Magyar Szó, 2004. augusztus (61. évfolyam, 179-204. szám)

2004-08-13 / 189. szám

6 KÖZÉLETÜNK kozeletunk@magyar­szo .co.yu Mm Sió A szépségválasztásunk döntőjére beju­tott 16 lányt kérjük, hogy augusztus 15-én vasárnap délután két órakor jelenjen meg a magyarkanizsai strandon felállított színpadnál, ahol Sava Vujačić koreográ­fus várja őket. Ő fogja megtanítani a hölgyket, hogyan kell manökenek módjá­ra elkápráztatni a közönséget, de elsősor­ban a zsűrit. A tánclépések, a kifutón való felvonulás elsajátítása közben Oros And­rás fotóriporterünk fürdőruhás képeket készít a lányokról. Ezúttal szeretnénk fel­hívni a döntőbe bekerült 16 lány figyel­mét, hogy azt a fürdőruhát, amelyet a pa­­licsi selejtezőn a Magyar Szótól kaptak ajándékba, feltétlen hozzák magukkal a magyarkanizsai döntőre, mert csak ab­ban léphetnek fel. Amikor a magyarkani­zsai strandon befejezik a lányok az előké­születeket, a Creative Stúdió munkatársai Gunics Krisztina és Szántó Mónika sminkmesterek, valamint Kothenc Éva fodrász veszi kezelésbe őket, csinosítják majd az esti fellépéshez. A versenyzőket emlékeztetni szeret­nénk, hogy a szépségkirálynő jutalma 10 napos két személyre szóló nyaralás lesz, az eredeti elképzelés szerint a törökorszá­gi Kushadashiba, de mivel az utóbbi idő­ben terrorista cselekményektől tartanak Törökországban, így az utazási iroda az ügyfelek kérésére módosította az utazáso­kat, úgyhogy bulgáriai nyaralás lesz a ju­talom. Az üdülés szeptember 14-étől 25-éig tart. A szépek szépe 300 euró értékű menyasszonyi ruhát kap a szabadkai Lady Shoptól, amelyet akkor vehet majd igény­be, amikor férjhez megy. Értékes ékszer- és Oriflame-csomag lesz még a jutalma. Az első udvarhölgy kétszemélyes prčanji nyaralást kap a montenegrói tengerpar­ton, ahol kísérőjével együtt szeptember 9-étől 19-éig nyaralhat. A szabadkai Lady Shoptól kétszáz euró értékű menyasszo­nyi ruha lesz a jutalma, valamint ékszert és kozmetikai csomagot is kap. A harma­dik helyezett kétszemélyes hajóutazást nyer Budapesttől Esztegomig, amelyen szeptember 17-től 19-éig vesz részt. Ő a Lady Shoptól 100 euró értékben me­nyasszonyi ruhát kölcsönözhet ki. Termé­szetesen ő is kap ékszert és Oriflame-cso­­magot. A zsűri által legszebb mosolyának és legfotogenikusabbnak tartott hölgyei egyszemélyes hétnapos montenegrói üdülést nyernek, és ők is kapnak ékszert, valamint kozmetikai csomagot. Az olva­sók által SMS-szavazatok útján első há­rom helyet elért hölgyeknek ugyanolyan nyaralás a jutalmuk, mint a zsűri által ki­választott első három helyezettnek. A ma­gyarkanizsai gálán a zsűri a következő fe­­lállítása lesz: Balla Lajos, Magyarkanizsa polgármestere, a zsűri elöke, Kucsera Géza, Szabadka polgármestere, Mihók Rudolf, a Magyar Szó igazgatója, Siflis Zoltán rendező, Hoffmann Artúr opera­tőr, Ifjú Gábor független fotóművész, Va­­nyúr Erika, a Magyar Szó Strandszépe-vá­­lasztás tavalyi szépségkirálynője Sava Vu­­jačic­ koreográfus, Tanja Popovic, az Újvi­déki Televízió szerkesztőnője, a Vajdaság Szépe választás szelektora, és Hevesi Ta­más magyarországi énekes. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az SMS-szavazatokat ma két óráig fogadjuk, s az összegezett eredményt a magyarkani­zsai gálán ismertetjük. A döntőről a Ma­gyar Szó keddi számában képes riportban fogunk beszámolni, s ekkor jelentetjük meg lapunkban az SMS-szavazás eredmé­nyét, a sorsolás eredményét, azaz azt, hogy a közönség közül ki nyerte meg a konyhabútort, a házimozirendszert és a színes televíziót STRANDSZÉPE 2004 Vasárnap gála Magyarkanizsán Hevesi Tamás ismert magyarországi énekes szórakoztatja a közönséget - Sok meglepetés is várható HEVESI TflMflS STRANDSZÉPE_______________SMS 1. Horváth Katalin (21)............MIS 1 2. Katona Marianna (13)..........MIS 2 3. Virág Anikó (7).................MIS 3 4. Lengyel Leontina...............MIS 4 5. Turi Tímea (40)................MIS 5 6. Farkas Krisztina (2).............MIS 6 7. Ladócki Hermina (3)...........MIS 7 8. Mátity Izabella (21).............MIS 8 9. Bús Boglárka...................MIS 9 10. Gere Zsíros Petra (78).........MIS 10 11. Balunovity Andrea (1).........MIS 11 12. Hindicki Györgyi (6)...........MIS 12 13. Fábián Mónika (28)...........MIS 13 14. Szabó Barancs Natália (64)....MIS 14 15. Dózsas Zsuzsanna (12).........MIS 15 16. Tóth Regina (versenyen kívül).....MIS 16 17. Sándor Weigner Kornélia (56).. MIS 17 STRANDSZÉPE_______________SMS 18. Gyorgyevity Tijana (112)........MIS 18 19. Török Mónika.....................MIS 19 20. Szabó Éva..........................MIS 20 21. Bata Tünde (27)...................MIS 21 22. Kovács Klára.......................MIS 22 23. Nagy Tímea........................MIS 23 24. Movics Nikoletta (5)..........MIS 24 25. Boros Orsolya (6)..................MIS 25 26. Nagy Mónika (4)..................MIS 26 27. Ágó Anita (103)....................MIS 27 28. Bogdanovic Natália (41)........MIS 28 29. Szlávnics Emese (26)...........MIS 29 30. Koncz Marianna (16)...........MIS 30 31. Vincer Klaudia (3)..............MIS 31 32. Pásztor Andrea (5).............MIS 32 33. Pozsár Anita (36)..................MIS 33 OPEN FUN PACSÉRON Nemzetközi labdarúgó-iskola A héten több vajdasági település fut­­ballreménysége kapcsolódott be a Dánia, Svédország, Finnország, Norvégia és az UEFA által támogatott nyári labdarúgó­iskola programjába. A ma záruló találko­zóra Macedóniából és Horvátországból érkezett egy-egy 30 fős csapat, és hozzá­juk csatlakoztak az idevalósi gyerekek. A vendégeket a táborban részvevő bajsai, kishegyesi, bácsfeketehegyi, szikicsi és pa­­cséri társaiknál helyezték el. A délelőttök edzéssel, sportjátékokkal teltek, délutá­nonként pedig az említett falvak pionír­csapatával mérték össze erejüket a ven­dégcsapatok.­A több mint 200, a kilencvenes évek elején született fiú és lány számára a sport mellett az új barátságok születése is nagy élményt jelentett. Fényképeink a pacséri barátságos mérkőzések szünetében készültek. A fel­sőn a macedón szurkolótábor látható, az alsón a horvát csapat. n­ hg Hogyan szavazzunk SMS-sel? Érkeznek olvasóink SMS-szavazatai az általuk legszebbnek talált lányra. Szava­zataikat ma délután 2 óráig fogadjuk. A 063-as és a 064-es hálózaton lehet elkül­deni a 4646-os számra, a következő for­mában: először a MIS szót kell beírni, majd szóköz után az Önök által kiválasz­tott lány sorszámát tüntessék fel. Minden SMS-szavazat 36 dinárba kerül (30 dinár plusz a forgalmi adó), ha nem rendel­keznek ennyi felhasználói idővel a feltöl­tőkártyájukon, a szavazat nem lesz érvé­nyes. Érdemes tudni, hogy az SMS-szava­­zatok alapján kiválasztott három leg­szebb lány ugyanolyan nyereményekben részesül, mint a zsűri által megválasztott szépségkirálynő és udvarhölgyei. Felhívjuk az olvasók figyelmét, hogy az SMS-szavazatot leadók között is érté­kes nyereményeket sorsolunk ki. A fő­nyeremény Orbitek szobakerékpár, vi­gaszdíjként pedig 6 digitális Citizen SR 260-as kalkulátor talál majd gazdára. 