Magyar Szó, 2001. április (58. évfolyam, 76-99. szám)
2001-04-19 / 91. szám
12 KÖZÖS ÍRÓASZTALUNK МдсшХв) Rózsa Sándor rongyos gatyái a DR. SZTÁNCSICS András, Újvidék. A téma hetek óta nem hagy nyugton. Az ok egyrészt az, hogy hetek óta folyik a vita, illetve, pontosabban a félrebeszélés a sajtóban a privatizációról. A címnek teljesen szubjektív megindokolása sokkal költőibb: a kegyelet furcsa (Isten bocsáss, bűnös) érzése hajdani földim iránt, aki már több mint száz éve nem él. Mégis diadalmenetben vonul fel lelki szemeim előtt a történelem félrebillent logikája miatt. Ebben az elképzelt, de tragikusan reális szertartásban felkérem olvasóimat, csatlakozzanak hozzám a csak történelmi foltokban megnyilvánuló gyászszertartásban, amely Rózsa Sándor rég elpusztult áldozataira, és ő magára vonatkozóan. Újra fordítva a szót arról a könyörtelen fosztogatásról beszélnék, melynek során nem hivatkoztak történelmi elődökre, hanem kikötöttek mondjuk a November 29-ének csúfolt húsgyárral kapcsolatban. Előre bocsátom: a másik rokontémát mondjuk Zastava autógyárnak nevezhetjük. Ehhez egyáltalán nem szólok hozzá, miután távol esik mindattól, amit doktorátusom megszerzése után be kellett magolnom. Inkább Kohnen Viliről és társáról, néhai Hartmann néniről emlékeznék meg néhány sorban. Hartmann Vili, a húsgyár társtulajdonosa valószínűleg Európa egyik leggazdagabb embere volt, és mellesleg, ha nem is a világ, de Bácska legszebb férfia. Kohnen Vili holland és tudtommal horvát szülők leszármazottja volt, de ha jól emlékszem, ő maga magyar volt. Mellesleg, miután az egész eset filmre kívánkozik, azt is megemlíteném, hogy Darinka, első felesége legalább Szabadka legszebb nője volt. Vilit egy alkalommal magyar tiszti uniformisban láttam a háború alatt, később, csak a háború után egy alkalommal, de azt tudom róla, hogy senki se kényszerítette, csak valami különleges hazafiság arra, hogy a háború után visszatérjen Szabadkára. Feltételezem, hogy legalább öt palotája volt Európában, ezt mellesleg. Szabadkára visszatérve bekapcsolódott az akkori gyakorlati problémák legnehezebbjébe, a hírhedt „otkup” elnevezésű baromfi és egyéb felvásárlási kampányba. Itt Vili csodát művelt. A kommunista uralom által összezagyvált és óriási károkat okozó megmozdulásban, ami sok mindennel, többek között bajuszcsupálással is járt, Vili, csodát művelt. Belgrádi miniszterek elismerően nyilatkoztak róla. Itt, Szabadkán a helyi hatalom emberei pedig segítettek kifosztani a begyűjtött jószágot, és úgy látszik, nagy károkat okoztak a megmozdulásnak. A bűnös, természetesen Kohnen Vili volt, akit perbe fogtak és - ha hiszik, ha nem - halálra ítéltek. Emlékszem, hogy édesanyja Belgrádba fűhöz-fához járt, könyörgött még végül kieszközölte a felmentését és szabadonbocsátását. Ezután találkoztam Vilivel. Mesélte, hogy az Ausztráliába készül. Ezt meg is tette, majd visszatért Európába, és tudtommal Németországban kb. 90 éves korában meghalt. Ezt nem feltételesen állítom, hanem mint való tényt: Kohnen Vilinek és társának, Hartmann néninek nem állítottak szobrot Szabadkán. Eddig. Ezzel szemben ott áll, romokban közös vállalkozásuk, amelyet November 29- nek becéznek, kegyelettel a két jogos tulajdonos iránt. Most jöhet a „relatíve” dicső földimű Rózsa Sándor. Azért jutott eszembe, mert ő se fizetett kárpótlást. Ahogy a November 29. és még több millió dollárt érő vagyon sem lesz kárpótolva, mert, ilyet Rózsa Sándor se tett Igaz, neki is rongyos volt a gatyája. A koldusok nem fizetnek kárpótlást, még az ellopott dolgokért sem. De ha az államban nincs kegyeletérzés, legalább ily módon emlékezzünk meg hős polgártársaink egyikéről, másikáról. A közös íróasztalunkban közölt levelek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. Az egyszerű polgár ne féljen! PAPP FERENC, ÚJVIDÉK. A Magyar Szó húsvéti számában megjelent egy bekeretezett írás: Az egyszerű polgár ne féljen! Először is szeretnénk tudni, hogy aki eme kijelentést szélnek eresztette jómaga is egyszerű ember-e? Másodszor, hogy kik azok az „egyszerű emberek”? Szerintem és talán az „egyszerű" logika szerint, azok a becsületes, szám szerint a lakosság legtöbbjét, a középosztályt kellene értelmezni alatta! Ha a középosztály olyan „egyszerű polgár”, akiknek se kocsijuk, se motornélküli csónakjuk, se kutyájuk, se macskájuk nincs, jobbik esetben olyan „proli” lakással rendelkeznek (vagy albérletben laknak), nem kell félniük az adómegterheléstől, sőt szerencsésnek is mondhatják magukat, mert ha összeadják az adókat, melyektől az „egyszerű polgári” kedvezményes státusok folytán megmenekültek (kocsiadó+csónakadó+kutyaadó+nekik luxus lakásadó+uzsonnapénzadó - mert hát ne uzsonnázzon+nyaralásadó+stb., és amit ha összead többet tesz ki mint a bruttó fizetése. Tehát többet keres, ha úgy szerepel, mint egyszerű polgár. Ezt a „megtakarított pénzt évek során összegyűjtve, elérheti, hogy az „egyszerű polgár” státusát felváltja a „nagyszerű polgár” státusára. Íme egy polgári tipp a státusváltásra. 