Magyar Szó, 2003. április (60. évfolyam, 77-102. szám)
2003-04-23 / 96. szám
12 SZABADIDŐ szabadidos magyar-szo.co.yu MicmSzo Rabszolga rabszolgája Az első olyan bizonyítékra bukkantak, amely alátámasztja azt a vélekedést, hogy a római Britannia provinciában rabszolgák közötti kereskedelem is folyt. A londoni belváros egyik építkezése során még 1996-ban előkerült, de csak most olvashatóvá tett, 14 x 11,5 centiméteres fatáblán egy fiatal gall lány adásvételi szerződése olvasható. Ebből kiderül, hogy a lányt - mai fogalmak szerint - egy kisebb sportkocsi áráért vette meg egy másik rabszolga. A 2000 éves fatáblába karcolt, mára alig látható szövegből kiolvasható, hogy egy a császári háztartásban dolgozó, jómódú rabszolga egy Fortunata (Szerencsés) nevű lányt vásárolt. A lány egy normandiai gall törzsből származott, s valamiként elszakadhatott (elkóborolt, vagy elrabolták) közösségétől, így került a rómaiak közé. Noha a római rabszolgák többsége bányákban vagy a földeken dolgozott, néhányuknak sikerült magasabb társadalmi rangra vergődniük. Ők többnyire iskolázottak voltak, s gyakran egész birtokok és az előkelők háztartásának irányítását bízták rájuk. Olykor annyira meggazdagodtak, hogy saját rabszolgát is tarthattak, sőt kiválthatták magukat a rabszolgasorból. A szövegből kiderül, hogy Fortunatát gazdája 600 dénárért vásárolta meg, amely akkoriban egy római katona kétévnyi bérének megfelelő összeg volt. A Kr. u. 80-120 körül megkötött adásvételben az is szerepelt, hogy a lány „garantáltan egészséges és nem hajlamos a szökésre”. A vevő, Vegetus, maga is rabszolga, egy bizonyos Montanus helyettese volt, aki szintén a császár rabszolgája volt. Noha a táblán a császár neve nem szerepel, feltehetően Domitianusról vagy Trajanusról van szó. Montanus és Vegetus - rabszolga mivolta ellenére - Britanniában volt magas rangú hivatalnok. Tény, hogy formailag rabszolgaként nem lehetett saját tulajdonuk, ám a gyakorlatban Fortunatát nyilván úgy tekintették, mint személyes tárgyát, esetleg leendő feleségét. A táblán szerepel a lány előző tulajdonosa, egy bizonyos Albicianus neve is. Mivel csak ez az egy név szerepel, valószínűtlen, hogy Albicianus római polgár lett volna. Az nem számít szokatlan jelenségnek, hogy a szerződés szövegét fatáblára karcolták, mivel a rómaiak nagy fokú műszaki ismereteik ellenére nem használtak papiruszt. A birodalom déli részeiben pénzügyieteket, irodalmi műveket írtak ugyan papiruszra, de az északi részeken ez az anyag csak nagyon nehezen volt elérhető. Általános megoldás volt, hogy fatáblát viasszal kentek be és fémtárggyal vésték bele a szavakat. A viasz az idők során már eltűnt a tábláról, de a szöveg írásakor a fát is megkarcolták, és az Oxford Egyetem kutatói segítségével most sikerült a vékony karcolásnyomokat láthatóvá tenni. Az eredetileg három, spárgákkal összekötött fatáblára írt szöveg első része szó szerint így hangzik: „Én Vegetus, a császár rabszolgájának, Montanusnak a helyettes rabszolgája megvásároltam egy diablintianus nemzetségű leányt, Fortunatát 600 dénárért. A lány garantáltan egészséges és nem hajlamos a szökésre...” A másik két táblát nem sikerült megtalálni. A lelet elsősorban tartalma miatt rendkívüli. Meglehetősen ritka eset volt, hogy egy rabszolga ilyen különleges körülmények közé került, s szokatlan módon ilyen széles körű jogokkal élhetett. Roger Tomsin, a szöveg lefordítója hangsúlyozta: a tábla szövege révén bepillantást nyerhetünk abba, miként kormányozták a provinciákat a birodalomban. A császár hivatalnokokkal - közöttük rabszolgákkal - irányította a gyarmatok ügyeit, s ezeket a hivatalnokokat munkájukért busásan megfizették. (Élet és Tudomány) Bencés kolostor a hálón 800 év után az első, új bencés kolostort készülnek megalapítani