Magyar Szó, 1993. március (50. évfolyam, 58-87. szám)

1993-03-17 / 73. szám

1993. március 17., szerda Magyar Tanszék alakul Belgrádban Őszre tervezik az első évfolyam indítását­­ A végzett hallgatók magyar nyelv és irodalom tanári diplomát kapnak A Belgrádi Egyetem Filológiai Ka­rán néhány nappal ezelőtt elfogadták a kar új alapszabályzatát, amelyben egyebek között helyet kapott a ma­gyar nyelv és irodalmi tanszék meg­alapítása is. Jogi szempontból ugyan még nem tekinthető végérvényesnek a döntés, mert a kérdéses dokumen­tumot az egyetem tanácsának is el kell fogadnia, de mint azt dr. Slobodan Grubačić professzor, a Filológiai Kar dékánja mondta, a Magyar Tanszék alapításához ezúttal nem fér kétség.­­ Magyar nyelvi kurzusok már ko­rábban is voltak a Filológiai Karon. Ez azonban nem helyettesíthette a tan­széket, ugyanis csak második nyelv­ként tanulhatták hallgatói a magyar nyelvet és irodalmat. A tanszék meg­alapításának gondolata tehát nem új, de úgy véljük, hogy nagyon nagy szükség van rá - mondta dr. Vesna Polovina oktatásügyi prodékán. A BELGRÁDI TANSZÉK NEM LESZ KONKURENCIA ■ Mikorra tervezik az első évfo­lyam megindítását? - Úgy gondoljuk, hogy őszre már megkezdődhet az oktatás, ehhez azonban rengeteg mindent elő kell készíteni. Szükségünk van tanárokra, könyvtárra stb. ■ Honnan hozzák a tanárokat? - Az első dolog, hogy egy, legfel­jebb két embert mi alkalmazzunk a tanszéken, és ezután kezdhetünk hoz­zá a tanárok felkéréséhez. A román vagy szlovák tanszékek működésének tapasztalatai alapján merem most fel­vetni a lehetőségeket, konkrét lépés ugyanis ebben a pillanatban még nem történt. A többi tanszéken egyfelől az anyaország támogatásával, másfelől az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudomá­nyi Karának segítségével oldottuk meg az oktatók kérdését. ■ Ezek szerint a belgrádi tanszék nem jelent konkurenciát az újvidéki­eknek? - Semmiképpen. Mi eddig is együttműködtünk az újvidéki böl­csészkarral, és­ én személy szerint na­gyon jónak tartom, hogy az ország két legerősebb fakultásán lesz magyar tanszék. Nem látom akadályát, hogy itt is, meg ott is legyen magyar tan­szék. Vehetjük példának az angol vagy francia tanszékeket is, ezekből is van mindkét fakultáson, és mégis megférnek egymás mellett.­­ Úgy tudom, nemcsak az okta­tásra kívánnak koncentrálni, hanem a kutatómunkát is tervbe vették... - így van. Sajnos erről semmi kö­zelebbit nem tudok mondani, ezek ugyanis olyan kérdések, amelyekről még csak ezután tárgyalunk. A mi tanszékeink azonban most is foglal­koznak kutatómunkával, ez tehát gya­korlat nálunk. SZÜKSÉG VAN A HUNGAROLÓGIÁRA Dr. Slobodan Grubacictól azt kér­deztük, kitől kértek segítséget a tan­szék megalakításához. - Bizonyára lesznek majd olyanok, akik majd bírálják a tanszéknyitást, mondván, hogy nehéz időket élünk. Megítélésem szerint ennek ellenére ezt a tanszéket meg kell nyitni. Leg­utóbb egy lektor volt nálunk Magyar­­országról, s mondhatom, hogy nem­csak ő, de mi sem voltunk megeléged­ve munkájával. ■ Miért távozott idő előtt a ma­gyarországi lektor? Olyan változatról is hallottam, hogy elűzték őt innen? - Szó sincs ilyesmiről. Neki egysze­rűen lejárt a megbízatási ideje. Őt a magyar fél küldte ide, s az, hogy ez a lektor távozott tőlünk, semmiképpen sem jelenti azt, hogy nem jön másik. A lektorcsere államközi