Magyar Szó, 2004. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)
2004-09-07 / 210. szám
2004. szeptember 7., kedd A kormány teljesítse a vállalásokat Orbán Viktor a köztársasági elnöknél A Fidesz világos, egyértelmű felhatalmazás, azaz választások nélkül semmifajta közhatalom gyakorlását nem tudja elképzelni - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn, miután Mádl Ferenc köztársasági elnökkel tárgyalt a miniszterelnök lemondása nyomán kialakult helyzetről. Mint mondta, a Fidesz semmifajta alkuban részt venni nem tud, és nem is akar. Orbán Viktor szerint Magyarország ma kormány, miniszterelnök, hosszú távú megoldást nyújtó biztonságos alkotmányos berendezkedés nélkül van. Hozzátette, hogy a helyzet megoldásában nem tudott segítséget nyújtani a köztársasági elnöknek. Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy megbeszélésükön előrehozott választásokról nem esett szó. A politikus úgy látja, hogy az ország bizonytalan helyzetének felszámolása érdekében a kormánykoalíció pártjai és a köztársasági elnök tehet a legtöbbet. Orbán Viktor hangsúlyozta: 2002-ben Magyarország választópolgárai egy olyan program végrehajtásához adtak bizalmat, amelynek teljesítésére az MSZP-t és az SZDSZ-t kérték fel. Magyarországnak ma nem reformokra, nem harmadik útra, nem felforgatásra, hanem biztonságra, kiszámíthatóságra van szüksége - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke helyzetelemző beszédében, a párt parlamenti frakciójának hétfői tanácskozásán. Véleménye szerint ennek a biztonságnak és kiszámíthatóságnak az a záloga, hogy a kormány végrehajtsa azt, amit 2002-ben vállalt, amire felhatalmazása van a választóktól. Orbán Viktor arra szólította fel a frakció tagjait, hogy a kormányoldaltól következetesen kérjék számon a program végrehajtását. A Fidesz elnöke szerint ma Magyarországon olyan „kormányválsággal tetézett bizonytalanság” van, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa. Mint mondta, ,Azért jutottunk idáig, mert 2002 és 2004 között a mostani kormánykoalíció vagy nem tudta, vagy nem akarta végrehajtani azt a programot, amelynek megvalósításával megbízták” - mondta a pártelnök. Álláspontja szerint, ha megvalósították volna a programot, Medgyessy Péter miniszterelnök nem kényszerült volna idő előtt távozni. A Fidesz elnöke elmondta: a kialakult helyzet megoldását abban látja, ha olyan koalíció alakul, amely képes arra, hogy a 2002-ben tett vállalásokat teljesítse. Orbán Viktor közölte: azt kívánja, hogy a kormánykoalíció pártjai képesek legyenek olyan kormányt alakítani, amelynek van elegendő elszántsága és képessége a feladat teljesítésére. „Csak így állhat helyre Magyarországon a biztonság” - tette hozzá. A politikus közölte, hogy a Fidesz a program végrehajtásához minden segítséget megad. „Bennünket személyi kérdések nem foglalkoztatnak, de minden olyan kormányzati lépést támogatni fogunk (...), amely a 2002-es választási program végrehajtását szolgálja” - mondta Orbán Viktor. Olyan még nem volt, hogy Magyarországnak egyszerre két miniszterelnöke legyen, az egyik, aki hivatalban van, és a másik, aki helyettesíti. Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra a bizonytalansági tényezőre, hogy nem tudni, születnek-e jelen pillanatban kormánydöntések. A politikus úgy látja, hogy a felszín alatti „mélyszerkezetek világában” a helyzet nem olyan bonyolult. A helyzet kulcsa szerinte az, hogy a Medgyessy-kormány megbukott, mert nem tudta teljesíteni azt a programot, amelyre 2002-ben felhatalmazást kapott, és most jelentkezett a szocialisták másik csoportja, amely megpróbálja ezt a programot valóra váltani. A Fidesz-frakció tagjait arra szólította fel: a következő időszakban a program végrehajtását kérjék számon. A lakiteleki 13-ak az országos választmány vasárnapi