Magyar Szó, 1997. március (54. évfolyam, 50-75. szám)

1997-03-01 / 50. szám

A VAJDASÁGON ÁT Áremelési hullám Becsén Módosult a távfűtési díj és a lakbér­­ Miniszteri jóváhagyásra vár a szemétkihordás, az ivóvíz ára és a szennyvízelvezetés új díja Módosult a becsei község közvállala­tai szolgáltatásainak díjszabása. A Topla­­na Távfűtő Művek az illetékes miniszté­­riumától átlagosan 28,60 százalékos díj­emelési jóváhagyást kapott, amelyet már alkalmaz is. A Komunalac Közvállalat a szemétki­hordás és -tárolás díjszabásának módosí­tásáért folyamodott először a községi végrehajtó bizottsághoz, majd a jóváha­gyást követően az illetékes minisztérium­hoz. Az áremelési határozatra még várni kell. A kérelem szerint a háztartásokból az eddig 10 helyett a jövőben négyzet­­méterenként 17 párás szemétkihordási díjat kellene szetni. Abban az esetben, ha tömbházakról­ és konténeres szeméttá­rolásról van szó, a négyzetméterenkénti összeg 14 helyett 24 párára módosul ha­vonta, míg a vállalatok esetében 70 párá­ról, 1,20 dinárra emelkedik. A Vodokanal Vízművek víz- és csa­tornailleték növelésére vonatkozó kérel­me már a végrehajtó tanácsban sem ta­lált maradéktalan támogatásra. Több megjegyzés hangzott el a hálózaton ke­resztüli vízveszteségre. A kérelmet csak bizonyos módosítással támogatta a vég­rehajtó bizottság, így a háztartások ese­tében a víz köbmétere 1,30 dinár, a gaz­daság esetében pedig 3,90 dinár, míg a csatornailleték a háztartások számára 90 para, a gazdaság esetében pedig 2,70 di­nár legyen. A végrehajtó bizottság jóváhagyta a Stankom Közvállalat lakbérnövelési ké­relmét is. Megállapította, hogy a lakás­alap privatizációja után a Stankom tulaj­donában csak a régi, igen rossz állapot­ban levő lakások maradtak, amelyeket az alacsony lakbérből aligha lehet fenntar­tani. Legcélszerűbb lenne az említett la­kásalap további privatizálása. i­gy- Felújuló nemzetközi kapcsolatok Tegnap Újvidéken, a Városháza dísztermében Miroslav Mrnuštik, a városi kép­viselő-testület alelnöke Bács-Kiskun megyei küldöttséget fogadott. Üdvözlő beszédé­ben elmondta, hogy a hazánkban lezajló komoly politikai változások és a városunkban történt hatalomváltás egyik előnye a nemzetközi kapcsolatok felújítása és az együtt­működés kialakítása. Határszomszédainkkal évente legalább egyszeri találkozást re­mélve Miroslav Mmnnátik kifejtette, hogy van mit egymásnak felkínálnunk, a gazda­ság, a sport és a művelődés terén egyaránt. Magyarországi vendégeink nevében Kucsera József, Bács-Kiskun megye önkor­mányzatának alelnöke köszönte meg a szívélyes vendéglátást. Újvidéki kollégáikkal a közös érdekekről, az eddigi tapasztalatokról és a további tervekről kívánnak tár­gyalni, mondta. k. b. I. Osztrák és német küldöttség Újvidéken Tegnap Újvidéken Mihajlo Svilar polgármester munkatársaival fogadta az oszták Klagenfurt polgármesterét és kíséretét, majd a német nagykövetet. Mindkét találkozó alkalmával Svilar elnök bemutatta vendégeinek az új városi vezetőséget, és szólt a városfejlesztési tervekről, valamint az időszerű problémákról, többek között a mene­kültkérdésről és a tömegtájékoztatás helyzetének rendezetlenségéről. Hangsúlyozta a város nyitottságát a külföldi tőke beáramlása és az ügyfelekkel való kapcsolatterem­tés előtt. Leopold Gugenberg, Klagenfurt polgármestere elmondta, hogy a két város kö­zött már évtizedek óta szoros kapcsolat ál fenn, elsősorban a művelődési és sporté­letben. Reményét fejezte ki, hogy ez volt az utolsó polgárháború Jugoszláviában, és egyúttal Európában is. Gruber Wilfried, a német nagykövet elsősorban Újvidék pénzügyi és a szlavóniai szerbek helyzete iránt érdeklődött. Svilar ennek kapcsán elmondta, hogy a Belgrád