megegyezés dolga. A legutóbbi lektor munkáját úgy is felfoghatjuk, hogy a tanszék­nyitás előőrsét képezte, mert tulaj­donképpen az is volt. Arra a kérdésre pedig, hogy kitől kértünk segítséget, azt mondhatom, hogy számítunk a belgrádi magyar nagykövetség és egyáltalán Magyarország támogatásá­ra, a különböző alapítványok és doná­­torok támogatására, a tanszékindítás ugyanis körültekintő előmunkálatokat igényel. ÉVEK ÓTA TERVEZIK Kristóf Lázárral, a belgrádi ma­gyar nagykövetség kultúrattaséjával Nagy József egykori belgrádi lektor helyzetéről beszélgettünk.­­ A lektorcserét a kétoldalú kor­mányközi megegyezés szabályozza. Budapesten még a régi Jugoszlávia idején működött szerbhorvát, szlovén és macedón lektor. A régi Jugoszláviá­ban Ljubljanában, Mariborban, Zág­rábban és Szkopjéban volt magyar lektor, majd végül Belgrádban is al­kalmaztak egyet. Pillanatnyilag Szlo­véniában meg Macedóniában műkö­dik a magyar lektor. Zágrábban a há­borús helyzet miatt, érthető okokból, felfüggesztették munkáját, de valószí­nűnek tartom, hogy a helyzet rende­ződésével ez a munka is visszakerül a régi kerékvágásba. Belgrádban egy évvel ezelőtt számunkra teljesen ért­hetetlen okokból felszólították az itt működő magyar lektort, hogy pakol­jon, és menjen. Mi akkor a Szövetségi Nemzetközi Együttműködési Intézet­ben ezt szóvá tettük, hivatkoztunk az államközi megegyezésre, de semmi sem történt ez ügyben. ■ Tudnak-e arról, hogy tanszék alakul a belgrádi Filológiai Karon? - Már néhány évvel ezelőtt felme­rült ez a kérdés, és arról is értesül­tünk, hogy talán Sava Babic lenne a mini hungarológiai lektorátus vezető­je. Mi az ötletet messzemenően támo­gattuk, könyveket,, segédeszközöket ígértünk - egyszóval előlegeztük a bi­zalmat. Két évvel ezelőtt már ott tar­tottak, hogy beindítják, de akkor nem voltak meg a feltételek. Meglepetéssel értesülök erről az új kezdeményezés­ről,hozzánk ugyanis nem érkezett semmilyen hivatalos értesítés er­­ről.Természetesen messzemenően tá­mogatjuk az ötletet,mint ahogyan azt korábban is tettük. MAGÁNVÉLEMÉNY Dr. Gerold László professzort, az újvidéki Magyar Tanszék tanszékve­zető tanárát kérdeztük, mi a vélemé­nye a párhuzamos tanszék alapításá­ról? - Mivel a tanszéken eddig erről nem volt szó - nem is lehetett, hisz hivatalos értesítés vagy felkérés hoz­zánk ez ügyben nem érkezett, én is csak most hallok róla először -, így csupán a saját véleményemet mond­hatom el. Úgy látom, hogy alapfo­kon örülni kell minden olyan intéz­ménynek, tudományos intézetnek, ahol a magyar nyelvvel és irodalom­mal foglalkoznak. Ezek szerint a belgrádi tanszék alapításának is vég­eredményben örülni kell. Örülök is neki, de... Nem tudom, hogy a ko­lozsvári tanszék mellett van-e Buka­restben is magyar tanszék, vagy sem, mert hogy van Rómában meg Firen­zében ilyen tanszék, az nem ugyan­az. Ott az olaszok tanulnak magyar nyelvet és irodalmat. Tehát a kettő nem vehető egy kalap alá. Most, amikor az egész oktatás visszhangzik az ésszerűsítéstől, ezt a katedranyitást én duplázásnak tar­tom. Nem tudom, mi a cél? Elvonni ettől a meglévő tanszéktől a hallgató­kat? - Eléggé komolytalannak tartom ezt a kezdeményezést, volt ugyanis egy lektorátus, amely befulladt. Az itt dolgozott lektor egyszerűen nem részesült kellő segítségben. Ha valamit Belgrádban csinálni kellene, akkor