Magyar Szó, 2004. június (61. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-15 / 138. szám
18MOZAIK mozaik@magyarszo.co.yu ÚRI FERENC Egy csúrogi asszony élettörténete Uri Ferenc újvidéki nyugalmazott történelemtanár a közelmúltban részt vett a Magyarok Világszövetsége Jugoszláviai Országos Tanácsának 80 év kisebbségben címmel meghirdetett pályázatán, és munkájával magas osztályzatot és díjat nyert, a bírálóbizottság elismerő véleményeként. A bírálóbizottság elnökének javaslatára a díjazott munka szerzője kibővítette és átdolgozta írását. Ezzel a dolgozat sokat nyert, családregény lett. Kibomlik benne a főszereplő egész életének története. A bővítésnek köszönhetően az írás dokumentum értéke is növekedett. A csúrogi tragédia 60. évfordulója alkalmából lapunk mai számától folytatásokban közöljük a kutató tanár munkáját. Előszó Sok ember életének története fennmarad írásban, bár lehet, hogy nem alkotott semmi téren nagyot, maradandót. Hősünknek is csak az az érdeme, hogy négy gyermeknek volt anyja, és minden nehézség ellenére harcolt értük anyatigrisként, de talán hiába... Szalai Anna 1888. szeptember 15-én született Aracson egy nyolcgyermekes családban. Közepes termetű, vállas, mindig jó kedélyű ember volt. Haját kontyban viselte. Földig érő szoknyában, pántos fekete bőrcipőben járt. A sors igen megviselte, de ő szívós élni akarással átvészelte a legnehezebb csapásokat is. SZALAI TÉGLAGYÁROS CSALÁDJA Aracson, a mai Törökbecse északi részén laktak a Szalaiak. A családfő Józsefnek téglagyára volt. Abban az időben nem számított ritkaságnak a nagy család. A nyolc testvér közül az idősebbek: József, István, András és János. A fiatalabbak: Pál, Anna, Ferenc és Ilona. Anna volt a család ötödik gyermeke. Apja József, anyja Dallos Katalin, aki Karlováról, a szomszéd faluból származott. Mindössze négy elemit tudott befejezni, mert sokat kellett dolgoznia a családi téglagyárban. A Szalai téglagyár a falu északi határában volt.A tulajdonos a gyerekeit is dologra fogta. A nagyobb fiúk talicskázták a földet, míg a kisebbek és a lányok taposták a sarat, majd készítették a vályogtéglákat. A gyerekek igen rendszertelenül jártak az aracsi iskolába. Többször kimaradtak, mert kellett a munkaerő a téglagyárban. A Szalai-téglagyár igen kezdetleges volt. Az idősebbek meg egy pár fogadott munkás verte a vályogot. Majd azután kúpok■- ba rakták, és mezei égetést végeztek. Az öreg Szalai mindig rendelésre égette a téglákat. Már korán reggel öt órakor megkezdték a munkát. Akinek iskolába kellett mennie, az hét órakor abbahagyta... A gyártulajdonos apa nem kímélte a gyerekeit, megesett, hogy naponta tizenkét órát is dolgoztak! Amikor tavasszal beindult a kampány, és megérkeztek a rendelések, teljes gőzerővel működni kezdett a „téglagyár”. Abban az időben - a századforduló táján - csak délelőtt jártak a gyerekek iskolába. A tanteremben volt egy háromlábú fekete tábla és egy barna, kopottas szekrény. Három ablak nyílt az utcára. A másik szemben levő falon térképek függtek. Valamennyi nagyon elrongyolódott már, de a tanító ügyesen megragasztgatta őket. A tábla mögötti falon két vonalzó függött. Az egyik - az összefirkált a tanulóké, a másik a tanítóé volt. Ezt inkább buzdító eszközként használta, mint vonalzásra. A táblától balra volt a „sarok”, ahová azokat a diákokat térdepeltette, akik valamit vétettek. 