Magyar Szó, 1993. március (50. évfolyam, 58-87. szám)
1993-03-17 / 73. szám
1993. március 17., szerda Magyar Tanszék alakul Belgrádban Őszre tervezik az első évfolyam indítását A végzett hallgatók magyar nyelv és irodalom tanári diplomát kapnak A Belgrádi Egyetem Filológiai Karán néhány nappal ezelőtt elfogadták a kar új alapszabályzatát, amelyben egyebek között helyet kapott a magyar nyelv és irodalmi tanszék megalapítása is. Jogi szempontból ugyan még nem tekinthető végérvényesnek a döntés, mert a kérdéses dokumentumot az egyetem tanácsának is el kell fogadnia, de mint azt dr. Slobodan Grubačić professzor, a Filológiai Kar dékánja mondta, a Magyar Tanszék alapításához ezúttal nem fér kétség. Magyar nyelvi kurzusok már korábban is voltak a Filológiai Karon. Ez azonban nem helyettesíthette a tanszéket, ugyanis csak második nyelvként tanulhatták hallgatói a magyar nyelvet és irodalmat. A tanszék megalapításának gondolata tehát nem új, de úgy véljük, hogy nagyon nagy szükség van rá - mondta dr. Vesna Polovina oktatásügyi prodékán. A BELGRÁDI TANSZÉK NEM LESZ KONKURENCIA ■ Mikorra tervezik az első évfolyam megindítását? - Úgy gondoljuk, hogy őszre már megkezdődhet az oktatás, ehhez azonban rengeteg mindent elő kell készíteni. Szükségünk van tanárokra, könyvtárra stb. ■ Honnan hozzák a tanárokat? - Az első dolog, hogy egy, legfeljebb két embert mi alkalmazzunk a tanszéken, és ezután kezdhetünk hozzá a tanárok felkéréséhez. A román vagy szlovák tanszékek működésének tapasztalatai alapján merem most felvetni a lehetőségeket, konkrét lépés ugyanis ebben a pillanatban még nem történt. A többi tanszéken egyfelől az anyaország támogatásával, másfelől az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának segítségével oldottuk meg az oktatók kérdését. ■ Ezek szerint a belgrádi tanszék nem jelent konkurenciát az újvidékieknek? - Semmiképpen. Mi eddig is együttműködtünk az újvidéki bölcsészkarral, és én személy szerint nagyon jónak tartom, hogy az ország két legerősebb fakultásán lesz magyar tanszék. Nem látom akadályát, hogy itt is, meg ott is legyen magyar tanszék. Vehetjük példának az angol vagy francia tanszékeket is, ezekből is van mindkét fakultáson, és mégis megférnek egymás mellett. Úgy tudom, nemcsak az oktatásra kívánnak koncentrálni, hanem a kutatómunkát is tervbe vették... - így van. Sajnos erről semmi közelebbit nem tudok mondani, ezek ugyanis olyan kérdések, amelyekről még csak ezután tárgyalunk. A mi tanszékeink azonban most is foglalkoznak kutatómunkával, ez tehát gyakorlat nálunk. SZÜKSÉG VAN A HUNGAROLÓGIÁRA Dr. Slobodan Grubacictól azt kérdeztük, kitől kértek segítséget a tanszék megalakításához. - Bizonyára lesznek majd olyanok, akik majd bírálják a tanszéknyitást, mondván, hogy nehéz időket élünk. Megítélésem szerint ennek ellenére ezt a tanszéket meg kell nyitni. Legutóbb egy lektor volt nálunk Magyarországról, s mondhatom, hogy nemcsak ő, de mi sem voltunk megelégedve munkájával. ■ Miért távozott idő előtt a magyarországi lektor? Olyan változatról is hallottam, hogy elűzték őt innen? - Szó sincs ilyesmiről. Neki egyszerűen lejárt a megbízatási ideje. Őt a magyar fél küldte ide, s az, hogy ez a lektor távozott tőlünk, semmiképpen sem jelenti azt, hogy nem jön másik. A lektorcsere államközi