Magyar Szó, 1993. júlis (50. évfolyam, 175-205. szám)
1993-07-13 / 187. szám
4 SZABADKA Demokrácia Nagykövetség Szabadkán? A világon elsőként városunkban kezdeményezik az Európa Tanács támogatásával működő testület megalakítását Ha minden a tervek szerint folyik, október 1-jétől megnyílik Szabadkán a Demokrácia Nagykövetsége - hallottuk tegnap Kasza József polgármester szokásos hétfői sajtótájékoztatóján, melyen beszámolt nemrégi egyhetes nyugat-európai útjáról. Ennek keretében Strassburgban Szabadka, Elche (Spanyolország), Namur (Belgium) és Tillburg (Hollandia) képviselői szerződést kötöttek a Demokrácia Nagykövetségének megalakításáról. A világon elsőként Szabadkán megalakuló intézményt az Európa Tanács támogatásával hozzák létre az európai Helyi és Regionális Önkormányzatok Állandó Értekezletének határozataival összhangban. Célja elsősorban a demokratizálódás folyamatának elősegítése helyi szinten. A nagykövetséget a szerződést aláíró három város képviselői alkotják majd, Szabadka kötelezettsége csak helyet biztosítani számukra, s minden költséget az illető városok viselnek majd. Kasza József ezen kívül három hollandiai várost is felkeresett. Amersfoortban állami és nem állami humanitárius szervezetek találkozóján vett részt, azzal a céllal, hogy ismertesse velük a jugoszláviai helyzetet, és emberbaráti segélyt szerezzen a városnak. Az együttműködés megalapozása és humanitárius segély biztosítása volt a célja a Tillburgban és Osterwijkben tett látogatásnak is. Kasza József a mintegy egyhetes utat rendkívül eredményesnek ítélte meg. Meggyőződött róla ugyanis, hogy nagy az érdeklődés az itteni helyzet iránt, és az emberek segítőkészsége is nagyfokú. Minderről szeptemberben kapnak konkrét javaslatokat. Szabadka polgármestere cáfolta az egyes „jóindulatú” hetilapokban megjelent állításokat, melyek szerint Kasza József „külpolitikát folytat”. Hangsúlyozta, szó sincs semmiféle állami értelemben vett külpolitikai tevékenységről, az azonban vitathatatlan, hogy Szabadkának segélyt kell szerezni, akárcsak az is, hogy a külfölddel az embargó megszüntetése utáni időszakban megvalósítható együttműködésre már most fel kell készülni. A jelenlévő újságírók kérdésére válaszolva Kasza József kijelentette, ismeretesek előtte a palicsi Természeti Iskolában jelentkező gondok. Mint ismeretes, Zorán Savic, a Természeti Iskola igazgatója ellen még május közepén bűnvádi feljelentést tett a belügyi titkárság a humanitárius segéllyel való visszaélés miatt, az ügyben azonban azóta sem történt semmilyen előrelépés, annak ellenére sem, hogy Dragan Božinović körzeti kormánybiztos még májusban megígérte, hogy közbenjár az igazgató leváltásáért. Változatlanul rosszak az iskolában elszállásolt menekült gyerekek életkörülményei. A helyzet megoldása érdekében újabb találkozót kezdeményeztek a kormánybiztos, a kerületi ügyészhelyettes és a belügyi titkár részvételével. A pályázat lezárult A 12 magyarországi ösztöndíjra 33 kérvény érkezett Több olvasónk érdeklődött a Magyar Művelődési és Közoktatási Minisztérium által meghirdetett 12 állami ösztöndíjjal kapcsolatban. Mint elpanaszolták, a szükséges dokumentumokat nem tudták hova elküldeni, mivel a pályázat szövegében sem cím sem telefonszám nem jelent meg, illetve emiatt semmiféle információhoz nem juthattak az érdekeltek. A pályázat már lezárult, a 12 állami ösztöndíjra 33-an jelentkeztek. A jelöltek írásbeli értesítést kapnak majd, hogy elnyerték-e az ösztöndíjat. A pályázat szövegéből véletlenül kimaradt a pályázat kiírásával és az