Magyar Szó, 2002. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
2002-02-03 / 28. szám
2002. február 3., vasárnap „A magyarok királynéjáénak, Ferenc József császár hitvesének, a már életében legendává lett „magyarbarát” Erzsébetnek mesterien megzenésített története, melynek ősbemutatója tíz évvel ezelőtt volt Bécsben, minden jel szerint meghódította a világot. Essentől kezdve Tokióig hatalmas sikereket arat, rendre zsúfolt nézőtér előtt fut. Minden bizonnyal ez késztette a pesti Operettszínház vezetőségét is arra, hogy hat év után, amikor mind a magyar fővárosban, mind pedig a Szegedi Szabadtéri Játékokon bemutatták, a napokban ismét műsorra tűzze. Zeneszerzőjével, a szabadkai születésű, Grammy-díjas Lévay Szilveszterrel, valamint a darab rendezőjével, néhány főszereplőjével és szaktanácsadójával a pesti felújítás alkalmával beszélgettünk el a nagy népszerűség vélhető okairól s a darab új minőségeiről. Lévay Szilveszter, Erzsébet királyné volt az egyik legelső emancipált asszonya Európának. Hogy milyen harc árán sikerült ezt elérnie, abból igyekeztünk egy keveset bemutatni Michael Kunze szövegíróval. Erzsébet története napjainkban is igen aktuális, gondoljunk csak Diana hercegnőnek, a 20. század Elisabethjének a tragédiájára. S lényegében mindenki magára ismerhet benne, aki küzd az egyéni szabadságáért, vállalni meri a „másság”-ot. Hogy a sok rendezés közül melyik volt a legjobb? Nehéz megmondanom. Erzsébet királyné dédunokájának viszont, aki látta mind a bécsi, mind az esseni, mind pedig a pesti változatot, a magyar verzió tetszik legjobban. Ebben olyan részek is szerepelnek, amelyek nem voltak ott a bécsi ősbemutatón. Például Rudolf trónörökös feltételezett összeesküvése a magyarokkal apja ellen - mellesleg az ő emberi drámája a felújított pesti előadásban sokkal megrázóbb, mint a hat évvel ezelőttiben volt, aztán Erzsébet trapézjelenete, amikor az Útvesztő minden új kezdetű dalt énekli, leesik a hintáról, de nem hal meg szerelmese, a Halál nem engedi — szintén a magyar verzió számára íródott, s azóta más rendezők is átvették. Ugyancsak Zsófia anyakirálynőnek a halála előtt énekelt dala, amely által a vaskezű, hidegfejű anyós figurája árnyaltabb, emberibb megvilágítást kap, arra utalva, hogy a birodalom összetartása érdekében muszáj volt úgy viselkednie. Szeretném hangsúlyozni, hogy a darab történelmileg autentikus, s a rendező mesteri kézzel érzékelteti a „Pusztuljon, mind, aki más” kulcsmondat igazságát, az anarchizmus, nácizmus csíráinak a 19. században való megjelenítésével (is). Kerényi Miklós Gábor rendező, az Operettszínház igazgatója: A darab a 19. század végéről szól, de előadás után még órákig jár az agyam, mert valóban mindannyiunkra belülről hat. Külön kiemelném, hogy a magyar musicalek történetében talán először fordul elő, hogy egy ilyen nehézségű zenei anyagot mi élőben énekelünk le a színpadon, miközben letáncoljuk is, először van, hogy ekkora kórusok élőben megszólalnak, s elérzékenyültséggel köszönöm meg az egész társulatnak ezt a valóban fantasztikus munkát, kezdve a műszakiaktól a színművészekig, a tervezőktől a táncosokig, énekesekig. Nem mondhatok mást, mint amit a műsorfüzetben is hangsúlyozok: Lévay Szilveszter és Michael Kunze leszámoltak a könnyes leányregények Sissi-képével, akárcsak a boldog Ferenc József- i békeidők