megegyezés dolga. A legutóbbi lektor munkáját úgy is felfoghatjuk, hogy a tanszéknyitás előőrsét képezte, mert tulajdonképpen az is volt. Arra a kérdésre pedig, hogy kitől kértünk segítséget, azt mondhatom, hogy számítunk a belgrádi magyar nagykövetség és egyáltalán Magyarország támogatására, a különböző alapítványok és donátorok támogatására, a tanszékindítás ugyanis körültekintő előmunkálatokat igényel. ÉVEK ÓTA TERVEZIK Kristóf Lázárral, a belgrádi magyar nagykövetség kultúrattaséjával Nagy József egykori belgrádi lektor helyzetéről beszélgettünk. A lektorcserét a kétoldalú kormányközi megegyezés szabályozza. Budapesten még a régi Jugoszlávia idején működött szerbhorvát, szlovén és macedón lektor. A régi Jugoszláviában Ljubljanában, Mariborban, Zágrábban és Szkopjéban volt magyar lektor, majd végül Belgrádban is alkalmaztak egyet. Pillanatnyilag Szlovéniában meg Macedóniában működik a magyar lektor. Zágrábban a háborús helyzet miatt, érthető okokból, felfüggesztették munkáját, de valószínűnek tartom, hogy a helyzet rendeződésével ez a munka is visszakerül a régi kerékvágásba. Belgrádban egy évvel ezelőtt számunkra teljesen érthetetlen okokból felszólították az itt működő magyar lektort, hogy pakoljon, és menjen. Mi akkor a Szövetségi Nemzetközi Együttműködési Intézetben ezt szóvá tettük, hivatkoztunk az államközi megegyezésre, de semmi sem történt ez ügyben. ■ Tudnak-e arról, hogy tanszék alakul a belgrádi Filológiai Karon? - Már néhány évvel ezelőtt felmerült ez a kérdés, és arról is értesültünk, hogy talán Sava Babic lenne a mini hungarológiai lektorátus vezetője. Mi az ötletet messzemenően támogattuk, könyveket,, segédeszközöket ígértünk - egyszóval előlegeztük a bizalmat. Két évvel ezelőtt már ott tartottak, hogy beindítják, de akkor nem voltak meg a feltételek. Meglepetéssel értesülök erről az új kezdeményezésről,hozzánk ugyanis nem érkezett semmilyen hivatalos értesítés erről.Természetesen messzemenően támogatjuk az ötletet,mint ahogyan azt korábban is tettük. MAGÁNVÉLEMÉNY Dr. Gerold László professzort, az újvidéki Magyar Tanszék tanszékvezető tanárát kérdeztük, mi a véleménye a párhuzamos tanszék alapításáról? - Mivel a tanszéken eddig erről nem volt szó - nem is lehetett, hisz hivatalos értesítés vagy felkérés hozzánk ez ügyben nem érkezett, én is csak most hallok róla először -, így csupán a saját véleményemet mondhatom el. Úgy látom, hogy alapfokon örülni kell minden olyan intézménynek, tudományos intézetnek, ahol a magyar nyelvvel és irodalommal foglalkoznak. Ezek szerint a belgrádi tanszék alapításának is végeredményben örülni kell. Örülök is neki, de... Nem tudom, hogy a kolozsvári tanszék mellett van-e Bukarestben is magyar tanszék, vagy sem, mert hogy van Rómában meg Firenzében ilyen tanszék, az nem ugyanaz. Ott az olaszok tanulnak magyar nyelvet és irodalmat. Tehát a kettő nem vehető egy kalap alá. Most, amikor az egész oktatás visszhangzik az ésszerűsítéstől, ezt a katedranyitást én duplázásnak tartom. Nem tudom, mi a cél? Elvonni ettől a meglévő tanszéktől a hallgatókat? - Eléggé komolytalannak tartom ezt a kezdeményezést, volt ugyanis egy lektorátus, amely befulladt. Az itt dolgozott lektor egyszerűen nem részesült kellő segítségben. Ha valamit Belgrádban csinálni kellene, akkor