1906 nyarán történt, hogy a téglagyár előtt megállt egy katona, és vizet kért. Éppen Anna állt a ház előtt. Gyorsan friss vizet húzott a kútból, és megkínálta egy porcelánkancsó vízzel a katonát. Mivel nagyon meleg volt, a katona engedélyt kért, hogy leülhessen a padra a nagy diófa alá, hogy egy kicsit megpihenjen. Elmondta, hogy ő óbecsei, és rokoni látogatóban járt a közeli tanyán. Rövid szabadságát tölti, de októberben végleg leszerel. Nagyon szeretne újra eljönni Aracsra. Búcsúzáskor elmondta, hogy Illés a neve, és hogy Annuska nagyon tetszik neki. Különben a Szalai család tagjainak igen nehéz élete volt. Nem csak a téglagyárban dolgoztak. Az idősebb fiúk tavasztól késő őszig Rohonczy gyöngyszigeti birtokán keresték a kenyerüket napszámosként. Csak hétvégén jöttek haza, legtöbbször a kimerültségtől egész nap aludtak. Volt a ház körül öt hold szántóföld is, az istállóban két tehén, az ólakban disznók, és tele volt az udvar baromfival. A családban mindenkinek kellett dolgozni. Nyár végén levelet hozott a postás. Illés írta a messzi Rozsnyóról, ahol a honvédeknél szolgált. A következőben már arról szólt Annának, hogy számlálja a napokat, és már alig várja, hogy Aracsra mehessen. November első vasárnapján délelőtt rettentően ugattak a kutyák - volt belőlük legalább öt -, és valóban, a kútnál ott állt Illés rövid posztókabátban, fején kalap, lábán fekete csizma. Még aznap megkérte a szülőktől Anna kezét, a következő év januárjának közepén pedig megtartották az eljegyzést. Május végére tűzték ki az esküvőt. Illés Annánál körülbelül hét évvel volt idősebb. Az öreg Szálainak nagyon megtetszett a leendő fő fellépése, komolysága. Közepes termetű, széles vállú, barnahajú, széles arcú, nagy, felkunkorodott bajuszú legény volt Illés. Az esküvőt és a lakodalmat Óbecsén, a vőlegény házánál tartották meg, valahol az Alsóvárosban. Felvonult akkor az egész Mádnics család. Ott volt a legidősebb gyerek, István - ő később aktív katonatiszt lett -, valamint Mária - ő később Csúrogra ment férjhez, Pál - ő borbély lett - és Illés, a legfiatalabb. A fiatalok az első évben Óbecsén laktak, majd Mária nővére hívására, áttelepedtek Csúrogra. n. FEHÉR HÁZ A TISZA-PARTON Tulajdonképpen 1908-ban költöztek el Óbecséről, amikor Illés kapott egy kevés pénzt az örökségből. Azon a pénzen vették a keresztházat a Tisza-parti sor és az Arany János utca sarkán, Csúrogon. Házuk homlokzata a vásártér felé nézett, az Arany János utcáról nyílt a kapubejárat. A folyosó faragott faoszlopokkal volt alátámasztva, és az alapot hatszögletű téglákkal rakták ki. A folyosóról (gang) a konyhába lehetett belépni, ez téglából rakott nagy tűzhellyel és nyitott kéménnyel rendelkezett. A tűzhelytől balra volt a kemence szája, maga a kemence a nagyszobában állt - onnan fűtötték a kemencét. Ha kenyeret sütött Anna, akkor előbb kikaparta a parazsat, majd a kenyeret lapátra helyezte, és betolta a kemencében. A kemence szájára előbb ráhelyezte a D alakú agyagtévét, sütés idején nedves ruhával légmentesen elzárta, hogy benézzen a tűzverembe, vajon pirulnak-e már a cipók, s jól megkeltek-e a kenyerek. A konyhában foglalt helyet még egy nagy lisztesláda, egy pokróccal letakart heverőágy, a fal mellett egy kecskelábú asztal és két szék. A konyhából lehetett bejutni a szobába. Ott jobb felől a fehérre meszelt kemence állt. Elöl