Magyar Szó, 2000. április (57. évfolyam, 77-101. szám)

2000-04-11 / 85. szám

2000. április 11., kedd Sokszínűség és igényesség Feketicsen vasárnap befejeződött a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók V. Találkozója­­ Jövőre Kikindán találkoznak a társulatok A díjak és elismerések kiosztásával, valamint a Vajdasági Magyar Vers­mondók Egyesületének Szárnyak ze­néje c. gálaműsorával vasárnap este az utolsó helyig megtelt feketécsi színház­teremben befejeződött a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók V. Talál­kozója. A műsor elején a szervező nevében Pál Károly, a Feketics Művelődési Egyesület elnöke üdvözölte a vendége­ket, mindenekelőtt a helybelieket, akik tíz napon át rendszeresen látogatták az előadásokat, a vendégek közül pedig külön Kiss Oszkárt, a belgrádi magyar nagykövetség első titkárát, Csete Sze­­mesi István református püspököt, Pa­vel Domonji tartományi kisebbségügyi titkárt, valamint a környező önkor­mányzatok és a találkozót támogató vál­lalatok és intézmények képviselőit. Ezt követően Szöllősy Vágó László, a Vaj­dasági Magyar Művelődési Szövetség főtitkára értékelte a találkozót hangsú­lyozván, hogy ebben a tíz napban, míg a találkozó tartott, az amatőr társula­tok figyelme Feketicsre irányult, s azok, akik itt voltak, elégedetten távoz­tak azzal a tudattal, hogy a maguk ré­széről hozzájárultak a magyar nyelv és magyarságunk megőrzéséhez. A találkozó művészeti bizottságá­nak elnöke, Faragó Árpád elmondta, hogy az idén tíz társulat szerepelt a ta­lálkozón, és talán aggodalomra ad okot, ha figyelembe vesszük, hogy két évvel ezelőtt 18 társulat mutatkozott be. Az azonban, amit Feketicsen látott a közönség, minőségi szempontból nagy előbbrelépést jelent. Egyrészt a sokszínűség szempontjából, másrészt pedig érezhető, hogy a társulatok mű­sorpolitikáját az igényesség határozza meg. Kiemelte, hogy a nézőtérről jön mégis a leglényegesebb kisugárzás, az, ahogyan a közönség együtt él a színé­szekkel, amikor tapssal segítik ki a sze­replőt, ha bukdácsol, vagy ha meg­akad a szövegben. Ez a ragaszkodás érezhető volt a találkozó minden nap­ján Feketicsen, s ezért külön köszönet jár a helybelieknek, hisz ez a legrango­sabb díj, amelyet az előadások kaphat­tak. Az értékeléseket követően átadták a találkozó nyolc fődíját, valamint a ta­lálkozót támogató szervezetek és intéz­mények 13 különdíját, a Feketics Mű­velődési Egyesület különdíját, a Pipacs étterem, a Magyar Szó, a Szabad Hét Nap, a Családi Kör, a zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ, a sza­badkai önkormányzat, a Magyarok Vi­lágszövetsége Országos Szervezetének különdíjait, és a VMMSZ különdíját a Feketics Művelődési Egyesületnek a ta­lálkozó zökkenőmentes megszervezésé­ért. A házigazda nevében Pál Károly minden társulat képviselőjének emlék­lapot és alkalmi ajándékokat adott át. Zárószavában Dudás Károly, a VMMSZ elnöke kiemelte, hogy ez a ta­lálkozó is ugyanúgy, mint a korábbiak, bebizonyították, jól döntött a szövet­ség, amikor létrehozta ezt a rendez­vénysorozatot, azt, hogy a vajdasági magyarság e sajátos tüzének őrzői minden évben találkozzanak. Hangsú­lyozta, nemcsak a szereplők és a ren­dezők érdemelnek elismeréseket, ha­nem a szervezők is, és bizonyos, hogy a következő szervező is mindent meg fog tenni a rendezvény sikere érdeké­ben. Az elnök végül bejelentette, hogy jövőre a VI. találkozót a kikindai Egy­ség ME szervezi. A DÍJAK A Fekettcsi Művelődési Egyesület három különdíjat ajánlott fel. A díjakat Pál Károly úr, az egyesület elnöke adta át. A közönségdíjat Szigligeti Ede A ci­gány című népszínművének előadásá­ért a kupuszinai Petőfi Sándor Műve­lődési Egyesület társulatának, külön­­díjat a kisoroszi Testvériség-Egység Művelődési Egyesület társulatának, Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című színművének szcenikai összképé­ért; különdíját Sárkány Zoltánnak, a muzslyai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjának Fürjes Elemér sze­repének alakításáért Szűcs György El­veszem a feleségem című zenés vígjá­tékában. A Pipacs étterem két külön­­díjat ajánlott fel, ezek nyertesei Győrfi Klára, a kulai és Dienes Koleszár Va­léria, a kupuszinai együttes tagja. A Magyar Szó szerkesztősége