Magyar Szó, 2005. március (62. évfolyam, 49-74. szám)

2005-03-12 / 59. szám

10 KALAUZ kalauz@magyar­szo.co.yu ■ Közérdekű információk ■ Újvidék Az ART klinikán minden szombaton bolhapiacot szerveznek, ahol CD-ket, DVD-ket, könyveket, lemezeket, plakáto­kat stb. csereberélhetnek a látogatók. A Balkán egyetlen art-barárja 11 órától 14 óráig tart nyitva, a rendezvényt az ART klinika Görög iskola utcában lévő helyi­ségében tartják meg. Temerin Az I. helyi közösség Kézimunka-ked­velők Köre az idén is megszervezi a ha­gyományos, márciusi kézimunka-kiállí­tást. A helyi kézimunkások és amatőr fes­tők mellett vendégcsoportokat is várnak. A kiállítás megnyitójára vasárnap délután 4 órakor kerül sor az Ifjúsági Otthonban, és 17-én délben zárul. A szervezőbizott­ság mindenkit szeretettel vár. ■ a Vasárnap 18 órai kezdettel az 1. helyi közösség nagytermében emlékműsort tartanak az 1848/49-es magyar forrada­lom és szabadságharc tiszteletére. A mű­sorban fellép a Róna citerazenekar, az if­júsági fúvószenekar, Aladics Mária, Tör­­teli László, László Judit, Csorba Béla és mások. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Bácskossuthfalva A Művelődési Házban vasárnap 11 órakor az Agyagvarázs szervezésében Ta­vaszi zsongás címmel kézműves kiállítás nyílik. A munkák begyűjtése szombaton 13-tól 18 óráig tart. A kiállítás március 18- áig tekinthető meg reggel­ 9-től este 6 óráig. Bővebb információ Simon Anná­nál kapható a 741/347-es telefonszámon. Orom a A VMSZ oromi helyi szervezete és az Egyesült Magyar Ifjúság közös szervezésé­ben ünnepi műsor keretében bemutatás­ra kerül a Trianon című dokumentum­­film, hétfőn, március 14-én, 18 órai kez­dettel a Kultúrotthonban. A belépés in­gyenes. Bajsa A művelődési egyesület minden ér­deklődőt szívesen vár vasárnap délután 4 órakor a faluháza nagytermébe, ahol filmvetítéssel egybekötött megemléke­zést tartanak az 1848/49-es forradalom­ról és szabadságharcról. Susány A törökbecsei Jókai ME Bokréta kézi­munkacsoportja szombattól hétfőig, március 14-ig, kiállítást szervez a susányi Ifjúsági Otthonban. A munkák 9-től 19 óráig tekinthetők meg. A hétvégén Topolyán és környékén A magyar szabadságharc évfordulója alkalmából a topolyai községben több megemlékezést tartanak. Vasárnap 15 órakor a topolyai Nyugati temetőben az önkormányzat és a VMSZ helyi szervezete koszorút helyez el a forradalom áldozata­inak emlékművénél. Kedden, március 15- én 16 órakor ugyanott a VMDP topolyai szervezete tart megemlékezést. A bácskai központi rendezvény az idén is Bácskos­­suthfalván lesz, kedden, március 15-én, 13.30 órára várják a vendégeket, 14 óra­kor kezdődik az istentisztelet a helyi re­formátus templomban, 15 órakor pedig megkoszorúzzák a Kossuth-szobrot, 18 órától a Trianon című filmet vetítik. ■ ■ a A topolyai színházkedvelők szomba­ton, 19 órától a Művelődési Ház színház­­termében a szabadkai Népszínház Ko­­mámasszony, hol a stukkeri című előadását kísérhetik figyelemmel. A darab rendező­je Hernyák György. sav 1848/49 a Délvidéken címmel a topo­lyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ az 1848/49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve műsoros es­tet szervez, a központ keretében működő csoportok közreműködésével. Összeállí­tásukkal szombaton a Vörösmarton, va­sárnap 17 órától Kishegyesen, 20 órától pedig a topolyai Művelődési Ház színház­­termében lépnek színpadra a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Riz­­getős Táncegyüttesével. Hétfőn a Kodály Zoltán MMK Zentán a péterrévei Tisza Néptáncegyüttessel lép közönség elé. Körútjuk a március 20-ára tervezett tor­­dai fellépéssel zárul. ■ SZ.A. Hallgassa ma is a vajdasági közszolgálati