Magyar Szó, 2003. szeptember (60. évfolyam, 206-231. szám)
2003-09-18 / 221. szám
2003. szeptember 18., csütörtök szék, a színészek pedig a szikesen játszottak volna. A közönség föntről nézte volna az előadást. A végtelen horizonton, a teremtéstörténetbe applikált születést, halált, szenvedést és mindazt, ami belefér egy emberi életbe, így viszont a színpadon rajzolódott ki a kék liliomhoz és a Dávid-csillaghoz is hasonlító, de annál sokkal ősibb szimbólum, a két egymásba csúsztatott háromszög. A hatágú csillag, mely az égi hierarchiát vetíti le az égben. Jelentése: miképp a mennyben, azonképpen itt a földön is. „Mert mi ebből a földből vétettünk, ezért itt jól is érezzük magunkat, és készítjük azt a helyet, ahol huzamos ideig vagy az örökkévalóságig, vagy nem tudom, meddig fogunk pihenni” - mondta az előadás után Bicskei István. És a kihívás marad, mert a rítus végén égbe röpített ezüst nyílvessző, mely a lélek visszaküldését szimbolizálta az égbe, szemléletesebb lett volna, ha íve száz métert tesz meg, mielőtt földet ér. És ez a kihívás Bicskei Zoltánnak, a fesztivál művészeti vezetőjének is megvalósításra váró feladat marad. Nem is hagyja annyiban két év múlva, amikor azok a színészek, zenészek, akik ehhez a térséghez, ehhez a szellemiséghez tartoznak, akik itt tudnának a természetben is alkotni, újra együtt lesznek, körülállják a különös vonzású Csodakutat, és más tartalommal, más jelleggel, de megszólítják a természetet. De nevezhetjük még a kihívások fesztiváljának is az idei, kilencedik magyarkanizsai jazzfesztivált, mert a kihívást ilyen egyszerűen és egyértelműen Anthony Braxton fogalmazta meg. Ő érezte úgy és fogalmazta meg a sajtótájékoztatón, hogy kihívás volt Szabados Györggyel és Vlagyimir Taraszoval játszani. Mert az ember csak úgy fejlődhet, ha minduntalan tanul. És csak úgy tanulhat, ha kihívásoknak néz elébe. ■ SZÁNTÓ Márta Iván László és Szántó Márta felvételei Szabados György és Anthony Braxton a fellépés utáni sajtótájékoztatón A zenés rítus a rossz idő miatt sajnos színfalak közé szorult A Szentmihályi Rezesbanda A németországi Nils Wogram Francia Gyula és Bicskei István Vlagyimir Taraszov társaságában Kedden megjelenik Pro Libertate A Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójára Már elkészült, nyomdába adtuk, és terveink szerint kedden, szeptember 23-án megjelenik a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójára készülő különkiadványunk. A kisújság méretű melléklet színes borítóval készül, és mintegy 50 oldalon tárgyalja a kuruc felkelés eseményeit. A Rákóczi-emlékév jegyében szerzőink (kiemelkedő történészek, irodalmárok, publicisták) tanulmányaikban foglalkoznak a szabadságharc körülményeivel és délvidéki vonatkozásaival, a Nagyságos Fejedelem életútjával, az irodalmi és népköltészeti emlékekkel és így tovább. Mellékletünket illusztrációk és rövid érdekességek teszik tetszetősebbé és olvasmányosabbá, reméljük, valamennyi olvasónk, elsősorban a diákok, középiskolások, egyetemi hallgatók és mindazok örömére és megelégedésére, akiket érdekel nemzeti történelmünk e dicső korszaka. Szemelvények a tartalomból: Dr. Csehák Kálmán: II. Rákóczi Ferenc szabadságharca Pejri Attila: Közjáték a Délvidéken Mészáros Zoltán: Rákóczi, az ember Szabó Judit: A Rákóczi család Dr. Hegedűs Antal: A fejedelem vallásossága Pál Tibor: Rákóczi diplomáciai tevékenysége Dr. Gerold László: Oh Rákóczi (Pásztázás XIX. századi irodalmunkban) Dr. Jung Károly: Rákóczi és a kuruc világ a néphagyományban Burány Nándor: Rákóczinak dicső kora Szántó Márta: A hallgatag kamalduliak Szeptember 23-án kérte lapárusától. A Magyar Szó ára a melléklettel együtt 25 dinár lesz. I Ham Szó A szabadkai Peri Laura az újvidéki Művészeti Akadémia festészeti szakán diplomáit 1999-ben. Nemrég