Magyar Szó, 1993. március (50. évfolyam, 58-87. szám)
1993-03-12 / 69. szám
A Magyar Szó gyermekrovata SZABÓ LŐRINC Nyitnikék Alszik a hóban a hegy, a völgy, hallgat az erdő, hallgat a föld. Egyszerre mégis rezzen a táj, hármat fütyül egy kis madár. Háromszor hármat lüktet a dala, vígan, szaporán, mint éles fuvola. Az a fuvolás a Nyitnikék! Már kezdi is újra az énekét: Nyitnikék, fütyült, nyitni kék, szívnek és tavasznak nyílni kék! Csernik Attila illusztrációja Rendőrviccek Egy motoros rendőr megállít az autópályán egy papot, akit gyorshajtáson kapott. Elgondolkodik. „Most mit tegyek? írjak jegyzőkönyvet, vagy mondassak el vele tíz Miatyánkot?” *** A rendőrségen sírva jelenik meg egy fiatalasszony. „A férjem két napja nyomtalanul eltűnt.” „Feltűnt előzőleg önnek valami különös dolog?” - kérdi a rendőr. „Tulajdonképpen nem. Csak kissé csodálkoztam, hogy amikor lement gyufáért, két bőröndöt vitt magával.” *** Dr. Sanda, a kétbalkezes mesterdetektív kirohan egy szállodából, és egyetlen ugrással bent terem egy éppen induló autóban. „Látja azt a kocsit?” - kiált a vezetőre, miközben ujjával előrebök. „Hogyne látnám!” - válaszol az, kissé csodálkozva. „Akkor kövesse” - rendelkezik a detektív. „Mi mást tehetnék - von vállat a sofőr. - Hiszen az a kocsi vontat.” *** A rendőr igazoltat egy férfit. „Hol van a munkahelye?” - kérdezi. „Erre-arra!” - hangzik a felelet. Dolgozik egyáltalán? „Egyszer-másszor.” „És mit?” „Ezt-azt!” „No, akkor én most magát szépen őrizetbe veszem.” „És mikor enged szabadon?” „Előbb-utóbb...” *** A titkosrendőrség főnöke bemegy a város egyik borbélyához. „Tudja-e, hogy ki vagyok?” - kérdezi. „Nem” - felel a borbély. „Rendben, akkor kérek egy hajvágást.” Rejtvény fejtők figyelmébe Múlt heti rejtvényeink helyes megfejtése - Ékezetcsere: egér- éger, eléd-éled, evés-éves, hatás-hátas, szeles-széles, talál-tálas, tevés-téves, török-tőrök, vallásvállas, veréb-véreb. Betűrendben: Faraday (ejtsd: feredi). Könyvjutalmat nyert: a péterrévei Samu Mihály iskola önképzőköre és Király Ágnes, Becse, Neznanog junaka 125. CSÁSZÁR ISTVÁN Naftalin (Részletek) Az egész életemre kiható első szerelmet az határozta meg, hogy akkoriban anyám takarítani járt. Úri házakhoz, többek között Trommelékhoz is. A legőszintébben szólva, sohasem dicsekedtem volna anyám foglalkozásával. Nem olyan időket élünk. Csak azért árulom el az igazat, mert enélkül nem tudnám elmondani ezt a történetet. Tehát anyám takarítani járt. Trommelék velünk szemben laktak. És mindannyian Zuglóban laktunk. Hat-hét éves lehettem ebben az időben. Az biztos, hogy már iskolába jártam. Átmentem anyám után Trommelékhoz. Akadálytalanul bejutottam a lakásba, végig minden ajtó nyitva volt. Anyám a belső szobában dolgozott. Egyik talpa alatt padlókefével ide-oda csúszkált. Olyan nevetséges volt, hogy megálltam, és vigyorogva néztem, mert azt hittem, játszik. Ő is vidáman intett felém, de a csúszkálást nem hagyta abba. Aztán bejött egy velem egykorú kislány, Trommel Babyka. Őt már láttam az utcán, és onnan is tudtam a létezéséről, hogy mióta megtanultam olvasni, átküldte anyámmal a mesekönyveit. Olyan szép kislányt azóta sem láttam. Finombőrű volt, és földöntúlian tiszta és kedves és mosolygós, és rögtön megmutatta az egész házat, és szökdécselve mutatta meg a kertet is. A WC-t is, ahol csodálatos minőségű fehér papírok voltak egy dobozban. - Vegyél ki egy papírt - mondtam. Trommel Babyka kivett egyet. Szaladtunk ceruzáért, és rajzoltam neki, mert el akartam kápráztatni. Hálából, és azért, mert beleszerettem... És természetesen ő is belém szeretett. Egymásra talált az alkotó férfi és a rajongó nő. A ház, amelyben laktunk, földszintes volt és legalább ötven méter hosszú. Mellettünk foghíjas kerítés választott el egy lóistállót és kocsiszínt. Ide csak esténként jöttek a fuvarosok. Napközben