a jobb és a bal sarokban ágyak, középen asztal, székekkel és a fal mellett az almárium, amely igen tekintélyes bútordarab volt. A kamrának külön bejárata volt a folyosóról. Ott tartották a rézkondért, a mosóteknőt, a lúgosdézsát, a disznóvágáshoz a vágóteknőt, a besózóteknőt, a káposztáshordót, meg az élesztőszárító lapos vesszőből font kosarakat. A ház végén volt az istálló egy tehénkével, majd a disznóól és a tágas baromfiudvar. Folytatjuk SKANDINÁV REJTVÉNY 1893-ban ezen a napon hunyt el Erkel Ferenc zeneszerző. Főbb műveinek címét találhatja meg a fend rejtvényben. Namtb Pénteki skandináv rejtvényünk helyes megfejtése: Till Eulenspiegel, A rózsalovag, Salome, Elektra. / ■ Közös íróasztalunk ■ / Édes anyanyelvűnk DONGÓ ZOLTÁN, HORGOS - Közlendőmet szerettem volna Ágoston Mihály tanár úr egyik gondolatával kezdeni, de sajnos csak töredékét találtam meg annak. Bár azt hiszem, szemléletes így is: „... és legyen is egészen érthető annak, akihez szólunk, akinek szántuk, s annak, aki mondja! Mert anyanyelvünk szép és gazdag, akár csak a többi kis és nagy nép nyelve, azaz - ha igazán akarunk - mi egymáshoz szólhatunk rajta szép és ép mondatokkal és kifejezésekkel.” Ez a gondolat - és nem a bírálgatás hiú élvezete - késztetett írásra, elolvasva a nemrég megjelent egyik írást napilapunk első oldalán. Tudom, vannak napok, amikor a legegyszerűbb mondat is gubancosra sikeredik. Amikor „Az eső esik. ” a majdnem azonos jelentésű „Esik az eső. ” helyett is „Eső az esik. ” alakban erőlted ránk magát. Alkalmanként sürget az idő, a szerkesztő pedig anyagtorlódás miatt visszadobja rövidítésre a már kész írást, a rövidítés pedig a már szépen megfogalmazott szövegben is egyeztetési hibá(k)nak lehet melegágya. És nem kivétel a lektor sem, hisz olykor odaadó igyekezete ellenére sem veszi észre az ordító szabálytalanságokat. Néhány mondat az egyébként szépen, szolidan fogalmazó újságíró nem is túl hosszú írásából: „A tartományi előírásügyi, közigazgatási és nemzeti kisebbségügyi titkárság egy széleskörű akciót indít. Visszatérés a jó üzleti szokásokhoz. Korhecz Tamás kisebbségügyi titkár tegnapi sajtótájékoztatójukon elmondta, akciójuknak az a célja,...” (Ha a birtoktag ok/ elmaradt/ak/ volna, talán az olvasó sem gyanítaná ifjú titán miniszterünkkel kapcsolatosan a királyi többes használatát, bár itt egészen más egyeztetési gond van.) „A titkárság olyan képekkel illusztrálta sajtótájékoztatójukat, amelyek...” (Az írás első mondatából egyértelműen kitűnik, hogy a titkárság tartott sajtótájékoztatót, de akkor kiket illusztrálta?) „A titkárság megítélése szerint a különbözőség figyelemre méltatása ma is gazdasági és pénzügyi haszonnal járna a gazdasági alanyok részére, hisz vásárlóik egyenjogúan és méltányolva éreznék magukat...” (A figyelemre méltatás helyett sokkal egyszerűbb lett volna talán a méltányolás, az egyenjogúan és méltányolva helyett pedig magyarosabb az egyenrangúnak és megbecsültnek.) „A titkárság célja, hogy újraélessze a többnyelvűség használatának tradícióját,...” (Ha már a többnyelvűség fölélesztése a cél, azt ne a több nyelvben ismert tradícióval tegyük, mondjunk inkább hagyományt, és az alliterálás elkerülhető, ha a többnyelvűség alkalmazásának hagyományáról szólunk.) „Ha a vásárló valamely más nyelvet beszél, mint az eladó, a jó üzletember - mint a múltban, mint a