Magyar Szó, 2004. október (61. évfolyam, 231-256. szám)
2004-10-23 / 250. szám
2004. október 23., 24., szombat-vasárnap NlumStó kulfold@magyar-szo.co.yu KÜLFÖLD 3 Washington, okt. 22. Előfordulhat, hogy az elnökválasztás sorsa ismét csak néhány száz szavazaton múlik majd az immár 295 milliós Egyesült Államokban. És lehet, hogy a szövetségi választási játékszabályok következtében ismét nem az győz, aki az összes leadott szavazat többségét kapja (mint emlékezetes, Al Gore akkori alelnök 2000 novemberében félmillióval több szavazatot gyűjtött össze, mint George Bush, de a floridai számlálási rendellenességek legfelsőbb bírósági megakadályozása következtében annak az államnak az elektori szavazataival Bush lett az elnök). Az amerikai választók milliói az idén lehetetlen feladat elé állították mind a jelölteket, mind a szakértőket éles megosztottságukkal, illetve határozatlanságukkal. A kéttucatnyi ismertebb közvélemény-kutatási intézet többsége vagy teljes döntetlent mutat immár hetek óta Bush elnök és kihívója, John Kerry demokrata szenátor között, vagy mindössze 1-2 százaléknyi előnyt az egyik vagy a másik oldalon. Csak egy-két olyan felmérés van, amely döntő előnyt lát az egyik vagy a másik oldalon: a CNN hírtelevízió, a USA Today napilap és a Gallup intézet, közös kutatása Bush 8 százalékos előnyét hirdeti, míg az Ipsos iroda és az Associated Press hírügynökség kevésbé publikált adatai szerint Kerry vezet 3 százalékkal. A jelöltek ezért arra a néhány szövetségi államra összpontosítanak, amelyekben egyrészt legszorosabb a verseny, másrészt jelentős számú elektori szavazatot biztosítanak. Ohio, Pennsylvania és Florida a legismertebb „csatatér” államok, ahogyan ezt a kategóriát hagyományosan nevezik az Egyesült Államokban. De még egy tucat ebbe a kategóriába tartozhat, és akármelyikük eldöntheti a végeredményt - végső soron akár egyetlenegy szavazatkülönbséggel is. Így fordulhat elő, hogy az elnökjelöltek - mindkettőjük átítélve ezekre az államokra korlátozódik a szavazás előtti utolsó 10 napban - többször megfordulnak a kétmilliós Nevadában, mint a harmincmilliós Kaliforniában vagy a 22 milliós Texasban. Az utóbbiak közül ugyanis az elsőben garantáltan a demokrata jelölt fog nyerni, a másodikban pedig a republikánus. Arrafelé már tévéreklámokra sincs igazán szükség. Mindezt a történelmi adatokból és a naponta frissített közvélemény-kutatási eredményekből tudja az ország. De vajon mennyire pontosak azok, különösen amikor ennyire megosztott a lakosság a politikai törésvonal mentén? És milyen befolyással van a partnak is nevezhető döntetlen a még mindig határozatlan szavazók végső gombnyomására? Egyes kommentátorok szerint, ha a szavazást ma tartanák, és a leadott voksokat tisztességesen megszámlálnák, akkor szinte biztos, hogy John Kerry lenne az USA következő elnöke. Meglepő, hogy a demokrácia fellegvárában ilyen megállapításokat kénytelenek tenni még tekintélyes szakértők is: ha Amerikában nincs „tisztességes” szavazatszámlálás, akkor ugyan hol várhatnánk ilyet a világon!? Többek között azért merültek fel ezek a kételyek, mert abban az államban, ahol a 2000-es választások során a legkisebb volt a különbség, a Bush elnök öccse által kormányzott Floridában ismét a fekete bőrű szavazók egy részének - ezreinek! - kizárására történnek próbálkozások, és hogy