Magyar Szó, 2004. október (61. évfolyam, 231-256. szám)

2004-10-23 / 250. szám

2004. október 23., 24., szombat-vasárnap NlumStó kulfold@magyar-szo.co.yu KÜLFÖLD 3 Washington, okt. 22. Előfordulhat, hogy az elnökválasztás sorsa ismét csak néhány száz szavazaton múlik majd az immár 295 milliós Egye­sült Államokban. És lehet, hogy a szövet­ségi választási játékszabályok következté­ben ismét nem az győz, aki az összes le­adott szavazat többségét kapja (mint em­lékezetes, Al Gore akkori alelnök 2000 novemberében félmillióval több szavaza­tot gyűjtött össze, mint George Bush, de a floridai számlálási rendellenességek legfelsőbb bírósági megakadályozása kö­vetkeztében annak az államnak az elekto­­ri szavazataival Bush lett az elnök). Az amerikai választók milliói az idén lehetetlen feladat elé állították mind a je­lölteket, mind a szakértőket éles megosz­tottságukkal, illetve határozatlanságuk­kal. A kéttucatnyi ismertebb közvéle­mény-kutatási intézet többsége vagy teljes döntetlent mutat immár hetek óta Bush elnök és kihívója, John Kerry demokrata szenátor között, vagy mindössze 1-2 száza­léknyi előnyt az egyik vagy a másik olda­lon. Csak egy-két olyan felmérés van, amely döntő előnyt lát az egyik vagy a má­sik oldalon: a CNN hírtelevízió, a USA Today napilap és a Gallup intézet, közös kutatása Bush 8 százalékos előnyét hirde­ti, míg az Ipsos iroda és az Associated Press hírügynökség kevésbé publikált adatai szerint Kerry vezet 3 százalékkal. A jelöltek ezért arra a néhány szövet­ségi államra összpontosítanak, amelyek­ben egyrészt legszorosabb a verseny, más­részt jelentős számú elektori szavazatot biztosítanak. Ohio, Pennsylvania és Flori­da a legismertebb „csatatér” államok, ahogyan ezt a kategóriát hagyományosan nevezik az Egyesült Államokban. De még egy tucat ebbe a kategóriába tartozhat, és akármelyikük eldöntheti a végeredményt - végső soron akár egyetlenegy szavazat­különbséggel is. Így fordulhat elő, hogy az elnökjelöl­tek - mindkettőjük átítélve ezekre az ál­lamokra korlátozódik a szavazás előtti utolsó 10 napban - többször megfordul­nak a kétmilliós Nevadában, mint a har­mincmilliós Kaliforniában vagy a 22 mil­liós Texasban. Az utóbbiak közül ugyanis az elsőben garantáltan a demokrata jelölt fog nyerni, a másodikban pedig a repub­likánus. Arrafelé már tévéreklámokra sincs igazán szükség. Mindezt a történelmi adatokból és a naponta frissített közvélemény-kutatási eredményekből tudja az ország. De vajon mennyire pontosak azok, különösen ami­kor ennyire megosztott a lakosság a poli­tikai törésvonal mentén? És milyen befo­lyással van a partnak is nevezhető döntet­len a még mindig határozatlan szavazók végső gombnyomására? Egyes kommentátorok szerint, ha a szavazást ma tartanák, és a leadott vokso­­kat tisztességesen megszámlálnák, akkor szinte biztos, hogy John Kerry lenne az USA következő elnöke. Meglepő, hogy a demokrácia fellegvárában ilyen megálla­pításokat kénytelenek tenni még tekinté­lyes szakértők is: ha Amerikában nincs „tisztességes” szavazatszámlálás, akkor ugyan hol várhatnánk ilyet a világon!? Többek között azért merültek fel ezek a kételyek, mert abban az államban, ahol a 2000-es választások során a legkisebb volt a különbség, a Bush elnök öccse által kormányzott Floridában ismét a fekete bőrű szavazók egy részének - ezreinek! - kizárására történnek próbálkozások, és