Magyar Szó, 1998. június (55. évfolyam, 130-154. szám)
1998-06-02 / 130. szám
2 KÜLPOLITIKA Magyar Szó Szobakerékpárral a világ körül HAJÓNAPLÓ 6. Csütörtök, január 16. Útban Luanda felé (a számítások szerint szombaton kellett Angolába érnünk) szerdán pontosan 17 óra 55 perckor „átzökkentünk” az Egyenlítőn a Föld déli féltekéjére. Az eseményre a hajóduda hangja hívta fel a figyelmet. Abidjan és Angola között betértünk Ghánába, ami a következőképpen alakult: hétvégén horgonyon álltunk Tema kikötőváros előtt. Téma mintegy 40 km-re fekszik Accrától, Ghána fővárosától, mely szintén tengeri kikötő. Az arany, gyémánt és egyéb nemesfém bányászatáról elnevezett egykori Nyugat-afrikai Aranypart volt brit gyarmatában a hivatalos nyelv ma is az angol. A horgonyon kellemesen teltek a napok. Én napoztam, vörösödtem az egyenlítői napon, mint a főtt rák. F. J. szokásos szolgálatait adta, ami most inkább a hajó helyzetének és biztonságának felügyeletére vonatkozott. A gépészek üres olajoshordókért banánt, ananászt,halat csereberéltek a halászokkal, akik rönkből és fából rikolt vitorlásaikon lebzseltek kora reggeltől sötétedésig a lehorgonyzott fehérhajók körül. Sötétedés után csónakázási, halászati tilalom van, így visszamentek a kikötőbe. A cserekereskedelemnek köszönhetően vasárnap este pácolt vörös sügért rostélyoztunk az úgynevezett pápán, ahogy a hajó hátsó fedélzetét nevezik. Hétfőn reggel 6 órakor bevittek bennünket a témás kikötőbe, majd elleptek bennünket a hivatalos szervek és megkezdődött a kirakodás. Úgy számoltak, ha éjjel-nappal tart a rakodás, másnap reggel már mehetünk is tovább. Ez azt jelentette, F. I. ismét nem szállhat ki a partra. A trópusi reggel itt is annyira párás volt (akárcsak Monroviában és Abidjanban), hogy a lecsapódott sós víz patakokban csurgott mindenfelé végig a hajón. Miután a nap felkelt, percek alatt felszáradt minden nedvesség. Ebéd után nagyjából a korábbi városjáró társaság tagjaival, beleértve a Három Nővért is, kimentünk a városkába. A hajótól negyed óra gyaloglásra levő kikötőkapuban egy morcos katona nézte meg kilépési engedélyünket - az úgynevezett shore pass-t. Gond nélkül kijutottunk. Először a postára mentünk pénzt váltani (1 dollár az 1700 cetlis), majd begyalogoltunk a közeli központba. A külváros Praia külvárosára emlékeztetett, nagyjából a város is akkorának tűnt Miközben befelé haladtunk, többen integettek autójukból „Welcome to Ghana”-t kiáltva vagy azt tudakolták, hogy tetszik nekünk az országuk. A központ (főtér) egyenlő volt egy nagy, igazi afrikai piaccal. Betértünk körülnézni. A bazárokban ruhaneműt, piperét, élelmiszert, gyümölcsöt árusítottak. A többféle méretű banánból volt a legtöbb. A nagyobbakat, amelyek kettő átlagos méretűnek feleltek meg - rostélyon megsütötték. A piacon volt paradicsom, piros és zöld apró, méregerős paprika. A banánhegyek mellett ananászhegyek álltak, mellettük a sárguló mangó, papaja, kókuszdió. Mindenfelé sült hallal megrakott tálcák, valamint a napra kirakott rózsaszín, nyers sertéslábak is csalogatták a vevőket. A fészerre hasonlító részekben csicsóka és amolyan gumógyökérszerűségek éktelenkedtek, amiről nem tudtam, eszik-e vagy valami másra használják. Egyik helyen élő, szürke nagy tarisznyarákokat csomagolt a földön ülő néger nő. Másik helyen nagy, fekete, nyálkás csigakupac mozgott a pulton. Csigaházuk belülről gyönyörű, gyöngyházfényű és egyben ciklámenszínű volt. Sütike többször is megkérdezte az eladót, valóban fogyasztják-e őket. Az is érdekelte, mivel táplálkoznak