Magyar Szó, 2006. június (63. évfolyam, 124-149. szám)

2006-06-09 / 131. szám

2006. június 9., péntek A rajzverseny Egyik nap a tanító néni bejelentette, hogy aki akar, részt vehet a versenyen. Én először nem akartam menni. Végül másnap bejelentették, hogy nem holnapra, hanem már az­nap be kell adni. Szegény tanító néni kapkodta a fejét. Négy gyereket kiválasztott, de még egy vala­ki hiányzott. Gyorsan a pad alá kuporodtam. Azt a betyárját, mégis kiszúrt! Gyorsan elkészítettem a művemet filctoll­ lal, ragasztással, faszínessel, és vízfestékkel. Elküldtük. Néhány nap múlva kide­rült, hogy az egyik legjobb munka lett az enyém. Mikor elmentem az ünnepségre, nem is gondol­tam, hogy ott olyan nagy felhajtás lesz. Ott volt a polgármester, az iskola igazgatóhelyettese és még sorolhatnám. Egy nagyon szép könyvet kaptam, ami a magyar történelemről szól. Mikor kinyitot­tam, orromba csapott az a jó könyvillat, ami má­sok szerint büdös, de szerintem jó illatú. Az egészben a rajzolás és a díj tetszett legjobban, na de az órákról való kimaradás sem volt kutya. ■ KATONA Gábor, 4. b, J.J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa Milyennek képzelem az­övömet? Napsütéses napra ébredtünk. Anyukám elkül­dött a piacra, vegyek tíz szál paradicsompalántát, mert mára palántálást beszéltünk meg. Hosszú gyalogolás után odaértem, sok ember ott ült paradicsompalántájával, de melyiket vegyem - kérdeztem magamtól. Továbbmentem. Ekkor megláttam egy­ öreg nénikét, aki nagyon szomorú volt, mivel az ő palántájából senki sem vett. A pa­lántája kicsi volt, elszáradt. Én tőle megvettem a fe­jét, és abban a pillanatban eldöntöttem, hogy nö­vényvédelmi iskolába fogok menni. A palánta ültetésekor még egyszer átgondoltam a dolgot. Igen, én növényvédelmi iskolába megyek, és egy olyan vegyszert fogok feltalálni, amitől a nö­vények nagyok, ellenállók lesznek és sok-sok ter­mést fognak hozni. Ilyent még senki sem talált fel, én leszek az első. Egy pillanatra elképzeltem, hogy apukám, amikor a határból jön, nagy pótko­csi paradicsomot hoz, aminek én nagyon fogok örülni, mert ez annak a vegyszernek lesz köszön­hető, amit én találtam fel, így­ soha többet nem fogok látni olyanokat, akik szomorúan árulnak pa­lántákat, hanem vidáman, büszkén állnak mellet­te, mivel csak nagy-nagy palánták lesznek, és soha nem száradnak el, mindig újabb és újabb termést hoznak. Ez a legkevesebb, amit megtehetek a ter­mészetért, mert mindig védeni fogom, nem ha­gyom úgy, ahogy jelenleg az emberiség teszi. I LACKÓ Szilvia, 7/1., Petőfi brigádok iskola, Kóla PILLANGÓ A VIRÁGON Nagy Péter, 2. e, J. J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa Elsőáldozás Vasárnap két elsőáldozáson is voltam. Az egyik elsőáldozó az unokatestvérem, a má­sik a kereszttestvérem volt. Először a templomba mentünk. Ott sok szép éneket énekeltek el, s két vers is elhangzott. A versek is gyönyörűek voltak. Az elsőáldozók mindegyike drapp ruhában volt, amihez egy kereszt is járt. A lányok hajában egy szál fehér v­irág, és egy­ pici zöld levél díszelgett. Nekem mindegyikük nagyon tetszett. Mikor vége lett a mi­sének, ide-oda szaladgáltunk, hogy mindkét elsőál­dozó testvéremet lássuk. Nekem ez a vasárnap igen mozgalmas és em­lékezetes nap volt. F 1 KISS Réka, 4. b, J.J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa