Magyar Szó, 2006.március (63. évfolyam, 48-74. szám)

2006-03-23 / 67. szám

2006. március 23., csütörtök A foglalkoztatás serkentésére A munkaközvetítőben többféle támogatási lehetőség várja a munkanélkülieket A munkaközvetítő újabb pályázatokat írt ki a foglalkoztatás serkentésére. Ezek részben a munkaadóra vonatkoznak, de kezdőtőkét biztosítanak azoknak is, akik kezükbe vennék sorsuk irányítását. A köztársasági forrásokból 1,9 milliárd dinárt irányoztak elő. A körzeti foglalkoztatási programok keretében a munkaadók - vállalatok, vállalkozások - minden egyes foglalkoz­tatott után 90 000 dinár egyszeri támo­gatásban részesülnek. A támogatást leg­alább öt munkahely létesítésére kapják, ennyi embernek kell meghatározatlan időre munkahelyet teremteni teljes munkaidőre. Az egyszeri támogatásban elsőbbséget élvez a régió szempontjá­ból stratégiai fontosságú ágazatokban történő foglalkoztatás (különböző ter­melési ágazatok, idegenforgalom, me­zőgazdaság, kisipari tevékenység stb.). A regionális foglalkoztatási program ke­retében kiírt pályázat ez év október 31- éig lesz érvényben, de amennyiben nagy lesz az érdeklődés, előfordulhat, hogy ennél hamarabb kimerül az erre szánt alap. Ugyancsak a munkaadóknak szól a rokkantak foglalkoztatására vonatko­zó pályázat, amelynek keretében mun­kahelyteremtésre ugyancsak 90 000 di­náros támogatás igényelhető. A mun­káltatót ezenfelül azzal is serkentik, hogy vagy megtérítik számára - egy éven keresztül - a foglalkoztatottnak ki­fizetendő köztársasági átlagfizetés 80 százalékát, vagy támogatják az alkalma­zottak kötelező nyugdíj- és betegbizto­sítási járulékát. Erre a pályázatra is ok­tóber végéig lehet jelentkezni. A munkanélküliek önfoglalkoztatá­sára kiírt pályázat első­sorban a 27 éves kor alattiakra, a rokkantak­ra, a gyermeküket egyedül nevelő szülők­re és azokra a csalá­dokra vonatkozik, ahol egyik szülő sem dolgo­zik. Ebből a támogatá­si alapból kaphatnak juttatást a szociális se­gélyben részesülők, az ötven év feletti munka­­nélküliek és azok, akik már több mint egy éve szerepelnek a munka­­közvetítő nyilvántartá­sában. Az érintettek egyedül is pályázhat­nak, de össze is foghat-­­ nak más pályázókkal, s így teremtve maguk-­­ nak megélhetést (pél­dául üzlet, ügynökség stb. megnyitásával) a 80 000-től 150 000 dinárig terjedő tá­mogatási eszközökből. Ebből a forrás­ból nem igényelhető támogatás paraszt­A munkaközvetítő azokat a 35 éven aluli fiatalokat is segíti, akiknek eddig nem sikerült elhelyezkedniük a szakmá­jukban. Hat hónapon keresztül 6100 di­náros segélyben részesülnek, ez alatt az idő alatt volontőrként dolgozhatnak va­lamelyik cégnél vagy intézménynél. A kötelező gyakornoki időszak ledolgozá­sához is hozzájárul pénztámogatással a köztársasági intézmény. Azok a mun­kaadók, akik úgy döntenek, hogy meg­határozatlan időre alkalmaznak gyakor­nokot, a munkaközvetítő középiskolai végzettségű foglalkoztatott esetén 7500, főiskolai végzettségű esetén 8500, egye­temi végzettségű esetében pedig 10 000 dináros támogatást nyújt. Feltételként azonban azt szabták meg, hogy a mun­kaadónak fizetnie kell a járulékokat,az alkalmazottnak pedig le kell tennie a gyakornoki vizsgát. Ezt a támogatási for­mát március 28-áig lehet kérelmezni. Mint azt a munkaközvetítő helyi ki­­rendeltségében megtudtuk, hamarosan pályázat jelenik meg a foglalkoztatást segítő mikrohitelekre is, amelyeket el­sősorban azoknak szánnak, akik valami­lyen okból elveszítették munkahelyü­A legutóbbi (februári) adatok szerint Szabadkán 18 758 munkanélkülit tar­tanak nyilván. Közülük a szakképesítés nélküliek vannak a legtöbben (a mun­kát keresők 41,18 százaléka). Nem sokkal vannak kevesebben a szakmun­kásképzőt végzett munkakeresők, összesen 4797-en, őket a középiskolát vég­zett munkanélküliek követik, szám szerint 3979-en. A betanított munkások közül 1250-en keresnek munkát. A munkaközvetítő nyilvántartása szerint az egyetemi végzettségűek között van a legkevesebb