Magyar Szó, 2004. július (61. évfolyam, 154-178. szám)
2004-07-27 / 174. szám
i■ Vernek bennünket a szerbek! Ezért sivalkodnunk kell - nyilatkozta a Nedeljni Telegrafnak Kasza József, a VMSZ elnöke - Részlet az interjúból . Milyen ismeretei vannak Önnek a nemzeti indíttatású incidensek pontos számáról? Állítja-e, hogy az állam titokban tartja a valós adatokat? - Nem az a kérdés, hogy az állam titkolja-e a pontos számot vagy sem. A Kostunica úrnál megtartott találkozón a belügyminiszter azt mondta, 54 eset volt, ezek közül, és ezt kihangsúlyozta, 45-öt megoldottak. Szépen hangzik a megoldott esetek száma, de az esetek kezelésének és minősítésének módjával mi semmiképp sem érthetünk egyet, és a rendőrségi jelentésekbe foglaltakkal sem. Tény ugyanis, hogy a rendőrség sem a helyszíni szemlén, sem a bűncselekmény megfogalmazásakor nem végzi szakszerűen a dolgát, hanem elleplezi a gonosztett valódi jellegét, többnyire kiskorú delikvensek, utcai csibészek leszámolásaként tüntetve fel... Koštunica úrral egyetértésre jutottunk egy vegyes bizottság megalakításában, amely majd részletesen ellenőrzi ezeket az eseteket, és kivizsgálja, nemzeti indíttatásúak-e. ■ A nyilvánosságban másmilyen benyomást keltenek. Nem nyugszanak, Szabadkán továbbra is magyar parlamentáris küldöttek (a VMSZ helyiségeiben európai parlamenti képviselőkkel találkoztunk) és budapesti újságírók hemzsegnek... Amikor szerb szomszédai verik az embert, normális, hogy sivalkodnia kell... Jočić úr azt állítja, hogy a törökkanizsai eset nem nemzeti indíttatású incidens, mivel a megvertek között két szerb név is szerepel. Igen, de ha a miniszter úr tájékozottabb lenne, ha részletesebben átnézte volna a rendőrségi jelentést, akkor tudná, hogy például az egyik fiatalember, noha tényleg szerb neve és vezetékneve van, vegyes házasságból való, és amióta a szülei elváltak, magyarnak tartja magát... ■ Amikor „sivalkodnak”, Önök ezt előbb Budapesten meg Washingtonban teszik, és csak utána Belgrádban. Miért? Ez nem így van. Először Belgrádban jártam, Kostunica úrnál. Ezt megelőzően meg Labus úrnál, ugyanannál az embernél, akit elnökjelöltként kísérgettem, hogy megkaphassa a magyarok szavazatait. Az én tekintélyemnek köszönheti a G17 Plusz és Labus úr az itt szerzett voksokat. Mindezek után, amikor a problémát előterjesztettem, azt mondta, nincs tudomása róla. Ugyan, kérem! Jelen volt Markovic úr is, neki ugyancsak nem volt tudomása róla. Ám néhány hónappal azután, hogy Markovic úrnak Budapesten bemutatták a bizonyítékokat, eljött Szabadkára, és azt mondta, hogy információkat gyűjt az esetekről. Hát mire vártak március óta? Tudnia kell tehát, hogy először nem Budapesten, hanem Belgrádban sivalkodtam, mert ezeket a kérdéseket abban az országban kell feltárni és gyógykezelni, amelyben élünk. De ha egyszer itt nincs meg az alapvető jószándék, akkor nekem Brüsszelben, Strasbourgban, Washingtonban... kell sivalkodnom. Nem szeretném, ha - mint ahogyan erre már figyelmeztettem - az első pofon vérontást váltana ki. ■ Budapesttől, Strasbourgtól és Washingtontól... kapott-e garanciákat, hogy a probléma meg lesz oldva? Diplomáciai úton, tehát azoknak a testületeknek a segítségével, amelyekben jelen vannak, egészen biztosan oda fognak hatni, hogy a probléma megoldódjon. A