K­üzdve alakítom magamat Nagyon régóta foglalkoztat az a tény, hogy mi­hez kezdek az életben, miből fogok megélni, mi­lyen szakma lesz a kezemben, jó ember leszek-e, vagy rossz. Még most sem vagyok teljesen biztos magam­ban a nagybetűs élettel kapcsolatban. Ha jobban megnézzük, minden szakmával jó pénzt lehet ke­resni, de ahhoz, hogy ez meglegyen, hosszú utat kell bejárni. Aki józanul és reálisan gondolkodik, az tudja, hogy ez az út nagyon poros és rögös. Ezt a poros és rögös utat bizonyos tanulmányi ered- Bemutatom az osztályom Az osztályomban nyolcan vagyunk. Hat lány és két fiú. Kevesen vagyunk, és mégsem tartunk össze. Szeretünk viccelni. Ez a vicc néha valakit megbánt. Margaretta nem szeret tanulni, és ezért rossz osztály­zatai vannak. Szereti a sorozatokat. Kedvenc sport­ja a kézilabda. Melegítőt visel. Marina jó barátnő és jó tanuló is. Kedvenc ruhadarabja a farmer. Bog­lárkával ők a legjobb barátnőim. Karolina ked­vencei a horrorfilmek. Ő is szereti a kézilabdát. Kedvenc ruhadarabjai a csizmák és a farme­rok. Ő nem a legjobb barátnőm, mert néha csú­­folódik. Nándor kicsit lustácska. Szabad idejé­ben kerékpározik. Amikor egyszer eljött hoz­zám, megkérdeztem, hogy akar-e olvasni. Ő azt felelte, hogy más dolga van. Ebből kiderült, hogy­ tényleg nem szeret tanulni. Jó barátja Gé­zának. Géza viszont a számítógépes játékokat szereti. Kedveli a melegítőket. Krisztina szere­ti a fekete dolgokat, és a horrort. Szabad ide­jében a városba megy. Szeret csúfolkodni, de néha megbánja. Az én kedvenc ruhadarabom a farmer. Szabad időmben görkorcsolyázok, ké­zimunkázok vagy játszok a számítógépen. Nagyon szeretném, ha az osztály összetar­tó lenne és hogy sokáig jó barátnők lennénk. ménnyel, némi pénzzel és elég sok jó kapcsolattal „el lehet simítani". Az én elképzelésem az életről egyszerű: szüle­tés, növekedés, szaporodás és elhullás, épp úgy, mint bármelyik evolúciós lénynél, csak az ember­nél a fizikai, a pszichikai, az anyagi és a szellemi jó­lét is eléggé befolyásoló tényező. Akárhányszor belekezdek az életem tervezésé­be, mindig a családnál és a családi háznál kezdem. Gondolom ez mindenkinél így megy, hogy szép, gazdag, gondtalan legyen az élete. Ez nálam is így megy, de úgy gondolom, hogy nem minden pon­tosan az elképzelésem alapján fog alakulni. Mert az élet tele van buktatóval, problémával, gondok­kal és rengeteg pofonnal, nap mint nap. Ezektől nem menekülünk, el kell viselni. De van, amit meg lehet előzni. Az életben nemcsak a rosszat kell ke­resni, nemcsak a fájdalmat és dühöt kell hangoz­tatni. Meg kell látni a rosszban a falatnyi jót is. Ezek a dolgok nagyon fontosak, mert ha nem ezeket tesszük előtérbe, akkor bele fogunk őrülni a sok nyomorgásba és rosszba. Egyszóval élvezni kell az élet minden mozzanatát, és kellőképpen kihasznál­ni az adandó lehetőségeket. _­r­ n„„ „ ,, „ , I­SIPOS Zalan, 8. d, Nikola Tesla iskola, Topolya ■ SZABÓ Erika, 5/5 Nikola Tesla iskola, Újvidék VIRÁG DUNJA Madarevic, 5 és fél éves, Studio Bravo műhely, Szabadka írószernél „...a nyolc évnek vége van, de nem múlott el nyomtalan!”­ ­ Ma is, mint mostanában minden reggel, rá- I radtan ébredtem. Teendőim után elindultam, s hogy újra bejárjam azt az utat, amit már több száz- s szer megtettem, hogy az iskolába eljussak.