Magyar Szó, 2002. március (59. évfolyam, 50-76. szám)

2002-03-10 / 58. szám

G BELPOLITIKA Európában is páratlan A Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlaszának bemutatója Szabadkán Zsúfolásig megtelt tegnap délelőtt a szabadkai városháza patinás díszter­me a Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlaszának bemutatóján. A Papp Árpád vezette kutatócsoport Európa legmodernebb néprajzi atlaszát készítette el. A mintegy 3000 oldalát kitevő adatbázist CD-n jelentették meg. Az ünnepségen az anyaország néprajzkutatóinak legrangosabb képviselői vettek részt. Itt vol­tak a vajdasági szakemberek és neves értelmiségiek is, valamint a politikusok. Voight Vilmos, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajzi intézetének vezetője a CD méltatása kapcsán kiemelte, Európában sincs még ilyen néprajzi atlasz, amilyent a vajdasági kutatócsoport most letett az asztal­ra. Az eredmény, mint mondta, fantasztikus. Dr. Sárkány Mihály budapesti szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy a néprajzi atlaszok készítésében olyan újítást hozott ez a munka, amely meghatározó lehet a további atlaszok kidolgozásakor. A páratlan tudományos teljesítményt méltatta Ispánovics Ist­ván, Szabadka polgármestere, dr. Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi tit­kár, aki a további munkához anyagi támogatást ígért a szakembereknek, és Kasza József, a szerb kormány alelnöke is. Papp Árpád elmondta, a munka folytatódik, a kommentárok elkészítésén dolgoznak tovább, és tervbe vették, hogy más nemzetek bekapcsolásával egy vajdasági atlaszt készítenek majd. A CD a Kiss Lajos Néprajzi Társaság kiadásában jelent meg. Génmanipulált növények — igen vagy nem? A Mensa Klub újvidéki tribünjéről­ ­ A génmanipulált növények ter­mesztése 1994-ben kezdődött. Az USA- ban több mint 52 millió hektárról szár­mazó termést fogyasztanak el évente. A vonatkozó amerikai előírások liberá­lisak, az európaiak pedig konzervatí­vak. A jugoszláv törvény ugyan nem tiltja a génmanipulált növények ter­mesztését, de ehhez előzőleg enge­délyt kell kapni. A génmanipuláció és az állatok klónozása eddig semmilyen negatív következménnyel nem járt az emberek egészségére, ellenkezőleg, kevesebb befektetéssel a hozamok jó­val nagyobbak, mint a klasszikus ter­melés esetén. Miért ne használnánk ki tehát a felkínált előnyöket, természete­sen nem zárva ki az óvatosságot, állapí­totta meg beszámolójában dr. Berényi János, az Újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézet szakmun­katársa a jugoszláv Mensa Klub tízéves megalakulása alkalmából megtartott tribünön tegnap Újvidéken. g. y Szép volt, be szép A nagybecskereki Madách Amatőrszínház jótékonysági előadása Muzslyán Szép volt, be szép címmel operettestet tart ma este Muzslyán a nagybecs­kereki Madách Amatőrszínház. A bevételt a Nagybecskereki Diáksegélyező Egyesület támogatására szánják. Az előadást a helybeli Petőfi Sándor ME nagytermében tartják 19.30 órai kezdettel. Az operettesten fellépnek: Balázs György, Balázs József, Boldizsár Márta, Halmai Tibor, Ivankca Diana, Szelle Károly, Kamrás Szonja, Kiss Erzsé­bet, Mezei Mónika és Szántó János. A korrepetitor Konrád Emma, a rendező pedig Zelle Károly. Az énekeseket kísérő zenekar tagjai Konrád Emma, Balázs Szilvia, Virág Mihály, Fábián Zoltán és Fazekas Imre. Az előadás támogatója Vencel Ida divatszalonja. A Szép volt, de szép dalait három operettből válogatták össze: Kálmán Imre Csárdáskirálynőjéből, Szirmai Albert Mágnás Miskájából és Kálmán Imre Marica grófnőjéből.