és Zágráb közötti viszony bizonytalan, nagy a bizalmatlanság, ezért igazolt egy újabb menekülthullámra számítani. T. E. HORGOS Zenés komédia Március 2-án, vasárnap 18 órakor a szabadkai Népkör színjátszói ven­dégszerepelnek a horgosi Művelődési Házban. Virág Mihály rendezésében bemutatják Nádassy László Feleség férj nélkül című zenés komédiáját. Be­lépőjegyek Szőke Andornál kaphatók délelőtt a 024/792-220-as, délután pe­dig a 793-391-es telefonszámon, illetve a Művelődési Házban 18-19 óráig. A belépődíj 10 dinár. NŐNAPI BÁL A horgosi Testvériség Művelődési Egyesület az idén is megszervezi a hagymányos nőnapi bálát a Művelődé­si Otthonban. A rendezvény március 8-án este fél nyolckor kezdődik. A ven­dégeket kitűnő zene és finom falatok várják. A belépődíj 50 dinár. Jegyek elővételben a fent említett telefonszámokon rendelhetők. M. M. Tisztújítás a becskereki Petőfiben Nagybecskereken holnap dél­előtt 10 órai kezdettel rendes tiszt­újító közgyűlését tartja a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület.­ ­. Egyházközségek miserendje Újvidéken Belvárosi nagytemplom: Szomba­ton, 19 órakor szentmise a Szent csa­lád tiszteletére. Vasárnap, 7 órakor szentmise hálából, 8.30 órakor szent­mise elhunyt ifj. Sztrikovics Márto­nért. 10 órakor szentmise elhunyt Ács Józsefért és Franciskáért, 11.30 órakor szentmise a hívekért. Hétfőn, 17 óra­kor szentmise elhunyt Kalapis Jáno­sért és Ételért. Kedden, 17 órakor szentmise elhunyt Volár Péterért és Annáért Szerdán 8.30 órakor szent­mise elhunyt Barabás Erzsébetért. Csütörtökön, 17 órakor szentmise el­hunyt Huber Konrádért. Pénteken, 16.30 órakor keresztúti ájtatosság, 17 órakor szentmise elhunyt Szabó Teré­­zért és Jánosért. Szent Erzsébet-templom: Szomba­ton, 17 órakor szentmise Mókus Kati­cáért Vasárnap, 7 órakor szentmise egy szándékra, 10 órakor szentmise a hívekért. Hétfőn, 17 órakor szentmise a Lődör és Szokola család élő és el­hunyt tagjaiért. Kedden, 17 órakor szentmise Lackó Mihályért és Erzsébe­tért. Szerdán, 17 órakor szentmise Mi­­lincki Árpádért és Ilonáért. Csütörtö­kön, 17 órakor szentmise a halotta­kért. Pénteken, 17 órakor szentmise egy beteg felgyógyulására. Szent Rókus-templom: Szomba­ton, 7.30 órakor szentmise Mókus Mi­­hályért, Ilonáért és Fodor Józsefért és Erzsébetért. Vasárnap, 7 órakor szentmise Déncs Andrásért. Hétfőn, 16 órakor szentmise szabad szándék­ra. Kedden, 7.30 órakor szentmise a Nagy-család elhunyt tagjaiért. Szer­dán, 7.30 órakor szentmise egy szán­dékra. Csütörtökön, 7.30 órakor szentmise Brezovics Jelenáért. Pénte­ken, 7.30 órakor szentmise egy szán­dékra. A református istentiszteletek rendjei. Vasárnap, 8 órakor a telepi református templomban, 10 órakor a városi református templomban, szer­dán 8 órakor a telepi református templomban, 18 órakor a városi refor­mátus templomban. Magyar Szó Tordán a tóbaiak A tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai megkezdték bánáti vendégszereplésük sorozatát. Március 2-án, vasárnap este fél nyolckor Tor­dán a Művelődési Otthonban mutat­koznak be Bokár János Szakíts helyet­tem című háromfelvonásos vígjátéká­val. A rendező: Szántó L­ászló. A sze­replők: Szántó Tivadar, Németh An­tal, Farkas Erzsébet, Fazekas Aranka, Aranyos Sándor, Sípos Judit, Baka András, Bálint Mónika, Bokor Zsolt és Losonc Lóránd. A tor­dai vendégszereplés után ha­marosan Csernyén és Iztabén is bemu­tatkoznak a tóbai amatőrök. N. E. Művészi fotók kiállítása a Petőfiben Március 6-án, csütörtökön este 7 órakor az újvidéki Petőfi Sándor MME klubjában megnyílik Junga György művészfotóinak kiállítása. A PEART szakosztály ismertetője után a megnyi­tón fellép az egyesület vegyeskórusa Zatkó Ibolya vezénylésével, valamint