Magyar Szó, 2000. április (57. évfolyam, 77-101. szám)
2000-04-07 / 82. szám
apsuigar SZERkESZTÍ F**Il+4, A Magyar Szó gyermekrovata 2000. április 7. Tavaszvárón Fázós levélen ül a fény, ölébe merül a zöldnek. Veréb iszik belőle, éhesen maradni könnyebb. Tavaszból kortyolgat kicsit, félénken rebben a fára. Vastag tollbundájából kirázza tejét a tájra. Szürke gallérját leoldja, csizmáiból kilépeget. Zenélő, puha szárnyakkal hárfáz égre meleget. •1 McU** CSERNIK Attila illusztrációi NEVESSÜNK GYAKORLATBAN A mezőgazdasági iskola növendéke gyakorlóidejét tölti egy farmon. Az első munkanap végén megkérdezi tőle a gazda: - Nos, megszámoltad az állatokat? - Meg, de jó néhány órába tellett. - Hogyhogy? - A lovakkal és a tehenekkel könnyen boldogultam, de a méhekkel nagyon nehezen. SKÓTUL A rendőr letartóztat két részeg skótot, és beviszi őket az őrszobára. - És hol van a harmadik? - kérdezi az ügyeletes tiszt. - Milyen harmadik? - Hát aki ezeknek fizetett. FOGORVOSTÓL JÖVET - Végre kihúzta a doki a beteg fogamat! - És most már nem fáj? - Nem tudom, otthagytam az orvosnál. Rejtvény fejtők figyelmébe Múlt heti rejtvényeink helyes megfejtése Beugratás: A közölt alakzatokból nem lehet négyszöget összeállítani. Mókás számtan: A) Szerszám (x szám, tehát nem egy van belőle). B) Ha az arab számokat rómaiakkal helyettesíted, ez a megoldás: LIDI, MICI, VICC. Szerző kerestetik: kandúr, kalmár, kutató, korona, kaland, Katika - Katona József. Könyvjutalmat nyert: a szabadkai Ivó Lola Ribar iskola 3. b osztálya, Grubanov Martinek Emília tanítványai. Mai három rejtvényünk megoldását a következő címre várjuk: Magyar Szó szerkesztősége, 24000 Subotica, Try slobode 2. OSVÁT ERZSÉBET Kincses A várostól jó messzire, ahol már csak a madár jár, egy fekete-fehér foltos kiskutya kuksolt dúsan egy vadkörtefa tövében. Hát hogyne búsult volna, amikor gonosz gazdája, ki tudja, miért, a fához láncolta. Bánatában elbóbiskolt. És álmodott a kiskutya. Almában szép, zöldre festett kuckója volt, jó gazdája, gazdaasszonya és gyermek játszópajtások. Őrizte rendes, tiszta portájukat és ők kedves szóval, friss csontokkal hálálták meg éberségét, hűségét. Egyszer csak szekérzörgésre ébredt. Lent az úton egy száz ránccal barázdált öregember közeledett a szekéren. De nemcsak öreg, szegény is lehetett, mert szekerét nem ló, hanem egy szelíd, szürke csacsi húzta. Kevéske krumpliját takarította be, és most hazaindult. Lám, lám, csóválta rosszallóan a fejét a szegényember, amikor megpillantotta a fához láncolt kiskutyát. Mihaszna gazdája lehet, gondolta, ha itthagyta étlen-szomjan, magára. Jöhet záporeső, fagyos szélvihar, megveszi szegényt az isten hidege A kiskutya megérezte, hogy jó ember van a közelében. Könyörgő, okos kutyaszeme szánalmat keltett. A szegényember lekászálódott a szekeréről, a vadkörtefához ment és megsimogatta a kiskutyát. - Ó, te szegény pára, hát ki az ördög tette ezt veled? Csont és bőr vagy, jámbor jószág - mondta. A kiskutya barátságos csaholással, farka csóválásával viszonozta a szegényember közeledését. Örömében fel akart ugrani rá, de megcsörrent a lánca és újra nekibúsult. Eszébe jutott, hiszen ő rab, nem ugrándozhat kedvére. A szegényember nem tétovázott. Azon nyomban kioldotta a kiskutya láncát. - Szabad vagy - mondta -, mint az erdő madara, mehetsz, amerre a szemed lát. Ám a kiskutya - csodák csodája nem szaladt el Többször körülszaladgálta a körtefát. A szegényember nem értette, mi lelte. Az éhség gyötri vagy megkergült talán az örömtől, hogy szabad