munkanélküli, közülük 366- an szeretnének munkához jutni. A korosztályok szerint megoszlás a következő: a legnagyobb a százalékará­nyuk (24) a 41 és 50 év közötti munkanélkülieknek. A munkát keresők 23 szá­zalékát a 31 és 40, valamint az 50 év felettiek alkotják. A 19 és 25 év közötti­ek a munkára várók 16 százalékát, a 26 és 30 év közöttiek pedig 13 százalé­kát képezik. A nők aránya a munkanélküliek között 50,6 százalék. Szabadkán a 42 973 foglalkoztatottra 29 337 nyugdíjas jut. Ki volt a meggyilkolt férfi? Késik a Sárgaházban talált holttest azonosítása - Meghosszabbították a gyanúsítottak vizsgálati fogságát A város központjában levő Sárgaház pincéjében február derekán találtak egy szénkupac alatt rejtegetett holttestet, illetve annak maradványait. A gyanú szerint a macedón születésű Darko Vargáról van szó, akit 17 éves korában gyilkoltak meg. A szabadkai rendőrök akkor vizsgálati fogságba helyezték Slađan Ognenosvkit (1972) és Vladimir Plavšićot (1968), akiket azzal gyanúsítanak, hogy 1992 augusztusában 10 ezer német márkáért gyilkoltak, a testet pedig az épület pincéjében ásták el. A Sárgaházat felújítják, aminek következtében a gyanúsítottak el akarták szállí­tani a földi maradványokat. Arról, hogy valóban Varga volt-e elásva a pincében, egy­ hónap után sem bizonyosodtak meg az illetékesek, ugyanis még nem érkezett meg a DNS-vizsgálat eredménye. Ezért a két­ gyanúsított 30 napos vizsgálati fogsá­gát meghosszabbította a Szabadkai Kerületi Bíróság. A helyszínelést végző vizsgálóbíró, Zlatkca Rakic elmondta, szakmai kérdésekben nem tud vitát nyitni a belgrádi illetékesekkel, akiknek a DNS-minta alapján kell megállapítaniuk, hogy valóban Varga földi maradványait találták-e meg. - Állandó kapcsolatban vagyok a belgrádi Biológiai Karral, ahol a vizsgálatot vég­zik. Azt mondják, ennyi idő elmúltával nehéz megbízható eredményt kimutatni, ezért meghosszabbítottuk a két előállított vizsgálati fogságát, és a napokban vár­juk az eredményeket. Holnap újra telefonálok nekik, hogy legalább szóban erősít­sék meg a laborvizsgálatok eredményeit. Ami az eljárás megkezdését és a vádeme­lést illeti, mindent előkészítettünk, most már valóban csak a DNS-vizsgálat ered­ményei hiányoznak - mondta a vizsgálóbíró. ■ viz Ma is: Szabadkai Rádió Rádióklinika 10.15 A kontaktlencséről -^Európa kapujában 14.30 A kisebbségi autonómiákról -^Naprakész 15.40 Bartók Bélára emlékezünk önnek szól! Szabadkai Rádió, 89,6 MHz gazdaságok bejegyzésére, kereskede­lemmel foglalkozó cégek megnyitásá­ra, taxizásra, szerencsejáték-barlangok üzemeltetésére. A támogatási eszközök munkahelyek létesítésére és a tevékeny­ség beindításához szükséges feltételek megteremtésére (alapeszköz-, nyers­anyag- és alkatrészvásárlásra vagy a már meglevő létesítmény tatarozására) for­­díthatóak. A pályázatra április 7-éig le­het jelentkezni, két. Ez utóbbira az eszközöket a Szerbi­ai Fejlesztési Alap nyújtja, jelentkezni a munkaközvetítő helyi kirendeltségei­ben kell. Itt döntenek a kérelmek el­bírálásáról is. A pályázatokkal kapcsolatos bővebb információ a Szabadság tér 3-as szám alatti intézetben, illetve az 554-282-es telefonszámon kapható. A tájékoztató letölthető a www.nsz.sr.gov.yu honlap­ról L­­S.KÁ. Koalíciós válságot sejtet a DP? Heves vita várható a képviselő-testület mai ülésén Úgy tűnik, heves képviselő-testületi ülésnek lesznek szem- és fültanúi azok, akik - a tévéközvetítés jóvoltából - figyelemmel kísérik a ma összeülő testület munkáját. Olyan napirendi kérdések szerepelnek ugyanis a mai ülésen, ame­lyek közül egyre élesebb az ellentét a hatalmon levő koalíciós partnerek kö­zött. Erre utalnak a Demokrata Párt tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzottak. A VMSZ legnagyobb koalíciós partnere azt hangoztatja, hogy igen eltávolod­tak elképzeléseik a város szempontjából fontos kérdések és gondok megoldá­sának módját illetően. Mint azt Drágán Trblla, a DP helyi szervezetének el­nökségi tagja