégjáték Szabadkán és Giricz Attila. Az előadás 19.30-kor kezdődik. Másnap, szerdán az újvidé­ki társulat két alkalommal mutatkozik be a zentai színházteremben, két mű­fajt prezentálva. A dráma elhivatottjai 18 órától megnézhetik John Stein­beck Egerek és emberek című regé­nyének színpadi változatát Lennie címmel. Kovács Frigyes a rendező. Szereplők: Bakota Árpád, Szilágyi Nándor, Szilágyi Rövid Eleonóra, Fe­jes György és mások. Az esti műsor­ban - ez az előadás 21 órakor kezdő­dik -Jean Anouilh Női zenekarát ad­ják elő. Voja Soldatovic a rendező. Szereplők: N. Kiss Júlia, Ábrahám Irén, Ladik Katalin, Szántó Valéria, Banka Lívia és mások. Csütörtökön, december 17-én az újvidéki társulat Szabadkán vendégszerepel, a Nép­körben. Ez alkalommal Tersánszky Józsi Jenő Kakuk Marci című műve nézhető meg, Soltis Lajos rendezésé­ben. Szereplők: Magyar Attila (Kakuk Marci), H. Faragó Edit, Erdélyi Her­mina, Banka Lívia, Ladik Katalin, Gi­ricz Attila, Mezei Zoltán, Soltis Lehel, Kovács Frigyes, Káló Béla, Vukoszov­­ljev Iván, Tényi Edit, Moiskó Béla. Az előadás 19.30-kor kezdődik. Belépő­jegyek elővételben a művelődési egye­sület szervezőirodájában, az első eme­leten. Telefon: 26-956. A színház új előadása, a Duna-par­­ti randevú lesz műsoron a színházban pénteken (19.30). Aznap a színház ka­maratermében Régmúlt és jelen cím­mel - Vendégeim-sorozat! - klubestet rendeznek. A műsornak szabadkai vendégei lesznek: Szekeres László és Ritz Péter régészek. Szombatra is a Duna-parti randevút hirdetik (19.30). Vasárnap a színház Becsén viszi szín­re Somerset Maugham-Nádas Gá­­bor-Szenes Iván Imádok férjhez menni című zenés vígjátékát Miszlay István rendezésében. Szereplők: Szi­lágyi Rövid Eleonóra, Albert János, Pásthy Mátyás, Fejes György, Ábra­­hám­ Irén és mások. December 21-én, hétfőn az újvidékiek megnézhetik a nagyteremben az Egerek és emberek (Lennie) című Steinbeck-drámát (Г9.30). December 28-án a humort keveső­­ket várják a házigazdák az Újvidéki Színház nagytermébe, ahol az Újvidé­ki Rádió szilveszteri műsorának nyil­vános felvétele okozhat szép, tartal­mas, gondűző perceket, órákat a hall­gatóságnak. Hernyák György a ren­dező. A műsort Horváth György szer­keszti, Balázs Pál konferál. B. Z. A könnyű műfaj rajongóinak ajánlhatjuk Szántó-Szécsén-Fényes zenés, táncos, dalos darabját, a Duna­­parti randevút, amelynek első repríze ma, kedden lesz az Újvidéki Színház nagytermében. A rendezés munkáját a budapesti Miszlay István vállalta. A táncokat Jelena Andrejevic tanította be, Herzenberger Sándor a zenei ve­zető. A díszletképet és a ruhákat Branka Petrovic tervezte. Szereplők: N. Kiss Júlia, Szilágyi Rövid Eleonóra, Ábrahám Irén, Szántó Valéria, Fejes György, Albert János, Pásthy Mátyás Átadták a Felix-díjakat Szombaton este Berlinben ki­hirdették az európai Oscar, a Felix-díj nyerteseit. A legjobb filmnek járó Felix Gianni Ame­­lio olasz rendező Gyermekrabló című alkotásáé lett, a legjobb forgatókönyvért járó rangos el­ismerést pedig Szabó István kapta Édes Emma, drága Böbe című művéért. A legjobb férfi főszereplő Matti Pellenpää, ő Aki Kaurismäki finn rendező Egy bohém élete című filmjében játszott, a legjobb női főszereplő pedig Juliette Binoche, a Pont- Neuf szerelmesei című alkotás­ból. Clint Eastwood elismerése Clint Eastwood Unforgiven című filmjét öt fődíjjal tüntette ki a Los An­­geles-i filmkritikusok egyesülete. Az év legjobb filmjévé nyilvánították, és Clint Eastwood megkapta a rendezé­sért és a férfi főszerepért járó díjat is. A férfi epizódszerepért Gene Hack­­man és a forgatókönyvért David Webb Peoples részesült elismerésben. A legjobb női főszereplő Emma Thompson (Howards and), a legkivá­lóbb női epizódszereplő pedig Judy Davis (Woody Allen Férjek és felesé­gek című filmjében). A legjobb külföl­di