adminisztratív teendők lebonyolításával megbízott Euromat cég postafiók száma, de a kérvények így is megérkeztek, ha csak azt tüntette fel valaki, hogy Euromat, Szabadka. Egyébként, a Magyar Szóban, a Napban és a Képes Ifjúságban már a nulladik évfolyam kapcsán is megjelent az említett cég postafiók-- és telefonszáma. Ami a részletesebb tájékoztatást illeti: a pályázatban minden szükséges adat, feltétel fel volt tüntetve-hallottuk dr. Varga Zoltántól, a VMDK oktatási felelősétől. m. k. Ruhát, gázolajat, építőanyagot loptak Bűncselekmény alapos gyanúja miatt vizsgálat indul 11 személy ellen A szabadkai kerületi ügyészség vizsgálati eljárást indítványozott 11 szabadkai lakos ügyében, mert alapos a gyanú, hogy több súlyos lopás írható a számlájukra. Az illetékesek emiatt bűnvádi feljelentést tettek Kolompár István (20), Kolompár Róbert (23), Stevan Kolompár (23), Duško Dimović (20), Marko Novaković (24), Ivica Miljak (24), Dimovity Antal (25), Dimovity József (39), Dimovity Péter (24), Kolompár Urbán (30) és Dimovity Mátyás (36) szabadkai lakosok ellen. Alapos a gyanú, hogy Kolompár István, Duško Dimovic és Dimovity Antal március végén „látogatást tettek,, a Željeznicai Részruhagyár egyik részlegében. Miután átmásztak a kerítésen és behatoltak az épületbe, gazdag zsákmányra bukkantak. Magukkal vittek 9 öltönyt, 15 nadrágot és 16 kiskabátot. Ugyancsak ők és még négy társuk: Kolompár Róbert, Steve Kolompár, Dimovity József és Dimovity Mátyás a gyanús (a bűnüldöző szervek előtt), hogy március és május között Dimovity Mátyás gépkocsijával szintén a készruhagyárba látogattak. Férfiöltönyöket, nadrágokat, dzsekiket raboltak. Június közepétől egy magánfatelepről eltűnt az áru. Ezzel Kolompár Róbertet és Istvánt, valamint Dimovity Pétert és Antalt, valamint Mátyást gyanúsítják. A tolvajok 15 zsák cementet és ennyi meszet vittek magukkal. Egy másik alkalommal, amikor 3 gerendának veszett nyoma, az illetékesek szerint Kolompár Róbert és Urbán, illetve Dimovity József lehetett az elkövető. Júniusban, amikor ugyancsak erre a fatelepre törtek be, Kolompár Róbert, Ivica Mirjak és Dimovity Péter került a rendőrség hálójába. Akkor kapták el őket, amikor a tettesek a 10 darab súlyos márványlappal igyekeztek megmászni a kerítést. Szintén meg nem állapított napon a Masaryk utcában egy teherautó tartályát „dézsmálta” meg valaki. A bűnüldöző szervek szerint alapos a gyanú, hogy Kolompár Róbert, Dimovity József, Marko Novakovic és Ivica Mirjak lopta el a 2000 liter gázolajat. A Pionír Csokoládégyár teherautóját valószínű, hogy Kolompár Róbert és Dimovity József ürítették ki. 12 doboz csokoládét és 100 kilogramm mandulát emeltek el, miután felszakították a jármű ponyváját. A gyanúsítottak ellen a napokban megindul a vizsgálati eljárás. Mg PÉNTEKEN Topolyán várják a véradókat A kórház vérátömlesztő osztálya a nyári szabadságok miatt egy alkalommal járt terepen a múlt héten. Július 6-án az Állategészségügyi Intézetben 19-én 6,5 liter vérrel járultak hozzá a kórházi tartalék gyarapításához. A hét többi napján még 42-en keresték fel a kórházi osztályt, tőlük 14, 5 liter vért kaptak. Többszörös véradók: dr. Kovács József (Egészségügyi Központ), aki 81., Berényi Dezső (Fidelinka), aki 76., Hegedűs György (Elektroremont), aki 65., Hatala Ferenc (Állategészségügyi Intézet), aki 60., Antim Kopilovic (Bratstvo), aki 57., Konc János (segédmunkás), aki 54., Nedeljka Lázic (Közművesítési Vállalat), aki 52. alkalommal adott vért. Először jelentkezett véradásra: Radovan Cinkovic, Bicskei