Magyar Szó, 1999. december (56. évfolyam, 236-261. szám)

1999-12-03 / 238. szám

ZELK ZOLTÁN Mikulás Égi úton fű a szél, hulldogál a hó nem bánja azt, útra kél Mikulás apó!­állán meleg köpönyeg, fűhat már a szél, nem fagy meg a jó öreg, míg a földre ér. Körülötte égi fák, rajtuk csillagok - lámpást tart a holdvilág, fényesen ragyog. Lent a földön dalba fog száz és száz harang: „Jó, hogy itt vagy, Mikul gling-giling-galang. ” Ablakba tett kiscipők várják j­öttödet, hoztál cukrot, mogyorót, jóságos öreg ? „Hoztam, bizony hoztam és hisz itt az idő, nem marad ma üresen egyetlen cipő...” Hajnalodik, csillagok szaladnak elé, amint ballag Mikulás már hazafelé.­­ CSERNIK Attila illusztrációi NEVESSÜNK­. JEGESMEDVE-GOND A kis jegesmedve beszélget a mám­ájával. - Mama, a te mamád is jegesmedve volt? - Igen, kisfiam. - És az ő nagyszülei is? - Igen, kisfiam. - És az övéké is? - Azok is. Mi mindig jegesmedvék vol­tunk. A kisbocs töpreng, ingatja a fejét, aztán da­cosan kiböki: -Jegesmedve ide, jegesmedve oda, én ak­kor is fázom! SKOT VICC A skót kocsikázni viteti magát a feleségével. A lejtőn a fék hirtelen felmondja a szolgálatot, és az asszony ijedten fordul a férjéhez: -Jóságos ég! Mit csináljak most? - Ne veszítsd el a fejen, csak arra ügyelj, hogy valami olcsónak menj neki. Vigyázat! Álmikulás! Ez bizony nem az igazi! Enyveskezű Lajcsi Mikulásnak öltözve nem csokoládét, mogyo­rót osztogat, hanem egyszerűen elviszi a kira­kott cipőket. Két azonosnak tűnő képünk kö­zött több apró eltérést észlelhet a jó szemű megfigyelő. Te hány kis különbséget találsz? Hol volt, hol nem volt, volt egy­szer egy suszter. Nem afféle mese­beli csizmafoltozó, mégcsak nem is híres-nevezetes cipészmester, bár a fővárosban élt ő is. A neve egy bá­dogtáblán díszelgett a bejárati ajtó fölött, s ha fújt a szél, csikorgott az becsülettel, ahogyan minden cégtábla tesz, s hirdette: suszter található az ajtó mögött. No, ezt a susztert szerette mindenki, aki csak megfordult a műhelyében. Kicsike mű­helye volt pedig. Az alacsony asztalka telis de teli ilyen-olyan szöggel, sarokvassal, kuli­­másszal, horoggal, kapoccsal... A polcon és a sarokban töméntelen, javításra váró cipő he­vert, a készek pedig kifényesítve, újravasalva egy alacsony ládikó tetején sorakoztak. Ha valaki végignézett volna a polcokon, rá­jött volna, hogy a fővárosban a gyerekek kop­tatják a legtöbb cipőt. A suszter csak foltozta, varrta, kalapálta a sokezer apró szandált nyá­ron, vasat vert, repedést varrt a kiscsizmákon télen, s csak néhanapján mosolyodott el azon, hogy nyáridőben kevesebb forint pottyan a bádogdobozkába, mint ősszel vagy ha beáll a tél.­ Mert akkor egyre-másra megszólalt a kis­csengő az ajtaja fölött. Egyre-másra hozták a kiscsizmákat, csatos, meg gombos, meg fűzős cipőket. Esténként, mikor a suszter bezárta a mű­hely ajtaját, meggyújtott egy gyöngefényű vil­lanykörtét a bejárati ajtó fölött. Odahúzta a ládikót az ajtó elé, hadd lássa az, aki arra jár: becsülettel foltoz, sarkal az, akinek neve csupa nagybetűvel a cégtáblán díszeleg, így ment ez ■ évről évre, talán harminc esztendeje. Soha semmi nem történt, ami az éjszakai nyugalma­dat megzavarta volna. A suszter esténként nyugodt szívvel hajtotta álomra a fejét s