az a lektorátus tisz­tességes színvonalra való emelése lenne. Nem is értem, ki fog ott ta­nítani? Mi itt, a mi tanszékünkön el tudjuk látni a tantárgyainkat, ha csak nem távozik el tőlünk is vala­ki. Erről ugyan konkrét informá­cióim nincsenek, de ilyen időkben az ilyesmi minden pillanatban be­következhet. Amikor Újvidéken megnyílt a tan­szék, előtte volt főiskola, és abból fej­lődött ki a tanszék. Jó lenne tudni a magyarországi álláspontot ez ügyben. Feltételezem, hogy támogatják a kez­deményezést, de ezzel tulajdonkép­pen nekünk tesznek rossz szolgálatot. Normális körülmények között ugyan­is nem lenne akadálya, hogy két tan­szék is működjön, de most, amikor egyre fogynak a magyar gyerekek, nincs olyan bázisunk, amely mindkét tanszéket el tudná látni hallgatóval, il­letve az oklevelet szerzett szakem­berek számára mind kevesebb a mun­kalehetőség. KABÓK Erika Az a legnagyobb baj, hogy bár­mekkorák is a bajok, minden csoda három napig tart, és azok a problé­mák, amelyek egy ideig foglalkoz­tatják a közvéleményt, mozgoló­dást, felháborodást váltanak ki, né­mi kozmetikázás, néhány megnyug­tató közlemény után feledésbe me­rülnek. Mert - sajnos - izgalmasab­ban élünk, mint valaha, a tegnapi sérelmeket, megrövidítésünk tényét mára újabb szenzációk, sérelmek és félelmek váltják fel. És emiatt soha semmit nem sikerül végigcsinálni. Sem a közvetlen érintetteknek, sem a tettre kész, felbuzdult közvéle­ménynek, így történt ez az elektronikus média körüli botrányok esetében is. Kezdődött - mint ismeretes - azzal, hogy a súlyos anyagi válságra, a nemzetközi zárlat következményei­re hivatkozva műsorcsökkentést, il­letőleg a foglalkoztatottak egy ré­szének kényszerszabadságolását je­lentették be. Ami, érthetően és vár­hatóan óriási felzúdulást keltett. Akkor több mint másfél ezren távoztak az „egységes” Szerbiai Rá­dióból és Televízióból. Mindenki, aki a hatalomnak nem tetszett. Többek között a független szakszer­vezet teljes vezetősége és majdnem teljes tagsága. A paravánként szol­gáló „önálló” szakszervezet meg­ígérte, mindent megtesz a dolgozók védelméért, jogaik érvényesítéséért. Annyit meg is tett, hogy visszavet­ték állásukba azokat a dolgozókat, akiket egyébként is csak azért küld­tek kényszerszabadságra, hogy ali­biként szolgáljanak: lám, ők nem el­lenzékiek, ők nem dologkerülők (esetleg éppenséggel az uralkodó párt tagjai), mégis osztoznak, ahogy minden foglalkoztatottnak kell, a közös gondokban, bajokban. Azok viszont, akik eddig sem voltak és to­vábbra sincsenek ínyére a hatalom­tartóknak, nem kerülhettek vissza munkahelyükre, attól függetlenül, hogy például egyedüli családfenn­tartók, hogy szűkös anyagi körül­mények között élnek, hogy mondjuk­­ szakmájukban a leg­­obb, széles körben elismert tekinté­­yek, akadémikusok, koszorús írók például. Ugyanígy sajátos az is: a létszám­­csökkentést egyformán alkalmazták minden egyes rádiós és televíziós szerkesztőségre, szektorra, attól függetlenül, hogyan is álltak a lét­számmal a kényszerszabadságolá­sok kezdetének pillanatában. A le­építés százalékra egyformán méret­tetett ki azokra a szerkesztőségekre is, amelyeknek létszáma az elmúlt egy-két évben vígan növekedett a szakmához nem értő, de hazafias érzelmektől túlcsorduló egyedek­­kel, s azokra a nemzetiségi szerkesz­tőségekre is, amelyeknek létszáma ugyanebben