Magyar Szó, 1994. június (51. évfolyam, 106-131. szám)

1994-06-07 / 111. szám

1994. Június 7., kedd Szoknyaigazítás Tizenkettőtől hetvenig A XVIII. Durinbón igen nagy sike­rük volt a házigazdáknak: a zentai Dé­libáb citerazenekarnak és vegyes kó­rusnak. Juhászdalokat és bácskai dalo­kat adtak elő. Lelkes vezetőjük, Pász­tor Klára tanárnő elmondta, hogy az együttes a Thurzó Lajos Közművelő­dési Központ keretében alakult meg, s annak hathatós támogatásával ápolja a vidék hagyományait. Ebben nagy se­gítségükre van Bodor Anikó is. Tavaly első ízben vettek részt a Durindón. Temerinból is szép élmé­nyekkel tértek haza, és a szakbizottság­tól kedvező véleményt kaptak. Nincs komolyabb probléma az utánpótlással sem, hiszen a csoport legfiatalabb tagja 12 éves, a legidősebb pedig 70 eszten­dős. Valójában nagyapáról és unoká­járól van szó, akikhez az édesanya is csatlakozott. A családi vállalkozás há­rom tagja: a kisfiú Graca Attila, az édesanya Graca Etelka, a nagyapa Győre István. A csoport többi tagja: énekesek Varga Veronka, Torma Magdolna, Fülöp Cecília, Kiss Lu­kács Ilona, Torma Éva, Kovács Éva, Molnár Márta, Pásztor Klára, Gulyás Béla és Szalma Lajos. Zenészek a fen­tebb említett kisfiún, édesanyán és na­gyapján kívül Dobos István, Dobos Imre, Gubina Mihály, Hevér János és Csikós József. Várakozás Magyar Szó GYÖNGYÖS BOKRÉTA 11 A más nyelven tanuló másként is gondolkodik A verseci Petőfi Sándor Művelődési Egyesület gondjairól, bajairól A verseciek jöttek leg­­messzebbről a Gyön­gyösbokrétára, ám tekin­tettel arra, hogy idejé­ben elindultak, így a mintegy 200 kilométeres út ellenére is az elsők kö­zött érkeztek Zentára. Nagyon igyekeztek, mert mind távolabb es­nek tőlünk, a hagyomá­nyainktól. A verseci köz­ségben ugyanis már csak ez az egy magyar műve­lődési egyesület műkö­dik. Szőlőtermesztő vi­dék ez, és amint Versec nagy szülötte, Herczeg Ferenc írta, a verseciek csak azt a bort isszák meg, amit nem tudnak eladni, ellentétben a szomszédban levő fehér­templomiaktal, akik csak azt a bort ad­ják el, amit nem bírnak meginni... A dél-bánátiak általában szüreti hagyo­mányokat fölelevenítő műsort szoktak bemutatni a szemléken. Most azonban eltértek ettől a szokásuktól, és tekintet­tel a közelgő aratásra, aratási népszo­kásokat adtak elő. Alaposan fölpakolva érkeztek a Tisza-parti városba. Tarso­lyukban több hagyományos aratóesz­köz: kasza, gereblye, sarló, korsó stb. volt Műsorszámukat, amelyet Krizbai Hajnalka és Csuja Mária tanított be, nagy beleéléssel adta elő a mintegy fél­száz főnyi együttes. A hosszú menettáncot megelőző percekben néhány mondat erejéig el­beszélgettünk az egyesület vezetőjével, Beretka Sándor úrral. - Mondanunk sem kell, hogy nem könnyű a helyzetünk. Mind nagyobb gondot okoz az utánpótlás biztosítása. Két éve ugyanis megszűnt Versecen a magyar nyelvű oktatás. A más nyelvű közegben és tömegben a fiatalok mindjobban elidegenednek anyanyel­vüktől, nemzeti kultúrájuktól, mert a más nyelven tanuló másként is gon­dolkodik. Csak a neve marad meg ma­gyarnak. De az is gyakran ékezet nél­kül. Az egyesület tagsága mindinkább csökken, ugyanakkor mind több fel­adatot kellene fölvállalni. Mind a tíz körmünkkel azért kapaszkodunk, hogy a magyar gyerekek legalább írni és olvasni megtanuljanak az anyanyel­vükön. Itt, az egyesületben akarjuk megszervezni az említett oktatást azzal a szándékkal, hogy ha már itt lesznek