filmmé a The Crying Game című ír-angol romantikus thrillert, a legki­emelkedőbb rajzfilmmé pedig a Dis­ney stúdió Aladdin című produkcióját nyilvánították. A díjakat január 29-én fogják átadni a hollywoodi Bel Age Szállóban. Magyar Szó MI ÚJSÁG A KIADÓBAN? Újabb támogatás könyvkiadásunknak Lezárult a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási Minisztéri­uma pályázatának második köre, amelyet a határon túli magyar köny­vek megjelentetésére írtak ki. A Fo­rum Könyvkiadó újabb tíz könyvre kapott támogatást. Bordás Győző, a Forum Könyvkiadó igazgató-főszer­kesztője a múlt hét végén megállapo­dást írt alá, amely értelmében április 30-áig a következő könyveket jelente­tik meg: Csöbrös István: Egy szép do­­logról én emlékezem (kopácsi éne­keskönyv), Kontra Ferenc: Ősök jus­sán (novellák), Jung Károly: Az em­berélet útjain (néprajzi tanulmá­nyok), Toldi Éva: Herceg János (mo­nográfia), Gubás Jenő: Egészségünk nyelve - nyelvünk egészsége (tanul­mányok), Pohárkovics Elvira: A jugo­szláviai magyar irodalom 1986. évi bibliográfiája, Virág Gábor: A topo­lyai népiskolák története, Dávid And­rás: Egyazon égtájon (kapcsolattörté­neti tanulmányok), Napsugár-antoló­gia (Farkas Zsuzsa szerkesztésében) és Kovács Endre: Földművelés egy nyu­gat-bácskai faluban (Doroszló népi élete). Ez utóbbi kötet a budapesti Re­­leax kiadóval közös kiadásban jelenik meg. A külföldi magyar kiadók ígére­tet kaptak újabb pályázat kiírására, amelyre az idén támogatott könyvek megjelenése után kerül sor. SZABADKA Karácsonyi könyvvásár a Népkörben Ma délelőtt tíz órától egész napos könyvvásárt szervez a két újvidéki kiadó, a Forum és az Agapé egyházi kiadó. Délben a tanulók részére bemutatják Bön­­dör Pál Örökhathé című nemré­giben megjelent gyermekverskö­tetét és a Jung Károly szerkeszté­sében készült Szent Péter atyafi­­sága című, mondavilágunk kin­cseit tartalmazó, szép kivitelű könyvet. Este hét órakor irodal­mi rendezvény keretén belül is­merheti meg a közönség a Fo­rum és az Agapé közös gondozá­sában most megjelent kiadványt, a Silling István gyűjtése nyomán készült Boldogasszony ablakában című, Kupuszina népi imádsága­it tartalmazó könyvet. A kiad­ványt Harmath Károly páter, a könyv recenzense és egyik kiadó­ja méltatja. Az irodalmi rendez­vény vendége lesz még Bordás Győző, Böndör Pál, Juhász Er­zsébet és Jung Károly, akik újon­nan megjelent könyveiket dedi­kálják. A könyvvásáron minden új ki­advány megvásárolható lesz. ÚJVIDÉK Lakásajánlat színházügyben Az újvidéki kép­viselő-testület vég­rehajtó bizottsága tegnapi ülésén na­pirenden szerepelt Siniša Ko­­vačevićnak, a Szerb Nemzeti Színház lemondásban levő megbízott igazgató­jának lakáskérdése is. Sürgős megol­dásként az a határozat született, hogy a város a Tartományi Végrehajtó Ta­nács illetékes bizottságához fordul ké­relemmel, hogy lakásalapjából ideig­lenesen bocsásson rendelkezésre egy háromtagú családnak megfelelő la­kást. Mihelyt a város saját alapjából la­kást biztosít, a tartományi tulajdon­ban levőt visszaadják. E. O. __________________________MŰVELŐDÉS 13 Aki dönt, az megnevezhetetlen Az iskolaigazgatókat még a választások előtt ki kell nevezni­­ A demokratizálódás előfeltétele az oktatási törvények megváltoztatása A törvény értelmében a miniszter nevezi ki az iskolaigazgatókat. Az isko­laszék csak véleményt mond a pályá­zókról, de a miniszter ezt nem köteles figyelembe venni. Tehát azt nevez ki az iskola élére, akit akar, illetve akit megbízható emberei javasolnak. Egyértelmű tehát, hogy az igazgatóje­löltek sorsa a községben dől el.