2004. augusztus 13., péntek Apróhirdetések a Telekomról és a Mobtelról Szeretnénk felhívni az Olvasó figyelmét, hogy SMS-ben is feladhatja apróhirde­tését, a 064-es és a 063-as hálózatról is! Ingyenes apróhirdetésünk eddig sem volt ingyenes, hiszen ahhoz, hogy viszontlássa hirdetését az újságban, meg kellett ven­nie a lapot, ki kellett töltenie a szelvényt és postán visszaküldeni, ami szintén pénz­be került. Az ingyenes apróhirdetés tehát több mint 30 dinárba került, meg némi utánajárással járt. Természetesen továbbra is fogadjuk a postán érkező apróhirdetéseket is. Azok­nak pedig, akik rendelkeznek mobiltelefonnal és 064-es vagy 063-as hálózattal, egy kicsit egyszerűbbé tesszük az apróhirdetés feladását. A 4646-os számra küldheti el a 160 karakternél nem hosszabb apróhirdetést (kb. 10 szó), méghozzá az alábbi módon: írja be a HÍR betűket, szóköz, és utána jöhet a hirdetés szövege (ékezet nélküli betűkkel). Az SMS ára 30 dinár + adó, tehát ugyanannyiba kerül, mint a hagyományos in­gyenes apróhirdetés, ráadásul jóval kényelmesebb. Ha 12 óráig elküldi hirdetését, azt már másnap megjelentetjük az újságban. Ajánlatunk a csütörtöki és a hétvégi számra nem vonatkozik. Együttműködő partnereink: Telekom Srbija Ingyenes apróhirdetések * Újvidéken, a Telepen szoba kiadó két egyete­mistának, külön bejárat, konyha-, fürdőszoba-hasz­nálattal. Tel.: 021/503-166. * Újvidéken szoba kiadó egy egyetemista részé­re, fürdőszoba-, konyha -használattal. Tel.: 021/372-363. * Újvidéken kétszobás lakásba egyetemista lá­nyok egy lakótársnőt keresnek. Érdeklődni a 063/7794-206-os mobiltelefonon. * Zentán, közel a központhoz családi ház, a Pá­­nában víkendház gyümölcsössel eladó. Érdeklődni a 024/811-143-as telefonon szombaton és vasárnap. * 3001 mélyhűtő (100), 3 kW-os Cer termokály­­ha (60), villany/gáztűzhely (40), gáztűzhely (25), örökégő kályha (40), mosógép (50) eladó. Tel.: 024/8134­13. * Magyarkanizsa központjában irodának vagy üzletnek megfelelő helyiség kiadó. Tel.: 063/560- 978,024/876-016. * Új-zélandi vörös nyulak sampion győztes szü­lőktől, tetováltak, oltva vannak, külföldi vérvonal, 30 év tradíció, mestertenyésztő. Tel.: 024/525-287. * Óbecsén régebbi ház eladó az Október 8. u. 14. szám alatt, a vasútállomással szemben, elcserél­hető lakásért is. Alkalmas kisiparosnak is. Tel.: 021/815-577. * Hosszú, bordűrös 38-as menyasszonyi ruha 95 euróért, ugyanott megőrzött, márkás, többfunkciós babakocsi 105 euróért eladó. Tel.: 063/72­71-948. * Eladó benzines fűnyíró, 200­1 vashordók és egy háromfázisú villanymotor 0,37 kW 2820 fordu­lat. Tel.: 024/576-912,064/614-78-25. * Martonoson eladó villanyvarrógép, 500 kg-os mázsa és 5001 mélyhűtő. Tel.: 024/8804­ 25. * Martonoson háromszobás ház, közel a köz­ponthoz eladó, és hanglemezek a 80-as évek tánc­­dalfesztiváljairól. Tel.: 024/8804­ 25. * Szabadkán szoba kiadó két diáklány részére fürdőszoba- és konyhahasználattal, közel a gimnázi­umhoz. Tel: 024/35-530,064/240-66-57. * Ház eladó Topolyán a Sinkovics József utca 12 szám alatt. Tel.: 021/504-120,024/714-227. * Szabadkán kiadó összkomfortos családi ház. Tel.: 024/577-318. * Bérbe adó vagy eladó egy rövid bécsi kis zon­gora, kiváló állapotban, eladó egy gáztűzhely és két íróasztal, babakocsi sötétzöld mackómintával, fém­vázas Chicco etetőszék, hozzávalókkal. Tel.: 024/876611. * 32 kW-os Ferrotherm selnicai kazán közpon­­ti fűtéshez, 400-as, 800-as és 1200-as Cer­čaćaki Fen­­coler (radiátor+ventilátor) fűtőtestek. Tel.: 024/41- 788. * Nagybecskereken (Zrenjaninban) szoba kia­dó két diáklány részére. Tel.: 023/45-931. * Eladó 2500 literes üzemanyagtartály 