az írországi Down megyében. A bencések először 1138-ban érkeztek Írországba John de Courcy vezetésével és építették fel első kolostorukat Downpatrickben. Bár hagyományosan imádsággal és hallgatással töltik napjaikat, a szerzetesektől nem áll távol a modern technológia használata az adományok gyűjtésében. Weboldalukon keresztül meghirdették a „vegyél egy téglát” kampányt. Eddig 800 ezer fontot gyűjtöttek össze a megcélzott 1,6 millióból. A hatodik században alapított rend leginkább egyszerű életstílusáról ismert. A szerzetesek korán kelnek, imádkozással, munkával és a Biblia tanulmányozásával töltik napjaikat. Gyertyák készítésével keresnek pénzt. A hallgatás alapkövetelmény, még evés közben is. Küldetésüknek a protestánsok és katolikusok kibékítését tartják Észak-Írországban. Internetes oldalukon éppen ezért a jelenleg még elkülönült közösségek oldalait ajánlják a látogató figyelmébe. (BBC) Lenin tényleg él Legalábbis az oroszok többségének a szívében Az oroszok 65 százaléka ma is úgy véli, hogy Lenin pozitív szerepet játszott az ország történetében. A Regionális Politikai Kutatások Ügynöksége elnevezésű orosz közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a kedvezően vélekedők 31 százaléka „egyértelműen” pozitívnak, 34 százaléka pedig „inkább” pozitívnak értékelte a bolsevikok által 1917-ben kirobbantott nagy októberi szocialista forradalom atyjának, Vlagyimir Iljics Leninnek a tevékenységét. Az Oroszország egész területére kiterjedő, 1600 fős reprezentatív mintán elvégzett vizsgálat eredménye szerint 26 százalék gondolja azt, hogy Lenin rossz hatással volt az orosz történelem alakulására, ezen belül 19 százalék „egyértelműen”, 7 százalék pedig „inkább” hátrányosnak ítélte meg a Szovjetuniót megteremtő egykori kommunista vezető szerepét. Az AFP francia hírügynökség által ismertetett adatok szerint a megkérdezettek 9 százalékának nem volt véleménye kérdésről. (MTI) Lány gitárral Avril Lavigne Szemtelen, vad, vicces, magabiztos, érzéki - és nem utolsósorban nagyon jó hangja van. A mindössze 18 éves leányzót sokan a másik kiváló kanadai énekesnőhöz, Alanis Morrisette-hez hasonlítják, de Avril igazi egyéniség, belevaló sliker-csaj. Avril a Napance nevű kanadai kisvárosban született, 1984. szeptember 24-én. Középső gyerek volt, és meglehetősen fiús: „Hamar ki kellett bújnom a korlátok közül. Ahelyett, hogy babákkal játszottam volna, vagy az anyámnak segítettem volna a konyhában én baseballoztam és jégkorongoztam. Igazi ‘Tomboy’ voltam, tehát egy lány, aki mindig a fiúkkal van együtt” - emlékezik vissza. Avril már kislánykorában is határozott személyiség volt: mindig is tudta, hogy énekesnő akar lenni és 12 évesen írta meg első dalát. Kanadában a templomi gospelkórus tagjaként énekelt, majd autodidakta módon megtanult gitározni, így hamarosan esküvőkön, táncmulatságokon és vásárokon léphetett föl, countrydalokkal. Nem meglepő, hogy egy ilyen tehetséggel bíró lánykának szűknek bizonyult az 5000 lelket számláló kisváros: 15 évesen bátyjával és elmaradhatatlan gitárjával együtt New Yorkba költözött, ahol hamar belevegyült a város zenei életébe. Egy lepukkant bárban figyelt fel rá L. A. Reid, az Arista Records lemezkiadó cég főnöke, s Avril hamarosan neves szövegírók társaságában találta magát, első lemezének anyagát készítették volna el. A lemezkiadó cég azonban egyvalamivel nem számolt: Avril rendkívül erős egyéniségével. „Nagyon frusztráló volt. Együtt dolgoztam ezekkel a nagytehetségű emberekkel, és a végén csak szemét született dalok, melyek nem engem ábrázoltak. Ez nem én voltam” - mesélte később Avril. Már-már bedobta a törülközőt, amikor megint közbelépett L. A. Reid: egy útra szóló jegyet vásárolt az ifjú hölgynek Los Angelesbe, ahol megtalálták az „igazit”, Cliff