Magyar Szó, 1998. január (55. évfolyam, 4-28. szám)

1998-01-14 / 13. szám

A VAJDASÁGON ÁT Téli programok T­emerinben A Kókai Imre iskolában komputer tanfolyamot, citeratábort, játszóházat szerveztek az érdeklődőknek Kevés télen kínáltak ennyi hasznos elfoglaltságot diákoknak, egyetemis­táknak, tanároknak, mint az idén a Kókai Imre iskolában. A Pécsi Mihály Diáksegélyező Alapítvány ügyviteli bi­zottságának kezdeményezésére, az igazgató beleegyezésével számítógépes tanfolyamot szerveztek a középiskolá­sok és egyetemi hallgatók részére. Az érdeklődés minden elvárást felülmúlt. A 72 hallgatót négy csoportba sorol­ták. Az oktatást a tudásszinttől függő­en alap- és haladó fokon szervezték. A hallgatókkal fiatal temerini szakembe­rek foglalkoznak, név szerint ifj. Papp István, Czakól Zoltán és Gera Álmos. Hetente háromszor van előadás há­rom iskolai óra időtartamban. Egyálta­lán nem mellékes, hogy a tanfolyam teljesen díjtalan. Hasonló szintű okta­tásért máshol igen sok pénzt kérnek. Az iskolában a téli szünidőben a pe­dagógusoknak is tartanak számítógép­kezelési tanfolyamot. Ezt az iskola saját szakelőadójának bevonásával szervez­te meg. Az oktatás azt a célt szolgálja, hogy előbbre vigyék a tanítók és taná­rok ilyen irányú ismereteit, és hogy a pedagógusok a mindennapi oktatás­ban is alkalmazhassák a komputer kí­nálta lehetőségeket. A hét elején kezdődött Dévics Lívi­ának, a Róna citerazenekar vezetőjé­nek a szervezésében a citeratábor, amelynek magyarországi előadói is vannak. A legkisebbeket a Játszóház fogadta ugyancsak a hét elejétől, szer­vezője és vezetője Szabó Tóth Gabriel­la. A játszóház programjában agyago­zás, rajzolás, festés, papírhajtogatás, ének-, tánc- és verstanulás szerepel. Megvalósításába bekapcsolódott több pedagógus is. G.B. Tánciskola Doroszlón A doroszlói Móricz Zsigmond Mvelő­­dési Egyesület, a téli iskolaszünet idején az idén is megszervezi a tánciskolát az otthon nagytermében. A modern táncok betanítását Tóth Zsaklina kupuszinai ko­reográfus, oktató végzi, aki a tavaly ren­dezett tanfolyammal már bebizonyította kiváló előadói készségét. A részvételi díj 40 dinár. A mintegy 80 tanuló, a hónap végén esedékes gálán, a nagyközönség előtt is bemutathatja miként kell járni a szambát, a rumbát, csacsacsát... D.Z. Palánka vezet Szombati számunkban, az Újvidéki Vérátömlesztő Intézet tevékenységé­ről szóló tudósításunkból sajnálatos módon kimaradt néhány község, ame­lyeket mindenképpen meg kell emlí­tenünk. Az egész évben folyó humanitárius akciók megszervezése sok munkát és odaadást igényel. E tekintetben pedig az első helyen a palánkai község áll, ahol 1997-ben a véradási akciók a he­lyi közösség és a Vöröskereszt együttes munkájával jöttek létre, s ennek a mintegy 39 akciónak köszönhetően a városban a lakosság számához viszo­nyítva a véradók százalékaránya eléri a 7,12-től. Mindenképpen felsorako­zik az első helyhez Mladenova 8,62, Obrovac 7,00, Beocsin 5,61, valamint Bács 4,46 százalékkal. Az intézetből azt is megtudtuk, hogy sokkal előnyösebb a többszöri akció kevesebb véradóval, mint fordítva, mert nekik mindig biz­tosítaniuk kell a friss vér pótlását. T.D. A Gyermekkórházban járt a Télapó Az újvidéki városi vezetőség tegnap mintegy 800 ajándékcsomagot adott át a beteg gyerekeknek Tegnap, a szerb újév előtti napon Újvidéken ajándékcsomagokkal ked­veskedett a városi vezetőség a Gyer­mekkórházban fekvő kis betegeknek. A kórház betegeit dr. Stevan Vrbaški polgármester köszöntötte, s átadta az édességeket a gyermekeknek. Az ajándékozási akció már hagyo­mányosnak mondható, ugyanis az utóbbi években a szerb újév alkalmá­ból a városi képviselő-testület ajándé­kokkal igyekszik kellemesebbé és elvi­selhetőbbé tenni a gyermekek kórház­ban töltött