Magyar Szó, 2000. április (57. évfolyam, 77-101. szám)

2000-04-07 / 82. szám

apsuigar SZERkESZTÍ F**Il+4, A Magyar Szó gyermekrovata 2000. április 7. Tavaszvárón Fázós levélen ül a fény, ölébe merül a zöldnek. Veréb iszik belőle, éhesen maradni könnyebb. Tavaszból kortyolgat kicsit, félénken rebben a fára. Vastag tollbundájából kirázza tejét a tájra. Szürke gallérját leoldja, csizmáiból kilépeget. Zenélő, puha szárnyakkal hárfáz égre meleget. •1 McU** CSERNIK Attila illusztrációi NEVESSÜNK GYAKORLATBAN A mezőgazdasági iskola növendéke gya­korlóidejét tölti egy farmon. Az első munka­nap végén megkérdezi tőle a gazda: - Nos, megszámoltad az állatokat? - Meg, de jó néhány órába tellett. - Hogyhogy? - A lovakkal és a tehenekkel könnyen bol­dogultam, de a méhekkel nagyon nehezen. SKÓTUL A rendőr letartóztat két részeg skótot, és beviszi őket az őrszobára. - És hol van a harmadik? - kérdezi az ügyeletes tiszt. - Milyen harmadik? - Hát aki ezeknek fizetett. FOGORVOSTÓL JÖVET - Végre kihúzta a doki a beteg fogamat! - És most már nem fáj? - Nem tudom, otthagytam az orvosnál. Rej­tvény fej­tők figyelmébe Múlt heti rejtvényeink helyes megfejtése­­ Beugratás: A közölt alakzatokból nem lehet négyszöget összeállítani. Mókás számtan: A) Szerszám (x szám, tehát nem egy van belőle). B) Ha az arab számokat rómaiakkal helyette­síted, ez a megoldás: LIDI, MICI, VICC. Szerző kerestetik: kandúr, kalmár, kutató, ko­rona, kaland, Katika - Katona József. Könyvjutalmat nyert: a szabadkai Ivó Lola Ribar iskola 3. b osztálya, Grubanov Marti­nek Emília tanítványai. Mai három rejtvényünk megoldását a követ­kező címre várjuk: Magyar Szó szerkesztősége, 24000 Subotica, Try slobode 2. OSVÁT ERZSÉBET Kincses A várostól jó messzire, ahol már csak a madár jár, egy fekete-fehér foltos kiskutya kuksolt dúsan egy vadkörtefa tövében. Hát hogyne búsult volna, amikor gonosz gazdá­ja, ki tudja, miért, a fához láncolta. Bánatában elbóbiskolt. És álmodott a kiskutya. Almában szép, zöldre festett kuckója volt, jó gazdája, gaz­daasszonya és gyermek játszópajtások. Őrizte rendes, tiszta portájukat és ők ked­ves szóval, friss csontokkal hálálták meg éberségét, hűségét. Egyszer csak szekérzörgésre ébredt. Lent az úton egy száz ránccal barázdált öregember köze­ledett a szekéren. De nemcsak öreg, szegény is lehetett, mert szekerét nem ló, hanem egy szelíd, szürke csacsi húzta. Kevéske krumpliját takarí­totta be, és most hazaindult. Lám, lám, csóválta rosszallóan a fejét a szegény­ember, amikor megpillantotta a fához láncolt kis­kutyát. Mihaszna gazdája lehet, gondolta, ha itt­hagyta étlen-szomjan, magára. Jöhet záporeső, fagyos szélvihar, megveszi szegényt az isten hide­ge­ A kiskutya megérezte, hogy jó ember van a közelében. Könyörgő, okos kutyaszeme szánal­mat keltett. A szegényember lekászálódott a sze­keréről, a vadkörtefához ment és megsimogatta a kiskutyát. - Ó, te szegény pára, hát ki az ördög tette ezt veled? Csont és bőr vagy, jámbor jószág - mond­ta. A kiskutya barátságos csaholással, farka csóvá­­lásával viszonozta a szegényember közeledését. Örömében fel akart ugrani rá, de megcsörrent a lánca és újra nekibúsult. Eszébe jutott, hiszen ő rab, nem ugrándozhat kedvére. A szegényember nem tétovázott. Azon nyom­ban kioldotta a kiskutya láncát. - Szabad vagy - mondta -, mint az erdő ma­dara, mehetsz, amerre a szemed lát. Ám a kiskutya - csodák csodája­­ nem szaladt el Többször körülszaladgálta a körtefát. A szegény­ember nem értette, mi lelte. Az éhség gyötri vagy megkergült talán az örömtől, hogy szabad