nosztalgiájával. Egy szinte teljesen mai, az önmegvalósításért, az értelmes létezésért elementáris harcot folytató, rendkívül érzékeny és tehetséges nő kálváriája elevenedik meg, amint a Habsburg Birodalom szétszakadásának apokaliptikus viharaiban a következő század legsötétebb erői szárnypróbálgatásainak (fasizmus, anarchizmus, terrorizmus) idején, hittel és erővel védi egyéniségének megismételhetetlen értékeit. Ez a musical olyan valakiről mesél, aki nagyon közel áll hozzánk, hiszen lehet, hogy mi is egy pusztulás felé hajózó világban élünk és igen nehezen viseljük el az értelmetlen kötött formákat, személyiségünk meg-megnyomorítását... Janza Kata, Elisabeth megszemélyesítője az 1. szereposztásban: Valóban sok mindent láttatott előre ez a darab: ha Diana hercegnő életét és halálát végignézzük, tisztában kell lennünk azzal, hogy minden pillanatban megtörténhet e „sztori”, ilyen körülöttünk a világ. Erzsébet egy nagyon modern nő volt a maga korában, sokszor érzek vele a saját életemben is közös vonásokat... Szabó P. Szilveszter, a Halál megszemélyesítője, akinek alakítása frenetikus sikert aratott: Én ezt a szerepet nagyon jó időben kaptam meg, ‘96-ban, lázadó ifjúként, még a főiskola előtt, akkor minden energiámat beleadtam, s ez nagyon rokonszenves volt a rendezőnek, aki ezt meg is követelte minden próbán tőlem. Aztán ez átfordult egy cizelláltabb lelki folyamatba, s a hangulatokat ízeire szedve próbáltuk a Halálnak egy olyan figuráját színpadra állítani, aki földi érzelmeket kezd érezni Elisabeth iránt, s ettől földi jelenség lesz. Nehéz volt, de teljesen átjárt a szerep. Nagyon sok mindent mond nekünk ma ez a darab, de a legfontosabb talán a lojalitás kérdése: mennyire úszni az árral? Sasvári Sándor, Ferenc József megszemélyesítője: Nem ez a főszerep, de nagyon fontos szerep. Én úgy érzem, hogy egy kicsit irányított a figura, hangsúlyozva van végig, hogy az édesanyja befolyása alatt áll. Muszáj volt ilyennek lennie. Nagyon erősen kellett tartania egyrészt a monarchiát, másrészt a családját. Imádta Sissit. Biztos, hogy nagy-nagy szerelem volt, de hát vannak megalkuvások az ember életében, itt is jelen van a darabban. Azért a császár mégis élet és halál ura. Dr. F. Dózsa Katalin művészettöténész, a Történeti Múzeum főigazgató-helyettese, Erzsébet-szakértő. Erzsébet egy nagyon kulturált, érzékeny, elbűvölő egyéniség volt, kiváló politikai érzékkel, de a politikában csak egyetlen dolgot intézett el: minden erejével a magyarokkal való kiegyezést pártolta. Nem kizárólag azért, mert szerette a magyarokat, hanem, mert felismerte, hogy ha a birodalom meg akarja tartani Magyarországot, meg kell egyezni vele. A tárgyalásokban is bizonyos mértékben részt vett Sissi, legalábbis az Andrássy gróffal tartott kapcsolatán keresztül. Tulajdonképpen egy ízig-vérig 20. századi asszony volt, aki nem érezte jól magát abban a hivatalos szerepben, hogy ő az osztrákok császárnéja, a Haza anyja, a szegények istápolója. Különösen a bécsi udvartól irtózott, ahol nagyon hidegen fogadták. Zsófia nagyon keményen meg akarta nevelni, hogy olyan hivatalos személyiséggé váljon, mint amilyen ő maga is volt. Minden tettét kritizálták, elvették a barátnőit, idős hölgyek egyfolytában etikettre tanították. A legnagyobb tragédiája az volt, hogy a gyerekeitől is megfosztották. Ugyanakkor maga nagyon