2001. április 19., csütörtök „A bőség zavara” A KISHEGYESI PETŐFI SÁNDOR ME VEZETŐSÉGE. A kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület ezúton szeretné kifejezni tiltakozását a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ és Szabadka község önkormányzata, valamint a tartományi kulturális, oktatási és tudományügyi titkárság által meghirdetett a Vajdasági Általános Iskolások II. művészeti vetélkedőjét illetően. Az elmúlt évben már megtapasztaltuk, hova vezet az, amikor eseményt eseményre halmozunk. Ismétlődnek a rendezvények: színjátszás, mesemondás, népdaléneklés, stb. (A sajtó erről több ízben is hangot adott.) Olyan rendezvényekről van szó, amelyeknek megrendezését az illető közösségek: Zenta, Újvidék, Kishegyes, értsd szó szerint: a vérzivataros időkben felvállalták. A szervezőket nem egy alkalommal „beszélgetésre” hívták, miközben, pedagógusainkban tartottuk a hitet és biztattuk őket. Hol volt akkor a mostani szervező? - Körültekintőbben kellett volna hozzáfogni, hogy ne sértsünk senkit, és ne vegyük el másoktól azt, amit ők kezdeményeztek, s közel egy évtizede végeznek. Hihetetlen, hogy ennyire nincs, illetve nem volt betekintésük a szervezőknek az elmúlt évek kulturális eseményeibe. Nem vagyunk mi olyan gazdagok, hogy egymásra halmozzuk ugyanazokat a történéseket. Mivel tartományi szintű rendezvényt szeretne Szabadka megrendezni, hívja össze a vajdasági szervezőket, akik már ezt évek óta művelik, egyeztessenek, hisz sok olyan terület van még, ami nincs lefedve. De kihelyezett rendezvényekkel is meg lehetne az ÁMV-t oldalni, s nem összpontosulna minden Szabadkára. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségben folyó év, február 3-án egyeztettük az időpontokat, több mint hatvan tagszervezet elküldte műsortervét, sajnos, a szabadkai Népkör nem. A zentai Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny 2001. május 26-án lesz, a Vajdasági Gyermekszínjátszó Találkozó május 12-én, Kishegyesen, és így tovább. Elszomorít bennünket a tény, hogy kemény egy évtized után is a széthúzásnak vagyunk szemtanúi. Tanuljuk meg, hogy ami már megvan, azt éltetni kell, segíteni, nem hagyni kialudni, s mindig új tüzet rakni, mert egyik sem melegszik fel. Ez már nem Balkán NAGY K. FERENC, Szabadka -Csak gratulálni tudok Dindicéknak, Dusan Mihajlovic belügyminiszter rendőrségének a korunk egyik legnagyobb diktátorának, zsarnokának a hazám, az egykori Nagyjugoszlávia megcsonkítójának, a testvérháborúk elindítójának, népünk koldusbotra való juttatójának, a sok tízezer ember halálának, a sok százezer menekült, otthonából elüldözöttek legfőbb okozójának, a devizabetéteink elrablójának, a világ magunkra való haragítójának, az embargó, valamint a NATO bombázása kiprovokálójának és még számtalan baj, szenvedés, előidézőjének, az exelnöknek, Slobodan Miloševicnek a letartóztatásához. 2001. április 1 je Jugoszlávia népének történelmi dátuma. Habár egyéb dolgom is akadt volna jócskán a kertben, a szombatot, március utolsó napjának csaknem mind a huszonnégy óráját a televízió, illetve a rádió mellett töltöttem. Eleinte hőbörögtem a kommandósok „pipogya” magatartása miatt. Csak most utólag értem, hogy milyen bölcs taktika volt a kivárás, időhúzás. Miloševićnek és védőinek idegei felmondták a szolgálatot. A türelem ezúttal egy hírneves diktátor őrizetbe vételét teremtette. Emberáldozat nélkül. Jóleső érzés volt látni, hogy ezek a „pipogya” egyenruhások milyen kulturáltan, civilizált emberi módon viselkedtek Milosevic pártolóival szemben. Még a legsértőbb provokációt is elengedték a fülük mellett, nem nyúltak gumibothoz. Megmosolyogni való dolog is akadt. Egy helyen a tüntetők erőteljes nyomással át akarták törni a rendőrláncot. Elől a sorban egy fiatal, csinos, bőkeblű hölgy is volt. Őt nekinyomták a láncot alkotók egyikének, egy fiatal rendőrnek. A női és a férfi kebel szorosan egymáshoz tapadt. Egy jó ideig se előre, se hátra nem bírt mozdulni a hölgy. A rendőrt szemmel láthatóan nem zavarta a dolog, az effajta „provokáció”. Le a kalapot Dusan Mihajlovic belügyminiszter és beosztottjai előtt. Emberi áldozat nélkül véghezvinni egy ilyen dolgot, nem semmiség. Úgy érzem, Jugoszlávia közeledik Európához. Gondtalanul és vidáman, éppúgy, mint régen... NYUGDÍJASOK BIZTOSÍTÁSA - "DDOR NOVI SAD" a. d.