reg­gelig aludt jó álommal. Egyik nap úgy múlt, mint a másik, s ha néha kiállt a műhely ajta­jába nézelődni, legfeljebb azt láthatta, mikor jár arra a szemetes. Abban az esztendőben szokatlanul korán beköszöntött a tél. A suszter nem győzte mon­dogatni: - Három nap múlva tessék érte jönni... Két napon belül megcsinálom, kérem... - És meg is csinálta. Az már nem az ő hibája volt, hogy nem jöttek érte. Tűnődve nézte a hulló hó­pelyheket: - Hát persze! - mosolyodott el magában. - Hiszen Mikulás estje van! Kis ideig figyelte még a fehér kavargást, a lámpa fénykörében táncoló nagy puha hó­pelyheket, az elcsöndesedett utcát, a járda­szélre söpört nagy, fehér hókupacokat. A pol­con tíz kicsi csizma, és öt pár fűzős cipő sora­kozott. Kifényesítette mindet, aztán a ládikára helyezte és zárás előtt odahúzta azt, a gyönge­fényű villanykörte alá, hogy lássa, akit illet­­ő betartotta a szavát. Azzal lefeküdt. És furcsa BAKÓ ÁGNES Egyszer egy esztendőben am a Még a feje­álmot látott, tömérdek kisgyerek rajzott a feje lak­tak, zsongtak és faggatták­ körül. A párnáján Ugráltak nevetve, visong­■ Készen van-e a topánkám? - Ó! Hiszen elkészült! - hajtogattan­ak. Még a gyerekek tovább ugrabugráltak részkedtek s egyre kérdezget­babjára is fölmerészkedtek ték: - Mikor?!... Mikor?!... Mikor?!... A téren már van csúszda. Csúszkálni akarunk! ... Aka­runk! ... Tessék sietni! Sini-eeet-niii! - Miért nem jöttök érte? Megsarkaltam, megszögeztem valamennyit!­­ Erre aztán az álombéli gyerekek leugráltak a fejebúbjáról, kiszaladtak a műhelybe, ki-ki fölkapta a lábbe­lijét, belehullajtott egy csengő tízforintost a bádogdobozkába, majd eltűnt az üvegezett aj­tó mögött, az utca sötétjében. A suszter kissé csodálkozott, hogy nem hall sem csörömpö­lést, sem csengettyűszót, de aztán eszébe ju­tott, hogy­ hiszen álmodik,­­ azzal a másik ol­dalára fordult. Aki korán kel, az a tyúkokkal nyugszik. Amikor a suszter ezt az álmot látta, még alig múlott néhány perccel kilenc óra. A város központjában halkult a forgalom. Egyre kevesebb láb mélyedt a frissen hullott hóba - csak a neonfények izzottak kitartóan,, kék, lila, sárga, vörös visszfényt vetítve a fehér úttestre. A kirakatokban MIKULÁSOK moso­lyogtak piros arccal és piros köpenyben, hófe­hér szakállal. Mögöttük fenyőgallyak között karácsonyi üveggömbök csillogtak ezüstösen, aranyosan, zölden, vörösen, lilán... Az utcán egy kései ÁRUHÁZI MIKULÁS baktatott. Fehér prémmel szegett köpönyege a havat söpörte. Vállán a hatalmas puttony­ban néhány megmaradt, piros celofánpapírba csomagolt csemege zötyögött. Az utca mind csöndesebb lett, csak a hó szállingált szaporán, nagy pelyhekben... - No, és most merre? - kérdezte magától a kései MIKULÁS a kihalt Rákóczi út kellős közepén. - Kinek adjam most már ezeket a csomagokat? A gyerekek már alighanem lefeküdtek, vagy a tévét nézik amíg én itt bandukolok ezzel a sok csokoládéval, dióval, mogyoróval... Megrázta a fejét s nevetve befordult a sar­kon, a Kiss József utcába. Az igazat megvallva jókedve volt. Örült, hogy örültek a gyerekek, akikkel találkozott. Csak az a puttonyában maradt néhány csomag nyugtalanította... Az utca sarkára ért. Ott váratlanul megtor­pant. Visszalépett egy lépést. Alig hitt a sze­mének. Karnyújtásnyira