Uram Márton telepi költő két verse hangzik el. U. F. Deák Ferenc Magyarcsernyén A csernyeiek klubja és a csernyei Petőfi Sándor Általános Iskola szerve­zésében szombaton este 18 órakor író­­olvasó találkozót tartanak a helybeli is­kolában. A vendég Deák Ferenc író és a Fehér Ferenc Könyvbarátok Köré­nek vezetői, Bada István és Bada Jo­hanna. A szervezők mindenkit szere­tettel várnak. N.E. Becsei műkedvelők Szenttamáson A becsei Vuk Karadzté Művelő­dési Központ keretében tevékeny­kedő Kovács Viktor Amatőrszínház az idén George Feydo: Zsákba­macska című bohózatát mutatta be, s az előadással járja a vidéket. Va­sárnap, március 2-án, 19 órai kez­dettel Szenttamáson vendégszere­pel. Az előadásra 6 dinár a belépő­jegy. A szenttamási előadás a becse­­iek számára azért is jelentős lesz, mert részt vesz rajta az a válogató bizottság, amely majd eldönti, hogy a vajdasági magyar műkedvelő szín­játszók idei kisoroszi seregszemlé­jén mely csoportok vegyenek részt. *•­g)­ 1997. március 1., szombat Feketicsi szerda esték Szórakoztató, művelődési és informatív előadások A mintegy 250 tagú feketicsi műve­lődési egyesület vezetői a népi tánccso­portok, zenekarok, színtársulat és ha­gyományőrző csoport felkészítésén kí­vül szórakoztató, művelődési és infor­matív jellegű előadásokat szerveznek minden második szerdán este. A leg­különbözőbb témákról esik szó ezeken az összejöveteleken, mint például a természetes gyógymódok, a középis­kolások viselkedési problémái, az 1848-1949-es szabadságharc feketicsi vonatkozásai stb. Legutóbb Nagy László topolyai szobrász néhány alkotását láthatta itt a közönség, a vele folytatott beszélgetés­ből pedig megismerhette eddigi pályá­ját és terveit Ezt követően mezőgazda­­sági szakemberek tájékoztatták a hall­gatóságot az időszerű növénytermesz­tési és állattenyésztési tudnivalókról. Bácsi Gábor helybeli agronómus az agrotechnikai műveletek fontosságá­ról szólt, s a fajtamegválasztásról, nö­vényvédelemről. Czipó Ibolya topolyai szakember a hízócsibék tartásának alapvető tudnivalóit részletezte, Bacsó Márta a sertéstenyésztésről beszélt, Tóth Tibor, topolyai állatorvos pedig a trichinosis veszélyeiről és megelőzé­séről tartott előadást Mint a művelődési egyesület veze­tői elmondták, idén első alkalommal szervezik meg a szerda esti találkozá­sokat, melyeket nagy érdeklődés kísér. Az elkövetkezőkben egészen május 7- én még számos érdekes téma kerül sorra. Legközelebb, március 5-én a gyümölcsfák és szőlők metszéséről, ke­zeléséről, fajtaválasztékáról, majd 19- én a lóról lesz szó. A lóról, mint a mű­vészeti témáról. Április 2-án Vankó Gergely látogat Feketicsre, és beszá­mol indiai utazásairól, majd két hét múlva 16-án a faluban is megtermő gyógyfüvek házi gyógyászatban való feldolgozásáról hallh­­atnak az érdeklő­dők. Persze, mint mindenhez, e ren­dezvényekhez is pénzre van szükség, amit a helybeli védnökök biztosítanak, a Pipacs vendéglő, Rózsa virágüzlet és Gozi magánkereskedés. N.K. Március - rákbetegség elleni küzdelem hónapja Március a rákbetegség elleni küz­delem hónapja. Az idei programmal kapcsolatban tartott tegnap Újvidéken sajtótájékoztatót a rákbetegség elleni küzdelem vajdasági egyesülete. A ha­gyományos és jelentős program célja ezúttal is az, hogy minél több polgárt tájékoztasson e betegség tüneteiről és megelőzéséről. A sajtótájékoztatón részt vett dr. Milan Antonić, aki a do­hányzás káros hatásáról és a tüdőrák­ról tartott rövid beszámolót. Dr. Milo­­rad Velisavljev professzor a gyermek daganatos megbetegedéseiről szólt. Dr. Vladislav Nikolić professzor, az emésztőszervek rákos megbetegedésé­ről és a végbélrák egyre gyakoribb megjelenéséről tájékoztatta a jelenlé­vőket. Az