rádiót! Újvidéki Rádió 0 órától 24 óráig ult­rarövid hullámon a 90,5 és a 92,5 MHz­­en, középhullámon a 837 KHz-en A szombati műsorból: 7.00, 15.00,18.30 és 21.30 Híradó 10.10- 12.00 Kifigyelő- Ifjúsági műsor 12.05- 13.00 Objektív­ benne a hét bel- és külpolitikai eseményei 15.35-16.30 Találkozások­­ Az Újvilág­ban. Gallusz László a közelmúltban Ame­rikában járt Ördög Róbertet faggatja aj élményeiről. A vasárnapi műsorból: 7.00, 18.30 és 21.30 Híradó 8.05- 9.00 Katolikus vallási műsor 11.30-12.00 és 13.00-14.00 Muzsikaszó jó­kívánság 12.10- 13.00 Faluműsor­ fő témái: A leg­költségesebb tavaszi vetés küszöbén; Ta­karmánynövények; Mikotoxinok a takar­mányokban; Gépújdonságok és karban­tartás. 14.00-18.30 Sport, Zenes Derű: Labdarú­gó-, kézilabda- és kosárlabda-eredmé­nyek, autós- és horgászpercek. Kúla A községben március 15-e alkalmából több rendezvényt tartanak. Vasárnap Kil­ián 9.30 órai kezdettel a katolikus teme­tőben az elesett harcosok emlékművénél megemlékeznek a forradalom áldozatai­ról. A jeles évfordulót Valka Károly, a Népkör elnöke méltatja, fellép a Bartók Béla kórus és szavalatok is elhangzanak. 17 órakor Cservenkán a Jézus szíve-temp­­lomban a kúlai Népkör és a sziváci Szenteleky ME szakcsoportjának alkalmi művelődési műsorára kerül sor, 18.30 órakor pedig Szivácon ugyanazok a részt­vevők a Szenteleky Kornél ME-ben tűzik műsorra programjukat. Pedagógus-továbbképzés Újvidéken A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében március 19-én, 10 órai kezdettel, az újvidéki Apáczai Diákotthonban (Cirpanov u. 54.) Perpauer Attila osztálytanító konf­liktusfeloldó nevelési játékokat mutat be. Az érdeklődő nevelők, osztálytanítók és anyanyelvápoló oktatók jelentsék jövete­lüket Orovec Julianna tanfolyamvezető­nek a 021/498-510-es telefonszámon! A VMPE megtérít a vidéki látogatók útiköltségét. Minden pedagógus kölcsö­nözhet szakkönyveket, videokazettákat és más tanítási segédeszközöket az egye­sület és a diákotthon könyvtárából. ■ B. I. Atamfió 2005. március 12., 13., szombat-vasárnap Ünnepi megemlékezés Pancsován és Hertelendyfalván A pancsovai Börcsök Erzsébet Vajda­sági Módszertani Központ és a Petőfi Sándor ME, valamint a hertelendyfalvi Tamási Áron Székelymagyar ME Itt él­ned... címmel ünnepi megemlékező mű­sort tart vasárnap, március 13-án 18 órai kezdettel a pancsovai Petőfi Sándor Mű­velődési Egyesületben (Lazar cár 19.) és kedden március 15-én 19 órakor a herte­lendyfalvi Tamási Áron Székelymagyar Művelődési Egyesületben tartanak (Grebljanska - Temető u. 27.). A belé­pés díjtalan. Fellépnek: a Dél Pacsirtás gyermekkórus, az egyesületek zeneművé­szei, szavalói, énekesei. Összeállította és rendezte: Erdei Ernő. A Körkép szombati műsorából Az Újvidéki TV 2-es műsorán szombaton, 21 órakor kezdődő Kör­kép című művelődési magazinban a Vajdaságról készült díszes fotómo­nográfia magyar nyelvű változatát Lennert Géza kiadó és Kartag Nán­dor műsorszerkesztő mutatja be, a vajdasági vőfélyek negyedik találko­zójáról Juhász Zoltán, a szabadkai Gyermekszínházról Micsik Andrea, az újvidéki Petőfi Sándor Általános Iskola jótékonysági hangversenyéről pedig Bálizs István készített riportot. Megemlékezés a szabadságharcról A hagyományokhoz híven Kishegye­sen a magyar szabadságharcról és forra­dalomról való megemlékezés ezúttal is a Nyugati temetőben, a hegyesi csata em­lékművénél kezdődik, március 13-án 16 órakor. Az emlékmű megkoszorúzása után 17 órakor a színházteremben a helybeli Petőfi Sándor Művelődési Egye­sület és a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szakosztályai közös ünnepi műsort adnak. Turisztikai börze Újvidéken Az újvidéki Turisticka prizma