­­A köztársasági oktatásügyi minisz­térium munkatársától igyekeztem megtudni az igazgatók kinevezésének rejtélyes útját és módját, de az illeté­kes, miután ezt-azt elmondott, közöl­te, hogy ő nem is beszélgetett velem.) Az iskolaszék véleményét a köztár­sasági minisztérium körzeti részlegé­hez juttatja el, és itt a tanfelügyelők szakmai szempontból véleményezik a pályázókat. A szempontok szerint első helyen a törvényesség tiszteletben tar­tása áll. Az iskola olyan, mint a kato­naság. Mindent előírtak, mindent sza­bályoztak, s ennek értelmében min­dennek funkcionálni kell. Az igazgató dolga, hogy gondoskodjon erről. Ezenkívül a tantervek megvalósítását, és egyáltalán az iskola egész életét fi­gyelembe veszik, ami mind árulkodik az eddigi igazgató munkájáról, aki meg nem volt korábban igazgatói poszton, annak tanári munkáját érté­keli. Véleményüket a miniszterhez juttatják el, merthogy ők a miniszter közvetlen munkatársai. A véleményezés titkos csatornáin ezután vagy ezzel egyidejűleg folyik a véleménynyilvánítás, a káderezés. A község káderbizottsága szintén ki­mondja a „boldogító igent”, vagy a másikat a jelölt neve hallatán. Ezt a döntést akár végérvényesnek is te­kinthetjük, de mert a biztonság ked­véért még egy fórumot be kell iktatni, elképzelhető, hogy az SZSZP főbizott­ságának is kikérik a véleményét. S ha ez így lesz, ez csak természetes, mond­ta beszélgetőtársam, hisz ez valósá­gunknak része. Nos, ez utóbbi két fórum szem­pontjai, azt hiszem, nem kérdésesek. A politikai megfelelőség, a rezsimhű­­ség dönti majd el, hogy ki is lesz majd az­ igazgató. S bár ez nyílt titok, ez utóbbi két fórumon születik meg a döntés az igazgató kilétéről, mert ugye, az abszurdum, hogy a miniszter ismerheti több ezer igazgató kvalitá­sát. S persze az sem mellékes, hogy az iskolaszék véleményét nem köteles a miniszter figyelembe venni. Hát azért nem, hogy működhessen a káder­konyha. A középiskolák igazgatói munka­helyére a múlt hónap elején jelentet­ték meg a pályázatot. Egyes iskolák­ban 15 napos, másokban csupán 8 na­­pi pályázatot írtak ki. Az iskolaszé­­ek véleményezték a jelentkezőket, és most várják a miniszter döntését, ami valószínűleg még a választások előtt megérkezik. A választásokig ugyanis a kulcsfontosságú helyekre a legmegfe­lelőbbeknek kell kerülniük. Ezért volt fontos az általános iskolákban is lóha­lálában kiírni a pályázatokat. A hatalmon levő párt úgy viselke­dik, mintha biztos lenne győzelmé­ben. Ha azonban mégsem a szocialis­ták maradnak hatalmon, kezdődhet­nek a kinevezések elölről. Ugyanis a társadalom demokratizálása elképzel­hetetlen ilyen etatista oktatási tör­vényekkel. Az első lépésnek tehát fel­tétlen annak kell lennie, hogy az isko­la szerveződését szabályozó törvénye­ket megváltoztassák, s persze ezután kezdődhetne újra az igazgatóválasztás meg a rektorok, bírák, rendőrfőnö­kök stb. felülvizsgálása az új szempon­tok szerint. K-k „Csak el ne költözz, mint a madarak” A VMDK Baráti Körének adai és szabadkai előadásáról Az emigrációban élő, ám a ma­gyarság tudatához kitartó szeretettel ragaszkodó költő, Tollas Tibor versso­ra képezte a VMDK Baráti Köre adai és szabadkai műsoros estjének vezér­­gondolatát: „Csak el ne költözz, mint a madarak”. A nemzeti öntudatunkat erősítő előadások egy héttel a választások előtt anyanyelvünk, irodalmunk, ze­nénk, valamint sporttörténelmünk egy jelentős, soha el nem feledhető szakaszának a lehető legmagasabb szintű prezentálásával a kisebbségi lel­ket behálózó mindennapi gondokat is feledtetni tudta. Bánffy György kiváló és érdemes művész Móra Ferenc-novellákkal lé­pett a közönség elé, s ízes, a művészvi­lágban egyedinek tartott előadóstílu­sával életre szóló élménnyel ajándé­kozta meg a közönséget. Bitskey Ti­bor érdemes művész Szabó Lőrinc verseit szavalta, Tompa László pedig Ady-versekkel és Sütő András örök érvényű gondolataival érdemelt ki vastapsot. Beregszászi Olga énekmű­vész és ifj. Újlaki Károly színművész verses, zenés összeállítása, valamint Tolcsvay Béla