Magyar Szó, 2005. február (62. évfolyam, 25-48. szám)
2005-02-11 / 34. szám
____ / 10 KÖZELKÉP kozelkep@magyarszo.co.yu2005. február 11., péntek Megdöbbenve értesültünk a minap az első fagyhalálról Bánságban. Udvarnoki házában halva találtak egy 86 éves asszonyt. Kiderült, hogy az egyedül élő idős asszony halálát a hideg okozta, vagyis, ahogy a rendőrségi jelentésben írta, a nagy hideg miatt megállt a szívműködése. Közép-Bánság területén még három idős személy halálát okozta a dermesztő hideg. Eddig úgy tudtuk, hogy az ilyen esetek csak szélsőséges időjárási viszonyok miatt következnek be (időnként), főleg olyan (hegyi) vidékeken, ahol nincs megfelelő úthálózat, az emberek lakóhelyei pedig nagy távolságra vannak egymástól. Az ilyen körülmények között élők rendszerint úgy védték meg egymást, hogy nagy családokban éltek. Olaszországban például ma is sokkal több idős, egyedül élő személy hal meg a gazdag Északon, mint a szegény Délen, ahol jobban megbecsülik az időseket. Nálunk viszont nincs gazdag vidék, ráadásul nagy családok sincsenek már régóta. Sajnos csak egy-egy ilyen kirívó és tragikus eset után kerül előtérbe az idős, magányos emberek problémája. Úgymond nem téma az idősekkel való törődés, amit a fiatalok inkább bajlódásnak tartanak. Mert az olyan társadalmakban, ahol a fiatalok boldogulása is kérdéses, amikor sokszor a családok puszta léte a kérdés, ott az időseket inkább sorsukra hagyják. Munkahely hiányában pedig a fiatalok idegesek, tehetetlenek, inkább teherként érzik az időseket a családban. Pedig Szerbiában jelenleg 1,5 millió nyugdíjas él, ami az összlakosság 20 százaléka. Számítások szerint ez az arány 2020-ig 25 százalékra fog emelkedni. A lakosság fokozott ütemű elöregedése miatt olyan jóslatokat is hallani, hogy egy évtized után már munkaerőhiány lesz az országban. A mostani munkanélküliség mellett talán ellentmondásos ez az előrejelzés, de Vajdaság falvaiban sokszor ma sincs munkaerő, Kelet-Szerbiát pedig elözönlik a szomszédos Romániából érkező napszámosok. Az alacsony népszaporulat, valamint a fiatalok folyamatos elköltözése következtében bánsági falvainkban a lakosság átlagéletkora egyre magasabb. Növekszik az egyedül élő idős házaspárok száma, akik ha bajba jutnak, magukra vannak utalva. A falvak nagy többségében nincs helyben élő orvos sem, az állami gondviselést pedig még nem helyettesítik emberbaráti karitatív szolgálatok. Sok ház üresen áll, az idős emberek pedig, még ha anyagi helyzetük ezt megengedi, akkor sem találnak megfelelő gondozót. Az eddigi rossz tapasztalatok miatt ugyanis az emberek nem is mernek akárkit beengedni a házukba. Miközben a gazdasági helyzet tovább romlik, a túlélés határán tengődik az egészségügy, a szociális gondozóközpontok arra törekszenek, hogy a legigazságosabban osszák el azt a kevés pénzt, amit a köztársasági költségvetésből kapnak. A nagybecskereki községben 1100-an, a közép-bánsági körzetben pedig 2900-an kapnak szociális segélyt. Tekintettel arra, hogy sok esetben ez a juttatás az érintett család egyetlen jövedelme, számítások szerint a körzetben csaknem nyolcezren élnek szociális segélyből. Mondani sem kell, hogy ezeknek a legnagyobb része úgyszintén idős személy. Hogyha ezeken a sok esetben megélhetési gondokkal küszködő személyeken sürgősen nem segítenek, akkor a szerencsétlenség csak nagyobb lehet. Növekszik a bonyolult betegségek száma, éhezők is lesznek az ország éléskamrájában, az egyedül élők még magányosabbak