idejét. Az adományozó Đorđe Smajić kereskedelmi vállalata, míg a főszervezők a Szerb Megújhodá­si Mozgalom helyi irodájának aktivis­tái. Az­ idén mintegy 400 csomagot ad­tak át, ebből 80 csomagot a Principo­­vac kórházba is juttattak, ahol a testi­leg fogyatékos gyerekeket látják el. Hasonló humanitárius akciót szer­vezett az újvidéki Epicentar marke­tingvállalat is. Az ismeretlen barátnak elnevezéssel a helyi általános iskolák diákjai tavaly december folyamán több, mint száz játékszert gyűjtöttek össze, melyet tegnap délben adtak át Veterniken a szellemileg fogyatékos kortársaiknak. T. E. Dávid Csilla felvétele­ Újvidék polgármestere és az adományozó a Gyermekkórház Ids betegeivel Cserbenhagyásos gázolás Zsablyán Pénteken délután fél 4 körül Zsab­lyán, a Laza Kosáé utcában a brékói születésű Drágán Gavric (20), bejelen­tett tartózkodási helye Zsablya, elgá­zolta, majd cserbenhagyta az öt éves Spasoja Dimicet, aki később az újvidé­ki kórházban belehalt sérüléseibe. A rendőrség gyors akciója folyamán a tettest azonosították, majd le is tartóz­tatták. Gavric ellen cserbenhagyásos gázolás miatt bűnvádi eljárást indíta­nak. V. A. Topolyai hírek A topolyai Backa hegymászó egye­sület szervezésében ma Újvidékre uta­zik a tagság egy csoportja. A kirándu­lás keretében ellátogatnak a műjégpá­lyára, ahol két órát korcsolyáznak, a délutáni órákban pedig felkeresik az uszodát. A csoport vonattal teszi meg az utat a tartományi székvárosba, és vissza, az útiköltség 13 dinár. Ezen fe­lül a műjégpályára a belépődíj 10, az uszodába pedig 5 dinárba kerül. A gyülekezés reggel fél nyolckor a topo­lyai vasútállomáson. *** A fiatal kutatók 25 fős csoportja el­utazott Valjevóra, ahol háromnapos találkozón vesznek részt, és kutató­munkát is végeznek Donja Leskovoin és környékén. A találkozón a topolyai fiatalokon kívül kikindai, újvidéki, bo­ri és macedóniai vendégek is lesznek. A kutatómunkájuk a környezetvéde­lemmel kapcsolatos. *** Február elején kezdődik Topolyán, a Gorica tagozati otthonban egy alap­fokú tánciskola, amelyen klasszikus táncokat sajátíthatnak el az érdekeltek. A tánciskolába 14 éves korosztálynál idősebb személyeket várnak, minde­nekelőtt a végzős diákokat, akik még az évzáró bankedg megtanulhatnak táncolni. Jelentkezni mindennap a Gorica otthonában lehet 18-22 óra kö­zött, vagy a 715-133, illetve 711-554-es telefonszámon. B-t *Áramszünet Újvidéken Hálózati munkálatok miatt ma 8.30-tól 9.30-ig nem lesz áram a Hor­gász-szigeten, 8.30-tól 10 óráig a Pan­­csovai, a Vasa Miškin, a Boško Vredal, a Nikola Markov és a Miroslav Vlasic utcákban, 10.30-tól 12.00-ig pedig a Filip Filipovic, a Bánáti, valamint a Pi­­rosi út egyes szakaszain. Ezenkívül 11- től 13.30-ig Lugon, Svilošon, Grabo­­vón, Vila Ravne nyaralóban, valamint Bánostoron a Prljuša víkendtelepen. Kedvezőtlen időjárás esetén a munkálatok elmaradnak. Magyar Szó Nyugdíjas klub Doroszlón A doroszlói Móricz Zsigmond Művelődési Egyesület megértést tanúsítva termet adott a helybeli Rokkantnyugdíjas Szervezetnek. A mintegy 150 tagú szervezet a könyvtárban hetente egyszer, és­pedig vasárnap délutánonként tart összejövetelt, ahol a különbö­ző szórakoztató játékok, dominó, sakk és a többi mellett teát, fekete­kávét és üdítő italt is fogyaszthat­nak. D.Z. ÚJVIDÉK A helyi járulékról a Podbarán Január 17-én az újvidéki Podbara helyi közösségben reggel 7-től este 8 óráig szavazást tartanak, amelyen a polgárok a helyi járulék bevezetéséről döntenek. Ez a járulék a távhővezeték és másodlagos csatornahálózati rend­szer kiépítésére vonatkozik. A szavaza­tok a Kosovo utca 41. szám alatt, a he­lyi közösség termében adhatók le. A következő utcák lakosai szavaz­hatnak: Đorđe Jovanovic orde (1-7 és 2-6. számig), a Filip Višnjić (1-51., a 