Magyar Szó, 2001. április (58. évfolyam, 76-99. szám)

2001-04-19 / 91. szám

12 KÖZÖS ÍRÓASZTALUNK МдсшХв) Rózsa Sándor rongyos gatyái a DR. SZTÁNCSICS András, Újvi­dék.­­ A téma hetek óta nem hagy nyugton. Az ok egyrészt az, hogy he­tek óta folyik a vita, illetve, pontosab­ban a félrebeszélés a sajtóban a priva­tizációról. A címnek teljesen szubjek­tív megindokolása sokkal költőibb: a kegyelet furcsa (Isten bocsáss, bűnös) érzése hajdani földim iránt, aki már több mint száz éve nem él. Mégis dia­dalmenetben vonul fel lelki szemeim előtt a történelem félrebillent logiká­ja miatt. Ebben az elképzelt, de tragikusan reális szertartásban felkérem olvasói­mat, csatlakozzanak hozzám a csak tör­ténelmi foltokban megnyilvánuló gyászszertartásban, amely Rózsa Sán­dor rég elpusztult áldozataira, és ő ma­gára vonatkozóan. Újra fordítva a szót arról a könyör­telen fosztogatásról beszélnék, mely­nek során nem hivatkoztak történelmi elődökre, hanem kikötöttek mondjuk a November 29-ének csúfolt húsgyár­ral kapcsolatban. Előre bocsátom: a másik rokontémát mondjuk Zastava autógyárnak nevezhetjük. Ehhez egyáltalán nem szólok hozzá, miután távol esik mindattól, amit doktorátu­som megszerzése után be kellett ma­golnom. Inkább Kohnen Viliről és társáról, néhai Hartmann néniről emlékeznék meg néhány sorban. Hartmann Vili, a húsgyár társtulajdonosa valószínűleg Európa egyik leggazdagabb embere volt, és mellesleg, ha nem is a világ, de Bácska legszebb férfia. Kohnen Vili holland és tudtommal horvát szülők leszármazottja volt, de ha jól emlék­szem, ő maga magyar volt. Mellesleg, miután az egész eset filmre kívánkozik, azt is megemlíteném, hogy Darinka, első felesége legalább Szabadka leg­szebb nője volt. Vilit egy alkalommal magyar tiszti uniformisban láttam a háború alatt, később, csak a háború után egy alkalommal, de azt tudom róla, hogy senki se kényszerítette, csak valami különleges hazafiság arra, hogy a háború után visszatérjen Szabadkára. Feltételezem, hogy legalább öt palotá­ja volt Európában, ezt mellesleg. Sza­badkára visszatérve bekapcsolódott az akkori gyakorlati problémák legnehe­zebbjébe, a hírhedt „otkup” elnevezé­sű baromfi és egyéb felvásárlási kam­pányba. Itt Vili csodát művelt. A kom­munista uralom által összezagyvált és óriási károkat okozó megmozdulás­ban, ami sok mindennel, többek kö­zött bajuszcsupálással is járt, Vili, cso­dát művelt. Belgrádi miniszterek elis­merően nyilatkoztak róla. Itt, Szabad­kán a helyi hatalom emberei pedig se­gítettek kifosztani a begyűjtött jószá­got, és úgy látszik, nagy károkat okoz­tak a megmozdulásnak. A bűnös, ter­mészetesen Kohnen Vili volt, akit per­be fogtak és - ha hiszik, ha nem - halálra ítéltek. Emlékszem, hogy édesanyja Belgrádba fűhöz-fához járt, könyörgött még végül kieszközölte a felmentését és szabadonbocsátását. Ezután találkoztam Vilivel. Mesélte, hogy az Ausztráliába készül. Ezt meg is tette, majd visszatért Európába, és tud­tommal Németországban kb. 90 éves korában meghalt. Ezt nem feltételesen állítom, ha­nem mint való tényt: Kohnen Vilinek és társának, Hartmann néninek nem állítottak szobrot Szabadkán. Eddig. Ezzel