Rózsa, Mezei Andor, Dijana Bošković, Radivoj Dugonjic, Zaklina Ninčević, Miloš Brančić és Suzana Sutijev (valamennyien: Állategészségügyi Intézet). A terepjáró csoport pénteken Topolyára utazik, reggel 8 és 10 óra között a Balkan otthonban várják a véradókat. S. K. A. Magyar Szó Ma délután 6 órakor a Prozivka (Nada Dimié u. 34.), fél 7-kor pedig a Központ III (Makszim Gorkij u. 25.) helyi közösségben tartanak közvitát a községi statútummódosítási javaslatról ZVEZDA: Rózsa a szélben, amerikai. Sz.: Laura Dern, Alan Ladd, Lukas Haas, r.: Marthe Coolidge (18. 20) * Matiné: Rohamosztag a Galaktikából, amerikai rajzfilm (10) ■ MUNKÁS: Sötét angyal, amerikai. Sz.: Dolph Lundren, Brian Benben, Betsy Brantley, r.: Craig R. Baxley (18, 20) * Szex a börtönben, francia. Sz.: Gabrielle Pontello, Monique Carrere, r.: Gerard Kikione (10, 16, 22) * PALICS (Szabadtéri színpad): Betty Blue, francia. Sz.: Béatrice Dalle, r.: Jean Jacques Beineix (21) ÜGYELETES Orvos: A Petőfi Sándor utcai mentőállomáson este 7-től reggel 7 óráig., tel: 94 * Gyermekgyógyászati rendelő: Duro Dakovic utca 14., tel: 36-136, 25-733 * Gyógyszertár: A Városháza épületében, tel.: 25-528 * Házasság előtti és családi tanácsadó: Jugoszláv Néphadsereg útja 33., tel.: 36-000 (7- től 14 óráig) * S.O.S. lelkisegély-telefon: 33-000 (csak hétfőn és csütörtökön 17-től 22 óráig) * EBEÉ-megfigyelők (új városháza, 6. emelet) telefonszáma: 024/27-237 (9.30-tól 16.30 óráig) KIÁLLÍTÁS VÁROSI MÚZEUM: Állandó kiállítás: Dr. Vinko Perésé képzőművészeti hagyatékát bemutató kiállítás * KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ: a Stojkov-nyomda 30 éve c. kiállítás; SZALON: Milan Popovic rajzainak kiállítása * VÁROSHÁZA - előcsarnok: Lajco Burcar és Mirko Vojnic Tunié közös kiállítása * ART CAFFÉ: Szabó Edit szabadkai festő önálló kiállítása * VÁROSI KÖNYVTÁR: Plesztovics Anna szabadkai képzőművész önálló kiállítása KÖZLEMÉNY Ha Szabadkán az árusoknál nem kap Magyar Szót, szombat és vasárnap kivételével 8 és 12 óra között telefonon (21- 144) hívja fel szabadkai terjesztőosztályunkat. A Fórum Városháza alatti üzletében mindenkor kapható Magyar Szó, Palicson pedig a buszállomáson . A Hadseregotthon előtt a Politika kioszkot nyitott, itt egész nap kapható Magyar Szó ANYAKÖNYVI HÍREK Meghalt: Cilika Nimcevic háztartásbeli (1892), Ottó Ilona nyugdíjas (1923), Kelemen Júlia földműves (1907), Szűcs Gavro földműves (1928), Anđelić Branko földműves (1926), Lufié Marija háztartásbeli (1914), Tóth Borbála földműves (1903), Moravecz Lajos nyugdíjas (1926), Bandié Vladimir nyugdíjas (1936), Németh József földműves (1919) , Jorgacevic Miluvka háztartásbeli (1967), Vidakovic Mijo földműves (1929), Raffai Flórián nyugdíjas (1927), Ozsvár Teréz nyugdíjas (1910), Toldi Péter földműves (1914), Skenderovic Béla nyugdíjas (1923), Sekulic Róza nyugdíjas (1907), Faragó Nada tisztviselőnő (1946), Sudarevic Šime földműves (1930) , Muls Irena háztartásbeli (1920) , Fenyvesi Etel háztartásbeli (1934), Káposzta József földműves (1931) , Stankovic Sanja (1990), Kopilovic Benő nyugdíjas (1938), Pulin Vladimir technikai rajzoló (1949), Kunyi Rozália háztartásbeli (1936), Csík sz. Oeler Mária nyugdíjas (1910), Stantié Jovanka földműves (1907), Ugrica sz. Zorié Savka nyugdíjas (1905), Stipic Márta nyugdíjas (1923), Knežević Mišo fémesztergályos (1950), Miklenovics Mária nyugdíjas (1904), Takács Sánta Zita munkásnő (1966), Cifra sz. Mikus Teréz nyugdíjas (1909), Draskovic sz. Medenica Marica háztartásbeli (1939), Poljakovic sz. Vevié Milka