szabadon volt nevelve, és tényleg az volt a benyomása a férjéről, Ferenc Józsefről - aki korának egy valóban vonzó férfija volt, tényleg szerelem alakult ki kettejük között -, hogy sokkal boldogabban élnének, ha pl. szabólegény lenne. Első gyermeke meghalt, ez is nagy tragédia volt számára, egyetlen vigasza Mária Valéria volt, akit Egyetlenkének meg Magyar Kislánynak becéztek, akit maga mellett tartott, amikor azonban férjhez ment, úgy érezte, örökre elveszítette, őneki mellette már nincs helye. Rudolf öngyilkossága ugyancsak mélységesen megrendítette, mert úgy érezte, ahhoz neki is köze van, amikor a fia megpróbált hozzá közeledni, kiöntötte neki a szívét, egyszerűen nem értette meg... Rudolf halála után mély depresszióba süllyedt, s akkor már valóban betegesen ügyelt a szépségére, karcsúságára, az volt a vágya, hogy mindig, mindenütt tökéletes ideálként jelenjen meg. Annál inkább, mert mindig, mindenütt ádáz szemek lestek, hogy a legkisebb hibát is felfedezzék... Hatvanegyedik életévét töltötte volna be, amikor egy fanatikus merénylő keze által e tiszta, szép és nemes életet lekaszálta a Halál. FARKAS Zsuzsa „Az ember szabadságának lenyűgöző mítosza” Lévay Szilveszter és Michael Kunze világsikert aratott Elisabeth c. musicalje hat év után ismét a pesti színpadon Pólyák Lilla (Elisabeth a 2. szereposztásban) és Szabó P. Szilveszter (A Halál) A rendező: Kerényi Miklós Gábor Ha emlékeim nem csalnak, utoljára egyetemi éveim alatt éltem át azt a csodálatos élményt, amit hosszú évek múltán most ismét sikerült: a kivételes emberekkel való találkozás megrendítően szép élményét. Martin György neves néprajzkutató özvegye, a szintén néprajzkutató Borbély Jolán járt Horgoson Nagy Albert koreográfus, a Szeged Néptáncegyüttes vezetője kíséretében a Testvériség Művelődési Egyesület vendégeként. Először a legkisebbekkel, a kezdő néptáncosokkal találkoztak, és ennek a találkozásnak sokféle haszna, értéke lett, hiszen a koreográfus és a kutató megismerkedtek a kicsinyek tudásával, a gyerekek pedig a Joli néni által hozott és bemutatott videofim segítségével betekintést nyertek a magyarországi néptáncoktatás kezdeteibe. Martin György az idén lenne hetvenéves. Most minden rendezvény ennek jegyében, az ő emlékére zajlik. Amikor néhány napra Szegedre jött az özvegye, nem hagyhattam ki, hogy ne hozzuk át őt és a Martin György munkásságáról készült filmet Horgosra is - vázolta látogatásuk célját Nagy Albert. A neves koreográfus számára nem ismeretlen a horgosi egyesület, hiszen évekig segítette, istápolta, irányította. - Tudom, mi volt itt öt évvel ezelőtt. Martin György idejében, a hetvenes években kezdtünk betekintést kapni abba, mi az, ami található tánc, dal, kultúra. Akkor jöttem először Vajdaságba. Megpróbáltam megváltoztatni a gyöngyösbokrétás szellemet, mert amiatt kiszorult a hagyományokból az eredeti néptánc, népdal. Ez a szellem uralkodott Horgoson is. Miután a politika megengedte, hogy mindenki visszanyúljon a gyökerekhez, ezt a szellemet igyekeztünk megváltoztatni. Hála Istennek, a munkánk gyümölcsét ma is élvezhettem, és külön öröm, hogy mindez Martin György özvegyének jelenlétében történhetett. Ő biztosan elviszi ennek az együttesnek a hírét Budapestre - mondta Nagy Albert az ifjúsági tánccsoport bemutatkozása után. Szemtől szemben keményen bírálta ugyan a