Magyar Szó, 2003. szeptember (60. évfolyam, 206-231. szám)

2003-09-18 / 221. szám

2003. szeptember 18., csütörtök szék, a színészek pedig a szikesen játszot­tak volna. A közönség föntről nézte vol­na az előadást. A végtelen horizonton, a teremtéstörténetbe applikált születést, halált, szenvedést és mindazt, ami bele­fér egy emberi életbe, így viszont a szín­padon rajzolódott ki a kék liliomhoz és a Dávid-csillaghoz is hasonlító, de annál sokkal ősibb szimbólum, a két egymásba csúsztatott háromszög. A hatágú csillag, mely az égi hierarchiát vetíti le az égben. Jelentése: miképp a mennyben, azon­­képpen itt a földön is. „Mert mi ebből a földből vétettünk, ezért itt jól is érezzük magunkat, és készítjük azt a helyet, ahol huzamos ideig vagy az örökkévalóságig, vagy nem tudom, meddig fogunk pihen­ni” - mondta az előadás után Bicskei Ist­ván. És a kihívás marad, mert a rítus vé­gén égbe röpített ezüst nyílvessző, mely a lélek visszaküldését szimbolizálta az égbe, szemléletesebb lett volna, ha íve száz métert tesz meg, mielőtt földet ér. És ez a kihívás Bicskei Zoltánnak, a fesz­tivál művészeti vezetőjének is megvalósí­tásra váró feladat marad. Nem is hagyja annyiban két év múlva, amikor azok a színészek, zenészek, akik ehhez a térség­hez, ehhez a szellemiséghez tartoznak, akik itt tudnának a természetben is al­kotni, újra együtt lesznek, körülállják a különös vonzású Csodakutat, és más tar­talommal, más jelleggel, de megszólítják a természetet. De nevezhetjük még a kihívások fesz­tiváljának is az idei, kilencedik magyar­kanizsai jazzfesztivált, mert a kihívást ilyen egyszerűen és egyértelműen Ant­hony Braxton fogalmazta meg. Ő érezte úgy és fogalmazta meg a sajtótájékozta­tón, hogy kihívás volt Szabados Györggyel és Vlagyimir Taraszoval ját­szani. Mert az ember csak úgy fejlődhet, ha minduntalan tanul. És csak úgy tanul­hat, ha kihívásoknak néz elébe. ■ SZÁNTÓ Márta Iván László és Szántó Márta felvételei Szabados György és Anthony Braxton a fellépés utáni sajtótájékoztatón A zenés rítus a rossz idő miatt sajnos színfalak közé szorult A Szentmihályi Rezesbanda A németországi Nils Wogram Francia Gyula és Bicskei István Vlagyimir Taraszov társaságában Kedden megjelenik Pro Libertate A Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójára Már elkészült, nyomdába adtuk, és terveink szerint kedden, szeptember 23-án megjelenik a Rákóczi-szabadságharc 300. év­fordulójára készülő különkiadványunk. A kisújság méretű mel­léklet színes borítóval készül, és mintegy 50 oldalon tárgyalja a kuruc felkelés eseményeit. A Rákóczi-emlékév jegyében szerző­ink (kiemelkedő történészek, irodalmárok, publicisták) tanulmá­nyaikban foglalkoznak a szabadságharc körülményeivel és délvi­déki vonatkozásaival, a Nagyságos Fejedelem életútjával, az iro­dalmi és népköltészeti emlékekkel és így tovább. Mellékletünket illusztrációk és rövid érdekességek teszik tetszetősebbé és olvas­mányosabbá, reméljük, valamennyi olvasónk, elsősorban a diá­kok, középiskolások, egyetemi hallgatók és mindazok örömére és megelégedésére, akiket érdekel nemzeti történelmünk e dicső korszaka. Szemelvények a tartalomból: Dr. Csehák Kálmán: II. Rákóczi Ferenc szabadságharca Pejri Attila: Közjáték a Délvidéken Mészáros Zoltán: Rákóczi, az ember Szabó Judit: A Rákóczi család Dr. Hegedűs Antal: A fejedelem vallásossága Pál Tibor: Rákóczi diplomáciai tevékenysége Dr. Gerold László: Oh Rákóczi (Pásztázás XIX. századi irodal­munkban) Dr. Jung Károly: Rákóczi és a kuruc világ a néphagyományban Burány Nándor: Rákóczinak dicső kora Szántó Márta: A hallgatag kamalduliak Szeptember 23-án kérte lapárusától. A Magyar Szó ára a mel­léklettel együtt 25 dinár lesz. I Ham Szó A szabadkai Peri Laura az újvidéki Művészeti Akadémia festészeti szakán diplomáit 1999-ben. Nem­rég a Pécsi Tudományegyetem