lesznek. Ilyen környezetben pedig a fiatalok még kevésbé akarnak majd maradni. A nagybecskereki Püspökségi Karitász abból kiindulva, hogy a községben élők 21 százaléka már 65 évnél idősebb, 2003-tól beindította az idős rászorulók házi gondozását. Tavaly óta pedig megszervezik az egyedül élő idős személyek heti találkozóját. Hogy az idősek felé forduló projektumaiknak megvan a létjogosultsága, azt az is bizonyítja, hogy az eleinte olasz, újabban pedig magyar támogatással is működő emberbaráti szervezet ma egyike a legerősebb ilyen szervezeteknek az országban. A jelenleg nyolctagú, ápolókból és gondozókból álló személyzet több mint 140 nagybecskereki és muzslyai idős személyről visel gondot. Hetente egyszer-kétszer, szükség esetén pedig háromszor is meglátogatják ezeket az embereket, megmérik a vérnyomásukat, a vércukorszintet, gyógyszerrel látják el őket, egészségügyi tanácsokat adnak nekik, segítenek a beszerzésben és a ház körüli munkában. A tapasztalat azt mutatja, az idős emberek számára a közvetlen segítségnél is többet jelent az, hogy valaki ajtót nyit a magányukra, hogy elbeszélget velük, s mint ahogy az egyik idős gondozott mondja, egy kis világosságot, hoznak életükbe. Mert a fiatalok sokszor külföldön, vagy más városban élnek, néha pedig saját egzisztenciális gondjaikkal küszködve elhanyagolják szüleiket. Ezeknek a házi látogatásoknak van még egy fontos célja: az, hogy valami módon újra összehozza a családokat, a szomszédokat, a rokonokat. Mert változó világban élünk, és nem biztos, hogy örökké létezni fog az idősek segélyezésének ez a formája. Az idősek társalgójába, vagy ahogy ők nevezik, a „napközibe” mindenki szívesen jön. Hetente egyszer elhozzák őket a Karitász nagybecskereki székházába, ahol kibeszélgetik magukat, elpanaszolhatják egymásnak bajukat-bajukat, megvigasztalódhatnak, sokan újra életkedvet kapnak. Ezek a találkozók pedig külön élményt jelentenek azok számára, akiknek otthon sem rádiója, sem TV-je, sem telefonja nincs, de talán még meleg szobája sem. A Karitász járművének köszönve templomban is voltak azok, akik betegségük miatt oda egyedül már nem tudnak elmenni. Remélhetőleg eredményes lesz a Karitász kezdeményezése, hogy az idősek támogatása kiterjedjen a falvakra is, mert, mint ahogy az elmúlt napok eseményei is megmutatták, sok esetben az ott élő idős embereknek már a puszta léte is veszélyben van. ■ KECSKÉS István ■ A NAP TÉMÁJA» A hetedik X-en túl A szerző felvétele Dermesztő hidegben, de a szokásos jó hangulatban tartották február első szombatján a maszkajárást Magyarittabén. A farsangi ingadozás, illetve a vidám lakodalmas játék évszázados hagyományát Közép-Bánságban már csak ebben a másfélezer lakosú, magyar többségű faluban őrzik, pedig, mint ahogy az elmúlt másfél évtizedben sem, ma sem könnyű tiszta szívből ingadozni. Amikor a nyolcvanas évek elején felújították, a maszkajáráson csaknem százan is beöltöztek. Ma viszont (a gyerekeket is beleszámítva) feleannyi maszk van. Az errefelé maszkajárásnak nevezett farsangi mulatságot a Téli találkozók művelődési rendezvénysorozat keretében, a helyi közösség szervezésében tartják. Mint ahogy Kiss Béla tanácselnök mondja, soha nem árt egy kis derű - még akkor sem, ha nem arra való időket élünk. Az odahaza beöltözött, mintegy ötven maszkajáró, a Búzavirág Hagyományápoló Egyesület székházában, illetve a teleházban gyülekezett. Ott már várta őket a szentmihályi Rezesbanda, az elmúlt 5-6 évben a maszkajárás