a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának DLA képzésén doktorált Keserű Ilona osztályában. Művei a Zentai Városi Múzeum gyűjteményében, valamint hazai, magyarországi, franciaországi és németországi magánkollekciókban találhatók meg. Önálló kiállításai voltak Szabadkán, Budapesten és a hétvégén Magyarkanizsán, mégpedig a jazz, improvizatív zene... fesztiválon, a Művészetek Házának előcsarnokában, a háromnapos rendezvény keretében. A jazz-környezetbe Bicskei Zoltán válogatta be Peli Laura alkotásait, melyek tökéletesen beillettek a fesztivál hangulatába. - Volt olyan időszak, amikor közel állt hozzám a jazz, amikor jazzt hallgatva dolgoztam, és volt, amikor eltávolodtam tőle. Ez is egy olyan sorsszerű dolog, mint az, hogy most itt vannak a képeim a fesztiválon - mondja Laura a kiállítás megnyitója után. Ninkov Kovacsev Olga művészettörténész nyitotta meg a kiállítást, és elmondta, hogy a fiatal festőművész képein felbukkanó farkasok vagy inkább kutyák az elmúlt tíz évre, a kutya évekre emlékeztetnek. • Az akkoriak kutya évek voltak. Milyen ez a mostani a festő számára? - A magánéletem most sínen van. Ez egy nagyon fontos időszak számomra, mert most nyáron mentem férjhez. A kutya világ a múltra vonatkozik. Az elmúlt tíz évre. Még ha tudatosan nem voltak is ezek kutya évek. Sok szomorú esemény történt velem. Szétszakadtak a társaságok. Sokan elmentek, és csak egyesek jöttek vissza. De valahogy úgy éltük ezt át, mint olyan helyzetet, ami adva van és amit meg kell oldani. A képeken jön ki, hogy belül mit éreztem. Ilyen értelemben kutya idők voltak azok, mert amikor most megnézem a képeimet, némelyek nagyon ijesztőek. Megjelennek azok a szomorú dolgok, amiket tudatosan akkor nem éreztem ilyen súlyosnak. De most így, itt kiállítva, látva őket, egy pár képen el kell gondolkodnom, mert ezek tanúskodnak arról, hogyan éltem át azt az időszakot. Én annak vagyok a híve, hogy minden rosszból tanulni kell. Minden, ami történik velünk, a saját személyiségünk fejlődését szolgálja. Ha a több mint tíz év alatt sikerült akár csak néhányunknak is valamilyen tanulságot levonni az eseményekből, megtudni valamit az emberi tulajdonságokról, akkor hasznunkra vált. • Azok közé a fiatalok közé tartozik, akik máshol is építhették volna a karrierjüket, mégis hazatértek. Akkor kerültem Pécsre, amikor itt 2000-ben megtörtént a nagy változás, és ott a rádióban hallgattam, hogy mi történik itthon, de korábban végig itt voltam. Nagyon furcsán éreztem magam, hogy akkor megyek el, amikor, úgymond, itt rendeződni látszott a helyzet. A három év alatt fél évet éltem Pécsett, de a sors úgy hozta, hogy ingázással fejezzem be, mert időközben elvesztettem édesanyámat. Úgy látszik, hogy valami nem enged innen elszakadni véglegesen. Mert lett volna alkalom arra, hogy esetleg ott gyökeret eresszek, de valamilyen módon nem jött össze. Nem bánom, elfogadom, hogy ez így van jól, és megpróbálom az egészben a jót látni. Hogy levonjam a következtetést, hogy a saját munkámhoz is inspirációt nyerjek. • A fiatal festőművész nehezen él meg kizárólag az alkotásaiból. Ezért vállalta az oktatást, vagy a tanítás is egy kihívás? Az egzisztencia volt a döntő, hogy elvállaljam a tanítást egy általános iskolában és egy gimnáziumban. A pedagógusi munka soha sem vonzott. Igazából menekültem előle. Édesanyám szerette volna mindig, hogy tanítsak. Most utólag ezt úgy élem meg, hogy valamilyen módon édesanyám emlékének adózom. Biztosan örülne, ha most látna. És ha sikerül néhány diákomban elültetni a képzőművészet iránti szeretetet, ha nem is művészt nevelni belőle, csak hogy megszeresse a művészetet, akkor már megérte. SZÁNTÓ Márta A NAP INTERJÚJA« A rosszból tanulni kell! A szerző felvétele Peli Laura alkotásai kozelkep@magyarszo.co.yu KÖZELKÉP 9