háztartásbeli (1915), Sziveri sz. Barna Etel nyugdíjas (1952), Marcikić sz. Bogešić Matilda háztartásbeli (1909), Visnyei sz. Csorba Ilona nyugdíjas (1942), Kovacevic Luka munkás (1950), Zsiga sz. Főző Marcella nyugdíjas (1926), Jelacsik Ferenc földműves (1914), Spevné Andrei nyugdíjas (1935), Patarésé Mihajlo nyugdíjas (1937), Durajevic Marija nyugdíjas (1932), Huszár sz. Apró Julianna háztartásbeli (1921), Neorjjé sz. Gakovic nyugdíjas (1909), Kolar Iván munkás (1952), Lufié sz. Lufié Vera nyugdíjas (1907), Šikić sz. Dikké Desanka nyugdíjas (1920), Szebenyi sz. Kovács Sztrikó Katalin nyugdíjas (1915), Sárié Lukendré sz. Kopunovic Ljiljana nyugdíjas (1954). 1993. július 13., kedd Befejezés előtt az aratás Maholnap befejeződik az aratás a szabadkai községben. Suplyákon, Békován, Csantavéren, Nagyfényen, Tavankúton és Kelebián már végeztek a munkával, megmaradtak még azok a parcellák, ahol később fogtak hozzá a betakarításhoz. Az Agrokombinat, a györgyéni Nova brazda és a bajmoki Ravnica földjein még dolgoznak. A községben összesen 18 000 hektáron folyt a munka. A hozamok lehangolók. A magánszektorban 2,5-2,6 tonna terem hektáronként, a társadalmiban 3,4 tonna. A minőség átlagon aluli - hallottuk Loboda Fábiántól, a községi mezőgazdasági bizottság szakmunkatársától. Györgyénben és Bajmokon jobb a helyzet, mert itt több eső esett. Az őszi árpa betakarításával már korábban végeztek. Az átlaghozam 3 tonna. Összesen 1100 hektáron termett. Tavaly jobb volt a hozam, akkor a birtokon 3,3 tonna, a magántermelőknél viszont kevesebb, 2,4 tonna termett. A tavaszi árpa is jobb volt tavaly, 3,7 tonnát arattak hektáronként. Nemcsak az időjárás, az aszály is kihatott, hogy gyenge a termés. A pénztelenség miatt pedig nemcsak kevesebb műtrágya került a földbe, hanem kiiktatták a növényvédő szereket is, és csak a legszükségesebb agrotechnológiát alkalmazták. A búzahozamok a tavalyi átlagos szinten mozognak. Tavaly is 3 tonna körül alakult a birtokokon, az egyéni termelők pedig 2,4 tonnát takarítottak be hektáronként. Jobb átlag csak a nyolcvanas évek derekán volt, amikor három éven keresztül elemi csapás sem játszott közre, hogy megtizedelje a vetést. Ebben az időszakban a hektáronként 5,3 tonna búza termett a társadalmi tulajdonban, az egyéni termelők pedig 4,7 tonnát takaríthattak be. Mg A statútummódosítási javaslat közvitái a héten A héten folytatódik a statútummódosítási javaslat nyilvános megvitatása. Ma a Prozivka (18 óra) és a Központ III. (18.30) helyi közösségben tartanak közvitát. Holnap délután a Július 4-ei (18) és a sétaerdői (18.30), csütörtökön, július 15-én a kertvárosi (18) és az újvárosi (18.30) , pénteken, július 16-án pedig a kisradanováci (18) és a palicsi (18.30) helyi közsségekben nyilváníthatják ki a polgárok véleményüket és javaslataikat a községi statútum módosításával kapcsolatosan.. A NÉPKÖRBEN Nyári Játékok ’93 A Népkör udvarában immár harmadik éve szerveznek nyári szórakoztató programokat, eddig Vasárnapi muzsika címmel tartották ezeket a műsorokat. Most a közönség kívánságára nem vasárnaponként, hanem hetente két alkalommal, szerdán és szombaton lesznek ezek a szórakoztató rendezvények, Nyári Játékok ’93 elnevezéssel. * holnap (szerdán) lesz az ünnepélyes megnyitó Mindenből egy keveset... címmel. Közreműködik: Baranovszky Edit, Csiszár S. Rózsa, Nagy Gizella, Győrfi Klára, Keller Gizella, Kotroba Júlia, Csiszár István, Csiszár Szabolcs, Győrfi Sándor, Jelacsik Tibor, Kiss Ferenc, Szabó István, Takács Tibor, Vinczer Imre és mások. Zene: Mák Attila és együttese. Műsorvezető: Németh János; * Július 17-én felekezeti műsor Life line címmel, a New Mexicó-i zenekar muzsikál; * jövő szerdán, július 17-én a Népkör színjátszói Családi boldogság címmel bohózatot adnak elő; * július 24-én (szombaton) batyubál, a Pirosingesek együttes muzsikál; * 28-án (szerdán) Városaim... elnevezéssel Medves János-emlékműsort tartanak; * 31-én (szombaton) Szép esténk lesz... a műsorban slágerek, sanzonok, operettdalok csendülnek fel; * augusztus 4-én (szerdán) Ez kabaré?