2-8. és 24-50.), az Adriai utca (1-11. és a 20. számig), a Skerlic utca, a Ko­sovo utca (1-43. és 24-38.), a Ladars­­ka, a Lončar, a Marko Nešić, a Milan Rakic, a Milovan Vidaković, a Pavle Stamatović (1-7.), a Save Vuković, a Pašic (4-32.), a Marko Miljanov (1- 17.), a Zemljana Ćuprija, a Zlatna gre­­da, az ifj. Kosta Hađži, a Toza Marko­vic tér (4-24.), a Jaša Ignjatovic, a Ba­ranyai, a Matíca srpska, a Čarnojević pátriárka, a Sterija, a Szent Száva, az Almási, a Belo Njive, a Gundulica, a Hađži Svetic, a Jug Bogdan, a Koca Kolarov, a Miloš Obilic, a Petar Kocic, a Peć, a Tekelina (1-31. és a 2-36.), a Temerini és a Milovan Glišić utca. 1998. január 14., szerda Elismerés­­ és megbecsülés* Az ötvenéves a kupuszinai művelődési egyesület múltja és jelene Kupuszinán a Petőfi Sándor Mű­velődési Egyesület a legtömegesebb szervezet. Tagságában jelen vannak az általános iskolások és a nyugdíja­sok is. A művelődési élet kezdete id. Szure József kántortanító személyé­hez fűződik. Barcson született 1885- ben és Pécsett végezte a tanítókép­zőt, valamint kántori vizsgát tett. Vörösmartról került Kupuszinára 1910-ben, ahol kántortanítóként dolgozott. Megalakította az egyházi férfikart, és betanította a húsvéti népszokások passiójátékát, amely a mai napig megszakítás nélkül él a faluban. Az első műkedvelő előadást 1919-ben rendezte meg, amikor színre vitték A cigány című három­­felvonásos dalos népszínművet. Ezt követően egyházi témájú színielőa­dásokat tartottak, majd helyi meg­becsült emberekkel megalakította az Önkéntes T­űzoltó Szervezetet 1924- ben. Ennek keretében szélesedett és tömegesedett a műkedvelés. 1925- ben megalakult a tűzoltók fúvósze­nekara Szurap Mihály és Hodovány István vezetésével. A szüreti mulat­ságokra összejött a népi tánccsoport is. Vezetői Pécsi Pál és Gúzs­vány Pál voltak. A falunak nem volt mű­velődési otthona, így a vendéglők­ben tartották az előadásokat. Kez­detben a Bocsa-féle kocsmában, ahol 100 személynél többen nem­igen férhettek el. A színjátszók mű­során szerepeltek a következő nép­színművek: Tót lány, Vereshajó, A bor, Piros bugyelláris, Sárga csikó, A cigány, míg a karácsonyi színdrabok közül Az első karácsony, Betlehemi éj, Mennyből az angyal. Az első aratóünnepséget Cso­­noplyán tartották meg 1934-ben, míg két évvel később Gomboson. A csonoplyai és gombosi táncosok mellett jelen voltak a kupuszinai és a doroszlói táncosok is. Később Sza­­szivárevity Imre lett a vezető. A Bokréta 1942-ben alakult meg, és ifj. Soód József vezetésével Buda­pesten és Erdélyben is szerepeltek. Ekkor honosodott meg Kupuszinán a kisszék-, vessző- és üvegtánc. A művelődési egyesület 1947- ben alakult. Az alapítók között vol­tak: ifj. Sturc József, Szurap Mihály, dr. Janovics János, Guzsvány Pál, Pécsi Pál, Rubus János, Siplika Ist­ván, Lonkai Vilmos, Csulity Mihály, Pastyik Imre, Pastyik Klári és Fiser Margit A szakcsoportok irányítását ifj. Sturc József vállalta. Vezetésével elismerést és tekintélyt szerzett a fa­lu a művelődés terén. A színjátszók népszínműveket, zenés vígjátéko­kat, operetteket, drámákat és gyer­mekdarabokat vittek színre. A szem­léken is figyelemre méltó siker szü­letett. Később Zsivó Péter, Szmole­­nicki József, Molnár József és Die­nes Mihály sorakoztak a rendezők közé. A népi tánccsoport Sturc Jó­zsef irányításával számos elismerés és kitüntetés tulajdonosa lett Itthon és külföldön is szerepeltek. Ki kell emelni a táncosok szereplését Ma­gyarországon a Kalocsai Nemzetkö­zi Folklórfesztiválon, ahol a három nagydíj közül a másodikat szerezték meg. Megkapták Apatin község Ok­tóberi Díját is. A népi táncegyüttes vezetését 1979 őszétől Marásek Gás­pár vállalta. Silling Istvánnal, a nép­rajzi csoport vezetőjével visszaállí­tották a