az a lektorátus tisztességes színvonalra való emelése lenne. Nem is értem, ki fog ott tanítani? Mi itt, a mi tanszékünkön el tudjuk látni a tantárgyainkat, ha csak nem távozik el tőlünk is valaki. Erről ugyan konkrét információim nincsenek, de ilyen időkben az ilyesmi minden pillanatban bekövetkezhet. Amikor Újvidéken megnyílt a tanszék, előtte volt főiskola, és abból fejlődött ki a tanszék. Jó lenne tudni a magyarországi álláspontot ez ügyben. Feltételezem, hogy támogatják a kezdeményezést, de ezzel tulajdonképpen nekünk tesznek rossz szolgálatot. Normális körülmények között ugyanis nem lenne akadálya, hogy két tanszék is működjön, de most, amikor egyre fogynak a magyar gyerekek, nincs olyan bázisunk, amely mindkét tanszéket el tudná látni hallgatóval, illetve az oklevelet szerzett szakemberek számára mind kevesebb a munkalehetőség. KABÓK Erika Az a legnagyobb baj, hogy bármekkorák is a bajok, minden csoda három napig tart, és azok a problémák, amelyek egy ideig foglalkoztatják a közvéleményt, mozgolódást, felháborodást váltanak ki, némi kozmetikázás, néhány megnyugtató közlemény után feledésbe merülnek. Mert - sajnos - izgalmasabban élünk, mint valaha, a tegnapi sérelmeket, megrövidítésünk tényét mára újabb szenzációk, sérelmek és félelmek váltják fel. És emiatt soha semmit nem sikerül végigcsinálni. Sem a közvetlen érintetteknek, sem a tettre kész, felbuzdult közvéleménynek, így történt ez az elektronikus média körüli botrányok esetében is. Kezdődött - mint ismeretes - azzal, hogy a súlyos anyagi válságra, a nemzetközi zárlat következményeire hivatkozva műsorcsökkentést, illetőleg a foglalkoztatottak egy részének kényszerszabadságolását jelentették be. Ami, érthetően és várhatóan óriási felzúdulást keltett. Akkor több mint másfél ezren távoztak az „egységes” Szerbiai Rádióból és Televízióból. Mindenki, aki a hatalomnak nem tetszett. Többek között a független szakszervezet teljes vezetősége és majdnem teljes tagsága. A paravánként szolgáló „önálló” szakszervezet megígérte, mindent megtesz a dolgozók védelméért, jogaik érvényesítéséért. Annyit meg is tett, hogy visszavették állásukba azokat a dolgozókat, akiket egyébként is csak azért küldtek kényszerszabadságra, hogy alibiként szolgáljanak: lám, ők nem ellenzékiek, ők nem dologkerülők (esetleg éppenséggel az uralkodó párt tagjai), mégis osztoznak, ahogy minden foglalkoztatottnak kell, a közös gondokban, bajokban. Azok viszont, akik eddig sem voltak és továbbra sincsenek ínyére a hatalomtartóknak, nem kerülhettek vissza munkahelyükre, attól függetlenül, hogy például egyedüli családfenntartók, hogy szűkös anyagi körülmények között élnek, hogy mondjuk szakmájukban a legobb, széles körben elismert tekintéyek, akadémikusok, koszorús írók például. Ugyanígy sajátos az is: a létszámcsökkentést egyformán alkalmazták minden egyes rádiós és televíziós szerkesztőségre, szektorra, attól függetlenül, hogyan is álltak a létszámmal a kényszerszabadságolások kezdetének pillanatában. A leépítés százalékra egyformán mérettetett ki azokra a szerkesztőségekre is, amelyeknek létszáma az elmúlt egy-két évben vígan növekedett a szakmához nem értő, de hazafias érzelmektől túlcsorduló egyedekkel, s azokra a nemzetiségi szerkesztőségekre is, amelyeknek létszáma ugyanebben