szerkesztősége hetedik alkalommal rendezi meg az első tavaszi turisztikai börzét. Ezúttal 16-án és 17-én lesz a nemrégen felújított, ötcsillagos Park Szállóban. A börzén Szerbia, Monte­negró, Bosznia-Hercegovina, Horvát­ország, Macedónia és Görögország utazási irodái, turisztikai szervezetei és szállodaüzemeltetői mutatják be 2005. évi kínálatukat, az első napon 10-től 17 óráig, a másodikon 10-től 14 óráig. Több mint száz vállalat, ügynök­ség és szervezet képviselteti magát, több régió - pl. Palics, Zlatibor, So­­kobanja - egyesített kínálattal. Ezért a börzét rendszerint felkeresik szak­­szervezetek és a sportegyletek, az is­kolai kirándulások szervezői is, nem beszélve a témában jártas újságírók­ról. Bővebb információért látogassák meg a www.TuristickaPrizma.com cí­mű honlapot! ■ pm Történelemverseny A magyarkanizsai J.J. Zmaj Általános Iskola március 14-ére, hétfőre csapatver­senyt hirdetett, melynek témája az 1848—49-es forradalom. Az oromi, orom­­hegyesi, martonosi, valamint Bánátból az oroszlámosi 7. osztályos tanulók mérik össze tudásukat a helybeli diákokkal, há­romtagú csoportokban. Összesen 26 ta­nuló vesz részt a vetélkedőn. Másnap, 15- én az Ady Endre épületében 12 órakor rövid megemlékezésre kerül sor az ün­nep alkalmából. Szabadka ZVEZDA MOZI: A randiguru (Hitch), ameri­kai komédia (szombat, vasárnap, 17,19, 21) KORZÓ MOZI: Újracsomagoljuk a majmokat (Opet pakujemo majmune), hazai komédia (szombat, vasárnap, 18,20,22) NÉPSZÍNHÁZ: Maja Pelevic: Ler, szerb nyel­vű előadás, Kamaraterem (szombat, 19,30) * Pilinszki János: Gyerekek és katonák, a Kosz­tolányi Dezső Színház előadása, Kamaraterem (vasárnap, 19.30) GYERMEKSZÍNHÁZ: Csipkerózsika, magyar nyelvű előadás (szombat, 11)* Aszka és a far­kas, szerb nyelvű előadás (vasárnap, 11) Újvidék ARENA MOZI (nagyterem): Vejedre ütök (Meet the Fockers), amerikai film, fsz.: Barba­ra Straisand, Ben Stiller, Dusdin Hoffman,­Ro­bert de Niro (szombat, vasárnap, 11, 13, 15, 17,19) * Bújócska, amerikai film, fsz.: Robert de Niro, Dakota Fanning (szombat, vasárnap, 21, 23)­­ (kisterem): Nem vagyunk angyalok 2., hazai film (szombat, vasárnap, 11, 16.30, 18.30, 20.30) * Rudenje iz mrtvih, hazai film (szombat, vasárnap, 22.30) JADRAN MOZI: Én, Pán Péter, amerikai film, fsz.: Johnny Depp, Kate Winslet, Dustin Hoff­man (szombat, vasárnap, 16,18.20) * Az ope­raház fantomja, amerikai-angol musical, fsz.: Emmy Rossum, Gerard Butler (szombat, va­sárnap, 22) MŰVELŐDÉSI KÖZPONT MOZIJA: A hihe­­tetlen család, amerikai animációs film (szom­bat, vasárnap, 17) * Ne mozdulj!, olasz film, fsz.: Sergio Castellito, Penélope Cruz (szom­bat, vasárnap, 19, 21) ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Nincs előadás. SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: Glembay Ltd., dráma, Pent Dobrinovic Színpad (szombat, 19.30) * A szerelem rabja, tragikomédia, Ka­maraterem (szombat, 20.30) GYERMEKSZÍNHÁZ (kisszínpad): A farkas és a bárányok (szombat, 11)­­ (nagyszínpad): A szétollózott sárkány (vasárnap, 11) Topolya MOZI: Arthur király, amerikai film, fsz.: Clive Owen, Keira Knightey (szombat, 19) Temerin MOZI: Arthur király, amerikai film (szombat, vasárnap, 20) Péterréve HELYI KÖZÖSSÉG NAGYTERME: Koltai Gá­bor: Trianon, magyar dokumentumfilm (szombat, 18) Magyarkanizsa KULTÚRA MOZI: Arthur király, amerikai film (szombat, 20) Oromhegyes KIS FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA: Sors, nyiss nekem tért­­ megemlékezés március 15- ről a magyarkanizsai Petőfi Sándor ME szerve­zésében (vasárnap,­18.30) Zenta TISZA MOZI: Bridget Jones - Mindjárt megő­rülök!, angol rom. vígj. (szombat, vasárnap, 19) TISZA-HÍD: Ismerd meg és szeresd Zentát! -a