századfordulóra jellemző vi­seletét, gyűjtötték a népszokásokat, a népdalokat. Színpadra léptek az idősebb táncosok is. Számos bel- és külföldi siker született. Hangleme­zen örökítették meg a Kupuszinai lakodalmat, valamint Vidám kupu­szinai népdalok címmel került a nagyközönség elé a második hang­szalag. Dienes László zenetanár irányí­tásával évente több alkalommal összejön a falu fúvószenekara. A tár­­sastáncsoport 1996 januárjában ala­kult és Tót Zsaklina vezeti. A nép­rajzi csoport 1978 őszén alakult meg Silling István vezetésével. A fiatalok 13 kiállítást és műsort szerveztek ér­tékmentési és értékmegismerési szándékkal. 1991. március 10-én megnyílt a néprajzi gyűjtemény a régi iskola kántortanítói lakásában. Európa sok országából jöttek és jön­nek ide a népművészetet kedvelők és becsülők. Az egyesület munkájában és te­vékenységében elismerés és megbe­csülés illeti a helyi József Attila Álta­lános Iskolát, az igazgatót és a peda­gógusokat. Itt nevelik és oktatják az utánpótlás növendékeit, itt kapják az első szakmai felkészítést és a több­irányú segítséget. Az iskola volt, és ma is a művelődési élet irányításá­nak a központja. IMARÁLEK Gáspár! * Elhunyt tudósítónk nem sokkal halála előtt küldte ezt az írását Semmittevéssel vádolnak a radikálisok Vučeta Tošković, a Szerb Radikális Párt újvidéki városi bizottságának alel­­nöke a tegnapi sajtótájékoztatón bírál­ta az önkormányzatban hatalmon levő pártok munkáját. Tošković szerint az utóbbi hónapokban a közmunkák a városban leálltak, az illetékesek pedig semmit sem tesznek a mindennapi zökkenőmentes élet lebonyolítása szempontjából fontos problémák meg­oldására. Tošković elmondta, hogy a városi kormány centralizálási törekvéseinek ad hangot akkor is, amikor a közválla­latok káderpolitikájáról van szó. Meg­említette, hogy az új munkaerő felvé­telekor a városi végrehajtó bizottság beleegyezése nélkül nem lehet azt le­bonyolítani. Ekkor pedig a hatalmon levő pártok saját embereiket ajánlják az új munkahelyekre. V. A. Újvidéken ma FILM ARÉNA (nagyterem): Air Bud, ame­rikai (18) * Vulkán, amerikai (20. 22) ARÉNA (kisterem): Tudom mit csi­náltatok a múlt nyáron, amerikai horror (17.30, 19.30, 21.30) JADRAN: Lolita, amerikai (16, 18.15, 20.30) MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Herku­les, amerikai rajzfilm (14.30) * Reszkesse­tek, betörők, 3., amerikai (16, 17.30, 19) * Az erőszak végére, amerikai (20.30, 22.30) VOJVODINA SPORT- ÉS ÜZLET­­KÖZPONT AMFITEÁTRUMA: A hol­nap sosem hal meg, amerikai akció (16.30, 19, 21.30) SZÍNHÁZ SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: S. Sre­­mac: Papháború, vígjáték, Pera Dobri­­novic-színpad (19.30) * Ly. Razumovsz­­ka: Kedves Jelena Szergejevna, dráma, a nagybecskereki Toša Jovanovic Szín­ház vendégjátéka, kamaraszínpad (20.30) ÜGYELETES ORVOS: Felnőttek számára éjszakai neveset a Niecoš utca 4. szám alatti ren­delőben (19-től 6 óráig). Gyermekek szá­mára éjszakai ügyelet a Njegoš utca 32. szám alatti rendelőben. GYÓGYSZERTÁR: Éjjeli ügyelet (20-tól reggel 7 óráig) a Bulvár Gyógy­szertárban. Mihailo Pupin sugárút 7., tel.: 420-374. Állandó S. O. S. ügyelet bántalma­zott személyeknek 18-tól 22 óráig: 468- 277, gyermekeknek 17-től 20 óráig: 468-300 * Telefonos barát gyerekeknek mindennap 17-től 19 óráig a 22-987-es telefonszámon * * * A Vojvodina Sport- és Üzletközpont fedett uszodája ma 10-12, 12.30-14.30 és 15.30-17.30 óráig tart nyitva. Belépő­jegy felnőtteknek 10, gyermekeknek 5 dinár. A Sportközpont jégcsarnoka hét­köznaponként 10-11.30 és 17-18.30 óráig tart nyitva. A belépőjegy 10 dinár­ba kerül. KIÁLLÍTÁS, TÁRLAT VAJDASÁGI MÚZEUM (Duna utca 35-37.): Vajdaság a paleolitikumtól az 1920-as évekig című állandó tárlat 9-től 19 óráig tekinthető meg.

Next