az időszakban vészesen csökkent. Úgyhogy az ott dolgozók egyébként is már csak a legnagyobb nehézségek és erőfeszítések árán tudták ellátni alapvető feladataikat, szembesülve a pénztelenség, létszámhiány okozta állandó minőségcsökkenéssel. A hatalomtartók kifárasztási technikája - mint korábban, más hasonló afférok alkalmával is - eredménnyel járt: a közvélemény lassanként megunta a lamentálást, a tiltakozó leveleket, ellenzéki pártközleményeket, a lapokban megjelenő cikkeket, az utcára küldött újságírókkal készített interjúkat. Vagy hátat fordított tévének, rádiónak, vagy megszokta az új arcokat, a hibákat, dadogást, a félreolvasást. Ki követeli ma például a Senki sem olyan, mint én című belgrádi ifjúsági rádióműsort, a szombati Zöld megahertzet, régi kedvenc újságíróit, szabadelvűbb műsorait? Az Újvidéki Rádió és Televízió magyar nyelvű szerkesztőségei igyekeztek minél kisebb vérveszteséggel megúszni a nagytakarítást, többet vállalni a munkából, és kendőzni - amennyire ez egyáltalában lehetséges - az elkerülhetetlen minőségromlást. Amit részint a pénztelenség, üzemanyaghiány okozta megkötöttség és helyhezkötöttség, részint az emberhiány okozott. Mert tegyük szívünkra kezünket: nemigen létezik zseni, aki minden rádiós és televíziós műfajban a maximumot tudja nyújtani. Még a BBC-ben sem találni ilyent, nemhogy itt, egy vajdasági nemzetiségi szerkesztőségben. Érthet valaki jól a mezőgazdasághoz, de kétséges, hogy pénzügyek vagy a jog berkeiben ugyanolyan jártas. Hogy a művészetről ne is beszéljünk. Aki éveken át színházzal foglalkozott, esetleg kevésbé otthonos a képzőművészetben, akihez az irodalom áll a legközelebb, az a filmről nem tudhat mindent. Valamikor témák, területek szerint megvolt a megfelelő beosztás. Ma sokan sok mindenről dadognak (nemcsak a rádióban és a televízióban). Ha a Barázda című faluműsor havi jelentkezését az szabja meg, hányszor jut benzin a forgatócsoport kiutazására, a riportkészítésre, a napi híradó filmanyaga ugyancsak ettől függ, akkor önkéntelenül felvetődik a kérdés: szüksége van-e az itteni magyarságnak ezekre a műsorokra? Ha a válasz nem, a hatalomtartók kapva kapnak rajta, és rögtön fel is tehetik a kérdést: miért volt akkor, alig egy-két hete az az órási felhördülés, amikor a műsorok időtartamának csökkentése szóba került? Tényleg, miért? Azért természetesen, mert ami megvan, de roszszabb minőségű, azon szebb időkben lehet javítani, de ami végérvényesen megszűnt, azt nagyon nehéz lesz egy napon feltámasztani. Ezért tengődik - Don Quijote-i szélmalomharcát vívó - színészek híján az Újvidéki Rádió sok-sok műsora, az Új könyv, új írástól a Rádióiskola irodalmi műsorain át a hangjátékokig és Vidám estekig. Mert az „egyszemélyes” láthatatlan színház, Vajda Tibor rendező küszködik a lehetetlennel: megszervezni, eljátszani, bemondani, elszavalni mindazt, aminek műsorra kell kerülnie. Minden egyes alkalommal elnézést kérve a hallgatóktól, hogy olyan dol-egyokba is kénytelen belekontárkodni, amelyekhez nem igazán ért. És ahányszor feltenné a kérdést az illetékeseknek, meddig lehet ezt így folytatni, kiderül, hogy vagy nem illetékesek, vagy pedig állandóan ülésen, illetőleg házon kívül tartózkodnak. Elérhetetlenek és érinthetetlenek. Nyilván, mert ők csak végrehajtói