Magyar Szó, 2004. október (61. évfolyam, 231-256. szám)

2004-10-02 / 232. szám

2004. október 2., 3., szombat-vasárnap Mimi Sió // _ // / muvelodes@magyar-szo.co.yu MŰVELŐDÉS 11 Ha bedobunk egy követ a tóba... Spiró György Csirkefej c. drámája olyan, mint egy görög tragédia - A szabadkai Népszínház magyar társulatának bemutatója előtt Telihay Péter rendezővel beszélgettünk - Azért szerződtünk erre a pályára, mert hisszük, hogy van valamink, amit muszáj odaadnunk: ez a valami az ember­ről szóló alapos, ironikus és mély tudás - vallja Telihay Péter magyarországi rende­ző. Ő állítja színpadra a szabadkai Nép­színház magyar társulatának évadnyitó előadását, Spiró György: Csirkefej című drámáját, amelynek bemutatója vasárnap este lesz a Madran színpadán. Kama Mar­git színésznő jutalomjátéka ez, aki idén egy jelentős jubileumot ünnepel: 55 éve lépett először színpadra. A Csirkefej című tragédiát a rendező nem egy szigorúan realista történetnek látja. Őz a szociológiai közeg helyett in­kább a sors, mint szükségszerű véletlen érdekli.­­ Ez a darab olyan, mint egy görög tragédia, egy helyszínen, egy nap alatt ját­szódik le, pontosabban: elindul és a vég­kifejletig nincs megállás, mint egy őrült expresszvonat fut át a szereplőkön a tör­ténet. Az a legérdekesebb, hogy Spiró György milyen világosan mutatja meg, hogy ha bedobunk egy követ a tóba, ak­kor azok a gyűrűk addig mennek, míg el nem érik a partot. Azaz, ha egy ilyen „kő” bekerül ebbe az udvarba, a bejáratott életszituációkban, akkor zavar támad, ak­kor az elkent sebek felfakadnak, az elfoj­tott idegrendszerek mozgásba jönnek és addig provokálnak, addig ütköznek, amíg a történet el nem jut a tragikus vég­kifejletig. Ebben a darabban a sors úgy munkál, mint egy görög tragédiában. Az életben is, amikor valami megtörténik és visszapergetjük az eseményeket, akkor rájövünk, hogy minden azért volt, hogy ami most bekövetkezett, az megtörtén­jen. A sors ebben nagyon kegyetlen: nem engedi el azt, akit kiválasztott­­, s a Csir­kefej is ennek a kegyetlenségéről szól, iz­galmasan, mint egy krimi. Az az izgalmas benne, hogy hogyan vezetnek az esemé­nyek addig, hogy valaki egyszer csak meg­hal - mondja a darabról. A rendező az előadásban játszó sza­badkai színészek java részét jól ismeri, szinte mindegyiküket látta már korábban a színpadon is, most a próbák során na­gyon jó partne­rei voltak a kö­zös munkában. Ám magával a főszereplővel, Kama Margit­tal most talál­kozott először. - Szédüle­tes színésznőt ismertem meg a személyében, újabb ötletek, előadástervek kavarognak ben­nem vele kapcso­latban - mondja. Telihay Péter a legjelentősebb ma­gyarországi színházakban rendezett, ren­dez, jelenlegi anyaszínháza a szolnoki Szigligeti Színház. A közelmúltban vi­szont a Felvidéken, a komáromi Jókai Színházban volt művészeti vezető, tehát ennek okán is jól ismeri a határon túli magyar színjátszást. - A vajdasági színjátszás nagyon erő-A vasárnap este bemutatásra ke­rülő Csirkefej szereplőgárdája: Vén­asszony - Kama Margit, Tanár - Pé­ter Ferenc, Nő - G. Erdélyi Hermina, Apa - Kovács Frigyes (Pataki Gyűrű­díjas), Anya - Vicéi Natália, Srác - Pálfi Ervin, Haver - Szőke Attila, Törzs - Csernik Árpád, Közeg - Mess Attla, Előadónő - Sziráczky Katalin, Csitri - Pesitz Mónika, Bakfis­­ Fe­renc Ágota. Zene: Matlári Miklós és Lajkó Félix, rendezőasszisztens Szilá­gyi Nándor, díszlet-jelmezterv Kovács Yvett, cseppet nem kedvel: ez a gőgös, korlátolt színházi