a csigák. Szép, jó minőségű, tarka, mintás, kézi szövésű és festésű pamut ruhaanyagokat és kész tunikákat nézegettünk. Végül a ruhák helyett inkább az olcsó, nagy karimájú háncskalapok vásárlása mellett döntöttünk. Karimájuk akkora volt, hogy egymás mellett nem fértünk el. A piacon közfeltűnést keltettünk: elöl a nagy kalapban ment a legmagasabb fiú közülünk, a Hosszú. Mivel hol egyikünk, hol másikunk kószált el a piacon, annak, aki lemaradt, az árusok ujjukkal mutogatták, merre mentek a többiek. Miután a Hosszú eltűnt, és közülünk valaki hangosan megkérdezte, hol van, hamarosan az árusok ismételni kezdték a magyar szavakat, miközben ezen jókat vihogtak. Végül már az egész piac visszhangozta a kérdést: Hol a Hosszú, hol a Hosszú...? A piacon a sátrakban kisebb manufaktúrák is működtek: varrodák, fodrászat, ahol a lányok alfo-fonatokba fonták egymás haját Mire keresztül-kasul bejártuk a piacot, egészen megszoktuk a szagát, bűzét, amely a napon száradó halakból, húsokból és az emberekből áradt. A piacról a tengerész- klubba mentünk, ahol többen fafaragásokat vásároltak. Másnap kihajóztunk Angola felé. Szerda, január 22. Szombaton reggel 7 órakor lehorgonyoztunk Luanda előtt. Itt már nem volt olyan párás a levegő, mint Témánál. Napközben azonban itt is igen erősen sütött a nap úgy 16 óráig, amikor kellemesen elkezd fújni a szél. A tenger sima volt és adriásan kék. Sajnos iszaposnak, homokosnak látszott a fenék, így hajnalban itt is mocsárszag terjengett, mint Abidjanban. A félkör formájú öbölben sok, főként halászhajó állt lehorgonyozva. A város néhány magas épületből áll. Fölötte a dombon egy fehér falú régi portugál erődítmény látszott. A lehorgonyzott hajó orrával szemben a város egy földnyelvben folytatódott a félköríves öbölben, mely a fehér homokú strand felé és több szállodához vezet. A város előtti vörös-rőt színű kopár fennsíkra kőolajfinomító és a repülőtér épült. A domboldalon színesre festett agyagházak sorakoztak. Vasárnap horgonyon megünnepeltük a születésnapomat, mivel a parancsnok hétfőre valami „zűrzavart” jelzett. A hajón William Wharton és Stephen King mellett az egyik legnépszerűbb író a cseh Milan Kundera volt. Tisztjelölt barátunktól ajándékba kaptam Kundera Nevetséges szerelmek című könyvét, amelybe a következőket írta: „Első Afrikában eltöltött születésnapod emlékére (mint az élet fajsúlyának egyik lehetséges mértéke).” A port captain egy üveg ginnel köszöntött fel, a többiek a fülemet húzgálták meg. A hétfő délelőtt valóban zűrös lett: az indiai port captain úgy döntött, kimegy a partra intézkedni. Szerette volna megsürgetni a kikötésünket, hogy mivel segélyszállítmányról van szó, ne tartsák öt napig horgonyon a hajót, mint ahogy ezt a kikötőkapitányság táviratozta. Ahhoz azonban, hogy bárki partra szállhasson, előbb be kell léptetni a hajót az országba. A vámvizsgálat azért, hogy lehorgonyzott hajóra csónakázzon ki, 1000 dollárt kért. Ekkora összeg kifizetését a parancsnok eleve elvetette. Az az ötlete támadt, hogy mentőcsónakon kell a vámosokat behozni a hajóra, így F. I. hétfő reggel néhány emberével arra kényszerült, hogy leengedje a mentőcsónakot. Kitűzték a libériai zászlót, majd a port captainnel együtt hatan beszálltak a narancssárga motorcsónakba. Többen megkérdezték tőlem, elbúcsúztam-e F. I.