a négy évvel ezelőtt oly sokat vitatott hibás, illetve nehezen megállapítható cédulákat kidobó szavazógépeket vagy nem cserélték fel, vagy újra csak gyanakvást okozó megoldásokat vezettek be. A másik döntő tényező az lehet, hogy hányan járulnak majd - ma már csak képletesen mondhatjuk így - urnák elé, hiszen az Európából ismert, keskeny nyílású dobozokat Amerikában szinte sehol sem használják már. Az egyik jelölt nagyarányú vezetésének túlpublikálása kiváló módszer arra, hogy elbátortalanítsa azokat, akik esetleg a másik félre gondolnak szavazni: ha úgysincs esély a győzelemre, akkor minek fáradjanak... Ennek a mesterkedésnek az egyik módja az, hogy a közvélemény-kutatások a „valószínű szavazók” véleményét veszik figyelembe. Ezt minden megkérdezett saját megítélése szerint dönti el a kutatás, aminek néha nem sok köze van ahhoz, hogy az emberek jelentős része nem is jegyeztette be magát a szavazók jegyzékébe. A kutatások másik módszere az, amikor csak a bejegyzett szavazók véleményét számítják be: róluk nagyobb mértékben feltételezhető, hogy szavazni is fognak - a többiek szándéka amúgy sem számít, hiszen csak két államban döntheti el valaki az utolsó pillanatban, hogy mégiscsak szavazni akar. Mindenütt másutt hetekkel vagy hónapokkal előre kell jelentkezni. (Az USÁ-ban nem létezik kötelező lakóhelybejelentés vagy személyi igazolvány, tehát az állam nem is készíthet szavazójegyzéket a választópolgár szándékának önkéntes közlése nélkül, hiszen nincsenek naprakész adatai.) A tévévitákon, politikai reklámokon és helyi nagygyűléseken kívül tehát a látszólag független közvélemény-kutatások publikásával is harcolhatnak a felek. A végeredmény egyre kevésbé függ a politikai platformoktól, mint a kampánystratégia sikerétől. ■ PURGER Tibor KI IS VEZET: BUSH VAGY KERRY? Félrevezető felmérések Az amerikai közvélemény-kutatási adatok háttere és túlértékelésük következményei Tudósítónktól A hét elején volt Lukács-nap kapcsán elmondható, hogy az Adriaitenger legnapsütöttebb szigetének tartott közép-dalmáciai Hvaron időjárási vonatkozása is van október 18-ának, Szent Lukács evangélista ünnepének. A szigetlakók Lukács nyarának mondják azt, amit angol nyelvterületen indián nyárnak neveznek, mi meg csak vénasszonyok nyarának, így ízesebb is a címszó, amely alatt az 1894-ben, alig 31 éves korában tüdővészben elhunyt, kora európai irodalmi kultúrájával szorosan együtt élt, a XX. század magyar irodalmát talán a legjobban előkészítő Justh Zsigmondtól (aki gyógyíthatatlan betegsége folytán élni akarta az élet teljességét kultúrában, kalandokban, szerelemben) idézi találóan az értelmező szótár: A levegőt megmegvonalazták a vénasszonyok nyarának finom, pókhálószerű szálai. Az ökölyál egyáltalán nem mediterrán tájjellegű tünemény. Sokkal inkább annak mondható az ilyenkor ősszel gazdagon mézelő, horvát nevén vresak (evé), magyarul talán a vadzán, vagy inkább a tőzegrozmaring, attól függően, hogy a Calluna vulgaris vagy az Andromeda polifolia-e ezeknek a sziklák között pompázó, hódítón illatos apró virágú, örökzöld törpe bokrocskáknak a latin neve. De Lukács, ha nem is mindig napra pontosan - mint ahogyan éppen most is valamennyivel későbbre jelezte a prognózis -, helyi megfigyelések szerint évről évre meghoz egy összefüggő néhány napos ragyogó napsütést ezen a tájon, amikor