két díjat ajánlott fel a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület két tagjának, Guzsvány Erzsébetnek, Rebeka, vala­mint Toldi Istvánnak, Kurta alakításá­ért Szigligeti Ede A cigány című nép­színművében. A Családi Kör szerkesz­tősége Horváth Alent, a kulai Népkör tagját részesíti különdíjban, Pablo sze­repének alakításáért Tabi László Spa­nyolul tudni kell című komédiájában. A Szabad Hét Nap szerkesztősége kü­löndíját Krekity Olga adta át Szabó Lászlónak, a Feketícsi Soma Színtársu­lat tagjának, a Gazda szerepének ala­kításáért Illyés Gyula Tűvé-tevők című színművében. A zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ Talpai Gáb­rielt, a kisoroszi társulat tagját jutal­mazta különdíjjal. A szabadkai önkor­mányzat különdíját a debelyacsai Jó­zsef Attila Művelődési Otthon együtte­sének közösségteremtő tevékenységé­ért Siflis Zoltán úr, művelődési taná­csos adta át. A Magyarok Világszövet­sége Jugoszláviai Országos Tanácsa különdíjjal ismerte el a kisoroszi Test­vériség-Egység Művelődési Otthon ér­demeit. A vajdasági Magyar Művelő­dési Szövetség különdíjat adományo­zott a Feketícsi Művelődési Egyesület­nek a találkozó sikeres megszervezésé­ért. A találkozó hivatalos díjait és okle­veleit Faragó Árpád, a művészeti bi­zottság elnöke és Dudás Károly, a VMMSZ elnöke adta át a díjazottak­nak, a Szántó Róbert-díjat a legszebb színpadi beszédért Döme Zoltánnak, a Falstaff címszereplőjének, Magyari Pi­­ri-díjat a legjobb női mellékszerep-ala­­kításért Hodonicki Mónikának, Olga szerepének alakításáért Káló Flórián Négyen éjfélkor című vígjátékában. Nagy István-díjat a legjobb férfi mel­­lékszerep-alakításért Horti Lászlónak, Rohacsek szerepének alakításáért Fe­hér Mihály Kérők című vígjátékában. Ferenczi Ibi-díjat a legjobb női fősze­rep-alakításért Szabó Hanának, a ki­kindai Egység Művelődési Egyesület tagjának. Szilágyi László-díjat a legjobb férfi főszerep-alakításért Péter István­nak, Zsiga szerepének alakításáért Szig­ligeti Ede A cigány című népszínművé­ben. Bambach Róbert-díjat az új kife­jezési formák kereséséért Szabó Lász­lónak, Shakespeare Falstaff című víg­játéka rendezőjének, Garai Béla-díjat a legjobb hagyományos rendezésért Merkva Péternek, Illyés Gyula Tűvé­­tevők című színműve rendezőjének. A találkozó legjobb előadásáért járó Pa­taki László- díjat a művészeti bizottság a kikindai Egység Művelődési Egyesü­let együttesének ítélte oda, John Mil­lington Synge A nyugati világ bajnoka című színművének előadásáért. A TÁMOGATÓK Egy ilyen nagyszabású és sikeres rendezvénysorozat nem jöhetett volna létre támogatók nélkül, ezért megér­demlik, hogy felsoroljuk őket: Helyi közösség, Feketics; Tartományi Kisebb­ségügyi Titkárság, Újvidék; Köztársasá­gi Művelődésügyi Minisztérium, Belg­­rád; Illyés Közalapítvány, Budapest; Antilop Cipőgyár, Feketics; Feketics Mezőgazdasági Vállalat, Feketics; To­­pola Univerzal Kereskedelmi Vállalat, Topolya; Feketics Földműves-szövetke­zet, Feketics; Građa- Mont Fémipari Vállalat, Kishegyes; Obod Vendéglá­tó-ipari Vállalat, Feketics; Forumcoop, Kishegyes; INFO Servis Topolya; Strand Rekreációs Központ, Feketics; Tomrecaj NIK pékmester, Feketics; Írisz Virágüzlet, Feketics; Rózsi Virág­üzlet, Feketics; Pipacs Vendéglő, Fe­ketics; Libertás Colibry Cipőgyár, Fe­ketics; Pacal Pékség, Feketics; Laci Termo Központi Fűtés, Feketics; Bede Asztalosüzem, Feketics; Zitko Malomi­pari Vállalat, Topolya; Forum Könyv­kiadó, Újvidék; Foto Sanyi, Topolya. (Végül itt említjük meg, hogy a Tarka Világ színes képriportot közöl a találkozó­ról) PAPP Imre A díjazottak csoportképe A zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központ Talpai Gábriell, a kisoroszi társulat tagját jutalmazta különdíjjal Nyilas Misi szerepének alakításáért. Képünkön az előadás egyik jelenete A Magyar Szó díját Guzsvány Erzsébetnek Kontra Ferenc, a művészeti bizottság tagja adta át kötő Sanyi felvételei­ A záróünnepség gálaműsora a Szárnyak zenéje címet viselte, a Vajdasági Versmondók Egyesülete adta elő nagy sikerrel. A művészeti vezető Krekity Olga volt A Magyar Szó másik díját Toldi István érdemelte ki Szigligeti Ede A cigány című népszínművében nyújtott kiváló alakításáért Magyar Szó SZÍNJÁTSZÓK TALÁLKOZÓJA .

Next