­­­j A tanár is szóljon hozzá!­ ­ Azért bocsájtottuk nemré­giben közvitára a nemzeti azo­nosságtudat szempontjából fon­tos négy tantárgy - a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a zene- és képzőművészet - tan­terv módosításával kapcsolatos ja­vaslatainkat, hogy a kollégák március 20-áig juttassák el hoz­zánk észrevételeiket, elképzelé­seiket. Felhívásunk nem volt eredménytelen, például az egyik iskolából igen részletes, alapos hozzászólás érkezett - hallottuk tegnap Szabadkán az Észak-Bács­kai Magyar Pedagógusok Egyesü­letének (ÉMPE) közgyűlésén. Mint elhangzott, egy összejövete­len véglegesítik azt a szöveget, amelyet eljuttatnak a köztársasá­gi és tartományi oktatási illetéke­sekhez, valamint a szövetségi és tartományi kisebbségügyi szer­vekhez. Kérni fogják azt is, hogy engedélyezzék egyes tantárgyak esetében a magyarországi tan­könyvek használatát. A szerb nyelv kisebbségi tagozatokon va­ló oktatásának hatékonyabbá té­telével kapcsolatos véleményeket is eljuttatja az említett minisztéri­umokhoz és titkárságokhoz a pe­dagógusegyesület. Együttesen hatékonyabban lehet az érdeke­ket képviselni, ezért kezdemé­nyezte az ÉMPE, a topolyai és a kanizsai pedagógusegyesület, va­lamint az Újvidéki Módszertani Központ a Vajdasági Magyar Pe­dagógusok Szövetségének meg­alakítását. Az áprilisi alakuló ülé­sig várják más érdekelt szerveze­tek jelentkezését, csatlakozását. A közgyűlésen elhangzottakról a napokban részletesebben is be­számolunk. m. k. így már érthető A kishegyesi végrehajtó bizottság a hét végén elsőként tárgyalt az észak-bácskai és bánáti községek együttműködését szorgal­mazó megállapodási javaslatról. Annak ide­jén a kilenc észak-vajdasági magyar többsé­gű község együttműködési szándéknyilatko­zatának meghozatalakor többen is felvetet­ték, hogy ez valójában mit is fog jelenteni. A megállapodás ezúttal tételesen felsorolja, hogy a községek együttműködnek majd gaz­dasági, kulturális, oktatási és közigazgatási, valamint más területeken, így a privatizáció lebonyolításában, a vállalkozások serkenté­sében, együttesen lépnek fel környezetvé­delmi programok megvalósításában, a tájé­koztatási kérdésekben, és együtt pályáznak közös programaikkal stb. A megállapodást támogatva a bizottság leszögezte, hogy így már pontosan látni, hogy az együttműködés mire vonatkozik, s hogy az minden község érdekét fogja szolgálni. P. I. A Podolszki József publicisztikai pályázat bírálóbizottságának jelentése A Podolszki József publicisztikai pályázat bírálóbiztotsága - Bordás Győző, Csorba Ist­ván, Németh István - 2002. március 9-én megtartott ülésén úgy döntött, hogy az első díjat A gyerek című pályaműnek ítéli oda (jelige: Per), a második díjat a Fekete zsá­kok (jelige: Omnibusz), a harmadikat pedig a Virágkocsi szerzőjének (jelige: Lovásznő) ítéli oda. Különdíjra javasolja a bizottság a Cowboyvilág az iskolában (is) (jelige: Her­nyó) és a Mit jelent számomra kisebbségben élni? (jelige: Republic) művek szerzőit. A pályázatkiíró feketicsi művelődési egyesület kéri a díjazottakat, hogy fedjék föl kilétüket, és jelenjenek meg a március 16-án megtar­tandó emléknapon. Magyar Sió Magyarigazolvány igényelhető az újvidéki