gondolkodás, amely az alázatnak a legapróbb jelét sem mutatja - pedig e szakmában az alázat az elsődleges. A Csirkefejet követően Závada Pálnak - a Jadviga párnája szerzőjének - az első színművét rendezi majd, az Othellót. Ha Szabadkáról kellene egy drámát rendeznie, milyen lenne? - szegeztük ne­ki a kérdést. Válasza szerint szerepelne benne az az összetett kérdéskör, amit kö­zép-európaiságnak neveznek, szólna az identitásról, a tradíciókról, arról a re­ménytelenül kiküszöbölhetetlen feszült­ségről, ami a közép-európai népeket összeköti.­­ Fájdalmas lenne és ugyanakkor re­ményteli, nyilvánvalóan valami „csáb­­kézás”. Valami ködön túli, bódult álla­pot az, ami ezt a várost jellemzi. Szere­tem ezt a korzót, amiben van valami ér­zéki - mondja, miközben ajadran tera­száról a korzón zajló, az esti órákra jel­lemző nyüzsgést figyeljük. - Csáth egyetlen színművét, a Janikát még a fő­iskolán egy vizsgaelőadásként rendez­tem meg, majd filmforgatókönyvet ír­tam Csáth-novellából: ez a Wittman fiú, amely sikeres film lett. A Wittman fiúk sem szól másról, mint erről a különös fülledtségről, erről az atavisztikus ősi ösztönvilágról, amely ennek a meleg, fülledt időjárású vidéknek a sajátja, amit én annyira szeretek. ■ MIHÁLYI Katalin sen­na­ alapoz a mozgásra, gyan erős teátrális hatásokkal operál - amit én nagyon ked­velek. Kevésbé realista, és a színészekkel nagyon könnyen el lehet menni egy olyan vi­lágba, ami énhozzám nagyon közel áll, s ami a rituálék, a rí­tusok, a kicsit ősibb, szakráli­­sabb, szertartásosabb színházi gondolkodás felé vezet - ma­gyarázza. Szerencsére itt nem tapasztalt olyasmit, amit egy Kama Margit A rendező, aki kedveli a csát­i világot Szüreti mulatságon a verseci műkedvelők A verseci Petőfi Sándor Kultúregyesület a hétvégén baráti látogatást tesz a Kecskeméthez közeli Helvécia nevű településen, a több évre visszatekintő kapcso­latok további elmélyítése érdekében. A verseciek 35 fős amatőr gárdája a helyi szüreti mulatságok keretében szom­baton este másfél órás műsorral kedveskedik a vendéglátó közönségnek. A szoká­sos reggelig tartó ingadozáshoz a talpalávalót a verseci vendégek kilenc tagú egye­­sület zenekara szolgáltatja. Az út, s a műsor szervező-rendezője Lantos Lajos, a művelődési egyesület elnöke. ■ KK ­ Te bárányok gyapjából való Az idén tízéves a tiszaszentmiklósi ne­­mezelőtábor. Ebből az alkalomból a hely­beli Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör - a magyarországi Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a támogatá­sával - pályázattal egybekötött kiállítást hirdetett meg, amelyen részt vehetnek mindazok, akik az elmúlt évtizedben le­galább egy alkalommal jelen voltak a ti­­szaszentmiklósi nyári nemezelőtáborban. A beérkezett munkákat - faliszőnye­geket, használat tárgyakat, játékokat -, valamint a délvidéki nemezsátort, amely az idén kiérdemelte Zenta város legran­gosabb kitüntetését, a Művelődési Ház ki­állítási termében tekinthetik meg az ér­deklődők. Az ünnepélyes, alkalmi műsor­ral egybekötött megnyitó október 5-én (kedden) 18 órakor kezdődik. A tárlat október 15-éig tart nyitva. ■ (Tha) Ma is Pillanatkép A Zentai Színtársulat csütörtökön be­mutatott Friedrich Dürrenmatt: Pillanat­kép egy bolygóról című komédiáját ma, október 2-án 19.30 órától is megtekint­heti a közönség a helybeli Művelődési Házban. A darab rendezője Vukosavljev Iván, zene: Bakos Árpád. Hazádnak rendületlenül Emlékműsor a muzslyai Petőfi Sándor MME-ben Hazádnak