az időszakban vészesen csökkent. Úgyhogy az ott dolgozók egyébként is már csak a legnagyobb nehézségek és erőfeszítések árán tudták ellátni alapvető feladataikat, szembesülve a pénztelenség, lét­számhiány okozta állandó minőség­­csökkenéssel. A hatalomtartók kifárasztási technikája - mint korábban, más hasonló afférok alkalmával is - eredménnyel járt: a közvélemény lassanként megunta a lamentálást, a tiltakozó leveleket, ellenzéki párt­közleményeket, a lapokban megje­lenő cikkeket, az utcára küldött új­ságírókkal készített interjúkat. Vagy hátat fordított tévének, rádiónak, vagy megszokta az új arcokat, a hi­bákat, dadogást, a félreolvasást. Ki követeli ma például a Senki sem olyan, mint én című belgrádi ifjúsá­gi rádióműsort, a szombati Zöld megahertzet, régi kedvenc újságíró­it, szabadelvűbb műsorait? Az Újvidéki Rádió és Televízió magyar nyelvű szerkesztőségei igyekeztek minél kisebb vérveszte­séggel megúszni a nagytakarítást, többet vállalni a munkából, és ken­dőzni - amennyire ez egyáltalában lehetséges - az elkerülhetetlen mi­nőségromlást. Amit részint a pénz­telenség, üzemanyaghiány ok­ozta megkötöttség és helyhezkötöttség, részint az emberhiány okozott. Mert tegyük szívünkra kezünket: nemigen létezik zseni, aki minden rádiós és televíziós műfajban a ma­ximumot tudja nyújtani. Még a BBC-ben sem találni ilyent, nem­hogy itt, egy vajdasági nemzetiségi szerkesztőségben. Érthet valaki jól a mezőgazdasághoz, de kétséges, hogy pénzügyek vagy a jog berkei­ben ugyanolyan jártas. Hogy a mű­vészetről ne is beszéljünk. Aki éve­ken át színházzal foglalkozott, eset­leg kevésbé otthonos a képzőművé­szetben, akihez az irodalom áll a legközelebb, az a filmről nem tud­hat mindent. Valamikor témák, te­rületek szerint megvolt a megfelelő beosztás. Ma sokan sok mindenről dadognak (nemcsak a rádióban és a televízióban). Ha a Barázda című faluműsor havi jelentkezését az szabja meg, hányszor jut benzin a forgatócso­port kiutazására, a riportkészítésre, a napi híradó filmanyaga ugyan­csak ettől függ, akkor önkéntelenül felvetődik a kérdés: szüksége van-e az itteni magyarságnak ezekre a műsorokra? Ha a válasz nem, a ha­talomtartók kapva kapnak rajta, és rögtön fel is tehetik a kérdést: miért volt akkor, alig egy-két hete az az órási felhördülés, amikor a műsorok időtartamának csökkentése szóba ke­rült? Tényleg, miért? Azért termé­szetesen, mert ami megvan, de rosz­­szabb minőségű, azon szebb időkben lehet javítani, de ami végérvényesen megszűnt, azt nagyon nehéz lesz egy napon feltámasztani. Ezért tengődik - Don Quijote-i szélmalomhar­cát vívó - színé­szek híján az Új­vidéki Rádió sok-sok műsora, az Új könyv, új írástól a Rádió­iskola irodalmi műsorain át a hangjátékokig és Vidám este­kig. Mert az „egyszemélyes” láthatatlan szín­ház, Vajda Ti­bor rendező küszködik a le­hetetlennel: megszervezni, eljátszani, be­mondani, elsza­valni mindazt, aminek műsorra kell kerülnie. Minden egyes alkalommal el­nézést kérve a hallgatóktól, hogy olyan dol-egy­­okba is kénytelen belekontárkod­­ni, amelyekhez nem igazán ért. És ahányszor feltenné a kérdést az ille­tékeseknek, meddig lehet ezt így folytatni, kiderül, hogy vagy nem il­letékesek, vagy pedig állandóan ülésen, illetőleg házon kívül tartóz­kodnak. Elérhetetlenek és érinthe­tetlenek. Nyilván, mert ők csak vég­rehajtói