Magyar Szó, 2004. április (61. évfolyam, 76-100. szám)

2004-04-01 / 76. szám

8 ÚJVIDÉK / VAJDASÁGON ÁT kalauz@magyar­szo.co.yu Utam­zó Közel sem jó költségvetés Újvidék sokkal több jövedelmet valósít meg, mint amennyit beruházásokra fordíthat Tegnap az újvidéki képviselő-testület többségi szavazattal meghozta az idei év­re szóló városi költségvetést, mely 8 milli­árd 104 millió dinárt tesz ki. Branislav Pomoriski, a városi végrehaj­tó bizottság elnöke az idei költségvetés megindoklásában elmondta, a város még a tavalyi év végén elkészítette az idei költ­ségvetés kereteit, de a köztársasági kor­mány felszólítására ideiglenes költségve­tést hoztak meg, amely a tavalyi első ne­gyedév átírt változata volt. A 2004-es évre szóló újvidéki költségvetés a köztársasági költségvetés függvényeként jött létre, amely rossz irányba terelte a pénzek ala­kulását Amint Pomoriski fogalmazott, az idei költségvetés a kezdeti fázisban levő decentralizációt a szigorú centralizáció irányába fordította. A köztársasági költség­­vetés meghozatalakor a szerbiai kormány és a Köztársasági Pénzügyminisztérium ré­széről senki sem folytatott tárgyalásokat az önkormányzatok képviselőivel a községek és városok forgalmi és a személyi jövede­lemre vonatkozó adóból kiválasztott össze­gek meghatározásáról, így ez az összeg, melyből a város közművesítését tartották fenn, jelentősen kisebb lett. Az idei városi költségvetés mintegy 20 százalékkal nagyobb a tavalyinál, de ez nem jelent reális növekedést is. Az idei költségvetésben nagy tételt tesz ki az úgy­nevezett átruházási bevételek, melyek a tavalyról fennmaradt eszközöket jelenti. A közbeszerzésről szóló törvény alkalma­zása három hónappal hátráltatott min­den folyamatot, azért nem került sor a tervezett számú belvárosi épület homlok­zatának tatarozására, és egyéb tervek megvalósítására. Ezeknek a tavalyról fennmaradt eszközöknek nem is kellett volna helyet kapniuk az idei költségvetés­ben - mondta Pomoriski. A béralapadó beszüntetésével a városi költségvetésből kimarad egy jelentős té­tel, melyből eddig a közvállatok beruhá­zásaira fordítottak. A költségvetést Pomo­riski közel sem minősítette jónak, mivel szerinte Újvidék sokkal több jövedelmet valósít meg, mint amennyit a költségveté­si keret a beruházásokra engedélyez. A képviselő-testületi ülésen egyebek között elfogadták a parkolásról szóló ha­tározatot, valamint levették a napirend­ről a temetőkről és a temetkezésről szóló határozatot azzal a megindoklással, hogy az önkormányzat nem kívánja monopol­helyzetbe hozni a Lisse temetkezési köz­vállalatot. ■ kz Hímes tojás A nagybecskereki Petőfi Művelődési Egyesület húsvéti táborának műsora A nagybecskereki Petőfi Művelődési Egyesület a hétvégén (április 2-ától 4-éig) Hímes tojás elnevezéssel húsvéti tábort szervez. A tábori foglalkozások az egyesü­let székházában zajlanak, céljuk pedig a tojásfestés, díszítés és a hímzés elsajátítása. Az egyesületnek ez lesz az első ilyen jellegű próbálkozása, és mintegy ötven nezsényi, magyarszentmihályi, tamásfal­vi, titeli és magyarittebei iskolást várnak, hozzájuk csatlakoznak majd a nagybecs­kereki és a muzslyai társaik is. A vendége­ket családoknál szállásolják el, a foglalko­zásokat pedig az egyesület népművészeti szakosztálya, valamint a Tarka-barkács kreatív ötletműhely vezetői, Dékány Ka­lász Eszter és Dorogi Erzsébet szervezik. A vendégek érkezését pénteken 13.30 és 14.00 között várják, majd a megnyitó, a foglalkozások ismertetése, valamint a gyerekek ismerkedése következik. A mű­helyes foglalkozások 14.30-kor kezdőd­nek, 18.30 és 19 óra között pedig kiállít­ják az aznap készült munkákat. Szomba­ton 