hogy a négy évvel ezelőtt oly sokat vitatott hibás, illetve nehezen megállapítható cé­dulákat kidobó szavazógépeket vagy nem cserélték fel, vagy újra csak gyanakvást okozó megoldásokat vezettek be. A másik döntő tényező az lehet, hogy há­nyan járulnak majd - ma már csak képletesen mondhatjuk így - urnák elé, hiszen az Euró­pából ismert, keskeny nyílású dobozokat Ame­rikában szinte sehol sem használják már. Az egyik jelölt nagyarányú vezetésé­nek túlpublikálása kiváló módszer arra, hogy elbátortalanítsa azokat, akik esetleg a másik félre gondolnak szavazni: ha úgy­sincs esély a győzelemre, akkor minek fá­radjanak... Ennek a mesterkedésnek az egyik mód­ja az, hogy a közvélemény-kutatások a „való­színű szavazók” véleményét veszik figyelem­be. Ezt minden megkérdezett saját megíté­lése szerint dönti el a kutatás, aminek néha nem sok köze van ahhoz, hogy az emberek jelentős része nem is jegyeztette be magát a szavazók jegyzékébe. A kutatások másik módszere az, amikor csak a bejegyzett szava­zók véleményét számítják be: róluk nagyobb mértékben feltételezhető, hogy szavazni is fognak - a többiek szándéka amúgy sem szá­mít, hiszen csak két államban döntheti el va­laki az utolsó pillanatban, hogy mégiscsak szavazni akar. Mindenütt másutt hetekkel vagy hónapokkal előre kell jelentkezni. (Az USÁ-ban nem létezik kötelező lakóhelybeje­lentés vagy személyi igazolvány, tehát az ál­lam nem is készíthet szavazójegyzéket a vá­lasztópolgár szándékának önkéntes közlése nélkül, hiszen nincsenek naprakész adatai.) A tévévitákon, politikai reklámokon és helyi nagygyűléseken kívül tehát a látszólag független közvélemény-kutatások publiká­­sával is harcolhatnak a felek. A végered­mény egyre kevésbé függ a politikai platfor­moktól, mint a kampánystratégia sikerétől. ■ PURGER Tibor KI IS VEZET: BUSH VAGY KERRY? Félrevezető felmérések Az amerikai közvélemény-kutatási adatok háttere és túlértékelésük következményei Tudósítónktól A hét elején volt Lukács-nap kap­csán elmondható, hogy az Adriai­tenger legnapsütöttebb szigeté­nek tartott közép-dalmáciai Hvaron idő­járási vonatkozása is van október 18-ának, Szent Lukács evangélista ünnepének. A szigetlakók Lukács nyarának mondják azt, amit angol nyelvterületen indián nyárnak neveznek, mi meg csak vénasszo­nyok nyarának, így ízesebb is a címszó, amely alatt az 1894-ben, alig 31 éves korá­ban tüdővészben elhunyt, kora európai irodalmi kultúrájával szorosan együtt élt, a XX. század magyar irodalmát talán a legjobban előkészítő Justh Zsigmondtól (aki gyógyíthatatlan betegsége folytán élni akarta az élet teljességét kultúrában, kalandokban, szerelemben) idézi találó­an az értelmező szótár: A levegőt meg­megvonalazták a vénasszonyok nyarának finom, pókhálószerű szálai. Az ökölyál egyáltalán nem mediter­rán tájjellegű tünemény. Sokkal inkább annak mondható az ilyenkor ősszel gaz­dagon mézelő, horvát nevén vresak (e­v­é), magyarul talán a vadzán, vagy inkább a tőzegrozmaring, attól függően, hogy a Calluna vulgaris vagy az Andromeda poli­­folia-e ezeknek a sziklák között pompázó, hódítón illatos apró virágú, örökzöld tör­pe bokrocskáknak a latin neve. De Lu­kács, ha nem is mindig napra pontosan - mint ahogyan éppen most is valamennyi­vel későbbre jelezte a prognózis -, helyi megfigyelések szerint évről évre meghoz egy összefüggő néhány napos ragyogó napsütést ezen a tájon, amikor