egy Rumos becenevű öregember őrködött, vagyis denaturált szeszt ivott, és egy harisnyaszárból - amit időnként elloptunk tőle - bagót tömött a szájába. Felőle nyugodtan csúszkálhattunk a szalmakazlakról, mászkálhattunk a padláson vagy a kocsik alatt. De ez még nem minden! Ott volt az udvar végében a szemétdomb. Valóságos aranybánya, ezernyi felhasználható tárggyal. A villanykörtét falhoz lehetett vágni és akkor durrant, a biciklibelsőt meg lehetett gyújtani, a karikák, drótok és főleg a zseblámpaelemek mind jók voltak valamire. Ha másra nem, arra, hogy szétszedjük. De még ez sem minden! Mert a szemétdombon is túl volt egy alacsony kerítés, amögött pedig kicsit mélyebben lakott a bolond Rózsi, aki, ha lekiáltottunk neki, kijött a háza elé, és öklét rázva ordítozott, miközben a fekete kutyája hörögve rángatta láncát... Trommel Babyka egyszerre megállt. - No, gyere - mondtam. - Nem akarok... - mondta Babyka. - Meglátod, milyen érdekes lesz. - Nem érdekel. Elengedtem a kezét, és csodálkozva néztem rá. - Már fáradt vagyok, és itt minden olyan piszkos - mondta Babyka. - Gyere csak, később már egész jó út lesz - mondtam, és léptem még néhányat. - Nem megyek - mondta Babyka, és visszafordult. Amíg a házukig értünk, hallgattunk. Nem haragudtam rá, csak nagyon szomorú lettem, és nem volt mit mondanom. Többé nem mentem át hozzájuk. Magamban szenvedtem a boldogtalan szerelemtől, és azon tépelődtem, hogy talán a kocsiszínt kellett volna megmutatnom, vagy be kellett volna csöngetnünk az utca végén levő villába és elszaladni. De hát ezt csak este lehetett, amikor nem látták, hogy ki volt az. Ősszel, mikor jött a hideg idő, Trommelék nekem adták Babyka használt kabátját. Szürke Bocskay-kabát volt, az akkori divatnak megfelelően. Ha az arcomhoz ért, megéreztem rajta Babykáék lakásának szagát és Babyka arcának illatát. Ahogy most erősen visszagondolok, úgy emlékszem, naftalinszaga volt. Játék a nevekkel ismert és kevésbé ismert neveket kell kitalálnod ahhoz, hogy a körrel jelölt négyzetekbe kerülő betűk - felülről lefelé olvasva - a legnagyobb példányszámú francia napilap címét adják ki. Mint a nyilak mutatják, az egyik nevet balról jobbra, a másikat ellenkező irányban kell bejegyezned. További eligazítást a meghatározások nyújtanak. 1. Női név, Beethoven nyitányának címéül szolgál, egyébként a Leó női változata. 2. Férfinév, az ógörög mitológiában a föld istennőjét nevezték így, az ő oltalmába ajánlott fiúgyermekek viselhették ezt a nevet. C-betűs változata is használatos. 3. Női név, legismertebb - teaként vagy gyulladásgátlóként is alkalmazható - gyógynövényünknek is ez a neve. 4. Neves magyar komikus színész volt egyik legnépszerűbb viselője. 5. Bánk bán feleségét hívták így. 6. Ókori eredetű férfinév, egyszersmind egy kis észak-bácskai (Kanizsa közeli) falu neve. 7. Régi magyar személynév, első viselője Árpád fejedelem fia volt. Nos, mi a francia napilap címe? ( 2 s / 3 s) 1 : 4 0 5 s / 6 s) 7 0 NYELVÜNK JÁTÉKAI Kancsalul Két szó akkor cseng össze, ha a magánhangzóik teljes egészében, a mássalhangzóik részben vagy jobbára megegyeznek. Ezt a hangzásbeli jelenséget nevezzük rímnek. Például: álma-pálma, alapos-kalapos, Orsolyakorcsolya stb. Ha azonban csak a mássalhangzóik azonosak, a magánhangzóik pedig különböznek, összecsengésük furcsán, úgy is mondhatjuk, „kancsalul” hangzik, vagyis kancsalrímpárt alkotnak. Lássunk erre egykét példát. A KORAVÉNre kancsalul rímel a KARAVÁN, a SZIKÁRra a SZEKÉR stb. Ha azt mondom: agybajos gyümölcstartósítás, a megfejtés: ESZELŐS ASZALAS. Ha pedig ez áll a meghatározásban, a szabályostól eltérő, ezért kirívó félbevágott szarvasmarha, a megoldás csak ez lehet: FELTŰNŐ FÉL TINÓ. Mint a fenti példákból következik, olyan kancsahrím-párokra kérdezünk rá, amelyek egy szintagmát alkotnak: vagy jelzős, vagy birtokos szerkezetet. íme: 1. Lógó harangocska. 