9 órakor a műhelyes foglalkozások a hagyományos és kreatív tojásfestési tech­nikák első, második és harmadik részé­nek ismertetésével folytatódnak. Délután msgr. Tietze Jenő nagybecskereki prelá­­tus tart előadást a húsvétrók A nap végén a játékkal egybekötött foglalkozások (to­­jásgurítás, kanálban a tojás, keresd meg!) és a munkák kiállítása következik. Virág­vasárnapon a tábor részvevői 9 órakor gyülekeznek a Petőfi ME székházában. Erre az összejövetelre a szervezők szere­tettel várják a szülőket is. A nagybecske­reki katolikus székesegyház megtekintése után 10 órától részt vesznek az ünnepi szentmisén. A tábor a húsvéti kiállítás megtekintésével (11.30) és a vendégek kikísérésével zárul. ■ K.I. Szombaton VMTT-közgyűlés A VMTT elnöksége értesíti a tag­ságot, hogy a bejelentéssel ellentét­ben a szombatra meghirdetett köz­gyűlést a Vajdasági Magyar Felsőokta­tási Kollégium termében fogják meg­tartani, mivel a Szerb Tudományos Akadémia újvidéki tagozata terem­használati díjért nagy összeget, pon­tosan 12 000 dinárt kér a szervezet­től. A kollégium termében (Magyar Szó-székház, Vojvoda Misic u. 1., III. emelet) 10 órakor kezdődik az ülés. ■ A. A. Tegnap a Vajdasági Reformisták újvidéki szervezete aláírásgyűjtést szervezett elnö­kük, Mile Isakov polgármesteri jelölésére. Délben személyesen Isakov is megjelent, az őt támogató polgároknak Koliko je sati című dedikált könyvét osztogatta. Az újságí­róknak elmondta: „az a vágyam, hogy Újvidéket visszaadjam polgárainak, hogy a vá­ros a fejlődés útjára térhessen”. Aleksandar Jovanovic Tisztújító közgyűlés a Petőfiben Az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Műve­lődési Egyesület elnöksége április 4-én, va­sárnap, 17 órai kezdettel tartja tisztújító köz­gyűlését. A tisztújítás mellett napirenden lesz az egyesület új alapszabályzatának elfo­gadása is. Jelöltként az szerepelhet, illetve szavazójoggal az rendelkezik, aki a 2003-as vagy 2004-es évi tagságot befizette. Ezért ké­rik a tagságot, hogy a közgyűlésre hozza ma­gával a tagsági könyvét. VMSZ lakossági fórum • Oromon A Vajdasági Magyar Szövetség oromi he­lyi szervezete a helyi közösség tanácstermé­ben ma 19.30 órai kezdettel lakossági fóru­mot tart A fórum vendégei: Egeresi Sándor, a VMSZ alelnöke, Szecsei Mihály gazdasági szakértő, Balla Lajos Magyarkanizsa polgár­­mestere, Puskás Károly, a végrehajtó bizott­ság elnöke. Az est keretében szó lesz a sza­badkai konvenció céljairól és a tanácskozás visszhangjáról, a mezőgazdaságunk helyze­téről és az idei év gazdaságpolitikai kilátása­iról, valamint az időszerű kérdésekről. Új ta­gok jelentkezésére is számítanak. Az újvidéki Kulturális Animációs Köz­pont, az Újvidéki Rádió és Televízió, vala­mint a Radosno devnjstvo iskoláskor előtti intézmény szervezésében a hétvégén 12. al­kalommal szervezik meg az Aranycsengő 2004 elnevezésű gyermekfesztivált a városi végrehajtó bizottság támogatásával. - A fesztivál csakis a gyerekeknek és a gyerekeről szól, ebből az alkalomból gyűl­nek össze a tehetséges és a különleges ké­pességű gyerekek ebben a két napban - mondta Borislav Beljanski, a fesztivál igaz­gatója a tegnap megtartott sajtótájékoztat Újraaszfaltozzák a Kornelije Stankovic utcát Az újvidéki Városépítési Intézet tegnap megkezdte a Kornelije Stankovic utca felú­jítását. A 45 millió dinár értékű munkálato­kat a Put közvállalat munkásai végzik, a fel­újítást augusztus végéig befejezik. Az utcát a múlt század hetvenes éveiben építették, a vasúti felüljáró miatt az úttestet kissé le­süllyesztették. A harminc év alatt az utca esővíz-elvezető rendszere tönkrement, és minden nagyobb esőzéskor a víz felgyülem­lik