Telepen Az újvidéki CMH információs iroda munkatársai március 11- étől 14-éig a Petőfi Sándor MME első emeleti termében fogadják a telepi magyarok magyarigazol­­vány-kérelmeit 9-16 óra között. Az elmúlt héten Belgrádban és Román nagyobb számú magyar polgár igényelte a magyarigazol­ványt. Belgrádban két nap alatt több mint százan, Rumán pedig egy nap alatt 69-en igényeltek ma­gyarigazolványt és hozzátartozói igazolványt. Ezért a rumai helyi közösség termében hétfőn, márci­us 11-én 9-16 óra között, Belgrád­ban pedig szerdán, március 13-án 10 és 16 óra között a református egyházközösség helyiségeiben új­ból igényelhető a magyarigazol­vány. Az iroda egyben értesíti az újvi­déki polgárokat, hogy több száz kész magyarigazolvány várja őket Szegeden a Csongrád megye Közi­gazgatási Hivatalban. Azok az újvi­dékiek vehetik át a magyarigazol­ványt, akik az első két hét alatt ad­ták át kérelmüket. Biztos informá­ciót a 99-36-62-566-000 telefonszá­mon a 21-es melléken kaphatnak. Az újvidéki CMH irodában felha­talmazás kapható, amellyel egy személy átveheti családtagjainak, rokonainak, baráti körének ma­gyarigazolványát is. Zenés irodalmi est Szabadkán Az adai Bara Party zenekar és a Tál­tos Civilizációs Lap zenés irodalmi es­tet tart a szabadkai Ifjúsági Központ­ban (Strossmayer u. 8.) március 13-án 18.30 órai kezdettel. Ugyanitt március 14-én este 8 órakor megnyílik Süge Zoltán képkiállítása Aradi vértanúk címmel, utána rövid műsor következik. Hol továbbtanulni? Az informatika, a villamosságtan vagy a gépészet iránt érdeklődő, to­vábbtanulni szándékozó középiskolá­sok számára a szabadkai Műszaki Főis­kola és az Ifjúsági Központ tájékozta­tót szervez a következő településeken: Ada, Kanizsa, Kikinda, Kula, Palánka, Szabadka, Topolya, Újvidék, Verbász, Zenta, Zombor. Bővebb információt a 024/556-231-es, illetve a 024/556-152- es telefonszámon lehet kapni. VMSZ lakossági fórum Martonoson A Vajdasági Magyar Szövetség mar­­tonosi helyi szervezete 2002. március 11-én (hétfőn) 19 órai kezdettel lakos­sági fórumot tart Martonoson a helyi közösség tanácstermében. Az összejö­vetel vendégelőadói Balla Lajos, Kani­zsa polgármestere, szövetségi képviselő, Puskás Károly, a kanizsai önkormányzat végrehajtó biztotságának elnöke, Pász­tor Bálint, a VMSZ Hatok Társaságának elnöke, Kikity Andrea, a VMZ elnöke, valamint Müller Éva, a VMSZ kanizsai körzeti szerveztének elnöke lesznek. A lakossági fórumon bemutatásra kerül­nek az elfogadott törvények: az omni­busz-, a kisebbségi és az önkormányza­ti törvény, valamint tájékoztató hang­zik el a státustörvényről, illetve a tör­vény gyakorlati megvalósításával kap­csolatos tudnivalókról. A szervezők minden érdeklődőt szívesen látnak! A Vujicsics együttes Kishegyesen A Dombos Fest márciusi­­ falunapi­­ műsorának keretében március 23-án Kishegyesre látogat a magyarországi Vujicsics együttes. Az 1974-ben alakult együttes a Magyarországon élő délsz­láv nemzetiségek, elsősorban a szer­­bek és a horvátok változatos és gazdag népzenei hagyományának ápolását tűzte ki céljául. A Vujicsics együttes koncertje mellett játszóház, könyvbe­mutató, építészeti kerekasztal, gyorslé­­péses sakkbajnokság, focitorna és a dombosiak találkozója is szerepel a programban. A programok helyszíné­ről és kezdési időpontjáról a szervezők idejekorán értesítik a közönséget. 