Művé­szeti Karának DLA képzésén doktorált Keserű Ilona osztályában. Művei a Zentai Városi Múzeum gyűjteményében, vala­mint hazai, magyarországi, franciaor­szági és németországi magánkollekci­ókban találhatók meg. Önálló kiállítá­sai voltak Szabadkán, Budapesten és a hétvégén Magyarkanizsán, mégpedig a jazz, improviza­­tív zene... fesztiválon, a Mű­vészetek Házának előcsar­nokában, a háromnapos rendezvény keretében. A jazz-környezetbe Bicskei Zoltán válogatta be Peli La­ura alkotásait, melyek töké­letesen beillettek a fesztivál hangulatába. - Volt olyan időszak, amikor közel állt hozzám a jazz, amikor jazzt hallgatva dolgoztam, és volt, amikor eltávolod­tam tőle. Ez is egy olyan sorsszerű dolog, mint az, hogy most itt vannak a képeim a fesztiválon - mondja Laura a kiállítás megnyitója után. Ninkov Kovacsev Ol­ga művészettörténész nyitotta meg a ki­állítást, és elmondta, hogy a fiatal festő­művész képein felbukkanó farkasok vagy inkább kutyák az elmúlt tíz évre, a kutya évekre emlékeztetnek. • Az akkoriak kutya évek voltak. Mi­lyen ez a mostani a festő számára? - A magánéletem most sínen van. Ez egy nagyon fontos időszak számom­ra, mert most nyáron mentem férjhez. A kutya világ a múltra vonatkozik. Az elmúlt tíz évre. Még ha tudatosan nem voltak is ezek kutya évek. Sok szomorú esemény történt velem. Szétszakadtak a társaságok. Sokan elmentek, és csak egye­sek jöttek vissza. De valahogy úgy éltük ezt át, mint olyan helyzetet, ami adva van és amit meg kell oldani. A képeken jön ki, hogy belül mit éreztem. Ilyen ér­telemben kutya idők voltak azok, mert amikor most megnézem a­ képeimet, némelyek nagyon ijesztőek. Megjelen­nek azok a szomorú dolgok, amiket tu­datosan akkor nem éreztem ilyen sú­lyosnak. De most így, itt kiállítva, látva őket, egy pár képen el kell gondolkod­nom, mert ezek tanúskodnak arról, ho­gyan éltem át azt az időszakot. Én an­nak vagyok a híve, hogy minden rossz­ból tanulni kell. Minden, ami történik velünk, a saját személyiségünk fejlődé­sét szolgálja. Ha a több mint tíz év alatt sikerült akár csak néhányunknak is vala­milyen tanulságot levonni az események­ből, megtudni valamit az emberi tulaj­donságokról, akkor hasznunkra vált. • Azok közé a fiatalok közé tartozik, akik máshol is építhették volna a karrierjüket, mégis hazatértek.­­ Akkor kerültem Pécs­re, amikor itt 2000-ben meg­történt a nagy változás, és ott a rádióban hallgattam, hogy mi történik itthon, de korábban végig itt voltam. Nagyon furcsán éreztem magam, hogy akkor me­gyek el, amikor, úgymond, itt rendeződni látszott a helyzet. A három év alatt fél évet éltem Pécsett, de a sors úgy hozta, hogy ingázással fejezzem be, mert idő­közben elvesztettem édesanyámat. Úgy látszik, hogy valami nem enged innen elszakadni véglegesen. Mert lett volna alkalom arra, hogy esetleg ott gyökeret eresszek, de valamilyen módon nem jött össze. Nem bánom, elfogadom, hogy ez így van jól, és megpróbálom az egész­ben a jót látni. Hogy levonjam a­ követ­­keztetést, hogy a saját munkámhoz is inspirációt nyerjek. • A fiatal festőművész nehezen él meg kizárólag az alkotásaiból. Ezért vállalta az oktatást, vagy a tanítás is egy kihívás?­­ Az egzisztencia volt a döntő, hogy elvállaljam a tanítást egy általános isko­lában és egy gimnáziumban. A pedagó­gusi munka soha sem vonzott. Igazából menekültem előle. Édesanyám szerette volna mindig, hogy tanítsak. Most utó­lag ezt úgy élem meg, hogy valamilyen módon édesanyám emlékének adó­zom. Biztosan örülne, ha most látna. És ha sikerül néhány diákomban elültetni a képzőművészet iránti szeretetet, ha nem is művészt nevelni belőle, csak hogy megszeresse a művészetet, akkor már megérte.­ ­ SZÁNTÓ Márta­ ­ A NAP INTERJÚJA« A rosszból tanulni kell! A szerző felvétele Peli Laura alkotásai kozelkep@magyar­szo.co.yu KÖZELKÉP 9

Next