a felüljáró alatt. Tavaly kiépítették az esővíz-elvezető csatornarendszert, a csöve­ket 796 méteren cserélték ki. Most legyalul­ják a felső aszfaltréteget, betömik a repedé­seket, lyukakat. A 695 méter újraaszfalto­zott úttest mellett kerékpárutat és járdát is építenek. A munkálatok ideje alatt eleinte csak az egyik sávon bonyolítják le a forgal­mat, később pedig mind a két forgalmi sá­vot le fogják zárni, tudtuk meg az Városépí­tési Intézet illetékeseitől. ■ szb Szombaton zárul a Tordai Művelődési Napok Február 7-én kezdődött és április 3-án zárul a III. Tordai Művelődési Napok ren­dezvénye. Az elmúlt napokban nagyon sok, mintegy huszonöt különböző témájú ren­dezvényre, előadásra került sor. A művelő­dési egyesületek vendégszerepléséből volt a legtöbb, színdarabbal, zenés-vidám estek­kel. Többek között vendégszerepelt a hor­­gosi, a csókai, az adai, a kikindai, a bácsfe­ketehegyi, a kisoroszi, a verseci, a tóbai, a magyarittabei, a nagybecskereki művelődé­si egyesületek, a szabadkai Népkör. Ezenkí­vül volt könyvbemutató, festménykiállítás, kézimunka-kiállítás, bál, gyermekelőadás. Nagy érdeklődést keltettek a mezőgazdasá­gi termelők számára szervezett szakelőadá­sok is. A rendezvény ismét bebizonyította, hogy a szórványban is ápolják a hagyomá­nyokat, a kultúrát, hogy az itteni magyarság keményen küzd a megmaradásáért, hogy itt is lehet szervezni olyan rendezvényt, amely felöleli és bemutatja szinte az egész vajdasági magyarság értékét. A Tordai Művelődési Napok záróműso­rára április 3-án kerül sor, amely valóban rendkívüli lesz. A Tordai Esten a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tánco­sain, énekesein, népi zenekarán kívül fel­lépnek az elszármazott tordaiak is, többek között Csiszár István magyarnóta énekes, a Juhász táncházzenekar Szabadkáról, a To­rontói zenekar Nagybecskerekről, a csókai férfikórus, de itt lesznek első alkalommal a testvértelepülések művelődési egyesületek tagjak is Bihartordáról (Magyarország) és Tordáról (Erdély). Az előadás 19.30 órakor kezdődik a kultúrotthonban. ■D.J. Ezer vers egy nap alatt Április 25-éig várják a jelentkezéseket a szavalóversenyre mondtak el az intézményekben. Első lett a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általá­nos Iskola, egy nap 2585 verset mondtak el. Ők kapták a kárpát-medencei verseny nagy serlegét. Az idei versenyben az az is­kola lesz az első, amely a legtöbb költőtől (1000 költő) mondja el az ezer verset. Az első helyezett 500 könyvet, a két második iskola 300 - 300, öt harmadik helyezett pedig 200 - 200 könyvből álló ajándékcso­magot kap a Pro Hungaris Kulturális Közvetítő Alapítványtól. A költők nevét és az elmondott vers­sorok számát április 25-éig vagy a 34. MIRK-en kell átadni. Az 1000 verset az is­kolában meg kell őrizni. Az érdekeltek bővebb eligazítást a baj­­moki MIRK titkárnőjénél kaphatnak a 024/762-038-es telefonszámon. Három éve hirdette meg az Ezer vers egy nap alatt nevű rendezvényt a délvidé­ki Fehér Ferenc Könyvbarát Kör és a bu­dapesti Örömforrás Média-Művészeti Bt. Tavaly több mint harmincezer verset Gül baba Bácsfeketehegyen Hónap 19.30 órai kezdettel a bácsfeketehegyi színházteremben a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszói Molnár Ferenc rendezésé­ben bemutatják Huszka Jenő - Mar­tos Ferenc Gül Baba című zenés víg­játékát. A belépőjegy ára 50 dinár. ■ pk Újvidék FILM ARENA (nagyterem): Kad porastem bi­­cu kengur, hazai film, fsz.: Boris Milivojevic, Nikola Duricko, bemutató (11, 13, 15, 17, 19,21,23) ARENA (kisterem): Tucatjával olcsóbb (Cheaper by the Dozen), amerikai vígjáték, fsz.: Steve Martin (16.30, 18.30) * Álmodo­zók (20.30,22.45) JADRAN: Péter Pán (16.30,18.30) * A barbárok inváziója (20.30, 22.30) MŰVELŐDÉSI KÖZPONT: Pljacka Treceg Rajka, hazai vígjáték (17. 