lett? Egy darab szalonnabőrt adott neki, amit a kisku­tya mohón felfelt, majd kaparni kezdte a földet a körtefa körül. Ez szeget ütött a szegényember fejébe: „Őriz valamit” - gondolta. Nosza, fogta az ásóját a szegényember és ásni kezdte a földet a vadkörtefe alatt. Hát amint ásott, ásott, megkoccant az ásója valamiben. Job­ban szemügyre vette azt a helyet, hát látja, hogy egy fazék füle kandikál ki a földből. Kiemeli az ütött-kopott fezekat, hát uramfia, mit lát?! A fe­zék telis-tele volt csillogó ezüstpénzzel. Alig akart hinni a szemének. Ilyen rakás pénzt együtt még soha sem látott. Meg is örült neki, de nagyon! Forgatta a fejében, találgatta, kié lehetett. Rablók kincse? Manók kincse? - gondolta. Mindegy, az ő szerencséje, hogy rábukkant Eleget gürcölt egész életében, ideje, hogy gond nélkül éljen né­pes családjával. Most aztán hús is kerül a faze­kukba, a kamrájuk sem ásítozik a nagy üresség­től. Beszórta a temérdek kincset a tarisznyájába, az üres fazékba meg beletette a kiskutya láncát és gondosan elásta a fazekat, úgy, ahogy annak előtte volt. Hú, milyen fancsali képet vág majd a kiskutya gazdája, ha kincsének, kutyájának hűlt helyét ta­lálja - gondolta. Aztán fogta a kiskutyát, feltette a szekérre, vit­te haza, hadd örüljenek a gyerekek. Útközben nevet is adott neki: Kincses. A faluban, ahol a szegényember lakott, éppen vásár volt: színes keszkenők, játékok, mézesbá­buk és még sok hasznos és cifra holmi hívogatta, csalogatta a vásárlókat, bámészkodókat. Szólt a harmonika, ettek-ittak az emberek. Gazdát cseréltek az ökrök, malacok, tehenek. „Telik már nekem is vásárfiára” - gondolta jókedvűen a szegényember. Szebbnél szebb aján­dékokat vásárolt: a feleségének rojtos vállkendőt, a menyének pettyes kötényt, fiainak rámás csiz­mát, lányainak rózsás viganót, unokáinak sárga tűzoltóautót prémes sapkát. Kincses egy rőf kolbászt kapott, a csacsi meleg takarót, ne ázzék-fázzék esőben, hóban. A szegényember hogy, hogy nem, magáról el­felejtkezett. De hát övé volt mégis a legszebb ajándék, az öröm, amit a sok szép vásárfiával sze­rezni fog a családjának. Lett is égig érő boldogság az öregember ro­zoga hajlékában! Kincses vígan csaholt, ugrándozott a gyere­kek között. Örült a kolbásznak, a ház népe vidám kedvének, de legeslegjobban a visszakapott sza­badságának. Kettő azonos A tizenhat mező közül csak kettőben vannak azonos ábrák. Melyik ez a kettő? 4 1 2 3 A C 0 ☆ # #© ♦ ☆ * © ff}'} vV E * *©* ☆ s # # © * ☆ * # EJ ©E ©* i * ☆ * * n m * Játssz a betűkkel! A vízszintes sorok ötbetűs szavaiból a megfelelő betű elhagyásával új, négybe­tűs szavak alakulnak ki. Írd be ezeket a középső tábla megfelelő soraiba! A kima­radt betűk sem vesznek kárba, ugyanis ha azokat az új szavak melletti üres mezőbe írod, majd függőlegesen összeolvasod, akkor Arany János egyik hősének nevét kapod végső megfejtésül. Ki is ő? TFA]i 1A s — —* s 3 é & = m S]1LEL­ SS— © L5H 12)é rr SS ip 0léÉ A SS KÉRDEZZ,­­ A PSZICHIÁTER VÁLASZOL Ha hiányzik az éltető szeretet Dr. Sági Zoltán rovata „Úgy érzem, hogy engem senki sem szeret.” „Nagyon ritkán látom édesapámat. Sokat dol­gozik. Reggeltől estig távol van. Nagyon hiány­zik.” „A látszat csal. Nem tudok kijönni anyukám­mal. Egyre gyakrabban ordít. Sokszor ok nélkül”. Ezek a kérdések, megállapítások valamilyen módon kapcsolódnak ahhoz, amit arról írtam né­hány héttel ezelőtt, hogy mennyire természetes az, hogy mindannyian szeretnénk, ha szeretné­nek. Akkor és ott az is elhangzott: az, hogy mennyi szeretetet kapunk, az bizony rajtunk is múlik. Egyrészt