szemben ott áll, romokban közös vállalkozásuk, amelyet November 29- nek becéznek, kegyelettel a két jogos tulajdonos iránt. Most jöhet a „relatíve” dicső földim­ű Rózsa Sándor. Azért jutott eszembe, mert ő se fizetett kárpótlást. Ahogy a November 29. és még több millió dol­lárt érő vagyon sem lesz kárpótolva, mert, ilyet Rózsa Sándor se tett Igaz, neki is rongyos volt a gatyája. A koldu­sok nem fizetnek kárpótlást, még az el­lopott dolgokért sem. De ha az állam­ban nincs kegyeletérzés, legalább ily módon emlékezzünk meg hős polgár­társaink egyikéről, másikáról. A közös íróasztalunkban közölt levelek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. Az egyszerű polgár ne féljen! PAPP FERENC, ÚJVIDÉK.­­ A Ma­gyar Szó húsvéti számában megjelent egy bekeretezett írás: Az egyszerű polgár ne féljen! Először is szeretnénk tudni, hogy aki eme kijelentést szélnek eresztette jó­maga is egyszerű ember-e? Másodszor, hogy kik azok az „egyszerű emberek”? Sze­rintem és talán az „egyszerű" logika sze­rint, azok a becsületes, szám szerint a la­kosság legtöbbjét, a középosztályt kellene értelmezni alatta! Ha a középosztály olyan „egyszerű polgár”, akiknek se kocsijuk, se motornélküli csónakjuk, se kutyájuk, se macskájuk nincs, jobbik esetben olyan „proli” lakással rendelkeznek (vagy albér­letben laknak), nem kell félniük az adó­megterheléstől, sőt szerencsésnek is mondhatják magukat, mert ha összeadják az adókat, melyektől az „egyszerű polgári” kedvezményes státusok folytán­­ megme­nekültek (kocsiadó+csónakadó+kutyaa­­dó+nekik luxus lakásadó+uzsonnapénza­­dó - mert hát ne uzsonnázzon+nyaralása­­dó+stb., és amit ha összead többet tesz ki mint a bruttó fizetése. Tehát többet keres, ha úgy szerepel, mint egyszerű polgár. Ezt a „megtakarított pénzt évek során össze­gyűjtve, elérheti, hogy az „egyszerű pol­gár” státusát felváltja a „nagyszerű polgár” státusára. Íme egy polgári tipp a státusvál­tásra. 2001. április 19., csütörtök „A bőség zavara” A KISHEGYESI PETŐFI SÁN­DOR ME VEZETŐSÉGE.­­ A kishe­­gyesi Petőfi Sándor Művelődési Egye­sület ezúton szeretné kifejezni tilta­kozását a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ és Szabadka község önkormányzata, valamint a tartományi kulturális, oktatási és tu­dományügyi titkárság által meghirde­tett a Vajdasági Általános Iskolások II. művészeti vetélkedőjét illetően. Az elmúlt évben már megtapasz­taltuk, hova vezet az, amikor ese­ményt eseményre halmozunk. Ismét­lődnek a rendezvények: színjátszás, mesemondás, népdaléneklés, stb. (A sajtó erről több ízben is hangot adott.) Olyan rendezvényekről van szó, amelyeknek megrendezését az il­lető közösségek: Zenta, Újvidék, Kis­hegyes, értsd szó szerint: a vérzivata­ros időkben felvállalták. A szervező­ket nem egy alkalommal „beszélge­tésre” hívták, miközben, pedagógu­sainkban tartottuk a hitet és biztat­tuk őket. Hol volt akkor a mostani szervező? - Körültekintőbben kellett volna hozzáfogni, hogy ne sértsünk senkit, és ne vegyük el másoktól azt, amit ők kezdeményeztek, s közel egy évtizede végeznek. Hihetetlen, hogy ennyire nincs, illetve nem volt bete­kintésük a szervezőknek az elmúlt évek kulturális eseményeibe. Nem vagyunk mi olyan gazdagok, hogy egymásra halmozzuk ugyanazokat a történéseket. Mivel tartományi szintű rendez­vényt szeretne Szabadka megrendez­ni, hívja össze a vajdasági szervező­ket, akik már ezt évek óta művelik, egyeztessenek, hisz sok olyan terület van még, ami nincs lefedve. De kihe­lyezett rendezvényekkel is meg lehet­ne az ÁMV-t oldalni, s nem összpon­tosulna minden Szabadkára. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségben folyó év, február 3-án egyeztettük az időpontokat, több mint hatvan tagszervezet elküldte műsortervét, sajnos, a szabadkai Népkör nem. A zentai Kálmány Lajos Népmese­mondó Verseny 2001. május 26-án lesz, a Vajdasági Gyermekszínjátszó Találkozó május 12-én, Kishegyesen, és így tovább.­­ Elszomorít bennünket a tény, hogy kemény egy évtized után is a széthúzásnak vagyunk szemtanúi. Ta­nuljuk meg, hogy ami már megvan, azt éltetni kell, segíteni, nem hagyni kialudni, s mindig új tüzet rakni, mert egyik sem melegszik fel. Ez már nem Balkán NAGY K. FERENC, Szabadka -Csak gratulálni tudok Dindicéknak, Dusan Mihajlovic belügyminiszter ren­dőrségének a korunk egyik legnagyobb diktátorának, zsarnokának a hazám, az egykori Nagyjugoszlávia megcsonkító­jának, a testvérháborúk elindítójának, népünk koldusbotra való juttatójának, a sok tízezer ember halálának, a sok százezer menekült, otthonából elüldö­­zöttek legfőbb okozójának, a devizabe­téteink elrablójának, a világ magunkra való haragítójának, az embargó, vala­mint a NATO bombázása kiprovokáló­­jának és még számtalan baj, szenvedés, előidézőjének, az exelnöknek, Slobo­dan Miloševic­nek a letartóztatásához. 2001. április 1 je Jugoszlávia népé­nek történelmi dátuma. Habár egyéb dolgom is akadt volna jócskán a kert­ben, a szombatot, március utolsó nap­jának csaknem mind a huszonnégy óráját a televízió, illetve a rádió mellett töltöttem. Eleinte hőbörögtem a komman­dósok „pipogya” magatartása miatt. Csak most utólag értem, hogy milyen bölcs taktika volt a kivárás, időhúzás. Miloševićnek és védőinek idegei fel­mondták a szolgálatot. A türelem ezúttal egy hírneves diktátor őrizetbe vételét teremtette. Emberáldozat nélkül. Jóleső érzés volt látni, hogy ezek a „pipogya” egyenruhások milyen kultu­ráltan, civilizált emberi módon visel­kedtek Milosevic pártolóival szemben. Még a legsértőbb provokációt is elen­gedték a fülük mellett, nem nyúltak gumibothoz. Megmosolyogni való dolog is akadt. Egy helyen a tüntetők erőteljes nyomással át akarták törni a rendőr­láncot. Elől a sorban egy fiatal, csinos, bőkeblű hölgy is volt. Őt nekinyomták a láncot alkotók egyikének, egy fiatal rendőrnek. A női és a férfi kebel szoro­san egymáshoz tapadt. Egy jó ideig se előre, se hátra nem bírt mozdulni a hölgy. A rendőrt szemmel láthatóan nem zavarta a dolog, az effajta „provo­káció”. Le a kalapot Dusan Mihajlovic belügy­miniszter és beosztottjai előtt. Emberi áldozat nélkül véghezvinni egy ilyen dolgot, nem semmiség. Úgy érzem, Ju­goszlávia közeledik Európához. Gondtalanul és vidáman, éppúgy, mint régen... NYUGDÍJASOK BIZTOSÍTÁSA - "DDOR NOVI SAD" a. d.

Next