­­ Még most is emlékszem arra a napra, ami­kor először koptattam cipőm ezeken az utcákon, a szüleimmel, és az „első nap”-tól való félelemmel a szívemben. Épp csak befejeztem elmélkedésem,­­ amikor már az iskola jól megszokott folyosóin­­ jártam. Az elsős tantermünk mellett sétáltam el­­ osztálytársaimra gondolva, akiktől hamarosan bú­csút veszünk, és talán csak nagyon sokára fogunk I újra találkozni. I A félelem úrrá lett rajtam, ugyanazt éreztem, I mint amikor apró sorokba tömörülve vártuk, I hogy ki melyik osztályba kerül. I Mindig rettegtem attól, hogy új, számomra I még ismeretlen osztályba kendők, és íme, ez ha­ I­marosan eljön. I Sietve mentem tovább a sok ajtó mellett, az elkésés fogalmától tartva. Beléptem oda, ahol s már osztálytársaim csoportokba tömörülve be­­­­szélgettek, és a tanárnő még nem jelent meg.­­ Nyugodtan fellélegeztem, hogy időben érkeztem.­­ Helyemre ülvén tapasztaltam, hogy a többiek egyik társamat nyugtatják, aki alig győzi törölni az arcán csordogáló könnypatakokat. Közelebb lépe­­­tem, és súgva kérdeztem tőlük, hogy mi ütött a lányba, aki úgy sír, mintha nem lenne holnapja. - Mi történt vele? - súgom rémült hangon. - Rájött, hogy nem leszünk örökké együtt - válaszolta Éva, akin szintén látszott, hogy ő is küsz­ködik könnyeivel. Ezután megöleltem szenvedő társam. -Hogy vagy? - Már jobban. Azt hiszem. - Miért itatod az egereket? - kérdeztem. - Nem akarlak elveszíteni benneteket! - tört­­ ki újra belőle a sírás, és nyakunkba borulva úgy | szorított bennünket, mintha sosem akarna elen- I gedni. A csengő hangja törte meg ezt a nehéz pil- I lanatot. A csengő, ami így szól már nyolc éve, I de többé már nem nekünk... A csengetés mindig valaminek a végét, vagy a | kezdetét jelentette. A mi esetünkben az általános­­ iskola, az osztályközösség végét, de egy új kez- r detet is hordoz magában. ICSIMK Gábor, 8. c, I Cseh Károly iskola, Ada I VÉLEMÉNYEZTE: VUKOVICS GÉZA-DAGI Kedves Gabi! Kétségtelen, hogy megindított az elválás ténye, ha már ilyen érzelmesen vallottál róla. A búcsúzást, amely írd- t I­ród „csúcsa", hangulatosan bevezetted, beszámolva, hogy a nevezetes napon hogyan is mentél, ki tudja, hányad- i­s szól az iskolába. Közben felidézted az első napod az iskolában, ami hasonló érzést váltott ki belőled, mint az­­­s utolsó nap. Szemléletesen leírtad zokogó iskolatársad, ki könnyezve bizonyára valahányatok hangulatát fejez­ f­e­­e ki. Vallomásodat az teszi hitelessé, hogy a megilletődés pillanatában is józanul gondolkodtál, megjegyezve, js hogy az általános iskola vége egy új kezdetet hordoz magában. Mert hát, mint okosan mondod, a csengetés mind p­e­dig valaminek a végét vagy a kezdetét jelentette. Talán nem leszek ünneprontó, ha megjegyzem, hogy az apró I I sorok helyett megfelelőbb: a rövid, tömör, vagy kisebb sorok. No meg az elkésés fogalmától tartva helyett helye- 1 I sebb az elkésés tényétől, következményétől tartva. Nem álltam ki, hogy fogalmazásodtól megihletve ne idézzem f I Ady idevágó sorait: „Június van, s nagyon magam vagyok/ S kísértenek... az elbocsátó iskola-padok. ” muvelodes@magyar­ szo.co.ru NAPSUGÁR 13 A BOHÓC Szabados Zsóka, 2. e,J.J. Zmaj iskola, Magyarkanizsa Elindultam Mi, a bácskertesi iskola végzős tanulói úgy dön­töttünk, hogy­ utolsó közös élményként kirándulni megyünk. Hosszas