-től, mondván, több napig nem fogom látni, mert lehet, hogy a parton letartóztatják őket. Szerencsére nem így alakult. A part nem volt messze, így perceken belül visszajelezték, hogy hozzák a vizsgálatot elvégző hivatalos személyeket. A parancsnok úgy döntött, ha már a vízre engedték a mentőcsónakot, az immigration pedig megengedte annak használatát, elmehetünk a szemben lévő strandra fürdeni. Kedden el is pöfögtünk tizenegyen a homokos strand irányába. De amikor partra szálltunk a halpiac melletti plázson, egy rendőr azonnal ott termett, útlevelet vagy patraszállási engedélyt kért tőlünk. Ilyesmink nem volt, így viszszaparancsolt bennünket. Hiába magyaráztuk neki, hogy megengedte az immigration. Nem értette, így továbbra is a hajón való napozás maradt fürdés nélkül. A medence ugyanis üres volt, mert érkezéskor leengedték a vizet. Az öböl vize viszont olyan koszos, olajos volt a sok horgonyzó teherhajótól, hogy nem töltötték fel újra. Lehet, hogy jobb is volt nem menni a partra, mert éjjelente a strand felől többször is géppuskaropogás hallatszott. Angola is (volt) háborús övezet. A portugál fennhatóság után 1978-tól 90-91-ig az oroszok és kubaiak uralták. Az ország népe a véget nem érő polgárháború miatt - a marxisták és a néppárt között - segélyre szorul. Háború nélkül a világ leggazdagabb országai közé tartozhatott volna. Gazdag kőolajban, gyémántban, halban, színesfémekben, megfelelő éghajlata folytán egykor mezőgazdasági terményekben is. MAJSAI Éva (Folytattuk) Manapság kontinensünkön szinte csak kétféle ország létezik: az, amelyik már tagja az Európai Uniónak, és az, amelyik még csak törekszik bejutni („tisztelet” a kivételnek). Az uniónak a jelenleg esedékes bővítése a kutatási témája Serena Giustinak, a firenzei Európai Egyetem Intézet kutatójának. Mi másról is érdeklődnénk tőle először, mint hogy hogyan látja Magyarország esélyét az unióhoz való csatlakozásra - ha már Jugoszlávia egyelőre nem is álmodhat ilyesmiről. - Úgy vélem, Magyarországnak nagyon jó esélye van az uniós csatlakozásra, vagyis rendkívül jó a külföldi megítélése. Lényegében már el is érte a bővítés első hulláma, megkezdődtek vele a csatlakozási tárgyalások, és már csak idő kérdése, hogy mikor válik az unió tagjává. Ez tehát azt jelenti, hogy gazdasági és politikai teljesítménye kielégítő. Nem rejteget magában biztonsági problémát, mert nincsenek gondjai a kisebbségekkel, mint például Szlovákiának, melyet épp amiatt zártak ki a felvételre esedékesek köréből. Természetesen úgy vélem, Magyarországnak a csatlakozásból számos előnye származna, különösen gazdasági szempontból, valamint a demokrácia megszilárdulása tekintetében. Igaz, az utóbbi valójában már nem okoz nagyobb gondot Magyarországnak. Persze mindennek érdekében kemény áldozatokat is kell hozniuk. Mindenesetre úgy érzem, az európai uniós csatlakozást kérvényező országoknak néha túlzott elvárásaik vannak a tagság előnyeit illetően, és óvatosabbnak kellene lenniük a magyaroknak is ezzel kapcsolatban. Emellett úgy vettem észre, lényeges eltérés van a politikai elit és a tömegek vélekedése között Magyarországon. A hatalom ugyanis a csatlakozást szorgalmazza, a polgárok körében azonban nagy a bizalmatlanság, sőt igen alacsony a csatlakozás támogatottsága például a lengyelországihoz viszonyítva. Ez talán a magyar emberek mentalitásából adódik, vagy egyszerűen nagyobb biztonságban érzik magukat, mint a lengyelek, és gazdaságuk a történelem folyamán magasabb fejlettséget mutatott, mint a többi országé. Önmagukban jobban bíznak - de történelmi, kulturális okai is lehetnek ennek. ■ Hogyan látja az Európai Unió jelenlegi működését, fejlődését? - Véleményem szerint vannak gondok az unión belül, különösen a közelgő pénzügyi egyesülést