annak az akaratnak, amely valahonnan máshonnan (nyilván legfelülről) irányítja a nemzeti műsorok teljes elsorvasztását (azzal, hogy már sorvadásuk tartama alatt, az állandó minőségromlás miatt kontraproduktívá legyenek), a végrehajtók meg a végrehajtásért kapják fizetésüket, és a gondolkodás nélküli parancsteljesítéssel őrizhetik meg állásukat. Jól fizetett tisztségüket, amelyben a ranglétra legfelső fokán üldögélő 10-es szorzószámmal számoltatja el a fizetését, de a vidéki végrehajtónak is lesz mit a tejbe aprítania. Az egyszerű előfizetőkkel ellentétben, akiknek a szájuktól kell megvonniuk a falatot, hogy a rádióhallgatás és tévénézés lehetőségét megfizessék. S akik pénzükért egyre böjtösebb szellemi táplálékhoz jutnak. A közvélemény - a vajdasági nemzetiségi közvélemény is - most éppen más szenzációkra figyel: megszökött milliárdos bankárokra, dutyiba dugott volt miniszterekre, nem folytatja tiltakozását az alkotmány által is szavatolt nemzetiségi jogainak folytonos megcsorbítása ellen; a teljes és színvonalas anyanyelvű tájékoztatás, a nemzeti értékeinek megőrzését és ápolását szavatoló rádió- és tévéműsorok folyamatosan tartó leépítése, elsorvasztása ellen. Mire ismét fölneszelnének, az embereknek arra kell rádöbbeniük, hogy már szinte mindent elvettek tőlük, s az lesz a győzelem, ha egykori kulturális életüknek egy szánalomra méltó morzsáját visszakövetelhetik. Vagy vissza igyekeznek követelni, amíg figyelmük egy újabb szenzáció felé nem terelődik. P. KECZELI Klára RÁDIÓ, TELEVÍZIÓ Hol is állunk pillanatnyilag? Milyen nemzetiségi műsorok készülnek és meddig? - Az Újvidéki Rádió épülete Magyar Szó Gavras filmet forgat Hessről Costa Gavras neves rendező bejelentette, hogy jövőre Lengyelországban filmet forgat Rudolf Hessről, a hírhedt auschwitzi parancsnokról. A film francia-lengyel koprodukcióban készül, és a rendező szándéka az, hogy pszichológiai portrét rajzoljon Hessről fiatalkorától az auschwitzi haláltábor parancsnoki kinevezéséig. Miután elítélték, a 2,5 millió ember haláláért felelős háborús bűnöst kiadták Lengyelországnak, ahol 1947-ban kivégezték. (Tanjug magazin) MŰVELŐDÉS 13 Florika Stefan kapta az életműdíjat A Vajdasági íróegyesület évi közgyűlésén Nenad Grujičić személyében megválasztotta új elnökét Szombaton, március 13-án a Matica srpska dísztermében megtartotta évi közgyűlését a Vajdasági íróegyesület, amelynek munkájában - akárcsak tavaly - elenyésző számú író vett részt (a 355 tagból 65- en). Az ülés ünnepi részében átadták az életműért járó díjat Florika Stefan költőnőnek, az év legjobb kötetéért járó elismerést Vojislav Despotovnak, valamint a legjobb műfordítás díját Pilinszky János Kráter című verseskötetének fordításáért Horváth Ottónak (ez utóbbi külföldön tartózkodik, így nem köszönhette meg személyesen az elismerést). Az írók ezután egyperces néma felállással adóztak a két ülés között elhunyt írótársaik emlékének, majd megválasztották az egyesület új elnökét és titkárát. A titkári tisztségre két jelölt közül az eddigi megbízott titkárt, Laslo Blaškovićot választották meg, majd megismételt szavazással előbb négy, majd két jelölt közül Nenad Grujicic személyében az új elnököt. Grujičić 33 szavazatot kapott, azaz az íróegyesület teljes tagságának nem egész 10 százalékáét. k