2002. március 10., vasárnap Március 15-i megemlékezések Nyugat-Bácskában Nyugat-Bácska több helységében ezúttal is megemlékeznek a magyar szabadságharcról. Az idén minden ed­diginél gazdagabb rendezvényeket szerveznek. Telecska is csatlakozik a megemlékezőkhöz. Az ottani Petőfi Sándor Művelődési Egyesület műked­velői történelmi zenés-irodalmi össze­állítást mutatnak be 16-án este. A mű­sor szerkesztői és rendezői Kormányos Ilona és Bakos András. Zomborban március 13-án délután 5 órakor a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület műemlékvédő és hagyomány­­ápoló szakkörének rendezésében fotó­­dokumentum-kiállítás nyílik a Kaszinó előcsarnokában Kossuth Lajos életút­jának egyes állomásairól és a forradal­már zombori kötődéseiről. A kiállítás­megnyitó utána az Aracs című lapot mutatják be a szerkesztőbizottság sza­badkai, horgosi, tóthfalusi, újvidéki és zombori tagjai. Március 16-án reggel 9 órától a Varga Rajnai Rózsa vezette Szórakoztató szóra késztető anyanyel­vápoló csoport tagjai és a magyar nem­zettörténet iránt érdeklődő általános iskolások csoportfoglalkozás kereté­ben idézik föl az 1848-as eseményeket. Bezdánban 16-án este 7 órakor kez­dődik a megemlékezés a színházterem­ben. A komolyzenei összeállításban táncbetéteket, alkalmi verseket, irodal­mi műveket adnak elő zömmel közé­piskolások és egyetemisták. A műsort összeállította és rendezte ft. Zélity Mi­hály, Kanizsai Ilona, Horváth Pécsi Má­ria, Neveda Ferenc és Kapitány Károly. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is megkoszorúzzák a doroszlói temetőben az 1848/49-es síremlékeket 16-án délután. Este 7 órakor a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesü­let otthonában zenés irodalmi összeál­lítást mutatnak be az általános iskolá­sok, a műsor szerkesztője és rendezője György Mária. A hagyományoknak megfelelően március 15-én délután a nemesmiliticsiek megkoszorúzzák Pál Tóni­kóját, aki résztvevője volt a sza­badságharcnak. Este a Németh László Művelődési Egyesület szervezésében a kultúrotthonban alkalmi műsort tarta­nak. Az 1848-as eseményekről Tarr Szi­lárd budapesti történész tart előadást, az alkalmi műsorban föllépnek a hely­beli műkedvelők is. H. Á. Ünnepség az újvidéki Petőfi Sándor MME-ben Március 15-én, pénteken 19 órakor az újvidéki művelődési egyesület előcsar­nokában megkoszorúzzák Petőfi Sándor mellszobrát a magyar forradalom évfor­dulóján. Mészáros Ilonka, az egyesület elnöke ünnepi beszédének keretében Vé­kás Éva gimnazista, az irodalmi szakkör tagja adja elő Utassy József: Zúg Március című költeményét. A koszorúzás után a nagyteremben rendezendő ünnepségen Lakner Zoltán magyarországi államtitkár-helyettes mond köszöntőt. Dr. Hegedűs Antal törté­nész méltatja Kossuth Lajos szerepét a Délvidék forradalmi eseményeiben, a sza­badságharcos születésének 200. évfordulója jegyében. Az ünnepi műsorban fel­lépnek: a vegyes kórus, a Guzsalyas és a Csűrdöngölő együttes, az irodalmi szak­kör tagjai, Klenanc Miklós a hagyományápoló csoprtból, Simon Zoltán a Vajda­sági Magyar Diákszövetségből és az újvidéki cserkészek. Meghívott hangszerszó­listák vendégszerepelnek. Műsorvezetők: Heinermann Péter és Almásy Csilla. Forgatókönyvíró: Berényi Ilona tanárnő. Művészeti vezető: Skorutyák Veronika. Az egyesület szervezőbizottsága szeretettel meghívja az emlékestre mind a ta­nulóifjúságot, mind a felnőtteket. A belépés