lett? Egy darab szalonnabőrt adott neki, amit a kiskutya mohón felfelt, majd kaparni kezdte a földet a körtefa körül. Ez szeget ütött a szegényember fejébe: „Őriz valamit” - gondolta. Nosza, fogta az ásóját a szegényember és ásni kezdte a földet a vadkörtefe alatt. Hát amint ásott, ásott, megkoccant az ásója valamiben. Jobban szemügyre vette azt a helyet, hát látja, hogy egy fazék füle kandikál ki a földből. Kiemeli az ütött-kopott fezekat, hát uramfia, mit lát?! A fezék telis-tele volt csillogó ezüstpénzzel. Alig akart hinni a szemének. Ilyen rakás pénzt együtt még soha sem látott. Meg is örült neki, de nagyon! Forgatta a fejében, találgatta, kié lehetett. Rablók kincse? Manók kincse? - gondolta. Mindegy, az ő szerencséje, hogy rábukkant Eleget gürcölt egész életében, ideje, hogy gond nélkül éljen népes családjával. Most aztán hús is kerül a fazekukba, a kamrájuk sem ásítozik a nagy ürességtől. Beszórta a temérdek kincset a tarisznyájába, az üres fazékba meg beletette a kiskutya láncát és gondosan elásta a fazekat, úgy, ahogy annak előtte volt. Hú, milyen fancsali képet vág majd a kiskutya gazdája, ha kincsének, kutyájának hűlt helyét találja - gondolta. Aztán fogta a kiskutyát, feltette a szekérre, vitte haza, hadd örüljenek a gyerekek. Útközben nevet is adott neki: Kincses. A faluban, ahol a szegényember lakott, éppen vásár volt: színes keszkenők, játékok, mézesbábuk és még sok hasznos és cifra holmi hívogatta, csalogatta a vásárlókat, bámészkodókat. Szólt a harmonika, ettek-ittak az emberek. Gazdát cseréltek az ökrök, malacok, tehenek. „Telik már nekem is vásárfiára” - gondolta jókedvűen a szegényember. Szebbnél szebb ajándékokat vásárolt: a feleségének rojtos vállkendőt, a menyének pettyes kötényt, fiainak rámás csizmát, lányainak rózsás viganót, unokáinak sárga tűzoltóautót prémes sapkát. Kincses egy rőf kolbászt kapott, a csacsi meleg takarót, ne ázzék-fázzék esőben, hóban. A szegényember hogy, hogy nem, magáról elfelejtkezett. De hát övé volt mégis a legszebb ajándék, az öröm, amit a sok szép vásárfiával szerezni fog a családjának. Lett is égig érő boldogság az öregember rozoga hajlékában! Kincses vígan csaholt, ugrándozott a gyerekek között. Örült a kolbásznak, a ház népe vidám kedvének, de legeslegjobban a visszakapott szabadságának. Kettő azonos A tizenhat mező közül csak kettőben vannak azonos ábrák. Melyik ez a kettő? 4 1 2 3 A C 0 ☆ # #© ♦ ☆ * © ff}'} vV E * *©* ☆ s # # © * ☆ * # EJ ©E ©* i * ☆ * * n m * Játssz a betűkkel! A vízszintes sorok ötbetűs szavaiból a megfelelő betű elhagyásával új, négybetűs szavak alakulnak ki. Írd be ezeket a középső tábla megfelelő soraiba! A kimaradt betűk sem vesznek kárba, ugyanis ha azokat az új szavak melletti üres mezőbe írod, majd függőlegesen összeolvasod, akkor Arany János egyik hősének nevét kapod végső megfejtésül. Ki is ő? TFA]i 1A s — —* s 3 é & = m S]1LEL SS— © L5H 12)é rr SS ip 0léÉ A SS KÉRDEZZ, A PSZICHIÁTER VÁLASZOL Ha hiányzik az éltető szeretet Dr. Sági Zoltán rovata „Úgy érzem, hogy engem senki sem szeret.” „Nagyon ritkán látom édesapámat. Sokat dolgozik. Reggeltől estig távol van. Nagyon hiányzik.” „A látszat csal. Nem tudok kijönni anyukámmal. Egyre gyakrabban ordít. Sokszor ok nélkül”. Ezek a kérdések, megállapítások valamilyen módon kapcsolódnak ahhoz, amit arról írtam néhány héttel ezelőtt, hogy mennyire természetes az, hogy mindannyian szeretnénk, ha szeretnének. Akkor és ott az is elhangzott: az, hogy mennyi szeretetet kapunk, az bizony rajtunk is múlik. Egyrészt