rendületlenül címmel kedden, október 5-én 20 órai kezdettel a muzslyai Petőfi Sándor MME nagy­termében, a nagybecskereki Petőfi MME, a nagybecskereki Vajdasági Módszertani Központ, a muzslyai Szer­vó Mihály Általános Iskola és a muzs­lyai Petőfi Sándor MME közös szerve­zésében, az 1848-as magyar szabadság­­harcra és az aradi vértanúkra emlékez­nek. A programsorozat keretén belül előadást tart dr. Majdán János, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem történelemtanára, Nagy Zoltán vezeté­sével közreműködik a Dévai Nagy Ka­milla művésznő nevével fémjelzett bu­­dapesti Krónikásének Zeneiskola, az est díszvendége pedig ifj. Lá­zár Vilmos fogathajtó világ­bajnok lesz, aki Lázár Vilmos honvédtábornok, aradi vérta­nú dédunokaöccse. A megemlékezésben a szervezők külön hangsúlyt szeretnének fektetni arra, hogy ez a térség egyedüli a Kárpát-medencében, amely a nagybecskereki születésű Lá­zár Vilmos és az eleméri illeté­kességű Kiss Ernő személyé­ben két honvédtábornokot, aradi vértanút mondhat a ma­gáénak. Másnap, szerdán délelőtt 10 órakor, Lázár Vilmos aradi vértanúra emlékezve koszorút helyeznek el a nagybecskereki székesegyházban, 11 órakor pedig msgr. Huzsvár László megyés püspök Eleméren tart szentmi­sét, amit követően kerül sor a délvidéki magyarság ünnepi megemlékezésének központi rendezvényére. ■ S.Z. Lázár Vilmos Gyermekhét Magyarkanizsán A magyarkanizsai Művészetek Házá­ban október 4-e és 6-a között különleges és ritkán látott gyermekfilmekkel lepik meg a közönséget. Hétfőn 10 és 16 órától a Lakitelki Kistérségi és Kisebbségi Filmfesztivál egyik díjnyertes alkotását, a Szelídvízor­­szágot láthatják a gyermekek. A több évig készült rendkívüli szépségű termé­szetfilm alkotóival is beszélgethetnek az előadás után. Ehhez a műsorhoz kapcso­lódnak még az általános iskolákban ko­rábban tartott hasonló témájú természet­órák és a Lakóhelyem természete c. gyermekrajzverseny, amelynek legjobb alkotásait a Művészetek Háza előtermé­­ben nyitják meg a vetítés előtt, 9.45 óra­kor. Kedden, 10 órától a klasszikus gyer­mekfilm egyik nagyszerű alkotását, a Par­­geau világhírű regényéből Yves Robert ál­tal készített, 1961-ben nagy sikert aratott Gombháború c. francia filmet vetítik. Szerdán 9 és 11 órától a magyar rajz­­filmgyártás remekművét, a méltán világsi­kert aratott, Jankovics Marcell rendezte János vitézt nézhetik meg a gyermekek. A gyermekfilmhetet a Caesa OMI szervezte a J. J. Zmaj Általános Iskola tá­mogatásával. A belépés díjtalan. Háromszáz éves az oktatás Óbecsén A Városi Múzeumban egy kiállítással és egy kétnyelvű füzettel emlékeztek meg a jubileumról A három évszázados múlt alapos odafigyelést, tiszteletet paran­csol. Ennyi idő telt el az első iskola létrehozása óta az óbecsei község mai területén. A jubileumi esztendő voltaképpen m­ég tavaly volt, ami­kor egy hevenyészett műsort hoztak össze azzal az ígérettel, hogy a köz­oktatás monográfiája és egy áttekintő kiállítás is összejön. Nos, ez az idén szeptemberre született meg. Megkésve bár, de elkészült az első két­száz évet feldolgozó kétnyelvű füzet, Jovan D. Meduric múzeumi kusz­­tosz munkája. A múzeumban megnyílt a több száz tárgyat, okmányt, fényképet és más anyagot felölelő kiállítás is, amely nyilvánvalóan csak kis betekintést nyújthat mindabba, ami a három évszázad okta­tására vonatkozik a Tisza menti községben. A füzetbemutatón és kiállítás megnyitón Weisenbeck József nyu­galmazott tanár nem véletlenül mondta: „ Természetesen ez a kiállítás nem mutathatja be az iskoláztatás egészét a kezdettől a mai napig, nem is ez a célja. Inkább csak nosztalgikus érzéseket keltő tárgyakat láthatnak elsősorban az idősebb látogatók, amelyek láttán maguk is elcsodálkoztak: „nos, hát ilyen is volt?". Én is ilyen szem­mel írtam valamikor. Az újabb nemzedék, a XXI. században a számítógépes világ csodáira tágult szemekkel néz és morfondí­rozik: nahát, ilyenen is lehetett ülni, írni, rajzolni... Elmentek a mesterek, eltűntek a régi iskolaépületek, bennük az öreg, ósdi, meg­kopott padokkal, iskolatáblákkal. Erre em­lékeztet valamicskét ez a kiállítás - szögez­te le Weisenbeck. Az oktatás évszázadait felölelő, alig 50 oldalas füzetecske volta­képpen csak villanásnyi betekintést nyújt az iskolák történetébe. Hogy­isne, amikor magukról a nevezett iskolákról - amelyeknek java része már nincs is meg -, akár több száz oldalon lehetne beszámolni. Íme a füzetből néhány vitathatatlan tény és adat. Óbecsén, amely­nek első írásos említése 1091-ből származik, először 1703-ban említik a szerb elemi népi iskolát. De arról, hogy az oktatás már korábban is fog­lalkoztatta az akkoriakat, számos utalás maradt fenn. Az első iskola voltaképpen a templom mellett jött létre, és az oktatók papok voltak. Pé­­terrévén és Bácsföldváron is ebből az évből származik az iskola létreho­zására vonatkozó első adat. A római katolikus magyar iskola a magya­rok újratelepítése után 1765-ben nyílt meg és az első kántortanító, aki még harangozó is volt, Majer István. Péter révén 1773-ban indult be a magyar nyelvű iskola és Kondorai János volt az első tanítómester. Bács­földváron a magyar népiskola pedig 1806-ban indult. Az első szakképzett tanítók 1783-tól Újfalusi István majd Radics György. A szerb elemi iskola első szakképzett tanítói között 1798-ból Jovan Zivanović neve maradt és Joakim Vujic színházi író neve is­mert. Magyar vonalon 1862-től tanítók közül Balaton János és Géza valamint Karácsonyi János neve cseng ma is ismerősen, majd a XX. elejétől Péterrévén tan­ított Balázs Árpád festő is. A pravoszláv és a magyar iskolák mellett 1858-tól az óbecsi zsi­dó egyházközösségnek is volt elemi iskolája. Bácsföldváron 1901-től 1904-ig működött a zsidó iskola 1-től 4-ik osztályig. Voltak úgynevezett ismétlő, vasárnapi iskolák. Az 1880-tól bein­dult az óbecsei Ipari Iskola, amely az 1888/89-es tanévben lett teljes négyéves. 1894-ben beindult a hatosztályos polgári fiúiskola. Ugyanebben az évben egy ma­gántársaság négyosztályos polgári leányis­kolát is indított. A füzetben néhány szemelvény található a néhai iskolák tanulóinak számarányáról, az óraszámokról, a tantárgyakról és arról, hogy már a XIX. században az iskolákat is­kolaszékek irányították, amelyekbe az akkori közélet neves személyiségei kaptak helyet. Az oktatás jelentőségét, amely Óbecsén immár három évszázados múltra tekinthet vissza, egy a füzet elején közölt Platóntól származó idézettel hangsúlyozzák. „Az állam nem sok kárát látja, ha a cipész nem ért a mesterségé­hez, legfeljebb az athéniek járnak rossz szandálban. De ha a nevelők végzik rosszul a dolgukat, egész nemzedékek válnak tudatlanná és gyarlóvá, ez pedig tönkreteszi a hazát. ” Megszívlelendő nemde? A kis füzetecskéből viszont azt is ki lehet olvasni, hogy bizony ezek a nevelők kezdettől fogva nem tartoztak ép­pen a legjobban javadalmazottak közé, így van a máig. ■ LAJBER György A régi felvételek emlékeket ébresztenek

Next