kiemelte, túl sok időt vesznek igénybe az egyeztetések, s ez nem tükröződik az eredményeken. A legnagyobb nézetkülönbség mindenekelőtt a városban tervezett három legnagyobb beruházás körül mutatkozik meg, neve­zetesen a színház, az úszómedencék és a peremvárosi helyi közösségekben tervbe vett gázvezeték kiépítése körül, de nem jutottak közös nevezőre a kül­földi befektetőkkel kapcsolatos beruházások ügyében sem. Azt hangoztatják, minden politikai eszközt felhasználnak annak érdekében, hogy a jelenlegi ál­lapoton változtassanak, elsősorban annak érdekében, hogy megvalósíthassák a választási kampányuk során tett ígéreteiket. A Népszínház felújítására vonatkozó te­rvvel kapcsolatban kiemelték, nem tá­mogatják a korábbi terv megvalósítását, mert azt semmilyen szempontból sem tartják reálisnak, nem áll rendelkezésre elegendő pénz a megvalósítására, de a szükségletek sem teszik indokolttá a szerintük túlméretezett beruházást. A de­mokraták kiemelték, koalíciós partnerük obstruálja még azokat a javaslatokat is, amelyekről már korábban megállapodtak. ■ S.K.. szabadka@magyar-szo.co.yu SZABADKA 7 RÖVIDEN ■OROMON Lakossági fórum A Vajdasági Magyar Szövetség hol­nap 19 órai kezdettel lakossági fóru­mot tart az oromi helyi közösség ta­nácstermében. A fórum témája a me­zőgazdasági kisbirtokok biztosítása a magánbiztosítási rendszerben: a va­gyonbiztosítás (épületek, gépek stb.), a nyugdíj- és egészségügyi biztosítás, a termény- és állatállomány-biztosítás. Az előadók az újvidéki DDOR sza­badkai kirendeltségéből érkeznek. Az állatállomány biztosításának ismerte­tésekor kiemelten szólnak a jelenlegi járványokról. Minden érdeklődőt sze­retettel várnak! ■ SZOMBATON Gyűjtők találkozója A szabadkai Gyűjtők Egyesülete nemzetközi jellegű régiségbörzét szer­vez szombaton 9-től 14 óráig az új Vá­rosháza előcsarnokában. Mintegy száz kiállító és több száz gyűjtő jelezte rész­vételét bel- és külföldről egyaránt. A belépőjegy egy színes képeslap, amely az 1456 os nándorfehérvári csata 550. évfordulója alkalmából Hunyadi Já­nosnak állít emléket, és amely 40 di­nárba kerül. A Könyvtárban A Városi Könyvtár szombati műhe­lye a földszinti olvasóterembe várja a gyermekeket az Origami-Papírfantázi­­ák című foglalkozásra, amelyet Gyur­­csik Katalin tart. Szeretettel várnak mindenkit! Új tejital A Szabadkai Tejgyár március folya­mán új termékkel jelenik meg a pia­con. Az Ella termékek, az inulinos 0,9 százalékos zsírtartalmú ital és a 0 szá­zalékos zsírtartalmú túró mellett most már Ella 0,9 százalékos tejet is vásárol­hatunk. I­mh SZABADKAN MA ■ FILM ZVEZDA: A varázsdada (Nanny McPhee), angol komédia (17,19) Capote (Capote), amerikai dráma (21) . KORZÓ: Casanova (Casanova), amerikai kalandfilm (18, 20, 22) ■ NÉPSZÍNHÁZ Woody Allen: Szex, hazugságok és vadlibák, a szerb társulat előadása (19,30) ■ GYERMEKSZÍNHÁZ SZOMBAT: A hercegnő és a sár­kány, szerb nyelvű előadás (11) VASÁRNAP: Gábriel és Gabriella, magyar nyelvű előadás (11) ■ ORVOS A Mentőállomáson (Petőfi Sándor u. 24.) állandó ügyeletet tart általános or­vos, mentős szakorvos, ezenkívül éjszaka gyermekgyógyász is. Tel.: 94 vagy 551- 373; * Gyermekgyógyászati rendelő, Du­ra Đaković utca 14., tel.: 553-559; * Gyógyszertár: a Városháza épületében, tel.: 552-499; * Városi kórház, tel.: 555- 222; * Mentők: 551-373; ■ FONTOSABB TELEFONSZÁMOK * Szabadkai Magyar Főkonzulátus: 554- 811; * Szabadkai Horvát Főkonzulátus: 557-793; * S.O.S. lelkisegély-szolgálat: 553-000; * Suboticatrans: 555-566; * Vas­útállomás: 555-606; * Hotel Patria: 554- 500; * Elektrovojvodina (diszpécserek): 44-336; * Távfűtő Művek (hibabejelen­tés): 548-383; * Vízművek (hibabejelen­tés): 557-711; * Halo taxi (a Városháza mellett): 9766; *SU-taxi (a vasútállomás­nál): 9784; * Eko taxi: 970; * Expres taxi: 9787; * Comer taxi: 9785; * Zuti taxi: 9789* Kéményseprők: 553-072; * Drags­­tore (7-től 22 óráig): 558-326; * Fune­­ro: 554433 és Corpus: 757-121 (temet­kezési vállalatok).

Next