tőle tíz kicsi csizma, meg öt pár kis cipő sorakozott egy alacsony ládika tetején. Gyöngefényű, sárga villanykör­te vetett rájuk felülről világot. Az ajtó előtt vaskos vaspánt. Az ÁRUHÁZI MIKULÁS vi­dáman füttyentett! - De hisz én itt minden maradék kincsemet szétoszthatom! Megajándékozom az öreget, aki ilyen gondosan a kezem ügyébe készített mindent...! - s halkan fölnevetett. - Egyszer egy esztendőben ez is megeshetik. Végtére is ma Mikulás estje van. Azzal ujjhegyével megbökdöste az üvegtáb­lát, s hitetlenül, nagy szemmel elbámult, mert az ablaktábla engedelmesen befelé hajlott a mutatóujja alatt. Persze, nem volt az csoda! Nagyon egysze­rű oka volt annak. Az öreg susztert nem ve­tette föl a pénz, s rég javította már az ablakot. Lazán zárt a kilincse, nyomásra engedett. Az ÁRUHÁZI MIKULÁS keze épp hogy befért a nyitáson. S hogy így minden kalamajka nélkül a kiscsizmákhoz férhetett, belenyúlt a putto­nyába, sorra kiemelte a piros csomagokat s megtöltötte velük a kis cipőket, kiscsizmákat - közben dudorászott. A puttony legaljáról egy ménkű nagy virgács meredt fölfelé, s ott la­pult egy tábla édes csokoládé is. - Ezt az öregnek adom! - döntötte el­ azzal a virgácsot is, a csokoládét is a ládika sarkára tette. Csuda elégedett volt. Hátralépett egy lé­pést, megszemlélte a látnivalót, majd meg­érintette az ajtó fölötti kis csengőt. Az halkan csendült egyet. A suszter úgy vélte, álmában hallja... Csak másnap ámult el, amikor a Mikulás­csomagokat megpillantotta. Voltak, akik úgy gondolták - így csinál magának reklámot a suszter, voltak, akik azt mondták:­­ Hana bácsi meglepte az utcabeli gyereke­ket. Jószívű az öreg, hiába! Hogy hogyan kerültek Mikulás-csomagok a kis cipőkbe, azt a suszter nem tudta meg soha. Ki is mondta volna meg neki? Az ÁRUHÁZI MIKULÁS addigra már rég messze járt. Melyik nyelvből került a magyarba Szent Miklós (latinul: Nicolaus) püspök nevének MIKULÁS változata? Rejtvényünk első füg­gőleges sorában alakul ki a válasz, ha jól fe­lelsz a vízszintes sorok kérdéseire. Meghatározások: 1. Liszttisztító. 2. Férfi­név. 3. Ritkás erdő. 4. Pusztító vihar. 5. Vasúti jármű. 6. Ez a macska is. 7. Százdekás. Nos, milyen népnév alakult ki az­ első osz­lopban? Tudod-e, milyen név a Mikulás? Egy kis logika A számok valamilyen logikai elgondolás szerint kerültek egymással szembe. Ugyan mi lehet ez? Nézd meg jól a feladványt, és pró­báld meg kitalálni, hogy milyen szám kerül a kérdőjel helyére. A megoldás roppant egysze­rű, csak egy kis lelemény kell hozzá. SZERKESZTI pmp sugar Tt_ II © A Magyar Szó gyermekrovata 1999. december 3. .... r. v,*­' |'-^A • « £3 •-' ‘Ti & 4*ji ,v / ■* / JRuN. \ Rej­tvény­fej­tők figyelmébe Múlt heti rejtvényeink helyes megfejtése - Régi, de jó. A balról a második pohárból át kell önteni a cukorkát a jobbról a másodikba. Máris teljesült a kívánság: egymás mellett sorakozik a három üres és három cukorkás pohár. Sárká­­nyosdi: 1. Sárkánypálma. 2. Sárkányfajzat. 3. Sárkánygyík. Ki lesz a gyorsabb? A győztes Pisti, az ő útvonalán álló számok összege 258, második Piri 368-cal, az utolsó Peti 488-cal. Mai három - igazán könnyű - rejtvényünk megfejtését erre a címre juttassátok el: Magyar Szó szerkesztősége, 24000 Subotica, Trg slobo­­de 2.

Next