azáltal, hogy mennyit adunk, ah­hoz hogy kaphassunk, másrészt meg azáltal, hogy mennyire tudjuk jelezni a környezet felé azt, hogy igenis igényeljük, hogy szeressenek bennünket. Amikor az az érzés alakul ki bennünk, hogy „senki sem szeret” bennünket, akkor nagyon fontos arra gondolni, hogy vajon ezt tudomására hoztam-e azoknak, akiktől azt várom, hogy sze­ressenek. Ez a „tudomásra hozás” nem kell min­dig azt jelentse, hogy szavakba kell foglalni. Né­hány meleg közeledés, figyelmesség jelezheti azt, hogy „azt várom, hogy szeressetek, viszontszeres­setek engem.” Ha ez nem érné el célját, akkor hasznos hangosan is kimondani, amikor arra al­kalmas helyzet alakul ki - ilyen pedig mindig ki­alakul. Nem kell félni, ha szeretetet kér valaki, soha nem fog büntetést kapni érte. Persze, ha olyan a helyzet, mint a fenti meg­állapításban, nevezetesen, hogy „nagyon ritkán látom édesapámat... reggeltől estig távol van...” akkor ez, úgy tűnik, hogy nehezebb. Az élet azonban mégis azt bizonyítja, hogy ha nagyon akarunk valamit, akkor azt el is tudjuk érni. Te­hát, ha estig távol van, akkor meg kell ragadni az alkalmat és este megmondani neki. Lehet, hogy ő (az édesapa) úgy gondolja, hogy minden rendben van, hiszen senki sem jelzi az ellenkező­jét El kell mondani, hogy igenis hiányzik, és ha máskor nem, hát este legyenek egy kicsit együtt. Sokszor el szoktam mondani, hogy szeretet ki­­nyilvánítása nem az együtt eltöltött idő mennyi­ségével lehetséges, hanem a minőségével. Ha ar­ra csak félóra áll rendelkezésre, akkor abban a félórában legyünk együtt, de akkor EGYÜTT le­gyünk, és abban az időben csak egymásra figyel­jünk, így közel tudjuk érezni magunkat egymás­hoz és ezek a rövid idők mint szép tartalmak rakódnak le egymás mellé bennünk. És a világon nincs olyan foglalkozás, amely ne tenne lehetővé naponta - még ha rövid időre is - ilyen együtt­­léteket. Ha az az ember pedig, akitől azt várjuk, hogy szeressen bennünket, feszült, ideges, esetleg el­utasító, akkor próbáljuk a helyzetébe beleélni magunkat. Ez segít abban, hogy könnyebben megértsük őt: az ő rossz hangulata, idegessége nem azzal függ össze, hogy szeret-e minket vagy sem. Az éltető szeretet továbbra is ott van. Csak most nem az első helyen. Ki kell azt várni. SZOBA KIADÓ Betűs játék a betűkkel Peti kirándulásra ment szüleivel. A szép nap után az éjszakát egy kedves kis vidéki motelben töltötték. Peti - mivel éppen kiváncsi korszakát éli - rögtön kérdezgetni kezdte a motel tulajdo­nosát: - Bácsi kérem, hány egyágyas és hány két­ágyas szoba van a szállodában? A tulajdonos rejtélyesen így válaszolt: - A házban összesen húsz szoba és ezekben harminchat ágy áll a vendégek rendelkezésére. Ki tudod számolni, hogy ebből a húsz szobából mennyi az egy- és mennyi a kétágyas? Peti ki tudta számolni. Neked is sikerül? Ha egy szövegben ide-oda tologatod a betű­ket anélkül, hogy sorrendjüket megváltoztatnád, átalakíthatod a mondanivaló értelmét. Például így: E­restek­nősök . Eres teknősök. Te alakítsd át a következőket! 1. Mar a dajka 2. E litván kos 3. A h ideges ősz akadt 4. Lop jövet 5. Hol napsugáron Egyetlen vonallal Le tudod-e rajzolni ezt a kü­lönböző síkidomokból összera­kott ábrát úgy, hogy egyetle­negyszer sem emeled föl köz­ben a ceruzádat? Próbálgasd! Tudod-e? Kínában már mintegy háromezer éve te­nyésztik az aranyhalat, amely a 17. században ke­rült el Európába, majd terjedt el világsz­erte. Va­laha olyan értéke volt, hogy a testsúlyával azonos mennyiségű aranyat adtak érte. Egyébként a pontyfélék családjába tartozik.

Next