határozatának napirendre vételét leszavazták - mondta Herényi Károly a frakcióülést követően újságíróknak hétfőn. Katona Kálmán, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országos elnökségének tagja és Csáky András, az MDF országos választmányának elnöke (jobbról) sajtótájékoztatót tart a párt országos választmányi ülése után .A frakció többsége, a Lakitelek munkacsoport leszavazta, ez azt jelenti, hogy a lakiteleki 13-ak az országos választmány határozatát semmibe vették” - fogalmazott Herényi Károly. Elmondta, hogy a képviselőcsoport ülésének vezetésére Font Sándor frakcióvezető-helyettes kapott megbízást. Az országos választmány vasárnap határozatában bizalmat szavazott Herényi Károly frakcióvezetőnek, és megvonta a bizalmat a frakció öt tagjától, Balsai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László képviselőtől, és nyolc honatyától írásos nyilatkozatot kért, hogy „az MDF politikáját és testületi döntéseit magukra nézve kötelezőnek tartják-e (...)”. Herényi Károly szavai szerint mélyen el kell gondolkodni azon, hogy milyen helyzet alakul ki, ha egy frakció, amely egy végrehajtó testület, a döntéshozó testület határozatait ily mértékben figyelmen kívül hagyja. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kizárások ügyét szóba hozták. Megjegyezte: ha a frakció magára nézve kötelezőnek vette volna az országos választmány határozatát, az egészen más helyzet lett volna. Az MTI magukat megnevezni nem kívánó frakciótagoktól úgy tudja, hogy Gémesi György zárt ülést kért, mert szerinte a személyeket érintő kérdések csak a képviselőkre tartoznak. Dávid Ibolya az ülés közben újságíróknak úgy nyilatkozott: „Nem egyéni képviselők ülnek a T. Házban, olyan értelemben, hogy nem független képviselők, hanem pártháttérrel, és ez bizony többletfelelősséget ró rájuk (...)”. A pártelnök szólt arról is, hogy az ügyrendi bizottság jogértelmezését várják. Hozzátette: „ez a jogértelmezés kívül van a frakció mostani ülésén és hatáskörén is”. Az ügyrendi bizottság hétfőn foglal állást Herényi Károly múlt csütörtöki beadványáról, amelyben írásban jelentette be Szili Katalin házelnöknek, hogy „Balsai István, Font Sándor, Horváth Balázs, Kelemen András és Szászfalvi László a mai napon kizárás miatt nem tagjai az MDF képviselőcsoportjának”. A kizárt öt képviselő nevében Font Sándor ugyancsak levélben fordult az Országgyűlés elnökéhez, amelyben jelezte, házszabálysértőnek tartják a kizárásukkal kapcsolatos eljárást. Font Sándor: a házelnök döntését tudomásul vesszük Font Sándor, az MDF politikájával elégedetlen honatyákból alakult Lakitelek munkacsoport tagja hétfőn reggel egy televíziós interjúban közölte: nem tartják magukra nézve kötelezőnek az MDF országos választmányának hétvégi, a függetlenek közé való átülést kezdeményező döntését, de tudomásul veszik azt, amit Szili Katalin házelnök az Országgyűlés Ügyrendi Bizottságának hétfői határozata alapján kihirdet. ,Az országos választmánynak (...) csak javaslata lehet a frakciókkal kapcsolatban, (...) kizárólag a parlament keretein belül döntik el, hogy ki tartozik valamelyik frakcióhoz, és ki tartozik a függetlenek közé, tehát Szili Katalin házelnöknek kell ezt kihirdetni, amit Szili Katalin kihirdet, azt mi tudomásul fogjuk venni” - jelentette ki Font Sándor a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn. Az MDF országos választmánya vasárnapi ülésén több mint 90 százalékos többséggel bizalmat szavazott Herényi Károly frakcióvezetőnek, ugyanakkor megvonta a bizalmat a korábban a frakcióból Herényi Károly által kizárt Balsai Istvántól, Font Sándortól, Horváth Balázstól, Kelemen Andrástól és Szászfalvi Lászlótól, mert „méltatlanok az MDF képviseletére”, és nem tart igényt az öt politikus tevékenységére a parlamenti frakcióban - mondta Csáky András választmányi