egyetlen felhőfoszlány sem látható a szemet gyö­­nyörködtetően azúrkék égbolton és a tengervíz hőmérséklete még 21-22 Celsi­­us-fok körüli, amit a helybeliek zöme már nem nagyon tart fürdésre és pőrén sütké­­rezésre alkalmasnak, de az észak-európai népek, főleg a skandinávok számára na­gyon is megfelelő. A szigeten van is egy Szent Lukácsnak szentelt templomocska Jelsa városka közelében, ahol tavaly nyár óta magyar tulajdonban van a helység minden szállodája, és egy helyi panorá­makamera révén valamelyik televízió mű­során időről időre egyenes adásban is lát­hatók a Hvar szigeti időjárási viszonyok. A pogány családban született, Antioc­­hiában felnőtt, megtérése előtt orvosként is működő Szent Lukács evangélista meg­térése után Pál apostol kísérője volt, és az egyház életének kezdeteit Pál első római tartózkodásáig az Apostolok cselekedete­iben beszélte el. Szent Pál halála után Szent Lukács az egyik hagyomány szerint Dalmáciában és Galliában (más hagyo­mányok szerint Akhaiában és Egyiptom­ban) hirdette az evangéliumot, és talán az előbbiből van a közte és a dalmáciai időjárás közötti összefüggés. A kelet egyházban mint orvost és mint festőt is tisztelik, aki megörökítette a Szűzanya képét. Az eredetinek tartott, a konstantinápolyi Hodogon-kolostorban (amelynek szerzetesei vak zarándokokat kalauzoltak) őrzött Szűz Mária-kép 1453- ban elpusztult, de számtalan másolata van. A leghíresebbek egyike a római Sta Maria Maggiore-bazilikában látható. Szent Lukácsot védőszentjüknek te­­kintik az aranyművesek, zománcozok, ci­zellálok, festők, kőfaragók, művészek, or­vosok, ötvösök, sebészek, szobrászok, üvegfestők, kórházak és fürdők. Magyar­­országon az ő nevét viseli a budai Lukács fürdő, valamint a kórház, melyet az irgal­mas rend alapított, és az épület homlok­zatán Szent Lukács evangélista szobra áll. Ikonográfiai leírások szerint gyakran áb­rázolták írás vagy festés közben, olykor papi ruhában, mivel azt is feltételezték, hogy esetleg ószövetségi pap volt, olyan részletesen írt evangéliumában a papi szolgálatról. Lukács evangéliuma protokanonikus újszövetségi könyv, a 3. a szinoptikus evangéliumok sorában. Egy Szent Lu­kács evangélistára vonatkoztatott rövid olvasmányrészlet a Zsolozsmáskönyv Lu­kács-napi imádságaiból: „Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtá­tok, és szilárdan kitartottatok benne. Ál­tala elnyeritek az üdvösséget. Elsősor­ban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az írás szerint, eltemették, és harmadnap feltámadt, ismét az írás szerint.” (1 Kor 15, 1-2a, 3-4) ■ SZ. REMETE Péter Késik a Lukács nyara Az evangélista Hvar szigeti időjárási vonatkozásairól Horvátországi tudósítónktól H •• Összeomolhat-e a világgazdaság? Enyfajta katasztrófával ijesztgetik az emberiséget - erről kell szólnunk most, amikor vasárnap van a 75. évfordulója egy tényleges katasztrófá­nak, a New York-i tőzsdekrachnak. A hidegháború idején egyszerűbb volt a helyzet. Az emberiség csak egy katasztrófától félt: hogy a felhalmozott nukleáris fegyverek letörlik a Föld felszínéről az emberi civilizációt. A nukleáris kataklizma veszélye nem csökkent a hidegháború megszűnésével, hisz 44 ország juthat hama­rosan atomfegyver birtokába, köztük több olyan - Észak-Korea, Irán stb. -, amely nyíltan a világ megzsarolására készíti ezt az atombombát. Mind többet emlegetik azt a veszélyt