fülbemászó dallamai a magyar szellemiség határokat nem is­merő szabad áramlását, a zeneművé­szet egyetemességét sugározták a hall­gatóság felé. Buzánszky Jenőnek, az egykori magyar aranycsapat kiválósá­gának sajátos humorral átszőtt beszá­molója - a londoni 6:3 és a svájci vi­lágbajnokság emlékeinek feleleveníté­sével - nem csak a sportbarátoknak szerzett külön élményt. A műsoros es­tet Dudás Károly, a VMDK elnöksé­gének elnöke állította össze. A szabadkai Népkörben az előadó­est után Bánffy György (ezúttal mint a magyar parlament képviselője), Ágos­ton András, a VMDK elnöke és Kasza József Szabadka polgármestere fordult a jelenlevőkhöz, különös tekintettel a jövő vasárnapi választásokra. Zs. T. Színházi világfesztivál Chilében Chilében rendezik meg jövő­re a 15. színházi világfesztivált. A jövő év április 23-a és május 3-a között megtartandó rendez­vényen 35 ország legtekintélye­sebb színházi együttesei vesznek részt - közölték Santiagóban. E jelentős színházi rendez­vény színhelye hét chilei város lesz, s megszervezésére, amivel a chilei hatóságokat és a Nem­zetközi Színházi Intézetet bízták meg, legalább hárommillió dol­lárt fordítanak. A szemle kereté­ben megannyi kerekasztal-meg­beszélést, tanácskozást és elő­adást tartanak. (Tanjug) A Beatles teljes krónikája Nagy-Britanniában nemrég jelent meg a Beatles teljes krónikája című könyv, amely részleteiben tárja fel a gombafejűek pályafutását Mark L­ewison, a Beatles teljes krónikája című könyv szerzője éveket töltött azokban a pincékben, amelyekben a BBC rádió összes dokumentumait őrzik, és hosszú időn át tanulmányozta az Abbey Road-i lemezstúdiók levéltárait. Minden kétséget kizáróan ő a leg­jobb ismerője a neves együttesnek, és az volt a vágya, hogy olyan tanulmányt készítsen róluk, amely száz év múlva is értékes doku­mentum lesz. A könyvet az igazi zenebarátoknak, s nem azoknak szánta, akiket csupán a liverpooli fiúk magánéletének pikantériái érdekelnek. A könyv ezért csupán a szakmai szempontból releváns adatokat tartalmazza. A szerző szerint az együttes felbomlása óta eltelt 22 év alatt ez az első komoly kísérlet arra, hogy alapos tanul­mány foglalkozzon karrierjükkel. A könyv kronológiai sorrendben jegyzi fel az 1957 és 1970 közötti eseményeket: több mint 1400 fellépésre történik utalás, de fel van sorolva minden stúdiómunka, rádiós és televíziós fellépés, filmmunka és videoklip. A szöveget 500 eddig ismeretlen fotó és dokumentum illusztrálja. Számos olyan adatra derül fény, amely­ről még a legnagyobb Beatles-rajongóknak sem volt tudomásuk. Bizonyára sokan nem tudják például, hogy a fiúk utoljára 1969. augusztus 20-án voltak együtt stúdióban, hogy lehallgassák az Abbey Road című lemez felvételét. Két nappal később találkoztak utoljára, amikor a lemezbemutatóra készítették a fényképeket. A könyvben rengeteg anekdota is szerepel:*az egyik szerint 1963-ban a Capitol lemezkiadó alkalmazottait utasították, hogy a lemezbemuta­tón dolgozók a munkahelyükön Beatles-stílusú parókát viseljenek. Lewisont is meglepi az a nagyfokú érdeklődés, ami a gombafe­­jűeket övezi még ennyi idő után is. Ő maga is Beatles-imádó gyer­mekkora óta. Minden Beatles-lemeze megvan, de egyetlen koncert­jükön sem volt jelen. Ezt igazolja az, hogy amikor 1965. május 5- én utolsó alkalommal lépett fel az együttes, Lewison mindössze hétéves volt. Ezt a „mulasztást” azonban többszörösen pótolta a Beatles-le­­genda megőrzésére tett erőfeszítésével, ő a felelős a Club Sandwich című folyóirat megjelenéséért, valamint egy videosorozat készítésé­ért­ is. Meggyőződése, hogy a Beatles a XX. század második felének klasszikusaként az emberiség kulturális hagyatékának részévé fog válni. A jövőbeni zenekutatók számára könyve minden bizonnyal kitűnő forrásmunka lesz. (Tanjug magazin)

Next