azáltal, hogy mennyit adunk, ahhoz hogy kaphassunk, másrészt meg azáltal, hogy mennyire tudjuk jelezni a környezet felé azt, hogy igenis igényeljük, hogy szeressenek bennünket. Amikor az az érzés alakul ki bennünk, hogy „senki sem szeret” bennünket, akkor nagyon fontos arra gondolni, hogy vajon ezt tudomására hoztam-e azoknak, akiktől azt várom, hogy szeressenek. Ez a „tudomásra hozás” nem kell mindig azt jelentse, hogy szavakba kell foglalni. Néhány meleg közeledés, figyelmesség jelezheti azt, hogy „azt várom, hogy szeressetek, viszontszeressetek engem.” Ha ez nem érné el célját, akkor hasznos hangosan is kimondani, amikor arra alkalmas helyzet alakul ki - ilyen pedig mindig kialakul. Nem kell félni, ha szeretetet kér valaki, soha nem fog büntetést kapni érte. Persze, ha olyan a helyzet, mint a fenti megállapításban, nevezetesen, hogy „nagyon ritkán látom édesapámat... reggeltől estig távol van...” akkor ez, úgy tűnik, hogy nehezebb. Az élet azonban mégis azt bizonyítja, hogy ha nagyon akarunk valamit, akkor azt el is tudjuk érni. Tehát, ha estig távol van, akkor meg kell ragadni az alkalmat és este megmondani neki. Lehet, hogy ő (az édesapa) úgy gondolja, hogy minden rendben van, hiszen senki sem jelzi az ellenkezőjét El kell mondani, hogy igenis hiányzik, és ha máskor nem, hát este legyenek egy kicsit együtt. Sokszor el szoktam mondani, hogy szeretet kinyilvánítása nem az együtt eltöltött idő mennyiségével lehetséges, hanem a minőségével. Ha arra csak félóra áll rendelkezésre, akkor abban a félórában legyünk együtt, de akkor EGYÜTT legyünk, és abban az időben csak egymásra figyeljünk, így közel tudjuk érezni magunkat egymáshoz és ezek a rövid idők mint szép tartalmak rakódnak le egymás mellé bennünk. És a világon nincs olyan foglalkozás, amely ne tenne lehetővé naponta - még ha rövid időre is - ilyen együttléteket. Ha az az ember pedig, akitől azt várjuk, hogy szeressen bennünket, feszült, ideges, esetleg elutasító, akkor próbáljuk a helyzetébe beleélni magunkat. Ez segít abban, hogy könnyebben megértsük őt: az ő rossz hangulata, idegessége nem azzal függ össze, hogy szeret-e minket vagy sem. Az éltető szeretet továbbra is ott van. Csak most nem az első helyen. Ki kell azt várni. SZOBA KIADÓ Betűs játék a betűkkel Peti kirándulásra ment szüleivel. A szép nap után az éjszakát egy kedves kis vidéki motelben töltötték. Peti - mivel éppen kiváncsi korszakát éli - rögtön kérdezgetni kezdte a motel tulajdonosát: - Bácsi kérem, hány egyágyas és hány kétágyas szoba van a szállodában? A tulajdonos rejtélyesen így válaszolt: - A házban összesen húsz szoba és ezekben harminchat ágy áll a vendégek rendelkezésére. Ki tudod számolni, hogy ebből a húsz szobából mennyi az egy- és mennyi a kétágyas? Peti ki tudta számolni. Neked is sikerül? Ha egy szövegben ide-oda tologatod a betűket anélkül, hogy sorrendjüket megváltoztatnád, átalakíthatod a mondanivaló értelmét. Például így: Eresteknősök . Eres teknősök. Te alakítsd át a következőket! 1. Mar a dajka 2. E litván kos 3. A h ideges ősz akadt 4. Lop jövet 5. Hol napsugáron Egyetlen vonallal Le tudod-e rajzolni ezt a különböző síkidomokból összerakott ábrát úgy, hogy egyetlenegyszer sem emeled föl közben a ceruzádat? Próbálgasd! Tudod-e? Kínában már mintegy háromezer éve tenyésztik az aranyhalat, amely a 17. században került el Európába, majd terjedt el világszerte. Valaha olyan értéke volt, hogy a testsúlyával azonos mennyiségű aranyat adtak érte. Egyébként a pontyfélék családjába tartozik.