illetően. Köztudomású, hogy ez a folyamat cseppet sem lesz könnyű, súlyos kompromisszumokra kényszerül Franciaország és Németország egyaránt. Maga a bővítés is ellentmondásos ügy, ugyanis a nyugat-európai közvélemény sem támogatja igazán. Sértheti például a mezőgazdasági lobbyk érdekét, melyek cseppet sem rajonganak a bővítésért. Sőt azt is mondhatnám, az Európai Unió nincs tisztában azzal, mibe kerül majd neki a bővítés, milyen terhet ró majd ez magára az unióra. Rég elmúlt már az az eufória, mely az 1989-es bársonyos forradalmakat követte, amikor azt hittük, a felszabadult, közép- és kelet-európai országok hamarosan felzárkózhatnak a demokratikus Európához. A legfőbb probléma azonban véleményem szerint az, hogy az uniónak nincs elképzelése a saját jövőjéről. Nem világos, hogy csupán gazdasági vagy egyben politikai tényező is kíván-e lenni az európai térségben. A célkitűzések megfogalmazásának hiánya nagy fogyatékossága, hátrahúzó ereje az európai integrációs folyamatnak. ■ Milyen jövő elé nézhet egy ilyen közösség? - Hogy mi lesz az egész integrációs folyamat kimenetele, azt természetesen nem tudnám megmondani, de elgondolkoztató, hogy egyes tagállamok nem vesznek részt minden tevékenységben, például Nagy-Britannia a pénzügyi unióban, vagy az, hogy versengés, nézetkülönbség van az egyes tagországok között akár a bővítés kérdésében is. Az egyik tag az egyik országot szeretné soraikban látni, a másik a másikat.. A legnagyobb kockázatnak azt tartom, hogy az unió térségekre oszlik: déli, középső és északi térségre, melyeknek eltérő érdekeik vannak, és különféle nézőpontokat igyekeznek érvényesíteni az unión belül. A mediterrán térséget Franciaország és Olaszország irányítja, a középső térséget Németország, az északit pedig Nagy- Britannia, újabban Svédország és Finnország. Elképzelhetőnek tartom tehát az ellentétes nézetek ütközését az unión belül a különböző régiók között. Mégis talán bízhatunk abban, hogy az 1975 óta fennálló unió intézménye képessé tette a tagországokat a kompromisszumkészségre és a megoldás fellelésére. Az egész közösség jövője azonban sokban függ magának az uniónak a gazdasági fejlődésétől, átalakulásától is. Ha ebben sikeres lesz, és például meg tudja oldani a munkanélküliség problémáját, akkor szerintem sok más probléma háttérbe szorul majd. ■ Mi segítené elő a közép-európai országok sikeres felzárkózását? - Az Európai Unió akkor válhat pozitív és konstruktív tényezővé a középeurópai országok átalakulási folyamatában, ha reális távlatokban szemléljük és demisztifikáljuk a neki tulajdonított mágikus erőt. Ezt a többszintű szervezetet annak a fényében kell szemügyre venni, hogy mit tud ténylegesen nyújtani rövid és hosszú távon egyaránt. Nyugat-Európának is vannak azonban elvárásai, úgyhogy ez egy kétirányú folyamat. ■ A schengeni határok révén esetleg kinnrekedő magyarok számára megoldást jelenthet-e a kettős állampolgárság intézménye? - Szerintem ez egy súlyos kérdés, melyet az uniónak figyelembe kell vennie, mielőtt engedélyezi az adott ország csatlakozását Meglehet, hogy valóban a kettős állampolgárság intézménye tudná lehetővé tenni a határon túli magyarok kizártságának megszüntetését. Ha már egyszer magyar vagy, de nem élsz az országban, neked is jogod lenne betenni a lábad az unióba. De nem vagyok benne biztos, hogy ez tényleg lehetséges. KRAUSZ Magda Közösség jövőkép nélkül Az Európai Unió bővítéséről és Magyarország esélyeiről Serena Giusti nyilatkozik silói Temai piac Az AVON a mentőcsónakból Serena Giusti 1998. június 2., kedd