23) * Pi­nocchio, olasz-francia-német film, fsz.: Ro­berto Benigni, Nicoletta Braschi (18.30) * Az utolsó szamuráj, amerikai film (20.30) ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Domonkos Ist­ván: Via Italia, r.: Mezei Kinga, kisterem (19.30) SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: A belgrá­di Kolo együttes koncertje, Jovan Dordevic Színpad (20) * A gyanús egyén, vígjáték, Pe­nt Dobrinovic Színpad (19.30) * Hat szerep keres egy szerzőt, Kamaraterem (20.30) MÚZEUM " VAJDASÁGI MÚZEUM, Duna u. 35—37.: Vajdaság a paleolitikumtól a 20. század közepéig című állandó tárlat, vala­mint Vajdasági viseletek a 19. századtól a 20. század közepéig elnevezésű kiállítás, nyitva 9-től 14 óráig. VÁROSI MÚZEUM a Péterváradi vár­ban: A Péterváradi vár múltja című kiállí­tás, nyitva 10-től 17 óráig, tel.: 433-145 és 433-613. PÉTERVÁRADI VÁR: Föld alatti katonai folyosók, megtekinthető útve­­zetővel 10 és 17 óra között, tel.: 433- 145. KARLÓCAI HAGYOMÁNYÁPOLÓ GYŰJTEMÉNY: A szőlőtőkétől a borig­­szőlőtermesztési és borászati állandó tár­lat, nyitva: 9-től 16 óráig a Rajacic pátriár­ka u. 16. alatt, tel.: 881-637. Topolya MŰVESZTELEP KÉPTÁRA: Az Erdő­telepítők Szerbiai Mozgalma által tavaly szervezett művésztelep résztvevőinek ki­állítása. ✓ Aranycsengő Újvidéken Hétvégi fesztivál gyerekeknek tűn. A programmal kapcsolatban elmond­ta, hogy a felvonulást megelőzően a Duna­­parki nyári színpadon kiállítás nyílik a mű­vésztelepen készült alkotásokból, melyen fi­atal tehetségek vettek részt. Ratko Kraljevic, a fesztivál munkatársa hozzátette, hogy az idén közel 250 óvodás gyermek készül az álarcos felvonulásra, a gyerekek 3 - 4 hete már elkezdték készíteni az álarcokat, me­lyek közül a legjobbak díjakat kapnak. Az álarcos menet pénteken fél 10-kor a Troika kávézó elől indul, a Zmaj Jovan és a Duna utcán haladnak végig, majd a Duna­­parkban lévő nyári színpadon 10 órakor Ratko Kraljevic műsorvezető közreműködé­sével az újvidéki Radosno detinjstvo iskolás­kor előtti intézmény óvodásai bemutatják az elkészített álarcokat és kosztümöket. Ezt követően fellép a Zvoncici gyermekkórus és a Fantasy fitness klub. 11 órakor a Városi könyvtárban a 605 beérkezett mű közül 13 ifjú költő mutatkozik be versével, melyek közül a szakzsűri két alkotást díjaz. Az Újvi­déki Rádió M stúdiójában délben komoly­zenei koncert kezdődik, melyen általános zeneiskolás tanulók lépnek fel, többek kö­zött újvidéki, szabadkai, zimonyi, belgrádi, pancsevói és verbászi diákok hangversenyét hallgathatják meg az érdeklődők. Szomba­ton, a fesztivál zárónapján választják ki a legszebb gyermekdalt. A Szerb Nemzeti Színház nagytermében 12 órától művelődé­si program várja a gyerekeket, valamint fel­lépnek a díjazott tehetségek is. A közönsé­get és a fellépő gyerekeket Branislav Pomo­riski, a városi végrehajtó bizottság elnöke köszönti. A rendezvényekre a belépés minden ér­deklődő számára ingyenes, a zárórendez­vényre jegyet a 615-439-es telefonszámon lehet előjegyeztetni. ■ A. A. 2004. április 1., csütörtök Buszjárat Zombor és Split között Mától, április 1-jétől nemzetközi buszjá­rat indul Zombor-Újvidék-Zadar-Sibe­­nik-Split között a zombori Severtrans Ide­genforgalmi iroda szervezésében. Zomborból a busz minden nap 20.30 órakor indul, és másnap 11.30-kor érkezik Splitbe. A menetrend szerint a busz Splitből 20 órakor indul, Zomborba pedig 11 órakor érkezik. A buszjárat egy irányba 3100 dinárba ke­rül, míg a menettérti jegy ára 4959 dináré ■ Sz. A.

Next