szórványban élő nemzettársak problémáját azonban nem oldhatja meg a magyar állam, hacsak nem akarunk háborút Magyarország és Szerbia között, de azt hiszem, ilyesmire senki sem gondol. A diplomáciai csatornákat viszont továbbra is használni fogják. Szeretném, ha megértene valamit: nekünk nincs szükségünk semmilyen különleges garanciára, mi csak egyenjogúak szeretnénk lenni ennek az országnak minden polgárával. Én itt akarok élni, együtt Önökkel, de csakis rendes Szerbiában, amelyben nem kell ilyesmikkel foglalkoznunk. És amelyben nemetnikai magyaréról meg szerb-magyar konfliktusról beszélgetnénk, hanem normális dolgokról... ■ Aleksandra POPOVIĆ ■. - A kormányfő felszeletelt minket, mint valami szalámit ■ Mi értelme volt a négynapos tárgyalásoknak a kormányfővel? Vajdaságban sokan úgy vélekednek, hogy ez nemzetközi nyomásra - csupán porhintés? - így is értelmezhetnénk. A szkeptikusok vagy a jelenlegi kormány ellenségei bizonyára így is értelmezik. Bennem is felvetődött a kérdés, hogy miért fogadott bennünket külön-külön. Miért nem hozott össze minden releváns magyar tényezőt egy asztalnál. Felszeletelt minket, mint valami szalámit: egy nap a nemzeti tanácsnak, egy másik Kaszának, aztán jöhettek a papok... Én azonban bízom a jószándékban. Csak az fog megnyugtatni, ha többé nem történik ilyesmi sem a magyarokkal, sem a ruszinokkal, sem a dzsámikkal... A kiutat ebből a helyzetből nem én teremtem, mert ha tőlem függne, akkor újra lenne egyetértés, lenne megoldás, és lenne közös harc. Úgy látszik azonban, hogy többé nem azonos oldalon vagyunk... ■ Mikor alakul meg ez a bizottság? - Nem tudom, de bíznom kell a kormányfőben. Én is azt szoktam mondani: ha valamit nem akarsz megtenni, alakíts bizottságot... Ebben a kényes helyzetben azonban a feszültség csökkentése végett bíznom kell a kormányelnökben. Majd meglátjuk, mit fog csinálni. Ha egy héten belül nem ül össze ez a bizottság, azt jelzésként fogjuk fel arra, hogy az állam továbbra sem kíván komolyan foglalkozni a kérdéssel, csupán nyugtatni akarja a hazai és a nemzetközi közvéleményt. Ön jól tudja, hogy a legutóbbi találkozó nemzetközi nyomásra jött létre, mert az ügyben korábban már többször is felkerestük a kormányfőt. Ugyanerről a témáról három hónappal ezelőtt is beszélgettünk. És mire vártak mind a mai napig? Nem mi vagyunk azok, akik mindenáron fokozni kívánják a feszültséget. A Danas afo(k)rizmája ! Ha három napon belül nem teszik köm ezt az aforizmát, elzárom az összes utat Szerbiában! * Nebojša NOVAKOVIĆ, Niš . Nem szeretnék egy olyan klub tagja lenni, amely engem is hajlandó felvenni soraiba. Egy kárpátaljai politikus idézte nemrégiben Woody Allen eme klasszikus megállapítását. Mostanában egyre több szó esik arról a „klubról”, amelybe mi éppen csak beléptünk, s ahová most keleti szomszédunk is igyekszik. Előzetes ígéretek szerint Románia 2007-ben, azaz alig három év múlva az Európai Unió tagja lehet, mintegy 1,7 milliónyi nemzettársunkkal együtt. A világmegváltó kocsmai beszélgetések politikai témaköreiben lassan helyet kap ez utóbbi kérdés is. A jónép nagyjából két táborra oszlik: míg az asztaltársaság egyik fele hallani sem akar a „balkáni” szomszéd klubtagságáról, s május elseje óta még inkább felbátorodva bizonygatja, miért nem lehetünk mi, magyarok soha „azokkal” egy csapatban, addig a vitázók másik fele csendben kérdezi, vajon jó-e az erdélyi magyaroknak, ha őket is büntetik Bukarest miatt? A helyes válasz, mint általában, valahol középen van. A romániai rendszerváltást követő tizennégy esztendő sok jót, de még több csalódást hozott az erdélyi magyarságnak. Egyértelműen a csalódások közé sorolható, hogy minden olyan lépés, amely a kisebbségi jogok törvénybe iktatását eredményezte, külső ráhatás nyomán született. 