színpadon pihegő táncosokat, de amikor a kíváncsiskodó újságíróknak értékelte az együttes munkáját, megenyhült. - Ha nyolc általánosban határozzuk meg a néptáncot, akkor ez az együttes a negyedikbe lépett. Ez sok magyarországi együttesnek is becsületére válna. Én ugyanis nem értek egyet azzal, hogy másféle mércéket kell alkalmazni a határon túli hagyományápolók esetében. Igaz, hogy mások a munkakörülményeik, de aki csinálja, annak minőséget kell elérnie. Jó érzéssel ülök itt, a horgosi Művelődési Házban, ezek a gyerekek jó úton indultak el, és rengeteget vállalnak, hiszen vidéken dolgoznak és tanulnak, gyakran még jó szót se kapnak, mégis csinálják. Örülök, hogy Horgos nem úgy gondolkodik, hogy nem kell a művelődési élet, hanem igenis a művészetek, művelődés felé tereli az ifjúságot. De nem szabad megállni a színpadi munkánál, hanem nagy súlyt kell helyezni a szellemi műveltségre is. Nagy Albert szavait bizonyította, mekkora érdeklődéssel figyelték, figyeltük a Martin György munkásságáról készült filmet. Özvegye mellett egykori munkatársai, adatközlői beszéltek gyűjtőútjairól, közben Joli néni egy-egy megjegyzést fűzött a képsorokhoz, az elhangzottakhoz. Amikor befejeződött a film, percekig néma csend honolt a nézőtéren. Joli néni csillogó tekintete pedig végig-végigpásztázott a fiatalokon. - Nagy öröm volt itt lenni, elsősorban azért, mert három-négy csoporttal találkoztam, közel száz gyereket láttam különféle korosztályban táncolni. Látszik, hogy szívesen, örömmel csinálják. Ilyen gyereksereg a mai világban ritka! Varázslatos dolog az, hogy Magyarországon mind több gyerek táncol, Csongrád megyében majdnem ezer. A horgosi fiatalok csoportja bátran elmehet akárhová fellépni, külfödre is. Nagyon szép a kiállásuk, vizuálisan is szép látvány a csapat. Látszik, hogy tisztességesen dolgoznak, a koreográfiákat becsülettel eltáncolják. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fér rá a munkára a tisztítás. Borbély Jolán rengeteg hasznos tanáccsal látta el a fiatalokat, megnézte népviseletüket is. - Lassan harminc éve azon munkálkodunk, hogy azt ápoljuk, aminek gyökerei vannak, ami mögött megtalálhatók a szülők, nagyszülők. Minden népnek megvan a maga kulúrája, ahhoz kell visszanyúlni. Örömmel tapasztaltam, hogy a horgosi fiatalok közül is többen részt vesznek a szabadkai Népkörben szervezett szakmai tanfolyamon, és néhányan a szegedi táncművészeti főiskolára készülnek. Amilyen kivételes egyéniség volt a néptánc Bartókjaként ismert Martin György (akinek életművét, gyűjtőmunkáját a világon együlállóan gazdag filmanyag őrzi), ugyanolyan kivételes személyiségnek ismerhettük meg Borbély Jolánt is. Olyan kedves közvetlenséggel mesélt kettejük küzdelmes, de tartalmasságában gazdag életéről, mint amilyen mindent elsöprő lendülettel Nagy Albert beszélt arról, hogy a hagyományápolók a szó legnemesebb értelmében fanatikusok. Végül tömören így fogalmazott: „akkor ér ez a munka valamit, ha hittel csináljuk”. Akikkel a filmek, beszámolók és a személyes találkozások során megismerkedhettünk, azok hittel csinálták, csinálják - ezért volt kivételes élmény Martin György özvegyének horgosi látogatása. MISKOLCI Magdolna A néptánc Bartókjával ismerkedtünk Kivételes élményt nyújtott Martin György özvegyének, Borbély Jolán néprajzkutatónak horgosi látogatása Magyarázó MŰVELŐDÉS 13