hagyományos kísérőzenekara. Egy kis bemelegítő mulatozás után a vidám lakodalmas menet elindult falujáró útjára. A férfiak női ruhába, a nők pedig férfiruhába öltöznek, és mindenki titokban tartja kilétét. Jelbeszéddel kommunikálnak egymás között is. Az is szabály, hogy mások álarcát nem szabad bántani, ezt csak az esti jelmezbál végén veszik le. Mint ahogy István Julianna nyugalmazott óvónő mondja, az évszázados múltú hagyományt 1982-ben újították fel, és azóta - kisebb megszakításokkal - folyamatosan megtartják a télűző vigadalmat, amely mindig a jobb, termékenyebb év eljövetelének a reményét ébresztette az elgyötört falusi ember lelkében. A falubeliek egykor hónapokig készültek az év legvidámabb eseményére, mert akkoriban egyéb szórakozási lehetőség nemigen akadt. A titoktartás végett pedig sokszor kocsikon kimentek a határba, hogy ott öltözzenek fel. Sokszor a házastársaknak egymás elől is sikerült eltitkolniuk, milyen maszkjuk lesz. Egy héttel a maszkajárás előtt beöltözött férfiak járták a falut, hogy bejelentsék a nagy eseményt. A titoktartás miatt ők sem beszéltek, hanem némán vitték a feliratot, amelyen az esemény megtartásának időpontja volt felírva. A maszkajáró menet elején, a beöltözött gyerekek társaságában, a csikós ment, aki a kancsikacsattogással hívta az utcára a helybélieket. Az „új pár” a násznagyok és a vőfély társaságában haladt, de sokszor volt már babakocsi is, boszorkány, ördög, halál, medve, majom, cigányasszony, orvos, mexikói, török, tűzoltó, szakács, rendőr, kéményseprő, tűzoltó és még sok más riasztó és kevésbé ijesztő figura. Ezúttal végre ropogott hó (pontosabban a jégpáncél) a farsangozók cipője alatt. A hőmérő higanyszála10 Celsius körül volt, ennek ellenére a helybéliek türelmetlenül várták a menet érkezését és étellel-itallal kínálták őket. A nézelődők eltűrték a maszkajárók mókázását, aki pedig nem akart kapni egy kis lisztet a ruhájára, havat a nyakába vagy tollat a hajába, az nem gúnyolódott és nem szállt vitába velük (a bámészkodók szerencséjére kormozok ezúttal nem voltak). Természetesen senki sem vette rossz néven a mókázást. Inkább eltűrtek egy kis viccelődést (amely azonban nem lépte túl a jó ízlés határát) csakhogy néhány órára elfeledjék a falusi embert érő mindennapi gondokat, bajokat. A szentmihályi fúvószenekar is jól bírta az iramot (pedig nem mai gyerekek már ők sem), úgyhogy minden utcasarkon egy lakodalmi mulatságot rögtönöztek. Mint hallottuk, a Rezesbandában egykor kilencen voltak, ma csak hatan vannak, mert sehol sem könnyű fiatalítani. Sem a kemény hideg, sem egyéb elfoglaltságaik sem gátolhatják meg őket abban, hogy eljöjjenek Magyarittabére. A nagy hideg miatt fémhangszereik bejegesedtek, és mint ahogy Gulyás István mondja, ilyenkor már a pálinka sem segít. Ennek ellenére a maszkajárás végén még egy kis ráadásra is futotta erejükből. A maszkajárók többórás útjuk után, zeneszó mellett, visszatértek az indulóhelyre, ahol terített asztal várta őket. Egy kis vigadalom, aztán csendben hazamentek, mert csak az esti maszkabál végén derült ki, hogy ki kicsoda. A gyerekek már nem titkolóztak, többségük megmutatta az arcát. Kiderült, hogy a kislányok jóval nagyobb számban öltöztek be. Pedig nekünk úgy tűnt, hogy több fiú van köztük. ■ KI: Megpróbálták elűzni a telet A szerző felvételei Az „új pár” és kísérete Szőke Andrásék hóemberóriása előtt „tiszteleg” a maszkajárók menete A szentmihályi Rezesbanda diktálta az iramot Hófehérke és a törpék