nálunk, akkor könnyebben kedvet kaphatnak az egyik- másik szakosztály munkájába való bekapcsolódásra. Elvi síkon úgy- ahogy rendeztük a kérdést, de hát pénzre is szükség van tervünk megvalósításához, jegyezte meg az el­nök, s azt is elmondta, hogy a néptán­cosok mellett citerazenakar, vegyes kórus, versmondó, illetve az alkalmi műsorokat előkészítő szakosztály is működik az egyesületben, amelynek mind nagyobb számban fordítanak há­tat az ottani magyarok, ám azért más­féle példa is akad. A tánccsoportban ugyanis egy boszniai menekült lány, a Jasmina is föllépett... Mivel ma­gyar házaspár fogadta be, akik­nek a lányával, Beátával gyor­san megbarátkozott a háború sújtotta vidékről menekült kis­lány, s mivel Beáta rendszere­sen eljár a magyar néptánccso­port próbáira, ő is vele tartott, és beállt a táncba. Úgy, mintha ez a nyomasztó kizárólagossá­gokban magától értetődő len­ne. Annak a reményében, hogy a súlyos anyagi és egyéb gon­dok ellenére a dél-bánáti ma­gyarok közül is mind többen követik a menekült boszniai lány példáját, azaz nem mene­külnek a hagyományaiktól, ki­tartást és sok-sok leleményessé­get kívánunk az említett dél-bá­náti község immár egyetlen magyar művelődési egyesületé­nek. Jasmina és Zoran a verseciek csapatában Tavaly jobb volt­­ az idő Nagy taps fogadta a muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület táncosa­it, akik csak a késő délutáni órákban léptek színre, és egy kis ropogóssal igyekeztek felpezsdíteni a már több órája didergő nézők vérét. (Sikere­sen.) Repp Ferencet, a muzslyai helyi közösség tanácsának elnökét arról kér­deztük, össze tudná-e hasonlítani az idei rendezvényt a korábbiakkal? - Ez a harmadik Gyöngyösbokréta, amelyet személyesen is látok. A 87-es muzslyai és a 93-as temerini után az első különbség, amit észre lehet venni, hogy tavaly jobb volt az idő — válaszolt mosolyogva a tanácselnök, majd így folytatta: - Azt hiszem, a zentaiak szervezé­sén egy kicsit meglátszott a tapasztalat­lanság. Meg aztán, véleményem sze­rint, a Gyöngyösbokrétához jobban il­lik egy falu, Zenta pedig város. Hosszú volt az út, hosszú a program, meg az idő is megtette a magáét. ■ És milyen változásokat hozott az elmúlt egy év a tánccsoport életében? - Csoportunk most a nemzedékvál­tás korszakát éli. Eddigi koreográfu­sunk, Budai László elhagyta az egye­sületet, helyettese, Katai Tibor még fiatal és kezdő ebben a szakmában. Vi­szont ez a nemzedékváltás egyben jót is jelent, hisz bizonyítja, hogy a muzs­lyai fiatalokat továbbra is érdekli a néptánc. ■ Mi újság a Petőfi Sándor ME életében? - Egyfajta pangás állt be az egyesü­let életében. Úgy gondolom, hogy ami egy falu sportéletében a labdarúgócsa­pat, ugyanazt jelenti a művelődési életben a színjátszó csoport. Nos, a mi színjátszó csoportunk gyakorlatilag felbomlott a 90-es évek elején, és csak az idén alakult újjá. Érdekes színfoltot jelent viszont a falu művelődési életé­ben, hogy amikor az egyesület színját­szói nem voltak aktívak, akkor Cirok Ferenc vezetésével megjelent a Sziveri János Művészeti Színpad. Tavaly ők is színre vittek egy darabot, megszervez­ték a muzslyai verspályázatot, Lackó Valéria szabadtéri kiállítását a nagy­­kútnál, tehát igyekeztek betölteni azt az űrt, amelyet a színjátszók kiesése okozott. Ami viszont ismét csak sajná­latos, hogy már két éve nem veszünk részt a Durindón, mert felbomlott a ci­­terazenekarunk és