egyetlen felhőfoszlány sem látható a szemet gyönyörködtetően azúrkék égbolton és a tengervíz hőmérséklete még 21-22 Celsius-fok körüli, amit a helybeliek zöme már nem nagyon tart fürdésre és pőrén sütkérezésre alkalmasnak, de az észak-európai népek, főleg a skandinávok számára nagyon is megfelelő. A szigeten van is egy Szent Lukácsnak szentelt templomocska Jelsa városka közelében, ahol tavaly nyár óta magyar tulajdonban van a helység minden szállodája, és egy helyi panorámakamera révén valamelyik televízió műsorán időről időre egyenes adásban is láthatók a Hvar szigeti időjárási viszonyok. A pogány családban született, Antiochiában felnőtt, megtérése előtt orvosként is működő Szent Lukács evangélista megtérése után Pál apostol kísérője volt, és az egyház életének kezdeteit Pál első római tartózkodásáig az Apostolok cselekedeteiben beszélte el. Szent Pál halála után Szent Lukács az egyik hagyomány szerint Dalmáciában és Galliában (más hagyományok szerint Akhaiában és Egyiptomban) hirdette az evangéliumot, és talán az előbbiből van a közte és a dalmáciai időjárás közötti összefüggés. A kelet egyházban mint orvost és mint festőt is tisztelik, aki megörökítette a Szűzanya képét. Az eredetinek tartott, a konstantinápolyi Hodogon-kolostorban (amelynek szerzetesei vak zarándokokat kalauzoltak) őrzött Szűz Mária-kép 1453- ban elpusztult, de számtalan másolata van. A leghíresebbek egyike a római Sta Maria Maggiore-bazilikában látható. Szent Lukácsot védőszentjüknek tekintik az aranyművesek, zománcozok, cizellálok, festők, kőfaragók, művészek, orvosok, ötvösök, sebészek, szobrászok, üvegfestők, kórházak és fürdők. Magyarországon az ő nevét viseli a budai Lukács fürdő, valamint a kórház, melyet az irgalmas rend alapított, és az épület homlokzatán Szent Lukács evangélista szobra áll. Ikonográfiai leírások szerint gyakran ábrázolták írás vagy festés közben, olykor papi ruhában, mivel azt is feltételezték, hogy esetleg ószövetségi pap volt, olyan részletesen írt evangéliumában a papi szolgálatról. Lukács evangéliuma protokanonikus újszövetségi könyv, a 3. a szinoptikus evangéliumok sorában. Egy Szent Lukács evangélistára vonatkoztatott rövid olvasmányrészlet a Zsolozsmáskönyv Lukács-napi imádságaiból: „Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartottatok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget. Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az írás szerint, eltemették, és harmadnap feltámadt, ismét az írás szerint.” (1 Kor 15, 1-2a, 3-4) ■ SZ. REMETE Péter Késik a Lukács nyara Az evangélista Hvar szigeti időjárási vonatkozásairól Horvátországi tudósítónktól H •• Összeomolhat-e a világgazdaság? Enyfajta katasztrófával ijesztgetik az emberiséget - erről kell szólnunk most, amikor vasárnap van a 75. évfordulója egy tényleges katasztrófának, a New York-i tőzsdekrachnak. A hidegháború idején egyszerűbb volt a helyzet. Az emberiség csak egy katasztrófától félt: hogy a felhalmozott nukleáris fegyverek letörlik a Föld felszínéről az emberi civilizációt. A nukleáris kataklizma veszélye nem csökkent a hidegháború megszűnésével, hisz 44 ország juthat hamarosan atomfegyver birtokába, köztük több olyan - Észak-Korea, Irán stb. -, amely nyíltan a világ megzsarolására készíti ezt az atombombát. Mind többet emlegetik azt a veszélyt is, hogy terroristák