250 eu­róért és mosogatószekrény (dupla). Tel.: 024/715- 104. * Nem használt, új földgáz kazán, 18 WK. Tel. 021/548-514. * Szabadkán kézi villany-masszázsgép AEG (50 euró), monofázisú áramóra (25 euró), egysoros asz­tali kötőgépet elcserélnek Bagat kofferos varrógé­pért, vagy magnósrádióért. Tel.: 063/580-739. * Szabadkán két üzemképes porszívó (1500 Din/db), válltömések (7 Din/db), sörös, boros, csavaros üvegek (7 Din/pár), teniszütő, áramóra. Tel.: 063/580-739. * Szabadkán kétszobás udvari lakás (házrész a tejpiacnál) városi vízvezetékkel, magas tetőtérrel (ráépítés-beépítés lehetséges) vagy elcserélhető la­­kásért-házért a központban. Tel.: 063/580-739. * Kelebián (Csávoly) sürgősen három kapu be­kerített kert kúttá­, vagy kedvező feltételekkel hosszabb időre kibérelhető Majdán közelében 2 km-re az országhatártól. Tel.: 063/580-739. * Szabadtón 5-6 órás udvari munkáért építke­zési anyag szortírozás körül (2 napig) ruhaneműt adnék. Eladó válltömés 7 Din­pátia. Tel.: 063/580- 739. * A fényképezéssel pénzt lehet keresni. Eladó fényképezési berendezés. Ha nem tudja kidolgozni megtanítom. Eladó keskenyfilmes mozifelvevőgép hangosvetítővel, muzeális értékű. Eladó 300 diná­ros ESPERANTO postabélyeg. Eladó tévéantenna szakkönyv, németről fordítva. Tel.: 021/704-684. * Eladó bélyegezett postabélyeg az egész világ­ról. Van közöttük nagyon drága darab. Vennék TRIESTI zóna­i leveleket Eladó kézi fűkaszáló, né­met gyártmányú. Tel.: 021/704­684. * Lemezpolcok (2 euró/db), videorekorder 4 fejes (50), új sifrás aktatáska (40), hi-fi kazettás ra­dio (50) vagy csere többsebességű női kerékpárért, jószágért. Tel.: 024/7534­68,063/8569341, este. *Joga kanapé, lehajtós (60 EUR), villanytűz­hely (50), szőnyegek, tapiszonok, ruhák, ágyhuza­tok vagy ledolgozhatok. Tel.: 024/753­068, 063/8569341, este. * Teleszkópos kőműves emelő (350 eEUR), be­tonkeverő (120), villanymotorok zsalu vibráláshoz, tűvibrátor betonhoz, ledolgozhatok is. Tel.: 024/7534­68,063/8569341, este: * Vízszivattyúk, villany- és benzinmotoros, 14 LE Briggs benzinmotor (75 eu), vibrációs villany­­motorok 100 W-tól 1,1 kW-ig, videorekorder, cse­rélhető is női hegyi (többsebességű) kerékpárért, de ledolgozható is. Tel.: 024/7534­68, 063/85696 4. * Fémből készült nyúlketrec etetővel, hajóval és Fialóládával (90 EUR), üstház kottával (40 eu). Tel.: 024/39-555. * Horgoson a Rade Koncár 71-es számú ház eladó, háromfázisú áram, telefon, központi fűtés, CATV, melléképület és stb. van. Érdeklődni este le­het. Tel. 024/792­190, 063/586435. * Eladó nagy pálmafa és eperpálinka. Tel.: 024/8534­02. * Legalizációs tervek elkészítését vállalom jutá­nyos áron, 1,2 euro/négyzetméter Tel: 063/8106 570 * Régi könyvek, egyházi és az Aradi vértanúk al­buma, fogtechnikai tankönyvek és butángáz palac­kok. Telefon: 024/547-019. * Fruska Gorán 120 négyzetméteres ház mel­lékhelyiségekkel, szőlős, gyümölcsös, áram, víz van. Össz földterület 23 ár. Elcserélném vagy eladnám újvidéki lakásért. Telefon: 064/197-9658. * Nádtető javítására, cseréppel való lefedésére Palicson mestert keresek. Telefon: 063/8569341; 024/756068 este. ­ INGYENES APRÓHIRDETÉS­I Név és cím:......................................................................................... Telefon:................... A hirdetés szövege:­­ A szelvényt levelezőlapra ragasztva, olvashatóan kitöltve küldje be címünkre: Magyar Szó szerkesztősége, 21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1. ■ I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I*

Next