2. Különös Kis Ferenc. 3. Három nagy fejű rablóvezér. 4. Magyarországi város italtartó edénye. 5. Korsó aranya. 6. Barcelonai Kati. 7. Kertben termett gyümölcs. 8. Alkalmi japán köntös. 9. Lenge kelméből készült ragadozó madár. 10. Elgondolkodó, merengő 16. századi lantos, török elleni harcok megéneklője (Sebestyén). A tíz kancsalrím-párt és a Játék a nevekkel c. rejtvény megfejtését juttasd el címünkre: Magyar Szó, Napsugár, 21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1. t? SzERKESZTI ! ?££ 1993. III. 12. PETŐFI SÁNDOR A márciusi ifjak (Részlet) Szolgaságunk idejében Minden ember csak beszélt, Mi valónk a legelsők, kik Tenni mertünk a honért! Mi emeltük föl először A cselekvés zászlaját, Mi riasztók föl zajunkkal Nagy álmából a hazát! A földet, mely koporsó volt S benn egy nemzet a halott, Megillettük, és tizennégy Miljom szív földobogott. Egy szóval egy érzelemmé Olvadt össze a haza, Az érzelem „lelkesülés”, A szó „szabadság” vala. Oh ez ritkaszép látvány volt, S majd ha vénül a világ, Elmondják az unokáknak Ezt a kort a nagyapák. VARGA DOMOKOS Méhröptető március Elég volt télire beszorulniuk a kasba. A kora tavaszi napsütés nemcsak a hóvirágokat, kökörcsineket, kankalinokat, tőzikéket, hunyorokat, tyúktaréjokat, kakasmandikókat és társaikat, hanem őket is előcsalogatja. Eddig a tavaly összehordott tartalék mézen éltek, most végre gyűjthetnek is valamit. Nem sokat persze, mert kevés ez a virág annyi méhnek: messzi kilométerekre kell olykor elbolyonganiuk, hogy üres hassal ne térjenek haza. Jó néhány fa és bokor bont már virágot márciusban, mielőtt még kileveledzene: a mogyoróbokrok után sorra sárgulnak ki az égerfák, a kecskefüzek, a rekettyefüzek, a kosárfonó füzek, a fehérnyárak, a nyírek himbálódzó hím barkái. A termő fűzfabokrok ezüstösszürkén kibomló nőstény barkái - cicaberkéi, cicamacái - is egyre-másra peche sednek meg. A mézelő barkákat körül is dongják-döngik a méhek, akárcsak a fakadó földi virágokat, de a legszívesebben mégis a virító sombokrok nektárját dézsmálják. Ahol sombokroktól sárgállanak a márciusi kopasz erdőszélek, ott nincs is baj: nemcsak a munkálkodó méhek laknak jól, hanem a kiürülőfélben levő lépekbe is jut a zsákmányból. Előbújnak barlangjukból ilyenkor a csíkos fejű, keskeny képű borzok is - miután végigaludták az egész telet -, s csigákkal, gilisztákkal, gyökerekkel töltik meg kiürült gyomrukat. Felébrednek a tüskés gombóccá gömbölyödött sündisznók, s ők is mindjárt körülszaglásznak, szerteszaladgálnak, hol lelhetnének ízletes, finom férgeket. De egy-egy pockot, egeret, békát sem vetnek meg. Fent a fákon meg mókusok futkosnak: vöröses bundájuk, lompos farkuk messze virít a csupasz ágak közül. Nem olyan néma már az erdő, mint néhány héttel ezelőtt. Jönnek az örvös galambok, az énekes rigók, vörös vércsék, vörösbegyek, s az itt telelt madarak is rendre megszólalnak. „Kicsit ér, kicsit ér!” - kiáltják a cinkék. Felcsattan egy-egy ághegyről a feketerigó harsány éneke: „Tilílió, lílió, lió, fütty - lió, lió, tilílió, fütty!”, de hallik már az erdei pinty hasonlóképpen messze hangzó, csengő szava is: „Pink-pink-pink!” A vörösbegyek „tik-tik-tik-tik-tik”-et kiáltanak, majd önmagukat csitítják egy-egy elnyújtott, csendesebb „csití”-vel. Mocorog minden az ég alatt. Az őzbakok homlokán már-már készen ágaskodik-hegyesedik az új agancs, amely az ősszel elhullajtottnak a helyébe nőtt. A szarvasbikák viszont most vetik csak el a maguk jóval nagyobb csontkoronáját. A két fél agancs külön-külön válik le a fejükről, és fúródik bele a megkásásodott, puha avarba, vagy akad fenn a bokrok ágai között. A szarvastehenek - a suták - évhosszai agancstalanok. De most a bikák sem szolgálnak már rá a szarvas nevezetre: csak két bütyök marad a fejükön, legyen miből kihajtania nyárára az új agancsnak.