is, hogy terroristák jutnak nukleáris fegyver birtokába. (Nagy-Britan­­niában nemrég lepleztek le egy terrorista csoportot, amely radiológiai - hagyomá­nyos robbanóanyaggal erősen sugárzó mikrorészecskéket szétszóró, egész városo­kat hosszú időre lakhatatlanná tevő - bombát akart készíteni.) Ezt emlegetik azok is, akik figyelmeztetnek, hogy a Föld diktátorai mind nagyobb veszélyt jelentenek, még inkább azok, akik a szegények és gazdagok háborújától félnek annak alapján, hogy egymilliárd ember mindjobban eltávolodik a másik 5 milliárdtól. Emellett sokat emlegetik a lehetséges természeti katasztrófákat, hogy valame­lyik kisbolygó vagy más égitest nekirohan a Földnek és megismétli a katasztrófát, amely a dinoszauruszok végét jelentette; mások a mind gyakoribbá váló árvizek és szélviharok alapján jósolgatnak újabb borzalmakat: hol globális felmelegedéssel, hol új jégkorszakkal ijesztgetik az embereket. A gazdasági katasztrófák emlegetése csak ezután következik. Onnan, hogy az ember a levegő és a víz elszennyezésével lehetetlenné teszi az életet a Földön. Azon át, hogy a tartalékok kimerülnek. (A kőolaj árának mostani emelkedését már a kőolajfogyasztás hihetetlen méretű nö­vekedésével magyarázzák, hisz a fogyasztás már az idén napi 81 millió hordó, és a következő évben napi 2,4 millió hordóval növekszik. Számítgatják, hogy miből hány évre van elegendő mennyiség, például a világ gazdasága szempontjából még mindig fontos arany kitermelése már 8 év múlva egyharmadára esik, és 13 év múl­va nem lesz több kibányászható arany.) Addig, hogy a városok hihetetlen felduz­zadása (1960-ban csak két városnak volt több mint 10 millió lakosa, ma 18 van, 2015-ben 26 lesz) milyen veszéllyel jár. E­gy másik - közvetlenebb - katasztrófán gondolkodnak el sokan most a New York-i „fekete csütörtök” 75. évfordulóján: azon, hogy összeomolhat-e a vi­lággazdaság? Az évforduló ugyanis arra a veszélyre figyelmeztet, hogy mi­lyen fontossá váltak a részvények és a velük való kereskedeleim (a világ tőzsdéin hi­hetetlen összegű, naponta több mint ezermilliárd dollár értékű forgalmat bonyo­lítanak le), úgyhogy az egész világ gazdasága papírokra és azok árfolyamára épül. Ezeknek a papíroknak nincs reális értékük, ezer dolog befolyásolja árfolyamukat és ezzel milliók vagyoni helyzetét. A „fekete csütörtökhöz” hasonló krachot ennek az árfolyamnak az egész világot válságba döntő zuhanása válthatja ki. Az első ilyen katasztrófa 1720-ban következett be, amikor a Déltengeri Társaság egész Európá­ban árusított, s az akkor horribilis összegnek számító 500 millió font sterling ér­tékben kibocsátott részvényeiről kiderült, hogy nincs fedezetük, mert minden ad­digi veszteséget - a vásárlási lázat kihasználva - újabb részvények piacra dobásával fedeztek. És ezek a kisebb-nagyobb megrázkódtatások azóta többször megismétlődtek. A legfrissebb világméretű katasztrófa egy másik októberi napon (1987. október 19- én) játszódott le, amikor kiderült, hogy az 1982-től 1987-ig 300 százalékkal nőtt ár­folyamnak nincs tényleges fedezete, és azon a „fekete hétfőn”, mindössze 6 óra alatt valamennyi részvény értékének 22 százalékát elveszítette. Az 1929-es kataszt­rófa nemcsak azzal került be a történelembe, hogy az árfolyam legnagyobb zuha­nása volt (a világ valamennyi részvénye 1933-ig a „fekete csütörtök” előtti árfolya­mának átlag 85 százalékát