1989 óta egyetlen hatalmon levő román politikai párt sem kezdeményezett önszántából, az oly sokat hangoztatott Európa iránti elkötelezettségéből fakadóan olyan jogszabályt, döntést, amely pozitívan befolyásolta volna a magyarság helyzetét. Az a tény, hogy mégis születtek ilyen jogi normák és határozatok, kizárólag két dolognak köszönhető: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti jelenlétének, az ebből adódó bukaresti politikai alkuknak, valamint a nemzetközi közösség nyomásának. Hogy az RMDSZ kompromisszumai mire voltak elegendők, láthatjuk. Önálló állami magyar egyetemre, autonómiára már nem futotta belőlük. A hatalomba egyre inkább beágyazódó szövetség alkulehetőségeit ma többnyire a pozíciószerzés emészti fel. Ebben a politikai környezetben fordul Románia az uniós csatlakozás célegyenesébe. A tizennégy év alatt felhalmozódott tapasztalatok értelmében Bukarestet most, az EU kapujában kell rávenni arra, hogy gyakorlatban is teljesítse azt, amit egyébként a nemzetközi dokumentumok elvárnak tőle. A koppenhágai kritériumokként emlegetett feltételek szerint a jelölt államnak egyebek mellett stabilan működő demokratikus intézményrendszerrel kell bírnia, amely garantálja a jogállam és az emberi jogok tényleges érvényesülését, biztosítja a kisebbségek védelmét, jogaik tiszteletben tartását. A választási törvény antidemokratikus módosítása vagy az autonómia merev elutasítása, mi több, az önrendelkezés követelőinek üldözése nem a jó irányba mutat. Ennek tudatosítása Brüsszel részéről megkezdődött. Az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó néppárt ma már tisztán látja a romániai helyzetet, s az annak javítása érdekében történő határozott fellépése aligha fog váratni magára, ellentétben a posztkommunista román hatalom őszi választási sikeréért szorító budapesti kormány tartalom nélküli mosolydiplomáciájával. Mint az a most zárult tusnádfürdői szabadegyetemen is kiderült, a román ellenzék vezető politikusai értik, megértik a magyar jobboldal, az erdélyi magyarság törekvéseit, amelyek nem valami ellen, hanem egy európai célkitűzés mellett fogalmazódtak meg. Mozgalmas évek előtt áll Románia. Óra indul, szurkolunk! ■ PATAKY István Hajrá, Románia! Különösebb figyelmet ugyan eddig még nem váltott ki a közvélemény részéről az MSZP baloldalán megindult mozgolódás, de a szerveződő „reformplatform” első dokumentumai - Gazsó Ferenc, Tabajdi Csaba, Sipos József felvetései - a párton belüli, még inkább az azon kívüli bírálóktól már begyűjtötték az első stigmatizáló jelzőket (népi dal, harmadik utas, újkommunista). Valójában e pillanatban még eldönthetetlen a külső szemlélő számára, mire is megy ki a játék, mennyire kell komolyan venni a színre lépő pártellenzéket? Lázadásról van-e szó, vagy helyezkedésről? Alternatívakeresésről, netán