díjtalan. Márciusi ifjak A Magyar Tanszék ünnepi műsora kedden Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke március 12-én 12 órakor a moziteremben tartja meg az 1848-ra emlékező ün­nepi műsorát. Ünnepi bevezetőt dr. Bányai János tanszékvezető mond. Bulyovszki Gyula, Degré Alajos, Irányi Dániel, Irinyi József, Jókai Mór, Pe­tőfi Sándor, Vajda János, Vasvári Pál és Vidats János életrajzi adataiból a tan­szék hallgatói: Csillik Blanka, Fehér Ábel Andrea, Fekete Szuzanna, Jenei Kle­mentina, Z­ipót Georgina, Lőrinc Natália, Pásztor Ágnes, Rác Teodóra és Sza­kács Patricia előadásában hallhatnak összeállítást. Kik voltak, honnan jöttek? címmel Hugyik Richárd, Az ifjú Magyarország címmel pedig Mészáros Árpád emlékezik. Földesi Judit, Hugyik Ella, Hever Edit, Lajkó Sára, Krizsán Móni­ka, Máriás Endre, Mucsi Katalin, Laki Boglárka, Lipót Georgina, Török Ar­nold, Virág Árpád és Viszmeg Adriána előadásában Kérdések és válaszok a márciusi ifjakról címmel hallhatnak összeállítást. A pragmatica sanctio! Máriás Endre, Jókai Mór emlékezése pedig Szabó Szilvia előadásában hangzik el. Varró Dániel, Vörösmarty Mihály, valamint Petőfi Sándor költeményét Oravec Krisztina és Hugyik Ella mondja el. Alkal­mi dalokat Ferenc Hajnalka és Kovács Hanna énekel. " Újvidéki busz a március 15-i központi megemlékezésre A VMSZ újvidéki szervezete pénte­ken, március 15-én buszt indít a Vajda­sági Magyar Szövetség által a március 15-e alkalmából rendezett központi megemlékezésre, Omoravicára. A busz Budiszaváról indul 12 órakor a r.k. templom elől. Újvidékről a Fehér Fe­renc tér 1. szám alatt, a VMSZ-iroda elől indul 12.30-kor. Útközben a busz megáll a Futaki úti piacnál levő városi autóbuszállomáson és a volt Kokra áru­ház előtti buszállomáson. A budiszava­­iak a VMSZ helyi szervezete elnökénél jelentkezzenek a 719-765-ös telefonszá­mon, az újvidékiek pedig a 56-422-es telefonszámon vagy személyesen a VMSZ újvidéki irodájában 9 és 17 óra között. Kérjük az érdeklődőket, hogy résztvételüket március 14-éig, csütörtö­kig jelentsék. Az utazás díjmentes. Igen nagy az érdeklődés a magyarigazolvány iránt Továbbra is folyamatos a munka a zombori információs irodában, a Pető­fi Sándor Művelődési Egyesületben. Pribilla Zsófia irodavezető elmondása szerint a hét végéig 2233 személy igényelt magyarigazolványt. Hozzátartozói igazolványért 193-an folyamodtak, diákigazolványra 43-an, pedagógusigazol­ványra 11-en, oktatói kártyára pedig ketten tartottak igényt az eddigiek folya­mán. Az irodavezető elmondta, hogy a héten megkezd­ődtek a terepi foga­dóórák is. Bezdánban, Apatinban és Telecskán a helyi közösség irodáiban fo­gadták az érdeklődőket. Hétfőn Kupuszinán, szerdán Nemesmiliticsen lehet benyújtani a kérelmet, és ugyancsak szerdán a kulai Népkörben is fogadják az ügyfeleket. Csütörtökön és pénteken újra Bezdánban lesznek az iroda munkatársai. Pribilla Zsófia arról biztosítja az érdeklődőket, hogy az iroda fo­lyamatosan fog dolgozni, de akiknek nem túlságosan sürgős a magyarigazol­vány megszerzése, azok legyenek egy kis türelemmel, mindenki sorra fog ke­rülni. Április derekán érdeklődjenek az igazolvány felől azok az igénylők, akik az elsők között, vagyis február elején adták át kérelmüket. A zombori ajánlóiroda egyébként továbbra is minden munkanapon 8-16 óráig dolgo­zik, érdeklődni a 442-910-es telefonszámon lehet. . .

Next