elnök Budapesten, a testület zárt ülése utáni sajtótájékoztatón. Herényi Károly csütörtökön Szili Katalin házelnöknek írásban jelentette be, hogy az öt képviselő kizárás miatt nem tagja az MDF frakciójának. Közölte azt is: amennyiben az országos választmány „felülbírálja a döntésemet, akkor frakcióvezetőként az a dolgom, hogy lemondjak tisztségemről”. Pénteken Font Sándort választotta frakcióvezetővé az MDF parlamenti frakciójának 13 tagja, miután 12 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett visszahívták tisztségéből Herényi Károlyt. Szili Katalin házelnök az MDF képviselőcsoportjában történtek miatt hétfőre összehívta az Országgyűlés Ügyrendi Bizottságának ülését. Font Sándor hétfő reggeli nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy a pártok által alkotott parlamenti frakciók alkotmányos tényezők, s a frakciók életét csak az alkotmány, a házszabály, a képviselők jogállásáról szóló törvény szabályozza, tehát a párt választmánya velük kapcsolatban csak javaslatot tehet. „Szili Katalin házelnök asszony nem is hirdette ki azonnal a kizárás kezdeményezését, ma az ügyrendi bizottságnak kell ebben dönteni; (...) amit Szili Katalin kihirdet, azt mi tudomásul fogjuk venni”- hangsúlyozta a Lakitelek munkacsoport szóvivője. Magyarországnak nem reformokra, hanem biztonságra van szüksége Orbán Viktor helyzetelemző beszéde a Fidesz parlamenti frakciójának tanácskozásán FRAKCIÓ KONTRA VÁLASZTMÁNY Elmélyül a megoszlás az MDF-ben A parlamenti csoport nem vette napirendre a választmány határozatát Orbán Mádlnál Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országos elnökségének alelnöke (középen) nyilatkozik a sajtó munkatársainak a párt országos választmányi ülése után, amelyen bizalmat szavaztak Herényi Károly frakcióvezetőnek Ukrajna budapesti nagykövetsége abszurditásnak véli és visszautasítja Németh Zsolt fideszes képviselő, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének múlt heti kijelentéseit, amelyekben kétségbe vonta az ukrajnai parlamenti választások demokratikus jellegét, és az ukrán parlament egyetlen magyar képviselőjével kapcsolatban nemzetbiztonsági kockázatról beszélt. „Határozottan visszautasítjuk az ukrán igazságszolgáltatás döntései jogszerűségének tagadását, az ukrajnai parlamenti választások demokratikus jellegének és azok eredményeinek kétségbe vonását” - tartalmazza az ukrán nagykövetség az MTI-nek hétfőn eljuttatott közleménye. Németh Zsolt sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a beregszászi magyar főiskolának helyet adó épületben szállodát akarnak nyitni, és az ügy kapcsán „felsejlik” Gajdos István neve. A külügyi bizottság fideszes elnöke arról is beszélt, hogy a kárpátaljai magyar képviselő 2002-ben „nyilvánvaló választási csalással” jutott mandátumhoz. A politikus kérdéseket tett fel a magyar kormánynak, amelyek között az is szerepelt: igaz-e, hogy a magyar nemzetbiztonsági szervek jeleztek a kormánynak Gajdos Istvánnal kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatokat, de a kabinet nem volt hajlandó azokat komolyan venni. „Abszurditásnak véljük Németh elnök képviselő úrnak azon feltételezését, miszerint az ukrán parlament egyetlen magyar nemzetiségű képviselője, aki jelentős munkát fejt ki a két ország kapcsolatainak elmélyítése és az ukrajnai magyar kisebbség ügyének előmozdítása érdekében, nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára” - áll Ukrajna budapesti külképviseletének sajtónyilatkozatában. „Nagykövetségünk véleménye szerint Németh úrnak e megnyilatkozásai ellentétesek az országaink közötti hagyományos jó kapcsolatok és a kölcsönös bizalom szellemével” - zárul a közlemény. Visszautasított fideszes vádak Az ukrán nagykövetség reagálása Németh Zsolt kijelentéseire Mmtfie kitekinto@magyarszo.co.yu KITEKINTŐ 3