Magness dalíró és producer személyében. „Rögtön tudtam, hogy ő az igazi. Ő megértette, hogy mit akarok már régóta véghezvinni. Hagyta, hogy én irányítsak.” Ennek az irányításnak meg is lett a következménye: Avril a Complicated című dallal betört a világ slágerlistáira, s a dalból készült klip a leggyakrabban játszott videoklip lett az Egyesült Államokban. A Let Go című nagylemez azóta dupla platinalemez, harmadik a legrangosabbnak számító slágerlistán, a Billboardon. A lemezen csupa slágergyanús dal hallható: a Skiyer Bot vagy a Losing Grip Európában is egyre több rajongót szerez Avrilnak. A My World és a Mobile című számok Avril új életére reflektálnak: „Élem a nagy álmomat, amit mindig is szerettem volna, azt éneklem, amit akarok.” (NetMozaik) 2003. április 23., szerda Öngyilkosturizmus Svájcban Öngyilkosságot követett el egy brit házaspár egy svájci eutanáziát támogató csoport segítségével, annak ellenére, hogy nem voltak halálos betegek. A svájci hatóságok szerint rémisztően megnőtt az ország területén öngyilkosságot elkövető külföldiek száma. A Bedfordshire-i Leighton Buzzardban élő 59 éves Robert Stokes és 53 éves felesége, Jennifer március végén érkeztek Zürichbe. Itt a Dignitas nevű eutanáziát támogató csoport segítségével mérget ittak, hogy véget vessenek életüknek. Mindketten krónikus, de nem szükségszerűen végzetes betegségben szenvedtek. A Dignitas csoport eddig a világ különböző pontjáról érkezett több mint száz embert segített a halálba. A Stokes házaspár másik három emberrel együtt, március 31. és április 5-e között érkezett az országba, és mind az öten a csoport segítségét vették igénybe. A svájci hatóságokat és az eutanázia-ellenes csoportokat egyre jobban nyugtalanítja az „öngyilkos turisták” számának megugrása. Edwin Löscher, egy zürichi kerületi ügyész szerint öt öngyilkosság egy héten „túl sok”. Az eutanáziát ellenző Brit Orvosszövetség tudományos és etikai osztályának vezetője, Vivienne Nathanson szerint nehéz olyan jogszabályokat alkotni, amelyek a nem várt következményeket is kizárják. Stokesék holttestét már visszaszállították Nagy- Britanniába, és április 10-én a halottszemlét is megtartották. Múlt héten a Merseyside-i rendőrség úgy döntött, hogy nem tesz jogi lépéseket az ugyancsak a Dignitas segítségével öngyilkosságot elkövető 74 éves Reginald Crew özvegye ellen. Crew egy olyan betegségben szenvedett, amely mozgató idegeit támadta meg. (Guardian) Hozzávalók: 60 dkg mélyhűtött őzhús, vaj, só, őrölt bors, késhegynyi őrölt szegfűszeg, csipetnyi ^ 1 őrölt fahéj, 1 dl száraz vörösbor ^ A mártáshoz: 2 evőkanál liszt, 7 dkg vaj, 1 kis vöröshagyma, 5 dl evőleves (leveskoc ^ Ikából is jó), 5 dkg margarin, só, őrölt bors, 1 evőkanál mustár, 2 alma I | A húst felengedjük, megmossuk, vékony kisujjnyi csíkokra vágjuk, és lábasban egy kevés vajon I | kevergetve 2 percig sütjük. Megsózzuk, megborsozzuk, a szegfűszeggel és a fahéjjal fűszerezzük, 1 | | deci vörösbort aláöntünk, és lefedve puhára pároljuk. Ha a levét elfőné, egy kevés forró vízzel pójtoljuk. A mártáshoz a lisztet 5 deka vajjal összegyűljük, és félretesszük. A hagymát megtisztítjuk, és apróra vágjuk. Serpenyőben a maradék vajat felolvasztjuk, a megtisztított, felaprított hagymát is megfuttatjuk rajta. Az erőlevessel felengedjük, majd nagy lángon 3 decinyire beforraljuk. Sűrű Ili- stált átszűrjük, és a serpenyőbe visszaöntjük. A liszttel összegyúrt vajat ebbe a mártásalapba dobjuk, és kevergetve 10 percig főzzük. Ezután a tűzről lehúzzuk, a margarint belemorzsoljuk. Közben , habverővel kevergetjük, és időnként a tűzre visszatesszük, hogy jól besűrűsödjön. Megsózzuk, s megborsozzuk, a mustárt, a húst meg a vékony cikkekre vágott almát belekeverjük. Éppen csak át- s forrósítjuk, és máris tálalhatjuk. |