jutnak nukleáris fegyver birtokába. (Nagy-Britanniában nemrég lepleztek le egy terrorista csoportot, amely radiológiai - hagyományos robbanóanyaggal erősen sugárzó mikrorészecskéket szétszóró, egész városokat hosszú időre lakhatatlanná tevő - bombát akart készíteni.) Ezt emlegetik azok is, akik figyelmeztetnek, hogy a Föld diktátorai mind nagyobb veszélyt jelentenek, még inkább azok, akik a szegények és gazdagok háborújától félnek annak alapján, hogy egymilliárd ember mindjobban eltávolodik a másik 5 milliárdtól. Emellett sokat emlegetik a lehetséges természeti katasztrófákat, hogy valamelyik kisbolygó vagy más égitest nekirohan a Földnek és megismétli a katasztrófát, amely a dinoszauruszok végét jelentette; mások a mind gyakoribbá váló árvizek és szélviharok alapján jósolgatnak újabb borzalmakat: hol globális felmelegedéssel, hol új jégkorszakkal ijesztgetik az embereket. A gazdasági katasztrófák emlegetése csak ezután következik. Onnan, hogy az ember a levegő és a víz elszennyezésével lehetetlenné teszi az életet a Földön. Azon át, hogy a tartalékok kimerülnek. (A kőolaj árának mostani emelkedését már a kőolajfogyasztás hihetetlen méretű növekedésével magyarázzák, hisz a fogyasztás már az idén napi 81 millió hordó, és a következő évben napi 2,4 millió hordóval növekszik. Számítgatják, hogy miből hány évre van elegendő mennyiség, például a világ gazdasága szempontjából még mindig fontos arany kitermelése már 8 év múlva egyharmadára esik, és 13 év múlva nem lesz több kibányászható arany.) Addig, hogy a városok hihetetlen felduzzadása (1960-ban csak két városnak volt több mint 10 millió lakosa, ma 18 van, 2015-ben 26 lesz) milyen veszéllyel jár. Egy másik - közvetlenebb - katasztrófán gondolkodnak el sokan most a New York-i „fekete csütörtök” 75. évfordulóján: azon, hogy összeomolhat-e a világgazdaság? Az évforduló ugyanis arra a veszélyre figyelmeztet, hogy milyen fontossá váltak a részvények és a velük való kereskedeleim (a világ tőzsdéin hihetetlen összegű, naponta több mint ezermilliárd dollár értékű forgalmat bonyolítanak le), úgyhogy az egész világ gazdasága papírokra és azok árfolyamára épül. Ezeknek a papíroknak nincs reális értékük, ezer dolog befolyásolja árfolyamukat és ezzel milliók vagyoni helyzetét. A „fekete csütörtökhöz” hasonló krachot ennek az árfolyamnak az egész világot válságba döntő zuhanása válthatja ki. Az első ilyen katasztrófa 1720-ban következett be, amikor a Déltengeri Társaság egész Európában árusított, s az akkor horribilis összegnek számító 500 millió font sterling értékben kibocsátott részvényeiről kiderült, hogy nincs fedezetük, mert minden addigi veszteséget - a vásárlási lázat kihasználva - újabb részvények piacra dobásával fedeztek. És ezek a kisebb-nagyobb megrázkódtatások azóta többször megismétlődtek. A legfrissebb világméretű katasztrófa egy másik októberi napon (1987. október 19- én) játszódott le, amikor kiderült, hogy az 1982-től 1987-ig 300 százalékkal nőtt árfolyamnak nincs tényleges fedezete, és azon a „fekete hétfőn”, mindössze 6 óra alatt valamennyi részvény értékének 22 százalékát elveszítette. Az 1929-es katasztrófa nemcsak azzal került be a történelembe, hogy az árfolyam legnagyobb zuhanása volt (a világ valamennyi részvénye 1933-ig a „fekete csütörtök” előtti árfolyamának átlag 85 százalékát