az asszonykóru­sunk is. A jövőben az lesz az egyik el­sődleges feladatunk, hogy ezt a két csoportot újraindítsuk. ■ Visszatérve a Gyöngyösbokrétá­ra: a zentai szervezők egyik nem tit­kolt célja az volt, hogy az idén meg­próbálják ötvözni az újat a hagyomá­nyossal. Ön szerint sikerült ez nekik, és ha igen, az használt-e a rendez­vénynek? - Valóban, Muzslyán például sok­kal konzervatívabb volt a színpad el­rendezése. Az újítás szerintem hasz­nált, viszont azt hiszem, ez a rendez­vény önmagában túl nagyra mérete­zett Ezekben a számunkra, vajdasági magyarok számára is rendkívül válsá­gos időkben valóban nem tehetjük azt, hogy bármelyik fellépni óhajtó csopor­tot is visszautasítsuk, hisz most egy ki­csit mindannyian attól félnénk, talán épp ezzel oltunk ki valamilyen életet, szikrát, reményt, viszont azt hiszem, ha majd egyszer ismét „normális” éle­tet fogunk élni, akkor el kell gondol­koznunk a körzeti selejtezők bevezeté­sének ötletén. Muzslyaiak a porondon Két együttes A XVIII. Durindón sikeresen sze­repeltek a szabadkai résztvevők is. A Népköz Művelődési Egyesület kereté­ben működő Ballangó együttes Kál­­mány Lajos gyűjtéséből adott elő vi­dám dalokat, Szöllősy Vágó Veronika a „Gyürnek a nénémé...” című balla­dával, a citerazenekar és népdalkórus pedig gombosi népdalokkal mutatko­zott be a zentai közönségnek. Szabadkáról Mint azt dr. Szöllősy Vágó László művészeti vezető elmondta, a citeraze­­nekar 1975-ben, a népdalkórus pedig 1982-ben alakult meg. Megtudtuk, hogy nagy gondot fordítanak az után­­pótlás nevelésére. Nagyon fontos sze­repet tulajdonítanak a szakvezetők képzésének. Szabadkáról érkezett a négytagú Csujogató Együttes is. A csoport völ­­gyesi dalokkal lépett a közönség elé, amelyek előadásában két vendégszó­lista Losonc Erzsébet és Pósa Magdol­na is közreműködött. Az együttes ve­zetője, Varga Attila elmondta, hogy eddig hat Durindón szerepeltek, és bíznak abban, hogy az áldatlan anyagi körülmények ellenére a Fekete Kor­nélia, Perna Attila, Kanyó Géza és Varga Attila felállítású csoport tovább­ra is sikeresen tevékenykedik a vajda­sági magyarság kultúrájának ápolásá­ban. Taps Pancsován nem éppen könnyű egy csapatnyi magyarul tudó fiatalt össze­gyűjteni és jól dolgozni velük. Mak­szem Zitának sikerült. A Durindón va­ló szombat esti fellépésük úgyszintén. Az orosz népzene és a cigányzene ele­meinek felhasználásával áthangszerelt darabot fergeteges tapsvihar kísérte, a közönség kitartó unszolására ismétel­niük is kellett. Hangulat, tempera­mentum, érdekes hangzás, látványos előadásmód — ezek voltak ők. Boldogan ölelkeztek a fellépés után, majd csomagoltak. A késői órák­ban indultak vissza Zentáról Pancsová­­ra, hogy másnap már a táncosokkal együtt ott legyenek a Gyöngyösbokré­tán is. Fáradtságról azonban szó sem esett. A taps feledtet mindent. A paksiak a tornyosiak vendégei voltak A XVIII. Durindon és a XXXI. Gyöngyösbokrétán ma­gyarországi vendégegyüttesek is felléptek: a Kecel Népdalkör, a paksi Városi Művelődési Köz­pont és a gödöllői Művelődési Központ Gödöllő Táncegyütte­se. A paksiakat a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület lát­ta vendégül. A szemlét megelőző napon, pénteken a paksi Citera­­szakkör bemutatkozott a tornyosi közönségnek is. Munkatársak: FODOR István KÓKAI Péter PEJIN Attila PERTICS Brigitta PERTICS Péter CS. SIMON István SINKOVITS Péter Egy kisjavítás a szünetben

Next