egyezkedés után, április 24-én elindultunk Szlovákiába. Az utunk nem monda­nám, hogy nem volt izgalmas, mert Magyarorszá­gon lerobbant a buszunk, de azért az öt óra alatt, amíg javították kezdett unalmasnak tűnni minden. Épségben odaértünk, a határon sem kellett so­káig várnunk. Egy falu melletti vadászotthonba érkeztünk, kedvesen fogadtak bennünket. Az elkö­vetkező napok pedig nagyon jól teltek el. Magunk­nak sütöttünk, főztünk, akár egy­ nagy család, es­ténként zsúrokat szerveztünk, és néhányszor ellá­togatott hozzánk (természetesen ottlétünk alatt) az ottani testvériskolánk néhány diákja. Ilyenkor is szórakoztunk, nyársaltunk, ismerkedtünk. Á­ ki­rándulásunk nem csupán ebből állt, hisz egy hét egy vadászotthonban már unalmas lenne, így­ ju­tottunk el a Kraszna Horka-i várba, a Betl­ari kas­télyba, templomokba, múzeumokba, cseppkőbar­langba és még sok más helyre. Ezeknek az épüle­teknek nagy jelentőségük, fontos szerepük volt a múlt századokban. Különös érzés volt ott, azokon a helyeken sétálni, ahol grófok és grófkisasszonyok, vagy épp a török janicsárok jártak. A leghátborzongatóbb élményben Kassán, a Miklós-börtönben volt részünk. Régi kínzóeszkö­zöket, kínpadokat és egyéb szörnyű tárgyakat lát­tunk. Valaha bűnösök (vagy épp ártatlanok) voltak ide bezárva, de nem akárhogy­. Idegenvezetőnk bru­tális képeket festett elénk, ám mindezek ellenére valamelyest jó érzéssel töltött el, hogy ott lehetek. A tömlöc falain körömmel, jobbik esetben más tárggyal vésett graffitik láthatók, amiket a szenvedők hagytak ott kínjaik közepette. De egy csomó kel­lemes élményben is részünk volt, nem kell min­dig a rosszra gondolni! Uszodában is voltunk, ahol jól kilubickolhattuk magunkat, valamint a felvi­déki táj is magával ragadott bennünket. Szlovákia belopta magát a szívembe. Szeretnék még sok olyan helyre ellátogatni, amely ehhez ha­sonlóan különös hatással van rám. ■ UJLAKOS Orsolya, 8. o. József Attila iskola, Kupuszina/Bácskertes A héten érkezett leveleitek java része a „búcsú az is­kolától” jegyében fogant, s ez tükröződik mai oldalun­kon is. Szép gondolatokat jegyeztetek le, csak azt sajnál­juk, hogy keveset tudunk belőlük közölni. Viszont itt az év vége, és ennek hangulatában állítottuk össze az oldalt. (Ez a magyarázata annak, hogy múlt heti ígéretünkkel ellentétben nem ma, ha­nem a jövő héten közlü­nk csak egy csokorra valót a topolyai Nikola Tesla iskolából érkezett a Tesla-jubileum jegyében készült fogalmazások közül.) Az adai Cseh Károly iskola nyolcadikosai: Borsos Kitti, Bálint Boglárka, Csuvik Gábor, Miklós Anikó fo­galmazásaikban arra a kérdésre keresték a választ, hogy milyen nyomot hagyott bennük az elmúlt nyolc év, az ötö­dikes Bakos Bett­ina pedig a kis hercegnél járt látogató­ban. A magyarkanizsai J.J. Zmaj iskola 2. e osztályá­nak tanulói Gábor János, Sóti Szintia, Szabados Ivett, Kiss Réka és Katona Gábor fogalmazást, Bata Zoárd, Szabados Ivett, Szalma Zsóka, Igaz Lídia, Szűcs Orsolya pedig rajzai közül küldtek néhányat. Az újvidéki Niko­la Tesla iskola ötödikesei: Garai Marina, Burány Bog­lárka, Farkas Krisztina és Szabó Erika bemutatta az osztályát. Ezúttal is kedves rajz érkezett Szabadkáról, a Studio Bravo Képzőművészeti Műhelyből, az öt és fél éves Dunja Madarevic rajza, melyet fen­tebb közlü­nk. ■ Magdi

Next