elveszítette), hanem azzal is, hogy ez a tőzsdekrach a világgazdaság eddig legszörnyűbb válságát robbantotta ki. A mai napon két ok miatt fut végig a hideg sok ember hátán a veszélyekbe belegondolva. Az egyik az, hogy a részvényforgalom ma már az egész világot felöleli, és minden országban nemcsak a lakosság jelentős részét képező (az USA-ban 46 százaléknyi) kisrészvényes anyagi helyzetét érinti, hanem szinte a világ minden nyugdíj-, egészségügyi, biztosítási stb. alapja a részvények árfolyamától függ. Márpedig sok országban és sok részvény árfolyama meredeken nő (Brazíliában például az átlagos növekedés tavaly 142 százalékos volt), ami növeli a zuhanás veszélyét. A másik ok pedig az, hogy az emberiség a világ több részén már kemény leckét kapott abból, milyen következménnyel jár a bizalmon alapuló árfolyam zuhanása. (Egy ilyen „helyi krach” már válságba döntötte az ázsiai „kistigriseket”, a vásárlóerő 50 százalékos csökkenésével járt Argentínában stb.) Két ok is az egész világon beláthatatlan következményekkel járó nemzetközi katasztrófát, a világgazdaság hosszabb időre szóló elakadását idézheti elő. Az egyik az amerikai gazdaságba vetett bizalom megingása. Ezekben a napokban a világ minden szakértője azt bizonygatja, hogy a világgazdaság szebb napok előtt áll: Japán és Európa gazdaságának lassulása túl van a mélyponton, és ismét megindult a gyorsulás (Japán az idén gazdaságának 4,4 százalékos növekedésére számít, miután évekig örült, ha legalább az elért szintet tarthatta), az amerikai gazdaság 4,3 százalékkal nő, gyorsul a növekedés Ázsiában (Kína 9 százalékos növekedésre számít), Latin-Amerikában, sőt még Afrikában is, úgyhogy a világ idei növekedése 5 százalékos lesz, amire nem volt példa 1984 óta. De az optimista nyilatkozatok ellenére a világ tele van aggodalommal. Minden ország - különösen Európa - fél attól, hogy elveszíti versenyképességét, és közös félelem, hogy a fogyasztás állandó növekedésére épülő világgazdaság válságba jut, mert a fogyasztás nem növelhető, bekövetkezik a túltermelés. És külön állandó félelem forrása annak tudata, hogy a világgazdaságot csak az amerikai gazdaságba vetett bizalom tartja fenn. Ez a bizalom viszont könnyen meginoghat, és az iraki háború kapcsán meg egyéb okokból táplált Amerika-ellenesség ezt idézheti elő. Elsősorban is abból származhat bizalmi válság, amely a világgazdaság összeomlásához vezethet, hogy valamilyen zavar támad (például a kőolajellátásban támadt fennakadással) a mechanizmusban, amely szavatolja, hogy az USA a világ lakosságának kevesebb mint 5 százalékával a világ erőforrásainak csaknem 30 százalékát használja. Másrészt az vezethet katasztrófához, hogy az amerikai költségvetés 1918 óta tartó, az idén januártól július végéig már 339 milliárd dollárra nőtt (a tavalyinál 40 milliárddal nagyobb) hiánya összeomlással járhat. (Japán és Kína 600 milliárd dollárt tart az amerikai hiány fedezését szolgáló államkötvényekben. Képzeljük el, mi lenne, ha valamilyen okból ezt a pénzt visszakövetelnék.) És mindezen felül van még egy tényező, amely a világgazdaság összeomlásához vezethet. Ma a világgazdaságot Kína hihetetlenül gyors fejlődése és a korlátlannak tűnő kínai befektetések lehetősége tartja mozgásban. Képzeljük el, hogy itt támadhat olyan zavar, amilyen 1998-ban Ázsiában bekövetkezett. BÁLINT István