jelenben - törekszik arra...” (Sok a „mint”. Az első szükséges, de a másik kettő a mind-mind páros kötőszó helyett lopta be magát. Az időbeni egyeztetéssel azonban itt is baj van: a múltban nem törekszik, csak törekedett!) „... szervezet elnöke beszámolt egy ilyen akció eredményeiről Szabadkán, ahol a központban minden egyes üzlet bejáratán feltüntették,...” (Csak sejtem, hogy az akció, avagy a beszámoló volt-e Szabadkán.) Nem folytatom. Ez a mód igencsak fura népszerűsítése a nyelvhasználatnak. Legalábbis egyetlen magyar nyelvű napilapunk első oldalán. És nagyon sajnálom, hogy még mindig nem indult be egy nyelvművelő rovat, mert az idézett példák nem egyedülállóak. 2004. június 15., kedd A Közös íróasztalunk rovatban közölt levelek nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. A szerkesztőség fenntartja a jogot arra, hogy az olvasók leveleinek tartalmán nem változtat, azokat rövidíti és szerkeszti. E-mail: KOZOS@MAGYAR SZO.CO.YU ÖTVEN ÉVE ÍRTA A MAGYAR Sió A húszéves HÍD jubileuma „Két évtized előtt, 1934 májusában jelent meg a HÍD című folyóirat első száma. A vajdasági haladó ifjúság által indított folyóirat az 1936 és az 1941 közötti időszakban egyre inkább a munkásosztály lapja lett. A marxi-leuiai eszmék jegyében küzdött a munkásosztály igazságáért. Éles antifasiszta hangja s a haladásért vívott harca miatt a megszállók 1941-ben betiltották, szerkesztőit, munkatársait és terjeszőit kivégezték, bebörtönözték, táborokba hurcolták, alig egypáran kerülték el ezt a sorsot. A felszabadulás óta a HÍD újjáéledt, s azóta Tito Jugoszláviájában a megvalósított forradalom nagy vívmányainak zászlóvivője: a szocialista társadalomért küzd, népeink testvériségért és egységéért. Húszéves emlékkiállításán megtett útjának két évtizedét mutatja be a HÍD.” Ezt a szöveget olvashatjuk azon a plakáton, amelyet a jubiláló HÍD emlékkiállításán tesznek közzé. A HÍD jubiláris ünnepsége ugyanis az emlékkiállítás megnyitásával kezdődik. A kiállítást június 20-án délelőtt 10 órai kezdettel nyitják meg Noviszádon a Szocialista Szövetség állandó kiállítótermében (Tito marsal út). Az előkészületek már befejezéshez közelednek. Összegyűjtötték mindazt az anyagot, ami fényt vet a folyóirat két évtized alatti működésére, fejlődésére. A kiállítás hét napig lesz nyitva, utána az anyagot Szubotiára viszik. Szuboticán június 30-án nyílik meg a HÍD emlékkiállítása. A kiállítást a Népszínház előcsarnokában helyezik el. Este 7 órakor nyitják meg. A megnyitó után 8 órai kezdettel irodalmi estet tartanak a Népszínház kistermében. Az ünnepi irodalmi esten fellép: Csépe Imre, Fehér Ferenc, Gál László, Herceg János, Laták István, Lévai Endre, Lukács Gyula, Majtényi Mihály és Németh István. Közreműködnek még: Ferenci Ibi, Szabó Cs. Mária a szuboticai Népszínház tagjai. Az emlékünnepély alkalmából a HÍD ünnepi, kettős száma jelenik meg. Az ünnepi szám felöleli a folyóirat egész történetét. Kivonatokat, szemelvényeket közöl a HÍD régi számaiból, ugyanakkor jelentős helyet ad a mai írógárdának. A gazdag kettősszám bevezető cikkét Farkas Nándor, a Vajdasági Magyar Kultúrtanács elnöke írja. A folyóirat útjára visszatekintést Zsáki József, Laták István, Gál László, Lévai Endre, Saffer Pál és Kiss Flórián írnak. Június 30-án Szubotián sor kerül a HÍD régi munkatársainak, terjesztőinek és barátainak találkozójára is.