- a közönség régi és új kabaréműsorokból láthat részleteket; * 7-én (szombaton) az Anonymus rock-zenei együttes muzsikál; * 11-én (szerdán) 35 év a Népkör színpadán - Győrfi Sándor műsora; * 14-én (szombaton) Nótát küldök levél helyett... címmel nótaműsort tartanak; * 18-án (szerdán) a Hogy állunk fiatalember? című vígjátékot láthatja a közönség; * 21-én (szombat) batyubál, a csantavéri Angyal zenekar muzsikál; * 25-én (szerdán) a zombori színjátszók Ön is lehet gyilkos címmel krimiparódiát mutatnak be; * augusztus 28-án (szombaton) Milyen volt...? címmel záróműsort tartanak. Az említett előadások a Népkör udvarán (rossz idő esetén a nagyteremben) este fél kilenckor kezdődnek. Valamennyi előadásra a belépődíj 1 000 000 dinár, kivétel a július 17-ei felekezeti műsor, amely ingyenes, valamint batyubálak, amelyekre 1 DEM dinárértéke a belépés. Részletesebb tájékoztatás és helyfoglalás a Népkör 26-956-os telefonszámán. m. k. Halálos szerencsétlenség Hétvégi balesetkrónika Pénteken éjszaka halálos kimenetelű közúti szerencsétlenség történt a Bajmok-Madaras közötti úton. Palásti Sándor bajmoki kerékpáros a gidres-gödrös úton belehajtott az egyik gödörbe, az úttestre zuhant, és életveszélyesen megsérült, később belehalt sérülésébe. A hétvégén még 14 közúti baleset történt, négyen könnyebben megsérültek, a kár 150 millió dinár. A rendőrök egy közlekedő ellen bűnvádi feljelentést tettek, 9 járművezetőt kizártak a forgalomból, csaknem harmincan kerülnek szabálysértési bíró elé azért, mert vétettek a kisrúti szabályok ellen. Legtöbben azért, mert járművizsga nélkül ültek kormánykerék mögé, heten elmulasztották meghosszabbítani a jármű bejegyzését. Helyszíni bírságot csaknem háromszázan fizettek, főleg gyorshajtás miatt. A rendőrség megállapította a múlt szerdán történt szerencsétlenség áldozatának kilétét. Bosnyák (Berényi) Erzsébet 40 éves suplyák-palicsi lakosról van szó. Mg Az egyházközségek miserendje 1993. július 14-én Szent Teréz-templom 7 (h): Angelina Ivkovic lelki üdvéért, 8 (m): szentmise, 9 (h): Szűz Anya tiszteletére (82. Rózsafűzér-társulat), 19 (m): Szekrény Anna lelki üdvéért (hathetes), kilenced Kármelhegyi Szűz Anya tiszteletére. Jézus, a munkás templom 7 (m): Pravda János és Judit lelki üdvéért. Szent György-templom 7 (h): a Tonkovic család elhunyt tagjainak lelki üdvéért. Kisboldogasszony-templom 7 (h): Antun Bogdanovic lelki üdvéért. Szent Péter és Pál apostol-templom (Bajmok) 7.30 (h): Paulina Lázió lelki üdvéért (féléves). Mária Világ Királynője-templom (Palics) 18 (m). Hatala Miklós lelki üdvéért. Halállal végződött a tüzelés Szombaton délután Topolyán, eddig még meg nem állapított körülmények között, életét vesztette Dudás Jolán (27) helybeli lakos. A belügyi szervek tájékoztatója szerint a nő férjével éppen a szalmát égette, amikor rosszul lett és meghalt. Az illetékesek szerint valószínű, hogy az asszony halálát az okozta, hogy nagy volt a hőség az égetés miatt, feltételezik továbbá, hogy a füst is közrejátszott a szerencsétlenségnél.