a pártelnök-választási harc egyik fejezetéről? A dolgok pillanatnyi állása szerint a szóban forgó kezdeményezésből szinte bármi lehet. Nagyon is elképzelhető például, hogy a mostani platformszerveződés múló és feledhető epizódnak bizonyul majd a hatalmi torta újraosztásáért vívott személyi harcban - volt már ilyen az MSZP-kongresszusokat megelőző hónapokban elégszer. De mi van akkor, ha ezúttal mégis valami más rendező elv szerint működik a tanácskozásról tanácskozásra mind nagyobb eltökéltséget, radikalizmust tanúsító tömörülés? Ha a csoport mozgatóit nem a személyi, hanem a pártpolitikai súlypontok átrendezése érdekli elsősorban? Természetesen e kérdésre sincs még érdemi válasz. Nem zárható ki azonban, hogy a párt mostani zilált belső helyzetében egy ilyen kísérlet valóságos kataklizmákat vált ki. A júniusi EU-választási kudarc nyomán mind nyilvánvalóbb a zavar és az elégedetlenség az MSZP alsó szintjein és szavazótáborában. A Medgyessy-Kovács duó maszatolási próbálkozásai után a reformerek mostani dolgozatai - főleg Tabajdi téziseijelentik az első komoly szembesülést a baloldali választási vereség okaival és várható következményeivel. Ez az értékelés alapvonásaiban megegyezik az urnáktól távolmaradt baloldali szavazóréteg benyomásaival. Ez a milliós tábor ugyanis mérges és elkeseredett, úgy Lázadók vagy helyezkedők? Tabajdi Csaba érzi, hogy a Medgyessy-kormány a „nemzeti centrum” bűvöletében árnyékban hagyta a párt kitartó híveinek vágyait, igényeit. Ez a tradicionális baloldali, főleg városi „panelproli” réteg (amelyre ráadásul most már Orbán is kivetette a hálóját) persze többet várna el, mint annak egyszerű kimondását, hogy az MSZP válságban van, vagy hogy az eddigi kormánypolitika nem vezet sehová. Politikai és személyi alternatívák, de legalábbis az érdemi korrekció szándékának hiteles felmutatására tartana igényt annak a politikai erőnek a részéről, amelyre választásról választásra voksol. Ilyen alternatívát viszont a Gazsó-Tabajdi-féle reformerek - legalábbis személyi vonatkozásokban - nem kínálnak. Vajon miért nem próbálkoznak a bizonyos vonatkozásokban igencsak merész reformerek Medgyessy Péter személyi pozícióit gyengíteni - még annak ellenére sem, hogy a kormányfő összteljesítményét kétségkívül elégtelennek ítélik, sőt a választási kudarc fő okát is a gyenge kormányzásban jelölik meg? Nos, valószínűleg azért nem bántják különösebben a reformerek a miniszterelnököt, mert úgy vélik, hogy rajta kívül jelenleg (még?) nincs másik nyúl az MSZP-s cilinderben. Ahogy az lenni szokott, mindenki számára elfogadható, képességek tekintete-NÉPSZABADSÁG ben kimagaslónak tartható, karaktert felmutató utód hiánycikk a baloldali mezőnyben. Ezért aztán a pártcentrum adott esetben könnyen rá is sütheti majd a „lázadókra”, hogy valójában sértett, perifériára sodródó emberek meddő és a pártegységet veszélyeztető elégedetlenségéről, ambícióiról van csupán szó. A platformnak tehát szinte egyedüli esélye, hogy dokumentumaival, nyilatkozataival igen rövid időn belül sikerül elérnie a közvélemény és a pártbázis ingerküszöbét. Egyáltalán nem biztos, hogy eleve le kellene írni őket, vagy hogy törekvésük reménytelen a kialakult helyzetben. Hiszen a baloldal apátiába süppedt tábora hívó szóra vár. a KISS Tibor