ultrahangvizsgálat előnyé­ről, elsősorban a rákos elváltozások ko­rai diagnózisáról dr. Mirjana Dobro­­savljev beszélt Szó esett még a mell­rákkal kapcsolatos tudnivalókról, az egészségtelen életmódról, amely nagy­mértékben kihat a rákos megbetege­dések kialakulására. A márciusi rákellenes küzdelem programját - az előadásokat és az ezzel kapcsolatos plakátokat, kérdőíveket­­ elsősorban a fiatalság körében kell ter­jeszteni. A tájékozottság és minél több ismeretszerzés a rákellenes küzdelem leghatásosabb formája, hangzott el a tegnapi sajtótájékoztatón, k. h.­­. HOLNAP ÚJVIDÉKEN Idényzárás a jégcsarnokban Az újvidéki Vojvodina Sport- és Üzletközpont értesíti a polgá­rokat, hogy holnap, március 2- án befejeződik a korcsolyaidény a Sportközpont jégpályáján. Ezért holnap az utolsó váltásra (19-től 20.30 óráig) a belépés mindenki számára ingyenes lesz. A cseneji repülőtéren tegnap délután landolt az újvidéki Aeroklub re­pülője, mely a két hónapig tartó nagyjavítás után a budaörsi (Magyaror­szág) repülőtérről szállt fel. Az AN-2 típusú gép volt az első nemzetközi légijárat, ami az Újvidék közelében levő sportrepülőtérre érkezett meg. Ebből a célból tegnap a helyszínen ünnepséget szerveztek, melyen mun­katársainak kíséretében jelen volt Mihajlo Svilar, Újvidék polgármestere, Časlav Popovic, a városi kormány elnöke, a vendégek közül pedig dr. Mi­chael Weninger, Ausztria belgrádi nagykövete, valamint a városunkban tartózkodó klagenfurti és Bács-Kiskun megyei küldöttségek. Az Aeroklub tagjai, Dragana Čudić, a rakétamodellezési világbajnok és Ivana Ćudić, Európa-bajnok, tegnap az osztrák város polgármesterét, Leopold Gugen­­bergert, valamint Kucsera Józsefet, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat alelnökét egy-egy rakétamodellel ajándékozták meg. A vendégek számára megrendezett légibemutatón részt vettek a Bijeljinában állomásozó orosz ENSZ-pilóták is. Felvételünk a landolás utáni perceket örökíti meg. E.O. (Fazekas Zsolt felvétele) Újvidéken ma FILM ARENA (nagyterem­): Space Jam, amerikai (11,16), Váltságdíj, amerikai (18, 2015, 22.30) ARÉNA (kisterem): Indokína, amerikai (16, 18,30, 21) J­AD­RAN: Zűrzavar a gimiben, amerikai (16), Bosszúállók, amerikai (18, 20,30) IFJÚSÁGI TRIBÜN: Hullámokon keresztül (Fest-film), amerikai (14, 18,15, 21) CÉZÁR (Vojvodina Sport- és Üzlet­­központ): Space Jam, amerikai (19, 21) SZÍNHÁZ SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: Le­hár­ Šurev: Víg özvegy, balett, vezé­nyel: Toplák Imre, nagyszínpad (19), Laclos­ Hempton: Veszélyes viszo­nyok, dráma, Pera Dobrinovic színpad (19.30) IFJÚSÁGI SZÍNHÁZ: Jolana Bra­­nišova: Gyapjúmese, rendező: Enalija Mačković, nagyszínpad (17), Harold Pinter: Szerető, bemutató, rendező: Marko Ružić (19.30) ÜGYELETES ORVOS: Felnőttek számára éjsza­kai ügyelet a Njegoš utca 4. szám alatti rendelőben (19-től 6 óráig). Gyerme­kek számára egész napos és éjszakai ügyelet a Njegoš utca 32. szám alatti rendelőben. GYÓGYSZERTÁR: éjjeli ügyelet (20-tól reggel 7 óráig) a Bulvár Gyógyszertárban, Mihailo Pupin su­gárút 7., tel.: 23-167. A Vojvodina Sport- és Üzletköz­pont fedett medencéi 9-től 13 és 14- től 19 óráig tartanak nyitva, míg 20.30-tól 22.30 óráig éjjeli fürdés. Belépőjegy felnőttek számára 6, gyermekek számára 4 dinár. A Vojvo­dina Sport- és Üzletközpont fedett jégpályája 9-től 10.30, 11-től 12.30, 15-től 16.30, 17-től 18.30, 19-től 20.30 óráig tart nyitva, 21-től 23 órá­ig diszkó a jégen. Belépőjegy felnőt­tek számára 8, 12 éves korig a gyer­mekeknek 5 dinár. KIÁLLÍTÁS, TÁRLAT VAJDASÁGI MÚZEUM (Duna ut­ca 35-37.): Vajdaság a paleolitikum­­tól az 1920-as évekig című kiállítás 9- től 14 óráig tekinthető meg.

Next