zentai Természetjárók Körének hagyomá­nyos városi körsétája dr. Rózsa Péter túraveze­tővel (vasárnap, 9) TORNYOSI FIÓKKÖNYVTÁR: Játszóház - Lufibuli Almási Gabriella foglalkozásvezető­vel (szombat, 14) FELSŐHEGYI FIÓKKÖNYVTÁR: A Hagyo­mányápoló Kör kézimunka-kiállításának meg­nyitója (szombat, 14) * A kaszaperi Szivárvány Nyugdíjas Kör tagjai tiszteletére rendezett al­kalmi műsor (szombat, 18) Zombor NÉPMOZI: Lemony Snicket - A balszerencse áradása, amerikai film, fsz.: Jim Carrey, Meryl Streep (szombat, vasárnap, 18) NÉPSZÍNHÁZ (kisszínpad): Mrlveuse (szom­bat, 20) AQARIUM: Jay tripwire - promo party - DJ Simon, DJ Bugsy, DJ Actor (szombat) Nagybecskerek CINEMA MOZI: Back to Gaga, amerikai ani­mációsfilm (szombat, 12,17, vasárnap, 17) * Közelebb!, amerikai film, fsz.: Julia Roberts, Jude Law (szombat, vasárnap, 19, 21) TOSA JOVANOVIC NÉPSZÍNHÁZ: A ke­ményfejű tojás, szöveg és rendezés: Jovan Ca­­ran (szombat, 10) * Janos Glovacki: A negye­dik nővér,­ rendező: Radoslav Milenkovic (szombat, 20) ZÖLD HARANG SZÍNHÁZKLUB: A Zoran Dindic ellen elkövetett merénylet második év­fordulója alkalmából vetítésre kerül a Kapi­­raj, kapiraj című film (szombat, 12) * New So­und Promotion, DJ Dacia, Radio MI (szom­bat, 22) KULTÚRKÖZPONT: Groove Session 3, DJ­­ Faktor X, Support DJ's, Dee Man, Paznic, Ge­orge P (szombat, 22) BLUES-ROCK KLUB: Rock-party (szombat) * Blues-est (vasárnap) Muzslya ZEPPELIN ROCK CLUB: Az óbecsei Sveti gral együttes koncertje (szombat, 22) Nagykikinda - MOZI (nagyterem): Lucky Luke és a Dalto­­nok, fr.-ném.-sp. vígjáték, fsz.: Eric Judor, Ramzy Bedia (szombat, vasárnap, 18.30,21) RENDEZVÉNY A Prometer galériájában (Marija Trandafil tér 11.) szombaton 19 órakor nyílik Hilandar művészi szemmel című kiállítás. A kiállítást Pavle Stanojev művészettörténész, a Matica srpska titkára nyitja meg. 35. MIRK-ADA Hagyományőrzésünk utolsó pillanatai Adán szinte az utolsó simmításokat végzik a 30 osztályban, a sportcsarnokban és a tágas folyosókon, és várják a jelentkezők névjegyzékét, hisz szép katalógust készítenek a 35. MIRK résztvevőinek nevével. Ugyancsak kérik a kis képzőművészek nevét, akiket beneveztek a képzőművészeti pályázatra, hogy beírhassák a katalógusba. Várják az iskolák jelentkezését, hogy meg­szervezzék április 11-én, a költészet napján, József Attila születésének századik évfor­dulóján, az Ezer vers egy nap alatt című rendezvényt. A szervezők az iskola pedagógu­sait háromnapos budapesti kirándulással szeretnék jutalmazni. Több alapítványhoz beadták a kérvényeket a támogatásra. Kérik már most az V. Délvidéki Napokra jelentkezőket, írják meg hányan vesznek részt a találkozón, mert már meg kell rendelni a díszokleveleket. Ugyancsak kérik, je­lentsék a névvel együtt, hogy kiknek kell megkapniuk Adán a nagymesteri díszokleve­let. A legtöbb elnök már elküldte visszaemlékezését az elmúlt 35-50 évre, hogy falu­jukban kik voltak a művelődési-, a kultúr-, a népművészeti klubok vezetői. Adán május 3-a és 6-a között megtartják a Hagyományőrzésünk utolsó pillantai cí­mű konferenciát is, melyre már jó néhány szakdolgozatot kaptak szakemberektől. A szervezők ezúttal is kérik a vajdasági újságolvasókat és szakembereket, hogy küld­jék el Adára javaslataikat és ötleteiket, hogyan lehetne megmenteni a még fellelhető néprajzi, háztartási, földművelési tárgyakat. Legcélszerűbb lenne egy-egy tisztaszobá­ba, netán egy jellegzetes paraszti házba összegyűjteni azokat. Eddig 816 kiállító jelentette részvételét a 35. MIRK-re. Minden kézimunkázót, gyűjtőt, hobbist szívesen várnak az adai és a JUGYESZ szer­vezői. A leveleket a következő címre kérik: 35. MIRK-ADA, 24430 Ada, tel.: 024/851- 424.

Next