elveszítette), hanem azzal is, hogy ez a tőzsdekrach a vi­lággazdaság eddig legszörnyűbb válságát robbantotta ki. A mai napon két ok miatt fut végig a hideg sok ember hátán a veszélyekbe be­legondolva. Az egyik az, hogy a részvényforgalom ma már az egész világot felöleli, és minden országban nemcsak a lakosság jelentős részét képező (az USA-ban 46 százaléknyi) kisrészvényes anyagi helyzetét érinti, hanem szinte a világ minden nyugdíj-, egészségügyi, biztosítási stb. alapja a részvények árfolyamától függ. Már­pedig sok országban és sok részvény árfolyama meredeken nő (Brazíliában példá­ul az átlagos növekedés tavaly 142 százalékos volt), ami növeli a zuhanás veszélyét. A másik ok pedig az, hogy az emberiség a világ több részén már kemény leckét ka­pott abból, milyen következménnyel jár a bizalmon alapuló árfolyam zuhanása. (Egy ilyen „helyi krach” már válságba döntötte az ázsiai „kistigriseket”, a vásárló­erő 50 százalékos csökkenésével járt Argentínában stb.) K­ét ok is az egész világon beláthatatlan következményekkel járó nemzetkö­zi katasztrófát, a világgazdaság hosszabb időre szóló elakadását idézheti elő. Az egyik az amerikai gazdaságba vetett bizalom megingása. Ezekben a napokban a világ minden szakértője azt bizonygatja, hogy a világgazdaság szebb napok előtt áll: Japán és Európa gazdaságának lassulása túl van a mélyponton, és ismét megindult a gyorsulás (Japán az idén gazdaságának 4,4 százalékos növeke­désére számít, miután évekig örült, ha legalább az elért szintet tarthatta), az ame­rikai gazdaság 4,3 százalékkal nő, gyorsul a növekedés Ázsiában (Kína 9 százalékos növekedésre számít), Latin-Amerikában, sőt még Afrikában is, úgyhogy a világ idei növekedése 5 százalékos lesz, amire nem volt példa 1984 óta. De az optimista nyilatkozatok ellenére a világ tele van aggodalommal. Minden ország - különösen Európa - fél attól, hogy elveszíti versenyképességét, és közös félelem, hogy a fo­gyasztás állandó növekedésére épülő világgazdaság válságba jut, mert a fogyasztás nem növelhető, bekövetkezik a túltermelés. És külön állandó félelem forrása annak tudata, hogy a világgazdaságot csak az amerikai gazdaságba vetett bizalom tartja fenn. Ez a bizalom viszont könnyen meginoghat, és az iraki háború kapcsán meg egyéb okokból táplált Amerika-el­­lenesség ezt idézheti elő. Elsősorban is abból származhat bizalmi válság, amely a világgazdaság összeomlásához vezethet, hogy valamilyen zavar támad (például a kőolajellátásban támadt fennakadással) a mechanizmusban, amely szavatolja, hogy az USA a világ lakosságának kevesebb mint 5 százalékával a világ erőforrá­sainak csaknem 30 százalékát használja. Másrészt az vezethet katasztrófához, hogy az amerikai költségvetés 1918 óta tartó, az idén januártól július végéig már 339 milliárd dollárra nőtt (a tavalyinál 40 milliárddal nagyobb) hiánya összeom­lással járhat. (Japán és Kína 600 milliárd dollárt tart az amerikai hiány fedezését szolgáló államkötvényekben. Képzeljük el, mi lenne, ha valamilyen okból ezt a pénzt visszakövetelnék.) És mindezen felül van még egy tényező, amely a világ­­gazdaság összeomlásához vezethet. Ma a világgazdaságot Kína hihetetlenül gyors fejlődése és a korlátlannak tűnő kínai befektetések lehetősége tartja mozgásban. Képzeljük el, hogy itt támadhat olyan zavar, amilyen 1998-ban Ázsiában bekövet­kezett.­ ­ BÁLINT István

Next