annak az akaratnak, amely valahonnan máshonnan (nyilván legfelülről) irányítja a nemzeti mű­sorok teljes elsorvasztását (azzal, hogy már sorvadásuk tartama alatt, az állandó minőségromlás miatt kontraproduktívá legyenek), a végrehajtók meg a végrehajtásért kapják fizetésüket, és a gondolko­dás nélküli parancsteljesítéssel őriz­hetik meg állásukat. Jól fizetett tisztségüket, amelyben a ranglétra legfelső fokán üldögélő 10-es szor­zószámmal számoltatja el a fizeté­sét, de a vidéki végrehajtónak is lesz mit a tejbe aprítania. Az egysze­rű előfizetőkkel ellentétben, akik­nek a szájuktól kell megvonniuk a falatot, hogy a rádióhallgatás és té­vénézés lehetőségét megfizessék. S akik pénzükért egyre böjtösebb szellemi táplálékhoz jutnak. A közvélemény - a vajdasági nemzetiségi közvélemény is - most éppen más szenzációkra figyel: megszökött milliárdos bankárokra, dutyiba dugott volt miniszterekre, nem folytatja tiltakozását az alkot­mány által is szavatolt nemzetiségi jogainak folytonos megcsorbítása ellen; a teljes és színvonalas anya­nyelvű tájékoztatás, a nemzeti érté­keinek megőrzését és ápolását sza­vatoló rádió- és tévéműsorok folya­matosan tartó leépítése, elsorvasztá­sa ellen. Mire ismét fölneszelnének, az embereknek arra kell rádöbbeni­­ük, hogy már szinte mindent elvet­tek tőlük, s az lesz a győzelem, ha egykori kulturális életüknek egy szánalomra méltó morzsáját vissza­követelhetik. Vagy vissza igyekez­nek követelni, amíg figyelmük egy újabb szenzáció felé nem terelődik. P. KECZELI Klára RÁDIÓ, TELEVÍZIÓ Hol is állunk pillanatnyilag? Milyen nemzetiségi műsorok készülnek és meddig? - Az Újvidéki Rádió épülete Magyar Szó Gavras filmet forgat Hessről Costa Gavras neves rendező be­jelentette, hogy jövőre Lengyelor­szágban filmet forgat Rudolf Hess­ről, a hírhedt auschwitzi parancs­nokról. A film francia-lengyel ko­produkcióban készül, és a rendező szándéka az, hogy pszichológiai portrét rajzoljon Hessről fiatalkorá­tól az auschwitzi haláltábor pa­rancsnoki kinevezéséig. Miután el­ítélték, a 2,5 millió ember haláláért felelős háborús bűnöst kiadták Len­gyelországnak, ahol 1947-ban kivé­gezték. (Tanjug magazin) MŰVELŐDÉS 13 Florika Stefan kapta az életműdíjat A Vajdasági íróegyesület évi közgyűlésén Nenad Grujičić személyében megválasztotta új elnökét Szombaton, március 13-án a Mati­­ca srpska dísztermében megtartotta évi közgyűlését a Vajdasági íróegye­sület, amelynek munkájában - akár­csak tavaly - elenyésző számú író vett részt (a 355 tagból 65- en). Az ülés ünnepi részében átadták az életműért járó díjat Florika Stefan költőnőnek, az év legjobb kötetéért járó elismerést Vojislav Despotovnak, valamint a leg­jobb műfordítás díját Pilinszky János Kráter című verseskötetének fordítá­sáért Horváth Ottónak (ez utóbbi kül­földön tartózkodik, így nem köszön­hette meg személyesen az elismerést). Az írók ezután egyperces néma felállással adóztak a két ülés között elhunyt írótársaik emlékének, majd megválasztották az egyesület új elnö­két és titkárát. A titkári tisztségre két jelölt közül az eddigi megbízott tit­kárt, Laslo Blaškovićot választották meg, majd megismételt szavazással előbb négy, majd két jelölt közül Ne­­nad Grujicic személyében az új elnö­köt. Grujičić 33 szavazatot kapott, azaz az íróegyesület teljes tagságá­nak nem egész 10 százalékáét.­ k

Next